Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Quentin Collins
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Máj. 19 2015, 19:53

Bár én magam is hajlamos vagyok szélsőségesen gondolkodni, furcsa ezt Reeventől hallani, aki FÉRFI. Ez a férfiúi büszkeség vagy mifene néha az agyamra megy, és tudatában vagyok, hogy nekem is vannak olyan tulajdonságaim, ami a nőkre jellemző, és a férfiakat idegesíti. De valamiért ilyenek lettünk, és ha akarunk, akkor sem tudjuk teljesen uralni, mégis összevitatkozunk miatta..., ami megint csak törvényszerű.
- Ez nem is kérdés...- Együtt lenni vele? Örömmel, de ezt nem is kéne mondani (vagy mégis?)- Most azt mondom, bármikor, mert tele vagyok szabadidővel, de máskor is, tényleg... Különben hogyan csináljuk végig majd a bakancslistát?- Lényegtelen, hogy még meg se írtuk, ahhoz idő kell, ergo sok közös program...
- Egyetértek. Az emberek hülyék- bólintok Reeven szavaira, és hozzáteszem- Mi sem vagyunk kivételek...- enyhébb és nevetősebb a hangom, bár némi irónia is vegyül bele. Azt hiszem, nincsenek kivételek.
- Nem tudom...- válaszolom Reeven okfejtésére az UFOkkal kapcsolatban- Én azt tanultam, az ember társas lény. Akkor érzi jól magát a legjobban, ha közösségben él, legyen az baráti kör, család vagy... bármi más. Ez nálam is így működik. Sokkal jobban érzem magam, ha van mellettem valaki, ha értelmesen és hasznosan töltöm a szabadidőm. Önmagában a hivatás már nem elégíti ki az igényeim...- mondom elmélázva. Régóta érő felismerés, bár nehezen vallom be magamnak, hogy önállóan "életképtelen" vagyok.
- Ez igaz, de ha csak későn derül ki a félreértés, egy csomó döntést megváltoztathat...- Valószínűleg túl sokat agyalok dolgokon. Nem kéne. Valami fehér, valami fekete, valami másnak tűnhet utóbb, mint akkor, amikor először szembesültem vele, és folyamatosan hozhatok rossz (vagy jó) döntéseket egy tévedés tükrében, a múltat úgysem tudom megváltoztatni.
- Magam is úgy érzem, a non verbális kommunikáció néha többet árul el, mint szavakkal kifejezni magunkat- nézek Reevenre, és elgondolkodva szemlélem megint. Eszembe jut, ahogy szorongatta a kezem, amikor idefelé tartottunk. Nem adta jelét együttérzésének így, bármit is (nem) mondott közben?
- Ha a gondolataimban tudnál olvasni, sose értenél félre...- szándékosan nem az érzelmeimet emelem ki, hiszen biztos vagyok benne, hogy tudja, mennyire fontos nekem, és hogy szeretem.
Aztán megnyugtat, hogy mutatni fog majd a verseiből, én pedig megígérem, hogy csinálok neki egy sárkányt.
- Figurát még sosem hajtogattam, de majd meglesem a neten, hogyan kell...- ha ez örömet okozna neki, miért ne?
Fintorgok egy kicsit, hogy Sebastiannak szerelmi jelképes kulcstartót kéne csinálnom. Nem hiszem, hogy örülne neki. Másrészről... Ha lehet ezt mondani, óvatosabb vagyok már ezzel a kifejezéssel, szerelmesnek lenni. Kicsit kockázatos így beleugrani az együtt élésbe, de vagy nagyon jól fog működni, vagy gyorsan kiderül, hogy mégsem. Mint barátok, remekül működünk, Sebastian nyílt és kedves, szinte minimális az esélye, hogy bántana vagy csalódást okozna. Én vagyok a leggyengébb láncszem.
A lakberendezés azonban olyan dolog, amiben igazán kedvem lelem. Nem probléma, hogy össze kell egyeztetnem ezeket elvárásokkal és feltételekkel, talán így még nagyobb kihívást jelent, és nagyobb sikerélményt kecsegtet. Szívesen vetném bele magam ilyen tevékenységbe. Remekül lekötne, és legalább hasznosnak érezném magam.

//Amikor a helyről írtál, a neten utána néztem, és ott láttam szép képeket. Onnan az ötlet.//
Hülyülünk a vízben, pihenünk a parton. Megmutatja a képeket, amiket csinált. Felnevetünk az egyiken.
- Most ebből úgy jövök ki, mint valami gonosztevő!- nevetem el magam, de magamra is veszem. Tuti, hogy visszafogottabb leszek a jövőben.
Szeretném, ha közös képeket is csinálna, olyat is, amin ő van rajta. Fel kéne frissítenem a laptopom háttérképeit. Egy időben Reevennel volt tele... (Csupa vigyorgós kép!)
Reeven szelíden figyelmeztet, hogy félmeztelen vagyok, és hát... izé... Megragadom az alkalmat, hogy magamra kapjam a fürdőrucim. Ő bontja a pezsgőt, s míg iszunk, néhány képet lő rólunk a gép. (Összeölelkezőset, mosolygósat) Rosszalkodok, mert amikor kezemben az üveg, meglocsolom a tartalmával Reevent. (Éppen csak, nem öntöm rá az egészet!) A gép további felvételeket készít! Megörökítettük -reményeim szerint- Reeven meglepett arckifejezését!
- Ha azt mondod, megnyertél, akkor a minimum, hogy rólad iszok pezsgőt...- huncutkodok, ez a srác mindig tudja, mivel hülyítsen, de a szavaimat tett követi, és a nyakára tapasztom a szám, kicsit megszívva a bőrét.
- Hm... ez így finomabb, mint üvegből!- kuncogok.
Aztán megint felváltva iszunk. Amikor rajtam a sor, Rreeven malacpofát vág, visítva nevetnék fel, ennek következmnyeképpen az orromon jön fel a szénsav egy része. Kicsit köhécselek, és legyezem magam, mert az orromat erősen marja a sav.
- Au, te lökött!- de nevetek. És böfögök, ezen megint nevetnem kell, pedig rém kellemetlen- Vigyázz, ezt még visszakapod!- fenyegetem meg az ujjammal.
Amúgy semmi bajom, tényleg. Őrült jól érzem magam, és tetszik, hogy Reeven is hülyül végre. Emlékeztet ez arra a napra, amikor a mozgólépcsőn hülyéskedtünk a reptéren. Mintha valami a helyére zökkent volna. Az aggodalmaim is feledésbe merülnek egy időre.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Máj. 20 2015, 15:41

Elvigyorodom, hogy az együtt lenni vele neki milyen természetes ezek szerint, sőt maxra spanol, lelkes leszek, nem is annyira tettekben, mint inkább kisugárzásban, automatikusan közelebb hajolok, nagy mosollyal.
- Tényleg? Szuper! Bizony, sokat kell együtt lennünk és én is így tervezem! Leszünk is, mindig nyaggatlak majd.
Hadarok egy kicsit, érezni a hangomon, mennyire felpörget ez a szép jövőkép.
Próbálok nem lelkesen hozzáérni, nem akarom indokolatlanul nyúlkálni, pedig…
Az ufos és hülyés dologra bólintok, de nem ítélném el magunkat annyira.
- De mi azért nem vagyunk annyira hülyék.
Nyomom meg az annyira szót.
- Persze nem olyan értelemben, mert jó értelemben azok vagyunk.
Mert hülyének lenni a -pejoratív megfelelő nélkül- jó . Persze értem én az iróniát és vele nevetek.
Hallgatom Lia okfejtését a társas lénységről, ez nagyon érdekes, egészen elgondolkodom.
- Hát az jó, milyen szar lenne már, ha a munka töltené ki csak és kizárólag, a munkamániásak nem bírják levezetni a munkahelyi stresszt és feleslegesen feszültek. Fintorgok. Nálam nem így volt, nekem nem kellett senki.
Veszek egy mély, reszketeg levegőt.
- Még nálam is látod, beütött huszon…
Mindig eltévesztem, hogy már nem húsz vagyok
- Huszonkét év után, hogy kell a kötődés. De most már nem probléma, te vagy a Pokemoonom
Vigyorgok rá, megint kicsit közelebb hajolva. Ez azt jelenti, hogy hozzá szeretnék kötődni, őt választottam…
- Téged választottalak.
Mint család, mint barát, mint minden. A többi majd jönni fog, ha úgy adódik, de nekem most Lia jelent sokat.
- Utólag is lehet őket tisztázni, mindig meg kell beszélni.
Gondolom… Remélem jó, amit mondok. Azzal is egyetértek, amit a nonverbális jelekről mond, rámosolyogom, miközben arra gondolok mennyire szeretem rokonnagylányt, hátha megérzi, vagy ilyesmi.
- Ú kemény lenne, mert sokszor fogalmam sincs mi járhat a fejedben.
Nézek rá nagy szemekkel, női elme? Fúúúúh elképzeli is kevés vagyok.
- Csak akkor, ha nem probléma, nekem tényleg nem kell semmi más, csak, hogy…lógjunk együtt sokat.
Pislogom, ha nem tudja, hogy kell, miattam ne nézzen utána. A fintorán aztán olyat nevetek, ami a szerelem kulcstartót illeti, ahogy fintorog, hogy hátravetem magam és harsányan, rázkódva zendítek rá. Az az arc, úristen, miért nem fotóztam le?!
- Áh, bocs, olyan fejet vágtál! Még a végén kiderül, hogy nyálasabb vagyok, mint ti. Mármint…
Észbe kapok, hogy ez nem valami kedves, tök sokszor monitorozom magam Lia előtt.
- Érted?
Ez nekem gáz, mert nem tartom magam romantikusnak. Tovább röhögök, az a fintor aranyat ér!
A lakberendezésnél biztosan igénybe fogom venni, úgy érzem, jót tenne neki.

A képen megint csak röhögök, nagyon jó az, amikor vérmesen kibukkan, tényleg olyan, mint egy vízi szörny/szellem.
- Szirén, aki a vízbe csalogatja a férfiakat, hogy megfojtsa őket, nagyon király!
Vigyorgok rá, imádom ezt a képet! Az nem esik le benne mit generál, Lia gyönyörű, bármit csinál, ez meg akkora poén, hogy képeslapot kéne készíteni belőle „Holnap te következel” felirattal
A képek biztos baromi viccesek lesznek, kb mindegyiken röhögünk, Lia cicijei, amire öm…nem kéne figyelni és hát leönt, amitől én ijedten ugrok meg //nekem is van egy ilyen képem, menekülök egy bogártól XD igen, nagyon szép helyen vannak és lefényképezte Very Happy//
Nevetve közlöm, hogy ő a díjam, csak megerősíteni tudom és…és tényleg lenyalja. Nem hittem volna, hogy ahh…Kiszökik belőlem ez a röhögős sóhaj ahh formájában, kicsit megharap, jól esik, csak ne folytassa, mert most olyan feltűnő és szépséges erekciót mutatnék be, hogy tutira észreveszi!
- Hm, jól csináltad.
Kibaszott Sebastian rohadt mázlista!
- Ejj Lia, rossz kislány vagy, a rokonvérem kell, mi?
Kicsit megcsikizem, már ha hagyja, úgyis játszadozunk, belefér, biztos tiltakozik, meg dulakodunk, közben bele-bele kortyolunk a pezsgőbe.
A malacpofán röhög, de biztos szar lehet hogy megzavartam az ivásban, oda is húzódom megsimogatni a hátát, kicsit remegő kézzel teszem, de egy idő után belejövök és nem lesz kínos.
- Hehhe, hiszi a piszi!
Húzom nyelv nyújtva, megint csikizve közeledek felé, célom letarolni és alaposan helybenhagyni (csikizésilag), amíg hangosan nem kacag, bár gondolom tiltakozni fog, akkor meg játékosan birkózunk.
- Tudod milyen aranyos a büfid? Mint egy kislánynak. Azt mondanám cuki vagy, de nem használok ilyen buzis szavakat. Liamiaaa
Cukkolom, szeretném csikizés közben valahogy megölelgetni is, annyira igényem van rá, úgy szeretnék egy meleg érintést tőle, annyira klassz lenne, nem bírok parancsolni ennek, nagyon nehéz.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Máj. 20 2015, 17:41

Jó hatással vagyunk egymásra, ahogy elkapjuk a fonalat. Egymást húzzuk, de jó irányba, ha én lelkes vagyok, ő lelkesebb lesz tőlem, az pedig engem spanol, és vissza. Lényegében kiderül, hogy egy-ugyanarra vágyunk, együtt tölteni annyi időt, amennyit csak lehet, és mielőtt még bárki azt hinné, hamar egymásra fogunk unni, gyorsan ki kell vernem a gondolatot a fejéből. Egyrészt mindkettőnknek megvan a maga kis élete (ami nem is olyan kicsi), hiszen Reeven főiskolára jár, én napi 12 órában dolgozom (fogok, hamarosan). Ha heti két alkalommal tudunk értelmesen hosszabb időt együtt eltölteni, az már jó lesz, és közben alkalmazkodni kell Sebastianhoz is (bár ő nem hiszem, hogy akadályozná, hogy találkozgassunk. Sőt...) Nevetve nézek Reevenre, vajon mit takar nála a mindig, de egyszerűen nem hiszem el, hogy lenne olyan időkeret, amin túl ne érnék rá. Ha ki is maradt a közös életünkből másfél év, egyre kevésbé érzem a súlyát, olyan, mintha már akkor a bőröm alá férkőzött volna, és őt onnan kiragadni már nem lehet. Rokonom, barátom...
UFOk és a primitív emberek párhuzamán kissé elmerengek, magunkat is lehülyézem (hiszen az emberek csoportjába tartozunk), és Reeven egyet is ért velem, bár minket valahogy kiemel, és ez megint olyan dolog tőle, amivel megbizsergeti a bőrömet.
- Naná, csupán jó értelemben...- helyeslek neki, hogy értem, miről beszél. Mert én tuti nem igáznék le senkit, ahhoz túlontúl szelíd természetű vagyok.
- Nehogy azt hidd- azért nem olyan rossz az, ha az ember a munkába öli magát- Elhiszed, hogy vannak olyan helyzetek, amire ez a legjobb megoldás? Csinálod, amit kell, mindig feladatorientált vagy, s közben nincs is időd magadra, így a depresszióra se, pedig...   Meglehet, lenne okod azon keseregni, hogy nem vagy elég jó. A munkában legalább jó vagy. Akkor miért ne csinálnád azt legalább heti 60 órában? Pozitív visszajelzéseket kapsz, hasznosnak érzed magad, és a szabadidődben lényegében mást sem kell csinálnod, csak aludni és felkészülni a következő műszakra. Báááámulatos menekülési stratégia...- észre sem veszem, hogy elvonatkoztattam magamtól; de így sokkal könnyebb volt kimondani, milyen buta módon próbáltam megoldani a problémáimat- Kellett néhány dolog, hogy felrázzanak, de most kézzel fogható céljaim vannak, és ennek te is részese és oka vagy, Reev.
Gyors pillantást vetek rá, mert fogalmam sincs, kíváncsi lenne -e a részletekre, hogyan jutottam idáig, és miért változtak meg a dolgok. Nem biztos, hogy mindenre kielégítően tudnék válaszolni, de a lényeg úgyis az, hogy változtatni akarok. Örülök, hogy ennek a folyamatnak ő is a része, mert egyszerre lehetek gondoskodó és olyan, akiről gondoskodnak. Tudom, hogy figyelne rám, és észrevenné, ha valami... félresiklana.
Reeven ezt úgy fogalmazza meg, hogy kell a kötődés (őneki ez a része a legfontosabb). Igaza van. Kell kötődni. A legjobb lenne olyanhoz, aki maga is kötődni akar, aki nem valaki mással akarja leélni az életét, vagy éppen egyedül.
- Ezt a hasonlatot nem értem- miért vagyok én a pokemonja? Sosem néztem anime rajzfilmeket, nem vagyok képben. Csak abból gondolom, hogy szorosabb barátságról lehet szó, mert ő is közelebb lépett hozzám egy kicsivel.
- Reeven- nézek rá kissé ellágyulva- Ugye, azért mások számára is adsz lehetőséget?- Nem lehetek kizárólagos kapocs az életében. Ha csak hozzám kötődne, az majdnem olyan, mintha elzárkózna a világ elől. Önmagában nem jelent megoldást.
- Igen..., bár elképzelhető, hogy az idő alatt, míg a félreértések kiderülnek, irreverzibilis folyamatok indulnak el...- Láncreakciók, amiket nem lehet visszafordítani, megmásítani. Éppen ezért dilemma sokszor egy-egy döntés még akkor is, ha nincsenek zavaró tényezők.
- Hát kérdezz rá!- egyszerű megoldás, ha tudni akarja, mi jár a fejemben. Én megmondom, többnyire. - A tiedben valami szép dolog járhat, mert kisimult a homlokod, és már mosoly is van a szép pofikádon!- cukkolom egy kicsit, mert eleinte bizony nagyon morcos volt. Féltem, hogy nem is lehet majd feloldani!
- Amúgy ismered azt az előadást, amikor a női és a férfi agyat hasonlítják össze? Hatalmas!- egy pszichológus beszél a tárgyról a társas kapcsolatok tükrében. Nekem tetszett a műsor, és igazat is adtam a manusnak. Sajnos, a nevére nem emlékszem.
Míg ő megígéri, hogy megmutatja nekem a verseit, én megígérem neki, hogy megpróbálok sárkányt (tér)fonni neki. Bár még sosem csináltam, némi bátorságot gyűjtöttem az elmúlt hónapokban, hogyan próbáljak ki új dolgokat.
- Ó, nem téma. Ha nem sikerül, akkor majd megmondom, de miért ne próbálhatnám meg? Lehet, hogy olyan sárkányod lesz, hogy majd mindenki olyat akar!- nevetek.
Az új ötletén kevésbé. Sebastian nem örülne, ha valami hülyeséggel "lepném" meg. Ha neki akarok kedveskedni, a hasán (vagy a testén) keresztül kellene megközelítenem... A szerelmi kulcstartó nagyon-nagyon rossz ötlet! Az arckifejezésem nyilván elárul, mert Reeven leplezetlenül röhögni kezd.
- Ez még számomra is meredek húzás lenne, pedig nekem elborul az elmém, ha ilyesmiről van szó...-  forgatom a szemem. Az élet azonban jó leckét adott abból, hogyan kell elszeparálni az álmokat a valóságtól. Szóval csak nyugisan. Meg kell élni a velem való történéseket, nem csak elképzelni kell őket... Ez idő. Hosszú-hosszú idő. Reevennek csak bólintok. Naná, hogy értem. Nem a nyálasságról van itt szó. Elgondolkodtató, hogy Reevent mi nevettette meg ennyire. Valóban csak az én reakcióm? Akkor fejlődőképes vagyok!

Később a parton megint nagyokat nevetünk, ahogy a képeket nézegetjük. Az egyiknél különösen elidőzünk.
- Ez jó, ez tetszik... kinyírom a pasikat!- ha csak elméletben is, egyszer az életben én diadalmaskodok felettük. Kuncogok magamban, főleg, hogy Reeven is adja alám a lovat.
Pezsgőzünk és hülyülünk, én leöntöm, kárpótlásul -hogy ne menjen veszendőbe a drága ital- róla is kortyolok, emiatt megcsikiz, kicsit dulakodunk, nevetünk, aztán én is kapok pezsgőt a nyakamba, amikor malacpofát vág, és ivás közben felröhögök. A szénsav nagy része az orromba szalad, a másik része ki a számon, a nyakamba... hát úgy kerül oda, közvetett Reeven hatás miatt.
Kezemben az üveg, de még mindig nevetek, ő meg tovább csiklandoz, böfögés szalad ki belőlem, de ez is nevetést generál, ez a bolond meg azt mondja, aranyosan böfögök. Már úgy nevetek, fáj az oldalam, de ő csak gerjeszti tovább, mintha célja lenne, hogy belehaljak a nevetésbe. Először védekezni próbálok, de mindig talál rajtam fogást, így én is csiklandozni kezdem, ahol érem, valahogy félre téve az üveget, remélve, hogy nem borul fel.
- A..a...azonnal... ha..hha.hahaha...hagyd...ahaha....abba!- gurgulázom. Francba, hogy ennyire csiklandós vagyok!- Fel..  feladom, csak... engedj....- de ha bedől, máris vesztesnek érezheti magát, mert bizony visszaélek a helyzettel!

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szomb. Máj. 23 2015, 15:49

Az volt a terv Liát vidítom fel, annyira rá koncentráltam, hogy most esik le, ez nekem is milyen jó. Vele, önfeledten, egy ilyen helyen,tervezve, őrültködve abban a biztos tudatban a kötődés megvan.
Az ufoktól eljutunk odáig, mi nem annyira vagyunk hülyék, illetve más értelemben, egyre nagyobb igényem lenne megölelgetni minden ilyen kimondott, jó dolog után.
Közben hallgatom, amit mond, viaskodva a késztetéssel, ami nem is tudom honnan fakad hirtelen, próbálok arra koncentrálni, amit mond, elképzelni egy „olyan” helyzetet, ha átérezni nem is tudom, mert nem tapasztaltam.
- Aha, el tudom képzelni, hogy olyankor kell ez a pótcselekvés… Depresszió? Azért ne túlozz, remélem semmi ilyesmi nem alakult ki nálad.
Meredek rá hirtelen aggódó, összevont szemöldökkel. Hé, pszichiátriákon töltöttem a kölyökkoromat, azzal még én is tisztában vagyok ez mennyire nem vicces, főleg mert Lia, amilyen érzékeny, simán hajlamos.
Leesik, hogy magáról beszél, abban talált menedéket, hogy agyondolgozta magát, most megtorpanok és hirtelen magamhoz szorítom, nem érdekel mit diktál a józan eszem.
- Buta, bármiben az lennél…
Dünnyögöm a hajába
- Persze, az, de nem jó mindig menekülni, hidd el. Pont én mondom ezt, aki folyton menekült, nem is tudom mi elől… egyszer meg kell állni, nagy levegőt venni és szembenézni vele. Most már könnyebb, Lia, itt vagyok én meg az a bájgúnár francia, bármi legyen is, tuti nem hagyunk elesni, ha meg is inogsz.
Legalábbis én ezt várom el Sebastiantól.
- És ne dolgozz annyit, mert az unokaöcséd meg a pasid követeli a szabadidődet a térfonásmicsodákkal karöltve!
Ráncolom a szemöldököm, szóval az apró barkács hülyeségek, amikhez én nem értek. Kicsit szorosabban vonom magamhoz, borzasztó, lehet nem is neki van erre szüksége?
- Hm?
Eresztem el, hogy viszonozzam a pillantását és meg is lep. Minek van oka és célja?
- Tényleg? Mármint…szerepelek a terveidben? Jó, te is az enyémben.
Mosolygom, ez oda-vissza működik? Nahát!
A pokemoontól egy csöppet zavarba jövök, ellépek tőle és hadonászva kezdek el magyarázni.
- Emlékszel a Kis hercegre? Ismered, nem? Olyasmi, megszelídítik a Pokemoonokat és aztán azok a barátaik lesznek, mint a rókánál.
- Hm?
Pislantok újra felé meglepetten, amikor azt mondja ne csak rá számítsak… Vajon hogy érti? Vállatvonok, ha akarnak, adok lehetőséget, de ez nem ilyen egyszerű… Kicsit esetlennek érzem magam ilyenkor… Gáz vagyok, ha csak rá akarok számítani? Egyelőre, mármint k*va nehéz őszintének lenni és most tök idegenekkel? Mindent elölről kezdeni… A félreértésekhez megpróbálok okosan hozzászólni.
- Szerintem, ha időben megbeszélitek nem feltétlenül.
Ha tudni akarom mi jár a fejében rákérdezhetek, hú, akkor nagyon sok kérdést fog kapni. Biccentek, világos, majd így teszek. Felnevetek a szép gondolaton, merthogy a pofikám.
- Ez nagyon nagymamás volt
Vigyorgom, persze azon agyalok milyen jó nekünk, stb. ez biztos megszépíti a pofikám. Sajnos fogalmam sincs az ilyen előadásokról, megrázom a fejem.
- Nem, nem vágom, miről szól? Hogy a ti agyatok kusza és lehetetlen követni mire gondoltok?
Vigyorgom cukkolva, most én szívatom egy kicsit. Nagy megkönnyebbülés, hogy lehet, ő is teszi és így elvagyunk, szuper!
Kitalálom, hogy fonjon nekem térsárkányt, vagy térfonjon sárkányt? Szóval foglalja le magát a cuccal.
- De nekem original Lia sárkányom lenne, mint senki másnak!
Büszkélkedek kisfiúsan, bólintok, hogy rendben, próbálja meg. Még az is lehet megtetszenek neki a sárkányok és profi készítő lesz.
Sebastian és a szerelmi kulcstartó kapcsán olyan arcot vág, hogy teljesen kiakadok, megszólalni sem bírok a röhögéstől.
- Még a végén kiderül, hogy romantikusabb vagyok nálad
Kacagok, az de kész lenne, akkor Lia olyan lenne, mint egy fadarab. Az az arc, ááááh!

A parton felbujtom Liát milyen jó vérmes viziszörny lenne
- Na látod, várjunk csak?
Eljátszom, mintha most jutna eszembe nekem is van valami a lábam között.
- De csak a franciákat, nem?
Pislogok rá „ártatlan” á nem Sebastianon akarok szórakozni…
Nekiállunk marháskodni, csiki, nyalás, ivás, malacpofa, röhögés és böfögés, minden van! Lia marha aranyosan csinálja és a csikit is rosszul tűri, csak akkor hagyom abba, mikor látom, hogy ez már szenvedős lesz neki.
- Megkegyelmezek lásd kivel van dolog
Közlöm ünnepélyesen, de kb még abban a percben kihasználja a helyzetet, így én fetrengek. Védekezően fordulok jobbra-balra
- Nehhe, nehhe, már nyertél, feladom!
Kiabálom röhögve.
// úgy értelmeztem, visszacsikiztél Razz//

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Máj. 26 2015, 20:17

- Talán éppen így kerültem el- nézek rá kissé komolyabban, mert hát nem véletlenül dolgoztam kimerülésig... Mindig is hasonló módszert választottam, vagy a fantáziálásba menekültem, vagy a tanulásba, munkába. Előbbi nem volt túl jó választás, Lioval kapcsolatban kicsúsztak a dologok a kezemből, és ennek kemény esés lett a vége. Attól tartok, nem csak én sérültem...
Reeven megjelenése pedig áldás volt. Most is így tekintek rá, pedig talán helytelen a megközelítés, hogyha őrá akarok figyelni, magamra kevesebbet kell. Magammal is törődni kell, a saját szükségleteimet is szem előtt kell tartani, csak... meg kell tanulni fékezni az ösztöneimet. Hiába, holtáig tanul az ember!
Reeven heves reakciója egyszerre lep meg és nyűgöz le.
- Reeven- megölelem én is, egyszerűen jó hozzá bújni, főleg mert időnként merevnek tűnik, amikor ezt én kezdeményezem, és most ez egészen más. Őszinte és szeretetteljes, legalábbis így élem át.
Kicsit felnevetek, ahogy Sebastiant emlegeti, de aztán szelíden meglegyintem:
- Vigyázz a szádra, Reeven, az a francia sokat tett értem az elmúlt hónapokban- igazából azóta, amióta ismerem, bár erre csak nemrég jöttem rá- Amúgy köszönöm, előre is...
Nem vagyok biztos benne, hogy nagyon szilárd jellem lennék, a mellékelt ábra is mutatja, milyen könnyen esek kétségbe, hangulatingadozásaim vannak, és az önértékelésem a betanult leckék ellenére elég instabil. Sebastianban és Reevenben is csak a velük szerzett tapasztalatok miatt tudok megbízni.
- Ígérem, nem hajtom túl magam ezután...- mondom kuncogva, hiszen nekem is megfordult a fejemben, hogy fellendítem a társas életemet. Talán most majd sikeresebb leszek.
Szavaimra, hogy szerepel a terveimben, meglepetést mutat, pedig erről már többször beszéltünk, többféle megközelítésben. Nem árt ismételni, talán azt hiszi, a levegőbe beszélek.
- Kérlek, ne lepődj meg ennyire. Attól tartok, nem bízol abban, amiről beszélgettünk...- megsimítom az arcát, a hajába futtatom az ujjaim. Kimondani, hogy szükségem van rá, már nagyon unalmas lehet. Nem akarom, hogy úgy érezze, ki akarom szipolyozni. Nem is ez a cél.
- Igen, emlékszem- bólogatok, amikor a Kis herceget és a Rókát említi. Kapisgálom, milyen párhuzamra utalt a pokémonnal. A kötődésre való igénye most olyan nyilvánvaló, hogy valamire figyelmeztetnem kell.
- Úgy értem- fejtem ki bővebben, amikor visszakérdez- hogy barátkoznod kell másokkal is. Jó színhely a suli, a szakkörök, legalább azok az órák is úgy telnek, hogy barátok közt érzed magad és nem egyedül. Ne érts félre, örülök, hogy sok időt szánsz velem tölteni... Csak ne szűkítsd be a látóköröd... - ahogy nekem sem szabad szemellenzővel élnem. - Hé, ne rángasd a vállad, rajtad is múlik! Légy nyitott, nagyon jó fej vagy, engedd, hogy mások is megismerjenek!- bököm kicsit oldalba a könyökömmel, mert úgy tűnik, nem hisz abban, amit mondok neki.
- Hát jah, az idő...- vonok most vállat én. Kell egy kis bátorság, hogy a félreértéseket tisztázni tudjuk, és kell hozzá mindkét fél is... Úgy nem lehet, ha az egyik nincs is jelen.
- Bah, akkor visszaszívom...- kacagok fel. Egyáltalán nem akartam nagymamás lenni, de Reeven tényleg egészen más képet mutat, ha mosolyog.
Tisztázzuk, hogy mindig rákérdezhet, mi jár a fejemben (ha éppen nem tud követni), és említek neki egy előadást, ami pont arról szól, miben különböznek nők és férfiak...
- Ráhibáztál, öregapám!- vigyorgok vissza rá- Ti dobozoltok, azaz mindennek megfelelő helye van az agyatokban, és egyszerre csak egy dologra tudtok koncentrálni, mi meg... zzzzizziziziziizzzz, csupa átfedés, és kombinatorika- lebegtetem az ujjaim, hogy mutassam, miféle mozgás megy végbe az agyamban, ha "gondolkodok".
- Na az biztos!- original térsárkány. Remélem, hogy sikerül. Már csak azért is megpróbálom, hogy neki örömöt okozzak; láthatóan bezsongott az ötlettől! Ebben a dologban nagyon hasonlít rám.
- Ezt nem tudhatom. Én betegesen romantikus voltam, igyekszem kigyógyulni, de téged ebből a szempontból még nem ismerlek...- nézek rá elgondolkodva, bár nehezen tudom elképzelni, hogy valaki romantikusabb lehet nálam. Legalábbis ami a fantáziavilágot illeti. Tömény hányinger, ha józan paraszti ésszel gondolom végig. Az önkontroll és a pozitív visszacsatolások azonban segítenek abban, hogy megtaláljam az egészséges egyensúlyt. Elvégre, a könyvek is ezt tanítják...

- A jelenlévők mindig kivételek- nyugtatom Reevent, amikor rájövök, magát is félti. - A rokonaimat amúgy se bántanám...- nézek rá áthatón. Megemlíti megint Sebastiant, de most nem veszek róla tudomást. Már eleget beszéltem róla és nem úgy, mintha megfojtani készülnék.
Aztán pezsgőzünk és bohóckodunk, amely visításig fokozódik. Ha azt hiszi, hogy ezt nem kapja vissza, nagyot téved. Bár fáj az oldalam a nevetéstől, amikor kicsit lazít a kínzásoon, én veszem kezelésbe, és alaposan megdögönyözöm, aztán kifulladva roskadok mellé.
- Bakker, már fáj a nevetés...- lihegek, de csuda jól érzem magam. Elnyúlok a szűrt napfényben, nézem a fák leveleit, amit lágyan borzol a szél.
- Valamit együnk, különben a fejünkbe száll az alkohol...- jut eszembe egy kis idő után, mert érzem, hogy tompul az érzékelésem. Gondolkodni még tudok, de a lábaim már elnehezedtek.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Máj. 26 2015, 22:32

Sóhajtok, aztán hümmögök kicsit, végülis ez jobb, mintha depressziós lenne. De most már itt vagyok és az a másik is, hozzáköltözött ez csak hoz valami pozitív változást. Ha nem, kiherélem.
Valahogy közlöm is vele a dolgot, most már ne munkába, hanem kapcsolatokba ölje az energiáját. Kibököm, amit akarok és meg is öleljük egymást. Most nem kapok hülyét, már abba az értelemben, hogy nem reagálok rosszul rá, valójában nagyon is jó és ahhoz képest rövid. Lia meleg, Lia puha, Liához érni jó! Kicsit szívok az illatából, ez keveredik a természet friss kavalkádjával, mély levegőket veszek, hogy ezt rendesen letüdőzzem. Kicsit piros vagyok, de hamar meglelem a nekem való témát, Sebastian szívatását, hogy erről eltereljem a gondolataim.
- Jól van, ez a lényeg.
Hagyom abba, mert nem akarom, hogy Liának ez rossz legyen, az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen vele, kicsit a körmére nézek, csak hogy tudja hányadán állunk.
- Cserkészbecsszó. Amúgy nem voltam cserkész, te igen?
A kisujjam nyújtom neki, hogy ebben meggyezzünk, nem hajtja túl magát, foglalkozik velünk és természetesen saját magával. Összefonja a teret, vagy akármi. Ha nyújtja a kisujját finoman megrázom.
- De, dehogynem bízom! Csak olyan hihetetlen… Mármint nekem.
Nézek félre, nem sok élettervben szerepeltem eddig. Túrja a hajam, jólesően felsóhajtok, csinálja még, úgy helyezkedek, hogy könnyen hozzáférjen, kicsit el is bódít az egész. Jó, hogy nem dorombolok bazzeg… Nem is szeretem a macskákat… A kis herceggel asszem megérti a hasonlatomat, de nálam még magyarázni kell hogy érti, hogy másokra is fektessek hangsúlyt. Ilyen csúnyán lebuktam volna, hogy nem akarok? Illetve akarok, csak nem olyan könnyű?
- Jójó, persze tudom, csinálom is, tényleg… szociális vagyok. A haverkodás sosem ment rosszul.
Problémám a komolyabb kapcsolatokkal akad, de ez olyan bonyolult és nem akarom rombolni a kellemes közhangulatot.
- Igaz, jó fej vagyok, havernak tökéletes!
Hogy barátnak milyen azt még nem tudom. Az időre bólogatok, nemtom miről van szó, de úgy gondolom ez jó tipp, az sok mindent megold azt mondják.
- Neked még az is jól áll
Legyintek a nagymamára, nevetünk, öregapa leszek hamarosan én is.
- Hú nem csoda, hogy lehetetlen megérteni a nőket…hogyhogy nem őrültök ebbe bele? A gondolkodás néha egy síkon is terhes
Nevetek, pedig szoktam én, néha többet agyalok, mint egészséges lenne. Remélem ez nem azt jelenti, hogy lányos vagyok, hm…erre nem vizsgálták ki az agyam, bár eleve van az a deficit, szóval könnyen lehet, hogy az enyém eleve emiatt másképp működik.
A térsárkányt lezsírozzuk, örülök neki, majd jól látható és fontos helyre teszem! Például van egy táskám… Persze, ha összejön, ha lesz rá ideje.
- Csak poén volt! Én nem vagyok romantikus!
Szögezem le gyorsan! Legalábbis nem emlékszem.
- Habár vannak olyan dalszövegeim, amik ezt cáfolják.
Fintorodom el, borzasztó lenne, ha kiderülne!
- Rád viszont rád van írva! Romantikus hősnő vagy egy hogy is hívják azt a magyar írót? Jókay? (direkt írtam el) regényből
Ejtem ki a nevét angolosan. Jó lenne tanulni magyarul.
- Miért kell kigyógyulni, hisz ez jó!
Lányoknál nem gáz.

Nevetek a kiherélésemen, pedig az tényleg pocsék lenne, kevés dolgok egyike, amitől képes lennék félni! Eljátszom mennyire megkönnyebbültem, hogy kivétel vagyok, letörlöm a homlokomról a képzeletbeli izzadtságcseppet. Lia bosszúja ütős, én is védekezve röhögök, míg ki nem fulladva terülünk el a parton. Rávigyorgok, ez pozitív fájdalom, kicsit ködös az agyam, mert ugye ittunk és nekem nem szokásom enni.
- Muszáj?
Vigyorgom, aztán rájövök, hogy ez nagyon részeg kérdés volt.
- Hoztál egy nagyon fura gyümölcsöt, emlékszel? Olyan, mint egy mell.
Ráncolom a szemöldököm, abból ma már sokat kaptam.
- Akarom mondani egy fej. Igen, inkább egy fej
Tapogatom meg Lia fejét.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Máj. 27 2015, 22:35

//Még nem költöztem hozzá. Majd holnapután, hétfőn... Very Happy//

Mintha megértette volna. Szerencsére nem kérdez rá, és azt hiszem, valamelyest beismeri, hogy a rossz módszer  mégis jó volt valamire. Bár legutóbb nem volt lehetőségem dolgozni, hiszen az ágyat nyomtam, ezt mégsem mondom el Reevennek, mert túlaggódná magát. Különben is, csütörtökre olyan formába hozom magam, hogy mindenkinek leesik az álla, és hétfőhöz egy hétre már megint műszakban leszek...
Időnként meglep vele, milyen érzelmi kitörései vannak. Szélsőségesek, mert haragudni éppen úgy tud, mint kedvesnek lenni, és ahogy ki tudja mutatni, mennyire nem esik jól neki egy-egy ölelés, utóbb azt éreztem, nagyon is jól esik neki. Nekem is jól esett.
- Nem, nem voltam cserkész- nem is érdekelt a dolog. Inkább olvastam és meséket szövögettem a jövőről.
Az ujjamat nyújtom neki, hogy megfogadom, jobban vigyázok magamra (és rájuk), és ők rám... Megnyugtató érzés tölt el. Igazi családom lesz. Sőt, már az van, ha abból indulok ki, amit megtapasztaltam velük kapcsolatban.
- Komolyan, amikor csütörtökön felhívtál, és megláttam a kijelzőn a neved, én is azt hittem, csak álmodok! Olyan jó, hogy itt vagy!- megint meg kell érintenem, ez a biztos módja annak, hogy megbizonyosodjak róla (újra meg újra) nem csak egy látomással van dolgom. Kivételesen a haját babrálom meg, de közben megsimítom az arcát is.
- Oké, nem is feltételeztem, hogy ne tudnál haverkodni. Jó fej vagy, jó a humorod, jól is nézel ki, eszed is van... minden adott, hogy hamar találj barátokat, és azt mondtad, fényképezni is akarsz, meg talán zenélni is... Csak arra biztatlak, ismerkedj, szerezz barátokat, szórakozz, élvezd az életet! Kikapcsolódásnak meg rokonlátogatásnak meg jó leszek én... Meg majd ha ehetsz rendesebben, magyaros kajákat is csinálok neked, mittad placsintát is, tudod, Sebastian nem rajon annyira a kenyeres-tésztás dolgokért, de én meg szeretem, szóval majd akkor eszünk olyat, ha  ő nem lesz otthon!- tervezgetek ugrándozva.
Aztán megdicsérem, mert végre nem lógatja az orrát, erre lenagymamáz. Meg is van rá a replika, öregapám lesz belőle, hogy ő se maradjon le olyan sokkal mögöttem.
- A fene se tudja, ezen sosem gondolkodtam..., de való igaz, én is mindig mindennel összefüggéseket keresek (és találok is)...- kuncogok. Egy pszichiátriai teszten tuti bebuknék...
- Lényegében nem baj, ha nem vagy az... Nem minden ember vágyik a romantikára. A legjobb ezt már az elején leszögezni, akkor kevesebb csalódás éri az embert, azt hiszem. Már ha erre hajlamos, érted... - Megint Lio jut eszembe, az első csók, és ahogy azt mondta, a Hercegnek érzi magát egy fordított Csipkerózsikából. Talán hiba volt azt hinni, romantikus a srác? Mégcsak nem is kezdtem el erről beszélni... Mindegy, ez már a múlt. Be kell zárnom azt a fiókot, örökre. Miért nem hagy nyugtot mégse? Miért jut eszembe folyton?
Aztán elmosolyodom. Talán csak tagadja, hogy romantikus, hiszen dalszövegeket is írt ilyen stílusban (most mondta!) és Jókait is ismeri...
- Melyik hősnőjére, van vagy száz?- kérdezem, de harapom az ajkam. Ha Jókait ismeri, megérintette a romantika szele. Én ugyan annyira nem vagyok a rajongója, de van néhány hősnője, akinek a bőrébe tudtam magam képzelni magam... (mondjuk, ez éppúgy igaz Kingre is, és ő a horror királya)
- Talán igazad van, Reeven. Majd kitalálok valamit, hogy hasznomra fordítsam a dolgot... Lányregényeket fogok írni!- kacagok.

Kinyírni a férfiakat nem azt jelenti, hogy megfosztom őket a férfiasságuktól (bár ez sem rossz ötlet). Nem is tudom, Reeven miért érzi magát veszélyben, ő soha nem bántott.
- Ha kinyírom az összeset, a legtöbb nő ellensége leszek!- nevetek. A nőknek nagyon is szükségük van férfiakra. - Azt én se élném túl. Lényegében ez kész öngyilkosság!- micsoda felismerés!
Iszunk és nevetünk, csiklandozzuk egymást, és játékosan birkózunk, majd kinyúlunk a fák alatt kiterített pléden. Érzem, ahogy tompul az agyam, ahogy a lábaim elnehezednek. Régen ettem szilárdat, kis mennyiségű alkohol is gyorsan a fejembe száll, ezért javaslom, hogy együk valamit.
- Hehe, mell... - röhögcsélek, mert ez jobban tetszik, mint a fej- Na, add ide a zsákod, abba tettük...- Kérem őle, mert hozzá közelebb van, eléri, én meg lusta vagyok felkelni.
- Megnézzük, mennyire formás az a mangó...- kuncogok. Engem nem tud átverni. De már amiatt sincs szégyenérzetem, hogy lefejelte a cickóimat, amikor felbukkant a víz alól. Lehettem volna én is elővigyázatosabb. Talán.
- Régen voltál már csajjal, ugye?- merész kérdés, de talán nem fog titkolózni előttem. Minek is tenné?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Csüt. Máj. 28 2015, 20:56

//jajj bocsi, pedig tudom elvileg, ez ilyen folyamatos igeidő volt, hogy folyamatban van Razz//

Lia ölelés, Lia illat, Lia puhaság – és ez most úgy hangzik mint egy nagyon rossz reklámszöveg. Még jó, hogy a gondolataim nem hallja, szívás lehet a delfineknek…
Mosolyogva megrázom a fejem, nem, tényleg nem illett volna a fejemben élő Lia képbe. Ujjammal megfogom az ujját és ünnepélyesen megfogadjuk, hogy törődik magával és velünk. Nem lennék ilyen követelőző, ha nem tudnám, hogy ez neki is jó lesz, s persze az önző szándékoktól sem lehet teljesen elvonatkozatni…
- Igen…igen, bocs, hogy nem előbb, csak valamennyire magamhoz akartam térni.
Hagyom, hogy megbabráljon, ez nagyon jó, szinte simulok a tenyerébe, szeretem, ha hozzám ér, simogat, kicsit neki is dőlök.
- Nana, azért ne tedd magad a rokonlátogatás kategóriába! Te vagy az első…
Nagy levegő, felnézek egy magasabb pontra, pislogok.
- Első számú személy. Szóval a haverkodás megy jól, de nem a barátkozás. A barátkozást összetettebb dolognak képzelem. Nem szívesen osztom meg a gondolataim másokkal, illetve…nehéz. Megfogadtam, de az…
Közlöm kicsit akadozva. Méghogy kikapcsolódás.
- Vagy te csak annak szeretnél? A lökött unokatesódnak, aki néha átnéz pitével?
Hisz mondta, hogy a régi, vicces Reeven jön be neki. Talán én már így, most, nem vagyok jó.
- Magyarosakat? De jó, úgy értem azok de egzotikusak lehetnek! Ha jól tudom szeretnek fűszerezni! Nahát…lisztérzékeny, vagy ilyesmi? Pedig nekem a palacsinta a kedvencem, neked? Volt, volt a kedvencem
Javítom ki magam gyorsan homlokráncolva, egyelőre nem ehetek ilyesmit. Mosolyogva nézem, ahogy lelkendezik.
- Szeretsz főzni?
Vigyorom csak szélesedik, amikor a női gondolkodásmódjáról magyaráz. Nem semmi…
- Az összefüggések jók.
Viszont azok hasznosak, én sokszor nem találom őket. Biztos ezért voltam szar matekból.
- Igen, de ez paradox mert…egy nő legyen romantikus, érted? Szóval, ha lenne barátnőm, egyszer majd, valamikor sokára, azt szeretném, ha romantikus lenne. Ez így érthetetlen?
Merthogy én nem vagyok az, de egy nő az más.
- Férfiaknál olyan nyálas. Nekem a rózsákról a klisé jut eszembe, vagy akkor már bevonnám cukorbevonattal. A rózsákat. Vagy valami. De ez inkább őrült, mint romantikus, nem?
Magyarázom, nekem tetszik, hogy Lia az, olyan nőt szeretnék, mint ő.
- Vagy dalt írnék neki… az viszont romantikus, nem? Képzeld, van egy régi dalszöveg és egész…úgy tűnik egy lánynak írtam. Egész jó.
Nem szoktam öndicsérni, de ez tetszik. Biztos beszívva született és lehet csak egy kurvának, fogalmam sincs.
- Hú, hát nem is tudom, nem egyforma mindegyik? Kedves, intelligens, szép, törődő romantikus, olyan Liás?
Nekem ez két fogalom Jokay és Lia összefonódik, lehet, hogy mert ő jobban magyar.
- Oké. Miért ez nem is rossz ötlet. Nem én leszek a rajongód, mert nekem nem jön be a műfaj, de…
Elolvasom
Láthatja az arcomon az nagy áldozat lenne. És tudna írni szerintem.

A vérmes Lia külön fontos téma lesz.
- Mert bántana a többi nő, vagy mert nem tudnál férfiak nélkül élni?
Kérdezem félvigyorral.
Valamiért eszembe jutnak a mangók, de csak onnan, hogy cicikre asszociálok. Huh, ez tényleg úgy hangzik, mintha kb sosem lettem volna nővel.
Heverészve heherészünk a parton és én mint egy jó papagáj, röhögve megismétlem
- Mell
Kicsit úgy hangzik, mintha értelmi fogyatékos lennék.
- Oké!
Nem kell több motiváció, felülök és előkotorom a táskából, kerek dolgokat keresek. Meg is van, lerakom szépen elé. Aztán a mosolyom az arcomra fagy.
- Őőő
Megingatom kicsit a fejem.
- A mostohaanyáddal. Őőő végülis nekem nem tűnik olyan soknak, vagyis… őőő ha úgy vesszük másfél évig nem volt őőő használva.
Oké, semmire nem volt. Oké, miértis kellett belevörösödnöm ebbe a mondatba? Hisz már spicces vagyok. Az nem a szégyentelenek állapota?
- És apád? Talált azóta pótmamát?
Teszem fel a kérdést ilyen pofátlan.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Jún. 02 2015, 23:44

//Ok, semmi baj. Az vesse rád az első követ, aki sosem kavarja össze a dolgokat...//

Reeven megígérteti velem, hogy többet foglalkozom majd magammal (és vele meg Sebastiannal), kezet is fogunk rá, nem szokványos módon, hanem úgy, mint a cserkészek (talán?).
- Igazából... eddig nem mertem megkérdezni..., de mikor tértél magadhoz? - ha már felhozta... Úgy saccolom, néhány hónapja lehet (a motorikus funkcióit tekintve). Bár, ha jó gyógytornásza volt, meglehet, csak néhány hete. Nem tudhatom, milyen állapotban volt utóbb. Az biztos, hogy tudatilag tiszta, és teljesen normális, hogy amnéziás. Bizonyos esetekben az emlékezet sosem tér vissza teljesen. Még így is hálát adok Istennek, hogy ilyen jó mentális állapotban van. A kezéért nyúlok, és megszorítom, hogy jelezzem, megértem, hogy nem én voltam a legelső gondolata.
- Amikor még itt voltál, minden nap az ágyad mellett ültem - igazság szerint az ágyában, és nem mindig ültem, de ezt nem kell tudnia. Olvastam meséket és verseket, meséltem a hétköznapjaimról, vártam, hogy majd kinyitja a szemét, és azt mondja, "na, ennyi alvás elég volt!"- Aztán a szüleid elvittek NY-ba,  a Memorialba. Nekem nem adtak felvilágosítást, csak apámnak, ő meg...- azt mondta, mondjak le rólad- egy idő után már nem akart ugyanazokkal a hírekkel szomorítani...- indokot kerestem, miért nem telefonált fél év elteltével a Memoriálba. Vagy csak nem mondta el? Mostmár megkérdezhetném tőle... Én pedig féltem szembesülni azzal, hogy minden álmom, vágyam, ami arra irányult, hogy ő meggyógyulhat, hogy az állapota visszafordítható, reménytelen. Hiszen foggal-körömmel ragaszkodtam az életéhez!
Ahogy babrálom a száradó haját, néhány tincset az arcába húzok, ettől nagyon csibészes lesz a "feje". Szívesen simogatom, jó hozzá érni, jó, hogy hagyja.
Meglep, mennyire ki van éhezve a rokoni szálra, rám, próbálom elbagatellizálni, nehogy abba a hibába essek, hogy komolyan vegyek valamit, amivel csak viccel, de ettől ő van meglepődve, és rögtön megbánom, hogy ilyesmit gondoltam. A régi Reeven nem akart tartozni sehová, senkihez, most a kötődés vágya szembeszökően új tulajdonság. De ez olyasmi, amivel ki tudok egyezni, hiszen én magam is olyan vagyok.
- Reeven, nagyon jól csinálod... - biztatom, mert olyan, mintha bátortalan lenne, ami a barátkozást illeti- én úgy képzelem, az igazi barátok egy idő után már éppen olyanokká válnak, mint a vér szerinti rokonok, hacsak nem lesz szorosabb a kapcsolat... Úgy értem, lehet jobb számomra egy barát, mint a tesóm vagy az anyám... Vagy éppen te..., most úgy képzelem, jobb barátom vagy, mint amilyen unokatesóm valaha voltál, érted?- tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset...
- Na, éppen nem!- még hogy lökött unokatesó!- Mondjuk, ha pitét hozol, megesszük!- nevetem el.
Sajnálom, hogy azt hiszi, csalódást okoz, mert éppen nem. Korábban egy másik Reevent ismertem meg, de kezdek rájönni, talán akkor is bújkált benne ez a személyiség, aki most, talán a drog volt, ami elnyomta benne az igazi Reevent, talán az sem kellett hozzá, csupán megtalálta az önvédelem egy olyan módját, amin nehéz átlátni, ezt már sosem fogom megtudni. De ahogy akkor tudtam, most is úgy érzem, sokban hasonlítunk. Én azt hiszem, tudom, mi az egyik legfontosabb jellemvonás, ami bennünk közös. De ha kimondanám, biztosan kinevetne.
Megegyezünk abban, hogy gyakran járunk össze, és ha lehetőség lesz rá, magyaros kajákat is készítek neki...
- Egzotikus? Nem tudom, kinek mi számít annak. Nekem mondjuk az olyan ételek, ízek, amelyek első hallatra nem illenek össze. Pl:: édes-savanyú, csípős-édes, ilyesmi. A palacsinta amúgy nagy kedvenc, leginkább a túrósat szeretem, de itt nem lehet kapni! Hallottál már ilyet? //Aztán lehet, hogy lehet, a fene se tudja. Nehezítsük meg Lia életét egy kicsit.//
- Ez nagyon érdekes...- gondolkodom el egy kicsit- tudod, egyszerűen csak arról van szó, hogy nem szereti az ízét... Fel is adja majd a leckét, miket készítsek reggelire, vacsorára, nem ehet folyton zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, húst...!- forgatom kicsit a szemem. A főétkezést majd megoldjuk, de ezzel hosszú távon bajban leszek, attól félek.
Aztán elhessegetem a gondolataim és Reevenre koncentrálok, hiszen éppen azért vagyunk itt, hogy kizárjuk egy kicsit a külvilágot.
- Mikor térhetsz vissza a normál étkezéshez? Fokozatosan kell beépítened a különböző élelmi anyagokat, mint ahogy a kisbabáknál szokás vagy mást javasoltak? - még sosem találkoztam hasonló esettel, nem tudnék tanácsot adni én.
Vállat vonok, bólogatok, vállat vonok megint.
- Lényegében szeretek, de magamra ritkábban főztem, főzök. Inkább elszaladtam a kantinba, vagy ... nem ettem meleget. Amíg faterral laktam, rá többet főztem, de aztán egyre kevesebbet volt otthon a sok konferencia és továbbképzés miatt, úgyhogy... Szeretni szeretek, csak ritkán szoktam, ez az igazság...
Aztán megint mindenféle szóba kerül, a női agy is, Reeven meg úgy néz rám, mintha én is kétlábon járó csoda lennék. Aztán hasonlóan nagy szemekkel nézek rá, amikor ő magyaráz nekem a romantikáról.
- Ne, a rózsát már ne cukrozd be... - nevetek a számhoz emelve a kezem. Sosem hallottam még ilyemiről. A dalszövegírásról, a versről azonban egészen más véleményem van.
- Az tuti jó. Tudod, ha egyénre szabott, ha a lány felismeri magát a versben, akkor akkor is tudja, hogy neki szól, ha személyesen nem neki adod elő először. Bár... Nekem az tűnik romantikusnak, ha valamit először láthatok, hallhatok, ami a szeretett személytől ered. Nem baj, ha nem kifogástalan, ha érzem, hogy beleadta a szívét, amikor csinálta, amikor foglalkozott vele, az nagyon jól esik. Jobban, mint a szép szavak, önmagukban...
Elmosolyodom. Bár azt mondta, nem emlékszik, hogy valaha szerelmes lett volna, ha verset írt egy lánynak, akkor nagy valószínűséggel nem volt iránta közömbös. Vajon emlékszik arra a lányra? Hol lehet most? Érdemes volna megkeresni, és összehozni őket újra. Hátha segítene Reevennek...
Felnevetek, amikor Jókai hősnőit hozzám hasonlítja. (Vagy inkább engem hozzájuk?)  Tagadólag rázom a fejem.
- Nem húzol csőbe. Egyet mondj, csak egyet!- kérem tőle. Kihez hasonlítok? Gyerekként volt kedvencem.
Viccnek hangzik, de már megfordult a fejemben, hogy írni kezdek, mert némelyik "sikerműnél" ezerszer is jobbat tudnék alkotni, de én magamat kevésbé veszem komolyan, mint ahogy Reeven.
- Inkább megkímélem magamtól az emberiséget, olvasnak már így is elég szemetet...
Hatalmas témaváltás a parton, ahogy a fényképeket nézegetjük. Romantikus hősnőből vérmes sárkány leszek, aki kinyírja (felzabálja) a pasikat, mint egy ragadozó...
- Én még csak-csak, de te is tudod, mennyi élősködő szaladgál az utcákon... - mostohaanyu már régi ügy, de örülök, hogy eltűnt a képből. Amúgy nem élősködés, amit én csinálok? Igaz, nem anyagilag kívánom a férfiakat, talán éppen olyan szánalmas vagyok, mint azok...- Amúgy lehet, hogy én se bírnám. Csak ahhoz egy jó pasi kell, nem ám akármilyen!- koppintok az orrára. Ez az, vicceljük el!
Hatalmasat ökörködünk, és piálunk, ami rengeteg nevetéshez vezet, felszabadultabb társalgáshoz (bár egyre kevesebb probléma van vele), aztán a kajálás ötletéhez, ami mellé fura téma társul. A nők. Én kezdeményezem, kíváncsi vagyok, és a válasz nem lep meg, bár kissé még mindig megráz. Apám nője.
- Van egy elvált doktornő a kórházban, akivel szorosabb kapcsolatot ápol, de nem terveznek összeköltözni- válaszolok apámmal kapcsolatban. Azt hiszem, számára kielégítő ez a kapcsolat. Időnként együtt töltenek egy-egy éjszakát, néha egy hétvégét, de nem tervezik összekötni az életüket, és azt hiszem, komolyabb érzelmek sem kötik össze őket. Amúgy nem tudom, utóbbi tényleg jó hír-e. Apám azt mondja, neki jó az, ami van, a hölgyet pedig nem ismerem olyan jól, hogy erről beszélgessünk.
- Hidd el, szögedi boszi vagyok... Azt mondom, legkésőbb év végére lesz barátnőd. De hamarabb lesz barátod, mint gondolnád... - "jósolom" neki. Igazából nincs közöm a boszikhoz, de ha elhiszi magáról, hogy így lesz, nem fogja bevonzani? Ezt nevezik Pigmalion effektusnak... Tehát csak pozitívan!
Megtaláljuk a mangót, amiket otthon ugyan megmosogattam és megtörölgettem, de most megint megtörölgetem a gyümölcsöt.
- Csak óvatosan... A közepében hatalmas mag van, nehogy beletörd a fogad!- a tenyeremben megmutatom, kb mekkora, bár lehet, hogy tudja. Én nem tudtam, amíg Sebastian meg nem mutatta...

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Csüt. Jún. 04 2015, 16:37


Cserkészbecsszó (igen az) Liával, ez komoly ígéret ám. A kérdésen elgondolkodom
- Két hete, de az első héten még szinte totál ki voltam ütve.
A dolog onnantól haladt jó úton, hogy egy-két fontos elhatározásra jutottam. Amikor már volt cél csak akaraterő kellett, amiből nekem van bőven. Minden simán ment onnantól kezdve, hogy nem erőltettem az emlékezést.
- Miért nem merted megkérdezni?
Nem értem, nem nagy dolog. Hálásan veszem, hogy megszorítja a kezem, mosoly bujkál közben szám sarkában és én is rászorítok az övére. Nehezen engedem el, még közelebb lehetne…
- Tényleg? Meglátogattál?
Nyílnak el ajkaim és vetem rá hatalmasra nyílt szemeim. Közelebb húzódom hozzá, mikor már nem felejtek el pislogni, úgy rebegtetem a pilláim, mintha nem is ő lenne itt, vagy meggörbült volna kicsit a tér.
- Ah, értem. Hát…
Nézem meg a talajt. Szép a talaj. A talaj. Nekidöntöm a vállam az övének, veszek egy nagyon furcsa levegőt. Azt hiszem kicsit reszketős, igen, leginkább annak nevezném.
- Köszönöm
Húzódom még közelebb, szeretném ha kicsit megölelne, ha kicsit én is. Legalább valamennyire…. Bármennyire is ciki, hogy ilyenem van.
Szeretem, ahogy a hajam babrálja és előrehúzgálja a tincseim, amitől fogalmam nincs hogy nézek ki, de jó. Kicsit hunyorogok, az orrom is ráncolom, de tetszik. Fodrászhoz is csak azért jártam egy időben, hogy legyen, aki babrálja. Az régen volt, most már…tudom miért, hogy ez nekem kell és jó. Tőle pláne.
- Tényleg? Hát…jó.
Ő tutira sokkal, de sokkal jobban ért a barátkozáshoz és ezek szerint az én elképzeléseim is valahol rendben voltak. Ráéreztem, vagy filmekben láttam.
- Gondolom.
Se mély baráti se mély rokoni kapcsolatom nem volt senkivel soha, persze, ha Liát leszámítjuk. Őt nem akarom kategorizálni. Ráncolom a szemöldököm, mert ez már nekem kicsit magas.
- Tudom, hogy nem voltam jó unokatesód…
Ha erre akar kilyukadni?
- Mármint gyerekkorunkban.
Nem is ismertük egymást.
- Vagy mostanról beszélsz? Vagy a kóma előttről?
Az szomorú lenne, de elképzelhető. Nem értem mi a különbség, hogy jobb barátja vagyok, mint unokatesója, azt nem lehet jól csinálni? Szóval nem nagyon vágom, de nevetek a pités viccen.
- Megígérem, hogy nem dugok bele semmi furát
Mint az Amerikai pitében. A végét kicsit elköhögöm és a fejem is kezd vörösödni, veszek egy jó mély levegőt és igyekszem visszaváltani komolyabbra.
Nem tudom mi járhat a fejében a régi és új énemről, de ha tudnám szívesen elmagyaráznám rendesen. Én még mindig azt hiszem az újjal nem annyira elégedett. A konyha témánál csak vágok egy fintort.
- Úúú édes és savanyú együtt? De az milyen? Mondjuk cukor citrommal? Mert az jó! És a magyar konyha ilyen? Túrós? Hm…nem tudom én a nutellásat szeretem
Vallom meg igazi amerikai módjára, nekem a túró is valami egészen egzotikusnak hangzik.
- De majd szerzek neked túrót!
Biztos, hogy lehet itt is kapni. //szerintem lehet kapni csak nemtom mennyire szoktak venni XD Reeven tuti nem ismeri, sosem volt jó evő XD//
A Sebastianra való főzést szó nélkül hagyom, mindenki akkor jár legjobban. Kicsit laposabban pislogom, a babáknál elhúzom a szám.
- Kisbabák? Áh ez olyan izéül hangzik, nem vagyok kisbaba
Durcázom, persze nem komolyan.
- Igen, fokozatosan, először tényleg csak pépeket lehetett, most már ehetek zöldséget, gyümölcsöt és levest! De nem sokat, attól hányok.
Vallom be, előfordult már egy párszor, mire sikerült belőni mennyi az annyi, amennyit megehetek. Nem sok sajna, nem nagy örömöm van ebben a dologban.
- Értem, hát majd gyakorlod, ha akarod, gondolom ő is tud. Biztos nagyon jó minden, amit csinálsz
Mármint főzni, ő is főzhet, nem kell mindig mindent Liára hagyni.
- Miért ne? Nem jobb megenni? Vagy lenyalogatni?
Röhögök. Amilyen hülye vagyok a romantikus baromságokat is Reevenesen rontanám el a rózsát.
- Tényleg? Akkor lehet eladom a szöveget egy együttesnek és jelentkezik a lány. Szerinted jó ötlet? Lehet, hogy szerettem, legalábbis a szövegbe úgy írtam a lány azt tanácsolta legyek nyitott a szerelemre. Sajna nem emlékszem rá.
Nem biztos, hogy szerettem, de elképzelhető, hogy valaki ezt tanácsolta, végülis nem voltam nyitott rá. Meghallgatom, Lia minek örülne, hogyan romantikus ő, bólogatok. Tervezek hozzá is írni valamit. Megrágom a szám, ismét bólintok, össze kéne hozni neki valamit, szép szavakat úgyis olyan nehezen nyögök ki, ráadásul elcsépeltek.
Jókait tényleg csak hallomásból ismerem, megdörzsölöm a homlokom, kicsit csücsörítek, hátha eszembe jut valami…
- Lehetséges, hogy volt olyan mű, hogy Fekete Gyémántok és abban a csaj?
Lehet, hogy nagy ökörséget mondtam, inkább kérdezek, ha mond címeket talán jobban beugrik.
- Te kire szeretnél hasonlítani? És nem csak Jókai, hanem a regényhősnők közül szerinted melyik vagy?
Én disney hercegnőt mondanék, de elég mélyrepülés lenne az irodalomhoz képest.
- Ne légy buta! Nem csinálnál szemetet. Lia, ha így folytatod, leharapom az orrod és akkor kiadhatod a műveid Voldemort titkos menyasszonya álnéven.
Fenyegetem játékosan csattogtatva felé az állkapcsomat.

Bólogatok, hogy sok élősködő nő szaladgál, például a mostohaanyja, aztán elvicceli a dolgot, szerintem rossz lenne neki egyedül, de ez csak tipp, nem vagyok biztos.
- Neked nem is akármilyen!
Közlöm magától értetődően. Nem alaptalanok a félelmeim Sebastiannal kapcsolatban. Elég jó lesz? Eddig nem az az érzésem…
Baromkodás és piálgatás közben visszatér az apja nője téma és nem mond rossz dolgot, nem is komoly, nem veszélyes, rá nézve pláne és az apjának is akad valaki.
- Hát ez jó hír, akkor igyunk rájuk is.
Vannak emberek, akiknek ez kell, akiknek ez elég és jó. Mi más lenne a lényeg, minthogy nekik megfeleljen, Lia már nem lakik ott.
Inni már nem nagyon tudunk, sok kiömlött, de ami még van! Meg arra is hörpintünk, hogy ő boszi és szerinte év végéig lesz barátnőm. Ki tudja, az még messze van.
- Oké! Lesz barátom, de nem oooolyan meg egy csajom
Liából kinézem, hogy boszi.
Mangó! Ezaz! Remélem van kettő, ha nincs, akkor megpróbálom szétszedni és a felét nekiadni. Sőt egy felet nem is biztos, hogy meg bírok enni. Ha van kettő, akkor is kézzel esek neki, mert azt mondja magos, belevájom az ujjam, feszítgetem, valamennyit eszem belőle.
- Hm, nagyon érdekes.
Kétségkívül ez a legjobb, amit az utóbbi időben ettem.
- Ez a kedvenc gyümölcsöd?
Kérdem, harapok belőle párat, nagyjából egy félnek a negyedét meg bírom enni, aztán már viszont csak az ujjaim szopogatom.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Jún. 10 2015, 19:36

Meglepődve sikkantok, amikor azt mondja, csak két hete tért vissza a kómából. Ámulok és bámulok, mert ugyan tanultunk róla, hogy előfordulhatnak ilyen esetek, de százalékkal sem lehet kifejezni, mennyi erre az esély.
- Ez bámulatos! Csodálom, hogy nem zaklatnak a különböző TV-s csatornák!- az amerikaiaiak különösen szeretik a szenzációhajhászást. Reeven esete simán ott lehetne a címlapokon, az esti híradóban...
- Tudod, azt hittem, korábban tértél magadhoz, és a rahabilitáció lassú és gyötrelmes volt... Nem akartalak volna erre emlékeztetni, amikor olyan sok energiával és tervvel vagy tele. Tudod, éppen én vagyok, aki azt mondom, sose nézzünk hátra, és...
Nem tehetek róla, kicsit megint elérzékenyülök mindattól, amin átmentünk. Bár meglehet, Reeven visszatérése mégsem volt olyan hosszadalmas, mint ahogy én azt elképzeltem (valamelyik filmélmény nyomán azt képzeltem, meg kellett szenvednie azért a fizikumért, amivel jelenleg rendelkezik), és saját helyzetem is eszembe jut, amiről eddig bölcsen hallgattam Reeven előtt és amivel továbbra sem akarom terhelni... Főleg, hogy az egésznek már nem is kéne, hogy jelentősége legyen, hiszen új életet kezdek... Ahogy visszaszorít a kezemre, vágy fog el, hogy megint megöleljem, szorosan, mint a sétánk elején. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy ő rendbejött! (És reményeim szerint én is rendbe fogok jönni)
Beszélek neki arról is, hogyan látogattam, amikor még LA-ben volt, és hogyan szakadt meg a kapcsolat "közöttünk". Úgy tűnik, fogalma sem volt róla, és szétrombolja abbéli illúzióimat, hogy a kómás betegek észlelik a környezetüket, mégha nem is tudják adni a jeleket. Közelebb húzódik hozzám, és most úgy érzem, ő is akarja... Hát megölelem, ahogy az előbb akartam, a nyakába fúrva a fejem, beszippantva a haja illatát. Átkarolom és néhány másodpercig el sem engedem.
- Basszus, ne haragudj... Totál be vagyok tekeredve- szabadkozom az ölelés miatt. Pedig ha tudná, hányszor fogom vissza így is magam!
Megigazgatom a haját, félre fésülöm, néhány tincset az arcába húzok. Nagyon tetszik így. És ha tudnám, hogy tetszik neki, amit a fejével művelek, babrálnám szívesen tovább.
Ki kell vernem  fejéből a sötét gondolatokat, hogy ne tudna barátkozni, és indokolni is próbálom, bár nem tudom, mennyire érti. A kérdései kapcsán úgy tűnik, nem tudja hova tenni, amit mondtam.
- Ah, nem is ez a lényeg, nem is tehettél róla. Ezt csak szemléltetésképpen mondtam. Mi rokonok vagyunk, de elsősorban nem ez a szál tart össze minket... Vagy szerinted igen? - én senki mással (más rokonommal) nem vagyok ennyire bizalmas, mint vele, és ez nem most kezdődött, hanem amikor megismerkedtünk. Már a mozgólépcsőn...
- Beledugni...- ráncolom a homlokom, valami sejtelmem van, hogy céloz valamire... és leesik- Jesszus!- nevetek fel hangosan. Igazából a rákvörös arca buktatja le, különben eszembe se jutna az amerikai pite.
//Nem szívesen másznék bele újra olyan témába, ami a karakterek között a korábbiakban feszültséget okozott. Valószínűleg lesz még lehetőségünk beszélgetni arról, milyennek láttalak régen és most//
Megbeszéljük, hogy sokat leszünk együtt, és adja magát a téma is, hogy majd magyaros kajákat eszünk. Kitérünk arra is, mi az, ami szerintem egzotikus (a magyar konyha nem), és erről többet is lehet beszélni...
- Édes és savanyú, mint például uborka és ananász egy csirkeraguban- mondom példaként. Azt például nagyon szeretem. - A cukor citrommal is jó..., mennyit ettem gyerekkoromban!- összefut a számban a nyál.
- Oké, csinálok nutellásat, amikor csak akarod, palacsintát sütni csak néhány perc!- majd veszek mogyorókrémet. - A magyar konyha inkább fűszeres... tudod, hagyma, paprika, paradicsom, só, bors, vegeta...- biztos az anyja is főzött ilyeneket, hiszen ő is magyar!
- Ha szerzel... örökké hálás leszek!- kacagok. Próbáltam, nekem nem jött össze.
Persze, eszembe jut, hogy ő nem ehet akármit, és remélem, hogy a dolog csak átmeneti. Szeretném megtudni, hogyan kell majd felépíteni a diétáját, de a megközelítésem nem nagyon tetszik neki.
- Ó, Reev, ez is csak egy példa. A babáknál is fel kell építeni az étrendet. Tudod, először csak anyatej, aztán alma, krumpli, répa... Honnan tudnám, te mikor mit ehetsz, ha nem kérdezlek róla? Nem akarnék ártani neked!- megint bocsánatkérően nézek rá, mert durcizik, de megérti a kérdésem és végre válaszol.
- És mikor bővítheted? Húst nem ehetsz? Rizst? Krumplit?
Bólintok, hogy egyszerre nem ehet sokat. Gondolom össze van esve még a gyomra. Fogalmam sincs, hogyan táplálták, amíg kómában volt: szondája volt-e, vagy csak parenterálisan táplálták, intarvénásan.
Sebastian hosszú távú étkeztetése is feladja majd a leckét, nem mindent szeret, amit én, és nem akarok olyat eléje tenni, amit nem szívesen enne meg. Szóval, alaposan ki kell faggatnom majd arról, hogyan is tervezi ezt megoldani. És igen, gondolom, majd néha ő is főz, de nekem is kell.
- Még sosem hallottam ilyesmiről..., de tudod mit? Legközelebb kipróbáljuk...- rózsát cukorral. Remélem, nem mérgező. Talán utána kell olvasni, lehet van erre vonatkozó irodalom.
És ha már irodalom... Szóba jön egy dal, amit Reeven írt, biztatom, hogy énekelje el, adja el, jelentesse meg, juttassa el a lánynak, akihez írta, de úgy tűnik, rá nem emlékezik. Aztán Jókai hősnőhöz hasonlít, de nagyon bizonytalan, melyikre is, én meg csak kuncogok. Ha lennék valaki, Mariann, Az aranyemberből...
- Upssz, erre nem tudok konkrétan felelni- ki lennék szívesen?- Mindig van olyan karakter, aki tetszik. Szeretem például Stephen King hőseit, főként a gyerek karaktereit: Carolt, Bobbyt pl. az Atlantisz gyermekeiből...- vonom a vállaim. Talán mert magamnak sosem lehetett részem igazán mély baráti kapcsolatokban, azért vágyakozom ilyesmire.
- Wow, harapd! - sikongatva nevetek, ahogy a fogát csattogtatja. Woldemort nejének lenni ugyan nem vágyakozom, még gondolatban sem. Akkor már inkább Pitoné! Smile

Sok élősködő nő van. És nem csak egyféleképpen lehet élősködni, így attól tartok, én se bírnám pasi nélkül életem végéig. Bár nem anyagi okok és nem a szex az, ami miatt szükségem (lehet) rá(juk), a kötődésre, az érzelmekre szükségem van. Akár az evésre, ivásra, alvásra. Kell.
Azon csak nevetünk, nekem milyen pasi kell. Most azt hiszem, olyan, mint Sebastian... Nagyon szeretném, ha nem csalódnék benne, ha képes lenne szeretni, ha hagyná, hogy szeressem... Szeretném, ha jól alakulnának a dolgok közöttünk. De én mindig erre törekedtem, mégis kudarcot vallottam.
Aztán iszunk a családomra, apámra és a barátnőjére. Azt hiszem, jó így, ahogy most van, bár keveset beszélgetünk az érzelmi (és még kevesebbet a nemi) életéről.
Én jósolok neki, ő elvicceli, nevetek, hogy nem ooooolyan barátja lesz.... Tuti, hogy be fog csajozni hamarosan. Minden adottsága egvan hozzá. Helyes is, okos is...
- Így lesz, meglátod!- erősítem meg a véleményem.
Aztán mangót eszünk, kézzel-lábbal-foggal-körömmel, mert lehet, hogy elfelejtettem eltenni a kést... Nem találom sehol.
- Aha, mondhatjuk, ez az egyik kedvencem. Nagyon ízlik! Neked is?- élvezettel nézem, ahogy eszi a gyümölcsöt, ahogy szabályosan megküzd vele. Nem szólok rá, hogy csinálja, én sem vagyok ügyesebb nála. Van mit küzdeni a mangóval, és eléggé ragacsosak vagyunk, ahogy végzünk vele... , bár Reeven nem is eszik belőle sokat.
- Ennyi? - kérdem tőle, kissé meglepődve. Ez a mennyiség egy madárkának sem lenne elég. De erőltetni nem fogom. Inkább többször, keveset. Csak erre is rá kell állítanom az agyam. Mint a saját reggelimre...
Közben a nap elbújik a sziklák mögött. A fénye nélkül a levegő is hűvösebb.
- Jobb lenne visszamenni, amíg ránk nem sötétedik teljesen, mit gondolsz?

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Csüt. Jún. 11 2015, 22:20

- Tényleg? Ou, annyira nem nagy szám. Nem tudtam, hogy ez fura…
Pillantok rá. Tv? Ki van zárva, apám nem hagyná, nem szereti a feltűnést és felhajtást. Ebben mondjuk igaza van, nem ezzel szeretnék képernyőre kerülni.
Ugyan, nem volt gáz, elég jól viselem a fájdalmat. Tényleg…én
Megtorpanok, elkerekedett szemekkel nézek rá, nem is tudom hogy jutunk megint ide, de elérzékenyül. Ez miattam lenne? Ennyie megviselte volna a kóma? Gondolkodás nélkül megsimítom a karját, gyengéden szólok hozzá.
- Hé…
A következő percben pedig szorosan magamhoz ölelem, de ő is akarja. Vigasztalón simogatom a hátát, de közben a pulzusom az egekbe szökik, ahogy az egész Lia illatot, meg mindent megérzem. Én nem érzékenyülök el, érzékenység ugyan már….de kezem marhára remeg. Próbálom szorosan, mégis lágyan ölelni, ha ez lehetséges… És ez most jó, olyan jó, hogy megint nem akarom, hogy vége legyen. Mintha bottal sem piszkáltak volna meg soha életemben, nem tudom mi van velem… A remegés lassan átterjed az egész testemre.
- Micsoda? Mibe vagy betekeredve?
Kérdezem zavarodottan. Elég nagy váltás, vagy kizökkenés, értetlenkedek egy sort.
Aztán a hajam csinálgatja, ez tök jó, hagyom neki, asszem frizurát csinál. Kicsit le is hunyom a szemem, elnyitom a szám. Szerintem úgy nézek ki, mint, aki beszívott. Fodrászhoz kéne járnom….
Bólogatok a szemléltetésre és jó, amit mond, elmosolyodom. Nem nagyon akarom kiereszteni az ölelésből.
- Nem, csak valami, egy szál, nem tudom. De összetart, ugye? Szerintem össze
Veszek egy mély levegőt a vallomáshoz. Nem értek a szálbogozáshoz, sosem voltak szálaim, mégis úgy érzem, hogy nagyon megéri élni, jól tettem, hogy felébredtem. Lehet, hogy miatta? Hogy újra és újra, megint és megint, mindig – meg tudjam vigasztalni?
De minden szép pillanatot el lehet rontani és én ki is használom a lehetőséget. Amerikai pite…
- Felejtsd el, hülye vagyok
Hadarom, jóég! Hogy mondhatok ekkora baromságokat? Beledugni? Itt, Lia előtt, amikor…láttam a melleit? Szex kéne, a kóma tehet róla. Bár Jedi lennék és kitörölhetném a fejéből most ezt.
Még a kaja is jobb téma, kapva kapok az evésen!
A gyomrom próbál nem felfordulni a ragutól, viszont a citromos cucc jól hangzik.
- Ezt kipróbálom. A cukrot és a citromot.
Bólogatok és pillantok rá, mint tapasztaltabbra. Palacsinta… mosolyogva bólintok, azt…megenném, amit csinál.
- Szuper vagy, köszi. Ahha, tényleg, valami rémlik. Sok paradicsom, paprika és bors, a magyar konyha nem rossz.
Ráncolom a homlokom, már amennyire emlékszem az egészből. Úgy tűnik nagyon odavan a túróért, biztos, hogy viszek majd neki. Nemtom honnan, de szerzek. Ki is húzom magam.
- Bízd csak ide
Kacsintok hamiskásan. Túró rendel!
- Oké, tudom, nem úgy gondoltál rám, mint… babára
Kimondani is fáj.
- Jajj ne már, felépíteni!
Ezek a hasonlatok jönnek és a képembe vágódnak, még a végén nő egy másik, baba fejem.
- Hát anyatejet biztos nem
Itt megállok röhögni. Aztán kicsit késve rájövök, hogy ez is ciki, mint a pite.
- Mmm nemtom…de húst igen, ilyen diétásan és krumplipürét
Sorolom engedelmesen, elhessegetve az anyatej miatti szégyen rohamot. A fejem már többször piros, mint fehér.
A hülye ötletem is tetszik neki, aranyos tőle.
- Persze, csak neked ne legyen bajod.
Én simán megeszem a rózsát, tövissel is. Bár lehet azt nem kéne, még szarabb lenne a gyomrom. Liának viszont nem eshet baja, akkor inkább együnk citromot cukorral.
Az irodalommal felsülök, mert Jókayt //rosszul írva//nem ismerem, csak a nevét. Mármint nem hiszem, hogy nekem való könyveket írt volna.
- Na, azt még nem olvastam, jó? Melyik a kedvenc könyved?
Kérdezem, a King bácsis baromi jól hangzik, el kéne olvasnom, ha fontos neki. Azért az nem Jókay, hogy belehalnék. Szóval nem tudom a gyerek karakterekre mennyire hasonlít.
Csattogtatom a fogaim, de aztán leállok, mert engedélyt ad, így már nem poén.
- Túl szép orrod van, nem éri meg, csak a nagyot szeretem, még növeszd
Húzom játékosan, aztán kifulladunk kicsit. Lehet ő nem, csak én.

Ejtőzünk a parton, az egész nagyon idilli, mint valami mesében. Kedvelni fogom a meséket… Micsoda új célok! Azt mondja lesz barátnőm, télig. Ebben én nem vagyok biztos, most nem csak szexre keresek, hanem valami többet szeretnék, amiről még én sem tudom micsoda, vagy hogyan működik. Az egész nagyon megfoghatatlan számomra.
- A próféta szóljon belőled! Ha már feltámadtam illene kerítenem egy csajt.
Most nem töröm le Liát az aggályaimmal. Hogy nem egészen vagyok biztos benne tudnék-e egy ilyen kapcsolatot kezelni.
A mangóval aztán teljesen összemaszatolom magam, mint egy baba. Neeee!!!! Gyorsan be is dugom a vízbe a kezem és a számat is megmosom vele. Nyammogva fordulok felé.
- Nagyon finom volt. Bocs, nem akarok hányni.
Ki van ez már tapasztalva és a gyomrommal nem akarok ellenkezni.
- Mármint nem a mangó rossz, hanem, ha többet eszem valamiből, annak érted….nem lesz jó vége.
Elmagyarázom, hogy értse ő is, aztán feltápászkodom. Ideje menni, nyújtom felé a kezem, hogy felsegítsem, a lábam nem számít.
- Menjünk, jó lesz a házikóban, van még kaja, pia és a játék.
Juttatom eszébe. A cuccokat közben elkezdem szedegetni és visszatuszkolni a hátizsákba. Visszafelé is én tervezem vinni.


_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Jún. 12 2015, 00:08

- Kóma... teljes mértékben függetlenítetted magad a külvilágtól, semmilyen ingerre nem reagáltál, és másfél év után úgy ébredsz fel, mintha csak aludtál volna... Tudod, hogy ez milyen ritka? - szinte hadarok, olyan izgatott vagyok. Nem sok kómás betehet láttam, de akit igen... , nem volt ilyen jó állapotban, mint Reeven, pedig "csak" fél éve érte baleset... Általában nem is teljes értelmi képességgel "térnek vissza", marad valami... károsodás, de ennek én semmi nyomát nem vettem eddig észre. Mindaz, amit tanultam és tapasztaltam erről, megbénított, hogy faggatózam erről. És olyan nagyon örülök, hogy vele másképp van! Megszorítjuk egymás kezét, de aztán felemlegetve a múltat ölelésbe fonódunk. El sem tudom neki mondani, mennyire örülök neki, csak így. Reeven az ölelésével vigasztal, bátorít, nem is tudom, mit csinál, mire van szükségem, leginkább erre.
- Ah, mindegy, nem számít- törlök ki egy könnycseppet a szememből. Nem akartam megint Liora gondolni, de ő jutott eszembe. Miért hagyott el olyan könnyedén? Nem akarom ezzel Reevent terhelni, különben is furán venné ki magát, hogy Sebastiannal költözöm össze, és egy másik férfi miatt vagyok szomorú.
Könnyebb vele foglalkozni, mármint Reevennel, örülni a jelenlétének, hogy éppen olyan hülyén érzékeny, mint én, és hogy nem tol el magától, inkább húz közelebb, melegebben. Beleremegünk...
- De még mennyire! - naná, hogy összetart bennünket valami. Már szét se tud szakítani. A kómát is túléltük!- Nem is egy... már meg sem számolom...- Hálásan nézek rá. Tényleg olyan, mint egy tesó, egy barát, összeolvadva, mindkettőnél egyenként több... Reeven.
- Vicces volt, semmi baj!- rötyögök pirulva, mert először nem esett le a pités sztori.
Reevent jobban zavarba hozza, megint pirul, de igyekszem nem észre venni. Akkor gyorsabban lehiggad és visszanyeri a normál arcszínét.
- Oké. Hétfőn máris csinálok neked, veszek citromot, cukor meg Sebastiannal is van. Pakolás közben majd elcsipegetjük...- bármit megcsinálok neki, amit csak kíván, ha enni-inni óhajt, a kedvére teszek. Nem olyan könnyű, a gyomra elszokott a normál kajától, tudom én. Csak azt nem, milyen gyorsan halad a regenerációja. A palacsintára azt mondja, ehet, máris tudom, mit ütök össze hétfőn délután, míg Sebastian dolgozik. Ő úgysem tésztás, nem fogja zavarni, ha mi azt eszünk. (A magyaros kaját pedig egyenlőre mellőzzük.) A diétájáról beszélgetünk egy keveset, hogy képben legyek. Először nem tetszik neki a hasonlatom, aztán kineveti az egészet. Vele nevetek. Anyatejjel amúgy sem tudnám megkínálni.
- Úgy érted, párolva? - Van egy remek receptem, az Sebastiannak is be fog jönni, megvan tehát a vacsi is...hétfőre. - Oké.
A rózsa cukorral kevésbé tetszik, de ha ehető, kipróbálhatjuk, elvégre Sebastiannal is kísérletezhetünk, és Usui is megetetett már néhány fura kajával, mégis itt vagyok.
Beszélgetünk dalokról (az övéről), regények hősnőiről, Jókairól, Kingről...
- Nem tudok kedvencet mondani, mert sok van. De ha választanom kéne írót, Stephen Kinget mondanám. A regényei közül... - kopogtatom a számat, gondolkodom- Atlantisz gyermekei, Állj mellém, A remény rabjai, Halálsoron, A sárkány szeme, Talizmán..., de lényegében mind jó. Ha szeretsz borzongani, vannak félelmetesek is, mint például a Ragyogás. Ha érdekel, kölcsönadom, szinte mind megvan... - (hogy gyakoroljam a nyelvet, beszereztem a legjobbajkat angolul is). Magyarul egy kukkot se értene belőle.
- Szeretem a hőseit... a gyerekeket is. Bátrak és hősiesek, kemények, mint a kő, nem roppantja őket össze semmiféle gyötrelem!- magyarázom meg, miért szeretem King "gyerekeit".
- És te kiket szeretsz a legjobban? Kik a kedvenceid?- ha ajánlana valamit, el is olvasnám a héten. Rengeteg időm lesz rá.
- Ah, harapd le, és lesz egy tökéletes orrom, tudod, van aki meg tudja csinálni!- nem mintha számítana, milyen az orrom. A fejem is kicseréltethetném.

Aztán sokat nevetünk, iszunk, eszünk, hülyéskedünk, kicsit ki is fulladunk, és elröpül velünk az idő. Megbeszéljük, hogy visszamegyünk a szállásra, de előtte alaposan megmosakszunk, mert a mangótól ragad a kezünk, a szánk. Aztán pakolunk, igyekszem megint magamhoz venni néhány holmit, mert Reeven a hátizsákba gyömöszölne mindent (nem kétséges, hogy nekem akarja bizonyítani, képes haza is cipelni), de épp ezért szemfüles vagyok, és nem engedem neki.
Segítünk egymásnak, összedolgozunk. Jó kedvünk van, nem csak a pia miatt, hanem mert el tudtunk lazulni egymás mellett. Egészen komoly dolgokról is beszélgettünk, és azt gondolom, túlléptünk valamiféle feszélyezettségen, amiről nem is tudom, hogy került közénk. Régen sosem volt.
- Ú, a kártyajáték, igaz? - kuncogok. Nem tudom, mit hozott, de nagyon lelkes volt. Biztos valami vicces dolog.
Összeszedünk mindent, kétszer is ellenörzőm az alkonyi fényben, hogy el van-e pakolva, nem hagyunk-e ott semmit (még a fára akasztott száradó bugyim is eszembe jut), aztán sóhajtva nézek vissza a vízesésre.
- Gyönyörű ez a hely. Köszönöm, hogy elhoztál- aztán a kezemet nyújtom neki, hogy így menjünk vissza, kéz a kézben. Így a legjobb.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Jún. 12 2015, 00:53

Belegondolva tényleg fura.
- Hős vagyok
Állapítom meg aztán vigyorogva.
- Más magyarázat nincs, én vagyok Superman, csak még szunnyad szupererőm.
Egyelőre az a teljesítmény, hogy életben vagyok, de a vicc attól még jó (nekem tetszik, szeretem a saját vicceim)
Naivan még mindig azt feltételezem miattam hatódott meg, ölelgetem és remegünk, mert az egész valahogy olyan, mintha már nagyon régóta rettenetesen vártam volna erre, vagy mindig akartam volna. Egy Liát. Egy ölelést tőle. Beleszuszogok a hajába és olyan elmélyülten simogatom, hogy a szeme is becsukom egy kicsit közben.
- Számít, ha rólad van szó. Hahh vannak ezek a szálak
Sóhajtva veszek levegőt és azért a hahh
- Úgyhogy minden számít. Nem hagyom, hogy szomorú legyél! Mindig megkereslek majd és mindig buzerállak!
Jelentem ki ölelgetve. Mármint ez ölelgetés, mint cselekvő funkció, mert hogy meg-megszorongatom lágyan.
A pités dolgon csak elhúzom a szám, vigyorgok, de annyiban hagyom. Kínos vagyok.
Igen tényleg, hétfőn megyek pakolni és ez a citromos cucc jól hangzik.
- Jó lesz! Alig várom!
Addigra turbó leszek, szekrényeket, asztalokat, ágyakat viszek fel! A kaja jó elterelése az olyan témáknak, minthogy beledugom a farkam egy pitébe. Nagyon értetlenül nézek rá a pároláskor.
- Párolt krumpli nincs, ugye? Párolt zöldség van. És párolt hús? A párolva jó lesz, bármit is jelentsen.
Oké, talán látszik egy kicsit, hogy 16 éves korom óta, mióta eljöttem otthonról nem ettem normális kaját. Sokat éheztem egyébként, lehet, hogy csak megszoktam és könnyebb a kómára fogni.
A kaja után egy kis irodalom, felsorol, néhány klasszikust, párat ismerek is.
- Igen, a Ragyogást olvastam. Ezt az Atlantiszosat? Az érdekelne.
A címe is jó, Liának fontos, az írót is szeretem.
- Fúúú jó lenne, ha én is ilyen lennék!
Ilyen akarok lenni. Az érzelmek elfojtásával jó úton is haladtam efelé, de most? Mi van, ha csak ilyen voltam, de most már nem vagyok?
- Nekem a sci-fi, Arthur C. Clarke. Van is egy olyan könyve, hogy a Gyermekkor vége, de nekem a Csillagok és a város a kedvencem, az is fiatalokról szól. A főszereplője, Alvin is hasonló. Tettre kész, nem hátrál meg és ezzel előremozdítja az emberiség fejlődését. Az biztos, hogy neked is tetszene. Majd cserélhetnénk könyveket.
Vannak még, de azok is mind sci-fik és nem tudom mennyire lányos műfaj. Nem Jókayk… Viszont, ha Kinget is szereti!
Ez már nem is vicces, Lia orra tök szép, finoman rákoppintok.
- Így tökéletes, ne reménykedj.

A gyümölcs finom, kicsit ragadós utána, de sebaj, itt a víz, meg tudunk mosakodni megint. Lia nem hagy egyedül pakolni, csomó dolgot ő visz, de nem ellenkezek, igazából maga a séta is elég megterhelő, kezd fáradni a lábam, vagyis jobban fáj, mint eddig. Lia ebből nem kell, hogy bármit is észrevegyen, max. hogy engedékenyebb vagyok, hogy egyes dolgokat ő cipeljen vissza.
- Igen, imádni fogod, ez nem olyan, hanem különleges!
Titokzatos vigyort vetek rá, megtudja, ha hazaértünk. Remélem tetszeni fog neki.
- Köszönöm, hogy eljöttél
Biccentek felé gentlemanosan.
- És úgy egyébként, hogy vagy
Hadarom el, aztán gyorsan megfogom a kezét és egy jó ideig az eget nézem helyette. Megint túl szókimondó voltam, de idővel már a kezem sem fog remegni a kezében. Az út végére elfáradok, a túra, a víz, meg minden, de ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy kapkodósabban veszem a levegőt és ha beértünk zihálva lerogyok a földre és kicsit hátrahajtom szédelgő fejem. Egy pár percre becsukom a szemem, el fog múlni a furcsa szédülés, a fájdalomtól van.
- Szóval a játék… Lia benne van a táskámban, idehoznád?
Sziszegés nélkül úgy érzem nem bírnék odamenni.
- Az Identityből van. Az egy pszichológiai társasjáték //nekem megvan// de tudnak elég mély kérdései is lenni, úgyhogy csak az öröm kártyákat hoztam el. Úgy működik, hogy a kártyán lévő kérdésre kell válaszolnod és maximum öt percet beszélhetsz. Én nem szólhatok bele, csak utána esetleg elmondhatom a véleményem.
Ha megkereste a paklit kicsit közelebb mászom, ülve jó, csak állnom ne kelljen.
- Húzz egy lapot
Kérem, aztán vigyorogva várom a válaszát

Ilyet találtam neked: Meséld el milyen volt a gyerekszobád! Mit szerettél benne a legjobban? Ma mit szeretsz a szobában, vagy ha nincs szobád, a lakásodnak abban a zugában, amit legjobban magadénak érzel? Sorold fel a kedvenc tárgyaidat a lakásodban!

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Jún. 12 2015, 23:31

- És nagyon szerencsés...- nem töröm le vele, hogy ez nem rajta múlott, de hozzáteszem, talán a sors akarta így. Neki még dolga van itt a világon, bár a Jóisten elég sokáig gondolkodott!
- Ah, tényleg. Rá kell jöjj, mi generálja!- örülök, hogy ilyen jókedvűen reagál. Miért is voltam betojva, hogy erről beszélgessünk? Már nem tudom. Nem értem...
Nem naiv gondolat, hogy miatta érzékenyültem el. Miatta is. Vagy leginkább miatta. Magam miatt depis lennék, nem érzékeny. Összeölelkezünk, ami hosszabbra és melegebbre sikerül minden eddiginél. Észrevesz valamit a nyűgömből, de a kedves kérdése ellenére sem akarok hangulatot rombolni.
- Erősítsük azokat...- bólogatok serényen. Jó úton haladunk, én vele akarok foglalkozni, pont ezért vagyunk itt, együtt. Nem kell ide senki más, pláne, ha az illető már (csak egy szellem).
- Oké, az jó lesz!- nevetem el magam a szón, hogy buzerálni fog. Hálásán bújok oda hozzá. Remélem, nem sokat kell majd vígasztalni. Remélem, nem leszek majd olyan búval bélelt, de... - Ne csak akkor gyere el hozzám, amikor lehangolt vagyok. Csináljunk közösen programot, tudom, hogy Sebastian se bánná!- úgy értem, akár kettesben, akár hármasban, Sebastian is arra törekszik, hogy jól érezzem magam. Mintha csak meg kéne menteni... Jaj, ez szörnyen hangzik.
Nevetünk valami poénon, és a hétférél kezdünk beszélgetni. Lassan összeáll a menüsor is, mit fogok a fiúknak főzni, és mivel fogok kedveskedni a segédeimnek...
- Lényegében nincs sok cuccom, egyedül is boldogulnék, csak szeretném, ha ott lennél... Már ha valóban ráérsz, és nincs fontosabb dolgod a suliban...- nézek rá Reevenre, mert 2 bőröndbe elfért mindenem. Egy csomó dolgot elajándékoztam vagy kidobtam... Bútort meg nem viszek, minek? Csak van két polc, amit le lehet nekem csupaszítani...
- A krumplit főzik, a zöldséget párolják, de az egyetlen különbség csak a víz mennyisége...- magyarázom Reevennek, mert úgy tűnik, nem érti nagyon, melyik mit jelent. Kevés vízben szokás párolni, fedő alatt, hogy a saját gőzében puhuljon a zöldség, a hús...
Nem nagyon akarok belebonyolódni a konyhatechnikába, ha hétfőn átjön, megmutatom neki, ha szeretné. Könnyen megtanulható, magának is tudna csinálni egy-egy adagot, ha éppen megéhezik.
Kingre nagyon ráharap, felcsillan a szemem, amikor aAz Atlantisz gyermekeit említi.
- Odaadom hétfőn, olvasd el, tetszeni fog!
Lelkendezek róla, miért tetszenek King "kölykei", és Reeven azt mondja, amolyan kölykösen, ő is olyan szeretne lenni.
- Te is olyan vagy...- nézek rá komolyan. Sosem felejtem el, hogy képes lett volna nekiugrani Lionak, és szembeszállt a főnővérrel, és...- Rólad is könyvet lehetne írni...- teszem hozzá halkan, szemlesütve.
Reeven a sci-fiért rajong, mindjárt mond kettő könyvet is, amiket nem ismerek. Az író neve ugyan ismerős, de nem tudom honnan... //Azóta megnéztem.//
- Lehet, hogy az orrom tökéletes, de akor én nem illek köré- nevetek. Azt nagyobb meló kicserélni!

Szépen összepakolunk, közösen, és Reevent kímélkve most is átvállalnék néhány cumót. Szerencsére, nem is kell vele hadakoznom,mert hagyja. Gondolom, belefáradt már, hogy vitatkozzon velem, mert képes vagyok csökönyös lenni, igaz, csak ritkán.
Megfogjuk egymás kezét. Olyan természetesnek tűnik, hogy így megyünk vissza, a faházba... De még egyszer visszanézek (és remélem, nem utoljára). Örülök, hogy elhozott, hogy ilyen szép helyre hozott. Hogy lett egy közös (titkos) helyünk... Ez kicsit romantikusnak tűnhet, és ha az is, nem bánom.
Reeven megint titokzatosnak tűnik, és nem a játék miatt, mert azzal kapcsolatban nagyon lelkes volt, és inkább vidám. Most, ahogy sétálunk visszafelé, megint mintha titokfelhőkbe dugta volna a fejét. Nem is néz igazán rám, amikor megkérdezi, hogy vagyok. A mostra gondolok, úgy hiszem, arra céloz, mennyire érzem jól magam vele.
- Igazán jól...- szorítom meg kicsit a kezét, ugyan, nézzen már rám- Ez nagyon jó ötlet volt! Őrületesen szép a hely, és nagyon jól érzem magam veled! Többször is mehetnénk kirándulni, ha te is szereted ezt...

Visszaérünk a házba, Reeven szinte azonnal leül, és engem kér meg, hogy vigyem oda a játékot. Aggódva nézek rá, kissé fáradtnak tűnik.
- Kérsz inni? - s veszek elő ásványvizet, gyümölcslevet. Töltök magamnak is, de az a cél, hogy belé folyadékot juttassak.
A fejét az ágyra hajtotta, még a szeme is le van hunyva. Remélem, nem erőltette túl magát, elég sokat mozogtunk és a zsákot is ő akarta cipelni.
- Igyál, a kedvemért...- ha nem tenné magától, a szájához emelem a poharat.
Nem sokkal később már élénkebben ecseteli nekem a játék menetét. Vele szemben ülök a földön, törökülésben, előttem egy pohár víz.
- Ez jól hangzik. Öröm-kártyák? Milyenek vannak még? - kérdezem, és nézem, vajon kisilabizálok-e valamit a kártya dobozáról..., de az nem az eredeti...
Engedelmesen húzok egy lapot, és felolvasom róla a kérdéseket.
- A szobám... Gyerekkoromban a nővéremmel egy szobában laktunk. Nem volt túl nagy, de elfértünk benne, és emlékszem, szinte mindig besütött a Nap. Szerettem az ágyon fekve olvasni. Aztán amikor elköltözött otthonról, ki lettek cserélve az ágyaink, kaptam egy sarokgarnitúrát és azon gyakoroltam a kézenállást meg a hidat... Táncoltam és ugráltam, nekivetve magam az ágynak... A mostani szobám... , hiszen láttad, Reeven..., egyszerű, de otthonos. Szellős. Szeretem a nyílt tereket, szeretem a fényt benne. Még mindig az ágyon fekve szeretek legjobban olvasni- nevetek halkan, rövidet- A kedvenc tárgyaim? Hm..., talán a könyvek... Igazából nincs semmim, amihez igazán ragaszkodnék. Azért is hagyok mindent ott...- húzom fel a vállam. Ennyit tudok mondani.
- És most? Te húzol? Vagy mondanod kell valamit arra, amit elmondtam?- nézek rá várakozón, de türelmesen.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Vas. Jún. 14 2015, 20:01

Biccentek, nagy mákos vagyok az biztos. Hogy a szupererőm mi generálja, azon heherészem. Ha komolyan akarnám venni ezt a kérdést azt mondanám az érzelmek, de ez nyálasan és hülyén is hangzik, megmagyarázni pedig hosszú lenne. Valami szinonimát találok rá vidáman megvonva a vállam.
- Nem is tudom, a jókedv?
Ölelkezünk, mondja, hogy erősítsük a szálakat, eléggé beleélem magam, szinte nehéz elengedni, mintha fuldokolva bizseregne a testem összes szövete. Nem fogom most elemezni ezeket, Lia már nem fogja érteni mi a fenétől jövök zavarba öt percenként… Mintha pirosodási agybajom lenne.
Simogatom, amikor bújik, olyan idilli az egész, hogy szinte belélegzem a mámort.
- Persze! Minél többször, amikor boldog vagy akkor is, vagy csak úgy. Sebastian nem szólhat bele
Fintorodom el, hogy jön ő már megint ide? Miért kéne egyáltalán megkérdeznie, találkozunk és kész az ő véleménye senkit sem érdekel. Ez így nem igaz, mert őt sajnos igen.
- Igen? Jó, persze, dehogy. Lógnék is a suliból, nem gond.
Szeretné, ha ott lennék, ez nagy dolog nem kihagyós. Talán tényleg fontos vagyok neki… kicsit fészkelődöm tőle és félig behunyom a szemem, hogy ne legyek annyira bezsongva. Mintha sok, apró boldogságbogár robbanna szét bennem, körülöttem.
Az ételekhez tök hülye vagyok, alapból nem vagyok túl házias, úgyhogy… Viszont nincs nagy különbség, legalább nem azt mondtam, hogy a krumpliba élesztőt teszünk. Bólintok a dologra, de lehet el fogom felejteni, kajás dolgok sosem számítottak. Az emberek annyit képesek stresszelni azon mit esznek, én ezt nem érzem át.
- Király, most úgyis teljesen kifogytam a jó könyvekből. Majd én is a Csillagok és a várost, ha érdekel.
Vigyorgok, aztán azt mondja én is olyan hős kisgyerek vagyok, mint King karakterei. Először peckesen kihúzom magam, hát hogyne, veszélyérzet nélkül rohadt egyszerű, aztán kicsit leeresztem a vállam.
- Azért…nem, azt nem. Elég egyhangú lenne és nem lenne meg benne, hogy a főhős legyőzi az akadályokat. Nekem könnyű volt az öntudatlansággal, nem kellett küzdenem
Pusmogom magam elé, a hanyag vállrándítás után valahogy melankolikusan. De tényleg nem bánom, hogy így lett, valóságban neccesebb mindenkit legyőzni, mindenen úrrá lenni, azokon a dolgokon, amik mélyebb gondolatokat kívánnak.
- Liaaa
Nyafogom, mert már mindent mondtam a külsejével kapcsolatban, de ő csakazértis nem látja, amit…szerintem mindenki más.
- Te mondtad és igazad volt. Úgy vagy jó, ahogy vagy.
Idézem a mestert.


Megyünk aztán visszafelé, bár a fáradtság lehúz, Lia érintése, hogy itt van és valamiképpen hozzámér energiával tunkol, úgyhogy kicsúszik a számon megint olyasmi, amitől az eget nézem zavaromban. Az egészben az a szép, hogy nem is jól fogalmaztam meg.
- Nem, nem kérdés volt én azt akartam mondani…
Levegő, jó mély levegő, kicsit elakadó hang, valahogy hülyén képződik a zönge
- Azt köszönöm, hogy vagy.
Nyögöm el a végét.
- Igen, szeretem, jó lenne
Teszem hozzá gyorsabban beszélve, mosollyal, mintha nem iktattam volna közbe megint egy „eejj, de fontos vagy nekem” jelenetet. Szóval a felhők és az ég, au, de fáj a lábam.

Le is rogyok a házban, kifulladok egy időre és a fájdalom is felerősödik, éppen feszegeti a határokat, nem lenne jó hangokat kiadni. Némán szenvedek, amíg nem kérdezi meg a vizet, rögtön felkapom a fejem.
- Huh, azt megköszönném.
Mangó meg minden, most, hogy említi rám is tör a szomjúság és a következő pillanatban már itt is van, vízzel. Itatni akar?
- Kösz…
Csak egy percre, csak érdekel milyen érzés. Szóval odatartom a fejem és úgy kortyolok, hogy közben ő tartsa a poharat. Csak egy picit. A szívverésem felgyorsul, aztán remegő kézzel át is veszem tőle. Annyira nem reszket, hogy kiöntsem, remélem.
- Igen, szóval öröm és teremtés és szeretet és megoldás, csupa ilyen lelki dolgok. Elvileg arra jó, hogy megismerd önmagad…és a másikat, az ilyen lelki cuccok, ezért vettem.
Hadarok kicsit. Ez volt a célom ugye, ezt ajánlotta a pszichológus//az van ráírva, pszichológusok csinálták//
Hallgatom figyelmesen, amit mond, eltom képzelni a gyerekkori szobáját, a mostanit meg láttam, bólintok. Fura, hogy nincsenek személyes tárgyai, az embereknek lenni szokott.
- Értem. Végülis jó, ha az ember nem ragaszkodik. Mármint tárgyakhoz, amik elveszhetnek, eltörhetnek, felesleges. Nem, nekem újat kell húzni. Most nem hoztam el az összes paklit, de majd egyszer, ha tetszik, játszhatunk az összes kártyával. Eredetileg úgy van, hogy beszélsz, a többiek aztán reagálhatnak, ha akarnak, de nem kötelező, lényeg, hogy nem szabad egymást félbe szakítani és hogy az ember elgondolkodjon magán… Ha nagyon érdekel a másik véleménye, pl ebben az esetben, hogy hogyan nézett ki az én szobám, kérhetsz tőlem saját élményt, azok külön kártyalapokon vannak, de szerintem most nem muszáj, hanem, ha mondjuk érdekel, visszakérdezhetsz.
Húzok én is egy lapot.
- Mik voltak életed legboldogabb pillanatai? Lehetnek jelentéktelen események is. Felfedezel valami hasonlóságot köztük? Hogyan fogalmaznád meg magad számára a boldogság titkát. Huhhh, hát… nekem mindig azok a legjobbak, amikor valamilyen módon felmegy az adrenalin szintem. Tudod, mint az extrém sportoknál. Az agyammal van valami hiba…
Félszegen elmosolyodom, aztán inkább a földet nézem.
- De a legboldogabbak mégsem azok, mint amikor pl lezuhantunk a hőlégballonnal, hanem pl amikor színpadra léptem, attól is megemelkedett, de akkor én csináltam valamit, ami hihetetlen töltetet adott. Az volt az egyik legsikeresebb koncertem és…most ez. A mai. Azt hiszem a ma number one lett
Nevetek vöröslő fejjel.
- És most már sejtem milyen fontos az, hogy ezek az élmények együtt legyenek valaki mással. Nem úgy, mint az adrenalin esetében, amikor saját magammal csinálok baromságot, hanem közösen azzal, aki fontos neked, a boldogság pedig átélni ezeket a perceket egy ilyen fontos személlyel.
Fújom ki a maradék bennem rekedt levegőt. Nah és neked melyikek a legjobbak?
Pillantok rá lentről felfelé pislogva.
Aztán, ha ő húz megint ezt kapja:

Milyen örömöket szoktál másoktól irigyelni?

Próbáljunk meg őszintén válaszolni a kérdésre, félretéve az ítéletet, hogy az irigység „csúnya dolog” Ha bevalljuk, mik azok az örömök, amiket másoktól irigyelünk, olyan vágyainkkal szembesülünk, amik esetleg eddig nem tudatosultak.

Tipp: Válassz ki egyet az irigyelt örömök közül és tedd meg az első lépést a megvalósításra.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Jún. 16 2015, 23:05

- Kívánom, akkor sose hagyjon el!- felelem vidáman. Komolyan veszem, ha így gondolja. Remélem, a suliban is megtalálja a számításait, örömöt talál majd a fotózásban is, és akkor még gyorsabban regenerálódik, bár az is csodaszámba megy, amit eddig  művelt.
A zavarát nem veszem észre... Csak annyit, erősebb az ölelése, megsimogat, jó összebújni vele. Én sem akarom, hogy vége legyen, de róla kevésbé "ismerem", hogy bújós, ez is olyan, mintha én erőszakoltam volna ki. Bocs, nekem ez az egyik gyengém.
- Épp ezt mondom, inkább örülne is. Mindig azt lesi, hogyan járjon kedvemben. Ha tudja, hogy te vagy az, becsomagol, átköt masnival, és úgy hoz el hozzám...- nevetek, mert kinézem Sebastianból, hogy az örömben is a fokozást keresi. Amúgy ezzel csak azt akartam kifejezni, Reevennek semmi oka haragudni Sebyre, sose akarná megakadályozni, hogy találkozzunk, ebben biztos vagyok. Nekem sem kéne elszakítani a barátaitól... Csak a bizalmam fejezem ki, ha engedem, hogy néha együtt aludjon velük, ugye? Aham! (Mélázok közben a tudat alatt. Smile)
- Ah, rendes tőled, de nem a segítség a lényeg, nincs sok cuccom..., hanem, hogy együtt legyünk. Nem a terhedre akarok lenni, és nem elszakítani attól, amit szeretsz csinálni... - Nem vagyok önző! Akarom magamnak a jót, de nem a másik kárára!
Elhúzódását félre értem, kissé magamba fordulok, biztos sok számára, hogy igényt tartok rá, hogy ilyesmire kérem.
- Azt megígérem, hogy beleolvasok. De a sci-fi nem az én műfajom- húzom a szám, nem feltétlenül látványosan.
Kingről beszélgetünk, a gyerekhőseiről, őt hozzájuk hasonlítom, amire kihúzza magát. De gyorsan leereszt. Azt mondom, róla is lehetne könyvet írni, de lelombozóan beszél magáról.
- Most kaptál lehetőséget újrakezdeni, sose felejtsd el! Már ismered a hibáidat, tudod, hogy nem szabad csinálni... Amúgy hős vagy, én nagyon szeretlek, mert kockáztatni mersz a szeretteidért!- csak annyiból indulok ki, amit értem tett, de nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akiért kiállt volna valaha életében. És engem is csak alig ismer...
- Bár nem a külsőségekre gondoltam, igazad van- puszilom meg újra. Megnyugtat, hogy elfogad és szeret olyannak, amilyen vagyok. Sebastian is hasonlót mondott, neki is menni fog..., remélem.

Visszafelé kézen fogva sétálunk, megosztva némiképp a csomagokat, beszélgetünk halkan, nem zavarva meg a természet nyugalmát.  
- Ah, bocs- szorítok a kezére. Teljesen félreértettem. - Ez nem az én érdemem- kuncogom el. A létem a szüleimé, bár néha átkoztam őket, hogy ilyen döntést hoztak; a csodagyerekük után miért kellett egy másik? Eleve tudhatták, hogy én nem leszek olyan, mint ő!
- Jó lesz!- nem kell feltételes mód. Ha benne van, engem sem lehet visszafogni. Ez a nap is rosszul indult, de csodálatos élmény lett belőle. Nem csak a természet szépsége miatt.

Visszatérünk a házba, észreveszem, hogy rögtön leül, de nem kezdek aggodalmaskodni, mert azt eddig egyetlen férfi sem bírta a környezetemben. Apám se, Lio se... Apró figyelmességgel járok a kedvében, vizet kínálok neki, meglepetésemre az első néhány kortyot tőlem kéri (illetve fogadja el).
- Nem esik nehezemre- mondom neki, de elhallgatok; a remegő kezét látva kissé elbizonytalanodom, ne tartsam meg én is azt a poharat, de inkább rá bízom, nem akarom, hogy azt érezze, kiszolgáltatott.
A játékról, amit hozott, aztán egy csomó érdekes dolgot mesél, egyre kíváncsibb vagyok. Azonnal belefognánk, mondja is, hogy hol találom, én meg előkeresem és odaviszem neki. Elsőre a szobámról kell mesélnem neki. Mesélek neki, a régiről és a legújabbról, igyekezve a jó dolgokra koncentrálni, és nem arra, mit vesztettem ott... Újabb szabályokba avat be, ahogy kérdezősködöm, és mielőtt tovább lépne, megérintem a karját.
- Várj, érdekel a te történeted is, mesélj!- kérem tőle, mosolyogva.
Hogy mi volt a véleménye a személyes tárgyakkal kapcsolatban, bevallom, kissé meglepett, mert hasonlóképpen gondolkodom én is. Nem mintha nem lennének személyes tárgyaim, de nem szoktam őket közszemlére tenni. Van például néhány fényképem (vagy inkább volt) a hálószobámban, de ezeket elcsomagolom, és nem kerül át Sebastianhoz. (Majd inkább a pincébe vagy apámhoz, a garázsba vagy a régi szobámba).
Reeven boldogsággal kapcsolatos kérdést kap, és figyelmesen hallgatom, ahogy a témáról nyilatkozik. Ami megint meglep, hogy a boldogságot az izgalommal és az adrenalinnal köti össze. Legalábbis... először ezt mondja. Aztán láthatóan változik egy kicsit a hangulata, és olyan dolgokról kezd beszélni, ami már megtörtént vele, és ennek csak egy része az izgalom.
- Ha tudományos oldalról közelítem meg a dolgot, az életednek egy kiegyensúlyozott szakasza lehetett, amikor az önmegvalósításoddal is tudtál foglalkozni. Az a szükségletek rendszerében már a jéghegy csúcsa. Nagyon kevés ember jut el odáig, nekem elhiheted, mert mindig van valami, ami fontosabb, ami előnyt évez... És ami a mai napot illeti- teszem hozzá, kissé remegő hanggal- nekem is nagyon sokat jelent- Megsimítom a vöröslő arcát, és a homlokához dugom a homlokom, miközben a tarkójára csúszik a kezem.
- És most képzeld el, mennyi ilyenben lesz még részünk!- kuncogok. Szeretem, amikor jó kedve van, amikor mosolyogni látom. Most is közel áll hozzá. Miért fogja vissza magát, nem tudom?! A megjegyzésére bólogatok.
- Igen, ez a legjobb. Amikor megoszthatod az örömöd... - nem is fogalmazhatott volna jobban.
- Nekem? - kérdezek vissza, és a plafonra nézek, elgondolkodva, melyek az életem legszebb pillanatai.- Nehéz lenne kiragadni egyet-egyet, mert apró dolgoknak is tudok örülni, de kétségtelen, hogy a legszebbek azok, amelyeket valaki mással osztottam meg... És nekem is fontos lett a mai nap- teszem hozzá. Úgy érzem, hiba lenne, ha nem emelném ki, számomra is fontos (volt) a mai nap, bár éppen úgy kiemelkedő az is, amikor a kórházban meglátogatott. Sosem fogom neki elfelejteni, az biztos!
A következő kérdés zavarba hoz. Irigységről van benne szó, és én nem tartom magam irigynek. A kártya viszont arra kér, tegyem félre az ezzel kapcsolatos előítéleteimet, és legyek őszinte.
- Tudod..., szétnézek a világban, és azt látom, hogy vannak emberek, akik félvállról vesznek mindent, mégis nagyon boldogan élnek. Nem tesznek a dolgokért semmit, mégis, minden az ölükbe hullik, csak úgy... Nem kívánok magamnak lehetetlent, nem vagyok nagyravágyó, de ... - megrántom a vállam, előre hajtom a fejem. Aztán felcsapom. Talán majd most. Azt gondoltam, szerencsés lesz az a lány, akit Sebastian szemel ki magának. Most én vagyok az a lány. Én lehetek. Rajtam múlik. Élni kell a lehetőséggel. Reevenre mosolygok- Kérdezz meg újra, mondjuk egy hónap múlva!- bizakodó vagyok. Nem akarom elszúrni. Sebastian nagyon jó ember.
- És te kire mire vagy irigy?- kérdezem, huncut mosollyal.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Jún. 17 2015, 17:26


Rávigyorgok, jó kis kívánság! Én se bánnám, a bánat nem kenyerem, vidámnak lenni jobban megéri és megy a személyiségemhez.
Ölelgetem és az egész valami hihetetlen, maga az, hogy érintés, olyantól, aki fontos, még akkor is, ha óvnom kéne és nem elsősorban és önző módon elveszni benne.
Sebastian…
- Milyen rendes pasas… Én vagyok az? Mert akkor szívesen beköttetem magam, persze nem vele
Csak hülyéskedek, jó lenne, ha hagynánk már a franciatanárom témát. Nem hiszem, hogy Liának én lennék a legfőbb örömforrás, de talán számítok valamit.
- De, de nekem fontos.
Én szeretnék segíteni neki mindenben. Költözésben alap, még a lelkiekben is próbálok, anélkül, hogy legalább valami támpontot adna. Na meg a másik, hogy ilyen téren nyomorult vagyok.
- Nem vagy a terhemre, nem szakítasz el, nekem ez fontos
Jelentem ki makacson, egy pillanatra komolyan nézve rá. De hisz már olyan sokszor mondtam ma milyen fontos nekem ez az egész ő…
- Aham, értem. Ez nem olyan sci-fi, ez teljesen emészthető még olyanoknak is, akik nem szeretik, arról szól, hogy nagyon-nagyon-nagyon sokára, de ilyen millió évekre kell gondolni (vagy több) az emberek kétfajta világban élnek. Egy nagyon szintetikusban, ahol nincsenek kalandok, mindenki szuperokos, kopasz és asszem nemi szerveik sincsenek, meg egy tök természetesben. A főhős a kettőt próbálja összehozni és legyőzni a félelmet.
Próbálok nem nagyon spoilerezni, hátha mégis megtetszik neki, bár ezzel talán már sokat is mondtam.
Lia nagyon biztatni akar, mikor közlöm, hogy talán nem is vagyok olyan király, mint King hősei, sőt egészen biztosan nem.
- Igenigen, tudom. Most már mindent másképp csinálok!
Pl most sem vetettem le magam a szikla tetejéről a vízesésről, pedig megfordult a fejemben. Mindig kell az adrenalin, mindig fel kell tennem mindent egy lapra.
Azt mondja szeret, mondta már, de ezt olyan jó hallani, pislogok kicsit megilletődötten, hülye mosollyal az arcomon. Bár nem tudja szerintem, hogy nekem jó kockáztatni…
- Kösz, én is Lia
Motyogom ismét kicsit belepirulva, hálás, bujkáló mosollyal, amiből többet kap a föld maga, többet nézem, bár amikor megpuszil, dobogó szívvel megint hozzábújok.

Sétálunk, én megint bevallom milyen király ez a nap, óvatosan visszaszorítok a kezére.
- Dehogynem, az egész lényed Te vagy, most nem arra gondoltam milyen szép vagy.
Hanem úgy komplett Liára. Bár ezt már most nem kellene fokoznom.

Visszaérünk a házba és hát eléggé elfáradok, hagyom magam itatni is, ami szemétség, erre rájövök és próbálom a poharat egyedül tartani. Inkább iszom most duma helyett, jajj miért ilyen nehéz ez?
Végülis csak kicsit öntöm le magam, inkább beszélek a játékról, ami kevésbé kínos.
A szobája után visszakérdez mégis, vagyis az enyémre kíváncsi. Kicsit elhúzom a szám.
- Nekem nem igazán volt szobám, amikor volt tök személytelen volt, ágy, szekrény és papírok. Gyerekkoromban pedig egy szemétdomb volt játékroncsokkal. De a legtöbbet el is kobozták aztán.
Mindegyikkel valami hülyeséget csináltam.
- A drogos korszakban talán a gitáromhoz ragaszkodtam, egy ideig. Aztán, amikor Los Angelesbe jöttem a kalaphoz, tudod. Még most is megvan, de igazából nem kötődöm hozzá annyira, csak egy kalap. A papírokhoz. Szeretek firkálni. Azt hiszem a tollhoz és a papírhoz kötődöm, annak mindig lennie kell nálam.
Általában van is. Mert ki tudja mikor találok ki egy szöveget. Kapok egy másik kérdést, megpróbálom megválaszolni, a tudományos hozzáálláson annyira meglepődöm, hogy elnevetem magam. Jéghegy csúcsa. Végül vállvonva bólintok.
- Tényleg?
Csúszik ki számon a hülye kérdés, miközben ő megint olyan közel lesz és megfogja a tarkóm is. Elnyílt szájjal veszek rendszertelen levegőket. Azt hiszem, meg kellene puszilnom. Ő is szokott. És hm, ez biztos fontos! Megerősíteni! Igen! Kicsit behunyom a szemem, csücsörítek és hát perszehogy elvétem, az arca helyett az orrára kap. Ijedten elveszem a fejem, hogy megnézzem hogyan hatott rá ez. Hülyén pislogok.
- Igen, remélem.
Mondom halkabban és arra is bólintok, hogy szerinte is fontos, vagy jó megosztani az örömöt. Bár ő nem tér ki konkrétumokra. Nem firtatom, csak mosolyogva és még mindig szégyellősen egy kicsit bólintok.
- Ahá!
Én is ilyen ember voltam. Most nem teszem hozzá. Nem értem pontosan…de az egy hónap múlvából következtetek.
- Úgy érted, hogy őt kívánod magadnak, nem? Sebastiant.
Nyilvánvaló, de azért megkérdezem. Ez nehéz kérdés, mert igazából én… senkire. Bár el kell vonatkoztatni, azt mondja a kártya.
- Azokra asszem, akiknek sok közeli barátja van és mély kapcsolataik.
Ez viszont nem volt meg, sosem. Ezért érzem kb kasztráltnak magam a témában. Zavartan húzok még egy lapot, azon az áll
- Hahá, ez jó! Azt kérdezi, milyen szeretnék lenni nyolcvanéves koromban külsőleg és belsőleg? Milyen öregkort szeretnék, hogyan akarok élni, mit kellene a jelenben másképp csinálnom, hogy ez megvalósuljon?
Kis sóhaj, nem könnyű kérdések különben…
- Igazából a kalap nyolcvanévesen jól állna. Ó, tudom már! Olyan akarok lenni, mint Gandalf és Dumbledore! Nagy szakállú mágusféle, hosszú, fehér hajjal! Olyan, aki bölcs, okos, mint ők, de még mindig van humora. És mondjuk én is csinálnék tűzijátékokat. Izgalmas öregkort, de mondjuk lenne egy házam, ahová mindig visszatérek és egy öreg banyám, bár ebben nem vagyok biztos.
Az öregasszonyok nagyon irritálóak!
- De bírnának a környékbeli srácok és megtanítanám őket sok mindenre. Vagy az unokáimat. Mit kellene most másképp csinálnom? Hm….talán enni, hogy egyáltalán megéljem, jah meg visszafogni magam, kevesebb veszélyes dolgot csinálni.
Más kérdés, hogy nem biztos, hogy meg akarom élni.
- Na és te? Milyen lenne a nyolcvanas Lia mama?
Tuti megint nem úszom meg Sebastiant.

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Csüt. Jún. 18 2015, 22:16

Beszélgetünk, és jól esik, hogy egyre nyitottabbak tudunk lenni egymással. Mindenféle témát érintünk, s közben Sebastianról is szót ejtünk, érintőlegesen, a téma még mindig nem a kedvence, pedig azt hiszem, téved vele kapcsolatban. Úgy hiszem, az idő majd bebizonyítja, kinek van igaza. Vagy az, ha saját tapasztalatot szerez, és nem olyat, amit elszenvedett a suliban (mert nem kétlem, hogy erről lehet szó).
Egyre többször mondja ki, hogy fontos vagyok neki, és megtenne értem bármit, amit kérek. Szeretném a tudtára adni, hogy nem kívánok élősködni rajta, ahogy kihasználni se, de mindig hárít, és újra és újra felajánlja, hogy velem lesz, mintha féltene engem.
Tudom, hogy jó szándék vezeti, és tudom, hogy komolyan beszél, de nem szabad hagynom, hogy bárki (ő se) ennyire oltalmazzon. Erős és független szeretnék lenni, de ha pátyolgatnak, éppen az ellenkező hatást érik el vele: csak kisebbnek, gyengébbnek és sebezhetőbbnek érzem magam. Ugyan szükségem van a társaságra, és nem félek ezt kimondani; lassan, de biztosan talpra fogok állni. Ehhez kell segítség. Ez nem megy most könnyen.
- Köszönöm- bólintok. Olyan dacos, a hangjával többet árul el, mint a szavaival, hogy nem fog engedni abból, amit elhatározott. Éppen olyan makacs, mint rég... Ez semmit sem változott.
Könyvekről kezdünk beszélgetni, az egyik kedvencéről is, és bár nem a kedvenc műfajom a sci-fi, nem esik nehezemre elolvasnom. Különben is kedvet csinált hozzá.
- Milyen lehet az olyan világ, ahol nincsenek kalandok? És ha nincs kaland, miből adódik a félelem? Vagy ezt a másik világban tapasztalja meg?  - kérdezem kíváncsian.  Bár nem szeretnék félelmben élni, úgy hiszem, annak is jelentősége van. Személyiségfejlesztés. Hiszen éppen attól fejlődünk, hogy legyőzzük valamely gyengeségünket.
Mindenkinek van lehetősége, hogy változtasson, ha akar... Reevennek a kóma talán jókor is jött. Rádöbbent, hogy változtatni kell. Akar is. Biztatom, hogy képes rá. Talán jobban és tisztában látja egykori önmagát. Ezt az önelemzést senki más nem tudná elvégezni helyette.
A szeretet pedig kölcsönös, és nem új keletű. Ha voltak (és vannak) hibái, az sem számít, mert én sem vagyok tökéletes. Épp ez a legszebb az egészben, hogy olyannak fogadjuk el egymást, ailyenek vagyunk; és ha van is vágy a változásra, az is csak előrébb visz, és támogatásra talál. Legalábbis bizonyos vagyok benne, hogy Reeven engem támogatni fog, bármely döntésemben, és ő is számíthat rám. Vannak dolgok, amiket nem lehet kimondani.. És ilyen pillanatokban segít az ölelés.

A dícséretei miatt összeszorul a mellkasom, közel állok, hogy elbőgjem magam, pedig örülnöm kéne, hogy ilyen barátom és ilyen unokatesóm van (most mindkettő esetében Reevenre gondolok). Ilyen hangulatban sétálunk vissza a házhoz.

Reeven lerogy a földre én pedig mellé ülök és abban is segítek, hogy igyon. Óvatosan elemzem, nem szeretném, ha rajtakapna, az állapotát próbálom felmérni. Bízok benne, bízom, hogy tudja, hol vannak a határai, és nem feszíti magát túl. Nem vezet jóra, ha kapkod, ha túl gyorsan akar mindent egyedül csinálni, ha még nem elég erős... visszaeshet. Magamba tartom a félelmeimet, és játékba klezdünk. Az alarm üzemmód háttérbe szorul. Reeven is oldódik, és jobb színe is van, ahogy pihent (és ivott) egy keveset.
Figyelmesen hallgatom, ahogy a szobájáról beszél. Elképzelem, és sajnálom, mert ha személytelennek ítéli, akkor a szülei sem fordultak meg benne sokszor, ergo, elhanyagolhatták gyerekkorában. Most miért telepszenek ennyire rá? Késő felismerés? Lelkiismertfurdalás? Mit akarnak helyrehozni? Egyáltalán ez a cél? Sajnálom, nem szimpatikusak nekem Reeven szülei, hiába rokonom az anyja. (Ő a legkevésbé.)
Bólintok. Emlékszem a kalapra. A gitárra is, egyszer pengetett nekem valami dalt, azt mondta, megtanít játszani, de én írtó béna voltam.
A mostaniról sem beszél. Láttam. Ridegnek tűnt. Nem csoda, hogy el akar onnan jönni.  Azt mondta, albérlet után néz. Az én lakásom műterem lesz... Valószínűleg az sem igazán tetszik neki. Pedig... Igaz, az is rideg. Azért is kell elmenekülni onnan...
- Aha... Ápolástan. A suliban tanultuk. Először baromságnak tűnt, de van benne igazság. A szükségleteknek, ahogy mondják, van egyfajta hierarhiája- húzom fel a vállam. Nem akarom vele untatni.
Aztán beszélünk a boldogságról, és előre vetítem, hogy egy hónap múlva mmár könnyebben tudok nyilatkozni. Most csak álmaim és vágyaim vannak...
- Igen... - sóhajtok, de nem nézek Reeven szemébe. Nem szabad elfelejtenem, hogy nem tud Lioról, nála ott van filmszakadás, hogy utál engem az a fickó, és különben is, már régen volt... - Éppen olyan emberre vágytam mindig, mint amilyen ő. Tudod, nem az adrenalinbomba tipus, de hosszú távon sokkal biztonságosabb, mintha egy csapodár pasas mellett lennék néha-néha boldog. Egyáltalán, boldogságnak lehet valamit nevezni, ha nem folyamatos? - teszem fel a költői kérdést.
Az irigység más tészta. Valaki félválról tud venni bármit, és nem foglalkozik a dolgokkal, lehet, azért tűnik könnyebbnek az élete vagy boldogabbnak. Én filozófikusabb vagyok, szeretek elgondolkodni, előre tervezni, beleélni magam a dolgokba. Át akarom élni az élményeimet, az életemet. Különben hasztalan az egész!
- Hidd el, nem kell túl sok közeli barát. Legyenek haverjaid, ez rendben van, de akit igazán közel engedsz magadhoz, csak olyan lehet, aki érdemes rá... Aki meg is becsüli, hogy így szereted...- harapok megint egy kicsit a számra, mert ez most számomra is nehéz téma. Sebet ejt. Sebet ejtettem. Én sem voltam méltó, ha Lio szemszögéből nézzük a dolgokat...
A következő kérdés lényegesen viccesebb. El is nevetem magam azon, hogy Reevennek elsőként a kalap jut eszébe, de a számra tapasztom a kezem. Nem szabad közbeszólni (gondolom, nevetni se). De olyan cuki volt! Aztán képet fest magáról, látom is, olyan jók a hasonlatai, és nevetgélek magamban. Ha hosszú, ősz szakálla lesz, tuti csodájára járnak majd a srácok. De alapjában véve el tudom képzelni.
- Én?- nevetek- Hasonlóképpen hozzád, gyerekbuzi öreg leszek. Eleve sok gyerekem lesz, és sok unokám, és a környék összes gyereke ott fog játszani a kertben, mert én se növök fel soha ... itt- mutatok a fejemre- Sütök kalácsot, palacsintát, és mesélek meg játszom velük, ha engedik a csontjaim... Te leszel a szomszédom, és ha rájuk unok, te szórakoztatod őket... a tüzijátékkal!- nevetek hangosan. Szép jövőkép.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Jún. 19 2015, 18:00

Én naivan azt hiszem mindent jól csinálok, olyan szerteágazó bonyodalmakba már nem keveredem, minthogy a fejlődését gátolom a féltéssel, vagy a szeretettel, sőt azt hiszem ő is elégedett ezzel, minden rendben van.
A köszönésén mosolygom és el is kezdem vidoran magyarázni, mitől olyan fantasztikus C. Clarke.
- Kaland szimulációk vannak, de ezek mesterségesek, nincs ott a valódi testük, csak elmében csinálják. Rettegnek elhagyni a várost, a mélységektől, a sötéttől félnek, minden titoktól, tudod, ami ismeretlen. És ez bele van programozva az emberekbe. Most is bele van, de akkor, a jövőben, még jobban, mert túléltek már jópár inváziót a földönkívüliekkel, meghódították a csillagokat, de visszazavarták őket onnan és feloldhatatlan blokkok keletkeztek bennük. Viszont, képzeld el, halhatatlanok, a tudatuk visszamegy a központi computerbe, ami új testbe költözteti őket, ha a régi elhasználódik, kb ezer év múlva. Szóval mindent tudnak, iszonyat bölcsek, mégis rettegnek.
Na kész, lelőttem a könyv poénját, viszont azt mondta nem akarja elolvasni, mert nem vonzza a tudományos fantasztikum, beleolvasni meg nem érdemes. Ne gyalázzuk ezzel a sci-fi királyát!
- A főhős nem fél, olyan mint én.
Csúszik ki a számon. Nagyon át tudtam élni Alvin karakterét, ő is végig azt érezte, hogy elcseszett… Elhallgatok aztán és nézem a tájat, túlságosan szókimondónak érzem ma magam. Akkor is, ha megfogadtam, valójában nehéz ilyennek lennem. Nem tudom elnyomni azt, hogy utána ne bánjam egy kicsit. Aggódom fontos infó-e, érdekli-e egyáltalán, nem-e ciki, meg hasonlók, egyszerűen nehéz kinyögnöm bármi személyeset magamról, mintha hatalmas, acélgátakat kellene lerombolnom közben. Talán ezértis fáradok el a túra végére annyira. Bár az identityvel sem lesz könnyebb, ha van egy cél: megnyílni, kötődni, semmi nem tántoríthat el. Akkor is végigcsinálom, ha véres verítékkel kell kitűznöm azokat a bizonyos zászlókat, amíg mozgok, amíg erő dúl bennem, folytatom.

Mégis elég elesettnek érzem magam a faházban már, a padlón ülve, mikor hagyom, hogy itasson. Márpedig nem szabad lankadnom, föladnom, gyengülnöm, a javát már én iszom meg, ha átvettem a poharat. Lassan helyrejövök, az akaraterő mindenre képes, elnyomásban utánozhatatlan vagyok.
Röviden kitérek a szobára és a tárgyakra, ez még nem olyam személyes, lelkileg nem fűzök hozzá semmit, nem megyek bele, milyen érzés volt, csak tények, így nem is vészes.
- Ez érdekes, tök okos vagy
Dicsérem, Ápolástan. Bár nem kötöm össze a pszichológiával, annyira mélyen már nem megyek bele. A Sebastianról szóló áradozást (itt még) nehezen viselem. Ő is a földet nézi, én is.
- Igen, jobb a biztonságos. Ha ő az, akkor légy vele boldog és ne is agyalj rajta, akkor örülök és remélem, sokáig együtt lesztek. Sőt, mindig…
Elkapom a fickót néhány szóra! Ha nem megy át a teszten lesz egy ellensége.
Figyelmesen hallgatom aztán Lia tanácsát arra vonatkozóan kiket engedjek közelebb. Hirtelen hallgat el, pedig egyetértek.
- Igen, igazad van, én is úgy gondoltam, hogy keveset, de jókat akarok csak, meg fontos, hogy viszonozzák. Egy már van, nem? Bár te azt mondtad ne csak rád fókuszáljak, szóval majd nyitott leszek, hátha becsúszik még egy.
Közlöm kissé ökölbe szorított, remegő kezekkel a térdemnek. Nem egyszerű az acélfalakkal, de mindig nekik fogok menni, mint mindennek. Ez is csak egy próba, csak ez most olyan, ami számomra nehezebb, az érzelmeké.
Az öreges kérdés jobb, mosolygom, amikor nevet, biccentéssel biztatom, nevessen nyugodtan, azt a játék nem tiltja.
- Fúúúú el tudom képzelni! Jó lenne, ha szomszédok lennénk, tiszta gyerekpark. És mindig átlógnék hozzád enni, mert én tutira nem tanulok meg főzni sosem.
Kicsit nevetünk, aztán gondolom húz, én meg türelmesen várok.

Idézd fel gyermekkorod néhány örömteli, boldog élményét! Mesélj róluk! Ezek fényében mik azok a bölcsességek, amiket gyerekként még tudtál, de felnőttként már elfelejtettél? Mit kellene másképp csinálnod ahhoz, hogy az elveszett örömök feléledjenek?

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Jún. 24 2015, 22:22

Ha nem is tudja, Reeven számos dologban hasonlít Sebastianhoz. Az egyik, hogy a fejébe vette, hogy gyenge vagyok és engem óvni kel mindentől. Gyenge vagyok..., de nem azzal segítenek, ha megoldanak helyettem mindent, hanem ha megtanítanak rá, hogyan kell megoldanom a problémákat. Ez a szüleim dolga lett volna, jól tudom, de valahogy kimaradtam az életükből, mellőzve lettem, vagy csak látszólagosan szeretve. Nehéz ezt belátni, de így van. Azzal, hogy hamis világot építettek körém, le vagy inkább kimaradtam a  fejlődés egy fokáról: hogyan kell önállóan élni. Most nem arról van szó, hogy ne tudnék vásárolni vagy főzni, mert ezek jól mennek, sőt lélegezni is tudok egyedül. Problémákat nem tudok megoldani. Ez a kútba dobok mindent egy dobozva zárva is nagy maszlag, mert nem működik... vagy nagyon sz*rul...
Igen, szükségem van Sebastianra, és szükségem van Reevenre is, de azt remélem, mindkét kapcsolat tartós lesz, és nem csak számomra gyümölcsöző. Végtelen hálás tudok lenni és nem harapom meg a kezet, mely enni ad. Mindamellett hosszú és unalmas önelemzéseim mellett meghallgattam mások véleményét (többnyire anyámét, mert ő sosem fukarkodott a maga jó tanácsaival), és rájöttem, nincsen igazán jó recept, hogyan lehet simán boldognak lenni. Úgy látszik, ez a lehető legnagyobb vágy, amit ember kívánhat magának, és a legtöbb embert ez nem is foglalkoztatja. Mindenki valami mással van elfoglalva: pénz, szex, karrier...
Ezért is örülök Reeven társaságának. Ahogy telik a nap és nyugszanak le a kedélyek (felejtődik el kicsit Sebastian meg a kóma), egyre jobban tudunk beszélgetni. Beszűkül a világ, ráhangolódom Reevenre, és nagyon jókat beszélgetünk, bármi is kerüljön szóba. Képes hatni rám, kiragadni a hétköznapi nyűgjeim súlya alól, és el is felejtem, ki vagyok valójában. (Hogy ennek mennyi előnye van! Smile )
A könyvekről beszélgetünk; én Kinget magasztalom, ő Clarke-t isteníti. Ahogy a kedvenc könyvéről beszél, érdeklődve figyelem. A sci-fi ugyan nem az én műfajom, amiről mesél, mégis érdekesnek tűnik. Lélektani szempontból ugyanis az a meggyőződésem, azokhoz a dolgokhoz vonzódunk, ami foglalkoztat bennünket. Éppen megkérdezném, melyik téma izgalmasabb számára: a félelem vagy a halhatatlanság, amikor a főhőssel hasonlítja össze magát.
- Nem félsz semmitől?- kérdezem, és ez hihetetlennek tűnik. Mindenki fél valamitől.
Menet közben éppen olyan gondolatok járnak a fejében, ami éppen a félelmet tükrözi, és amivel mindenki megküzd a maga módján, hacsak nem egoista balf*sz. Azoknak nincs bajuk magukkal, az önkifejezéssel, az akaratuk érvényesítésével. Én sosem leszek ilyen, és véleményem szerint Reeven sem. Egyszerűen gyenge jelleműek vagyunk hozzá. Nincs elég vér a pucánkban, vagy micsoda, így szokták mondani. És ha nem is sejtem a gondolatait, azt leszűröm a viselkedéséből, hogy önbizalom dolgában ő sem jeleskedik, és hogy neki éppen úgy elkél a segítség, ahogy nekem. Sajna, ebben nem vagyok jó partner. Vak vezet világtalant, szokták mondani. De az, hogy mi ketten vagyunk, erősebbé tesz bennünket, és semmi szín alatt nem vallanám be neki önszántamból, hogy ezzel csak a kettőnk barátsága erősödik... Kifelé nem fog működni.

Nagyon szeretem Reevent. Szembesülök a gyengeségeivel, de akkor is azon fáradozik, hogy elnyomja őket, csak azért, hogy én jobban érezzem magam. Sosem találkoztam még hozzá hasonlóan önfeláldozó emberrel. Még alig érünk a szálláshelyünkre, máris azon munkálkodik, hogy szórakoztasson, és elkezdjük a játékot, ami -mint kiderül- csupa pszichológia. Érdekes, amúgy, bár némelyik kérdés egyszerűnek tűnik. Úgy hiszem, nem is a kérdés a lényeg, hanem az, ahogy válaszolunk rá, és amit... Mennyire árulkodó egy-egy szó, kifejezés, hangsúly...
- Akkor lennék okos, ha mindent hasznosítani tudnék az életemben, amit megtanultam!- valami csak elmélet marad, mert nincs bátorságom felvállalni önmagamat, a véleményemet....
Mindenféléről beszélgetünk, kibővítve a játékot is, a témát is, amibe csöppenünk. Olyan közel érzem magamhoz, olyan aranyos, közelebb húzódok hozzá, és megölelgetem-simogatom olykor, és én is kapok mosolyt, ölelést, puszit... (Viccesen, az orromra, bár gondolom, csak véletlen). Végül mellé csúszom, hátamat én is az ágynak vetem, vállam a vállának, együtt olvassuk el a kártyák kérdéseit, és - a szabályoknak megfelelően- válaszoljuk meg őket.
A boldogság téma... Ez az egyik gyengém... A vágyak kapcsán konkrétan kérdez Sebastianra, és a hangjában nincs harag, miután nyilatkozom róla. Inkább azt erősíti, jobb a biztonsághoz kötődni, mint érzelmi hullámvasúton ülni. Felemelem rá a szemem... :"mindig". Létezik olyan dolog egyáltalán, ami hallhatatlan? Ebben már nem merek hinni.
Aztán a kapcsolatokról beszélünk, a barátokról; hogyan érdemes barátkozni. Megint csak olyan dolgokat tudok vele megosztani, amikről tanultam, tapasztalatom ugyanis nem sok van. Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, sok barátom van, inkább magányosnak mondanám magam. Vagy...
- Igen, pont ez a lényeg. Én csak egy leszek a "sok" közül, de sosem fogom elfelejtetni veled, hogy miért vagyok az egyik- mosolygok rá. Bízhat bennem. Sajnos, én tapadós vagyok, ha szeretek valakit, ragaszkodom is, túlzottan is. Mintha félnék, hogy elveszhet a barátság, a kapcsolat, mindent belesűrítenék egyetlen találkozásba, el ne mulasszak valamit, ha... az lenne az utolsó alkalom.
Újabb kérdés, öregedés... ebből viccet csinálunk. Úgy látszik, a késői öregkortól egyikőnk sem fél. Eljutni odáig nagy falat lesz, de ha túléljük, szuper nagyik leszünk. Nevetgélünk a fantáziálásainkon.
- Nem is neked kell. Főznek majd az élettársaid, mind a hat, egymást megelőzve akarnak majd a kedvedbe járni!- ugratom, vigyorgok pirulva.
Ha kinevettük magunkat, húzok, olvasom a kártyát.
- Bazz... - a plafonra esik a pillantásom, de nem látom- Örömteli pillanatok? - ütögetem a kártyát a számhoz- Még amikor nem voltam iskolás, sokat játszottunk a nővéremmel. Minden kísérletezgetésébe beledugtam az orrom, és valamit közösen csináltunk, sokat nevettünk, úgy emlékszem. Játszani jó volt... Aztán ő elköltözött, megváltozott a hangulat otthon és a könyvek jelentették a társaságom. De nagyon szerettem olvasni... és erről már meséltem neked... Szóval most ismételgessem magam? - Újra a kártyára lesek- Bölcsesség? Ah, nevetni fogsz, megint egy tétel a suliból, de ennél jobban nem tudnám megmagyarázni: feltétel nélkül elfogadni mindenkit. Ezt tanácsolnám mindenkinek, magamnak is. Gyerekként kevésbé vagyunk válogatósak, nem? - Az elveszett örömökről pedig ...- Nem szabadna sose felnőni....
Vállat vonok, gombóc lesz a torkomban, de csak éppen becsillan a szemem, nem sírom el magam.
- Na és szerinted...?- neki is meg kell válaszolnia ezt a kérdést. Ha összedugjuk a fejünket, talán rájövünk valami bölcsességre. Valódira, nem olyanra, amit könyvek tanítanak.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Kedd. Jún. 30 2015, 22:12


Liával fantasztikus minden másodperc, most már nem tűnik nehéznek, vagy lehetetlennek, vagy idegesítőnek. Nem bánom, ha nem oszt meg velem bizonyos dolgokat és azt sem, hogy másokat meg igen. Így én is elmondok egy-két titkot. A regények kapcsán máris felmerül egy. Az övét megjegyzem, holnap, vagy holnapután úgyis megyek könyvtárba, kiveszem az Atlantisz gyermekeit is. Ami pedig Alvint illeti…
Ajkamba harapok, elnézek oldalra, kieresztek egy kis levegőt. Elszámolom háromig félig behunyt szemmel, aztán veszek még egy lélegzetet. Én magam nem is vagyok tudatában ezeknek a fizikai reakcióknak, túlságosan lefoglal az elmém, ami most elhatározza, bevallja Liának miért…hogyan működöm rosszul. Szó szerint.
- Igazából de, bár az nem kifejezetten félelem… Az érzelmekkel állok hadilábon.
Főleg kimutatni, de kár ragozni, biztos észrevette már. Mély levegőt veszek, folytatom.
- De félelmet, mint az emberek szoktak még nem éreztem. Fizikai értelemben… Az agyamban nem működik a veszélyérzettel kapcsolatos rész, tudod, ami figyelmeztet, ha például szakadék felé sétálsz, hogy nem kellene belemenni, vagy, hogy ha tűzbe nyúlsz, éget. Én simán belenyúlok. A fájdalmat érzem és nem szeretem, ezért nem sétálok bele egy krokodiltól hemzsegő folyóba például, de ez inkább csak logika, mert amúgy nincs semmi gátam ebből a szempontból, nem tudok félni…
A szó kimeríti a bátorság fogalmát, ugyanakkor ez egy agyi deficit, nem tehetek róla, talán nem is igazi kurázsi… Kicsit lehajtom a fejem, nem tudom ehhez majd mit szól. Tud ezek után kedvelni? De így már érti miért volt nehéz gyermekkoromban? Akkor még nem tudtam logikailag kizárni a veszélyes helyzeteket…

A házban próbálok nem látványosan rosszul lenni, nekem is könnyebb, ha terelem a dolgokat a szarul levésről és lefoglalom magam a játékkal. Ez pont olyan, amilyentől én mindig viszolyogtam, lelkizni kell. A kérdések nem olyan durvák, de most csak az öröm kártyákat hoztam el, direkt, nehogy felszakítsunk esetleg mélyebb sebeket. Örülök a közelségének, egy idő után nem remegek, vagy húzódom el, hanem neki is mutatom a kártyákat, együtt olvassuk, megnyugszom abban a boldog állapotban, hogy ő itt van velem. Biztos, lágy, illatos pont, törékeny, óvandó kincs. Amikor az örökké témát feszegetem, mintha kicsit kétkedve nézne, nem hisz benne?
- Nem hiszel az örök…szerelemben?
Ez most nyálasan hangzik, de nem tudtam máshogy megfogalmazni. Liának mindig úgy gondoltam idealisztikus elképzelései vannak, hiszen ő is idealisztikus. A barátokra térünk ki, mosolygom rá csillogó szemekkel.
- Ez nagyon jól hangzik, ne feledtesd, mert néha szar a memóriám.
Itt arra gondolok: nem hiszem el, hogy valakinek tényleg fontos vagyok, illetve nagyon nehezen, egész egyszerűen a gyakorlatlanság miatt. Nem voltam az soha senkinek. Az öregedős kérdésnél felkacagok.
- Mind a hat? Remek, úgy legyen, lesz hat és mind fiatalabb! Olyan 20 év körüliek, najó, az egyik lehet 30, aztán 40, 50, fő a változatosság.
A gyerekkoros kérdés elég mély lesz, merthogy a végére bekönnyezik. Vagy majdnem. Vagy olyasmi.
- Húúúh
Fújok ki levegőt.
- Igen, ez jó lenne. Mármint gyerekként…tényleg nincsenek előítéleteink, hacsak a szüleink belénk nem verik. Olyanok lennénk mint Pán Péter…
Sohaország…
- Jó lenne… Valamennyire jó lenne megőrizni egy kis részt a gyermekkori énünkből. De úgy lenne a legidealisztikusabb, ha Sohaországban élnénk, nem? És nem léteznének gondok, problémák, sőt felnőtt gondolkodás sem.
Átkarolom, amikor úgy tűnik meghatódik, az egyik kezemmel, a másikkal húzok egy következő lapot.
Mik voltak azok a filmek, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták rád? Mikor néztél meg utoljára egy jó filmet? Melyik volt az?
- Hmm…a Pán Péteres is jó volt, de leginkább asszem a Vissza a jövőbe. Tudod, szeretem a sci-fit. Az meg a Csillagok háborúja. Az előbbi az idő miatt, amikor azt mondja a doki, a jövő nincs előre megírva, minden a döntéseinken áll. Vagy bukik. És ha már, akkor a Gyűrűk ura is, mert Gandalf ugyan ezt mondja. Hogy mi döntjük el hogyan bánjunk az idővel, amely megadatott. És a Star Wars főleg Yoda miatt, ő…hát ő azt mondja a félelem a sötét oldal és ha megadjuk magunk a félelemnek, akkor a sötét oldalnak adjuk meg. Jah és a tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld nagyon jó kis okosság.
Vigyorgom, aztán még jobban magamhoz ölelem, úgy szuszogom a nyakába.
- Te és a filmek? Mit gondolsz?
//köv. kártya majd kövi körben, amúgy hamarosan el is fogynak azok, amiket érdemes feltenni//

_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Szer. Júl. 01 2015, 04:36

Őrülten kezd repülni az idő, ahogy egymásra hangolódva egyree jobban belemerülünk egy-egy témába. Félek, kevés lesz a hétvége, hogy kiéljem magam vele, pedig alig kezdődött el. De nem könnyű bepótolni másfél évet, pláne nem 22 évet!
- Ezt... nem értem...- nézek rá kíváncsian. Veszem a lapot, hogy témát terel, de ha az érzelmekről kezdenék beszélni, bezárkózna, mint Lio. Oda lenne az eddig elért jó hangulat. Hagyom későbbre, bármilyen feszegető kérdéseket is szül bennem a kijelentése- Inkább veszélyesnek képzelem az életet félelemérzet nélkül- nézek rá elgondolkodva- Sok baleseted volt gyerekként?
Valami megakad az agyamban. Talán a baleset is emiatt volt. A részleteket most sem tudom, de ez pár dolgot helyre billent. Például, hogy nem szándékosan tette. Nem akarta megölni magát. Ismét rászorítok a kezére. Mindegy, mi volt a múltban, most már nem számít. Itt vagyunk egymásnak, valamiért így akarta a Jóisten, hogy támogassuk egymást, és amíg élek, így is lesz.

A házban szinte azonnal játszani kezdünk. A játék olyannyira jó, hogy hamarosan teljesen belefeledkezünk. reeven mellé ülök, egyre többször és bátrabban juttatom kifejezésre, mennyire örülök neki, és láthatóan ő is lazábban kezeli a helyzetet. Egy idő után már ő is kezdeményezőbb. Talán nem is kell feszengetni a szeretet kérdését. Me, beszélni kell róla, hanem megélni azt. Megmutatni, hogy alkalmas és képes rá. De míg elhiszi, hosszú az út... Elhiszem, mert nekem is végig kellett mennem rajta.
- Szeretnék hinni benne..., de még fontosabb számomra, hogy a szeretet megmaradjon- hajtom le a fejem- A szerelem... elvakítja az embert, olyat is lát, ami nincs, és nem látja, ami van... szóval... torz, bármilyen szépnek tűnik, aztán az ébredés csak kiábrándulás, mintha minden megváltozna, közben az a gáz, sosem volt olyan, amilyennek hitted... jaj, érted? - kuncogok kínosan. Tudom, jellemző rám idealizálni a dolgokat, de hosszú távon hasznosabb jó alapokra házat építeni. Azt semmiféle szél el nem fújhatja.
Barátokról, barátságról beszélgetünk, és biztosítom róla, hogy soem fogom hagyni, hogy elfelejtsen.
- Ha folyamatosan jelen leszek az életedben, elfelejteni se lesz időd- fenyegetem meg játékosan, de ez inkább ígéret. A folyamatosság csak akkor maradhat fent, ha fontos maradok neki- és ő nekem. Dolgozni kell rajta, nem vitás, de most kezdünk igazán alapozni. És jól haladunk.
- Ez jó... Tízévenként elveszel egy-egy 20 éves lányt. Meglehet, ez az örök élet titka!- nevetek. Nem is tévedtem nagyot, 80 éves korára 6 felesége lesz, feltéve, hogy harminc éves koráig megnősül. Én is hozzá mennék, ha nem lennék rokona.
Az örömteli pillanatoktól jutunk el oda, hogy sosem szabadna felnőni. Mintha a boldogság kulcsa valahogy a gyerekkorban lenne elrejtve. Miért van ez? Nem tudom megmagyarázni. Nem lehet mindent a környezetre fogni, a világra, ennél már több bölcsességet szívtam magamba. Magamban kell keresni a hibát, és azt kijavítani, ha egy mód van rá.
Reeven elgondolása rabul ejt. Azonnal azonosulok vele. Szeretem Pán Pétert, Csingilingit, és a srácokat a szigetről. Könnyezve bólogatok, és amikor közelebb húz magához, a nyakába temetem az arcom. Finom illata van a bőrének, és hogy a víztől, a naptól-e, nem tudom. Olyan, mintha most mi is a Sohaországban lennénk. Csak a többiek csavarognak valahol... Totál igaza van, az előítéleteket a szüleink verik belénk: " ne tedd ezt, ne tedd azt, tarts ettől, rossz dolog... blablabla..."
Húz, és a következő kérdés nagyon tetszik. Meg is törlöm a szemem, mintha csak az álmot törölném ki belőle. (Nem vagyok álmos, egyáltalán!) Elmosolyodom, mert utoljára Sebastiannal moziztam, otthon. De Reevennek is nagyon tetszik a kérdés, mert lelkesen kezd sorolni, és bólogatok is azokra, amiket én is ismerek. Egyre inkább az az érzésem, több dologban hasonlítunk, mint eredetileg hittem. (És szerintem ő se tudja). A lélegzete súrolja a nyakam, ahogy visszakérdez, mosolyogva nézek rá, nagyon cuki.
- Először is, a Pán Péter, a Vissza a jövőbe triológia, a Star wars első három bemutatott része nekem is tetszett. A gyűrűk urának többször nekimentem, de bealudtam rajta- vállat vonok, nem tehetek róla- A tedd, ne próbáld pedig az egyik tanáromat idézi bennem- nevetek röviden, finoman- Az én nagy kedvenceim... Hm... Van egy csomó...- igaz, hogy mostanság nem sok filmet láttam, de régen más volt a helyzet- Ha már King, és tudod, ő nagy kedvencem, van pár adaptációja, ami különösen jó: A remény rabjai, A halálsoron, az Atlantisz gyermekei, az Állj mellém! tökéletes... És a nem King-filmek- kuncogok, haha, ilyen csoportosításban sem gondolkodtam még- Holt költők társasága, A rettenthetetlen, Forrest Gump, Száll a kakukk fészkére, na és a Kakukkfészek, bár utóbbi vígjáték..., na és ha már szerelem, akkor a Szerelmünk lapjai, például. De van egy csomó másik is...- kuncogok.
Aztán belenézek megint a kártyába, és ott a kérdés, mit láttam legutóbb? Valami baromság volt, horror, de röhögtünk, aztán filóztunk rajta, alternatív végeket találtunk ki, aztán...
- A legutóbbi jó film... , jaj, nem emlékszem, nem elég, amit az előbb felsoroltam? - kuncogok. Tényleg nem emlékszem, mikor láttam utoljára olyan filmet, amit érdemes lenne ide sorolni.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Reeven Callagher
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Foglalkozás : énekes, fotós
Hozzászólások száma : 1212

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Júl. 03 2015, 11:56

Azt hiszem ez elég velős kérdés, még jó, hogy nem tudok megijedni //itt még XD// Bár kicsit az ajkamba harapok és talán sápadtabb is vagyok, de biztos csak a kimerültség... Sok volt a séta egyszerre.
- Öhm, elég nehéz megfogalmazni, eddig tudatosan távol tartottam magam, de most...nem akarok előlük meghátrálni.
Azt hiszem ettől mindig is féltem, ha létezik számomra félelem, hogy megértik és elutasítják ami vagyok, mert azt senkinek sem mutattam meg pontosan. Az érzelmek...ha kimutatom sebezhetővé válok, ha nem veszek tudomást róluk könnyebb...és én hülye azt hiszem azért jöttem vissza, hogy ezen változtassak.
Bevallom a félelemérzet nélküliséget és nagyot bólintok.
- Néha azt hiszem halhatatlan vagyok, mert...voltak elég durva baleseteim. Hogyne! Állandóan kórházban voltam, felgyújtottam a biciklim kerekeit, háztetőkön ugráltam, szóval végülis állandóan játszottam az életemmel.
Vonok vállat, biztos nem lehetett egyszerű a szüleimnek. Sőt néha most is megesik, hogy nem fogom fel. Drogosan még neccesebb volt, most józanon már valamivel könnyebb megállapítani mi az, amibe mondjuk belehalhatnék adott esetben.
A kézszorítása sokat jelent, talán nem is sejti mennyire, de békében vonulunk be a házba és nincs bennem rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy elköptem az egyik agyi deficitem. Nem mutatja, hogy utálna ezért...

A házban a játéké a főszerep, Lia egyre közelebb kerül hozzám és én egyre kevésbé viselem kínosan, inkább átadom magam annak a sokkal erősebb érzésnek, hogy örülök, hogy így van, hiányzik, kell és a közelében...egészen eltűnik még a fáradtság is.
A szerelemről beszélgetünk, de ehhez nem nagyon értek, ha voltam is az, akkor a kóma előtt és beszívva, csak kívülállóként tudok ehhez hozzászólni.
- Aha, de ha ilyen a szerelem, akkor az egész csak illúzió? Nem létezik, hogy olyannak szeress valakit, mint amilyen valójában? És akkor úgy szereted és kész. Őt látod, nem azt, amit te látni akarsz. Ilyen szerelem nem létezik? Mert akkor nem lenne kiábrándulás.
Próbálom logikusan levezetni. Nekem ez a kiábrándulás nem tetszik...
Kicsit nekidőlök, beszívok egy kis Lia illatot, miközben fülig ér a szám.
- Úgy van, ne hagyj időt, szállj rám!
Jó lenne, mintha ő lenne a cikeszem, vagy egy pillangó, ami mindig körülöttem repked. Dejó, hogy ezt nem mondom ki hangosan! Mennyire nyálas tudok lenni, atyaúúúristeen
Röhögök ezen az elképzelésen, hogy tíz évenként húsz éves lányokat, bólogatok nevetve, tényleg baromi klassz öregkorom lenne!
Amikor meghatódik azonnal az ölelésembe zárom és ahogy észreveszem, igényli, a nyakamba fúrja arcát még szorosabban. A szám a hajánál köt ki, megpuszilom a fejét és az éppen szabad kezemmel igyekszem simogatni is. Talán kicsit mozognom is kéne, mintha ringatnám, de nem vagyok benne biztos, egyelőre csak melegen ölelem át és élvezem, ahogy hozzám bújik, mintha Sohaországban lennénk és gyerekek lennénk egy kicsit, vagy valamennyire.
Viszonozom a mosolyát és most még azt hiszem minden mosolyának mosollyal fogok tudni viszont örülni.
- Húúúú, tényleg? Mármint de menő vagy! Még a Star Wars is?!
Nézek rá kicsit elképedve, azt a lányok nem szokták szeretni.
- A Gyűrűk Ura nagyon jó, főleg az első része, a hobbitok, a tökéletes idill, a meseszerűsége és a harmadik az is nagyon ütős, nem csak a csata, hanem, amikor vége a nagy történetnek. Végig kell velem nézned!
Pillantok rá elszántan.
- A Gyűrűk ura nagyon mély! Még a romantikus szál is halandó és halhatatlan közt, szóval egész megható...
Sorolja ő is.
- Kingből le vagyok maradva, de rá fogok kattanni //user máris...már a felét elolvastam, a Bobby gyerekkorát Razz vagyis az első "novellát"// A Holt költők tényleg nagyon jó, fúúú imádom Robin Williamset és a Forest is! A kakukkos csak rémlik a szerelmeset meg nem akarom
Emlékeztetem finoman, hogy pasi vagyok, vannak határaim.
- Elég, inkább nézzük a következő kártyát
Kacsintok rá és máris húzhat egy lapot, most ő válaszolhat először.

Sorold fel a kedvenc ruháidat! Kevés ilyen van, vagy majdnem mindegyiket szereted?


_________________

   
   
   
Én nem félek semmitől. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem. A veszély csak erősebbé teszi. Megélesíti. Elfeledi hibáit.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Pént. Júl. 03 2015, 16:55

Félelem és érzelmek... Kavarognak bennem, ahogy Reevent hallgatom, nem mindig tudom, melyikről beszél éppen, aztán kristályosodik ki, hogy az érzelmeit kimutatni fél. Vagy valami ilyesmi. Számomra Reeven nagyon kedves, és annak ellenére, hogy visszafogottabb velem, mint én (lennék) vele, nem érzem úgy, hogy kevésbé szeretne. Másként viselkedünk, de az azzal, ami odabent van, nincs hiba. Ha illúzió, hogy érzem a szeretetét, dilidokihoz kell járnom.
- Igen, ez ismerős. Egy időben én is bezárkóztam, és nem hagytam, hogy megközelítsenek!- féltem, hogy megint csak kihasználnálak. Nagyon bizalmatlan voltam. Csak... aztán erősebb lett a vágy, hogy ne legyek egyedül.
- Mi fájna jobban? A csalódás vagy a visszautasítás?- kérdem Reevent. Talán van egy-két módszer, amit megbeszélhetnénk.
Aztán arról beszél, félelem nélkül nőtt fel, és ezért fel sem tudta mérni a korlátait.
- Azóta rájöttél, te sem vagy halhatatlan...- simítom meg a karját. Aztán már el sem engedem a kezét, így megyünk be a házba.

Játszunk, beszélgetünk, emlékeket idézünk fel és cserélünk ki. Ki-ki sajátját, de megint arra jutunk, vannak közös dolgaink.
- Na igen, az lenne az ideális. Azért hiszem azt, jobb megismerni valakit, és lassan beleszeretni, mint meglátni és zsupsz, pedig azt sem tudom kicsoda!- forgatom a szemem. Saját magamat ítélem el, hogyan lehettem ennyire naív. Miből gondoltam, hogy működhet?
- Tudod, azt hiszem... amikor tetszik valaki, mi is tetszeni akarunk neki. Nem feltétlenül viselkedünk természetesen, mert a hibáinkat igyekszünk palástolni. De azt hosszú távon nem lehet... A szög is kibújik a zsákból, tudod.  Vagy ha a másikról van szó, lehet olyan hibája, amivel szemben nem vagyok toleráns. Ha így van, és tudom, hogy az illető nem tud rajta változtatni, érdemes erőltetni a kapcsolatot? Nem hiszem. Előbb utóbb csak veszekednénk, és joggal dörgölné az orrom alá, kezdetektől fogva olyan volt, miért bosszantom mindig hülyeségekkel?- Gondolokodom- Valahol azt olvastam, kétféle szerelem létezik. Hogy van szenvedélyszerelem és társszerelem. A szenvedélyszerelem igen kusza, és erőteljes érzelmi állapot, amiben számos más érzés is helyet kap, míg a társszerelem inkább ragaszkodás, ami a bizalomra és a feltétel nélküli elfogadásra épül. Téged melyik vonz jobban?- nézek rá kérdőn. Közben mi egyre inkább összébb bújunk, tesók vagyunk, barátok, cselszövők, titkos cinkosok. Mintha húrokat pengetnének a mellkasomban, igényem, hogy szeressek és szeressenek most Reeven elégíti ki.
Felnevetek, hogy azt mondja, szálljak rá.
- Félek, gyorsan vissza fogod ezt majd szívni, de oké!
A játék kapcsán azonban már úgy képzelem, ha most így összekovácsolódunk, így lesz 50-60 év múlva is. Együtt öregszünk meg, és mankói leszünk egymásnak, akkor is, ha neki 6 felesége lesz, és kismillió unokánk.
- Menő? Ugyan! Ami jó, az jó, nem vagyok csodalény!- nem én vagyok az egyetlen lány, aki szereti a Star wars-ot.
- Hát... oké... Nekifuthatok veled is, de meg ne haragudj, ha elalszok megint!- kuncogok a tenyerem mögött. Részleteket láttam belőle, és valamire emlékszem is, főleg az elejére, mert azt többször is láttam...
- Az minden sztoriban van, a Star wars-ban is... Elmaradhatatlan, nem? Kevés az olyan történet, amiben nem esik szó róla...- romantika. Mindenkinek szüksége van rá, hogy szeressék, nem ez a lényeg?
- Na, akkor Kinget majd én nézetek veled!- nézek rá jelentőségteljesen. Cserébe a Gyűrűk uráért kénytelen lesz elviselnie. És nem horrort akarok vele nézetni... (egyenlőre)
Összemosolygunk a kedvencek kapcsán. Nem, nem erőltetem a szerelmet. Én is bőgnék egy sort, ha ilyesmit kéne néznem. Szóval, jobb azt most kihagyni. Majd idővel...
Ha már kitárgyaltuk a filmeket, én húzok, és egy nagyon egyszerű kérdés jön.
- Hehehe... Éppen most szanáltam ki egy csomó göncöm. Szóval, ami maradt, azokat szeretem. Mind egyszerű, mind tucatdarab: farmerek, blúzok, pólók, néhány szoknya, és néhány ruha. De nem kívánom gyűjtögetni őket...- rántok egyet a vállamon. Sosem érdekelt az utolsó divat, felvettem, amiben jól éreztem magam és kész.
- Neked talán vannak kedvenc ruháid?- számomra még a kérdés is furcsa egy kicsit.

_________________
Amelia
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: "Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."   Today at 12:52

Vissza az elejére Go down
 

"Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

 Similar topics

-
» Kávézó és ivolda Csapos úrnak ajánlva

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-