Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Hétf. Feb. 23 2015, 23:57

-Hát ő is... Ez tény. Nem voltunk eddig sem jóban, nem titok. De ő annyira nem gondolkodik komolyban, még komolytalanabb mint én, és akkor meglátlak vele... ahh. Tette neked a szépet és idegesít, hogy el is hitted neki és hol van ő? Mittom én... mindegy. Igazad van ő is irritál, de ha más pasiba lettél volna szerelmes ugyan így frusztrált volna, hogy úgy randizol velem, hogy másért epekedsz. Ennyi. - Zárom le, mert ez a lényeg nálam, Lio csak a nem kívánatos csokireszelék az amúgy is habos sütire.
Nem tehetek róla, aggaszt hogy Lionel bántotta, de nagyon úgy fest, tényleg nem, nem csak védi és titkolja, Lionel nem bántotta, aminek örülök.
-Ahh... reméltem, hogy nem szeretnél bele olyanba, aki meg sem érdemli hogy legalább kicsit szeresd... - Sóhajtom, talán nem elvakultan szerelmes, de elég csendes és beletörődöm néha, féltettem na.
-Köszönöm. - Érzem, hogy komolyan mondja, hogy elmondaná, nem titkolná, ez megnyugtat.
-Cuki... fantasztikus... - Nyögöm, de már szinte nevetve, mert ez a szó, a falnak megyek tőle. Főleg ha azt vesszük férfias szeretnék lenni, nem cukimukibúzabogyó... - Nővér vagy, néha magadat is diagnosztizálhatnád. - Nem dorgálom, inkább kérem. Nem lenne hátrány. Kicsit elhallgatok, hogy azt mondja megjöttem és ideje sem volt szólni. Ez is az én hibám? Nem, talán nem... de biztos mérges rám amiért csak úgy beállítottam.
Csendben szeletelem a krumplit, idő mire megszólalok, akkor is nehézkesen és bűnbánóan. Nem akarom hogy utáljon.
-Sajnálom hogy hívatlan jöttem aznap. Miattam volt az egész, tudom... nem akartam neked rosszat. - Magyarázom a diplomám, de minek? Visszacsinálni nem tudom, de ahogy mondta hogy megjöttem én és... és és.
Közben felrakom főni a krumplit némi fűszerrel és egy tepsibe rakok margarint ha van a hűtőben, ha nem vizet és beleaprítom a zöldségeket, megfűszerezem és beteszem a sütőbe párolódni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 01:01

Ő is... Legalább nem tagadja, hogy Lionel miatt van kiakadva rám. Nem érzi, nem tudja, milyen erős csapásként érnek a szavai: "komolytalanabb, mint én", "nem gondolkodik komolyban", "tette neked a szépet"... Úgy tűnik, sokkal jobban ismeri Lionelt, mint én. Összezárom a szemeim, mintha ki akarnám rekeszteni, amit mond, mintha a szemem lenne amivel a szavait befogadom, és nem a fülem. Becsapom magam. Becsaptam magam. Hinni akartam neki, amikor azt mondta, életet cserélne értem... Komolynak tűnt, fáradtnak és sebezhetőnek, és persze maradtak titkok, és soha ki nem mondott dolgok, de szerettem volna bízni, hinni, hogy szerethet valaki engem magamért. Tévedtem.
Az okfejtése után bólintok. Látom, hol a baj, de erről csak legutóbb beszéltünk: kinek mi a randi, és minek számít a mi kapcsolatunk. Hát, ezt nehéz volt tisztázni, és úgy látszik, hiábavaló is, mert mintha semmiről sem beszéltünk volna. Hiszen nem változott azóta semmi. Avagy, jobban mondva: nem lett volna szabad megváltoznia.
Abban az esetben, ha együtt lennék Lioval, Sebastian a barátom lenne, testi kapcsolatok nélkül, de gyakori találkozókkal, hiszen nem kétséges, hogy bírjuk egymást, és jól kijövünk, ráadásul sokkal több dologban értünk egyet, mint korábban hittem. De annak ellenére, hogy Lio éppen őelőtte hagyott faképnél, nemnhogy erősítené a barátságunkat, hanem inkább feszélyezi, hogy Lio "belepiszkolt", és ezáltal közöttünk is nagyobb a feszültség.
- Mondok egy titkot- hajolok hozzá közelebb- Minden ember megérdemli, hogy valaki szeresse.
Lesütöm a szemem, nem feltétlenül kell tudnia, hogy én is ilyen ember vagyok, egy a sok közül, aki "csak" vágyik rá, hogy szeressék, mert úgy látszik, valaki, odafentről, vagy odalentről nem akarja, hogy ez megtörténhessen.
Megnyugtatom, hogy nem bántott senki, és elmondanám, ha így történt volna, mert látom, ez szívügye, ez fontos neki. A cukin majdnem felnevet.
- Fel ne húzd magad... - mosolyodom el én is egy kicsit. Eszembe jut, milyen zselékocsonyának tűnt, amikor megláttam, amikor bejött elém. Hát nem CUKI, hogy bejött mégis? Igazából nagyon bátor volt, mert legyőzte a félelmeit, de hát... na, majdnem én hoztam ki őt onnan, és nem ő engem... Szóval?
- Eszembe sem jutott, hogy baj lehetett, még az elesésre is alig emlékszem...- védekezem; most meg azzal jön, magamat kellett volna dignosztizálnom, ha már Lio nem vitt kórházba. Jaj! Mire rájöttem, már ment a balhé, éppen nem tudtam közölni, hogy srácok, hé, én rosszul vagyok... Amúgy nem is érzetem, hogy olyan nagy lenne a baj.
Leültet, csendesen támasztom a fejem, gondolkodom, elmélkedem, keresem a fogodzókat, hogyan tehetném helyre a helyzetet, de úgy érzem, tehetetlen vagyok... Miközben Sebastian keze ismét szorgosan jár, hogy a kajából is legyen valami, egyszer csak meghallom ahangját, ami egészen olyan, mintha bocsánatot kérne. Megint szomorúan nézek rá.
- Tudom, tudom, hogy nem akartál rosszat. Vissza hoztad a cuccaim...Nem tudhattad, hogy Lionel nyit majd ajtót, hogy egyáltalán ott lesz, és úgy... - válaszolom békülékenyen, bár nem én vagyok, akitől bocsánatot kell kérni. Nem értem, ennyitől Lio miért akadt ki. Egyáltalán hogy jutott el odáig, hogy feltételezze, van közöttünk testi kapcsolat? És aztán eszembe jut egy mondat, és megragad az agyamban. "Hoppá, ti nem érzelmek nélkül csináljátok"... Sebstianra emelem a szemem.
- Szerinted honnan vette Lionel, hogy mi szeretjük egymást?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 01:24

Sóhajtok, hogy igaza van, nem mond nagy titkot, én is mindenkiben tudok találni valami szeretni valót, érezni is rajtam, hogy jó, nyert.
-Igaz. - Mondom azért ki, nehogy azt higgye, olyan fafejű vagyok, hogy nem látom. Áltatom magam azzal, hogy följebb akarom helyezni magam Lionelnél, elvégre tudok róla bármit is azon kívül hogy kva agresszív? Nem, bár nekem ez is elég lenne, de... valahol igaza van. Valamiért szereti és remélem nem a macsós stílusa miatt. Annál többre tartom Liát.
-Mint tapasztaltad nem olyan egyszerű az... Legalábbis nem fogom kimutatni. - Mosolygok egy kicsit, mert már szinte nevetséges a kontraszt köztem és Lionel között. Vááá nem bírok lekattanni a témáról.
-És az nem gyanús hogy alig emlékszel rá? Ahh, vigyázz magadra jobban kérlek. Így is két hétig aggodalmaskodtam, főleg miattad, másért is... azt' csodálkoztok ha feszült vagyok. - Sóhajtok egy mélyet, mintha megpróbálnám minden rossz érzetemet kifújni egyszeribe - persze nem sikerül.
-Hát... őszinte leszek, mindenre számítottam, de erre nem, valóban. Arra sem hogy nem hagy elmenni... - Mert hát a franc akart maradni, maradjunk annyiban.
Aztán leülök vele szemben, mert minden fő/sül, nincs dolgom, de csak megakad a tekintetem az övén, hogy kimondja amit gondol, amin jár az agya. Nem tudom hova tenni, talán ez fáj neki a legjobban? Hogy Lionel ezt feltételezte? Ennyire rosszul érintené még csak a gondolat is? Fogalmam sincs. Vállat is vonok, bár ez neki egyfajta válasz.
-Nyálasnak tart engem vagy épp buzinak. Lionelen nehéz kiigazodni, olyan döntésképtelen. - Mondom némi fintorral de inkább lesütöm a szemem és megpróbálok minden gúny és ellenszenv nélkül válaszolni. - Nem tudom. Gondolom neki így volt egyértelmű, tekintve taszít téged a nyílt kapcsolat. Én is ebből feltételeztem, nem csak holmi futó kalandnak éled meg a Lionellel való együtt levést. Na meg lehet túl hevesen reagáltam arra, ahogy veled beszélt... - Nézek félre, továbbra is úgy hiszem az én hibám az egész veszekedés, mint mindig, de már nem tudom visszacsinálni. De hogy őszinte legyek, nem is akarom. Féltem Liát Lioneltől, azt hiszem és bár ez ritka szemét dolog tőlem, de benne van a pakliban, ha Lionel komolyan gondolta volna, most nem én, hanem ő ülne itt. Ennyi.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 02:25

Nem kell magyarázzam, látom, hogy érti, még ha sóhajt is rá. Éppen ezért bírom ennyire. Sosem csökönyös, igyelkszik a másik szemével is látni a világot, és belátja, ha annak igaza van; mint most nekem. Bár meggyőződésem, ő sem gondolta sosem másképp.
Nem vagyunk egyformák, és mindannyian hordozunk hibákat. Lehet, hogy ami számára elviselheetlen, nálam nem jelent semmit és fordítva. Éppen ezért ugyanaz a személy számára lehet negatív hős, nekem pozitívum... , mert én nem veszek a rosszról tudomást. Lio... Ahogy sok dologban hasonlít Sebastianhoz, épp annyiban különbözik is, így lehetséges, hogy mindkettőhöz vonzódom, miközben ők ketten nem szívelik egymást.
- Nem volt gyanús. Ügyetlen vagyok, gyalog is képes vagyok elesni, nem ez az első eset...- vonom meg a vállam. Motor mondjuk még sosem ütött el. És hogy lenne gyanús valami, amire nem is emlékszem? Nem tűnt fel, hogy kiesett valami...
- Szegény... Csak újabb kolonc voltam a nyakadon...- húzom el a szám. Újabb aggodalom, hát persze. Nincs meg nélkülem is a baja? - Mi miatt aggódsz még? - kérdezem, baráthoz mélón, hátha tudok neki valahogyan segíteni.
- Őszinte leszek..., én sem...- mondom ki komolyan. Pénteken, amikor átmentem hozzá (Sebastianhoz), ezer gondolat járt a fejemben, és ezernyi módját képzeltem el, milyen lesz, ha újra találkozom majd Lioval. Mivel utóbb olyan kétségek között hagyott, hogy nem tudtam, mire számítsak, mondhatta volna azt is, hogy örökre elköltözik, és azt is, szökjünk együtt, ahogy egyszer beszélgettünk róla. Az is benne volt a pakliban, hogy szeretkezni akar... végülis tetszett neki, amikor először együtt voltunk, csak aztán sokáig mégse jött újra, szóval, hihettem azt is, csak bók volt az is. Mert sosem engedte, hogy igazán szeressem, hiszem sosem biztatott, és ő sem suttogott nekem szerelmes szavakat, nem számítottam arra, hogy ilyesmi történik majd; a körítés azonban majdhogynem romantikus volt (sőt, nagyon is az, nem hozzávaló módon), ezért éreztem úgy, cinizmus az egész, mindaddig, amíg a sebeim nem ápolta le. De ezeket a részleteket nem mondhatom el Sebastiannak, valószínűleg nem is értené. Ő másmilyen arcát ismeri Lionelnek.
A kórház és főleg a cukisága miatt kicsit oldottabb lesz közöttünk a hangulat; bár a problémákat nem beszéltük meg, valamihez több idő kell, úgy gondolom. A zöldségek bekerülnek a sütőbe, ő leül velem szemben és így beszélgetünk tovább, amíg fel nem bukkan egy kérdés, és tudom, régóta ez piszkálta a csőrömet, csak éppen nem jutottam el odáig. Korrekt választ kapok a kérdésemre, nem is egyfélét, szóval van min törnöm a fejem. Sebastiant azonban kijavítom.
- A nyitott kapcsolatokra éppen ő irányította rá a figyelmem, és te tanítottál meg rá, hogyan működik. Ha te nem vagy, vele sem tudok együtt lenni soha. - Utólag könnyebb rájönni, hogy Lionak nem lett volna hozzá türelme, hogy feltörje az ellenállásomat. Így Sebastian lett a kulcs, hogy "enyém lett" arra a rövid időre, és ő lett a veszte is. Elég idióta szerepet szánt neki a sors... , ha ennyi...
Furcsa volt nekem az a szombat... Emlékszem, mindkét férfit csitítottam. Pedig Sebastian a nőt védte bennem, Lionel úgy beszélt...mintha a tulajdona lennék.
- Bárki mellé kiálltál volna hasonló helyzetben, tudom- bólintok. Ezt csak Lio nem tudja. Sebastian maga az udvariasság felsőfoka. Sosem bántana nőt. És nem is engedné bántani senkinek. Valószínűleg ezt értette félre Lio, és hitte rá... érzelem.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 02:44

-Nekem nagyon is ügyesnek tűntél mindig is... - Ez csak kifogás, rettentő ügyesen táncol, főz, sosem botlott meg előttem, vagy hát az tényleg csak botlás volt, nem komoly esés.
-Nem ezt mondtam, csak... nem vigyázol magadra eléggé, azt. Szerinted ha kolonc lennél itt lennék? Elmegyek érted? Hívogatlak nap mint nap? - Na jó, utóbbit nem akartam közölni, inkább félrenézek. De hogy mondhat ilyet?!
-Callie nincs jól... beteg a testvére. Rengeteget fogyott, mint te, alig alszik. Nem tudom meddig bírja még ezt. Ráadásul nem olyan egyszerű a kedvében járni... - Sóhajtok, inkább nevén nevezem Calliet, mintsem azt mondjam, a "másik kapcsolatom" holott vele is inkább csak baráti a viszonyom mostanság, logikusan. Ha találkozunk nem enyelgünk, hanem próbálom kicsit gondját viselni, ne omoljon össze a kimerültségtől. Érezheti a szokásos tanácstalanságomat, csak ez most nagyobb. Körülöttem mindenki segítségre szorul, de én mindig, kivétel nélkül elcseszem. Az hogy Henryvel most épp jó a viszonyom, kész csoda.
Feltesz egy kérdést miután leültem vele szembe, és noha először cinikus vagyok, de másodjára igyekszem komolyan válaszolni, elvégre valószínű nem viccből kérdezte.
A válaszára azonban nem bírok reagálni. Túl... fura. Most... mit kéne mondanom? Nincs mit? Ugyan, semmiség volt? Örülök hogy segíthettem? Látni is a fejemen, hogy nem tudom hova tenni ezt a vallomást.
-Ezt neki ne mond el. Sértené az egóját. - Mondok csak ennyit, elvégre Lionel nagyon odavolt hogy egyszerre több nője is van, hogy imádják őt a nők, szerintem ezt nehezen fogadná be a gyomra.
-Valószínű. De... - Nem is tudom. Nem tudom hogy fogalmazzam meg. - Én verekedtem már Lioval. Nem lenne sok esélyem ellene hogy őszinte legyek. De nem bírtam elviselni ahogy viselkedik veled, ahogy kiabál, mintha csak holmi nőcskéje lennél, aki nem tudja hol a helye ha ő beszél. Bár az hogy nem ütött meg a te érdemed. Ha nem fogod vissza, megint eltört volna az orrom, úgy hiszem. Bár most nem lett volna megrepedve a ordám, szóval tuti nekiesem... - Bosszankodom, mert hát a múltkor nem volt túl kiegyenlített a küzdelem és ez a sérelem még lappang bennem, meg kell hagyni. De nagyon bántotta a fülem és a szemem, amit Ameliával csinált, az az igazság.
-Fel kéne hívnod. - Mondok csak ennyit, bár nem esik jól kimondani. De tudom, hogy jobban érezné magát ha megbeszélné Lionellel a dolgot és ki más tanácsolja neki ezt, ha nem az egyetlen, aki valószínű tudja mi van. Ahh...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 11:42

- Na persze, igazi macskanő vagyok, igazi rejtőzködő!- bújok ki egy pillanatra a szomorúság felhői közül. Oh, csak szerencsém volt. Tényleg tudok béna lenni. Csoda, hogy még ne égettem be magam Sebastian előtt.
- Én meg csak azt mondtam...- említették, hogy gyakran érdeklődik valaki, de azt nem gondoltam, hogy naponta...- ..., szóval hogy nélkülem is megvan a magad baja- mondom gyengédebben, és megint hálás vagyok neki, amiért messziről is a gondomat viselte.
Érdeklősöm a terhei felől, evidens, hogy probálok én is segíteni neki, elvégre a barátja volnék, vagy mi a fene. Nem tudhatom, a probléma milyen jellegű.
- Értem. - Nem tudom, kikről beszél pontosan, bár azt hiszem, hallottam már Callie nevét. De az biztos, hogy fontos számára.- Ó, sajnálom. Bizalmas, hogy milyen betegsége van? - Komoly lehet, ha ennyire megviseli. Sebastian is szenved miatta, nem nehéz észrevenni.- Ne várd tőle, hogy jókedvű legyen, ha komoly a gond. Ez nem ellened irányul, nem téged utasít el, mindez a betegségnek szól. Ez fiziológiás, azaz természetes reakció. Az ember elutasító, mert így reagálja le az információt, amit nem akar elhinni. Légy kitartó. Hidd el, emlékezni fog arra, hogy mellette voltál, és akkor majd... megköszöni.- Hirtelen az jut eszembe, Callie a barátnői egyike. A véletlenül (?) elejtett megfigyelését szándékosan engedem el a fülem mellett: "fogytál".
Aztán befejezi az étel előkészítését és leül velem szembe a konyhai kis asztalhoz. Bocsánatkérően mondja, hogy nem akart belekavarni az életembe, én pedig melegen nézek rá. Most valóban úgy tűnik, magát hibáztatja, hogy eljött akkor reggel/délelőtt, de nem számíthatott rá, mit talál. És lényegében én sem tudtam, hogy ez lesz.
- Nem hiszem... Sosem kedvelte azokat a lányokat, akik csorgatják utána a nyálukat...- húzom el a szám. Ha úgy vesszük, velem is csak ezért állt szóba. Keményebb dió voltam, mint hitte.
Ahogy a szavakat keresi, bennem is megfogalmazódik egy érzés, egy gondolat, és talán ez magyarázatot ad arra is, Lio miért viselkedett olyan ellenszenvesen.
- Közétek ugrom, ha tettlegességre került volna sor- mondom határozottan, mert biztos vagyok benne, hogy magamat nem kímélve akadályoztam volna meg, hogy bántsák egymást. Aztán folytatom:- Azt gondolom, nem meglepő, hogy haraggal reagálta le az észrevételeit. Talán... nem feltételezte rólam, hogy képes leszek másmilyen lenni. Megismert mint sérült és zárkózott lányt, aki nem dobja oda magát akkor sem, ha... - elpirulok. Nem tudom, érti-e, mire akarok kilyukadni, de már mindegy. Sebastian előtt már úgysem akarok titkolózni- Szóval akkor sem feküdtem le vele, amikor úgy éreztem, szerelmes vagyok belé, de kijelentette, ő nem az. - És akkor jelentőségteljesebben nézek Sebastianra, hogy benne is összeálljon a kép. - Én már értem, miért hitte, hogy több van köztünk, mint szex.
Ülünk csendben, és azután, amit kér, keserű mosoly terül szét a számon.
- Gondolod, hogy számítana? Eltelt 17 nap... - Szerintem már el is felejtett. Különben keresett volna ő.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 14:09

-Nem azt mondtam egy élő ninja vagy, hanem hogy ügyes vagy. - Mosolygok picit, mert igazán szexis macskanő lenne, meg kell hagyni.
-A te bajod az enyém is, nálam ez így működik, ha barátom az illető, hmm? - Világosítom fel de már kedvesebben, mert ő is megenyhült. Tényleg fontos nekem hogy rendben legyen vele minden, jelentsen ez bármit is.
-Nem szeretnék róla beszélni. - Sütöm le a szemem, mert Joshnak sem lett volna szabad elmondanom, Liának nem akarok fecsegni, még a végén megbízhatatlan lennék.
-Nem köszönetet várok csak... félek megutál. És mivel nem két perc lesz míg a betegség a végére ér... nem tudom. - Mutatom hogy hagyjuk is, mert nem vagyok olyan állapotban jelenleg, hogy egyik probléma helyett egy egészen másfajtáról beszéljek.
-Hát... - Erre nem mondok semmit, mert lehet így van, de attól még szerintem nem tiszteli a nőket. Mindegy, elfogult vagyok.
-Fantasztikus lett volna, főleg hogy rosszul is voltál. Adok egy tanácsot, soha ne csinálj ilyet. Te fogsz megsérülni és csak még jobban megutálja egymást a két férfi, ha tényleg fontos vagy nekik. Buta dolog lett volna. - Mondom nyugodtan. - Vagy jobban megsérül az egyik, olyat is láttam már. - Elvégre ha "feladja" de a másik még küzd... hasonló elvből tudott Henry megverni alaposan anno. Ott sem számítottam arra hogy megütne. Megtette.
Hallgatom a magyarázatát, bevallja hogy szereti Liot legalábbis ő úgy érezte (kell több?), ez kicsit rossz így, már hallani, de uralkodom a vonásaimon. Elvégre tisztában voltam a ténnyel.
-Igen, így én is értem. Nem tudhatta, hogy sosem aludtam az ágyadban, pláne nem többet, na meg hogy mit beszéltünk meg. De pont ilyenek miatt mondom, hogy hiba volt odamennem, mert megkértél, mások előtt ne csináljak semmit... - Kicsit megfeszül az állkapcsom, mert sok rossz érzés kering bennem továbbra is ezzel kapcsolatban, de inkább Lio miatt. - Úgy fest nekem ez nem megy. Sajnálom. - Ezt a részét valóan sajnálom, olyan mintha nem tartottam volna be az alku rám eső részét.
-Persze hogy számít. Szereted nem? Ha ő is érzett valamit, mint... te gondolod, elvégre valamiért őt választottad, akkor az idő nem számít. A szeretet nem száll el egykönnyen, évek múlva is érzed. És ha nem hívod fel mikor még lett volna lehetőséged bánni fogod. Hívd fel. - Mondom, de lehajtom a fejem. Ha megtörténik és összejönnek mi nem fogunk találkozni, ebben biztos vagyok, Lionel nem viselné el. Meg szerintem Amelia is könnyen feledkezne meg rólam boldogságában. Ez fáj, de tény és mint olyan, hozzászoktam. Elvégre nekem elég ha boldog, megtanultam beérni a kevéssel, enélkül megkeseredtem volna, abban is biztos vagyok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 15:22

- Én sem azt mondtam, hogy ninja vagyok... Miért, a macskanő ninja? - végre egy kis humor. - Jaj, majd ha eltöröm valamelyik mütyürődet vagy tönkrevágom a ... mosogatógépedet, akkor mondd, hogy ügyes vagyok!- sajnos, elő szokott fordulni, hogy tönkremennek a dolgok a kezemben.
- Oké, ezt értem, de ha magadévá teszed a bajt, nem segítesz a másikon... - mondom neki kedvesen, mert van aközött különbség, hogy az ember hathatósan segít, vagy csak részt vállal a szenvedésben. Gondolom, Sebastian az előbbi csoportba akar tartozni.
Tiszteletben tartom, hogy Callieről és a testvéréről nem akar beszélni. Önmagában ez is sokat elárul, és nem csak Calliekről, hanem Sebastianról is. Nagyon megbízható. Megsimítom a kezét, hogy ha másképp nem is tudok segíteni, ezzel fejezzem ki együttérzésemet.
- Ne butáskodj, miért utálna meg? - mindig jó tudni, hogy van valaki, akire számíthatunk. Nők esetében ez főleg így van, sok esetben gyámoltalanabbak vagyunk, mint ahogy mutatjuk a világ felé. De a kérdés csak költői, látom, hogy nem akar beszélni már róla. Én meg csak hangot adok a kétségeimnek. Ne gondolja, hogy feltétlenül úgy van, ahogy gondolja.
Lioról beszélünk. Ha arra számított, hogy beszűkült a látóterem egyetlen férfire, és életem végéig csak rá alkartam várni... Nos, mondjuk úgy, kevéstől tér el ez az igazságtól. Ha nem lett volna Nagy Fehér, talán beleesem volna ebbe a hibába, de azért vele már óvatosabb voltam. És amikor azt mondta, sosem fog szeretni, lényegében el is kapáltam magamban, hogy vége, vége van, mielőtt elkezdődhetett volna. Csak álmodoztam, hogy kedvel, hiába állt mellém a kórházban a főnővérrel szemben, vagy hiába váltottunk furcsa, olykor szenvedélyes csókokat. Ez az élet iskolája, ezt is meg kellett tapasztalnom, passz. És amikor az Elm utcában találkoztunk, már ismertem Sebastiant... Lio is más volt, én is... De hiába élt még a vonzás, ha az alapvető dolgok nem változtak meg... Így lettem gazdagabb egy újabb tapasztalattal, és nem hittem, hogy valóban lesz folytatás.
Valószínűleg jobban kiakadtam volna, ha nincs az életemben Sebastian. Lényegében ő volt hűséges társam, barátom, akire bármikor számíthattam. Ő tartott egyensúlyban, ő vigasztalt, ő csalt mosolyt az arcomra, ha szomorú voltam, vagy szeretgetett meg, ha észrevette, ölelésre vágyom. Ezért hittem néha, hogy... De aztán kiderült, ő sem szeret. Nem úgy, ahogy képzeltem.
Eszembe jut, milyen volt vele az a pénteki délután, közvetlenül az előtt, hogy Lioval találkoztam volna. Tudom, hogy bennem volt a félsz, hogy le kell mondanom róla, és tudom, őszinte vágy hajtott, amikor nem csak csókolóztam vele.
Kirángat a gondolataimból, hogy a tettlegességről beszél. Óvatosan megvonom a vállam. Számít, kinek vagyok fontos? Nem éreztem úgy, hogy az a vita rólam szólna. Közöttük van valami ellentét, hogy d'Abo miatt vagy más miatt, ezt nem tudtam követni. Én csak a hab voltam a tortán, nélkülem is ölre tudtak volna menni. De nem szólok. Megsérülhettem volna...(?)
Aztán eszembe jutnak Lio szavai, és beleképzelem, hogy ez is gerjesztette a haragját. Hogy én képes vagyok más férfit szeretni, és lefeküdni vele. Sebastian válasza kissé zavaros nekem, nem értem, hogy jön ide az ágyam, meg az, hogy mit beszéltünk meg. (Ezt csak utóbb tisztázom magamban, és értem meg..)
- Nem tettél semmi olyat, amit ne vállalnék fel bátran- Úgy látszik, hiába beszéltük meg, valamit félreértett. Én nem szégyellem őt! Ó, ezt még megfogalmazni is bonyolult. Mert nem elég, hogy mi tudjuk, milyen a kapcsolatunk. Mások nem érthetik félre, ez a kulcs!
Megremegek, amikor azt mondja, neki ez nem megy. Bentakad a levegő, szeretném megkérdezni, mire is gondol. Attól tartok, azt ismeri be, hogy nem lehetünk többé barátok. Nagyon fájna, ha őt is elveszíteném. De ráharapok az ajkamra. Nem lehetek önző, nem kínozhatom!
Aztán azt javasolja, hívjam fel Liot. Mintha medermedne a szívem. Nem tudom, jó ötlet lenne-e. Azt gondolom, Lio magatartása és távolmaradása egyértelmű döntés a részéről, lezárta, bármi is volt, vagy lehetett volna, és lényegében fogalmam sincs, ő mit gondolt rólunk, a kapcsolatunkról, a jövőnkről... Ennek már... VÉGE.
- Nem, nem hiszem, hogy számít. Az sem, mit érzek én, az sem, mit érzett ő. Ha szeretne, ha MOST szeretne, itt lenne, ő telefonált volna naponta a kórházba, adta volna jelét, hogy meg akarja beszélni, valami... Lemondott rólam. Ilyen egyszerűen, nem is tudva az igazságot, nem is akarva tudni... - és aztán elhallgatok. Mit mondott? "Valamiért őt választottad"...
Nem tudom, ilyesmi hogy juthat az eszembe, hiszen Sebastiantól nyíltan rákérdeztem, szerelmes-e. Akkor miféle választásról beszél? Úgy érzem, tudom a választ, de nem akarom lerohanni vele, sem megbántani. (Magamat se becsapni újra, ha tévedek.)
- Nos, valóban... A szeretet nem múlik el nyomtalanul. Ha igazi... utat keres magának, ha pedig nem, elhal, mind a gyufa lángja.
Nem tudom, mit bánnék jobban. Megalázkodni Lio előtt vagy elveszíteni Sebastian barátságát?
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Kedd. Feb. 24 2015, 15:54

-Nem, de kábé olyan a mozgása, nem láttad a filmet? - Mosolygok, hát azért elég "állat" amiket levág a csaj. - Hmmm... ha Brünhilda beadja a kulcsot az igazán sajnálatos, de akkor átmenetileg átveszed a helyét, míg veszek egy Heidit és kész. - Mosolygok, néha adok nevet szegény rabszolga mosogatógépemnek, szerintem nem lesz új neki a dolog.
-Ez csak úgy van, nem tudom megmásítani magam. Ilyen vagyok. - Vonok vállat, mert hát ez van. Ne direkt csinálom, de nem bírok kiszállni a mókuskerékből.
Callie kapcsán nem szeretnék többet mondani, de ahogy megérint ismerős meleg érzés csap át rajtam, olyan jól esik, másik kezem az övére teszem, jól esik az érintése nagyon. Persze észbe kapok egy idő után és elveszem a kezeim, mert hát szoknom kell az új helyzetet és így csak szívatom magam.
-Már elküldött a fenébe elég hideg hangon... máskor meg sírt, bár akkor én sem voltam jól. Na meg Herny kapcsán tudom, hogy leszek én rosszfiú ha ez kell hogy jobban legyen de... Callie nem a testvérem, nem fogja érdekelni, csak besokall majd... de muszáj ennie és pihennie... ki fog készülni, akkor meg a testvérének sem tud segíteni és minden amiért eddig dolgozott oda lesz. - Sóhajtom, mert Callie karrierista. Nem lehet kimaradni, beteget jelenteni, mert keresnek mást az ő szakmájába sajnos... mást, aki csak a munkának tud élni. Csóválom a fejem, hogy már most is megvisel hogy ezt látnom kell, de nincs mit tenni.
Lio miatt mindketten kicsit csendesebbek és merengőbbek leszünk, de hát a látszat ellenére nem akarok én rosszat Ameliának, ha neki Lionel kell... nem állok az útjába, tudom hol a helyem, bár féltem tőle, ez tény.
Persze tisztában vagyok vele, nem kellett volna csak úgy átmennem, otthon zavarnom, de azt mondja semmi félreérthetőt ne csináltam.
-Aham... de mégsem kellett volna Lionelnek erről tudnia, jól sejtem? - Nézek rá, komolyan kérdezem. Szerintem sosem mondta volna el neki, nem látott volna minket együtt Lionel. Elvégre én szóltam hogy nem tudok hideg maradni, ő pedig szerintem tisztába volt azzal hogy Lionel féltékeny és birtokló típus.
Mikor azt mondom nekem ez nem megy félreért, de én nem veszem észre. Elvégre arra mondtam, nem tudok elég távolságtartó maradni a barátai előtt, úgy hogy van köztünk valami. Akkor inkább legyünk csak barátok, úgy talán nem lesz gond.
Inkább arra buzdítom hívja fel a férfit, jobb lenne neki is.
-Lehet telefonált a mobilodra... vagy átjött csak nem voltál itthon. - Vonok vállat, magam sem tudom miért védem a másikat, de én sem tudhatom, hogy valóban nem kereste egyáltalán.
-De ha lehetek teljesen őszinte mint a barátod... Amelia, akármelyik férfit megkaphatnád, tényleg akárkit, mert nálad elbűvölőbb nőt keveset ismerek. Nem tudom mit láttál Lionelben, de... sokkal tisztességesebb és melegszívűbb férfit is találhatnál. Mindig arra utalsz, kevés az önbizalmad, de hidd el, nyugodtan nézelődhetnél... Lionel túl agresszív, nem is értem... mindegy nem tartozik rám, csak... tényleg, járj kicsit nyitottabb szemmel, jó? - Tisztában vagyok vele idő lesz míg kiszeret ebből a pasasból, de utána hátha már valami értelmesebb palit szeret meg.
-A szeretet nem múlik el ilyen egyszerűen, akkor csak ábránd volt. De ahogy gondolod. De hónapok múlva lehet bánni fogod, hogy nem tisztáztad vele a dolgokat. Akkor meg már tényleg mindegy lesz. Most még eddig nem tehettél semmit, mert beteg voltál, meg kéne értenie az IQ hiányos agyával is. - Nem, nem tudok kedvesebben beszélni róla, sajnálom...
Aztán felállok, nézegetem a zöldségeket, azok elkészültek, így kiveszem, a krumpli is majdnem megfőtt, hát beleszedem a tepsibe, beleforgatom és visszateszem a sütőbe kicsit, a lábast meg elmosom addig.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szer. Feb. 25 2015, 00:09

- Nem, nem igazán. Nem nézek tévét...- hallottam a macskanőről, de egy kockát sem láttam belőle.
- Brünhilda?- nevetek a tenyerem mögé rejtve, nagyon mulatságos név.- De ha én mosogatok, nem lesz szükséged Heidire...- félre fordítom a fejem, úgy nézek rá.
Aztán arról beszélgetünk, több problémát is magával hordoz, nem csak az enyémet. Bólintok, tudom, már észrevettem, hogy ilyen. Képes magáévá tenni bárki problémáját. Ritka érzékeny pasas.
Egy rövid érintésben megint egymásra találunk, nekem vigasz az az érintés, hogy neki mit jelent pontosan, nem tudom. Nem tart sokáig, Lio árnyéka még felettünk lebeg, olyan, mintha most is lesne bennünket, s amit teszünk, nem lenne helyes.
- Ez is csak azt jelenti, ki van készülve. Szüksége van rád, tedd, amit kér- tanácsolom neki. - Ne hagyd magára.
Amikor arról a szombat reggelről beszél, hibát keres magában, de én tagadom, hogy oka lenne mindannak, ami azután történt. Aztán szembesít vele, hogy nem voltam tisztességes. Elszégyellem magam.
- Valóban nem vertem nagydobra, hogy kapcsolatban vagyok veled... - mondom halkabban és állom a tekintetét. - Nem tartoztam hozzá. Nem jártunk, nem voltam a barátnője..., én sem kérdeztem meg, ugyan hány lányt fektetett meg azóta, hogy... - veszek levegőt fájdalmasan- Ha megkérdezi, nem titkolom el.
Jogom van az életemet élni. Jogom van kötődni valakihez, aki jó hozzám. Jogom van keresni a boldogságot, akkor is, ha nem lehet tartós. Jogom van hinni, hogy szerethető nő vagyok, és éppen Sebastian volt az, aki mellett ezt el is tudtam hinni.
Rázom a fejem, tudom, hogy nem hívott, és nem járt itt. Vajon, ha nem sikerül itt elérnie, nem próbálta volna meg a kórházban? És ha személyesen itt járt... hagyta volna így a lakást?
Próbálom értelmezni, amit mond, de nem megy. Mit jelent megkapni egy férfit? Néhányszor lefeküdni vele? Ennyi nem elég, ennyi nem tesz boldoggá. Hosszú távon semmiféleképpen sem. Hogy milyen pasas való hozzám? Na, ez jó kérdés. Vannak elképzeléseim. Kár, hogy valamelyik tulajdonság mindegyik férfiből hiányzik. Kiből ez, kiből az.
Bólogatok, nyitott szemmel járni, hogyne. Pont olyan sok esélyem van, hogy mégegyszer találok valakit, aki olyan, mint...
- Hát igen, lehet... - Ábránd. Nagy Fehér is az volt, hány év is kellett, hogy rájöjjek? Ráadásul most szándékosan vezettem magam félre, hiszen Lio sosem mondta ki... Mindegy. Nem lenne elég úgysem, ha csak én akarom. A szeretete nem lehet kicsikarni. Az van, vagy nincs, és ha van... Nem engedi meg, hogy ilyesmi történjen.
Szavai után megint összezuhanok. Megint fordul velem a világ, és megint nem értem Sebastiant. Magamban keresem a hibát, hogyan is feltételezhettem megint, hogy nem csak féltés szólt belőle, amikor kifakadt. Egyszer mintha védene Liotól, aztán meg hajtana vissza hozzá. Már nem az számít, Lio mit gondol rólam. Az számít, ő hol van most a szememben. És hogy másodszor is hátat fordított nekem, sokat számít, nagyon sokat. Talán könnyebb lesz... Talpra fogok állni, bár egyedül nehezebb lesz.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szer. Feb. 25 2015, 00:30

-Én sem, gépen néztem. - Somolygok rá, hogy minek ide tv?
-Jah, hát kellett neki valami név! - Vigyorgok, majd mosolygok. - Áh, nem kárhoztatnálak ilyen sanyarú sorsra, mint az állandó mosogatás utánam. Hiedi jól jönne.
-Dehogy hagyom magára... kinek nézel te engem? - Horkanok fel, de inkább hitetlen, mint bosszúsan, elvégre én senkit sem hagynék magára, még az utcán bajbajutott embereket sem, de persze nem mindenki veszi olyan... nos elviselhetően jó néven mint Phoenix. Lucien és Lio egészen ideges lett tőlem.
-Tudom. De tudom miért. Elfogadtam. Azért mondom, nem kellett volna ott lennem. - Teszem hozzá még mindig őt nézve, hogy teljesen tisztában voltam ezzel.
-Értem. Miattam nagyon fog haragudni érte. Előre szólok. De sejtheted, elvégre tűz és víz vagyunk Lionellel. - Jegyzem meg halkabban, bár tényleg rejtély nekem, ugyan mi a szöszért mi ketten vagyunk azok, akiknek engedett a zárkózottságából.
Próbálom rávenni, hogy ne csak a bunkó macsók felé nyisson, mint Lionel, mert hát én ugyan mást nem látok benne, hanem igenis merjen válogatni, merjen nemet mondani, ha valaki nem tetszik neki és kész.
Persze nem léphetek át a tényen, hogy neki Lio kell, szóval próbálom magyarázni neki, ha kell neki ez a pasi akkor legalább beszélje meg vele. Legalábbis én szeretem megbeszélni a dolgokat, az hogy most nehezen megy nem fura, mert nem tudom mit akarok, mi bánt, mi a bajom. Csak azt érzem hogy sok minden rosszul esik, pedig nem kéne. Betudom a sértett egomnak, hogy Lionel sokkal szerethetőbb lett egy olyan lány szemében, mint Lia.
Inkább hagyom is, gondolkodni, vagy ha akar, telefonálni, addig megfőzöm és sütöm az ételt, míg mosogatok, törölgetek és pakolok kész is lesz, de nem nagyon beszélek addig, elvégre ő is inkább csöndbe burkolózik. Megterítek kettőnknek és szedek az ételből egy keveset mindkettőnknek, nem túl fűszeres amúgy, csak épp annyira hogy legyen egy kis plusz íze.
Csinálok közben teát is, töltök neki, ízesítem ahogy szereti, hiszen ennyire ismerem már, hogyan issza, majd leülök szemben vele újra.
-Egyél egy kicsit. Mivel elég diétás, csodát ne várj, hmm? - Biztatom kicsit, hogy egyen pár falatot, rá férne.
-Amelia, nem tudom hogy szeretnéd, de ugye tudod, hogy bármi van hívhatsz? Ha akarod lemondom a diákjaim és kérek helyettesítést az egyetemre, ha rádióba nem is kérhetek. Nem kell egyedül lenned, ha nem akarsz. - Nem tudom, magamból indulok ki, mikor kijöttem a kórházból nagyon rosszul voltam mindig, nem is lehetett Henryről levakarni. Persze lehet ő meg pont magányra vágyik de... - Vagy csak hozok kaját, amit szeretnél. - Teszem hozzá, hogy értse, a javát akarom.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szer. Feb. 25 2015, 01:13

- Ah, valóban... De az enyémben még videókártya sincs...- kuncogok. Őskori a gépem, de nekem megteszi.
- Jól van már, a Brünhilda inkább a mosogatógéped neve legyen, mint a lányodé!- elnevetem, a múgy a mosogatásba még senki nem halt bele.
- Ne úgy értsd... Te magad mondtad, hogy már elzavart. Ha engem küldenének, biztos mennék, de nem feltétlenül ez a helyes... , csak erre mondtam- válaszolok finoman. Nem szerettem volna kioktatni.
Ahogy egymásra nézünk, úgy érzem, többet mondunk egymásnak, mint amit kimondunk. De nem értek mindent.
- Mármint mit? Mit fogadtál el?- kérdezem értetlenül. Nem tudom követni.
- Én csak azt mondom, nem volt feltétele a megjelenésed, hogy valljak neki, de nem is volt rá kíváncsi... - Talán ennek is figyelmeztető jelnek kellett volna lennie. Már nem tudom, utólag is nehéz okosnak lenni. Nem is gondoltam, hogy kiakadna, amikor ő olyan ..., amikor neki ez a téma nem is jelent semmit. Legalábbis ezt mondta...
- Hát lehet..., igen; éppen ezért haragszol te is... - ha odafelé így működik , visszafeklé is, pláne, hogy ő mondta ki. Hogyan lehettem együtt két pasassal, akik ennyire különbözők? Számukra talány, de a válasz nagyon egyszerű.
Én már nem akarok Lionellel megbeszélni semmit, és azt sem értem, Sebastian miért erőlteti ennyire ezt a témát, ha ő maga sem kedveli őt. Nekem ki kell őt heverni, át kell ezen esni, eleve halott ügy volt az egész, Lionel figyelmeztetett. Hinnem kellett volna neki.
Zavarosak a gondolataim, az érzéseim, és fáradt vagyok.
Sebastian szorgoskodik a konyhában, aztán tálal, és amikor leül velem szemben, megint nagyon kedves és odaadó.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok ezért is- célzok a kajára, teára. És aztán megint rá nézek, a kételyeimmel, a kérdéseimmel viaskodva.
- Igen, tudom, hogy számíthatok rád- Nagyon jól esne, ha nem kéne egyedül lennem, de nem feltétlenül az a leghelyesebb, ha ő van mellettem. Valóban úgy tűnne, kihasználom. Mosolyt erőltetek az arcomra.
- Túlélem. Elvégre nem a világ dőlt össze- vagy már tudom, milyen ez? Talán könnyebben túl is teszem magam rajta. Bár innen ki kell szakadni, az biztos.
A tányér fölé hajolok, automatikusan teszem a falatokat a számba. Nem nagyon érzem az ízeket, nem is figyelek rájuk, csak lapátolok, és már azon gondolkodom, ha Sebastian elmegy, összepakolok, és hazaköltözöm.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Szer. Feb. 25 2015, 19:07

-Az alaplapban van eleve integrálva, szóval ez nem kifogás. - Kacsintok rá, hogy megoldható lenne, ha akarná, de megértem ha valami realisztikusabb film köti le. Én amúgy sem vagyok oda Hally Berryért.
-Hát jah, hacsak viking feleségem nem lesz... - Mosolyogva csóválom a fejem, főleg mert eszembe jut "Alice Drayton", Elee által "megálmodott" kislány"unk" neve.
-Olyan hangszínnel küldött el, hogy nem éreztem értelmét maradni. - Közlöm feszültebben, rég beszéltek velem úgy, meg az egész rosszul jött ki, szóval az egész nagyon kellemetlen emlék maradt, maradandóan.
-Hát hogy hozzád se érjek ha a barátaid vagy ismerőseid látnak. Elvégre nem tudnál "elkönyvelni" kid is vagyok akkor, mert a táncpartner és a franciatanár nem lenne túl nyerő. - Magyarázom magától érthetődően.
-Gondolom azt hitte mindent tud és nem akarta még hallani is. - Mondom, mert más magyarázatot hirtelen nem tudok elképzelni.
Értetlenebb nézek rá.
-Én nem haragszom... neked van okod haragudni. Jó, rosszul esett ott helyben ennyi mindennel szembesülni, de ez van, túlélem, megbeszéltük, hogy attól még barátok maradunk, szóval részemről ez áll. - Nem tudom, miből hiszi haragszom, én csak kicsit nehezteltem amiatt, hogy nem mondta beleszeretett abba az agyatlan baromba. Vagy akárki másba, nem Lio a lényeg, hiába örülne ha mindig minden róla szólna úgy hiszem.
Megcsinálom a kaját, megterítek, próbálom noszogatni egyen, közben kicsit érdeklődöm, mit is szeretne vajon, vagy mennyit... belőlem.
-Semmiség, egyél, igyál, rád fér. - Mosolygok rá, hogy hajrá, ne köszöngesse, csak egyen amennyit bír.
-Igen. - Mondom mosolyogva, örülök, hogy számol velem.
-Nem, de a kórház megviseli az embert, meg most eléggé legyengültél, szóval bármi kell, segítek. Főzök, mosok... neked most mosogatok is! Vagy csak hozok pár filmet, látom nem vagy valami nagy guru benne... - Mosolygok rá elnézően, mert hát van jobb dolga is tudom. - Vagy valami könyvet, ha olvasnál.
Eszegetünk, de azért nekem van pár kérdésem még.
-És akkor most mi lesz? Mármint... akarsz még péntekenként találkozni... vagy nem? Csak mert egy elmaradt, azt mondtuk bepótoljuk, de lehet most egyedül lennél itthon szóval nem zargatni akarlak, csak... érdekel. - Vonok vállat, mert nem tudom, hányadán áll velem, akar-e látni vagy sem, mert én szeretném, hiányzott nekem, nagyon is. Nem szeretném elveszíteni, bár lehet ő másképp gondolkodik, inkább Liora koncentrálna, akkor meg persze nem fogok beleférni...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 00:16

- Szóval izé, oké, nekem ez kínai. Az alaplap még megvan...- mondom, és bevallom, nem nagyon értek a technikához, sosem voltam rászolrulva, hogy tudjam minden bizgentyűnek a nevét. Félénk mosolyra húzom a szám, ez van.
- Tervezed mostanság meglátogatni a skandinávokat? - csodálkozom rá, mintha más módja nem lenne, hogy viking asszonya legyen.
- Ah, durva volt...- bár kérdésnek szánom, nem viszem fel a hangsúlyt, szerintem értem, mi a probléma. Ennél rosszabb már csak akkor lehet, ha diplomatikusan úgy küldenek el a pokolba, hogy alig várod, hogy elindulhass... Összeszorul a mellkasom Sebastianért, amiért ilyen élményben volt része. Pedig tudom jól, ő aztán nem ártana senkinek.
Van valami, amit nem értek, és amikor magyarázni kezdi, lehajtom a fejem. Valóban ilyesmit kértem tőle, mármint hogy ne adja jelét a bizalmi viszonyunknak mások előtt; mégis rossz ezt visszahallani.
- Ne haragudj, ez... - keresem a megfelelő szót, de nem igazán találom. Mert nem arról van szó, hogy szégyenlem, ami közöttünk van... Az esne rosszul, ha elítélnének miatta. Ez viszont csak egyet jelent, hogy nekem rossz a lelkiismeretem. Ezt viszont most nagyon rossz beismerni magamnak. - Sajnálom...- teszem hozzá csendesen.
A kapcsolatunk kerül górcső alá, és lényegében Sebastian azt a kérdést feszegeti, elmondtam volna-e Lionak, ami közöttünk volt/van... Úgy érzem, tudtam volna beszélni róla, ha éppen szóba került (volna) a dolog, de persze, az események tükrében ez már egyszerűnek látszik. Nem tudom, ott, abban a helyzetben, amikor felvetődik, lettem volna-e olyan bátor, hogy bevalljam. Az biztos, nem titkoltam (volna) el, ha egyenesen rákérdez, de szombat reggelig ez eszébe sem jutott, és igazából alkalmunk sem volt ilyesmiről beszélgetni. Talán egyértelműnek vette, hogy vártam rá, én pedig nem javítottam ki, mert nem tett célzást rá.
- Szerintem fel sem merült benne, különben megkérdezte volna... - gondolkodom hangosan. Mert már abban nem hiszek, hogy számára lényegtelen lett volna, különben nem így reagálja le.  Ha akkor nem toppan be Sebastian...
Sebastian azt mondja, beszélnem kéne Lioval, és szerinte azért haragszik, mert hogy ők ketten mennyivel más személyiségtipusok... Ezt az egészet visszaforgatom rá, hiszen ő sem éppen feszültség nélküli, és bevallom, bármilyen rezignáltan is igyekszünk beszélgetni, azért nem csak a feszültség érezhető.
- Nem, én sem haragszom- mondom neki nyomatékosan. Előbb-utóbb ennek be kellett volna következnie, hiszen megbeszéltük, hogy tartjuk majd a kapcsolatot, megvolt az esélye, hogy összefusson majd Lioval.
- Ha nem mondtam volna eddig... Nem akartam, hogy így tudd meg, ez... - az ajkamba harapok, Akárhogy is, mi pénteken délután együtt voltunk és szeretkeztünk, és aztán én már aznap este egy másik férfivel töltöttem az éjszakát. Ez, akármilyen is nyitott a kapcsolatunk, olyan... idegen tőlem. Főként azután, hogy pénteken mélységeiben is beszélgettünk rólunk, a kapcsolatunkról, a lehetőségekről, Tudom, hogy meg tudtuk volna beszélni, hogy békésen fogadja, talán még örül is, hogy megtaláltam, amire vágytam. Így viszont... csalódást okoztam. Túl gyors volt ez az egész. Meggondolatlan?
- Barátok maradunk- visszhanzom bólogatva- , akkor is ezt szerettem volna, ha...- Ha nem megy el Lio. Ha nem hagy el.
Magamra maradok a kusza gondolataimmal, hiszen érezni vélem, hogy az érzelmeimre féltékeny, hogy azt nem érti, vagy azt sérelmezi, de nem értem az okát, mert ő nem kért belőle... Akkor most mégis miért sajnálja, hogy másra pazaroltam? Lio lenne az egyetlen oka? Hogy ő annyiban különbözik tőle? Ezt nem képes megérteni? Nem tudom. Úgy tűnik. Érzelmekről szó kettőnk között szó most nem esik, és minek is kéne ezzel foglalkozni, ha egyszer már kijelentette, mi a szitu.
Míg elmerengek a dolgainkon, ő csendesen megterít, sürög-forog körülöttem, és már az asztalon is van az étel, majd szed belőle mindkettőnknek, és tölt teát. Hálás vagyok érte, hogy gondot visel rám, és kötelességtudóan eszek, iszok.
Emlékeztet, hogy számíthatok rá, én pedig azt felelem, tudom. Ahogy azt is, többszörösen kell megosztania magát, hiszen nem csak több munkahelye van, hanem ott van Callie is. Másrészről..., annak ellenére, hogy nem akarok egyedül lenni, azt is tudom, pár napig és hosszú távon ez lenne a hasznos, fel kell tudnom állni megint, egyedül, hogy aztán már soha ne küldhessen az emlék padlóra.
Elmosolyodom, ahogy sorolja, miként viselne gondot rám.
- Ki kell aludnom magam, ez tény. Ennem kell..., de ezt könnyen megoldom, van házhoz rendelés, miattam ne fáradj, Sebastian- kedvesen nézek rá, hogy tudja, nem őt utasítom el, és hogy értse, nem akarom leterhelni.- Könyvem van, lenne mit olvasni, de...- azt hiszem, nem kötne most le semmi, teszem hozzá csak magamban. Megvonom a vállam. Ezen túl kell esni.
És a mi lesz kérdésre megint megvonom a vállam.
- Holnap is felkel a nap. Gondolom, összeszedem magam, visszamegyek dolgozni, ilyesmi. És persze, nem hagyom abba a tanulást sem, járhatunk táncolni is..., de ezt majd akkor, aktuálisan megbeszéljük, jó?
Most ugyan hétfő van, de csütörtökön már vissza kell mennem kontrollra. Ha minden jól megy, jövő hétfőtől már dolgozhatok megint, az jó lesz... (Jó? Semmi se jó.)
- Most péntekig talán még nem, de jövő hétig összeszedem magam, ígérem...- mondom neki, és forgatom a villát a kezemben. A tánc... lényegében orvosság, alternatív terápia, zene és mozgás, elvonatkoztatás... akár még be is jöhet.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 19:43

Csak nevetek, hogy nem érti, de kedvesen mosolygok rá.
-Semmi gond, nem lényeg. A lényeg, ha akarnál tudnál filmet nézni.
-Öhm, nem, de szeretek északon lenni, odavannak a sötét színekért... - Vigyorgok és egy tincset morzsolgatok a hajamból, elvégre ott mindenki szőke és kék szemű.
-Hát... elcsesztem, ennyi. Szó szerint értettem valamit amit nem kéne. Többet ártottam mint segítettem... - Sóhajtom. Mai napig fáj, én még úgy voltam vele az elején bevállalom, hogy Callienek jobb legyen, de úgy fest csak ártottam. Ez van...
Vállat vonok, hogy nem számít. Értem én, hogy kínos elismerni hogy viszonya van velem, nekem persze ez nem kínos, én csak örülök, de hát más egy férfinál és más egy nőnél, párszor a fejembe verték, elfogadom.
-Nem kell. - Mondom a sajnálom-ra, elvégre elfogadtam, nem? Akkor mit sajnál?
-Őszinte leszek, ismerve téged igazat adtam volna neki... számomra is meglepő volt, hogy elfogadtál úgy ahogy vagyok, amit nyújtok, ahogy teszem... - Mondom csendesen, mert ez az igazság. Én örültem, Lionel meg nem értette.
Bólintok, hogy nem haragszik, ezt jó tudni. Nagyon jó, féltem ettől nem kicsit.
-Senki sem akartam, de így alakult, már nem számít. A gond ott volt, hogy nem tudtuk hamarabb megbeszélni. Ennyi. - Mondom már enyhébben, mert már egy fokkal jobban vagyok. Persze sok dolog fáj belül, de majd elmúlik, ha nem is holnapra vagy holnaputánra.
-Ha normálisan közlöd? Ahh, gondolom. De igazából nem történt semmi, csak találtál végre valakit. Okés, bevallom, mint barátod én valami tisztességesebb és kedvesebb férfit látnék szívesen melletted, de ennyi. Attól még nem szűntél meg fontosnak lenni nekem, hidd el. - Magyarázom csendesen, naná hogy ugyan olyan fontos nekem. Nem akarom elveszteni.
Főzök, közben igyekszem kiüríteni az agyam, mert könnyebb úgy. Érzem hogy nem teljesen ért, de mivel én sem magam, annyiban hagyom. Hogy magyarázzak el valamit amit én sem értek? Na ugye.
Sóhajtok.
-Hát jól van... de tényleg bármi kell, hívj. Megígéred hogy fogsz? Meg legalább azért hogy jobban vagy-e. Megszoktam, hogy van egy hívásom. - Hajtom le a fejem és eszem inkább, mert ez így lehet ciki, de akkor is szeretném tudni.
-Persze... De ne siesd el a felgyógyulást... - Mondom kicsit csendesebben, valahogy nem azt érzem, hogy valóban lenne kedve, hanem csak nem akart nemet mondani. Asszem inkább ezt sem fogom erőltetni... Így jártam. Maximum kiürülnek a páratlan péntekeim... de akkor mit csinálok? Üres lesz...
Kicsit lassabban is eszem, mert nem figyelek rá, de azért eszem persze.
-Hagyjad, ráérsz, én csak úgy kérdeztem. A legfontosabb hogy rendben legyél. - Nem akarom, azt higgye erőltetem. Majd lesz valami, igaza van.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 22:11

- Jól van, nevess ki nyíltan, beléd ne szoruljon!- öltök rá kedvesen nyelvet. Nem értek a technikához, na. Ő tud gyöngyöt szőni? Na!- Oké, majd megmutatod, hogy kell... - hajtok fejet. Lehet, hogy jól fog jönni. A fene se tudja. Nagy Fehéret sok romantikus maszlaggal próbáltam kiheverni, sokat bőgtem, aztán megszöktem... Azóta "fejlődtem" már egy keveset. Bár sírni még fogok, nem kétséges. Inkább csak a mi lett volna, ha játékokok nem szabad törni a fejem. Úgysem számít. Ezzel a helyzettel kell megbarátkoznom.
- Hű, szóval szeretnél a középpontba kerülni, erről van szó? - hunyorítok rá. Nekem oly természetes, hogy rá figyelek, ha velem van, nem cska a külseje miatt, hanem mert olyan az egyénisége... Vajon tényleg ki akar tűnni az átlagból, vagy csak én hiszem, hogy rejtett értelme van a közlendőjének?
- Jaj, én is jártam már úgy. Hát..., valamit meg lehet beszélni, valamit nem, és nem biztos, hogy ha az adott pillanat elmúlik, már könnyű tisztázni a dolgokat... - mondom és fújok egyet, hogy hát ez így nem egyszerű.
Amikor a kapcsolatunkról beszélünk, érzem, hogy megbántottam, amikor némiképp titkolózásra kértem, de nekem nem olyan könnyű felvállalni, hogy van "nyitott" kapcsolatom. Ez az én hibám, gyenge vagyok felvállalni, hogy megváltozott a szemléletmódom ezzel kapcsolatban. Mindenki azt gondolja, komoly és tartózkodó lány vagyok.
- Ismerve engem...- nevetek fel kínosan- inkább veled kéne lennem, mint vele...
Észbe kapok, mint mondtam ki, és elpirulok.
- Lényegesen stabilabb barát vagy, mint ő...- finomítok, de hogy értse, rá számíthattam, míg Liora nem. Lio kiszámíthatatlan és szélsőséges. És pont a mélységeivel tudott magával ragadni, ahogy el is tudott taszítani, mintha csak liszteszsák lennék.
Megbeszéljük, hogy rosszul jöttek ki a dolgok, és rábólintok, ezen már nem lehet változtatni. Attól énbennem még ott van a fájdalom, hogy csalódást okoztam neki. Már biztos vagyok benne, hogy nem számított rá, megtörténhet, amit vázoltam neki. Vagy nem ilyen gyorsan. Nem... így.
- Tudom, tudom!- mondta korábban is, fontos neki, hogy boldog legyek. De lehajtom a fejem. Fáj, amit mond, hiszen tévedtem. Nem találtam meg az igazit, mert ő nem hagyott volna el. És nem azzal van a baj, Lio milyen volt. Kedves volt (nagyon is) a maga módján. Én olyannak (is) ismertem. És voltak hibái, de... Mit számít? Én sem vagyok hibátlan.
- Köszönöm. Te is fontos vagy nekem...- hunyom le a szemem. Jól esett ezt kimondani. Örülök, hogy nem csak én érzek így.
Aztán merengünk kicsit, ő befejezi a főzést, én csak ülök és merengek, néha azt sem tudom, hol jár az eszem. Aztán eszünk, beszélgetünk megint, csendesebben, nyugodtan.
- Hívni foglak- Naná, valószínűleg megőrülnék egyedül. De nem azért akarom keresni, mert menekülök magam vagy az emlékeim elől, hanem mert vele akarok lenni. Önmagáért. És valljuk be, le kell zárni egy fejezetet az életemben. Ezt csak én tudom megcsinálni. Egyedül. Remélem.
- Te is hívhatsz, nem fogom kinyomni... - kérem tőle. Talán bátorítana, ha tudom, hogy gondol rám. Átnyúlok az asztal felett, megérintem a kezét.
- Köszönöm- mondom egyszerűen. Örülök, hogy elvisel, biztos nem egyszerű. Mi és hogy lesz? Nem tudom. Az élet megy tovább. Össze kell szednem magam, és felvenni újra a ritmust. Miért is ne lehetne minden úgy, mint eddig? Nyelvleckék, tánc... (Nem merem tovább gondolni. Ott már nagyon vékony a jég.)
Félek, hogy másra számított. Félek, hogy ezzel megint megbántottam, de nem tudok mást mondani. Idő kell. Mint amikor ő volt maga alatt... , de ezzel nem akarok előhozakodni. Talán majd megérti, eszébe jut, bármi. Úgysem arról vagyok híres, hogy búnak eresztem a fejem... Vagy... Nem tudom, hogy lesz. Most még friss minden, és erősödnöm kell, testileg, lelkileg, mindenhogy. De felállok. Fel akarok állni. Nem török össze újra, nem engedhetem meg magamnak.
Csendben eszegetünk tovább, ki-ki saját gondolatába merülve. Az ételt megeszem, amit elém rakott, és megiszom a teát, de többet nem kérek. Kihúzom a törölközőt a hajamból, már majdnem megszáradt, csak a kezemmel fésülöm át, jó lesz az úgy is. Aludnom kéne. Vagy pakolni. Nem akarok itt lenni, ebben a lakásban. Felejteni szeretnék.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 22:33

-Nem nevetlek ki, csak édes vagy, ahogy szabadkozol! - Nevetek, de amúgy tényleg. - Jól van, de... tényleg könnyű, majd meglásd, nem feltétlen kell hozzá bármi is. - Mosolygok, mert ha gyári a DVD akkor beolvassa és kész. Ha nem, akkor formátumtól függ, de max hozok neki egy programot ami mindent olvas. (vagy leszedem nála)
-Szeretek érdekesnek tűnni... - Vonok vállat, sokszor gondolom unalmas vagyok, hát ott legalább nem érzem magam olyan semmilyennek ha olyan van. De ez is csak ideiglenes persze, szóval szalmaláng.
-Tudom. Ezt már magyarázhatom, bár akkor is mindegy volt már. Azt hiszem eleve mindegy volt. - Csóválom a fejem kicsit, rosszt ezt kimondani.
Próbálom a tudtára adni, hogy nem történt katasztrófa meg el is fogadtam hogy nem vállal fel, az más kérdés hogy szerintem Lio miatt sem tette, ami meg fura és zavaró is, mert hogy a barátnői előtt nem az egy dolog, de ha Liot meg felvállalja... mi különbség? Jó, az én szememben Lio is csak olyan mint én, ennyi. Már szemléletmódban persze.
Aztán amit mond, félredöntöm a fejem és meglepődve nézek rá.
-Miért, az előző fiúid miatt? - Nem akarok rákérdezni hogy "nem voltak olyan Liosak"? Mert hát elég hülyén hangzik... mert gondolom a külsőre utal, nem az életvitelünkre.
-Igyekszem. - Én próbálkozom, aztán vagy megy vagy nem. Phoenix kapcsán valahogy nem megy, de Josh és Elee fontosak, ahogy Callie is, bár ő sokat dolgozik és van a testvérével.
-Jól van. - Hagyom a dolgot, mert látom nem akarja ezt hallani, vagy csak most nem kíváncsi rá. De gondoltam nem árt ha tudja, hogy az én érzéseim maximum felületesen változtak, mélyen nem, de ha nem akkor nem... Gondolom Lio jobban érdekli... utálok örök második lenni... ez kéne legyen a titulusom, így kéne bemutatkozni... ahh.
De kicsit megenyhülök, hogy azért ő is megerősít abban, nem egyoldalú a dolog.
Bólogatok, hogy hívni fog, remélem tényleg úgy lesz.
-Jól van... délután 5 fele? Mindig akkor hívtam a kórházat... - Kérdezem, mert hát már mit tagadjam?
Ahogy megfogja a kezem ráemelem a tekintetem, valahogy jól esik ez a köszönet, ha nem is vártam el, mert hát nekem ez természetes, hogy itt vagyok. A számhoz emelem a kezét és megcsókolom, majd visszaengedem az asztalra, simogatom kicsit a hüvelykujjammal, érezze hogy nincs mit, valóban szóra sem érdemes, én magam is eszek tovább csendesen.
De egy idő után elveszem a kezem és eszek vele, befejezzük.
-Szárítsd meg a hajad, elmosogatok. Amíg itt vagyok, csináljak valamit még? Tudok? - Nem tudom mit szeretne, de már állok is fel hogy pakoljak. Nem tudom mit szeretne, maradjak-e vagy menjek, remélem közli, mert hát... fura így itt lenni, hogy azt sem tudom szívesen vagyok-e jelenleg látva.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 23:13

Fújok egyet és szemet forgatok, hogy tagad, de aztán tényleg elneveti magát.
- Oké, jól van, ha nem olyan bonyolult, megtanulom...- Jaj, hagyjuk már. Már így is ciki az egész.
Aztán említi, hogy menne a skandinávok közé, Brünhildáért, hát erről is dumálunk egy kicsit.
- Sosem tartottalak unalmasnak. Valaki igen? - Á, erről lehet szó, tetszeni szeretne valakinek, és az nem figyel rá eléggé.
- Akkor eldöntötte magában. Van ilyen- Naná, éppen most, a mi esetünkben is, Lioval. Hogyne érteném? Ehhez nem tudok mit hozzátenni. Szomorú, tény. Tehetetlennek érzi magát az ember ilyen helyzetekben.
Ha tudnám, mire gondol, kijavítanám, mi a különbség közte és Lio között. De nem tudom. Így ő sem tudja meg az én véleményemet. Így csak érzem, hogy bántja, nem válalltam volna fel a nyitott kapcsolatom vele. Ez is csak akkor teljesedett volna be, ha Lioval komolyabbra fordul a helyzet, hiszen eddig sosem vontam ki a kezéből, ha sétáltam vele! (Bár arra nem emlékszem, csókolt-e meg a nyílt utcán... Azt hiszem, nem.)
- Fiúim? - fájdalmasan nézek rá. Hiába fejeztem be a gondolatom, úgy látszik, nem egy csónakban evezünk. De most túl mélyen mart belém, nem tudnám ezt elmagyarázni. Ha tudnám, hogy a külsőségekre gondol, csak elnevetném magam. Nagy Fehér nem volt nőideál. Lio meg... Nos, igen, Lio több volt, mint helyes, de Sebastian sem csúnya, nem értem, mi ezzel a baja.
Nem az érzéseit akarom lerázni (ha tudnám, hogy ez a lényeg, jobban odafigyelnék rá), arról van szó, a megváltoztathatatlant nem akarom többször hallani. Tudom, hogy még szembe kell néznem vele, de Sebastian mellett nem akarok összezuhanni, sírni, visítani, hisztizni... Törni... Ezt a részét rázom le, zárom le. Én is elmondom neki, hogy fontos nekem, és örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül, reményt ad, hogy a mi barátságunk valóban nem törik meg, hiába volt ez a...
Megerősít, hogy keresni fogom, én is kérem, hogy tegye...
- Oké - Előre tudom, a napom fénypontja lesz. És ott van még a rádió, el ne felejtsem. A kórházban nem hallgathattam... - Jól hangzik.
Érintéssel köszönöm meg neki, amit értem tesz, tett, és finom gesztussal viszonozza. A régi, kedves Sebastian. Szeretem a kézcsókjait. Szeretem, ahogy a kezem simogatja. Vajon baj, hogy erre gondolok? Eszünk, csendben. Lassan. De csak elfogy az étel, ital, és én nem is tudnék többet magamba tömni. Ezt is csak miatta gyűrtem le.
- Óh, nem, megszárad ez... magától- mondom a hajamra, amúgy is már majdnem teljesen száraz. - Nem is szeretsz mosogatni- nézek rá kedvesen, és tudom, hogy megtenné nekem, de nem várom el. Aztán megkérdezi, tud-e még valamit csinálni...
- Hát, ami azt illeti... - felállok én is, és közel lépek hozzá. - Megölelnél? - kérem tőle. Kérem és nem kérdezem. Úgy érzem, szükségem van rá.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Csüt. Feb. 26 2015, 23:36

-Persze hogy meg. - Mosolygok, hát semmi ördöngös nincs benne.
-Fura vagy... - Vigyorodom el, de lesütöm a szemem. - Kevés barátom van. Megbecsülöm őket. - Mondok csak ennyit, mert én nem gondolok semmi elrugaszkodottra, csak hogy nem tartom magam valami sokra. Persze ezt direktben sosem hangoztatom, így is ritkán.
-Jah... Van. - Kár hogy én ezekkel semmit nem tudok kezdeni, mert nekem igényem van arra hogy megbeszéljük rögtön, de legalább utóbb. Hát... nem mindig jön össze.
-Igen, az előző párkapcsolataid, gondolom nem lányok voltak. - Pislogok, mert nem értem mi rosszat mondtam. Tudom, hogy az utolsó szemét volt, de előtte... Lia annyira szép és okos lány, kétlem hogy ne lett volna már kamaszként fiúja, legalább egy.
Befejezzük az étkezést, kicsit a beszélgetést is, ezért kérdezem, mit csináljak még, maradjak-e, mi legyen...
-Csak meg ne fázz... megint. - Mondom óvatosan, de érezni aggódom azért. Csak most jött ki a kórházból.
-Nem, de ne te csináld most. - Állok fel és neki is állok, lássa komolyan gondolom.
Közben kérdezem, egyebet tehetek-e, de meglep a kérésével. Rá is nézek meglepődve, hogy komolyan gondolja-e, de igen. Nagyon úgy fest, hát elzárom a vizet és a pólómba törlöm a kezem. Kicsit bizonytalan vagyok, de megölelem, igazi öleléssel. Noha először kicsit bizonytalan vagyok, de az illata, az érintése hamar elpárologtatja ezt és szorosabban, de gyengéden ölelem magamhoz, húzom magamhoz. Simogatom a hátát is, a nedves haját, valahogy annyira jól esik, annyira hiányzott, de talán ezért is keserédes, mert nekem még nehéz átállni hogy csak barátok vagyunk, azt hiszem. De igyekszem azért.
Sokáig ölelem, míg csak szeretné, de ha elhúzódik elengedem persze, megsimogatom az arcát.
-Ne maradjak? Nincs dolgom ma. - Ez nem igaz, de nem kell tudnia, meg majd éjszaka megoldom, vagy hamarabb, ha elaludna hamarabb.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Pént. Feb. 27 2015, 00:25

Kivessézzük a technika rejtelmeit, legalábbis máris többet beszélünk róla, mint amennyire érdekel.
Inkább azon csodálkozom, hogy valaki unalmasnak tarthatja őt.
- Nem meglepő. Te magad mondtad, hogy mindig mozgásban voltál. De most itt a lehetőség... - Azt mondta, le akar telepedni, hát akkor barátkozzon .. bátrabban? Szerintem mindenki jól járna vele. Így nyitva hagyonm a dolgot, hiszen rajta is múlik, mennyi barátja lesz.
Egyetértünk abban, hogy vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni. Nem mindig jó ez, sőt, többnyire nem, különben nem izgatna bennünket (és nem bántana) a dolog.
Aztán kicsit megbánt, észrevétlenül. Olyan, mintha bírálna, és nem értem az okát.
- Inkább ne menjünk ebbe bele- kérem tőle. Előző párkapcsolatok? Többet feltételez rólam, mint amire büszke lehetek. Volt Nagy Fehér és Lio. Vele többször voltam együtt, mint a másik kettővel összesen. Még csak azt sem mondhatom, jártam azokkal a férfiakkal, mert... Úgy látszik, vonzom a kóros eseteket... Bah!
Lehiggadok, elmúlik a hirtelen haragom is, elvégre sosem voltam haragtartó, és Sebastian ki sem érdemelte. Meg aztán kedves velem, azután is, hogy... (becsapva érzi magát). Gondot visel rám, itt van, pedig más terhei is vannak, ráadásul dolgozik, nem is egy helyen, tanítványok, miegyéb...
- Idebent meleg van...- nyűgösködök, nem akarok hajat szárítani. Az olyan fárasztó! Értékelem, hogy félt, de túl aggódja, azt hiszem.
Felajánlja, hogy mosogatni fog, és ezen megütközöm egy kicsit, mert tudom, hogy nem szereti. Neki is áll, hogy bebizonyítsa, de a kérdése már ott lóg a levegőben, mit tehetne még.
Már vizes a keze, és ahogy feléje araszolok, a pólójába törli, de ez sem számít. Semmi nem számít, csak az, hogy érezzem fizikai valójában, hogy nem változott semmi, mert mondani könnyű, és nekem éreznem kell. Érezni akarom, hogy nem neheztel, és valóban a barátom maradt.
Elsőre azt hiszem, meg sem teszi, de aztán megölel. Érzem a bizonytalanságát, de ez nem tart vissza attól, hogy én szorosabban simuljak neki. Kell ez a melegség, ez az illat, ez a szilárd erő, ami árad belőle, és noha most energiavámpír módján csüngök rajta, jelen esetben megbocsájtható. Aztán valami változik, melegebb lesz, bensőségesebb, szelíd. Mégis... Elgondolkodtató. Hogyan lehetséges, hogy így meg tudok nyugodni egyetlen érintésétől?
Elengedem. Futok a gondolat elől, nehogy abba a hibába essek, hogy belé szeretek, gyors vigaszként Lio után. Nem lenne jó. Egyáltalán nem lenne jó. Megsimítja az arcom, de abba már nem simulok bele. Azt kérdi, maradjon-e és majdnem elcsábulok, engedve pszichés szükségleteimnek.
- Hazug- koppintok az orrára, amikor azt mondja, nincs dolga. De sokkal gyengédebben teszem hozzá: - Holnap beszélünk, jó? Most... pihennem kell...
Elmúlt belőlem a vágy, hogy összetörjek valamit, bármit, de tartok tőle, nem tudok majd pihenni. Csinálnom kell valamit, fel kell találnom magam, különben... Jaj, nem olyan könnyű ez. Most örülök először, hogy Lionak nincsenek itt cuccai.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Pént. Feb. 27 2015, 18:40

-Mozgásban lenni és kellemes társaságnak lenni hosszútávon két nagyon-nagyon különböző dolog. - Mondom türelemmel, mert nem is értem hogy kapcsolja össze a kettőt. Mert attól hogy valakit csak ritkábban látok nekem nem zárja ki hogy nagyon jó barátok legyünk, a mai világban... ott a cset, a webkamera, amit akarunk.
-Hát... jó... - Lepődöm meg, mert nem értem miért nem akarná elmondani, biztos az utolsó pasija miatt. Na nem mintha ha tőlem kérdezné jobb lenne, elvégre Callie volt az utolsó barátnőm, és lássuk be, egy nyári "kaland" nem éppen komoly kapcsolat kategória, nekem mégis az volt a legkomolyabb.
-Az engem pont nem érdekel, különben is szellőztetek, mert ráfér a lakásra, szóval sipirc. - Közlöm, de kedvesen, felnőtt nő, de attól még hallgathatna az okosabbra.
Nekiállok mosogatni, hogy ettük, de odajön és ölelést kér. Először ugyan nem vagyok határozott, de hamar módosul, hogy a karjaimban van és én az övéiben. Kellemes és hiányzott is, ő is, az érzés is, minden.
Valahogy úgy érzem jól esne neki ha nem lenne egyedül, azért kérte (mert én ugyan nem tudom hova tenni azon kívül hogy jól esett neki pusztán a dolog), de csak egy orrkoppintást kapok.
-Persze, persze, nem akartalak megterhelni... Biztos ne hozzak holnap ebédet? Süthetek sütit is... - Vonok vállat, hátha az feldobná őt, elvégre szereti az édességet. - Csinálnék levest, szereted. - Még az első órák egyikén mondta, hogy szereti. Legalábbis nekem nagyon így dereng, de az mikor volt már, lehet már nincs oda érte.
De csak gyorsan elmosogatok (amúgy sem szeretem sokáig húzni) és megkeresem a cuccaim, mint kocsikulcs és hasonló.
-Akkor... hívj bármi van, jó? Tényleg, nyugodtan, otthon leszek, nem messze, tudod. Csak fordítok. - Értse, amellől fel tudok állni, nem olyan mint egy diák vagy egy egyetemi óra, esetleg a tolmácskodás.
Ha csak nem szól maradjak mégis, vagy hasonló, akkor viszont nem akarom feltartani, vacsorára való étel még maradt neki mára, szóval becsukom az ablakokat és ha kicsit aggódva is, de hazamegyek.

//Ebben az esetben köszi XD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Pént. Feb. 27 2015, 21:29

- Bocsánat- mondom megilletődötten- úgy gondoltam, nem volt lehetőséged mélyebb barátságokat kötni az idő rövidsége miatt- Mintha ilyesmit mondott volna. Eszembe sem jut az internetes kapcsolattartás, számomra az személytelen, még a saját családommal is, pedig őket aztán jól ismerem. Hozzáteszem, mert így gondolom- A te társaságoddal semmi baj nincsen. Pláne hoszzú távon.
Remélem, nem megyünk ebbe bele. Kezdetben nekem furcsa volt a modora, az udvariassága, az állandónak tűnő udvarlása, és ha nem lett volna a francia nyelv iránti érdeklődés, talán sosem ismerem meg jobban, és értem meg azt, hogy ez belőle árad, és nem színjáték. Örülök, hogy így esett, mármint, hogy volt időm jobban meismerni, mert sokkal jobb ember, mint gondoltam.
A "pasikról" beszélni most egyáltalán nincs kedvem, főleg, hogy az egyik éppen most hagyott faképnél. (Éppen most, relatív, én még a sebeim nyalogatom.) Különben sem lehetek büszke arra, amit fel tudnék mutatni, mert valljuk be, kudarcra volt ítélve mindkettő, akkor is, ha nem vallottam be magamnak. És lám, mi lett a vége? Nem mintha így terveztem volna.
Kicsit hallgatásba burkolózunk, eszünk, ilyesmi.
Felajánlja, hogy elmosogat, én meg szárítsam meg a hajam, de ellenkezek vele. Inkább a közelbe férkőzöm, és megöleltetem magam vele. Kell ez az érzés, a válasz, a biztonság, a nyugalom... de meg is ijedek mindattól, amit kapok. Tudom, hogy maradna, és egyfajta igényem is lenne rá, kihasználni mégsem akarom, ezért az orrára koppintok a füllentéséért. Tudom jól, hogy ő is legalább olyan elfoglalt, mint amilyen én szoktam lenni.
- Nem vagy számomra teher, inkább fordítva... Ne tagadd, hogy dolgod lenne- teszem az ujjam a szája elé, ha meg akarna szakítani.
Egyébként is, meg kell küzdenem a magánnyal, nem szorongathatja a nap 24 órájában a kezem. Megvan a magam keresztje, hordanom kell vagy levetni, itt az idő, hogy eldöntsem, mit is csináljak vele. És persze... Könnyű azt kijelenteni, hogy nem akarok Lioval beszélni, de vajon tényleg nem akarok? Tényleg tanácstalan vagyok. Úgy érzem, vannak fontosabb dolgok az életben, mint futni valaki után, aki nem is ismer, akit nem is ismerek.
- Nem tudom, mi lesz holnap... , majd bekapok valamit... - Nem akarom mondani, nincs étvágyam, most is csak miatta ettem, és abból, ami maradt, több napig el tudnék lenni. Jól esik, hogy főzne-sütne miattam, tudom, hogy megtenné, máskor is megteszi, de nem akarom még ezzel is terhelni. Nem vagyok már gyerek, bár most úgy érzem magam. a süti nincs rám olyan hatással, mint hiszi...
Meggyőzöm, hogy keresni fogom, és meggyőz, hogy naponta hívni fog, még azt is megmondja, mikor. Kis Herceg és a Róka jut eszembe, és tudom, éppen úgy fogom készíteni a szívemet a "találkozóra", mint a Róka. Elérzékenyülök a gondolatra, így nem is bánom, hogy elfordul mosogatni. Én is elfordulok, de csak téblábolok, nem nagyon találom a helyem.
Szorongva figyelem, ahogy pakol, keresi a cuccait, az ablakokat csukja be. Mintha ő is éppen elhagyni készülne, szorít a mellkasom, annak ellenére, hogy miket nem mond...
- Oké, köszönöm. Halljuk egymást... - harapok az ajkamba, ne mondjam ki mégis, maradjon.
Kikísérem, helyette az ajtóhoz bújok, vagy inkább mögé, és amikor elmegy, erőtlenül csuklok össze, hátamat az ajtónak vetve. Egyedül maradtam. A térdemre hajtom a fejem és sírok. Ennyit arról, mit terveztem el.

//Köszönöm én is. És akkor hamarosan megy a kezdő. //
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)   Today at 22:14

Vissza az elejére Go down
 

Hibakeresés (Sebastian és Lia a kórház után)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)
» hiszem, hogy két paralell történet a végtelenben összeérhet ~ Sebastian

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-