David & Elaine - beszélgessünk!

Valahogy mostanában nincs kedvem órára járni, de mégis mindig erőt veszek magamon és bemegyek, bár már nem vagyok aktív, csak akkor ha konkrétan engem kérdeznek. Ezért sem ülök már az első sorban, inkább hátul meghúzom magam. Elment az egész kedvem a műsorvezetéstől vagy csak az órától? Hiába gondolkozok rajta, nem tudom eldönteni. De még mindig az jár a fejemben, amit Sarahval beszéltünk, hogy tulajdonképpen mit is csinálnék, ha itt végeztem. Végtére is nem akarok saját műsort, mert az mind kibeszélő show, nekem meg valahogy más kell. Az egész órán is támasztom a fejemet és ezen gondolkozok. Felírok minden lehetséges választási formát, de teljesen bizonytalan vagyok. Úgy csinálnám mindet, de nem hiszem, hogy erre lenne lehetőség, főleg ha egy tv-nél leszerződtetnek. Néha-néha rápillantok Elainere, hogy ő vajon hogyan választott. Neki mindig túl egyszerű. Csak minimálisan beszélek vele, de most muszáj tőle tanácsot kérnem, elvégre hamarosan diplomázok. Amint vége az órának, összepakolok és hiába vannak még a teremben, odamegyek hozzá.
- Kérdezhetek valamit? - Állok meg mellette, vagy előtte attól függ, hogy leült-e az asztalához vagy még áll mellette. Táskám az egyik vállamon lóg, míg a két kezemet a zsebeimbe dugtam. Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet, vagy mennyire lesz segítőkész, elvégre ez semmi köze kettőnkhöz, csak a karrieremhez, amit remélem, hogy nem akar tönkre tenni, bár még el sem indult.

Ha nem muszáj, nem nézek David felé. Ez egyébként nem olyan nehéz, elvégre elég sokan járnak az óráimra, de azért időnként, meg-megakad rajta a szemem. Rosszul esett, hogy elment, de láthatóan jobban van azóta, én pedig vettem az üzenetet, hogy nem akar tőlem semmit, így nem is erőltetem a dolgot. Még akkor sem, ha valójában bántja a büszkeségemet, hogy "szakított" velem. Ő legalábbis biztos így gondolja, az én elméletem más, de nem osztom meg vele. Mégis, igyekszem csinos lenni azokon a napokon, amikor vele van órám. Gyakrabban veszek fel ruhákat, szandált, magassarkút. Csupa olyasmit, amit igazából nem szeretek. Ma is egy világos kék nyári ruha van rajtam, fehér kardigánnal, hozzá illő fehér cipőcskékkel. Igaz, csak pici sarokkal, de a sport cipőhöz képest jelentős változás. Ha bárki megkérdezi Párizsra fogom.
Meggyőződésem, hogy azon a néhány pillantáson túl, teljesen rendben van az órám és senki sem érzékeli azt a változást, ami beállt az életemben. Szokás szerint mosolygok, csevegek, magyarázok. Mikor mire van szükség. A legtöbb srác tekintete pont úgy csüng rajtam, mint korábban és néhány féltékeny lányt is felfedezek, de ezek sosem zavartak. Amikor befejezem az órát a többség rögtön megindul kifelé. Egy lány jön csak oda, a szakdolgozatával zaklat, szeretné, ha én lennék a konzulense. Viszonylag könnyen bele megyek ő pedig vidáman ugrálva hagyja el a termet. Csak a fejem csóválom, ahogy nevetve nézek utána, majd elkezdem összepakolni a jegyzeteimet. Ha minden igaz, még elkaphatom Sebastiant. Szükségem van egy-két mosolyra, hogy kiverje a fejemből Davidet. Igen. Rossz trükk, de működik. Azonban pont az említett fiú rángat ki a tervezésből, ahogy mellém lép.
Megborzongat, igaz ezt nem láthatja, felpillantok rá, majd kiegyenesdem, hogy szemben álhassak vele.
- Természetesen. Miről van szó? - nézek rá kérdőn és az asztalomnak dőlök, miközben összehúzom a kardigánt magam előtt, mintha fáznék. Talán fázom is, olyan hidegnek érzem a hangulatot.

Nem kerüli el a figyelmem, hogy mennyire csinos. Imádom rajta ezt a szín összeállítást, de nem sokáig legeltetem rajta a szemem, nehogy feltűnjön neki. Igazából nem akarok lebukni, mert még mindig érzek iránta valamit. Épp ezért direkt a hátsó sorban foglaltam helyet még az óra elején és nem is aktivkodok. Csak nagyon ritkán, amikor épp nem azon gondolkozok, hogy hogyan juthatott idáig a kapcsolatunk. Mikor végeztünk, bepakolok a táskába és félszemmel azért figyelem, hogy az a lányka mikor megy odébb, hogy Elainenel beszélhessek. Táskámat gyorsan felveszem a vállamra, majd odamegyek hozzá. Kavarognak bennem az érzések, de ennek semmi értelme, és ezt mindkettőnknek be kell látnia. Nyugodt vagyok, de belül rettentően erősen dobog a szívem, tenyereim is izzadnak, ezért is jobb, hogy bedugtam a zsebeimbe.
- Szerinted milyen műfaj lenne jó nekem a műsorvezetést illetően? Elvégre te vagy a tanárom, te látod, hogy miben vagyok jó. - Nézek a szemeibe, bár elég nehéz ott tartanom a tekintetem. Viszont mikor tudtomra adja, hogy máshova nem is nézhetek, azzal, hogy összehúzza maga előtt a kardigánját, nem próbálkozok. De attól függetlenül remélem érti, hogy mire is akarok kilyukadni. Sarah elültette a bogarat a fülemben, hogy lehet kéne választanom, hogy milyen műsort szeretnék vezetni, melyik napszakban. Mert nekem tökéletes lenne egy híradó bemondói állás.

Nem számítok rá, hogy oda fog jönni. Elvégre az utóbbi időben inkább kerül. A teljesítménye nem romlott, de nem olyan aktív, mint régebben. Ezt pedig nehéz elfogadni, főleg, mert úgy gondolom miattam ilyen és hibáztatom magam, hogy esetlegesen elveszem a kedvét attól, amiben igazán jó. A kérdésétől is tartok picit, és szerintem abból, hogy nem elviccelem, hogy már kérdezett, tudhatja ő is, hogy tartom az általa felállított, íratlan szabályt, miszerint nincs köztünk már semmi.
Meglep, mert én eddig meg voltam győződve róla, hogy határozott elképzelései vannak és nem fogja érdekelni, hogy esetlegesen mit gondolok erről. Az is igaz, hogy mindig úgy véltem, jól fog választani. Beszívom a számat, és hümmögök egyet. Visszafogom a késztetést, hogy a hajába túrjak, aztán szólalok meg.
- Legutóbb nem érdekelt a véleményem - kedzek bele, de mielőtt közbevághatna folytatom - de továbbra is úgy gondolom, hogy rendkívül tehetséges vagy, és sok területen lennél kiváló. A kérdés sokkal inkább az, hogy mi érdekel, melyik terület vonz - mondom és mivel nem tudok mihez kezdeni a kezeimmel a kardigánom ujját piszkálom, de a szemeibe nézek, mert fontosnak tartom, hogy lássa őszinte vagyok vele - én valami komolyabb műsorra szavaznék. Információs műsor esetleg sport? Semmiképp sem szórakoztató.
Hiába lenne sikere egy vetélkedőben, és hiába van minden adottásga ahhoz, hogy egy szórakoztató műsort levezényeljen, úgy gondolom ő ennél többre hivatott. Az ilyen műsorokat pojácáknak, találták ki. Persze a nézettségük sokkal nagyobb, sokszor jobban is keresnek, de David talán rávenne egy újabb réteget, hogy érdeklődjön valami hasznos iránt is. Mindenesetre várok, hogy ilyesmi választ várt-e vagy mást. Ha hosszabban szeretne beszélgetni, akkor viszont meg kell majd kérnem, hogy üljünk le. Picit kidörzsölte a cipő a lábamat.

Kiszámíthatatlan vagyok az utóbbi időben, ezt saját magam is észrevettem már, hát még a többiek, akik körülöttem vannak. Valami nem stimmel velem, de inkább nem akarom bevallani, hogy azért, mert teljesen belebolondultam Elainebe. Épp ezért nem vagyok biztos abban, amit csinálok, hogy odamegyek hozzá és teljesen függetlenül kezdek el vele beszélgetni. Megforgatom a szemeimet, már épp válaszolnék, hogy ez most a karrieremről szól, nem kettőnkről, de nem hagyja. Talán jobb is így.
- Attól független, hogy mi volt köztünk, még mindig téged tartalak szakmailag a legjobbnak. - Mindvégig a szemeibe néztem, bár hiába megfogadtam, hogy nem válaszolok a véleményére, most muszáj volt. Szerintem ezt ő is pontosan tudja, hogy mennyire is sikeres abban, amit csinál. Viszont nekem most egy kis útba igazítás kéne.
- Fogalmam sincs. Talán a híradó vagy a tudósítás. - Rántom meg a vállaimat, igazából pont ez miatt is vagyok itt, hogy ő mondja meg. Nyilván jobban meg tudja állapítani, hogy mit tudnék csinálni, mint én magam. A szerelem teljesen elvette az eszemet.
- Információs műsor? Mire gondolsz? - Vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, hogy most ezt fejtse ki nekem, talán még érdekelhet is a dolog.
- Sportot nem akarok. Abban biztos vagyok. - Legalább ezzel előrébb vagyunk, hogy ezt kizártam.
- Kibeszélő show. - Mosolygok, bár azt biztos, hogy nem tudnám magam elképzelni, ahogy a sok hülyével kell beszélgetnem, majd kibékítenem őket, ahogy a fal elhúzódásával feltárja magát a titokzatos idegen. Valami mást akarok, sokkal komolyabbat, amiben van is részem.

Nem tetszik a múlt idő, tiltakoznak a zsigereim ellene, de csak a fülem mögé tűröm a hajam, miközben bólintok egyet.
- Köszönöm - kicsit hidegebben mondom, mint kéne. Gyorsan el is mosolyodom, abban bízva, hogy ettől nem veszi észre a hangszínt, ami nem éppen volt megfelelő. Aztán ismét bólintok, ahogy a híradót és a tudósítást említik. Én is ezeket említem, de meglep, hogy visszakérdez, valahol mégis felold ez az apró furcsaság részéről.
- David, a műsortípusok első éves anyag. Az Információs műsorokhoz tartozik az is, amit említettél. A híradás, a tudosítás. Riportok. Eselteg egy dokumentum film - bár ezeket témájúk és sokszínűségük miatt máshova is be szokták sorolni - sóhajtok egyet, és egy pillanatra csendben maradok, hiszen nem erről akart beszélni. Megemlítem a sportot is, de azt lehúzza, így végül bólintok arra is.
- Politika? - kérdezem meg bizonytalanul, az még viszonylag komolyabb téma. Aztán megemlíti a halálom. A kibeszélő-show, amit újabban próbálnak ráhúzni a műsoromra. Pedig egyáltalán nem az! Igen, vannak benne ahhoz hasonló elemek a nézettség növelése érdekében, de ez nem teszi azzá.
- Nem csak kibeszélő-show létezik a szórakozáson belül, de igen. Azok is oda tartoznak. Semmiképp sem. Sokkal több van benned, mint azokban a... - beharapom a számat, mert nem illene csúnyát mondanom egyetlen műsorról sem. Főleg nem egy egyetemista hallgató előtt. Elvégre többen közülök pont ilyen műsorokat fognak majd vezetni - Eddig hol voltál gyakorlaton? Most mi van terítéken? Hozzád csak a félév végére osztottak be. De tudok egy lányról, aki szívesen cserélne, ha gondolod...
Félbe hagyom ismét a mondatot. Nem szeretném átlépni azt a bizonyos vonalat. Pedig igencsak vágyom rá, de tiszteletben tartom a döntést, amit hozott. Várakozóan nézek hát rá, hogy mit gondol. Személy szerint, azt gondolom az elmúlt időszakban, amikor nem voltam itt, elég sok mindenben változhatott, szeretném látni, hogy most milyen, hogy valós véleményt tudjak alkotni.

Tetszik, ahogy így tűri hátra a haját, én szoktam neki. Legalábbis régebben ezt tettem. Annyira nehéz ezt az egészet kibírni és csak őrlődök. Épp ezért sem tűnik fel az, hogy hogyan is mondta azt az egyetlen egy szót. Összeráncolom a homlokomat, mert nekem nem igazán rémlik ez a tananyag.
- Azt hittem ezek a hírműsorok és az információs műsornak sokkal jobban el tudnám képzelni azt, amikor épp egy másik országba utazik a riporter, azért hogy az ottani látnivalókat bemutassa. Mondjuk ez nem is hangzik rosszul. Mindig máshol vagyok, utazgatok, más kultúra és még tanulok is közben. - A végére már inkább hangosan gondolkozok, mert valahogy megtetszett, ahogy felvezettem. Talán egy ilyen kéne nekem, elvégre a turizmusnak nagyon sok mindent köszönhetnek az országok.
- Dokumentum film nem az én világom. Nem tudnék kihalt családok után kutatni, meg egyéb összeesküvés elméleteket kibogozni. - Rántom meg a vállaimat, bár lehet, hogy ezt is teljesen összekeverem. Fogalmam sincs, hogy mi bajom, de a környezetében teljesen elveszettnek érzem magam.
- Politika?! Dehogy! - Azt egyből el is vetem, de kikerekedett szemekkel továbbra is őt nézem. Sosem szerettem a politikát, az sem az én világom.
- Vetélkedők. De azokon inkább otthon röhögök a kanapén. - Azért annyira sokat nem felejtettem és nem vagyok hülye sem, bár igaz, hogy átnézhetném az anyagot, ha jó diplomát szeretnék csinálni.
- Háttérmunkák egy kisebb tv-s csatornánál. De nem igazán értem, hogy mi köze az én gyakorlatomnak a kávéfőzéshez. - Tanácstalan vagyok, mert őszintén szólva azt hittem, hogy többet fogok csinálni, mint a producer után rohangálok és annak kéréseit teljesítem.
- És az miben lesz jobb nekem, hogy előrébb hozom? De amúgy nem rossz ötlet. - Halványan rámosolygok és még mindig meglep, hogy mennyire jól el tudunk beszélgetni egymással annak ellenére, hogy mi történt köztünk és, hogy gyakorlatilag már nem vagyunk együtt.

Nagyot sóhajtok, de mosolygok. Vicces, milyen gyorsan felejtenek, ha már nem kell napi szinten felmondani az anyagot. De közben bólogatok is.
- A hír, információ. Ennyire egyszerű David. Általában a hírműsorokat külön beszéljük, de valójában az információs műsorok egy alcsoportja. Az információs műsorokhoz tartozik a riport, a beszélgetések, és még sok kisebb alcsoport. Az, amit te említesz inkább ismeret terjesztő, amit tudtommal itt - a kezem felemelem és egy kört írok le a levegőben, utalva az egyetemre - a kultúrális és oktató csomagba tesznek.
Nem zavar, hogy magyaráznom kell neki, szeretem ezt csinálni, és tulajdonképpen oldódom attól, hogy a személyes dolgaink nem kerülnek szóba. Könnyebb így. Sokkal könnyebb.
Kis híján nevetni kezdek, ahogy a dokumentum filmeket jellemzi, de a szám elé kapom a kezemet és nem teszem. Igaz, ezt már nem lehet tagadni, ő is észre fogja venni, hogy most azért nem igazán látta meg a lényeget.
- Jól van jól van. Ne készíts dokumentumfilmeket! De azért nézz utána, mi is az pontosan, mert kiváglak vizsgáról ha ezt mondod - kuncogok még mindig. Persze, értem, hogy mire gondol. De ennyire beskatulyázni azért mégsem kéne. Tovább próbálkozom, de eléggé mellé nyúlok. Igen, emlékeztem, hogy nem volt szívügye a politika, de változhatnak a dolgok. Jó tudni, hogy ez nem. Nemes egyszerűséggel megvonom a vállam. Nem erőszak. A szórakoztató ipart is elvetjük, egész szépen szűkül a kör. Szerintem nem lesz nehéz választani.
Aztán megint kuncogok, mert a kávéfőzés az annyira tipikus.
- Semmi. Az a dolgod, hogy kitörj a kávéfőzésből, mássz rá, ne szó szerint!, arra akire kell, és bombázd ötletekkel, meglátásokkal, kérdésekkel. Ne érd be a létra tartásával, érj fel a tetejére! - mondom vidáman és egészen felbátorodom, mert a karját is megsimítom biztatásul, persze, amint kapcsolok elkapom a kezemet. Nyelek egyet, egy pillanatra a táblára siklik a tekintetem. Hirtelen hiányoznak a régi táblák, amikről le kellett törölni a ráírt dolgokat, de a modern techinka ellem van, éljen a digitális tábla.
- Nem láttam egy ideje, hogy mit csinálsz, hogyan csinálod. Az információs műsort, a korábbi tapasztalataim és az órai teljesítményed alapján mondtam. Jó lenne gyakorlatiasabb közegben megnézni, mennyire boldogulsz, illetve, hogy mit gondolnak rólad a stáb tagjai. Könnyebb lenne konkretizálni, leszűkíteni a kört. De szerintem, tudod mit szeretnél, az irány legalábbis meg van. Ez az első lépés és jó irányba haladsz.
Mosolyogok rá és majdnem megint megérintem, de még idejében visszahúzom a kezem. Részemről megválaszoltam a kérdéseit.
- Van még valami? - érdeklődöm és az asztalra pillantok, kicsit összébb rendzem a papírjaimat, majd beteszem őket a mappámba, közben meg figyelek Davidre, mond-e még valamit, vagy megyünk?

Lázadó típus voltam és szerintem az is maradok. Ami tetszik az tanulom meg, régebben csak azért tettem, hogy lenyűgözzem, de most már ezt nem kell.
- Hülyén hangzik akkor is. - Nekem nem tetszik az információs műsor elnevezés, és szerintem aki kitalálta az sem tudta, hogy miről beszél. Teljesen arra lehet következtetni, mintha informatikai műsorról lenne szó.
- Egyik sem fedi egymást. - Rántom meg a vállaimat, egyszerű paraszti ésszel ki lehetne ezeket találni, erre csak azért is kell ragaszkodni ezekhez a hivatalos elnevezésekhez. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne ezeknek a könnyített változata.
- Nem biztos, hogy akarok vizsgázni. - Elhúzom a számat, mert ahogy most magamat hallom, tiszta szégyen. El sem hiszem, hogy ekkora bakikat követek el. De, amióta egyáltalán nem bújhatok hozzá éjszakánként, valami megváltozott bennem. Valami üres lett és nem találom a helyem.
- Igazából már nem érzem úgy, hogy ezt akarom csinálni. - Eltekintek másik irányba, mert teljesen elbizonytalanodtam ebben az egészben. Annyira egyszerű volt a legelején még minden, most pedig azt se tudom, hogy mit akarok. Csak akkor pillantok vissza, történetesen a karomra, mikor megfog. Érzem, hogy elég hamar elenged, mire a szemeibe pillantok. Hülyén hangzik még most is, de teszek pár lépést, hogy messzebb legyek tőle.
- Akkor is idiótán hangzik az információs műsor. De egy bemondónak egyszerűen fel kell olvasnia a szöveget, amit írnak neki. Gyakorlatilag faarccal kell végig ülni az egészet. - Ehhez nem kell semmit se tanulni a könyvekből, jegyzetekből, mert elég ha csak megnézek egy híradót. És hiába ez a főkategória neve, akkor is hülyén hangzik. Igazából, ahogy közeledik a vizsga, úgy kezdek elbizonytalanodni ebben az egészben, hogy valóban ezt akarom-e. Mikor kérdez valamit, megrántom a vállaimat, majd elindulok az ajtó felé, de megállva visszanézek rá.
- És amúgy hogy vagy? - Azt hiszem ehhez a kérdéshez kell a távolság, bár nagyon is jól esett, hogy megérintett, de nem szabad ilyenekre gondolnom. Lehet egy pszichológus kéne nekem, feldolgozni ezt az egész csalódást.

Ismét vállat vonok, úgy látszik ez egy ilyen nap. Nem igazán tudok mit kezdeni a meglátásával, most megint olyan kisfiúsnak hat. De attól, hogy szerinte hülyén hangzik valami a neve még nem fog változni. Ráhagyom, az a legegyszerűbb.
- Vagy éppen minden lefed mindent. Názőpont kérdése - felelem egyszerűen, de kezd fárasztani. Valahogy nem vagyok biztos benne, hogy erről akart velem beszélni, s ahogy tovább mélyedünk a témába, ahogy a meglátásaimat ecsetelem, még jobban elbizonytalanít. Megijeszt, hogy nem tudja, ezt szeretné-e csinálni, hogy nem tudja, szeretne-e vizsgázni. Egyszerűen fel nem foghatom. Egy másodpercre még az is megfordul a fejemben, hogy mindez miattam van, de gyorsan el is vetem a gondolatot. Semmi közöm a dologhoz, ő döntötte el, hogy nélkülem kíván élni. Rosszul döntött, de nem vagyok a mamája, hogy erre rávilágítsak. S úgy látszik, már arra sem vagyok elég, hogy a karrierjében támogassam, hogy ott a megfelelő útra tereljem. Bánt az is, hogy hátrál egy-két lépést, amint hozzáérek. Tudom én is, hogy hiba volt. De egyre inkább szeretném megvigasztalni. Megölelni és megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. De nem tudom, hogy így van-e.
- Rendben van. Legyél profi és modernizáld a műsorvezetés szakmai nyelvét - javaslom, mert nincs már jobb ötletem. Kicsit az az érzésem semmi sem jó neki, amit csinálok. A korábbi mondatai inkább tűnnek most üres szavaknak.
- Egyszerűnek tűnik, de nem az. Ne higgy a látszatnak - kérem, mert bár többnyire tényleg csak megírt híreket olvas fel egy híradós azért a háttérben mást is csinál, pluszban hozzájön, mennyien nézik az adott csatorna híreit. A híradósnak megbízhatónak, szavahihetőnek kell lennie és példát mutatnia. Hülyén hangzik, de igaz.
Pakolni kezdek és ő is az ajtó felé indul. Az agyamban lázasan kattognak a kerekek, hogyan tarthatnám vissza, vehetném rá, hogy hagyjon fel a makacssággal. De semmi.
- Öhm... Jól. Köszönöm. És te? - érdeklődöm, és egy gyors mozdulattal felkapok mindent, hogy ott teremjek mellette. Ha nem is sok időre, még pár másodpercig. Talán elmehetnénk teázni. Csak nem vagyok biztos benne, hogy tetszene neki az ötlet. Bezárom az ajtót s várok, közben meg szuggerálom, hogy ne menjen el, hogy kérdezzen még. Beszélgetni akarok.

Megforgatom a szemeimet, persze egy olyan embernek logikus, aki napi szinten benne van, de akkor is hülyén hangzanak az elnevezések és már kezdek belebonyolódni is. Nem is válaszolok neki, csak hagyom, hogy ez a téma is elszálljon, hogy jöjjön a következő.
- Dehogy. Az úgysem menne megfelelő pénzmennyiség nélkül. - Vonom meg a vállaimat mintegy lemondva mindenről. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de most annyira elbizonytalanodtam az életemmel kapcsolatban. És ezeket el is mondom neki. Talán nem is erre a pályára kéne mennem. De az is lehet, hogy csak megijedtem, hogy hamarosan nem az egyetemre kell bejárnom, hanem a munkahelyre, ahol még ennél is jobban meg kell felelnem.
- Ugyan már, még egy hülye is fel tud olvasni egy megírt szöveget. - Ez már idegesít és a hangomon is lehet hallani. Ki ne tudna felolvasni egy szöveget. Kis színészkedés kell hozzá, azt meg bárhonnan el tudja tanulni. Nekem ez nem kihívás, bár most már tényleg nem tudom, hogy mit akarok, hiszen neki már nem kell megfelelnem. Teljesen értelmét vesztette az életcélom? Pont ezért a gondolatért indulok el az ajtó felé, elég volt, nem is bírnám tovább, de mégis megállok és biztos távolságból felrakok még egy kérdést.
- Jól... - Motyogom magam elé, azért ő jobban tudott színészkedni és hazudni, mint én. Vagy nem hazudik és tényleg túl van rajtam és jól van, csak én sanyargatom magam. - Hát, én pocsékul. De örülök, hogy te jól vagy. - Hangom kicsit gúnyos, de egy mosolyt erőltetek a mondatom végére, bár nem tudom, hogy mit akartam tőle hallani. Igazából fogalmam sincs, hogy minek tettem fel ezt a kérdést. Egyből odapillantok az ajtóra, mikor hallom, hogy kattan a zár. Lehet nem jó ötlet nekünk egy légtérben maradni kettesben.
- Miért zártad be az ajtót? - Nézek a szemeibe, ez a beszélgetés másfelé megy. Pedig azt hittem mennyivel egyszerűbb lesz, gyorsan megkérdezem, amit tudni akarok és elmegyek, de úgy éreztem ez alatt a kötetlen beszélgetés alatt, hogy talán lehetne újra valami köztünk. De ezt ki kell vernem a fejemből.

karakterinformáció

» Elaine&David - első randi
» David & Elaine - óra után az irodában
» After School - Elaine&David
» Here we meet again - Elaine és David
» David and Elaine - kettesben <3

David & Elaine - beszélgessünk!

David & Elaine - beszélgessünk!

Similar topics

Similar topics