Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Candyce Chan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Candyce Chan
Városlakó
Életkor : 25
Hozzászólások száma : 15

TémanyitásTéma: Candyce Chan   Pént. Feb. 13 2015, 17:37


Candyce Chan


nem; Nő kor; 24 csoport; Városlakó



Crazy Hippy

Szeresd az ellenséged. Hidd el, bele fog bolondulni!


This is me

Röpke 24 évvel ezelőtt, december 20-án, Kansas városában születtem. Apám amerikai katona, édesanyám pedig Kínából bevándorolt szakácsnő volt. A szerelemgyerekeket úgy nagy általánosságban maximum a halálra kényeztetés veszélye fenyegeti. Különösen, ha egykék. Nos, utóbbit nem sokáig mondhattam el magamról. 10 percen belül az öcsém, Leroy is megérkezett. Édesapám finoman szólva, mérföldekkel jobban örült neki. Jó, az igazat megvallva; nekem egyáltalán nem örült. Ő fiút akart... és csakis fiút. Hallottam esetekről, mikor az apukák belegondolni sem akartak, hogy nőnemű utódjuk lesz, de meglátva a kislányukat, azonnal meglágyult a szívük. Nos, az én apám nem ilyen volt. Erre bárki rájöhetett, akinek volt szerencséje hallani az "Ez biztos az enyém?", vagy a "Jól gondold meg szívem, még itt hagyhatjuk!" mondatok bármelyikét. Anya természetesen hazavitt, reménykedve abban, hogy idővel javulni fog a helyzet.

A mai napig fájó szívvel emlékszem vissza a gyerekkoromra. Próbáltam mindenben megfelelni. Szófogadó voltam. Lestem a szüleim minden szavát és segítettem, amiben tudtam. A tanulmányi eredményeim nem voltak kitűnőek, de még így is jobb osztályzatokat kaptam az öcsémnél. Mindezek ellenére újra és újra pofára estem. Legjobb példaként Le' focilabdás balesetét tudnám felhozni. Hiába szóltam rá, ő meg volt róla győződve, hogy a labdajátékok helyszínéül a nappali ugyanolyan jól funkcionál, mint a kert. Képzelhetitek... Rögtön az első rúgásával eltalálta a tv-t, én pedig ijedtemben levertem apa bögréjét az asztalról. Az - egyébként egyetlen - televíziónk tönkrement, a bögre eltört. Na, tippelhettek, melyikünk kapta a pofont és kivel üvöltöztek percekig... Azonban nem adtam fel. Franc se tudja, honnan merítettem a kitartást, de minél jobban lecseszett és ütött, annál inkább ki akartam harcolni a szeretetét.
Apropó, ütés... Előszeretettel titkolom mások előtt, ám az apai verést a hétköznapi kellemetlenségek közé sorolhattam. Nyilván nem folyt vér és komolyabb sérüléseim sem voltak - többnyire -, de ennek köszönhetem, hogy ijedten rezzenek össze, valahányszor az arcomhoz próbálnak érni, vagy hirtelen mozdulatot tesznek felém. Anyám mit tett ilyenkor? Volt, mikor végignézte, volt, mikor elvonult a szobájába. Fogalmam sincs, mi járt a fejében. Talán félt? Passz. 99%-ban egy árva szóval sem próbált megvédeni. Ezzel szemben Leroy csaknem mindig igyekezett lenyugtatni apánkat. Utólag rettentően butának érzem magam, mert sokáig pont őt hibáztattam. Holott egyáltalán nem rajta múlt. Ha ő nincs, valószínűleg ugyanígy bánt volna velem apám, ha nem rosszabbul... Az viszont, hogy a hiba bennem van, felnőttfejjel sem könnyen emészthető dolog, nemhogy gyerekként. Sokkal egyszerűbb volt bűnbakot keresni és őt utálni.

Ha volt az életemnek legszebb időszaka, akkor az egyértelműen a tinédzserkorom. Apának hosszabb időközökre el kellett utaznia, ami számomra nem kis örömöt jelentett. Boldog voltam, felszabadult... és végre több időt tölthettem azzal a fiúval, akit még ma is jobban szeretek az életemnél. Rövid időn belül elválaszthatatlanokká váltunk. Cseppnyi túlzást sem érzek, ha azt mondom; Leroy körül forgott a világ. A fürdőszobán kívül mindenhova együtt jártunk. Annak ellenére, hogy egész nap egymás nyakán lógtunk, az éjszakákat is végigbeszéltük, ha tehettük. Egyre inkább megbarátkozott a gondolattal, hogy apánk nyomdokait követve ő is katona legyen. Korához képest olykor meglepően komoly elképzelései voltak. Mellette teljesen nevetségesnek tűntem a naiv vágyaimmal. Világbékéről álmodoztam és egy olyan világról, ahol senki nem szenved, senkit nem bántanak. Sokan kinevettek, cikiztek a suliban. Leroy viszont ott volt és megvédett. Bár valószínűleg nem tartotta túl életképesnek az álmaim, de ezt sosem mondta ki. Sőt! Ötleteket adott, miként tehetném jobbá a világot. Ha ő nem lett volna, ma nem az lennék, aki.

Az elkövetkezendő évek hamar elszaladtak. Leroy katona lett. Én pedig, mivel szeretek a konyhában sürögni-forogni és láttam anyánkon, hogy örülne neki, az ő szakmáját választottam. Szakácsnő lettem. Ja, emellett állat- és emberjogi aktivista. Környezetvédő. Önkéntes. Több civil szervezetnek aktív tagjává váltam, aminek - hatalmas meglepetésünkre - még apám is örült. Úgy éreztem, kezd értelmet nyerni az életem. A jövőmet tervezgettem, hiszen azt hittem, csak a filmekben történhet meg, hogy a boldogság kellős közepén robban a bomba.

Apa és Leroy meghaltak. Pontosabban eltűntek. Ettől függetlenül halottként tekintettek rájuk és a temetés megtörtént. Ekkor döbbentem rá, milyen gyenge vagyok valójában. Napokig valóságos zombiként járkáltam otthon és marékszám tömtem magamba a különböző tablettákat. Mindegy volt hogyan, csak múljon el a fájdalom. Többször gondolkodtattam el az orvosaim egy alapos gyomormosáson. Hosszú heteket töltöttem a pszichiátrián, mire sikerült elfojtanom az érzéseim. Feldolgozni meg se próbáltam. Ugyan, az lehetetlen. Épp ezért soha nem fogom hagyni, hogy bárkit is úgy szeressek, mint az öcsémet! Inkább felkötöm magam... mint ahogy édesanyám tette.
Az ő öngyilkossági kísérlete azonban kudarcot vallott, hála nekem. Három napot se töltöttem távol a pszichiátriától, mikor ismét el kellett látogatnom oda... anyámat azóta sem engedték ki. Igyekeztem talpra állni, komolyan! Abban a városban viszont nem ment. Túl sok volt az emlék. Fogalmam se volt, hova menjek. Anyai ági rokonok többször felhívtak és biztosítottak róla, Kínában tárt karokkal várnak, ha úgy döntök. Bevallom, nem sok hiányzott, hogy valóban Hongkongban kössek ki. Hétfőn terveztem őket visszahívni és bő hálálkodás közepette elfogadni az ajánlatukat, ám még szombaton felhívott Leroy régi, katonasulis barátja. Hollywood-ba valamelyest megkésve jutott el a hír... Nem emlékszem, miként vetődött fel a találkozás ötlete, de azonnal belementem. Bármilyen lehetőséget megragadtam, hogy akárcsak néhány órára, de elszakadjak a várostól. Abban a bizonyos néhány órában kiderült, a férfi épp lakótársat keres, amit égi jelnek tekintettem. Szeretem Kínát. Az évek folyamán mandarinul és kantoniul is megtanultam, csakhogy a szívem Amerikához húz. Hollywood talán elegendő távolságra van Kansastól ahhoz, hogy ne képzeljem sehova Leroy szellemét.



Shine on me

Az elmúlt években történő erőfeszítéseim dacára úgy vélem, nem rendelkezem olyan mértékű önismerettel, amivel kielégítő választ tudnék adni a jellemvonásaim kapcsán feltett kérdésekre. Noha az esetek zömében logikusnak gondolom a lépéseim, sokan kiszámíthatatlannak, sőt, "megjátszósnak" titulálnak. Utóbbi kimondottan bántó, ellenben nem mondhatnám teljes mértékben indokolatlannak. Lássuk csak... A munkahelyemen - valamint túlnyomórészben a számomra idegen helyeken is - próbálok... khm... nem létezni. Ez a legpontosabb megfogalmazás. Ha tehetem, nagy ívben kerülök mindennemű kommunikációt. Lehajtott fejjel végzem a dolgom, nehogy bárkivel szemkontaktus alakuljon ki, hiszen abból könnyen beszélgetés lehetne. A legritkább esetben szólok másokhoz. Akkor azonban halkan és rendkívül udvariasan.

Ám ismerős terepen egész máshogy mozgok. Jókedvű vagyok, eleven, közvetlen. Ilyenkor ugyanolyan szívesen leállok cseverészni egy régi ismerőssel, mint egy totál ismeretlennel. Utóbbi miatt sajnos rendszeresen megütöm a bokám. Borzasztó emberismerő vagyok. Olyan emberekben is megbízom, akikben nem szabadna. A negatív tapasztalataim okozta bizalmatlansággal pedig sokszor azokat ajándékozom meg, akiket nem kellene. Rossz szokások tekintetében bőségesen meg vagyok áldva... mind közül talán ez az, amitől leginkább meg szeretnék szabadulni.

A fentebb leírtak alapján az a tipikus magába forduló, időnként azonban életvidám és naiv nő illúzióját kelthetem, aki a légynek sem tudna ártani. Hááát... attól tartok, le kell rombolnom ezt a félig-meddig hamis képet. Alapvetően nyugodt természetem ellenére vehemensen küzdök az igazamért. Sőt! Mások igazáért is. Gyűlölöm az igazságtalanságot és azt, ha emiatt szenvednek. Ironikus... több példát tudnék felhozni, mikor úgy védtem meg másokat a szenvedéstől, hogy a harmadik fél szenvedett, mondhatni helyette.
Iménti soraim után nem okozhat nagy meglepetést; A rendőröket gyakran kapom magam mellé társaságnak. Nem egy és nem két kört tehettem már a "meseautóval". Azonban a legnagyobb mértékű büntetés kimerült egy csekélyebb összegű pénzbírságban.
Na jó, leszámítva azon alkalmakat, mikor kitiltottak Japánból és Oroszországból, de mindkettő nagyon hosszú sztori... és nem is olyan érdekes ám!



Show a little more

Leroy hangos nevetése töri meg a néhány másodperce fennálló csendet. Lassan éjfél. A levegő kimondottan hűvös, de az esti égbolt és a tücsökciripelés olyan hangulatos, hogy eszünk ágában sincs elhagyni a garázstetőt. Régóta törzshelyünkké vált, s most is, mintha csak egy késői pikniken lennénk. Le' farmerban és fekete dzsekiben dobta magát hanyatt a virágos plédemen. A farmer nálam is stimmel, ámbár a dzseki helyett inkább egy kötött, rózsaszínű pulcsit választottam. Törökülésben, ölemben a félig már üres popcornos tálkával, figyelem az öcsémet. A tipikus ázsiai vonások nála is ugyanúgy felfedezhetőek, mint nálam. Viszont ez minden. Ha valaki végignéz rajtunk, eszébe nem jutna, hogy ikrek is lehetünk.
-Nagyon remélem, hogy másoknak ezt nem így akarod tálalni, Dyce. - Mindeddig a csillagokat bámulta, most viszont oldalára fordulva, a plédre könyököl és visszanéz rám. Arcán letörölhetetlen vigyor ül, de tudom, hogy komolyan beszél.
-De most miééért? - Ártatlan, boci szemekkel pislogva, őszinte érdeklődéssel teszem fel a kérdést.
-Neee. Ez most komoly? - Unott pillantásán akaratlanul elmosolyodom. - Szerinted nincs abban semmi fura, ha valaki ilyen idősen azt mondja, szuperhős akar lenni?
Hevesen csóválom a fejem. Hajam vége a tálkába lóg. - A szuperhősök tök menők! Van szupererejük meg minden és megmentik a világot a gonoszságoktól! - Hangom a tartalomtól független épp elég gyerekesen hat. Direkt játszok rá, vagy valóban ilyen vagyok? Hmm... valahol a kettő közt.
Leroy halkan felsóhajt. - Dyce... nem akarlak elkeseríteni, de valakitől meg kell tudd az igazat. Az, hogy mindenkit megelőzve, ultrahipergyorsan tudod felzabálni a popcornt, akármilyen lenyűgöző, de nem számít szupererőnek. - Kikapja ölemből a tálat és maga elé teszi.
-Akkor szupererő nélkül mentem meg a világot! - Jelentem ki, számomra is meglepő határozottsággal. - Igazából nem is kell ide semmilyen speckó képesség. Majd a szeretet és a kedvesség erejét fogom felhasználni!
-Ha ennyire hippibe tolod, szívjunk már el egy spanglit! - Leroy szája majdnem a füléig ér. Jól ismerem ezt a vigyort. Nem sok hiányzik, hogy mindketten elnevessük magunkat. - Tudod, ha más szájából hallanám mindezt, azt hinném, a heveny alkoholmérgezés vidám tüneteit mutatja... Belőled viszont kinézem, hogy néhány év múlva a tv-ben látlak viszont, ahol Greenpeace dzsekiben csimpaszkodsz egy bálna uszonyán.
-Úúú szerinted is tök jó lenne? - Valósággal felcsillan a szemem, ahogy látom magam előtt a jelenetet. Igazi hősként képzelem el magam, aki a bálnának hála, feljut a japán vadászok hajójára és jól megmondja nekik, milyen csúnya dolog bántani az állatokat. Ettől természetesen olyannyira elszégyellik majd magukat, hogy soha többé nem tesznek ilyet. Bárcsak ilyen flottul menne ez...
Leroy ismét elnevette magát. - Őrült hippik... - Rázta a fejét. - De azért büszke lennék rád. - Szelíd mosolyából tudom, tényleg így lenne.



Show a little less

Az frpg.hu-ról találtam ide. Gondoltam körülnézek, aztán... azóta nézek. =P Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de nagyjából 7 éve játszom. Az első játékaim alkalmával ilyesmit mondtak; Jézusom! Úgy játszol, mint aki néhány hónapja kezdte.
Na, azóta is kb ezt hallom. xD Nem vagyok nagy játékos. Ha elkapom a ritmust, akkor van egy-két jobb reagom, de amúgy semmi extra. Very Happy



TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0
Vissza az elejére Go down
Bridget Sanders
Admin
Életkor : 25
Foglalkozás : Rádiós műsorvezető
Hozzászólások száma : 560

TémanyitásTéma: Re: Candyce Chan   Szomb. Feb. 14 2015, 17:49

Elfogadva

Keserű cukorka!

Bizony az vagy, hisz amilyen mézes-mázosra írtad meg a tinédzserkorodat - le merem fogadni, csak a jó dolgokra emlékszel belőle, mert hogy valaki így vészelje át a serdülést... na nee! Kérem a titkod! - olyan hirtelen hajítottad a közepébe azt a bizonyos bombát.
Hiába állítod, hogy nem vagy "nagy" játékos, rettentően remek előtörténettel indítasz, számos potenciállal benne a karaktered hátterét és a jövőbeli mozgatórugóit illetően. Megismertem és megszerettem a karakteredet, ha pedig elfogadsz egy apró tanácsot: ne félj időt szánni rá, hogy elmélyedj a karakterben, a történések kifejtésében, a részletekben!
Számos dolog merült fel bennem ugyanis az előtörténet során, melyek inkább lélektani határokat feszegetnek, ezért nyilván a játéktéren úgyis jobban kijönnek majd - remélem -, de mindenképp megfoghatóbbá, árnyaltabbá tehetnék ezt az egyébként is remek karaktert!

Na nyomás játszani! Smile



Nyilvántartás és avatarfoglaló
Karaktertabló
Albérlet, saját lakás


_________________
classy, sassy & a bit smart assy

Vissza az elejére Go down
 

Candyce Chan

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Költözünk! Nana és Lulu chan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Meseszereplők karakterlapjai-