Dean Evans
-
"think of me in the depths of your despair"
Neme: férfi
Kor: 21
Kar és Szakirány: Marketing Kommunikáció - Üzleti marketing
Évfolyam: Harmadik
Előtörténet:- 1989. május 16. - New Yorkban, Manhattanban született
- Apja: Jason Evans, Anjya: Elizabeth Smith
- Szülei a felsőbb tízezerhez tartoznak, így mindig meg volt mindene
- Egy elit óvodában kezdte meg „tanulmányait”
- Erről nem sok emléke van már, de arra emlékszik, hogy volt egy lány, akibe már akkor is szerelmes volt
- Szintén New Yorkban járt általános iskolába is.
- Jó kapcsolatot ápolt a társaival, persze voltak páran, akikkel nem jött ki túl jól, de ez nem csak az ő hibája volt
- A középiskolában, - ahová egyébként a gyerekkori szerelme is járt – végig szinte kitűnő volt.
- Már itt is marketinget tanult, és itt is szerette meg.
- Végzős gimisként jött össze ezzel a lánnyal. Elsöprő szerelem volt, és nagyon szerették egymást, azonban a fiúnak döntenie kellett. Vagy ott marad, vagy egyetemre megy. A karriert választotta.
- 2008-ban sikeres felvételi vizsgát tett a Frances University of Communication-re.
- Azóta itt folytatja tanulmányait.
A karakter jelleme: Kedves és jó indulatú még az idegenekkel is, de ha egyszer valakiben csalódnia kell, onnantól már szinte lehetetlen vissza szerezni a bizalmát. Sokat mosolyog, talán ez az egyik fő fegyvere. A nők mindig beadják a derekukat mikor megvillantja hófehér vigyorát.
Alapvetően pontos és precíz, szeret mindent százegy százalékkal megoldani. Kissé önfejű, és öntörvényű, ami néha elég sok galibát okoz neki.
Szerepjátékos példa:Leoltottam a lámpát és az órára pillantottam. Fél tizenegy volt. Az ablakhoz sétáltam és körbenéztem. A város – mivel hétvége volt – kezdett lassan nyugovóra térni. A lámpák már égtek az utcán, és a lakásokban is, hiszen sötét volt. Szerettem az ablakomat. Talán ez volt az egyik legjobb ablak a házban, mert éjjel ide az utcáról alig szűrődött be némi fény. Ez is csak az udvarban álló öreg tölgyfának volt köszönhető, amin még mindig ott lógott a régi hintám, amin apa hintáztatott kisgyerekkoromban.
Az ablakomból nyugodtan felmérhettem az utca felé eső részét teljes titokban. A szomszéd ház ablakába is átláttam. Most költöztek be új lakók, akiket még csak nem is ismerek. Tudom viszont, hogy van két gyerekük. Egy tíz év körüli kisfiú, és egy velem körülbelül egykorú lány. A lány szobája pont az enyémmel szemben van. Bár be van húzva a függöny, kisebb árnyékok ettől még kivehetők. Felemeltem az ablak zárjaként funkcionáló kis pöcköt és kinyitottam az ablakot. Azonnal megcsapott a befelé áramló fülledt meleg levegő. Egyszerűen imádom a forró nyarakat. Nincs is ezeknél jobb. A medence szélén, vagy éppen benne süttetni a hasamat…
Kimásztam az ablakon és leültem a tetőn. Lelógattam a lábam a tetőről. A fa egyik ága átlógott hozzám. Nem sokkal mellettem helyezkedett el. Sóhajtottam egyet, és a következő pillanatban már macska módjára ugrottam át a szemközti faágra. Végig sétáltam a fa vékony ágain és a szomszéd ház felé vettem az irányt. Mikor elég közel értem a háztetőhöz, nekirugaszkodtam és összeszedtem minden erőmet és szarvas módjára szökkentem át. A lány ablakához sétáltam és leültem előtte. Nem mozogtam különösebben, csak nézelődtem, hogy vajon mivel tevékenykedhet. Egyszer csak észrevette, hogy valaki van az ablakában, így odasétált és gyanakodva elhúzta a függönyt. Mikor meglátott, megkönnyebbülve konstatálta, hogy csak egy macska ül az ablaka előtt. Elmosolyodott, és kinyitotta az ablakot.
A játékos: Úgy gondolom, nyitott vagyok mindenki felé, és szívesen játszom, úgyhogy mindenki írjon. Nem tudom, még mit írhatnék ide, szóval szerintem ezzel zárom soraimat.