Van az úgy, hogy olykor ki kell ereszteni a gőzt, még ha mértékkel is. Persze, mindezt évek óta nem a Heavenly Hell-ben teszem, hanem egyéb, egyetemisták által talán kevéssé népszerű szórakozóhelyen. - Akad belőlük bőven, változatosak hát a kimozdulásaim a barátnőkkel.
Ide mondjuk szerintem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy jöttünk, eléggé gáz az egész hely. A zene még elmegy, ha iszik hozzá az ember, de a kiszolgálás barátságtalanságán az sem segít, a mosdót meg úgy eldugták valami világvégi zugba a termek között, hogy ember legyen a talpán, aki nem pisili le a saját bokáját részegen, míg megleli a megfelelő ajtót, ami a könnyítések oltárához vezet! Még mosolygósra koktélozva magam, relatíve józanul sem igazán akart összejönni, csak némi kérdezősködések árán.
Több szót nem is érdemel a mellékhelyiség, a lényeg, hogy onnét lépek ki apró sóhajjal igazítva szőke tincseimen, mikor kis híján elsodor egy kétajtós szekrénynek álcázott létforma. Annyi időm van csupán, hogy tegyek egy lépést hátra, ami a magasabb sarkakon nem túl biztonságos ily hirtelen módon, hát szépen telibe könyökölöm az ajtófélfát egyazon mozdulattal. Hasztarohad...
A fazon hátára nyomott "security" felirat láttán persze csak magamban kérdezem meg tőle, hogy van a kedves mama odahaza. Amúgy sem hallaná, épp valami kölyköt igyekszik fülön csípni, ha jól veszem ki nem túl magas intellektusról számot adó szavaiból.

// Lesz ez még jobb is, de azért remélem tudsz vele mit kezdeni. :$ //

Kissé összerezzenek, ahogy valaki belém karom és húzni kezd a tömeg felé határozott elszántsággal.  Nocsak, a kölyök! Szavaira akaratlanul is nevetős szusszanás hagyja el ajkaimat.
- Ez a felszedős dumád? Vagy inkább a lerázós, ahogy látom... - Sandítok hátra, de közben igyekszem tartani az általa diktált iramot, ami nem egyszerű magassarkúban a köröttünk időző tömegben, lássuk be.
- Nem fogja feladni könnyen, ugye tudod...? - Firtatom, bár nem tűnik kezdő besurranónak a másik, ahogy a táncolók közé vezet, hogy már azt se tudom, éppen kinek és milyen testrésze préselődik az enyémnek, ahogy a hullámzó közegben igyekszünk a kidobó számára elérhetetlen pontra.
- Alig várja majd, hogy elcsípjen egyedül a pultnál vagy a mosdóban, komolyan! Egyszer egy haveromnak utána mentek, azt se várták meg, hogy lerendezze a folyóügyeit a csóri. - Vigyorodom el, s mikor látom, hogy a kidobó még mindig minket figyel meredten, kissé döcögősen, látszat könnyedséggel, de a kölyök vállaira helyezem tenyereimet, tarkójához simítva fel ösztönösen. Végig se gondolom, de hát a hihetőségen nem ront, szóval... maradhat, végtére is.
- Jössz legalább egy itallal ezért kölyök, remélem vágod! - Szusszanok némileg kiszélesedő mosollyal vezetve pillantásomat a stírölést feladó felől a velem szemközt levő srácra. Hangom komolytalan, szórakozottan feddő csupán. Nem szorulok potya piákra, köszi! Bár vissza se utasítom, ha ő ragaszkodik hozzá, való igaz.

Könnyed, őszinte a kacajom szavai hallatán. Magabiztosaknak áll a világ, ez a srác meg nem szűkölködik benne, az már egyszer biztos!
- Elég menő! Csak nehogy valaki belezavarodjon, hogy akkor most épp mit is akarsz és ott hagyjon potyára. - Ciccenek fejemet ingatva, komolytalanul húzva kicsit a másikat - meg ténylegesen is beljebb kicsit a tömegben, ahol már tuti nem érnek el bennünket a nyakában lihegő kopók.
- Szóval ez hajtott be ide? - Firtatom szemközt fordulva vele, pontosítva egy ritmusra megtett mozdulat közepette, ahogy a tömegben hozzám simul kissé, hogy mire is gondolok egészen pontosan:
- Az azzal járó adrenalin, hogy elcsíphetnek...? - Pillantásom kérdő, szórakozott mosollyal spékelem meg ajkaim szegletében, ahogy fél szemmel azért még a kopasz kétajtóst lesem. Nő vagyok, megy a többfelé figyelés. A srác hormontúltengéses helyzete meg nem igazán tűnik fel - még, és ez lesz lehet a veszte.
- Aha... - Kacagom megerősítően csóri Andrew esetét felidézve, s könnyeden vonva vállat kissé. - Ráijesztettek szerencsétlennek, de hála az égnek nem lett komolyabb baja, csak kitették a szűrét. Szép lett volna, ha még meg is verik...! Az apja a Los Angeles-i ügyészségen volt valami középvezető. - Szusszanok, mert elég gáz dolog az ember szüleivel jönni, de olykor azért kifejezetten áldásos lehet egy-két pénzesebb haver a társaságban.
De ennyit Andrew drágáról! Karjaimat a másik vállaira pakolom, s nincs ellenvetésem a játék kedvéért az ő mancsainak közelsége kapcsán sem - míg azok nem vándorolnak semerre a derekamról. Azért a jófejségemnek is van határa!
- Csak egy ital. - Biccentek a visszakérdezésre, majd nevetősen teszem hozzá:
- Meg a veséd, a fele királyságod és születendő fiad keze... na jó, egye fene, ezekért talán a számom is elkérheted. Hátha jól jön egy kamucsaj, ha besurrannál bulizni máskor is! - Ezt meg csak félig gondolom komolyan, titkon azért bízva benne, nem kap rá, mint foxi a lábtörlőre. De remények és halálok, ugyebár. Annyira nem bánom, jófejnek tűnik a gyerek. Megéri a pénzét.
- Bree. - Felelek bemutatkozására épp csak kiszélesedő mosollyal és egy kiszaladó szusszanással, ahogy mögöttem akar valaki elszambázni a pult felé, ezért kénytelen vagyok mellkasommal-csípőmmel a másiknak préselődni. Hogy is volt az, hogy nem veszek észre semmit a - délvidéken - tomboló kamaszhormonokból? Hátö... elsőre még én se tudok mit szólni hirtelen, pedig a beszélőkémmel nincs baj.

- Jó taktika. - Ismerem el mosolyogva válaszára, miközben a táncolók között igyekszünk elveszni a tömegben, egyúttal a hekusok szemei elől is. Már ő, rajtam aztán nem találnának fogást, ha ki akarnának tessékelni. Hogy bűnrészes volnék? De hát kérem épp csak belém akadt a karja a gyereknek! Vagy majd azt mondom, kényszerített... Sok esély! Ne kerüljön sor ilyesmire.
A tömegen átverekedve a pulthoz lök bennünket a lendület meg a zene lüktetése, nem visszakozom a meghívásra, de bunkó sem leszek, hogy kapásból valami flancos, drága piát dobok be, mondva, arra van gusztusom.
Jó lesz az a vodka-narancs is. Indításnak.
A rendelés leadásakor sem kell már úgy kiabálnunk, mikor elérjük a pultot, egymást is jobban halljuk, miután - és ez nekem azért magasságomnál (pontosabban mélységemnél) fogva beletelik némi időbe - feltornásszuk magunkat két szabad bárszékre. Amennyire alja a hely, annyira igyekszik ilyen apróságokkal flancolni...
- Meglehet. Majd még eldöntöm ennek a beszélgetésnek a végéig, hogy megérdemled-e! - Kaccanok, épp csak nem pöccintem orron mellé. Nem tudom mondjuk, elenyésző a közelség, ahogy szól és közelebb hajol, én pedig hasonlóképp, hogy értsem is, amit mond. Ekképp pedig marad a játékos, szórakozott vigyor felé.
- Győzz meg, hogy megéri!