Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Felix Kaleolani
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 The evening of surprises || Callie&Seb

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 21:12

Sebastian szülinapja, amiről joggal hihetnénk, hogy elfelejtettem. Pedig nem, egyáltalán nem, csak húzós hetem volt, és egészen mostanáig nem jutottam oda, hogy felhívjam és átmenjek hozzá. Előrevetítem, hogy nem fogadok el nemleges választ és hogy ott alszom vele, ha jól tudom úgysem szeret egyedül aludni. Különleges alkalom, különleges bánásmód, délután korábban jövök el a szerkesztőségtől, azt hiszem életemben először kéreckedek el a főnökömtől előbb. Pedig maradnék még, hogy ne kelljen később behoznom a lemaradást, de ha nem, hát nem. Hazaesek és már hívom is, aztán összeszedek mindent, amit el akartam vinni neki és kitaláltam, a táskámba belefér minden. Egy szép, piros kötött ruhát veszek fel, cuki cicás harisnyával és a kedvenc nyakláncommal, cicás gyűrűvel és már mehetek is. (KATT)
Aztán nemsokára már a lakása előtt is vagyok, fázok kicsit, mert jobban is felöltözhettem volna, még mindig nem vagyok hozzászokva ehhez az éghajlathoz, pedig már elég régóta élek benne. Na mindegy, kicsit türelmetlenül várom, hogy ajtót nyisson nekem, de ahogy meglátom, nem bírom visszatartani a lelkesedésem és a nyakába ugrok... remélem nem menekül el sikítva.
- Szia! Boldog szülinapot! - Támadom le egyből a lényeggel és gyorsan megölelgetem, simogatom és körbecsókolom, mert tudom, hogy imádja. És most aztán szeretnék a kedvében járni, főleg, mert hiányzott is már és olyan jó, hogy van egy szabad estém vele.
- Ne haragudj, hogy letámadtalak, de szokás szerint nem bírok magammal. Hoztam volna sütit, de tudom, hogy nem vagy olyan édesszájú, de hoztam magam! - Vigyorgok rá szélesen és végigmutatok magamon, hogy itt vagyok én, remélhetőleg elég édes. Bár én kicsit sajnálom a sütit, de ez nem az én szülinapom... még.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 21:38

Elmúlt a szülinapom, túl vagyok egy... nos egy beszélgetésen az öcsémmel... de még mindig hullámvölgyeim vannak. Így esik meg hogy mikor Callie felhív kelletlen, de a munkára hivatkozom, hogy nagyon elhavazódtam és nem lehetne-e... de nem nem, már közli is hogy nem, szó sem lehet róla, itt alszik, fogadjak szót, egy napot kibírok. Hát igent mondok, sok választásom nincs.
Már egy fokkal jobban vagyok, tekintve külsőre ápolt maradok, hiába nem látom értelmét, mert amúgy nem mozdulok ki a lakásból. Otthon olvasgatok, fordítok, de abban sem lelem kedvem. Főzni nem főzök, enni is alig eszem. Ellenben esténként azóta csak alkohollal bírok elaludni, szóval a szekrénybe van már pár teli és üres whiskys üveg egyaránt. Annyi eszem van hogy nem hagyom elöl. Többet dohányzom, de az ablakban teszem, kinn van a hamutál is, mert rászorulok mostanság. Az igazat megvallva nincs kedvem találkozni senkivel. De mivel tudom hogy Callie átjön, igyekszem összekaparni magam legalább külsőleg, ha már belsőleg egy fokkal nehezebb. Szóval inget veszek fel, kéket, meg egy kék farmert. Az ágyról lepakolom a könyveket, de nincs kedvem elpakolni, leteszem a szekrény elé őket, majd... egyszer. Húzok új huzatot, bár semmi kedvem. Na mindegy, szóval azért próbálom élhetővé tenni a lakást, vettem kenyeret, tejet, hogy Callienek legyen. Ha már itt alszik.
Hallom hogy csönget, nyitom az ajtót, míg mosolyt erőltetek az arcomra, de meglep hogy a nyakamba veti magát.
-Hoho... héj te... - Ölelem át, mert most meglepett, nem szeretném ha elesne. - Köszönöm. - Mondom, hát... nem valami boldog eddig. De Josh kicsit kihúzott a mélabúból, szóval már egy fokkal jobban vagyok, hála neki.
Mosolygok, hogy körbecsókol, meglep vele. Miért kapom? Jah, szülinapom van... igaz is.
-Édes vagy. - Mosolygok rá. - Gyere be, hűvös az idő ma. - Invitálom be, vegye le a cipőjét.
-Pont elég, valóban nem vagyok sütis. De magadnak hozhattál volna, te szereted. - Mosolygok rá. - Kérsz valamit? Inni? Vagy rendeljünk valamit? - Nem akarom mondani hogy nincs itthon semmi, mert én nem eszem mostanában... vagy csak keveset. Lehet ezért fáj a fejem tompán napok óta, de már kezdem megszokni, nem tesz semmit. Már fel sem veszem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 21:56

Amikor a nyakába ugrok és körbeölelgetem, kicsit meglepődik és kevésbé tetszik neki, mint ahogy eredetileg elképzeltem, de nem baj. Most megkap ma estére, engem is, az ajándékait is, és örülni fog neki, mert én azt mondtam! Na jó, ennyire erőszakos nem vagyok, de remélem örülni fog neki, mert elég sokat jártam utána és... jézusom, meggondoltam én ezt jól?
- Remélem örülsz neki, hogy itt vagyok, mert korábban eljöttem a munkából, még senki kedvéért nem csináltam ilyet pedig, csak a te kedvedért! - Csicsergem továbbra is lelkesen, mert az én kedvem ma senki nem töri le, közben lerángatom a cipőmet is a lábamról és kicsit meg is dőlök, de megtámaszkodok a falban és már ölelgetném ismét össze-vissza, de visszafogom magam, inkább csak szélesen vigyorgok rá.
- Majd a saját szülinapomon sütizem tele magam. - Válaszolok mosolyogva, majd odamegyek hozzá és már kutatok is a táskámban fél kezemmel és komolya pörgök, mint egy túltöltött duracell nyuszi. De csak mert imááádom a szülinapokat és ez Sebastiané és meg kell ünnepelni, én pedig nem dolgozok és jééj!
- Szóval, hoztam neked pár dolgot, mert imádok ajándékozni, a szülinapoknál csak a karácsonyt imádom jobban, de valahol kezdeni kell, szóval tessék! - Vigyorgok rá szélesen, miközben végre előhalászom a becsomagolt kis könyvszerűséget és felényújtom. Egy fényképalbum van benne, a múltkor készült képekkel és a végén ott van a régi képünk is, amit megígértem neki. Szerintem aranyosak lettek, és alig várom, hogy kibontsa, beharapott alsó ajakkal lelkesen várom, ha kell, noszogatom.
- Tádá! - Lelkesedek, amikor meglátja, mi is ez és az arckifejezését figyelem. - Tudom, mennyivel jobb, ha kézzel fogható, itt van, ki tudod rakni, azt csinálsz vele, amit csak szeretnél... - Mosolygok rá és megölelgetem és adok egy nagy puszit az ajkaira, mert neeem, nem bírok magammal.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 22:16

-Tényleg? - Nézek rá meglepődve, bűntudatom lesz, bár igyekszem elfojtani. - Köszönöm, nem kellett volna, tudod hogy itthon vagyok... - Sütöm le a szemem, mert most nem vagyok valami lelkes tudom én, félek megutál, mert még a munkát is félretette és holnap pótolhatja be és ha nem érte meg neki... ajh, nem akarok erre gondolni, csak mosolyogni kell, igazán nem nehéz, nem? Max iszok egy kicsit, mondván ünnepelünk, akkor jobban elviselhető vagyok.
Ölelget, megint, őszintén szólva most nagyon nem tudok vele mit kezdeni. Ilyet nemigen szoktam csinálni, de most... úgy érzem nem érdemlem meg. Furán érzem magam tőle. Főleg mert lehet csak azért csinálja mert szülinapom van, amúgy nem akarna itt lenni csak... egyáltalán hogy hogy emlékszik még rá? Lehet megnézte újra...
De fel sem fogom mi van már a táskájánál van és matat. Félredöntöm a fejem, veszek egy mélyebb levegőt és míg kifújom szélesítek a mosolyomon. Erre kell koncentrálnom nem másra.
-Öhm... nem... nem kellett volna, tényleg. - Tűröm a hajam a fülem mögé de elveszem az ajándékot. De úgy döntök kényelmesebb leülni, amúgy is fáradt vagyok, szóval leülök és kibontom. Először azt hiszem könyv, de mikor szépen kibontottam a csomagolás - nincs kedvem széttépni - akkor meglepődöm. Kinyitom és elmosolyodom. Alig fogom fel hogy csókolgat, passzívabb vagyok mint szoktam, de viszonzom. Bár most a lapozgatás jobban leköt. Olyan messzinek tűnik az a hétvége, akkor még el bírtam felejteni a dolgokat ha csak egy rövid időre is, de most... most nem megy. Benne van pár olyan is amit én bénáztam, szélesebben mosolygok. Biztos fájt neki beletenni a többi szép mellé. A végén meg ott van a régi. Végig is simítok rajta, akkor is milyen boldog voltam. Kicsit könnyes lesz a szemem, de éppen csak jobban csillog, nem látszik hogy több könny szökött volna bele, mert elpislogom. Egy családi albumunk sincs, erre a "barátnőmmel" aki még csak nem is a párom, van... A sors iróniája.
-Köszönöm. - Nézek rá mosolyogva. - Ki fogom tenni. - Ígérem, de tényleg ki szeretném. Adok egy puha csókot az ajakira, de amolyan öregesen, nincs benne hév, inkább csendes köszönet és hála. Tekintetem újra a képekre szökik, de becsukom, magamhoz ölelem az albumot, mosolygok rá. - De tényleg nem kellett volna. Így is sokat dolgozol, nem akarom hogy leterheld magad. - Simítom meg az arcát, remélem valami holt idejében csinálta, nem akarok neki is gond lenni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 22:35

- Dehogynem, nem is tudtam a napján jönni, meg olyan rég láttalak már! - Na jó, most már kezd nekem is feltűnni, hogy meglehetősen furcsán viselkedik, mert hiába ölelgetem, ki sem használja, nem ölel vissza. Nem tesz megjegyzést a cicás harisnyámra és nem csókolt meg már ötször, pedig már vagy negyed órája itt vagyok. De egyelőre csak próbálom átragasztani a hangulatom rá.
- Ajj, ne mondogasd már ezt, ez a szülinapod, hahóóó! Egyszer van egy évben, tudod, különleges alkalom, az emberek megünneplik. - Ahogy lecsüccsen a kanapéra, én is helyből megyek mellé, felhúzom a lábaimat és odabújok hozzá. Figyelem az arcát, ahogy kibontja, finoman, nem tépi szét. Amikor meglátja, elmosolyodik és lapozgat és ez jobban leköti, mint a szeretgetésem, de nem baj, nem bánom. Egy pillanatig mintha könnyes is lenne a szeme, de amikor ismét megnézem, már nem is látszik, lehet csak hallucinálok az adrenalintól ami száguldozik az ereimben.
- Ajj, de cuki vagy! - Állapítom meg mosolyogva, kuncogok is kicsit, de azt inkább abbahagyom, mert Sebnek jó ötlete támad. Végre megcsókol, én pedig már úgy vágytam rá, szóval lelkesen viszonzom. Bár ő nem annyira lelkes, valami nem az igazi, de ettől függetlenül mégis olyan jól esik a lelkemnek.
- Ne aggódj miattam, jó? - Mondom neki, miközben bekucorodok mellé és lejjebb csúszok. A fejemet a vállára hajtom, kezemmel pedig megfogom az övét és összekulcsolom az ujjainkat.
- Majd szólok, ha aggódnod kell értem, ha baj van, oké? - Mondom neki mosolyogva, mert ezzel talán kicsit megnyugtatom és nem kell folyton hülyeségeken gondolkodni. A fejemet adnám rá, hogy megint hülyeségek járnak a fejében, szabad kezemmel finoman végigsimítok a haján és rámosolygok.
- Mesélj nekem valamit! - Kérem tőle végül csendesen.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 22:50

-Josh átjött aznap. Mondjuk legalább megismerted volna... Kedvelnéd Joshuát. - Mosolygok rá, nagyon rossz lett volna ha Callie talál meg abban az állapotban. Bár miután már ittam és úgy jött volna legalább tényleg megismerte volna Josht. Hm.
-Áhm, igen, igen. - Már ha megünneplik. Tavaly csak pár smst kaptam. Ugyan olyan nap volt mint a többi. Idén sem gondoltam hogy más lesz. De azért mosolygok Calliere.
Kapok ajándékot is, ez tényleg tetszik. Olyan... szép. Kellemes ránéznem a képekre, fura vigyorogva látom magam. Vajon az vagyok én vagy most vagyok önmagam? Vajon milyen az igazi Sebastian Drayton? Vagy valaki egész más? Ahh... nem kéne gondolkodnom, tényleg egészségtelen. Inkább megcsókolom ezt a nőt, annyit fáradt értem, meghálálni sem tudom. Érzem hogy hevesebb lenne, de most túl rezignált vagyok ehhez.
-Igyekszem. - Mosolygok, mert hát elég nehéz nem aggódnom, túl sokat dolgozik. Idekucorog mellém, a kezembe kulcsolja a kezét. Jól esik, nagyon jól esik. Neki is döntöm a fejem az övének.
-Úgy sem szólnál. De rendben. - Mondom szkeptikusabban, de mosolygok. Gondolom hogyha gondja van nem nekem fog szólni, elvégre kije vagyok? A szeretője... ennyi. Hah...
Meséljek? Ú, kettő könnyebbet.
-Hm. Nincs sok minden, dolgozom. Kicsit... elhavazódtam. Meg Josh felköszöntött. Iszogattunk, meg beszélgettünk. Tényleg, nem kérsz valamit? Maradt. - Igazából nem maradt, vettem mást, mert... kellett. Bár ez a saját számíze, de hát elvégre nekem volt szülinapom, hihető hogy olyat hozott a barátom, nem?
-Na és veled? Voltál már a dedikáláson? - Hirtelen nem tudom mikor is van, volt... nehéz gondolkodnom hogy felidézzem, nem is erőlködöm. Úgy is megmondja, ő biztos hatszor bekarikázta pirossal a naptárban.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 23:33

- Josh? Ő a legjobb barátod, vagy ilyesmi? - Kérdezem tőle kedvesen, majd elmosolyodom. - Amúgy hiszek neked és szívesen megismerném. - Mondom mosolyogva, hogy bemutathat a barátainak, ha szeretne, mert olyan aranyos, ahogy nem problémaként fogná fel, hogy jövök hozzájuk zavarni őket. Nézzük a dolgok pozitív oldalát!
- Bizony, verd a fejedbe, mert aki az életemben szeretne lenni, annak el kell fogadni, hogy én imádom a szülinapokat, szóval szokj hozzá! - Nevetgélek kicsit, de ez komoly dolog, viszont hagyom, hogy kibontsa az ajándékot, nézegesse, és látom rajta, hogy jó érzések töltik el. Kapok egy csókot is, kevésbé szenvedélyeset, mint amilyet szoktam, de megelégszem ezzel is.
- Ez rágalom, szólnék! Ha elég súlyosnak ítélem meg a problémát, szólni is fogok, de Seb, mindenki kidolgozza a belét manapság, mindenki pörög, mindenki fáradt. Ez nem katasztrófa, nem tesz tönkre, emberek egy életet leélnek úgy, mint én, sőt, komolyabb fizikai megterheléssel, szóval ezért nem is panaszkodom. - Mosolygok rá, kicsit hosszúra sikerült a kifejtés, de most nem olyan szószátyár, szóval jól esik, hogy halkan magyarázom neki és hallatom a hangom. Közben oda is bújtam hozzá és összekulcsoltam a kezünket, mert annyira szeretem, ha valaki fogja az enyémet és ha már nincs csókolózós kedvében, legalább bújósban lehetne, hogy kihasználhassam. De csak nekidönti a fejét az enyémnek, én pedig abszolút megelégszem vele.
- Nem, köszi, igazából nem szoktam inni. - És ha igen, akkor is görög ánizspálinkát, ami isteni finom. - De ugye nem hiszed, hogy ennyi, az album és slussz? Ugye nem nézel kispályásnak? Még vannak megleptéseim és abban reménykedek, hogy örömödben ugrálsz majd tőlük, csak nem akartam az elején ellőni mindet. - Kuncogok miközben kicsit megpiszkálom a könyökömmel az oldalát, de alig észlelhetően, inkább csak megnézem magamnak, mit reagál erre. Még nem lőttem el mindent, elsőre, nem lett volna jó, nem lett volna értelme. Így legalább még érdekelheti, hogy vajon mit találtam ki még neki, de jó dolgok, nagyon jók. Tényleg sokat szenvedtem vele, hogy összeszervezzek mindent, de sikerült és úgy örülök neki, kár, hogy Sebastian most nem osztozik ebben.
- Igen, voltam, Giorgio tényleg egy zseni, egy élő legenda, úgy örülök, hogy akkor élek, amiko ő is és hogy találkozhattam vele megint! - Lelkesen mesélek, csicsergek neki, mert úgy látszik, most nekem kell szórakoztatnom őt. De nem baj, simán megoldom. - Volt alkalmam beszélgetni vele pár szót is, és olyan jó volt. - Foglalom össze végül tömören az élményeket, mert nem igazán találok rá szavakat, illetve találnék, csak nem angolul. Ha meg az anyanyelvemen kezdenék el magyarázni neki, nem lennénk sokkal előrébb, az is tuti.
- Sebastian... - Kezdek bele halkabban. - Tudod, én szeretek veled lenni és akkor is szeretek, ha nem csak nevetünk meg hülyéskedünk egész nap. Sőt, akkor is szeretek, ha végigbőgjük az egész estét és csokit zabálunk, hogy boldogsághormont termeljünk... - Magyarázom neki, miközben úgy fordítom a kezünket, hogy az ő kézfeje legyen felül. Azt nézem és közben a másik kezemmel szívecskéket rajzolgatok a kézfejére.
- Szóval... én örülnék neki, nekem jól esne, ha a bizalmadba fogadnál és elmondanád, mi a baj. - Bököm ki végre a túl hosszúra sikerült felvezetésem után, mit is akarok.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szer. Nov. 19 2014, 23:53

-Hmm... Henry a... legjobb barátom. - Az más kérdés hogy Ő erről másképp vélekedik már. - De Josh... nos ő a barátom igen. Nagyon jó barátom. - Teszem hozzá mert hát nem bővelkedem a barátok listájában. De a kezdeti döcögés ellenére a végére már könnyedén beszélek, kellemes melegséggel a hangomban, hogy Josht a barátomnak nevezhetem. - Jó, egyszer majd csinálok egy e... inkább menjünk el valahova. Khm. - Már mondani akartam hogy ebédet, de az nem volt valami jól sikerült. Áh, majd elmegyünk korizni vagy valami. Legalább nem csak én bénáznék hanem Joshua is.
-Rendben. - Mosolygok, édes hogy úgy gondolja, hogy még ünnepelünk egyszer együtt. Erősen kétlem. Előbb dob ki az életéből, mintsem sejti. Fel sem fog tűnni neki, hogy már nem vagyok benne. Elvégre 10 évig is tökéletesen elvolt nélkülem, alig ismert meg. Szóval...
-Igaz. - Sóhajtok. De továbbra sem hiszem hogy szólna, csak nem mondom.
-Jól van. - Ez nem jött be, ma nem iszok.
-Óh... - Pislogok, mást is adna? Minek? Mármint... nekem ez is elég lett volna, sőt. Ha nem hoz semmit, nekem az is jó lett volna. De az hogy örömömben ugrálni fogok... nos... elég kicsi esélyét látom. - De tényleg nem kellett volna... - Némileg feszélyez az egész de elnyomom. Max elszívok egy cigit...
Mesélek picit, de... nincs sok kedvem beszélni, ellenben őt szívesen elhallgatom, kérdezem is.
-Örülök neki, hogy találtál valakit, akivel így elvagy. Fogtok levelezni vagy valami? - Kérdezem, és nem, nem úgy értem hogy akarna a pasi tőle valamit vagy ilyesmi, egyszerűen így szakmailag talált valakit, úgy értem.
-A csoki nem is termel olyat... azaz... termel, de nem attól leszel boldog vagy mi. - A szex többet termel, de most ezt az infót visszatartom.
Nézem hogy rajzolgat a kezemre, kicsit el is bambulok. A kérdésére ocsúdok fel.
Sóhajtok ez nem ilyen egyszerű. Hogy is mondhatnám el? Soha többé nem akarna látni, annál önzőbb vagyok, mintsem ezt bevállaljam.
-Callie... rossz... hetem volt. Fáradt vagyok. Veszekedtem... és... hah. - Sóhajtok megint. - Jobban leszek, ne haragudj. Adj egy pici időt. - Össze kell szednem magam. Elvégre gondolom miért jött... szeretkezni. Semmi kedvem semmihez, így... rá kell jöjjek szeretkezni se. De ha kicsit összeszedtem magam, akkor adom amit szoktam, szeretgetem és szeretkezem vele, másra úgy sem vagyok jó. Bár kérdés erre jó vagyok -e egyáltalán. Elvégre... Callie annyira jó nő, egyáltalán nem szorul rám. Simán talál valaki mást... erre kicsit lesápadok. Ha ma nem teszek ki magamért többet nem keres. Az most... most megviselne. Kicsit jobban rákulcsolom a kezem az övére, jobban fáj a fejem. Hah, össze kell szednem magam! Nem akarom elveszteni...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 21:12

- Áh, értem. - Mosolyogva bólintok, most már azt is tudom, mi a helyzet barát fronton. Szóval Henry a legjobb barátja... ez elég érdekes, de meg lehet érteni. Az ember nehezen enged olyan közel magához valakit, mint a saját öccsét, ezt meg tudom érteni.
- Rendben! Majd megbeszéljük, mikor érünk rá, tudod a számom. - Mosolygok rá bájosan, mert valóban tudja, de már egy ideje nem keresett és úgy hiányzott is nekem. De nem volt sok időm hiányolni, de nem baj, megérte, azért, hogy eljöhessek ma és hozhassak neki egy csomó ajándékot, ahogy kell.
- Az lehet, de már elhoztam és visszautasítani nem ér, mert azzal vérig sértenél. - Mondom kicsit komolyabb ábrázattal, amikor szabadkozik az ajándékok miatt. De ez milyen hülyeség már! Az embernek egy évben egyszer van szülinapja és nálunk mindig ez volt a szokás, sok, különálló meglepetés, folyamatosan adagolva, hogy az egész nap különleges legyen. Az lett volna az igazi, ha reggeltől estig itt lehetnék vele, de nem baj, holnap reggelig ráérek.
- Remélem tartani fogjuk a kapcsolatot, de nem leszek idegesítő és nem akadok rá... - Sóhajtok, pedig tudok ám levakarhatatlan lenni, de még mennyire. De nem szabad, attól csak megutál és én azt akarom, hogy kedveljen, hogy érdekelje a tehetségem, az írásaim. Hogy tanácsokkal lásson el, hogy ő legyen az én külön bejáratú keresztapám.
- Ajj, Seb! Ha nem hiszel benne, nem is fog használni! - Nevetek kicsit, mert komolyan, olyan lelombozó és negatív a hozzáállása. De nem, rám nem ragad az ilyesmi, ellenkezőleg, megnevettet. Rengeteg munkám van benne, hogy így tudjak reagálni a helyzetekre.
Ennek ellenére elcsendesedem, rajzolgatok a kézfejére és csendesen kérem meg, hogy mondja el, mi a baj. Amikor hallom a válaszát, csak sóhajtok egyet, egy mélyet. Kicsit fáj, de csak egy nagyon kicsit.
- Igazad van, nem fair, hogy pont én kérem a bizalmad. - Mosolygok rá félszegen, hiszen én... én csak Callie vagyok, se több, se kevesebb. Nem lehetek sem a legjobb barátja, sem a lelki társa, de még csak a támasza sem, ha ő nem engedi... és talán ezért fáj kicsit. Közben kicsit eltávolodok tőle és el is engedem a kezét, hogy feltámaszkodjak guggolásba. De nem, mielőtt bárki azt hinné, hogy menekülök, nyugodjatok meg. Nem vagyok olyan könnyen lerázható, lelombozható valaki, inkább csak a csini tepsipopsimat fordítom meg, hogy Sebastian ölébe csüccsenhessek. Múltkor azt mondta, bérelt helyem van, az csak nem változott meg a "rossz hét" miatt. Minden esetre nem húzom össze magam, inkább kihúzom magam, hogy magasabb legyek nála kicsit és egyik kezemmel a karja alá nyúlva, másikkal a vállán átnyúlva öleljem magamhoz. Adok egy nagy puszit a buksijára, miközben arcommal odabújok a finom hajához, amit úgy szeretek. Kicsit kihasználom, magamba szívom az illatát, az érintést, a közelségét, mindent, amit a mindennapokban hiányolok belőle. De így sem lesz elég.
- De Sebastian, nem vagyok vak, sem hülye. Látom, hogy össze vagy törve, és ettől én is szenvedek kicsit, főleg, ahogy visszanyelem folyamatosan a tehetetlenség szülte dühöt. Szerintem pontosan tudod, miről beszélek. - Magyarázom neki csendesen, suttogva, elég közel vagyok hozzá, hogy így is tökéletesen hallja. Beszéd közben szépen lassan lehunyom én is a szemeimet és így jobban tudok a többi érzékemre koncentrálni.
- És mégis olyan boldog vagyok, hogy most nem vagy egyedül. - Teszem hozzá, mert nagyon jól tudom, hogy ilyenkor az ember mazochista, kívánja a magányt. Pedig tudja, hogy nem tesz neki igazán jót, mégis próbálja ellökni a szeretteit. Hát, engem nem fog.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 21:39

-Jó, megkérdem Josht, mikor érne majd rá. - Mosolygok. Az hogy nekem mikor lesz kedvem kimozdulni egészen más lapra tartozik. De talán nekem is jót tenne. Szinte hallom Phoenix intelmeit, miszerint igazán kimozdulhatnék.
-Nem tennék ilyet. - Mondom komolyan, mert én értékelek minden ajándékot. Ha egy krumplit adna, azt is értékelném. //User már kapott azt szülinapjára xD//
-Minden bizonnyal fogjátok. - Mosolygok, szerintem Callie megoldja, elvégre ez fontos.
-Tudod hogy nem vagyok édesszájú. - Mosolygok rá, mert jól esik hogy nevet. El is gyönyörködöm benne egy kicsit. Hogy tud ilyenkor is nevetni? Csoda ez a nő.
-Nem erről van szó. Egyszerűen... kínos. - Nézek félre, mert az hogy mit beszéltem Henryvel egy dolog és én hogy élem meg az életemben hozott döntéseket egy másik. Csupa rosszat hoztam... Bár Joshnak igaza van abban hogy lehetne sokkal rosszabb is de... - Callie. Fontos vagy nekem. - Nézek rá újra, tényleg fontos nekem. - De én... sosem beszélek a gondjaimról. Nem tudom hogy kell. Sok is van. Én azt szeretném, hogy mosolyogj, hogy nevess. Úgy szeretem ha nevetsz. - Simítok az arcára, olyan nőies lett. Simán el tudom nézni az arcát most is nem csak tíz éve.
Elhúzódik, leszegem a fejem. Nem megy ez nekem. Egyszerűen csak nevetnem kéne és olyannak lennem, aki kedvelhető, miért olyan nehéz ez? Miért nem bírok nevetni? Csoda hogy nem kedvel senki igazán? Az emberek a vidám embereket szeretik, nem azt akivel csak a baj van. De mielőtt igazán magamba roskadhatnék az ölemben köt ki, az meglep, de elmosolyodom. Meg is ölel, bújik, jaj, ez jól esik. Talán nem vagyok annyira taszító valaki. Talán. Át is karolom és bújok a nyakába. Úgy szeretem az illatát.
Suttog, csendesen beszél, de tisztán hallom minden szavát. Bűntudatom van, mert azt mondja rosszul esik neki. De ha elmondom... félek. Azt hiszem gyáva vagyok. A tehetetlenség dühe. Igen, pontosan tudom, mert bennem is az van, felemészt. Akárcsak a bűntudat. Vívódok, mit is mondjak, mert annyi, de annyi dolog rág belül, van értelme kiemelni egyet? Mert az összeset én magam sem tudnám elmondani. De mielőtt dűlőre jutnék megint megszólal, jobban átkarolom, kicsit megremeg a kezem. Eszembe jut mit mondtam Joshnak a félelem kérdésre.
-Nem szeretnék egyedül lenni... - Mondom suttogva, beharapom az ajkam.
-Callie... nem vagyok se jó testvér, se jó barát... bármit teszek... megbántok valakit. Aztán egyedül maradok. Ez a bajom. - Motyogom csöndesen, de nem merek ránézni, elbújok a nyakában.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 22:38

- Helyes! - Bólogatok aprókat, amikor azt mondja, nem utasítaná vissza a kis ajándékaimat. Helyes-helyes, fogadja is el, főleg, ha már úgy kitaláltam és meg is valósítottam őket, akkor már az a minimum, hogy örül neki! //és örültél neki? XD//
- Ah, olyan kár, pedig én igazán édes vagyok. - Vigyorgok rá, mert ezt nem hagyhattam ki, de már csomószor megtárgyaltuk, ha rólam van szó, akkor igenis édesszájú. De nem baj, ha nem az, legalább véletlen se eszi el előlem az édességet, több marad nekem és megmarad a világbéke is.
- Kínos? - Kérdezem kicsit oldalra döntött fejjel. - Nem tudom, miről van szó, de ez a szó, általában egy feszengő tinédzser szájából tudom elképzelni. - Mondom neki, mert úgy beszél róla, mintha nem is tudom, éppen valami borzalmas nagy titkot próbálna őrizni. Mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy hogy van vele, de nekem egyből az jut eszembe, mennyire féltem eleinte beszélni a szexualitásról, a pubertásról, a szerelemről és minden másról... mert kínos volt. De így, felnőttként, nem tudom annyira elképzelni, mi lehet kínos.
Viszont amikor azt mondja, fontos vagyok neki, akkor szélesen el kell mosolyodnom, mert olyan jól esik hallani, még ha némi túlzást és/vagy kegyes hazugságot érzek a dologban. Finoman megérinti az arcom, miközben elmagyarázza, miért nem szeretne beszélni a "kínos dolgairól".
- Tudod, én igazából jobban szeretek sírni. Nevetni és mosolyogni mindig tudok, bármilyen helyzetben, sírni viszont... csak igazán őszintén. - Válaszolom neki mosolyogva, majd aztán be is helyezkedek az ölébe és át is ölelem. Egyik kezemmel végül finoman cirógatom a haját és el is mondom neki, amit el akarok. Közben pedig fejével a nyakamhoz bújik, átkarol engem és úgy hallgatja a mondanivalóm. Én pedig csak tovább ölelem-cirógatom, mert még ha most nem is olyan bújós, mint szokott lenni, biztos vagyok benne, hogy jól esik neki, ha kicsit babusgatom bár... nekem talán jobb most.
Amikor azt mondom, örülök neki, hogy nincs egyedül, érzem, hogy egy kicsit megdermed. Még az előzőektől is érezhetően jobban feszeng, úgy érzem, kitapinthatnám a torkában, a gyomrában végig a negatív érzelmekből álló gombócot. És tényleg, olyan rossz így látnom, de még mindig úgy gondolom, hogy jobb, ha itt vagyok vele. Sokkal inkább lássam így, minthogy tudjam, egyedül kell egy ilyen lelki állapottal megbirkóznia.
- Nem maradsz egyedül. - Mondom neki csendesen, miután végighallgattam őt és egy kicsit átgondoltam a válaszomat. - Az emberek nem maradnak egy életen át velünk, Sebastian, csak nagyon kevesek. Ha belegondolok, hogy egy ember sincs most mellettem, aki pár éve még a világot jelentette nekem, akkor sem esek kétségbe. Mert így megy ez az életben, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik és sosem szakad meg a körforgás. - Magyarázom neki csendesen, tovább cirógatva őt. Csak azért húzom el a fejem kicsit, hogy a homlokából kisimíthassak pár hajszálat és nekitámaszthassam az ajkaimat, mintha egy végtelen csókot lehelnék rá, lehunyom a szemem.
- És tudod, én azt vallom, hogy jól teszed, hogy most szomorú vagy. Ez biztos azt jelenti, hogy most szomorúnak kell lenned, ki kell szomorkodnod, panaszkodnod magad és hidd el, akit egy kicsit is érdekli, mi jó neked, nem fogja felróni neked, én sem fogom. - Mosolyodok el finoman, biztosan érzi is. Nem lenne szabad, hogy emiatt is feszengjen, rosszul érezze magát. Csendes nyugalommal magyarázok neki, ha kell egész éjszaka is, ha ez egy kicsit megnyugtatja a háborgó lelkét.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 23:08

//Hát meglepett vele. De megköszöntem persze xDDD Meg is tartottam addig míg el nem kezdett rohadni XD//
-Az más, téged nem lehet megunni. - Mosolygok, kicsit jobban, tény, Callie "más tészta".
-Csz... - köszönöm szépen, feszengő tinédzser lettem így 28 évesen. De ez akkor is... erről nehéz beszélni. Nem mindenki értené meg, azt mondanák beteg dolog. Pedig nem. Csak... fura.
-Én túl sokat sírtam már, hogy valaha is akarjak még... - Motyogom. Igen, az örökké vigyori Sebastian nem is olyan vigyori, bár erősen próbálom leplezni. Mert nem szeretek sírni, mert nem férfias és amúgy is. Csak megfájdul a fejem, eldugul az orrom és nem vezet semmire.
Az ölembe ül és ölel, cirógat, jól esik, bár elesett vagyok. Lehet meg sem érdemlem. Sőt... de akkor is jól esik.
-De én belefáradtam hogy senki sem állandó. És az állandóim is hirtelen voltak, nincsenek. Én nem bírom ezt. - Sóhajtom. Phoenix is ezt magyarázta, emlékszem, hogy ez a fiatalsággal jár, hogy ez milyen jó. Hát nekem nem az kell ami a többségnek. Én csak egy normális családot szeretnék, ami összetart és szereti egymást, pár barátot és az öcsém. Fix személyeket az életembe. Akik tudom hogy bármi van, mindig ott lesznek nekem. Mivel már csak Henry volt ilyen és most ő is elutazott, mert nem bírunk elsiklani a "kis problémánk" felett, hát... összeomlottam megint.
-De én utálok panaszkodni. Belém lett nevelve hogy ne tegyem. Bűntudatom van, hogy átjössz, hogy felköszönts, de én nem bírok nevetni se... semmihez sincs kedvem mostanság és fáj a fejem és minden bajom van. És a legrosszabb hogy már megtörtént a gond és nem tudom megoldani. Csak én tudnám, de én nem tudom... ez olyan szánalmas. - Roskadok kicsit a karjaiba. Én egyáltalán nem érzem úgy, hogy megértenék. Elkedvtelenítem azt a kevés embert is, akiket kedvelek, és nem tudom hibáztatni őket ha nem akarnak látni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 23:33

- Én sem akarok sírni, én is nevetni szeretnék őszintén. De néha egyszerűbb csak úgy, tudod, mosolyogni és elhitetni, hogy minden rendben van. Önmagaddal is. - Na jó, ha valami, hát ez nem átlátszó, direktben a kedvére alakított vigasztalós szöveg. Ezek az én gondolataim, tapasztalataim, és ha pozitív megerősítést kapok, hogy ő is így szokott érezni, akkor legalább tudja, hogy megértem.
Érzem, ahogy a karjaimban van, ahogy ölelgetem, cirógatom és kedveskedek neki egy kicsit, egyre inkább elengedi, elhagyja magát. De azt hiszem, ez volt a célom az egésszel. Hogy igazán szétessen, hogy legyen alapanyag, amiből újra felépítheti majd magát, segítséggel, vagy anélkül. Hiszen nem maradhat így, a világ nem áll meg, senki kedvéért, az idő halad, a Föld forog.
- Dehogynem bírod! Csak rossz oldalról nézed, ne a veszteségre koncentrálj, nem éri meg szomorkodni emiatt. Sosem tudhatod, talán azért kellett így lennie, mert egy sokkal jobb dolog vár rád. De ha nem vagy nyitott rá, ha a veszteségeiden rágódsz és nyalogatod a sebeidet, akkor nagy eséllyel elszalasztod. - Figyelmeztetem erre a dologra, mert fontos, hogy ezt lássa. A hangom még mindig kellemes, gyengéd hangszínen és alacsony hangerőn tartom. Elhiszem, hogy Seb magányos, szüksége van az állandóságra, de akkor sem szabad ilyennek lennie. Lehet, hogy most ismerné meg azt az embert, aki élete végéig hűséges barátja marad és támogatja mindenben, de ő ehelyett itthon ül és elmélkedik azon, hogy veszítette el azt, akit ennek a személynek gondolt. Nyelek egyet, mert ettől a gondolattól görcsbe rándul a gyomrom. Ebbe belegondolni tényleg elég nehéz, pedig még csak nem is velem történt.
Meghallgatom mit mond, és ahogy belegondolok a válaszomba, elér a tudatomig, érzem, ahogy a kuncogás lassan gurgulázik fel a torkomon. Nem tehetek róla, de nem tudok ezen nevetgélni egy kicsit.
- Na jó, ez most tényleg hatalmas baromság volt! - Nem tudok az ilyen negatív dolgokra még negatívabban reagálni és tényleg, az egész elgondolást, úgy ahogy van hülyeségnek tartom. Amint abbahagyom a nevetést és visszaredukálom az arcizmaimat visszafogott mosolyra, adok is pár finom puszit Sebastiannak.
- Először is, nem vagy senkinek a kiskutyája, Seb. Senki nem tilthatja meg neked, hogy panaszkodj, senki nem mondhatja meg neked, hogy miatta legyen jó kedved, senki nem várhatja el tőled, hogy ne viselkedj őszintén. Csak légy hű önmagadhoz, cselekedj mindig így és akkor soha, senkinek nem lesz joga emiatt bírálni téged. Soha. - Magyarázom neki, miközben egyik kezemet előre veszem, hogy finoman cirógassam kicsit az arcát. Bárcsak adhatnék át neki egy kicsit a karakán, öntudatos személyiségrészletemből, mert belé elég kevés jutott.
- Tudom, hogy hiába mondom most ezeket, mert lepereg rólad, gondolatban azt mondogatod, ez nem igaz, nem így van. De nem igazán érdekel, tudod? Addig fogom mondogatni, amíg el nem hiszed, nem érdekel, mennyit kell koptatnom hozzá a számat. - Kuncogok hozzá még kicsit, mert nem akartam olyan határozott lenni vele, mert most olyan kis gyámoltalan és elesett, nem kéne kihasználnom, de ez igenis az ő java. Határozottan próbálom kicsit megváltoztatni a véleményét saját magáról, kicsit megváltoztatni a világnézetét. Kicsit elhitetni vele, hogy léteznek tündérek, sárkányok, lovagok, hercegnők. Mert enélkül a gyermekes, tömör hit-reménység elegy nélkül az emberek hamar befásulnak, elérzéketlenednek, megőrülnek. Ez kell a léleknek.
- Figyelj, nincs kedved pár napra befészkelni magad hozzám? Ha nincs sok dolgod, végülis mindegy, hol tengeted a napjaidat, nem? Így legalább este, amikor hazaesek, még találkozhatsz velem, cserébe pedig főzhetnél nekem finom vacsorát, hozzád kucorodhatnék este, bevihetnél az ágyamba, ha jó szokásom szerint elalszom a kanapén... na, mit szólsz hozzá? - Kérdezem, miután lelkesen előadtam spontán, ámbár világrengető terveim részleteit.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Pént. Nov. 21 2014, 23:52

-Tudom. De nekem már az sem megy. - Vallom meg. Most sem megy. Pedig csak addig kéne így csinálnom míg meg nem oldom a gondjaim. De egyelőre fogalmam sincs hogy fogom megoldani ezt...
-Jobb dolog? Nem tudom... - Igazából egyelőre nem tudok továbblépni mi van ha elhidegül tőlem az öcsém. Nekem csak ő volt és ha ő sem lesz... Mondjuk Josh közölte hogy bármi van ő itt lesz nekem. De el merjem hinni? Annyira el szeretném de félek.
Elmondom hogy mennyire nem hiszem hogy vezetne bárhova is a panaszkodásom erre kinevet. Elképedve nézek rá, ennyire szánalmas vagyok? Erre közli baromságokat beszélek, csak összeszalad a szemöldököm. A puszikra megenyhülök, talán nem kinevetett.
-De ha őszintén viselkedem akkor hagynak el. - Dünnyögöm. - Ha elmondom mit gondolok közlik csalódtak bennem és tovább állnak. Lehet hogy nem bírálhatnak el, azaz... tartom magam a döntésem helyességéhez, de... sokat érek vele, ha magam maradok vele. - Sóhajtom fáradtabban és bújok a tenyerébe. Nem tudom milyennek kéne lennem, hogy olyan valaki legyek, aki nem csak bánt másokat.
-Máshogy koptatnám, ne haragudj rám, amiért ilyen vagyok... - Csókolom meg ha hagyja, bújok hozzá.
Aztán egész fura ötlettel áll elő. Menjek hozzá pár napra. Elkezdek bizonytalanságomban rajzolgatni a combjára.
-Nem akarlak zavarni.... biztos van jobb dolgod is mint velem lenni... meg... nem alszom mostanában valami jól, és... - Jó erre még én is ráncolni kezdem a szemöldököm. -... mondjuk te sem... ugye... - Ezen elmerengek. Talán őt nem zavarná, ha nem alszom jól. Bár azt a keveset amit bír aludni ha én elcseszem neki... rágom a szám, önzőségnek érezném elfogadni. Pedig pár hete Allegrával is olyan jól éreztem magam. Örültem hogy vele lehettem.
-Hmm... de biztos... nem zavarnálak? Nem szeretnélek, tényleg megszoktam hogy egyedül vagyok ilyenkor, szóval... - Harapdálom tovább a szám, ránézni sem merek. Tiszta szánalom. Ennyit arról hogy határozott vagyok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 00:13

- Nem vagyok biztos benne, hogy ez rossz dolog... én néha nem tudok teljesen őszinte lenni. - Sóhajtok egy aprót, és mosolygok félszegen. Mert ez az én gondom, de kicsit irigylem Sebastiant, hogy mer összetört lenni, mer sebzett lenni. Én félek összeomlani, nem engedem meg magamnak, nem lehet, én nem lehetek gyenge. És ez már annyira fárasztó, hogy tényleg irigylem tőle. Egyszer én is csak úgy feladnám, elhagynám magam, depresszióba esnék, hagynám, hogy mások vigasztaljanak és ellenkeznék velük... jó is lenne. De nem tehetem meg.
- Hidd el, a legjobb a hullámvölgyekben, hogy csak hullámhegy követheti őket! - Mondom mosolyogva, miközben megszorongatom kicsit. Nem is tudom, mintha ezzel egy kis lelket, erőt is szorítanék bele, igazából ezzel próbálkozom már régóta, de egyelőre nem túlságosan eredményes. Nem baj, nem adom fel.
- Ha az őszinte éned elüldözi őket, nem is téged szerettek, Seb. Ez az ő veszteségük igazából, nem a tiéd, mert annyira, de annyira szeretnivaló vagy. - Mondom neki mosolyogva, mert tényleg csak idiótának tudom nevezni azokat, akik nem viszonozzák Sebastian törődését. Viszonozni? Általában elég egy picikét kedveskedni neki, hogy körberajongja, kényeztesse az embert és mindezt mindenféle kérés, kérdés nélkül teszi. És úgy érzem, még élvezi is, jól is esik neki.
- Ne kérj bocsánatot amiatt, amilyen vagy, borzasztó hallani. - Sóhajtom neki, mert komolyan rosszul esik hallani a szájából a szavakat. - Ilyen vagy. Ha fontos vagy nekem úgyis elfogadom, amilyen vagy, legyél akármilyen bizonytalan, önbizalomhiányos, összetört, szerencsétlen... - Mosolygok a kis felsoroláson, de ezt pontosan tudom róla, hogy ő ilyen most. És még nem rohantam az ajtóhoz sikítva, nem is tervezem. Inkább csak tovább simogatom, ölelem, szeretgetem, ahogy csak tőlem kitelik. Nem akarom túlzásba vinni, mert lehet, hogy az most nem tetszene neki.
- Nem tudnék olyan nagyon sok időt veled tölteni, de több, mint a semmi, nem? - Kérdezem tőle mosolyogva, aztán amikor azt mondja, nem alszik jól mostanában, elkuncogom magam. - Hát akkor, üdv a klubban! Több, mint egy éve csinálom és még élek, szóval ne félj, nem halsz bele. - Biztatom kicsit nevetgélve, mert szokás szerint nem bírok olyan negatívan állni hozzá. Sajnos már nem kompatibilis a személyiségemmel, főleg, ha mások dolgairól van szó. Persze, magammal szemben én is pesszimistább vagyok, de ezt inkább nem reklámozom.
- Nem, nem zavarnál. - Szögezem le utoljára. - És amúgy, héj, én is megszoktam, hogy egyedül vagyok! Akkor lehetünk egyedül együtt! - Vigyorgok rá, miközben kicsit eltávolodok tőle, csak azért, hogy lássa az arcom és én is láthassam az övét, a szemébe nézhessek. Jókedvűnek tűnök, de igazából, úgy, de úgy sajnálom az én kis elesett Sebastianomat. Nem ezt érdemelné.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 00:28

-Én megtanultam hogy ne mutassam ki ha rossz, mert csak rosszabb lesz tőle. De most... hah. - Próbálom de nem megy, tök átlátszó hogy bajom van.
-Imádlak. - Mosolyodom el, ebben igaza van. Csak lábaljak ki ebből! Meg is puszilom, bár olyan tudnék lenni mint ő! Olyan erős és vidám, mindig.
-Nem akarom azt hinni hogy nem szeretnek... a szüleimről beszélek. - Nézek félre, mert így talán megérti, mi az igazi nagy gondom. Én kidolgoztam a belem a szeretetükért, de... olyan könnyen fordultak el tőlünk Henryvel.
-Ahh... de... én olyan szeretnék lenni, aki kiérdemli a szeretet... azt mondod szeretnivaló vagyok, de félek, nem is érdemlem meg... - Mondom bizonytalanul, olyan mintha kihasználnám őt. Bűntudatom van már megint.
Aztán felajánlja menjek át, én is nevetek kicsit kínomban, hogy közli, üdv a rosszalvók klubbjában.
-Már egy éve? Édesem... azt hittem csak pár hete... - Aggódom már miatta is. - Tényleg csinálni kéne valamit vele drágám, az egészségedre mehet... - harapdálom a szám.
Mikor elhúzódik már mosolygok, jó kis paradoxon az egyedül együtt kifejezés. Szeretem a paradoxonokat.
-Örülök hogy szülinapom van. Nálad szebb ajándék nem is kell mára. - Mosolygok, megsimogatom az arcát és megcsókolom a kezét. Joshnak is el akarom mondani mennyire örülök hogy átjött. Örülök hogy vannak nekem. Kicsit jobb is a kedvem, ha hagyja megcsókolom, hosszaban, hálásabban, érzékibben.
-Szeretnék veled lenni. Főzök is, de... a mosogatást nem vállalom. - Lesz már fogvillantós a mosolyom, mert hát a legmélyebb depi sem visz rá hogy mosogassak, főleg nem másnál. Magamnál sem bírok, pedig az lenne az első nem? Én sem vagyok tökéletes, jaj nagyon nem, de azért igyekszem majd a kedvére tenni.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 00:52

- Biztos vagy benne? - Kérdem tőle kissé bizonytalanul, mert nem tudom. Az ember mindig azt hallja, hogy az érzelmeket elfojtani nem egészséges. És attól lesz jobb, ha egyszer kiengeded magadból, aztán megnyugszol. Állítólag.
- Haha, ezt eddig is tudtam! - Vigyorgok rá, mert úgy örülök, hogy elmosolyodott és végre nem ellenkezik velem. Meg amúgy is, néha egy kis komolytalanság jól esik az embernek, oldja a hangulatot, kevésbé leszünk rossz érzésekkel komolyak, legalábbis szerintem.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretnek, Sebastian. Már csak azért, mert ez nem választás kérdése, ez általános törvényszerűség, hogy a szülő szereti a gyeremkét. Csak mindenki másképp, esetleg kevésbé mutatja ki, de attól még bennük él az érzés. - Biztatom kicsit mosolyogva, miközben egy picit megcsippentem az arcát és úgy ölelgetem, babusgatom tovább. Sajnos már felnőttek vagyunk, nem mehetünk az anyukánkhoz támogatásért lépten-nyomon, de a kiskapu, hogy egymást igenis támogathatjuk. Én pedig ki is használom, de még mennyire.
- Pedig az vagy, hidd el! Nálad szeretetreméltóbb ember nem is ismerek. - Mosolygok rá szélesen, miközben még egyszer végigsimítok az arcán, gyengéden, kissé elérzékenyülve pillantok rá, mert ez annyira igaz, amit mondok. Én meg hülye, érzelmes vagyok, mint mindig. De inkább csak adok neki pár finom puszit.
- Ugyan már, ne fújd fel ennyire, nem olyan nagy dolog. Amúgy is egyre immunisabb vagyok rá, van, amikor már ki sem megyek, csak visszaalszom. - Magyarázom neki kedvesen, hogy ne aggódjon miattam. Amúgy is hajlamos túlaggódni magát minden apróság, hülyeség miatt, ami vele történik... legalább az én keresztemet ne akarja a vállára venni, bírom én és hordom is, kellő büszkeséggel.
- Igen? Akkor ne is adjam oda a következőt? - Kérdem tőle játékos vigyorral, de persze, nagyon jól esik amit mond és örülök, hogy átjöttem. Csak azt bánom, hogy nem kerestem fel hamarabb, pedig nem csak akkor kéne időt szakítanom rá, ha szülinapja van, vagy ha rosszul érzi magát. Ahj, istenem, hogy miért csak huszonnégy óra egy nap!
Kicsit meglep, hogy megcsókol, ennek ellenére gond nélkül viszonzom, és imádom, még mindig. Hiszen olyan kedves, beszédes, hálás csók, érzelmekkel teli. Lassú és hosszú, nem a ránk jellemző heves, szenvedélyes verzió, de őszintén, ez is nagyon tetszik.
- Na jó, azt hiszem, azért mégis hozom. - Kuncogok neki és adok még egy puszit az ajkaira, mielőtt még felállnék az öléből, hogy a táskámhoz lépjek. - Na jó, megegyeztünk, a mosogatást vállalom. - Vigyorgok, amúgy sem nagy feladat, főleg, mert a pótcselekvésem, ha ideges vagyok, vagy a nyakam vakargatása, vagy a pakolászás. De mivel a nyakamról próbálok leszokni, és minden elalvás előtt kicsit ideges vagyok, nálam mostanában mindig szemtelen nagy rend van. Kivéve, ha a kanapén, evés közben dőlök ki.
Már éppen kutatok a táskámban, amikor hirtelen elsötétedik minden. Nem, nem elájultam, egyáltalán nem. Bár elsőre azt hiszem én is, de amikor felpillantok, érzem, hogy pillantok, nyitva vannak a szemeim, mégsem látok semmit. És amikor realizálom, hogy milyen sötét van, elakad a lélegzetem és a félelem hirtelen, kígyóként kúszik fel rajtam, kanyarodik körém. Megbénít, mozdulni sem tudok, még a táska is kiesik a kezemből. Mondani akarnék valamit, de mintha nem találnám a nyelvem, csak nyitogatom kicsit a számat. Nem, nem akarok sötétet, még nem, most nem... nem tudok még megküzdeni a démonaimmal.
- E-ez egy áramszünet...? - Kérdezem, kissé furán artikulálva, de csak összejön ez.
//a 200. hsz *___*//

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 01:15

-Igen. Ha anno kimutatom hogy magam alatt vagyok, Henry nem épül fel. - Mondom kivételesen határozottan. Én erre gondoltam, hogy velem mi lesz kevésbé érdekel, de mások ne szenvedjenek.
-Nem eléggé tudtad, mert nem eléggé mutattam. - Mosolygok, de komolyan. Nem tudom hogy fogom meghálálni neki, hogy még itt van.
Hőbörgő, elégedetlen hangot hallatok, de a szavai miatt, nem azért mert csipkedi az arcom.
-Akkor a szülő ne mondjon olyanokat amik... az én szüleim nem is tudom. Ők nagyon jól titkolják. - Mondok csak ennyit, mert Henryvel ellentétben én nem tudom becsmérelni nyíltan a szüleim, noha van véleményem, ami nem túl szép és szofisztikált.
-Ó, én egy csomót tudok neked mondani. - Mosolygok kicsit, mert pl Josh, meg Henry, meg ajh, sorolhatnám.
-De akkor is, én szeretném ha nyugodt álmaid lennének. - Tényleg nagyon szeretném. Majd utánaolvasok, mit kéne tenni. Lehet megkérdem Améliát is, ő olyan kedves és tüneményes, biztos segítene.
-De... de, szeretném. - Mosolygok, mert érdekel mit hozott, csak nah. Értse jól, hogy mondtam!
megcsókolom, annyira édes, hogy elvisel, pedig annyira szerencsétlen vagyok, meg sem érdemlem a kedvességét. Azért a csókkal próbálom éreztetni, hogy rengeteget jelent nekem, hogy itt van velem.
-Hmm... - Nyögök kicsit, hogy elmászkál, le is biggyesztem az ajkam, de nagy fiú leszek és tűrök. Remélem hamar visszajön.
-Okés, akkor minden nap kapsz finom meleg vacsit. - Mosolygok, ez a legkevesebb. Kicsit olyan lesz mint mikor Henryt ápoltam. Otthon leszek, takarítok, fordítok, főzök, ilyenek... De ez nem zavar, megnyugvással tölt el.
Várom hogy visszajöjjön, mire elmegy az áram.
-Eskü hogy kifizettem a számlát, nem vagyok csóró...Hah... - Csóválom a fejem, valami mindig van. Valaki nagyon leterhelhette a hálózatot. Aztán mikor Callie megszólal, leesik hogy fél a sötétben, rögtön állok is fel és elég magabiztosan odanavigálom magam - a félvakság előnyei, első fejezet.
-Héj drágám, nincs semmi baj, hamar visszajön. Romantikázzunk kicsit, gyere velem, van gyertyám. Ilyen régimódi brit vagyok, nekem még van. Mit szólsz? Gyere, ölelj át. - Emlékszem, hogy a szellemkastélyban is mondta hogy fél a sötétben kicsit, nyugtalanná válik tőle. De itt nincs mitől félni, vigyázok rá. Jó nem vagyok egy fekete öves akárki, de na.
Ha hagyja, megfogom a kezét és húzom a konyhába, ahol az egyik fiókból kiveszek két nagy gyertyát, a zsebemből meg az öngyújtót. Jah igen, hát a cigi miatt szinte mindig nálam van mostanság.
-Ilyenkor lehet szidni, miért nem igazi kandallóm van. - Mondom kedvesen, beszélve hozzá, hogy érezze nincs baj. Aztán visszavezetem a kanapéhoz, letolom rá, megpuszilom, leteszem a gyertyákat az asztalra (amit kicsit lesöprök, mert van rajta pár könyv khm), majd meggyújtom őket.
-Nem szokott egyhamar visszajönni az áram, mindig bénáznak. Jobb szívem? - Kucorgok oda hozzá, puszilgatom, én már picit rendbe jöttem, szóval végre bírok gondolkodni. Bár érzem ennem kéne valamit... most hogy megnyugodtam kezdem felfogni az alapvető életfunkcióm jelzéseit. Pl egyél bammeg, mert oda a kockás hasad hülye gyerek... ilyesmi.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 16:17

- Ó, hidd el, tudom, az ember mennyi mindenre képes a kistestvéréért. - Mosolygok rá megértően, mert ebben az egyben abszolút megértem. Jobban, mint hinné, de most nincs időm ilyesmire gondolni, ezen agyalni, nem is akarok.
- Nem kell mindig mutatni, anélkül is tudom. - Mosolygok rá szélesen, lehet, hogy csak én vagyok úgy kiélezve ilyesmire, vagy az emberek megérzik az ilyesmit. Hogy ki mennyire őszintén értékeli őket, vagy éppen csak érdekből.
- Hát, az lehet. - Mondom neki halkan, mert nem tudom, most milyen a kapcsolata velük, de emlékszem, hogy régebben sem volt felhőtlen. Kicsit sajnálom, de ilyen korban már amúgy sem számíthat az ember csak a családjára. Például engem is szeretnek a szüleim, de mégsem szaladok minden problémámmal hozzájuk. Nagy kislány vagyok már ahhoz.
- Igen, én is szeretném, ha azok lennének, de bármihez hozzá lehet szokni. Voltam már kivizsgáláson is, semmi bajom, nem azért van. Aztán jártam pszichológusnál, meg mindenféle csodatevőnél, de mindenki csak altató hatású dolgokat tudott javasolni, azt meg nem szeretnék. - Foglalom neki össze gyorsan a helyzetet, mert én nem szoktam hozzá csak úgy. Eleinte igenis harcoltam, hogy jobb legyen, de aztán rájöttem, hogy ez csap plusz feszültség, idegeskedés, idő. És ahogy mondtam, egyre könnyebb, talán egyszer, ha eléggé hozzászokok, elmúlik magától.
- Ahj, de jó, alig várom. - Válaszolom neki nevetgélve, mert szeretek főzni, meg szoktam is, minden másnap, amikor hazaesek és este fáradtan összecsapok valamit, minél gyorsabban. Nincs időm kiélvezni az egészet, sem három fogásos csodavacsit összerittyenteni, de majd Sebastian főz nekem finomat és alig várom, hogy annak az illatára érjek haza.
De aztán nem úgy alakulnak a dolgok, már éppen keresném az ajándékát, amikor hirtelen tényleg vaksötét lesz. A többi érzékem túl éles lesz, az utcai zajokat is sokkal jobban hallom, a gyorsuló szívverésem meg pláne. Úgy érzem, kicsit belebetonozódtam a talajba és nem megyek innen sehova, Sebastian szavait pedig hallom, de még mindig nem igazán tudok beszélni, mert oké, amikor én kapcsolom le a villanyt, akkor nincs teljesen sötét és én felkészítem magam, én akarom, hogy sötét legyen. Most viszont... nem tehetek ellen semmit, pedig tennék, de ahogy látom még csak az utcalámpák sem működnek, ahogy kipillantok. Ettől pedig érzem, hogy egyre inkább kétségbeesek.
De már jön is az egyszemélyes felmentőseregem, Sebastian személyében, és nem kell annyira kérnie, hogy öleljem át, megteszem én magamtól és csak csendesen hallgatom, amit mond, meg bólintok egyet a mellkasán, a gyertya egy roppant szimpatikus ötlet. Jobb, mint a semmi, nem merül le, csak leég. Egyik sem olyan igazán jó, de megfogom Seb kezét, és elmegyek vele a konyha felé, illetve, úgy emlékszem az van arra. Amíg az egyik fiókban matat, én sebezhetőnek érzem magam. Idegesen vakargatom a nyakam bal oldalát, a fájdalom pedig kicsit elvonja a gondolataimat. De jön az érzés, amitől igazán féltem, biztos vagyok benne, hogy van valaki mögöttem. Hirtelen fordulok meg, de nem látok semmit, senkit, mégis hátrálok kicsit, neki Sebastiannak.
- B-bocs. - Nyökögöm halkan, nem tudok figyelni arra, mit mond. Én most egy egyszemélyes horrorfilmet élek meg belül és a legviccesebb az, hogy senkinek fogalma sincs, milyen ez. De már megyek is Sebastian után, mert nem tudok mást, csak engedelmeskedni neki, de szabad kezemmel tovább vakargatom a nyakam és próbálok fókuszálni a szememmel a körülöttünk lévő sötétre, de az, hogy nem látok az ég világon semmit csak még feszültebbé tesz. És már a kanapén is vagyok, bár őszintén, nem figyeltem, hogy kerültem ide. Mindenesetre felhúzom a lábaimat és kissé lejebb süllyedek ültömben.
- Mi? - Kérdem, mert Sebastian hangsúlyából hallottam, hogy valami kérdést tett fel, aztán lassan visszagondolva le is esik, mi volt az. - Ja, ühm, igen. - Mondom neki halkan, miközben a gertya fényére figyelek, arra nem, hogy még mindig vakarom a nyakam, ugyanazon a helyen. Aztán megérkezik Sebastian is mellém, én pedig kihasználom, hogy itt van, odabújhatok hozzá. Nem, nem a cica vitte el a nyelvem, ahogy finoman átölelem őt, a sötét volt, ő vitte el.
Aztán a kis csendet egy hang töri meg, amire összerezzenek. Kell egy kis idő, hogy leessen, ez csak Sebastian gyomra volt, de akkor elnevetem magam. Na jó, most komolyan összefostam magam egy kis gyomorkorgástól?
- Mikor ettél utoljára? - Kérdem tőle csendesen mosolyogva.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 16:52

-Csak az tudja, akunek van, igen. - Mosolygok rá, neki is van, ő megért.
-De én szeretném mutatni is. - Mosolygok szélesebben, mert örülök ha érzi, hogy fontos nekem.
-Ahh de akkor is, szeretnék tenni érted valamit... Talán ha este mégis felírnád egyszer, vagy elmesélnéd... Lehet ki kéne beszélned magadból de csak akkor tudnád. Mert ha felébredsz elfelejted. - Magyarázom, nem tudom segítene-e de hátha igen.
Édes, hogy úgy állítja be, hogy várja hogy a nyakán legyek pár napig, de lehet csak egy kis meleg kajára vágyik... Na jó, talán az összebújásra is.
Aztán elmegy az áram, én nyugodt maradok, elvégre ha nincs rajtam a szemüveg akkor se látok semmit szinte hiába van fény. Szóval odamegyek hozzá, bújik is. Összepuszilom, mert érzem hogy aggódik. El is vezetem a gyertyákért, míg matatok megijed valamitől.
-Semmi baj édes, de nincs ott semmi. Vigyázok rád, nem megyek mellőled sehova. - Mondom neki nyugtatólag míg a kanapéhoz visszavezetem. Meggyújtom a gyertyákat és visszaülök mellé, rögtön kudorodik hozzám, hát átkarolom és csókolgatni kezdem ahol érem. Csak a gyomrom szól közbe pofátlanul, szegény Callie meg is ijed.
-Itt vagyok, nem lesz semmi édesem. Csak rám figyelj... - Bújok az arcához, a kérdésére azonban kínosan mosolygok.
-Nem tudom... Nem voltam éhes. De ráér, jó így. Mondanám teszek be zenét hogy ne legyen csönd de... Mondjuk gitárom van. - Magyarázom, nem akarom egyedül hagyni, de rángatni se akarom mindenfele. Inkább bújok hozzá és csókolgatom.
-Mi ijeszt a sötétben ennyire drágám? - Kérdezem halkan, mert oka kell legyen, hogy felnőtt nő létére fél tőle.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 22:13

- Hát, nem tiltom meg. - Vigyorgok rá kedvesen, mert az, hogy kimutassa, mennyire imád, sosincs tiltva. Nyugodt szívvel fogadtok minden kedves szót és szeretetet. Még meg is hálálom, a mostani Callie-akció keretein belül.
- Én nem hiszem, hogy ez egy... jó ötlet. - Állapítom meg végül, mert nem akarom, hogy ha valami szörnyűség, a nappalomat is kísértse olyan intenzíven. Pedig tudom, hogy szörnyű, azt is tudom, hogy nem akarok tovább foglalkozni vele, mint amennyit muszáj.
Elmegy az áram, Sebastian pedig szemtelen nyugodtsággal kezeli, amit nem nagyon értek. Olyan... sötét van, ő meg még csak annyitól sem fél, hogy eltaknyol valamiben. Ennek ellenére odajön hozzám, és ahogy átölelem, kapok tőle sok-sok puszit, hogy megnyugodjak kicsit, de nem hatásosak. Amíg ő a gyertyákat keresi, elkap az érzés, hogy valaki van mögöttem, érzem a jelenlétét, azt, hogy figyel, ezért hamar meg is fordulok és hátrálni kezdek, neki Sebastiannak. Bocsánatért nyökögök, most már lassan fel tudom fogni, mit is mond nekem. Legalábbis a lényeget.
- Nincs ott semmi... - Motyogom válaszul, mint egy okos, felhúzható baba, ami ugyanazt a mondatot szajkózza, amikor csak akarod. Mégsem tudom levenni a szemem a sötétről, nem szabadulok az érzéstől, vakarom a nyakamat, pedig tudom, hogy nem kéne és le akarom szoktatni magam róla.
Ahogy meghallom a gyomorkorgását, meg is ijedek, de hamar kinevetem magam. Mert ennyire nevetséges, gyerekes még én sem lehetek, kiakasztó. De mond egy jó ötletet, miszerint rá figyeljek, és ez tetszik is, az arcomhoz bújik én pedig az orromal finoman cirógatom kicsit és lehunyom a szemeimet. Akkor is sötét van, de akkor én akarom, hogy az legyen.
- Nem akarom, hogy éhezz, főleg azt nem, hogy miattam. - Mondom halkan, durcás kisgyerekként a nyakához bújva arcommal, tök vicces, milyen gyorsan szerepet cseréltünk. De olyan sötét van és hiába vannak itt a gyertyák, nem érzem úgy, hogy megvédenének bármitől. Sebastiannal már más a helyzet, de ezért bújok hozzá ennyire.
- És tudsz is játszani rajta? - Kérdezem, csak úgy mellesleg, mert az, hogy gitárja van, nem jelenti azt, hogy megy is neki. Nekem is jó ideig volt hárfám, mégsem tudtam rajta játszani. Tényleg, hiányzik is, majd egyszer bemegyek az iskola zenetermébe körülnézni, hátha van egy, amin játszhatok kicsit.
Amikor azonban nekemszegezi a kérdést, mitől félek ennyire a sötétben, behaparom az alsó ajkam. Nagyon kell gondolkodnom, most komolyan mondjam el neki?
- Én i-igazából emlékszem arra, amit álmodok, csak... csak nem minden részletre. De nem akarok beszélni róla. Viszont ilyenkor... ilyenkor az álmom valóságos lesz, legalábbis a sötétség része. És attól félek, hogy a többi is. Hogy tényleg van valaki mögöttem, és tényleg sosem tudom lerázni. - Na jó, végül a saját csapdámba estem, nem akartam róla beszélni, de tudom, hogy valaki, vagy valami üldöz, mindig a nyomomban van. Ezért nézek fenntartásokkal tükörbe, mert hiába tudom, hogy hülyeség, attól félek, hogy meglátom magam mögött. És ilyenkor sötétben óhatatlanul is bepánikolok, felelevenednek bennem a borzalmas érzések, amiket éjszakánként átélek. Nem akarom... nem akarom ezt.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 22:34

-Fura is lenne! - Nevetek kicsit, mert elképzelem ahogy megfenyít, hogy már megint kimondtam hogy imádom, pedig a napi limit a maximum 2x!
-Veled lennék... valamit nem bírsz feldolgozni életem. - Noszogatom szelíden, mert nem akarom ráerőltetni, csupán szeretném ha megfontolná.
Sötétség borul ránk és míg a gyertyákat kotrom elő, nekem jön, mert megijed. Nyugtatom is kicsit, de hallom és érzem hogy elég zaklatott.
-Nincs, nincs. - Mantrázom neki, talán akkor el is hiszi.
Visszaviszem a kanapéra, látom hogy ideges, megint a nyakát birizgálja, azért is mondom neki hogy rám figyeljen, hátha abbahagyja. Elvégre nincs semmi baj.
-Semmi bajom nem lesz. - Igaz, szerintem csak tegnap ettem valamit, szóval nem ártana, de ha eddig kibírtam, még pár óra nem oszt, nem szoroz. Csókolgatom a nyakát is ott ahol a kezével pirosra festette a bőre felszínét.
-Persze hogy tudok, különben minek lenne? - Mosolygok.
Aztán óvatosan rákérdezek mitől ilyen feszélyezett, ha sötét van. Hallgatom, meglep a válasza. Emlékszik?
-Kincsem... mire emlékszel még? Hideg is van az álmodban? Tudod hol vagy? - Simítom hátra a haját és a lábát áthúzom az ölemen ha hagyja, mert akkor jobban tudom ölelni. Ha nem akar válaszolni sem baj, de talán ha kibeszélné magából segítene. Nekem anno segített.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 23:01

- Attól, hogy velem lennél, nem hiszem, hogy könnyebben menne. - Mondom végül, mert ó, igazából pontosan tudom, mit nem tudok feldolgozni és mi az, ami megkeseríti az életem. Ha nem hagyom, hogy nappal, öntudatomban megmérgezzen, akkor éjjel, az álmomban talál meg. De tudatosan akarom ettől megvédeni Sebastiant és nem akarom elmondani neki. Főleg akkor nem, amikor ilyen lelki állapotban van, a legjobb lesz neki, ha nem tudja.
Azt mondja, nincs itt senki, egy pillanatra, mégis úgy éreztem. Hogy van valaki, valami, ami mögöttem áll, el akar kapni és tudom, hogy elér engem. Még akkor is, ha itt világítanak a gyertyák, én pedig Sebastianhoz bújva csücsülök, mint egy kisgyerek, mégsem érzem, hogy igazán biztonságban lennék. Sosem leszek biztonságban a sötétben. Inkább lehunyom a szemeimet, mert az, hogy idegesen pásztázom a sötétet, csak még jobban megijeszt és még kevésbé tudom majd kontrollálni a dolgokat.
- De, igazából lesz. - Mondom neki sóhajtva, de túl önző vagyok, nincs erőm most elküldeni főzni. Pedig tudom, hogy ezt kéne, hogy egyen valamit, de akkor nem lehet velem, és nem szeretgethet, vigyázhat rám. Maximum a hátán csimpaszkodhatnék, de kicsit útban lennék, szóval inkább nem erőlködök. Majd ha már kevésbé akarok kirohanni a világból. Hagyom, hogy csókolgassa a nyakam, ott is, ahol eddig vakartam, már megint akarnám, de útban van, szóval inkább visszaejtem a kezem az ölembe, aztán átkarolom vele Sebastiant.
- Akkor majd játszol nekem valamit? - Kérem tőle kedvesen, miközben kicsit közelebb bújok hozzá, de hamar lebuktatom magam, hogy igazából emlékszem. És habár azt mondom folyamatosan, nem akarok róla beszélni, egyszerűen csak kifolynak belőlem a szavak, pedig nem is akarom, eskü, nem akartam. Nyelek egy nagyot, ahogy nyakához bújva hallgatom a kérdéseit és kinyújtom a lábaimat, hogy még jobban elveszhessen Sebastian ölelésében.
- Mindig ugyanúgy kezdődik. Békésen. Felkelek reggel, teszem a dolgomat, elindulok dolgozni és egyszercsak... megváltozik minden. Érzem valaki jelenlétét, azt, hogy mögöttem van, de amikor hátrapillantok, nincs ott. Aztán elmegyek a kirakatok előtt, de az egyiknél meg kell állnom, nem tudom miért. És oldalra pillantok, látom a tükröződésben magam mögött az alakot, nem tudom, hogy néz ki. Nyelek egyet, de nem fordulok hátra, mert tudom, hogy ha odanézek, nem lesz ott. Szóval inkább csak előrepillantok és elkezdek szaladni, lökdösöm az utcán az embereket, ők meg káromkodnak. És akkor elsötétül minden, eltűnik az utca, eltűnnek az emberek, de nem vagyok egyedül és tudom, hogy nincs hova futnom és tudom, hogy ott van, érzem, de nem látom, sosem látom... - Na jó, ezért nem akartam beszélni róla, mert ha egyszer belekezdek, akkor megállíthatatlanul ömlik ki belőlem az egész, és hiába nem akartam, nem tudom visszafogni magam.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3206

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Szomb. Nov. 22 2014, 23:16

-Szerintem igen, mert ott lennék veled, meghallgatnálak, hozzám bújhatnál, megölelnélek... akármi. - Magyarázom neki, mert csak tehetnék érte valamit!
-Majd ha elájulok tudod mi bajom. - Somolygok rá, de puszilgatom teljes nyugalommal tovább.
csókolgatom a kanapén, mindenhol ahol érem, hogy jobban beszivárogjak a gondolatai közé, kiűzve onnan a félelmetes gondolatokat amik ostromolják.
-Persze, ha szeretnéd. - Mosolygok rá és a száját is megcsókolom. Aztán kiderül hogy emlékszik az álmára, csak titkolta. Finoman kérdezgetem, de szerencsére míg befészkeltetem magamhoz közel a kanapén elkezd mesélni.
-Semmi baj édesem... arra gondoltál már, hogy megpróbáld ébren visszaidézni és átélni valakivel, mintha meditálnál? Mert akkor bele lehet nyúlni az álomba. Például hogy legyen nálad fényforrás és meg tudd nézni az arcát. Olyasmi mint a hipnózis de nem az. - Simogatom és csókolgatom, megértem ha ijesztő, olyan tehetetlenség érzet szövi át az egészet, amivel nehéz megküzdeni. Én a legrosszabb álmaimban mindig eltévedtem és nem keresett senki. Aztán mikor mégis hazataláltam, csak lesújtó pillantást kaptam. Mindig sírva ébredtem. De ez csak egy ideig tartott, nekem hamar elmúlt. De hogy az övé miért nem múlik el... De nem estem kétségbe, puszilgatom és átölelem, simogatom, jelezve most vigyázok rá, nem bánthatja senki sem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Callidora Mangas
Oktató
Életkor : 28
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Vas. Nov. 23 2014, 00:28

- Inkább ne... - Kérem tőle végül, mert én nem akarom ezt. Inkább nem. Jó lenne, ha nem kéne erről beszélnünk, ezzel foglalkoznunk, azt sem tudom, hogy kerültem én és az álmaim a középpontba egyik pillanatról a másikra. De nem, nem tetszik a felállás.
- Ne mondj ilyen hülyeséget. - Sóhajtok, és komolyan szarul esik ezt hallani, elképzelni még kevésbé... de akkor sem tudom neki azt mondani, hogy menjen, hagyjon itt engem, mert minden rendben lesz. Tudok jó ügy érdekében hazudni, de most nem, így nem fog menni.
Bólintok egyet, hogy szeretném. Tényleg jó lenne, ha gitározna kicsit, mert nem is tudom, jól elterelné a figyelmemet. De aztán ad egy csókot és rájövök, hogy Sebastiannal jobb dolgot a figyelmem elterelésére nem is találhatnék.
Csakhogy ő is az álmaimról szeretne velem beszélgetni, nekem pedig elszorul a témától a torkom, de muszáj mesélnem róla, amikor elhalmoz a kérdéseivel. Egyszerűen nem tudom megállítani a szavakat, az emlékek pedig pörögnek végig és érzem, ahogy a hideg félelem végigfut a gerincemen, libabőrt hagyva maga után.
- Soha nem élném át újra önszántamból. Sem ébren, sem álmomban. - Szögezem le neki itt és most, ha nem lett volna elég egyértelmű, milyen szörnyű ez. Nem zavar, hogy nem látom az arcát, az egyetlen, ami zavar az, hogy itt van. Érzem a jelenlétét. Most éppen nem, de attól félek, bármelyik pillanatban megérezhetem és nincs hova menekülnöm. Nem is tudnék most, meg felesleges is lenne.
- De amúgy nem ilyen rossz, mármint, ha tudom, hogy sötét lesz, csak... most tudom, hogy nem tehetek ellene semmit. - Motyogom neki, miközben közelebb bújok. Na jó, a gyertya jó ötlet volt, azóta nem félek annyira, de akkor vagyok olyan bátor, hogy egyedül maradjak. Tudom, hogy nem hangzik jól, de nem vagyok egy oroszlánszívű amazon. A sötétben legalábbis nem.
- De akkor gitározol nekem? - Kérem, megemelve a buksimat és felpislogva rá, ha már az előbb azt mondta, igen, akkor kicsit noszogatom. Amúgy is jobb lenne inkább erről beszélni... vagy bármi másról.

_________________
Cause nobody's going to save
Somebody who won't change
It's time to be brave
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: The evening of surprises || Callie&Seb   Today at 15:33

Vissza az elejére Go down
 

The evening of surprises || Callie&Seb

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Bellboy needed || Callie&Matt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-