Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 El a kezekkel Ninától || Nina&Lip

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Hétf. Dec. 08 2014, 23:34

Elég sok órának volt most vége, de inkább megvárom amíg elmegy a tömeg, nem szeretem a feltűnést, sem a tolakodást. Jó lesz nekem kicsit később kimenni, amikor a többiek már a koleszban vagy otthon vannak, ki tudja merre. Ahogy kimegyek a folyosóra, látom, hogy csak egy-két kósza lélek van csak már ott, pont erre vártam. Elégedett szürkeségemmel próbálok végigsuhanni az egyetemen, vissza a kollégiumi szobám biztonságos, óvó falai közé.
Azonban út közben meglátom, hogy a két "kedvenc" diákom ott állnak az egyik kedves kis kanyarban. Nagy szemekkel nézek feléjük, mert úgy látom, valakit kipécéztek maguknak. Ez nem meglepő, Cornwall és Jameson a legnagyobb seggfejek, akiket a világ a hátán hordott. Általában abban lelik örömüket, ha kicseszhetnek velem, vagy a hozzám hasonló diákokkal. Kézből kilökött jegyzet, ebéd, kávé, gáncsolás, terembe bezárás, hallókészülék elkobzás, megalázás... ezekhez már mind hozzászoktam, rezignáltan, unottan reagálok már csak rájuk. Nem igazán érdekel és sosem vágok vissza, sőt, még hagyom is magam, ha nekik ez jól esik, nyugodtan éljék ki az agressziójukat rajtam. Én legalább hagyom magam és szeretem abba a hitbe ringatni magam, hogy ezzel megmentek másokat a szenvedéstől, bár tudom, elég hülyeség.
Most azonban úgy látom, egy alacsonyabb valaki van ott közöttük, sarokba szorítva. Nem tudom, min, de nagyon jól szórakoznak, egy kis ideig vizslatom őket, végül lelassítom a lépteimet, meg is állok. Pont elég ahhoz, hogy meglássam a két barom mögött az alakot, az arcát. Nina az, a legkedvesebb betörőm, és nem úgy néz ki, mint aki annyira örül a társaságuknak. Nem olyan lánynak ismertem meg, aki annyira keresné az ilyen idióták társaságát. Viszont innentől nem kérdés, hőst játszom-e.
- Hé, Nina, már mindenhol kerestelek. - Furakodom közéjük, a lány felé fordulva mosolyogva. Egy apró kacsintást is megengedek neki, miközben finoman megfogom a csuklóját, hogy szó szerint kihúzhassam a bajból, de mielőtt még megtehetném, az egyik srác megfogja a csuklómat. Nem, ők nem olyan mosolygósak, a madárkámat csapdába ejtették, úgy látszik.
- Bocs, srácok, de sietnünk kell. - Valami idióta fedősztori, próbálkozom, de nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem, segíteni fog. Ahogy ránézek Jameson arcára, tudom, hogy nem, ez így nem fog összejönni.
- Ugyan, Brownell, nem sietsz te sehova, a kislány még csak most jött, marad. - Vigyorog rám azzal az undorító, tenyérbemászó vigyorával, ahogy nagyfiúként átkarolja Ninát. Na jó, most hogy húzzam ki a bajból? Biztos vagyok benne, hogy most, hogy tudják, nekem az ő biztonsága és szabadulása fontos, már kiváltani sem tudom magammal. Sóhajtok és kissé hűvösebb lesz a tekintetem, inkább elengedem Nina kezét, nehogy megszorítsam, zsebre rakom a kezeimet.
- Engedjétek el. - Kérem tőlük, tök komolyan. És eskü, nem direkt vagyok fenyegető. Csak kibaszottul el a kezekkel Ninától!

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Kedd. Dec. 09 2014, 01:38

Ahogy szinte mindenkinek, az én órámnak is vége, és most nem is lesz következő. Már kifelé a teremből is visz magával a tömeg, és én haladok is vele, közben pedig a telefonomat keresem, de így, hogy jobbról-balról emberek jönnek belém, ez szinte lehetetlen küldetés, így az egyik kanyarban kiválok, és a sarokban nyugodtabb körülmények között kezdem el keresni a telefonomat. Ezt így már hamar meg is találom, és mivel SMS-em jött, ezért arra is válaszolok, addig legalább feloszlik a tömeg kicsit. Kis idő múlva indulnék is, de ekkor két srác állja utamat.
-Hová, hová, szépségem? – szólít meg az egyik olyan tipikus menő csávó hangján.
- Dolgom van. - – jelentem ki, és igyekszem nagyon határozottnak és hűvösnek mutatkozni, de legbelül utálom az ilyen helyzeteket. Szerencsére nem gyakran találnak meg az ilyenek, de úgy tűnik, ez most nem az én napom.
- Nekünk is dolgunk van veled. Biztos neked is ínyedre lenne!- – mondja a másik is a szemöldökét húzogatva, és nem kérdés számomra, hogy milyen dologra is gondol, nem kell ehhez nagy IQ huszárnak lenni.
- Köszi, de kihagynám. Na sziasztok! – köszönök el tőlük, és igyekszem kibújni kettejük között, de mint egy fal elém tornyosulnak,hogy márpedig nem megyek sehová. Az egyik birizgálni kezdi az egyik hullámos, fekete tincsemet, de én rácsapok a kezére, pedig nem kenyerem az agresszió, de a szép szóból nem igazán akarnak érteni.
- Hmm, tüzes kis pipi, azokat szeretjük, ugye? – néz rá az egyik srác a másikra, és cinkos mosolyt váltanak. Nagyon nem fest jól a szénám, de ekkor egy ismerős hang szólít meg, én pedig kicsit megkönnyebbülök.
– Áh, szia Lip! Hát, megtaláltál. – mosolygok rá, és hangomon szerintem érezhető egy kis megkönnyebbülés, hogy mégsem ragadok itt ezzel a két nagymenővel. Megfogja a csuklómat, mondván hogy dolgunk van, én pedig bőszen bólogatok, de úgy tűnik, a fiúknak más tervük van, és tartani akarják magukat ahhoz. Az egyik átkarol, de én azzal a lendülettel ki is bújok a karja alól, nem akarom, hogy bármiféle kontakt is legyen kettőnk között, de ő ismét közelebb húz magához, és a derekamat karolja át. Ahogy hallom, ismerik Lipet, de sajnos nincs szerencsém, hogy haverok legyenek, és ilyen könnyen szabaduljak. Egyszer csak már nem érzem Lip kezét a csuklómon, elkezdi visszahúzni a kezét, ám még mielőtt zsebre dugja, én utánakapok, és megfogom a kezét, mintegy kétségbeesetten, és egy „ugye nem akarsz itt hagyni ezekkel?” tekintetet küldök felé. Erőt veszek magamon, és mikor lazábbnak érzem a nagymenő srác karjait a derekamon, akkor egy gyors mozdulattal Lip közelébe orientálódnék, de elkapják a másik, szabad kezemet, és vissza akarnak húzni, de én nem engedem el Lipet, és hacsak ő nem enged el, akkor most két tűz közé szorultam. Lip szinte fenyegetően utasítja a fiúkat, hogy engedjenek el, de erre ők csak kiröhögik.
– Légyszives engedjetek el! Dolgunk lenne Lippel. - – közlöm velük, és kezdeti határozottságom kezd gyengülni, hangomba már egy kis kétségbeesés is keveredik.
– Ugyan már, ezt a kis nyomorékot választanád helyettünk? Ugyan szépségem… – mondja negédesen az egyik, miközben arcomat simítja végig, de én elrántom a fejemet.
– De igen! Bármikor őt választanám helyettetek, szóval eresszetek! – ismét próbálom lerázni magamról a nagymenő kezét, hogy engedje el a kezemet, de egyelőre nem járok sikerrel. Na Nina, most jó kis pácba keveredtél…

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Kedd. Dec. 09 2014, 18:05

Látom Nina arcán, hogy amikor megérkezek a tett helyszínére, megkönnyebbüléssel pillant rám, én pedig csak mosolygok vissza rá. Látom nagyon örül neki, hogy megtaláltam, hát én még mennyire örülök neki, hogy itt maradtam. Meg persze, hogy én láttam meg, nem valaki, aki csak leszarja és tovább megy, mintha mi sem történt volna.
Amikor megfogom Nina csuklóját és húzom magammal, ő lelkesen jön is, azt jobban tűrné, ha én rabolom el. De egyre inkább húzzák vissza, ő próbál kitérni előlük. Amikor el akarom venni a kezem, mert nem akarom rángatni, nem engedi. Nina egyből megérzi, hogy enged a szorításom és már el is kapja a kezem. Hiába ölelik a derekát, fogják a másik kezét, nem akarják elengedni. Nekem pedig viszket az öklöm attól, hogy milyen erőszakosak, így egyik nővel sem lenne szabad bánni, ahogy ők teszik. De nem, nem vagyok egy agresszív típus, amúgy sem hiszem, hogy az erőszakból értenének.
Bár ahogy látom, Nina egyre kétségbeesettebb, én viszont nyugodt maradok. Ha más helyzetben lennénk, valószínűleg még meg is mosolyognám, milyen aranyos kis harcihöri módba váltott át, de meg lehet érteni. Folyamatosan nyúzzák, rángatják. Nekem pedig eszembe jutott, hogyan fogunk mi ebből kijutni, talán ezért vagyok ilyen nyugodt. Viszont meg kell valahogy nyugtatnom Ninát, közelebb lépek hozzá, ő sajnos még nem tudja mi jön, de ki tudja, talán még élvezi is majd. Nekem viszont pontosnak kell lennem, szokás szerint, halálosan pontosnak, hogy megússzuk könnyedén.
- Felkérhetlek egy táncra? - Kérdezem Ninától, miközben erősen megfogom a kezét, de igyekszem nem fájdalmat okozni neki, de határozottan kell most tartanom. De azért egy mosolyt küldök felé és egy lopott pillanatban még rá is kacsintok, hogy ne aggódjon. Tudom, hogy egyik srácnak sem erőssége a logika, illetve a hirtelen dolgokra való gyors reagálás.
Szóval első lépésként megfogom Nina kezét és mintha táncolnánk, megforgatom a tengelye körül, ezzel kipörgetve őt az egyik őt ölelő karból. Ezután arrébb lépek, a karját fogó srác másik oldalára, a karunkat megemelem, ő pedig kénytelen lehajolni, hogy ne üssük el. Aztán már húzom és pörgetem Ninát magamhoz, ő pedig muszáj elengedni, ha nem akarja, hogy kiforduljon a karja. Ahogy Ninát húzom, lendületben van, átveszem a másik kezembe, hogy a bunkó másik oldalárak kerüljön, de nem engedem el a kezét, csupán ha üt, az én oldalamra üt, ő pedig a másik oldalon legyen. Viszont mögötte vagyunk, és azt sem tudja, fiú-e vagy lány, szóval a támaszkodó lábát egy könnyed kis mozdulattal kicsusszantva küldöm padlóra és már ugrom is át, hogy Nina mellé kerüljek, egy-két lépés chachacha, hogy élvezzük is kicsit a dolgot. Aztán csípőmmel lökök egyet rajta, hogy távolabb kerüljön tőlem, mert látom ám a szemem sarkából, hogy a másik észbe kapott és már jön is. Amikor Nina már elég távol van, két kartávolságnyira, csak akkor guggolok le, ezzel kikerülve a feldühödött ütést. Félig elfordult tőlem közben, így belekarolok és már vezetem is magammal, (Ninát még mindig távol tartva), úgy, hogy pont átessen a másikon. Azzal mozdulattal már pörgetem is vissza Ninát magamhoz, és ha már ott van, egy kézzel átkarolom.
- A virágokat az öltözőmbe kérem... - Vigyorgok még egy pillanatra, mert nem, én nem bírom ki még ilyenkor sem hülye poénkodás nélkül. Viszont tudom, hogy nincs sok időm, meg is fogom Nina kezét. - Futás! - Adom ki a parancsot könnyedén és már szaladok is, egyik irányba, valahova, ahol nem kerülünk csapdába és elég távolra sikerül. Csak akkor lassítok le, amikor látom, hogy Nina már nem annyira bírja, akkor kellemes sétába váltok át, nem akarom rángatni. Tudom, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála és a világ végére elfutnék, de nem mindenki lehet ilyen.
- Jól vagy? - Kérdem tőle végül, mély levegővételek közepette. - Sajnálom, jól megrángattalak. - Mosolygok rá bűnbánóan.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Kedd. Dec. 09 2014, 23:58

//úúúú ez az új avi nagyon ahw *--* - offtopic vége:D//

Egy kis problémába ütközök, vagyis inkább kettőbe, mert két nagymenő srác tart föl, és nem akarnak elengedni. Megkönnyebbülök, mikor Lip megérkezik, és már a kezét fogva szabadulnék innen, de elkapják a kezemet és a derekamat, szóval nem jutok messzire. Egyetlen kapaszkodóm most Lip, akinek eszem ágában sincs elengedni a kezét, de azért nem szorítom meg nagyon, nem akarok neki fájdalmat okozni. Kíváncsi vagyok, ebből a csávából hogy kecmergek ki, de bárhogy is lesz, remélem hamar megtörténik. Érzem a Lipből áradó nyugodtságot, nem tudom hogy csinálja, én már kissé kétségbeesett vagyok, de igyekszem megőrizni a hidegvéremet, és nem mutatni, hogy is érzem magam valójában. Amikor Lip táncra invitál, felemelem a szemöldökömet, hogy tényleg, most akar táncolni? De aztán látom a mosolyt és a kacsintást, amiből leszűröm, hogy kieszelt valami módot arra, hogy meglépjünk innen, aminek örülök, most már csak az a kérdés, hogy hogy akar kitáncolni innen, vajon tényleg tánc, vagy ez valami metafora vagy nem is tudom. Amikor először kipörget a fiú, igencsak meglepődök, a forgás közben majdnem el is veszítem az egyensúlyomat, de aztán talpon maradok, és megszabadulok a derekamon lévő kéztől, ami már egy megkönnyebbülés számomra. A továbbiakban készségesen engedem, hogy Lip vezessen, és hamarosan már távolabb kerülök a két nagymenőtől, most Lip van tűzkeresztben, de ügyesen elintézni őket, de azért aggódom érte, nem szeretném, ha megsérülne, miközben rajtam próbál segíteni. Elismerő pillantással nézek a kis trükkjére, amivel az egyik srácot átbuktatta a másikon, de ezt ő valószínűleg nem látja, mert el van foglalva. Mikor ideiglenesen ártalmatlanná lettek téve a srácok, jön a tánc befejezése, a megjegyzésén pedig felnevetek.
- Ó mindenképp, nagy rajongód vagyok! – mondom mosolyogva, de aztán rájövök, hogy még nem szabadultunk meg véglegesen a fiúktól, és erre Lip is rájön, mert kiadja az utasítást, hogy fussunk. Elkezdünk szaladni a folyosón, és tudom tartani a tempót, egész jó a kondim, szoktam néha futni járni, de aztán egy idő után úgy ítélem meg, hogy már elég messze kerültünk, így lassabb tempóra váltok, aztán meg is állunk. Nem jöttek utánunk, úgy tűnik, csak a szájuk volt nagy, de nem a kitartásuk, annyira nem érdekeltük már őket, hogy kövessenek, így megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Kicsit szaporábban lélegzem, egyrészt a futástól, másrészt a felgyülemlett adrenalintól, de most már nincs vész, megnyugodhatok.
- Igen, minden oké. Most már. – mosolygok rá hálásan. – Köszönöm szépen, hogy kihúztál a slamasztikából, nem tudom, egyedül hogy szabadultam volna meg attól a két majomtól, és nyugi, nem rángattál meg nagyon, meg amúgy is, az érdekünk így kívánta. – legyintek, és légzésem lassan visszaáll a normálisra, ahogy a pulzusom is.
- Mivel hálálhatnám meg a segítségedet?- kérdezem, és valamit tényleg adni szeretnék cserébe, mert ha ő nincs, még mindig ott lennék a két nagymenő között, és ki tudja mit csinálnának velem. Ha nem köszönném meg valahogy, roppant hálátlannak érezném magam, mert tényleg nagy segítség volt. Beszélgetés közben egyébként észre se veszem, hogy még mindig fogom a fiú kezét, valamiért olyan jó, biztonságérzetet ad, bár már nincs ok aggodalomra.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szer. Dec. 10 2014, 22:44

Vigyorgok Ninára, amikor azt mondja, most hatalmas rajongóm lesz. Eredetileg nem feltétlen neki szántam a szavakat, de mindegy. A futást viszont neki, jön is mellettlem lelkesen, egész jó kondiban van, de egy idő után ideje lelassítanunk és megállni. Nagy levegőket veszek, akaratlanul is az orromon be, számon ki, mintha edzenék. Nem lihegek, nagy, mély levegők, hogy minél gyorsabban lelassuljon a pulzusom.
- Áh, semmi gond, már tudom őket kezelni, rendszeresen találnak meg. - Mosolygok féloldalasan, bár eddig azt hittem, hogy annyira leköti őket a felesleges piszkálásom, hogy talán másokra már nem is marad idejük és ezzel is jót teszek, de úgy látszik Ninát is sikerült elkapniuk. És ki tudja még kit... tényleg nem kéne hagyni őket szabadon garázdálkodni. Olyanok, mint a marhák, karámba kéne zárni őket.
- Hát, azzal, hogy legközelebb távolról elkerülöd őket. - Mutatok a vállam mögé hüvelykujjammal, arra, amerről jöttünk. Mármint, a szabad kezemmel, mert a másikkal még mindig Nináét fogom, és jó, lehet, hogy el kéne engednem, de nem akarom. Imádom a női kezeket, a legnagyobb gyengéim és még az izgalom, futás, tánc ellenére is olyan puha és selymes az érintése, hogy ennél többre nem is vágyhatnék most.
- Eljössz velem sétálni egyet? Kérlek! - Kérem őt, szélesen mosolyogva, mert lehet, hogy most ehhez van legkevésbé kedve, mert túl sok volt az izgalom, meg a rohanás. Vagy ki tudja, már régen dolga van valahol, az is lehet. De nem akarom messzire vinni, csak már rég mozdultam ki és én csak sétára szoktam. És ha már összefutottunk, akkor tölthetném vele is, úgy szórakoztatóbb lesz.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 21:10

Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen szituációból pont tánccal szabadulok meg, de lám, Lip meg tud lepni egy ilyen megoldással, de csak egy jó kis futás után lehetünk biztosak abban, hogy nem követnek, és békén hagy minket a két nagymenő.
- Igen? És mit szoktak veled csinálni olyankor? Gondolom nem vicceket meséltek egymásnak… - kérdezem a fiútól, közben pedig igyekszem mély levegőket venni, hogy minél hamarabb visszaálljon a légzésem a rendes tempóba.
- Ez természetes, de esetleg valami más? Olyan hálátlannak érezném magam, ha ezek után nem köszönném meg neked valahogy… - pislogok rá barna szemeimmel, és most ki is mondtam, amit az előbb csak gondoltam a hálátlansággal kapcsolatban. Amikor sétára invitál, visszamosolygok rá, és bólogatni kezdek.
- Persze, szívesen elmegyek veled sétálni. Merre mennél? – kérdezem, és nekem teljesen mindegy, nincs már órám ma, ez egy egész könnyű nap volt, így szabad vagyok a holnapi óra kezdetéig. Mielőtt elindulunk, megigazítom hullámos tincseimet, amik a futás következtében kicsit összekócolódtak, és mikor mindkét kezemet fel akarom emelni a hatékonyabb igazítás érdekében, akkor veszem észre magam, hogy még mindig Lip kezét fogdosom, és kicsit el is pirulok, de talán a másik nem veszi észre.
- Oh bocsi, a kezemet valahogy a tiédben felejtettem. – nevetek fel kicsit, hogy leplezzem pillanatnyi zavaromat, aztán gyorsan rendbe teszem a hajamat, és a vállamon is megigazítom a táskám pántját. Most már indulásra készen vagyok.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 21:26

- Nem, de ők nagyon viccesnek érzik magukat. - Vigyorodok el, de inkább nem szeretnék mesélni róla. Nem egy vicces téma és a szokásos forgatókönyv jönne. Állj ki magadért - nem állok ki - miért - mert nem akarok... kezdem kicsit unni. De nem baj, szépen kikerülöm a válaszadást, feltűnésmentesen.
Amikor a következő szavait hallom, el kell vigyorodnom, főleg, mert látom a nagy pillogást. Hm, a rebegő pillák, a női kérlelés, annyira egyértelmű, mégis olyan csábító. Ez ilyen fordított pszichológia lehet, mert tudod, hogy nem kéne neki engedned, mert akkor elkanászodik, de mégis annyira csábító, hogy beadd a derekad. Hogy odadobd férfiasságot illetve önálló akaratod utolsó, megcsócsált darabjait is a lábai elé. Mindegy, mennyire vagy macho, vagy próbálsz annak tűnni.
- Hagyd abba a pillogósdit, nem fog működni. Lepattan rólam. - Vigyorogva körzök a tenyeremmel magam előtt, a pajzsot szimbolizálva, ami megvéd engem az álomszép íriszek ostromától. Istenem, bárcsak tényleg lenne valami ilyesmim, de akkor sem hagyom, hogy ilyesmi miatt hálálkodjon itt nekem. Nincs rá szükségem.
- Látod, ez épp elég hála. - Mosolygok rá, hiszen igenlő választ adott. - Hm, mondjuk elsétálhatnánk a partig, nem az igazi, mint nyáron, de azért biztos kellemes lesz. - Gondolok ki egy jó kis úticélt, bár nincs nagyon közel, nem akarok gyorsan, pillanatok alatt letudni. Igazából szívesen választanám helyszínként Los Angeles másik felét, de nem akarom se Ninát, se magamat lefárasztani.
- Én nem bántam. - Vallom be kissé sután, próbálva elrejteni a mosolyomat, de nem megy, pedig legszívesebben úgy vigyorognék. De aztán megköszörülöm a torkom és próbálom rendezni az arcomat, mert borzasztó hülye fejet vághatok az arcizmaimmal küzdve. Szerintem addig jó, amíg Nina nem tud a kézfétisemről, a legtöbb ember totál furának találja.
- Várj, most jövök rá, hogy igazából azt sem tudom, mit tanulsz... - Mosolyodok el féloldalasan, remélem nem kell majd rúgdosni, hogy mondja el nekem, legyen olyan kedves. Meg amúgy is faggatózós, kérdezgetős kedvemben vagyok, de még mennyire.
- Igazából nagyon is keveset tudok rólad, szóval ideje lenned mesélni egy kicsit, na, mit szólsz hozzá?

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 21:50

- Nem értem az ilyen embereket… - rázom meg a fejem rosszallóan, de aztán ideje, hogy más dolgokról beszéljünk, és hagyjuk az öntelt majmokat, remélem, egyikünket se találják meg többször a jövőben, de sajnos van egy olyan sanda gyanúm, hogy még lesz „szerencsém” hozzájuk, és Lip nem mindig lehet ott, hogy kihúzzon a bajból. Na mindegy, akkor majd megoldom másképp, de inkább ilyenekről egyelőre nem filózok. A következőkben felnevetek amikor pajzsot varázsol maga elé, de aztán lebiggyesztem az ajkaimat, amiért nem sikerült a szép pislogással meggyőzni, hogy megháláljam a segítségét.
- Annyira tipikus. –  csóválom meg a fejemet, és elmosolyodom. Tényleg tipikus pasis reakció volt ez Lip részéről, valahogy nem bírják elviselni, ha egy lány köszönetet akar nekik mondani valamivel. Ugyanez volt a szituáció a múltkor, amikor Louis kísért el az orvosi rendelőbe, ő se akart semmit elfogadni, de aztán mégis csak rá tudtam venni, hogy had hívjam meg egy fagyira. Na majd Lipnél is törlesztek valahogy, majd ha nem veszi észre.
- Rendben, nekem tökéletes. –  ha igazán őszinte akarok lenni, felőlem bárhová elsétálhatnánk, akár az Északi sarkra is, a lényeg a fiú társasága. Valami megfogott benne már az első találkozásunkkor is, és most még nagyobbat nőtt a szememben a kis hőstettével. Roppant kellemes társaságnak tartom, és hát valljuk be, látványnak se utolsó. Na de elég Nina az ábrándozásból, térj vissza a jelenbe.
- Nocsak…  - mondom a kézfogós dologra, de hogy őszinte legyek, én magam sem tudom, hogy értettem ezt a „nocsak” szócskát. Egyszerűen csak kicsúszott belőlem, és remélem nem kérdez rá, hogy mit akartam ezzel mondani, bár akkor meg valószínűleg a saját módján értelmezi. Na mindegy, most már nem tudom visszaszívni.
- És tényleg! –  helyeselek, hiszen tényleg kevés információt tudunk még egymásról, és a szak sincs ezek között. – Fotográfia szakos vagyok. És te? –  dobom vissza a kérdést, aztán én kapok újabbat, és jó témaválasztásnak gondolom.
- Persze, mesélek szívesen, de csak hogy tudd, ez oda-vissza alapon működik, szóval cserébe én is szeretnék információkat megtudni rólad! –  mosolygok a fiúra, majd ha neki sincs ellenvetése, el is indulhatunk ki az iskolából.
- Mit szeretnél tudni? Kérdezz nyugodtan, bármire válaszolok. – nézek rá, és erről a „mesélj magadról” kérdésről eszembe jut, amikor még a parton összefutottam Luciennel, és olyanokat kérdezett már rögtön az elején, hogy mi volt életem legzűrösebb kalandja, mi borít ki, mi vigasztal meg… na az furcsa volt, azt meg kell hagyni, de talán Lip nem ilyen kérdésekkel indít.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 22:13

- Mi? Most miért? - Vigyorgok tök ártatlanul, akár egy glóriát és rajzolhatnának a fejem fölé. Nem tehetek én róla, hogy nem hagyom magam kárpótolni. Ha egyszerűen nincs miért, akkor minek? Na mindegy, nem értem a logikát, nem is akarom. Bár igazából hűen vallom, hogy az emberi agynak csak a "nem vagyok rá képes" illetve a "lehetetlen" frázisok szabnak határt, azért a női logika megértése még ilyen távlatokban is elég necces.
- Király, akkor menjünk. - Mondom mosolyogva, miután megigazította a haját és táskáját is. Csak annyit mond a kézfogós ügyre, hogy nocsak és ez beteszi nekem a kaput abszolút. Széles vigyor terül el az arcomon, de inkább nem gondolkodok túl sokáig azon, mit jelenthetett ez a nocsak, rákérdezni meg nem akarok, mert a végén megint zavarba jön szegénykém és a női mosdóig meg sem áll.
De inkább elkezdek faggatózni, miközben sétálok mellette, időnként pedig rápillantok, mit szól hozzá. Lehet, hogy olyan zárkózottabb típus, nem olyan, mint én, hogy tényszerűen beszél a dolgairól, mintha éppen felelne és ezért bármit ki lehet húzni belőle.
- Webdesign, de programozóként dolgozok mellette. Igen, kocka vagyok, nem tagadom. - Nevetgélek kicsit, mert tudom, hogy ez nem annyira passzol az amerikai focival, mint amennyire elsőre elképzeltem. De nem érdekel, én ezeket szeretem csinálni. Pedig tök szívesen lennék olyan üresfejű, roppant kultúrált, mint egyes játékosok, de nekem sajnos nem jutott ilyen primitív szellemi és lelki világ. A vicces az, hogy néha tényleg nagyon is bánom, sokkal egyszerűbb lehet úgy az élet.
- Kérdezz csak, nyitott könyv vagyok. - Tárom szét karjaimat vigyorogva, hogy nyugodtan csapjon le rám, mint keselyűk a döghúsra, szabad préda vagyok. Ahogy mondtam, életem legtragikusabb eseményeiről is egyszerűen tudok beszélni általában. És már nem kell bizonygatom magamnak, hogy jól vagyok, ahhoz, hogy jól legyek. És egyre ritkábban esek pánikba, hogy nem leszek jól. Én jó vagyok, jó Lip. Sőt, egyenesen király Lip... na jó, ezen még nekem is röhögnöm kell.
- Miért szeretnél fotós lenni? - Kérdezem végül, mert hát, oké, vannak akik szeretnek fényképezgetni, de ő fotográfus akar lenni. Szerintem az tök más, olyan komoly dolog. Profi, igazi fotós, akinek nem csak a kezébe nyomtak egy jó gépet. Nem tudom, mi motivál embereket, hogy ezt hivatásszerűen csinálják, de hátha Nina majd mond valami világmegváltó gondolatot... vagy nem.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 23:03

- Tudod te azt nagyon jól! – vigyorgok vissza rá, nem ver át engem az ártatlan tekintetével, tisztában vagyok vele, hogy tudja, mire gondoltam amikor „tipikus” jelzővel illettem. Na de majd egyszer még valahogy törlesztek, de most nem erőlködök tovább,  ráhagyom a dolgot, had higgye azt, hogy sikerült meggyőznie. Bólintok arra, hogy menjünk, hiszen sétálásban egyeztünk meg, és bár épp a hajamat igazítom, de azért észreveszem, hogy a „nocsak” szavam után szélesen elvigyorodik, kíváncsi vagyok, vajon mi futott át a fején, mit gondol, én mire gondoltam ezzel a szóval, de inkább csendben maradok, nem szeretném zavarba hozni saját magamat. Séta közben beszélgetni kezdünk, és igyekszünk többet megtudni a másikról. A szakok már megvannak, és én szeretek beszélgetni, közvetlennek tartom magam, szóval részemről nem lesz probléma  a kommunikációval, az biztos.
- Hmm, most, hogy mondod, látni is a fejeden, hogy kis kocka vagy. – viccelődök nevetve, és tényleg tanulmányozom a fejét, mintha szabályos kocka alakot látnék, de természetesen mindez csak poén, Lipnek teljesen normális feje van.
- Miket szoktál programozni? – kérdezek vissza, és oké, ez talán hülye kérdés, de nem nagyon vagyok otthon ilyen szinten a számítástechnika világában, hogy tisztában legyek azzal, hogy pontosan mivel is foglalkozik egy programozó.
- Na, az szuper, szeretek olvasni. – vigyorodom el a nyitott könyves esetre, és ezzel még egy információt árultam el magamról. Bár nem olyan gyakran, de azért szeretek olvasással kikapcsolódni.
- Tudod, a szüleim is mindketten fotósok, ebben a világban nőttem fel, és már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy engem ez az, ami érdekel. Szeretem megörökíteni a különböző pillanatokat, és igazából nem tudom, egyszerűen szeretek fotózni. – vonom meg a vállam egy mosoly kíséretében.  Nagy szenvedélyem a fényképezés, de nem akarok túl sokat áradozni erről Lipnek, mert a végén még megszállottnak gondol, és az azért nem vagyok. Bár néha úgy tűnik, de nem.
- Te mindig is webdesign-nal meg ilyen infós dolgokkal akartál foglalkozni? – kérdezem, majd hogy ne csak ugyanazokat a kérdéseket tegyem fel neki, mint amiket ő nekem, ezért más felől is érdeklődök.
- Honnan jöttél? Itt laksz a közelben, vagy messzebbről érkeztél a Frances-re? – tudakolom, mert bár nem nagyon hallok a hangján akcentust, de elképzelhető, hogy messzebb van az otthona. Mark is Oroszországból jött ide, és az nem épp itt van egy köpésnyire.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szomb. Dec. 13 2014, 23:53

- Hát igen, alig találok olyan sisakot, ami rámegy. - Vigyorgok rá vissza, miközben elképzelem magam egy kocka alakú sisakkal amerikai focizni. Csodálatos látvány, biztos vagyok benne, hogy mindenki értékelné, főleg, akit megfejelek a sarkával.
- Amit éppen a munkaadónk kér. Egyszerűbb programokat, adatbázisokat, ilyesmiket. - Magyarázom neki türelmesen, mert tudom, hogy a legtöbb ember fejvesztve menekül a programozás szót hallva. Főleg, mert sok benne a tömör matematika, meg a hibalehetőség is, amit kijavítani egy konkrét művészet.
- Miket szoktál olvasni? - Kérdezem, mert érdekel és ha már ilyen ismerkedős játékot játszhatunk, akkor meg is tehetem. És talán nem tűnök tolakodónak, vagy valami beteg zaklatónak sem. Remélhetőleg.
- Aha, szóval ilyen egyértelmű volt, hogy ez leszel, hm? - Kérdezem bólogatva, mert ha az én szüleimnek... illetve... az én családomban lett volna ilyen jellegzetes foglalkozás, valószínűleg én is az lettem volna. De senki másra nem jellemző a matematika és logika iránti beteges vonzalom, ami kialakult bennem. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha mondjuk az öcsémmel cseveghetnék ilyesmiről, de hát szegényke nem éppen az eszéről híres.
- Hát, csak úgy jött. Amikor kisebb voltam, akkor sokáig nem akartam semmit csinálni, de aztán kellett valami olyan meló, amit otthonról is tudok csinálni és ez úgy bejött. - Mondom végül mosolyogva, bár nem a legjobb érzés visszagondolni azokra az időkre, amikor nem mertem kijönni a lakásból, és őszintén szólva nem is akartam. De a szüleim nyakán se akartam csak úgy élni, és végül is egy tök jó álláslehetőséget találtam. A végén még meg is szerettem, ami azért ritkaság.
- Áh, nem messze, South Pasadena-ban. - Mondom neki legyintve egyet, nem jöttem én a világ másik végéről. Akkor nagyon keveset látnám a családomat, így is alig bírom ki azt az utat, amíg hazaérek. Nem bírok kocsiba ülni, azt már rég feladtam és a busz... na az is egy érdekes hadművelet, hogy Lip buszozik. Brr. És ha hosszabb időt kéne rajta eltölteni, akkor tuti nem vállalnám.
- Hogy megy a beilleszkedés a suliban? - Kérdem csak úgy mellesleg, mert én... jó, én más eset vagyok, de kvázi másfél évig nem igazán szóltam senkihez, Nina nem olyannak tűnik. Tök jó lenne hallani, hogy vannak barátai, meg ilyenek. Az olyan achivement, amit én két és fél év alatt sem értem el.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Vas. Dec. 14 2014, 19:41

- Gondolom nagy sikered van a pályán a kocka alakú sisakkal. Ha te is játszol, gondolom mindig nyertek, mert senki nem mer a közeledbe menni, mert simán kiszúrod bárki szemét, vagy bököd meg a sarkakkal. – viccelődök ezen a kocka dolgon, és jó, hogy nem vette magára, azért merek tovább poénkodni, mert ő is viccre vette ezt az egészet.
- Értem. Akkor ha esetleg azzal a kéréssel fordulnék hozzád, hogy a vizsgaidőszak után kicsit kozmetikázd meg a jegyeimet, akkor azt meg tudnád csinálni? –  vigyorgok rá Lipre. Természetesen ha megtudná is csinálni, akkor sem kérnék tőle ilyet, nem tartom fairnek, meg én egyébként is szoktam tanulni, szóval ha minden jól megy, akkor nem kell majd nagyon szépíteni a jegyeken.
- Hát, általában romantikus könyveket. Meglepő válasz ez egy lány szájából, ugye? –  kérdezem mosolyogva. Hát igen, én ilyen kis sablonos vagyok, de egyszerűen imádom a romantikus történeteket, olyankor akaratlanul is beleképzelem magam a főhősnő helyébe, aki így vagy úgy, de összejön a tökéletes pasival. Engem is megtalálhatna már a szerelem… na de jön az majd, ha jönni akar. Ezután a fotográfiáról kezdünk beszélgetni, és kérdésére bólogatok.
- Igen, számomra valahogy mindig egyértelmű volt. A szüleim rám ragasztották a fotózás szeretetét. De öcsémből szerintem már nem fotós lesz, ő annyira nem érdeklődik ez iránt, de aztán még ki tudja mi lesz belőle, még csak három éves. – válaszolom, és ezáltal az az információ is kiderül rólam, hogy nem egyedüli gyerek vagyok.
- Na, akkor szuper, hogy megtaláltad azt, amit szeretsz. –  mosolygok. Én nem értek annyira a számítógépekhez, mármint olyan szinten, mint Lip, de azért az alap számítógépes ismeretekkel természetesen én is rendelkezem.
- Ott még sosem voltam. Szeretsz ott élni? Jó hely? – érdeklődöm picit az otthonáról. Tényleg nincs messze, szóval gyakran hazalátogathat, bár nem tudom, milyen rendszerességgel teszi ezt meg, de ennyire nem akarok a magánéletében vájkálni.
- Szerintem egész jól. Jófej emberek járnak ide, és az óráimat is szeretem. Persze az emberek között vannak kivételek, az előbbi két nagymenő szerintem elég szemléletes példa erre, de amúgy szuper minden. – válaszolom, és hangomból szerintem kihallatszik egy kis lelkesedés, ami annak tudható be, hogy nagyon örülök, hogy ide járhatok a Frances University-re.
- És te hogy vagy vele? Neked van némi előnyöd velem szemben, már ami az időt illeti, sok barátod van? –  kérdezek vissza, mert bár most egyedül volt, amikor összefutottunk, de ez nem jelenti azt, hogy remete lenne. Igazából nekem elég közvetlennek tűnik, meg jól el lehet beszélgetni, nem értem, miért ne lehetnének barátai, vagy legalább jó haverjai.
- Mit szeretsz szabadidőben csinálni? Már a programozáson, meg a hősködésen kívül? – kérdezem, és a hősködést azért említem, mert ez már a második alkalom, hogy megment. Az első a legutóbbi találkozáskor volt, amikor majdnem nekimentem az ajtófélfának, a mostani meg hát egyértelmű.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Vas. Dec. 14 2014, 23:36

- Hát igen, amúgy nem is tudok játszani. Elkapom a labdát és csak végigsétálok a pályán, előrehajtott fejjel és senki nem mer hozzám érni. - Vázolom Ninának is a helyzetet, milyen lenne egy ilyen szuper sisakkal és még szuperebb fejformával a játék. De nem baj, még normális, csaknem unalmas fejformával is tökre élvezem a játékot, van egy kis kihívás legalább.
- Nem, nem hacker vagyok, csak programozó, rendszereket tervezek. De mondjuk ha én terveztem volna a suli adatbázisát, megoldható lenne. - Mosolygok rá féloldalasan, bár nem mondom, hogy nem érdekelne kicsit a "gonosz" része is az informatikának, jobban szeretek a védelmi rendszerekkel bíbelődni, kísérletezgetni. Bár ahhoz ismernem kell a támadók tudását is, szóval komplexebb dolog, mint az ember hinné.
- Szerintem nincs benne semmi gáz. - Vonom meg a vállam és mosolygok rá. Hiába, a női szíveknek kell a romantika, de igazából a férfiakénak is. Hiszen ha tudnák, mekkorát dobban a szívem, amikor egy matematikai rejtélyekkel, problémákkal foglalkozó könyv borítójára pillantok, hogy izzad a tenyerem, ahogy kinyitom és belelapozok, mennyire izgatott vagyok, amikor közeledik a vége és hiába nem vagyok vele, csak rá tudok gondolni... és most mondja azt valaki, hogy nem vagyok romantikus alkat!
- Ja, a kis focista palánta. Ne engedjétek, hogy ne tanuljon mellette... rossz döntés. - Sóhajtom, mert már elmélkedtem épp eleget a játékostársaim elméjéről. Nem tudom, hogy vetekedhet az ember érzelmi intelligenciája egy botéval, de valójában azt sejtem, a fizikai valóság előrehelyezése, túlhajszolása és az elme elhanyagolása lehet a háttérben. Semmiféle nagy gondolat, kreativitás, alkotás, ha nem kap ilyet az agy, hamar elfárad és feladja a harcot. Az éles elmét etetni kell, de még mennyire.
- Hát, olyasmi. - Mosolygok, mert tényleg szeretem, rajta gondolkozni, morfondírozni. Néha órákat ülni egy probléma felett és szakadatlanul próbálkozni a megoldásával... de szép is az!
- Egy tipikus kaliforniai városka, semmi extra nincs benne, de amúgy jó hely. Nem igazán élek ott amúgy, elég ritkán járok haza. - Állapítom meg, miközben inkább zsebre rakom a kezeimet, jó szokásom szerint. Pedig mennyivel könnyebb lett volna, ha a nevelőapám nem rúgdos el a Francesig. Még mindig otthon élhetnék, a kis szobámban, csendesen programozgatva. Steril, nyugodt környezetben, emberektől elzárva, a családomat néha meglátogatva. Istenem, de szép lenne.
- Na, ennek örülök. - Mosolyogva bólintok, amikor azt mondja, sikerült beilleszkednie. - Ami engem illet én nem... tudod, nem vagyok az a... barátkozós típus. - Elnevetem magam, mert tudom, nem úgy érti, ahogy gondolom. Igazából mondhattam volna azt is, hogy nem vagyok képes normális emberi kapcsolatok kialakítására, vagy hogy képtelen vagyok már kötődni, tulajdonképpen a saját családtagjaimhoz sem megy már igazán... de egyik sem hangzik jól. Nem fest rólam túl jó benyomást, de legalább őszinte. Na mindegy, majd meglátjuk, mit reagál, mennyire kíváncsi kislány.
- Jó, hülyén hangzik, meg elég gáz, de nagyon szeretek gondolkodni. Szinte felfoghatatlan problémákon, a megoldásukon... ilyesmiken. Nem valami egetrengető, aktív hobbi, de jobban leköt, mint hinnéd. - Mosolygok végül, mert jó, tudom, hogy gáz hobbi a gondolkodás, de senki nem mondta, hogy nem vagyok egy gáz valaki. Senki sem mondta, egy szóval sem, hogy egy érdekes valaki vagyok. Sőt. Abban sem vagyok biztos, hogy vagyok valaki. Sikerült már vajon teljesen eltüntetnem magam?
- Gondolom, te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a "munkád" a hobbid is egyben, nem?

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szer. Dec. 17 2014, 16:42

- Hmm, jó taktika. – mosolyodok el, és lassan ezzel le is zárjuk ezt a kockafejes témát.
- Hát, akkor ezt bebuktam. – biggyesztem le az ajkaimat szomorúságot színlelve, de nem bánkódom igazán, hiszen mindenképp tanultam volna, hiszen azért jöttem az egyetemre, hogy bővítsem a tudásomat, nem azért, hogy hackeléssel szerezzek jó jegyeket, de azért viccnek jó volt.
- Mernél is mást mondani! – fenyegetem meg játékosan, és felnevetek. Szerintem sem gáz, hogy egy lány romantikus könyveket olvas, de még ha fiúk olvasnák ezeket, az se lenne gáz, csak szimplán fura, de én akkor se ítélném el őket természetesen. Az olvasás csak jót tesz az embernek, művelődhet, fejlesztheti a szókincsét meg minden ilyesmi, de én ezt most nem állok neki fejtegetni, mert a kommunikáció halad tovább.
- Dehogy! A tanulás mindenek előtt! Ez szerintem is, és a szüleim szerint is fontos, így ebben a szellemben neveljük, de természetesen hobbinak azt választ, amit akar, ebben nincs lekorlátozva. Az se biztos, hogy focista lesz, bár tény, hogy imádja. – bólogatok arra, hogy rossz döntés, ha nem tanul valaki, és csak mondjuk a sportra koncentrál. Elvégre a sportokból előbb-utóbb kiöregszik az ember, és akkor utána mit csinál? Szóval legalább egy érettségi mindenképpen kell, de egy diploma se haszontalan jószág.
- Hogy-hogy? – csúszik ki belőlem a kérdés, de aztán rájöttem, hogy ezt lehet, hogy mégse kellett volna megkérdezni, mert lehet, hogy személyes dolog, így korrigálok is gyorsan. – Bocsi, ez lehet magánügy, nem muszáj válaszolnod! – teszem hozzá egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. Nem akarok én a magánéletében vájkálni, de az tény, hogy minél több dolgot szeretnék róla megtudni, mert kedvelem Lipet. Ezután beszélgetünk a beilleszkedésről, és amíg ez nekem könnyen megy, addig a fiúnak nem igazán, és amikor ezt hallom, kicsit elkerekedik a szemem, nem tagadom, meglepődtem a válaszon.
- Ezt tudod nehezen hiszem el… Velem is könnyen szót értettél, pedig én úgymond rádtörtem, és tök jól elbeszélgettünk akkor is, és most is, legalábbis szerintem, de javíts ki, ha tévedek! – mondom, és tényleg nehéz elképzelni róla, hogy nem barátkozós, és visszahúzódóbb. Vagy csak én azon kevesek egyike vagyok, akivel könnyen szót ért? Ki tudja, én mindenesetre örülök a ténynek.
- Hmm, ilyen választ se kaptam még senkitől, mikor megkérdeztem, mi a hobbija. Érdekes. Ha megkérdezhetem, mi volt a legutóbbi ilyen dolog, amin elgondolkodtál? – kérdezem, és tényleg érdekel, mert most speciel nekem egy olyan dolog se jut eszembe, amin az ember üres perceiben, óráiban el tud gondolkodni, de talán Lip mond egy példát.
- Igen, a fotózás a legkedvesebb hobbim, de ne gondolj fanatikusnak! Sok mindent szeretek még csinálni, például zenét hallgatni, társaságba járni, új embereket megismerni, vagy csak otthon ülni, olvasni, filmezni, ilyesmi. – tény, hogy néha képes vagyok elragadtatni magam, ha a fényképezésről van szó, de azért igyekszem visszafogni magam, hogy ne nézzenek valami mániákus fotográfusnak.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szer. Dec. 17 2014, 23:29

- Igazad van... nem mernék. - Vigyorgok rá, mert nem tudom... tényleg így gondolom, ez esetben, de úgy tartom, bölcsebb hallgatni egy dologgal kapcsolatban, mintsem szembeszegülni. Pedig annyira jól tudtam vitatkozni régen, mint egy harcias oroszlán, úgy csaptam le minden gyengepontra. Régi "szép" idők...
- Nevelitek? Nem inkább ő nevel téged? - Kérdezem vigyorogva, mert ki tudja, ha erősebb személyiség, még az is megeshet. Bár még kicsi ahhoz szerintem, hogy egy kis akarnok legyen. Bár egy roppant vicces gondolat tőlem, tekintve, hogy én már ilyenkor is egy kis szörnyike voltam. Mondjuk nekem megvolt rá az okom.
- Nem gáz, kérdezhetsz bátran. - Mosolygok rá, mert Nina hirtelen vágja rá a kérdést és egyből visszakozik. Nyílt és egyenes beszélgetés a dolgokról, ez az, ami segít a felszínen maradni. - Hát, nem igazán bírom a járműveket, főleg az autókat, de úgy mást se igazán. Általában mindenhova gyalog járok. - Mosolygok, miközben kicsit megvonom a vállam. Igyekszem a városban nem távoli célpontokat kitűzni, de ha kell, elsétálok a másik felébe is, csak sokáig tart. De általában van időm, szóval nem kell értem aggódni. Meg van egy tök jó kis biciklim, ha nem csúcsforgalomban kell kevernem, akkor arra pattanok fel.
- Ismerőseim vannak, meg alapvetően úgy... jól elvagyok az emberekkel, csak... nem is tudom, hogy fogalmazzam. - Zavartan, levegőt kieresztve nevetgélek kicsit. - Nem "tartok" barátokat, de ez hülyén hangzik. - Nem találtam rá jobb kifejezést, de ez tűnik a legjobbnak. Amúgy sem vagyok olyan vonzó személyiség, hogy az emberek csak úgy fussanak utánam. Vannak olyan ismerőseim, akikkel néha beszélgetek, ha éppen roppant szociális pillanatomban nem tudok mit kezdeni magammal, de ez nem gyakori.
- Sokat gondolkodok a valószínűségszámításon, esélyeken. Tudtad, hogy több esélyed van arra, hogy a buszodnak, ami a reptérre visz, balesete lesz, mint arra, hogy lezuhan a géped? És ez még a terrortámadásokat belevéve is a repülő a nyerő. Tudod, sokkal-sokkal biztonságosan odafent, az emberek felett. - Mutatok fel az égre, halál komolyan beszélek. Nem, semmi vicc nincs benne, tényleg ilyesmiken szoktam gondolkozni. Kicsit gáz, de főleg a halálon, annak elkerülésén, az esélyein... és ezért maradok inkább a szobámban. Bár nem a biztonság miatt, nem igazán félek a haláltól. Közelről a szemébe néztem és itt vagyok, nem vagyok hihetetlen sérült sem, és ha esetleg legközelebb homlokon csókol, akkor legalább nem én leszek a szerencsétlen aki túlélte és viseli a terheket.
- Zenét hallgatni, hm? Milyen zenét szeretsz? - Kérdem, ha már faggatózóst játszunk. Nope, nincs akkora mázlim, hogy egyezzen a zenei ízlésünk, az biztos.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Vas. Dec. 21 2014, 17:24

Vigyorgok én is azon, ahogy Lip mondja, hogy nem merne más mondani, na nem mintha ha fejét vettem volna abban az esetben.
- Haha! Előfordul, hogy ő nevel engem, kihasználva a jószívűségemet, de azért az esetek nagy többségében én vagyok a főnök. Meg a szüleim természetesen. – mondom mosolyogva, és tényleg van, hogy Dan kihasználja, hogy engedékenyebb vagyok, mert egyszerűen imádom, és olyankor visszaél az aranyosságával. Kis huncut, de nem tudok rá haragudni.
- Oké, de azért csak szólj, ha valami olyanra kérdezek rá, amire nem kéne. – mondom már csak azért is, mert talán ez nem volt annyira magán jellegű dolog neki, de lehet, hogy más az lesz, amiről például nem is gondolnám, mert én minden gond nélkül beszélek róla. Mondjuk én szinte mindenről szívesen beszélek, vannak ugyan tabu témák, de az kevés, és általában nem szokott előjönni egy átlagos beszélgetés során.
- Értem. – bólogatok a járműves válaszára, és nem feszegetem tovább, honnan ered ez, biztos valami trauma okozza, vagy nem tudom, inkább tovább is ugrunk a barátkozás témára. Meglepődök a válaszán, és ennek hangot is adok, és picit zavart is lesz ettől. Tök aranyos.
- Akkor ne erőlködjek, mi ketten nem leszünk barátok? – biggyesztem le kicsit az ajkaimat szomorú kiskutyatekintettel egybekötve, mert így nagyon az jött le, hogy max. jó ismerősök lehetünk mi ketten, ami jó, én annak is örülök, csak jó lenne, ha mindez több lenne. A hobbija igencsak érdekes, ezért erre rá is kérdezek jobban.
- Hmm, nem, ezt nem tudtam. Ma is tanultam valami újat, hála neked. – küldök felé egy mosolyt. Szeretem az ilyen dolgokat, roppant érdekesnek találom őket.
- Ha van még ilyen érdekes infót, akkor én szívesen meghallgatom, szeretem az ilyeneket. – osztom meg vele is az álláspontomat, aztán a saját hobbimat fejtem ki.
- Mindenevő vagyok, de a populárisabb számokat szeretem a legjobban, de hip hop, rap, sőt, kicsit rockosabb zenék is jöhetnek, de a hörgős, metálos dolgok azért annyira nem jönnek be. Igazából bármit meghallgatok, aztán utána döntöm el, hogy tetszik, vagy nem. Te hogy vagy a zene témával? – dobom vissza a labdát, de hogy egyéni kérdéseim is legyenek, ne csak a visszakérdezés, ezért ha válaszolt, kérdezek.
- Filmeket szereted? Moziba járni, vagy csak a szobádban berakni egy filmet és nézni, popcornt rágcsálni, ilyesmi? – érdeklődöm, közben pedig körülnézek, merre is járunk, mert olyan jól elbeszélgetünk, hogy azt se nézem, merre visz a lábam. A suli épületét már elhagytuk, és már az utcán, illetve a járdán sétálunk végig.
- Hoppá! – csúszik ki belőlem egy jajszó, amikor megbotlok valamiben, valószínűleg a járda volt kicsit bukkanós, én meg nem figyeltem, de szerencsére talpon maradok.
- Na szép, 20 éves vagyok, és menni se tudok rendesen. – nevetek fel a fejemet rázva saját szerencsétlenségemen.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Vas. Feb. 01 2015, 13:59

- Hmm... nem. Még mindig nem tudlak elképzelni téged a főnökként. - Vigyorgok szélesen, mert tényleg, Nina olyan kis kedves, meg kis nebántsvirág. Jó, én se vagyok jobb, de én is képtelen vagyok főnök lenni, mármint olyan határozott meg nevelő, meg parancsolgató... biztos nem.
- Nyugi, az fel fog tűnni, de a kérdésekkel nincs baj. - Mosolygok rá biztatóan, mert persze, azzal nincs gáz. Azt válaszolok rá, amit akarok, semmi rossz nincs benne. Még akkor sem, ha visszakérdez, nem hazudok, csak ha nem akarok valamit elmondani, nem mondom el. Viszont ha olyasmit csinál, mint Amelia és a hallottakat... ellenem fordítja, fájni fog. Nagyon. Ezért jobb lesz, ha nem mesélek magamról.
- Figyelj, rajtam nem fog múlni. - Emelem fel védekezően a kezeimet, nevetgélek is egy sort, mert tényleg, nem én akarok nem kötődni. Nem tudatos döntés, ez automatikus reakció, védekezés azok után... amin átmentem. Ha nincsenek fontos személyek az életemben, nem tudom elveszíteni őket, ilyen egyszerű a képlet.
- Hm, ha legközelebb eszembe jut valami, majd megosztom. - Ígérem neki mosolyogva, mert nem szoktam ilyeneken gondolkodni, amikor másokkal vagyok. Annyira antiszociális nem vagyok, inkább figyelek Ninára, de néha nem tehetek róla, csak így beugranak random tények. Általában megtartom őket magamnak, de nem mindig megy, lásd az előző alkalom.
- A zene nem olyan nekem, mint neked, amióta nem hallok rendesen, nem vagyok jóban. - Állapítom meg a fülemre mutatva, amiben virít a csodálatos hallókészülékem. Na igen, régen szerettem a zenét és gyakran hallgattam, de amióta nem hallok rendesen már.. nem az igazi. Persze, jó így is, de valahogy nem tudom már annyira élvezni, mint előtte.
- Nem szoktam moziba járni, általában a szobámban nézem, de nemrég összefutottam a filmklub egyik vezetőjével és megfűzött, hogy nézzek be, szóval... most már jobbára ott nézem őket. - Magyarázom neki elvigyorodva, ahogy visszagondolok Lizzyre. Öcsém, mertem volna nemet mondani neki? Esélytelen, amilyen kicsi, szőke, amennyire cukinak tűnik, olyan veszélyes. Éppen elgondolkozom kicsit ezen, de amikor Nina megbotlik, reflexszerűen kapok utána, bár valószínűleg nem esett volna el magától sem... de ha mégis, akkor nagyon könnyen beüthette volna a fejét a betonba, ha nem tudja időben lerakni a kezét. És teszem azt, halálos is lehetett volna, ha rossz helyen üti meg magát, vagy legjobb esetben egy kis agyrázkódást is kaphatott volna... jézusom. Nem baj, azért a totál halálsápadt fejemet próbálom rendezni és szerencsétlenül mosolygok rá.
- Nem baj, remélhetőleg még sok-sok éved van megtanulni. Addig meg... ne nagyon járkálj egyedül. - Kérem tőle végül mosolyogva, mert komolyan... ha nem vagyok itt, akkor a többi ember általában leszarja, mi van a másikkal. Hagyja elesni, sőt, még a földön fekve is elmennek mellette néhányan, szóval nem vicces. Nagyon nem.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Vas. Feb. 01 2015, 18:00

- Miért? Ennyire alamuszi nyuszinak látszok, aki nem tud főnökként viselkedni? – kérdezem felhúzott szemöldökkel, vigyorogva. Tény, hogy nem vagyok az a tipikus főnök alkatom, talán nem vagyok olyan határozott, mint egy vezetőnek lennie kell, ezzel tisztában vagyok, de ezt a labdát, amit Lip feldobott, le kell csapnom.
- Rendben! – mosolygok vissza rá, de azért remélem, nem kérdezek majd olyat, ami esetleg nem tetszik neki, vagy nehezére esik válaszolni rá. Eszem ágában sincs megbántani, ez távol álljon tőlem, én nem az a fajta ember vagyok.
- Akkor kin? Ezt nem igazán értem. – döntöm picit oldalra a fejemet, mert véleményem szerint az embernek önmagának kell eldöntenie, hogy nyitott-e olyan emberi kapcsolatokra, mint a barátság, szóval ez magukon az embereken múlik… legalábbis szerintem, de hamarosan úgyis kiderül, hogy Lipnek mi a véleménye erről.
- Oksi, köszi! – küldök felé egy mosolyt, és kíváncsian fogom várni, hogy milyen elmélettel rukkol elő legközelebb. Vajon egy nagy kanál Nutella minden nap megelőzi a betegségeket? Mert akkor én napi kettővel is megeszek, ha a jó ügy ezt kívánja, márpedig az egészség nem játék! Ezen a kis okfejtésemen elvigyorodom, és ha Lip látta, akkor szerintem nem tudja majd hova tenni, de ha rákérdez, megosztom vele, de ha nem, akkor ezt a kis elméletet megtartom magamnak. Na de ezek után a zene lesz a téma, és bólogatok, hogy megértem, hogy nem ugyanaz a zene hallókészülékkel, mint anélkül.
- Ha nem tolakodó a kérdés, a zenén kívül mi még az, ami esetleg más, mint nélküle? – remélem, nekem sosem lesz rá szükségem, de bármi megtörténhet. Hangom kedvesen cseng, és igyekszem a sajnálatot teljesen mellőzni belőle, mert általában az olyan emberek, mint Lip, akiknek van valami „hátrányuk” a többi emberhez képest, azoknak az utolsó, amire szükségük van az az, hogy az emberek sajnálják őket. És igazuk is van, attól ők még teljes értékű emberek, csak valamiben mások, az meg nem feltétlen baj.
- Filmklub? Az, ami a suliban működik? Miről szól a klub, csak összeültök, és megnéztek egy-két filmet? Vagy mi? – érdeklődöm, mert láttam, hogy oda is be lehet lépni, de végül nem tettem meg, első körben úgy voltam vele, hogy az iskolaújság és a fotósklub elég.
- Milyen típusú filmeket szeretsz? – forszírozom tovább a film témát, mert ez olyan, hogy el lehet róla csevegni, és közben megismerhetik egymást az emberek. Annyira koncentrálok a filmekre, hogy az ég tudja miben, de megbotlom, és bár azért nem voltam esés közelben, de azért küldök egy hálás mosolyt Lip felé, aki utánam kapott.
- Köszi. Jesszus, totál elfehéredtél, jól vagy? – kérdezem egy kissé aggódva, mert tényleg eléggé elsápadt, és ezt most így hirtelen nem tudom hova tenni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Szer. Feb. 04 2015, 20:05

- Pont annyira vagy az, mint én. - Kacsintok rá biztatóan, majd elvigyorodok. Bár kis túlzást érzek, valószínűleg én nagyobb szerencsétlenség vagyok Ninánál. Képtelen lennék két embert irányítani, még magammal sem megy, nemhogy egy csoporttal. Na ez nagyon szép összeszedett és követhető gondolat volt, de semmi baj, csak lapozzunk!
- Nem tudom, hárítom a felelősséget. Én nem akarom eltaszítani az embereket, tényleg, de valahogy mindig sikerül. És ne mondd azt, hogy áá, dehogy! Majd egyszer meglátod. - Mosolygok rá kicsit szomorúan, mert tudom, hogy kiábrándító vagyok. Egy senki, egy szerencsétlen senki, aki csak csalódást tud okozni, sosem felel meg semminek és senkinek, hót mindegy, mennyire próbálkozik. De azért még próbálkozok, és amíg az embereket érdekelem, addig jó. Aztán vagy megutálnak vagy megunnak és bájosan intenek nekem búcsút. Na igen, szép forgatókönyv, de már komolyan hozzászoktam. Érdekes az ember, még a legfurább dolgokhoz is hozzá tud szokni és csak úgy egyszerűen, vállrándítással kezelni, rezignáltan.
- Hm, hát, az ébredés. Lehet, hogy neked nem nagy dolog, de ugye én nem ezzel alszom, és a normál emberek csak úgy felhúzzák a telefonjukat, csörög, rányomnak pár szundit és felkelnek. Én viszont olyan lelki nyugalommal alszom át, akármilyen hangosan ordít a fejem mellett, hogy az hihetetlen. Ha meg ember ébreszt, azonnali harci reflexet vált ki belőlem, egyszer majdnem kirúgtam az öcsém pár fogát. De a párna alatt rezgő telefon bevált. - Magyarázom neki vigyorogva, mert tök normális, hogy érdekli, én meg nem veszem a szívemre. Szívesen mesélek neki a nyomorékok életéről, már nem azért, hogy sajnáltassam magam, remélem nem tűnök olyannak. Hátha mondjuk jobban értékeli, hogy hallja a reggeli ébresztőt és boldogabban kel fel, vagy valami. Basszus, ez nagyon nyálas volt, fujj. Na nem baj, legalább megvolt a mesedélután. De még nincs vége!
- Olyasmi, meg utána megbeszéljük őket. Ha nem egyezik a vélemény, kitör a harmadik világháború, tök bulis. - Vigyorodom el, ahogy azon gondolkozok, pár harsány ember hogy tud vitázni és hajtani az igazát a filmmel kapcsolatban, mintha az élete múlna rajta. Bár Lizzy könnyedén csillapítja a hangulatot, a magam csendes, elbújós valójában tök jól szórakozom rajta, amíg tart. Főleg, mert általában egyiküknek sincs igaza.
- Elgondolkodtató, bonyolult, fejtörős, rejtélyes, racionális. Hm, azt hiszem, ez pontosabb leírás lett, mint sejtettem. - Nevetgélek kicsit, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen határozott jelzőkkel meg tudom adni, milyen filmeket szeretek, még engem is meglepett! Pedig tényleg nem szoktam határozott lenni. Vagy egyenes, lényegre törő válaszokat adni... szomorú, de igaz.
De aztán Nina megbotlik, belőlem pedig előjön a megszállott paranoid énem és már el is képzelem, milyen durván megsérülhetett volna. Sőt, igazából meg is halhatott volna, és könnyedén kalandozom el afelé, hogy ez is az én beteges balszerencsémnek lenne köszönhető. Valószínűleg látszik rajtam, ó igen, ismerem már ezt a cuki, aggódó pillantást és a hangszínt. Üzenet dekódolva: Lip, szarul nézel ki. De egy igazán elegáns kódolás volt akkor is, mit ne mondjak.
- Aha, minden király. - Mondom, mosolyt erőltetve halálra vált arcomra és gyorsan megvakargatom a tarkómat kissé zavarban, hátha elterelem a saját figyelmem is. Ezaz, kezdjük a creepy viselkedést, hogy sikítva meneküljön... természetesen. Brávó, Lip. Csak gratuálni tudok.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Pént. Feb. 06 2015, 16:51

- Hűha, akkor tényleg semmi esélyem, hogy vezető legyek. – csóválom meg a fejem lemondóan, de aztán felnevetek, csak viccelek.
- Oké, akkor nem mondom. Viszont figyelmeztetlek, hogy ha valakit kedvelek, akkor azt nehezen engedem el, és nem mondom le róla könnyen, márpedig téged megkedveltelek! Szóval fel a fejjel! – lököm meg picit játékosan, mikor látom, hogy picit elszomorodik az ábrázata. Nem szeretem, ha az emberek szomorúak, ezért próbálom a vidámságot sugározni Lipnek. Nem tudom, miért gondolja úgy, hogy eltaszítja az embereket magától, de annyi biztos, hogy mivel tényleg teljesen szimpatikusnak és normálisnak tartom a srácot, így hacsak nem küld el, hogy hagyjam békén, akkor én bizony nem fogok tágítani. Sőt, még ebben az esetben is küzdenék, mert úgy gondolom, hogy ez az eltaszító hadművelet egyfajta védekező mechanizmus nála, de nem ismerem még annyira, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le az egészből. Na majd kiderül.
Ezek után a hallókészülékéről kérdezem, hogy mennyire más az élete ezzel, és bólogatok, hogy értem a problémát.
- Milyen kis agresszív vagy. – mosolygok akkor, amikor azt mondja, hogy volt már, hogy majdnem kirúgta a tesója fogát, amiért az felkeltette. Igazából nem vicces a helyzete, hogy halláskárosult, de csak nem haragszik meg, ő se szomorkodik nagyon miatta, legalábbis nem veszem észre rajta, elég vidáman kezeli a helyzetet. A magam részéről én egyáltalán nem szeretem az ébresztőket, a legszebb álmomból tudnak felkelteni olykor, de a hallottak után azért átértékelem a dolgokat.
- Jól hangzik. – nevetek fel, és elképzelem, hogy egy-egy film után kő kövön nem marad, és ahány ember, annyi mondja a véleményét, ami persze nem egyezik a másikéval, repül a popcorn, meg minden. Jó kis közösség lehet úgy összességében, és nem is nagy erőfeszítés megnézni egy filmet, aztán csevegni róla. Ha már film, tudjuk meg, Lip miket szeret, és ebben kicsit eltér az ízlésünk.
- Hm, azt kell mondanom, hogy azok után, hogy elmondtad, milyen kis elméleteken szoktál gondolkodni, azt kell mondanom, hogy nem lepett meg a válaszod. Én inkább a vígjátékokat, és romantikus filmeket szeretem, de igazából ha jó a film, én mindenre vevő vagyok. – jegyzem meg, bár nem volt kérdés, de ha már témába vágott, hát gondoltam megosztom ezt az információt Lippel.
Csak egy botlás volt, semmi komoly, de Lipre ráhozhattam a szívbajt, vagy nem tudom, de meglehetősen lesápadt, és én aggódni kezdek miatta picit, ennek pedig hangot is adok.
- De biztos? – kérdezem továbbra is kissé aggódó hangnemben, és gyanakvó pillantással nézek végig rajta, mintha arra várnék, hogy elájuljon, de remélem semmi ilyen nem fog történni, mert aztán akkor ott valószínűleg bepánikolok. Na de az ilyen gondolatokat ki is kell rázni az agyból, így picit meg is rázom a fejem, ezzel mint egy jelképesen kiűzve a rossz dolgokat a buksimból. Erőlteti a mosolyt, de engem nem tud átverni, szóval továbbra is őt nézem, hogy tényleg minden okés-e vele. Menet közben azért kikerülök egy villanypóznát, nem örülnék, ha egy kis dudor lenne a homlokomon, meg egy monokli, már csak az hiányozna.

_________________
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: El a kezekkel Ninától || Nina&Lip   Today at 08:59

Vissza az elejére Go down
 

El a kezekkel Ninától || Nina&Lip

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Frances épületek :: Archívum-