Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Yesterday at 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 A fotóstúdióban (Elee és Josh)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Feb. 12 2015, 02:21

Elbohóckodunk. Jobb így, mintha megint magamra hagyna, ki tudja, mi okból most megint, amikor "jó" vagyok. (Mit is jelent jónak lenni?)
- Ne, ne... A túlzott napozás káros a bőrnek, nem mondta még senki?- kérdezem, nevetgélve, hitetlenkedve, hogy képes belemenni ebbe a hülyeségbe.- Inkább bekenlek... csokival- a barnító szó olyan rideg, és abban semmi fantázia nincs... Nézzük csak, hagyja magát provokálni? (Istenem, magammal tolok ki, ha pozitívan reagál!)
Inkább a főzésre fordítom a figyelmem, a gatyám már így is árulkodó lehetne. Inkább elfordulok, le ne bukjak, de ez is csak addig tart, míg szemem sarkából észre nem veszem, hogy bajban van. Megvágja magát, elájul, ápolom. Magához tér, kérdezi, mi történt.
- Nem tudom felmérni... Mély lehet a vágás, mert még szivárog a vér, de az ujjad nem lesz vacsora, nyugi...- mondom kissé megkönnyebbülve. Nem vettem volna szívemre, hogy megint kárt teszek benne. Először a haja, most az ujja...
Nora közénk fészkeli magát, kíváncsiskodik. Elee ülne feljebb, de még gyenge, visszafekszik a párnára. Sóhajtva hajolok fölé.
- Hozzak egy kis vizet?
Nem is nagyon várok válaszra, ilyenkor a folyadék mindig jól jön. Szigorúan nézek Norára, és az orrára koppintok:
- Most te leszel én. Vigyázz rá, kis hamis! - megbúbolom a kismacskám fejét, és Eleere is rászólok:
- Légyszives, ne ugrálj. Pihenj, legalább, amíg a vérzés eláll. Rögtön itt vagyok.
Kimegyek vízért, és visszamegyek hozzájuk, óvatosan megtámasztom Eleet, ha inni akar, aztán leszedem a ruhát a kezéről. A mutatóujjának utolsó percébe vágott bele, nem sokkal a körömágy alatt. Vastag véralvadék fedi a sebet, nem tudom megítélni, milyen mély lehet.
- Ezt azért le kéne fertőtleníteni, nehogy elfertőződjön. Van itthon Betadine, de ha gondolod, beviszlek az ügyeletre vacsora után... Azt meg gyorsan összecsapom, ha megígéred, jó leszel...- beszélek hozzá szelíden, míg kortyolgatva iszik (ha elfogadta a hűs vizet)
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Vas. Feb. 15 2015, 20:31

Ha már fűszoknyába akar bújtatni, akkor nekem illene egy kicsit bronzosítani nem? De nem tetszik neki az ötlet, aggódik, és erről eszembe jut, hogy mindig aggódik valamiért. Én annyira nem szoktam, magamért főleg nem, másokért sem annyira, aggódjon az anyukájuk, én nem szeretnék izomlázas szívet.
- Hmm, szóval csokival… - beharapom az ajkam, szemhéjam kicsit lejjebb ereszkedik – De remélem nem forróval, mert akkor nagyon fogok ficeregni! – mosolygok rá, mert kezd alakulni a beszélgetés. Olyan témákat súrolgatunk, amiben sokkal otthonosabban mozgok, mint a konyhai szakkifejezések.
A hálószobában térek magamhoz. Annyira jó vagyok szalonna kockázásban, hogy elájultam saját magamtól. Levettem magam a lábamról. Ja, és valószínűleg a fejemet is odacsaptam valahova, hogy ilyen vicces kis gondolataim támadnak…
- Ah, remek… - hunyom le a szemem, mert ha mély, akkor sokáig fog fájni, és akkor nem annyira fogom tudni használni, szóval viccesek lesznek az edzések – Varrni kell? Vagy csak cérnamentesen mély? – kérdezem annak ellenére, hogy nem tudja rendesen megnézni. Azért hátha. Vagy legalább hazudja azt, hogy nem…
Válaszolni sincs időm, már fel is pattan, hogy vízért menjen. Norára bíz, és rám parancsol, hogy ne pattogjak.
- Ó, pedig épp készültem világgá szaladni… - biggyesztem le az ajkam, mint aki marha csalódott, pedig felülni is nehézkes lenne egyedül. Azért remélem hamarosan visszatér belém az élet, meg azért tök jó lenne, ha rájönnék, hogy mitől is ájultam el. Nora kényelmesen elhelyezkedik a mellkasomon, dagaszt és dorombol, ahogy simogatom. Ijedten ugrik le mellém, ahogy kicsit felülök, hogy igyak pár kortyot.
- Ó, nem kell… Vagyis… Nem is tudom, mostanában kicsit túl sokszor fordulok meg a kórházban… - vonom meg a vállam, de amikor megnézem az ujjam… Hát, lehet, hogy tényleg meg kéne mutatni valami szakinak…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Feb. 16 2015, 01:59

A napozás káros hatásairól már a nagyszüleim is sokat regéltek, pedig az ő korukban még nem volt divat az ózonlyuk nagyságáról beszélni. Tudtak valamit, az szent... És mennyivel izgalmasabb egy tetőtől talpig becsokizott lánnyal hülyülni? (Na persze, hülyülni...) Elee fantáziája is meglódul, kuncogok magamban, basszus, vevő lenne rá...
- Sem benned, sem magamban nem kívánok kárt tenni- jelentem ki határozottan, komolykodva, de aztán elnevetem magam. Az ember sose mondja azt, hogy soha, hát nem igaz?
Egyenlőre azonban mindez felkerül a listára "mit szeretnék Eleevel", hiszen jelenkleg nem fér bele abba a keretbe, amit ő szabott. Különban azonnal olvasztanék egy tábla csokit, hogy kipróbáljuk, milyen. Helyette főzünk, kissé felgyorsítva a tempót, kétfelé válva, és ennek az lesz a vége, hogy a hálószobában kötünk ki. Sajnos, ezt sem mondhatom "jó" értelemben. Elee ugyanis megsérül és eszméletét veszti.
- Nem hiszem, hogy varrni kell- rázom a fejem. -Ha szorosan le van kötve, valószínűleg a bőr visszatapad a helyére, nyoma sem marad az egésznek, de biztos, ami biztos, le kéne fertőtleníteni- letisztogatni, kimosni, ki tudja, mi volt azon a késen (szalonna), hús, baktérium... Nem tudom, ezekben a dolgokban nem vagyok otthon.
Gyorsan elszaladok vízért, nem a lemosás miatt, hanem hogy ő tudjon inni. A folyadékpótlás vérveszteség kapcsán nagyon fontos, ezt még elsősegélytanfolyamon tanultuk, és bár Elee nem vesztett sok vért, ártani nem árthat.
Visszafordulok, ahogy "beszól", aztán elmosolyodom. Ha már ironizálni tud, nagy baj nem lehet. Sebastian is így szokta. Világgá, naná. Pedig most aztán nem lehet panasza rám, igazán visszafogott vagyok, ami az érzelmeimet illeti.
Elee iszik, Nora sértődötten mosakodik mellette, mert kénytelen volt abbahagyni a dagasztást. Megnézem a sebet, nem sokat látok belőle, a vérzés még mindig nem állt el teljesen, de Eleenek láthatóan nincs kedve kórházba menni.
- Jól van, akkor nem megyünk, csak ha vacsora után sem megnyugtató a helyzet, jó?- döntök helyette. Hagyok még időt annak a sebnek. Bízom benne, hogy begyógyul magától.
Ha Elee beegyezik, lefertőtlenítem a sebét és bekötözöm, utolsó mozdulatként megpuszilom a kezét, aztán megcsinálom a vacsorát, míg az előbbi beavatkozást kiheveri. Hagyom pihenni, és ágyba viszem neki a vacsorát (még csak nem is kárpótlásul).
- Jobban vagy? - kérdezem tőle. Segítek megtámasztani a hátát valami párnával, aztán szembe ülök le vele, ha így látszik kényelmesnek. És ha minden jól megy, együtt költjük el a vacsorát.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Feb. 16 2015, 21:49

Talán rosszul ítéltem meg. Nem, ez nem is jó szó, mert nem ítélkezem. Ez csak egy újabb pont a listán, hogy felnyissa a szemem: egyáltalán nem ismerem. Simán lehet, hogy az angyalarc mögött egy veszedelmes vadállat bujkál. Honnan is tudhatnám? Lehet, hogy nem kéne feszegetnem a húrt, mert a végén még elszakad…
- Igazán kár… - biggyesztem az ajkam, aztán én is nevetek, mert meg kell szoknom, meg kell tanulnom, hogy remekül színészkedik, és azt sem szabad elhinnem, amit kérdez, mert sosem tudom megmondani, hogy mikor beszél komolyan és mikor színészkedik.
- Akkor jó! – megkönnyebbülök, mert az nagy macerával járna, így csak néhány ragtapasz és már mehetek is lovacskázni. A konyhába meg nem annyira teszem be a lábam egy ideig. Szerintem…
- Oké, állok elébe. – beleegyezek, bár van egy olyan érzésem, hogy csörgőkígyót megszégyenítő hangnemben fogok sziszegni, mert bírom a fájdalmat úgy általában, de azt sosem szerettem, ha nem nálam van az irányítás. Iszom pár kortyot, aztán Nora bundáját gyúrom, amíg Josh a sebet veszi szemügyre. Ez azért is jó, mert így arra kell figyelnem, hogy Norát kellően óvatosan simogassam, és nem azzal vagyok elfoglalva, hogy mit csinál Josh, és mennyire kellemetlen.
- Jó, ez így jó lesz. – egyezek bele, bár kissé kezdek feszengeni, mert elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, sőt, gyereknek érzem magam, és az ilyen helyzeteket szeretem elkerülni. Aztán jön a feketeleves, mert érkezik a fertőtlenítő, kissé csíp, de alig párszor szisszenek fel, és inkább azért, mert az alvadt vér eltávolítása kellemetlenül húzza a sérült bőrömet.
Jobban szeretnék kimenni vele a konyhába, bár mindenki jobban jár, ha nem csinálok semmit, de olyan kellemetlen nekem, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Ha nem hagyja, kelletlenül ugyan, de maradok, és inkább Norával beszélgetek arról, hogy Apa mennyire gondoskodó, és hogy milyen jól járt vele, és hogy én ehhez mennyire nem vagyok hozzászokva.
- Persze, kutya bajom. – mosolygok, és tényleg úgy érzem, hogy visszatért az erőm. Mondjuk, jó lenne tudni, hogy mitől ájuldozok, de ez már más tészta. Feltolom magam, törökülésbe hajtogatom a lábaimat, így van hely neki is, hogy szembe üljön velem, és a tányéroknak is.
- Köszönöm. – mosolygok rá, ahogy közelebb húzom magamhoz a tányért és eszem egy falatot.
- Ez isteni! – nézek rá nagy szemekkel, mert tényleg nagyon finom lett – Látod, nem vagyok való a konyhába, mindenki jobban jár… - kacsintok rá, mert tényleg úgy érzem, hogy csak akadályoztam.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Feb. 17 2015, 22:44

- Melyik tetszene jobban? - kárt tenni bárkiben, nem lenne jó, komolyan véve az ügyet, egyáltalán nem lenne jó, biztosan nem is így értette, de azért... Szadista vagy mazohista szerepet vállana be inkább? A fantáziám ismét röpköd, olyan ládák fedelét nyitogatja, amiről azt sem tudtam, létezik. Pandora szelencéje? Ki ez a lány? Nagyon keveset tudok róla...
Valamivel később, már a hálóban arról beszlek neki, hogy (talán) nem kell varrni a kezét. Sosem láttam hasonlót, ujjbegyet varrni, inkább csak szorosan lekötik, meg ragasztják, meg tudja mifene. Igyekszem én is jól csinálni mindent, bár gőzöm sincs az egészről, mert az a képzés, ami az elsősegélyen volt, csupán a jéghegy csúcsa, jól tudom.
Viszek neki vizet, Norára bízom, aztán ellátom a sebét is... Lehet, hogy atyáskodó vagyok vele, de a lányokkal szépen kell bánni, főleg, ha meg vannak sérülve vagy valami bajuk van, ezt nagyim mondogatta mindig, szóval... Lehet, kicsit túlzásba viszem, de nem esik nehezemre. Az ujjára tehát kedves kis kötés kerül, a kezére meg egy puszi, aztán szaladok vacsorát csinálni, amit ágyba viszek neki.
Biztosít róla, hogy semmi baja, jól is néz ki, már csak ennie kell. Leülök vele szemben, ő meg összegömbölyödik, elfelejtve, hogy nagy az ágy, hadseregnyi gyerek is elférne még benne (egyszer így álmodtam meg...). Mosolyogva nézem, ahogy enni kezd, örömmel nyugtázom, hogy ízlik neki az étel, de amikor butaságokat beszél, azt szóvá teszem.
- Sose becsüld le magad!- mondom neki kedvesen, és én is enni kezdek. Meg vagyok elégedve magammal. Az omlett valóban jó (lehetne jobb is, de nem becsüljük le magunkat, emlékeztetem magam), és így elfogy az egész.
- Nézd, nem erőltetem ezt a főzés dolgot...- mondom neki komolyabban, mert most valóban nem tudom, elment-e a kedve az egésztől, vagy igazából sose volt. Semmi olyat nem akarok tenni, amit ő nem akar. Én is csak akkor lelem kedvem az egészben, ha ő örömmel és önként csinálja. Mosolygok rá, tudatni akarom, hogy nem okoz vele bánatot, ha nemet mond.
- Inkább súgj nekem: mit szeretnél most csinálni? - láthatóan jól van, a kötés nem vérzett át, valószínűleg már a fájdalmat sem érzi, különben szóvá tenné (ha nem venném észre rajta).
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Feb. 18 2015, 23:35

- Nem is tudom… - harapom be az ajkam, mert nem akarok én bántani senkit, és nem igazán vágyom rá, hogy agyonverjenek, de azért egy kis mókázásban mindig is benne voltam. Még a végén kiderül, hogy Josh valójában nem is annyira ártatlan jó fiú, mint amilyennek mutatja magát. Sosem lehet tudni.
Azt mondja, rendben leszek cérna nélkül is, és én hiszek neki. Én ilyen szempontból paranoiás vagyok, a lovaimhoz is inkább állatorvost hívok, igaz néha elég a telefonos segítség is. Bár nem akarom azzal tölteni a közös időnket, hogy kórházba szaladgáljunk, azért lehet, hogy felhívom Sheldont, hogy megnyugtasson, normális, hogy ilyen helyzetben ájuldozom. Ha nem, kénytelen leszek bemenni hozzá, de az már lassan tényleg zaklatás számba menne… Ellát, beköti a kezem, gyógy puszi is jár, aztán egyik lába itt, a másik ott, már hallom is, ahogy újra sürgölődik a konyhában. Nora remek társaság addig is, kíváncsian szaglássza a kötésemet, és örömmel bújik, simul kezem alá, ahogy simogatom.
Ágyba kapom a vacsorát, és hiába nagy az ágy, nem szeretnék terpeszkedni, összehajtogatom magam, ahogy Nora is szokta tenni, bár most inkább a tányérok felé szaglászik, nincs kedve aludni. Meg is értem, az omlettnek nem csak az illata, az íze is remek. Hiába a vérontás és az ájuldozás, jó étvággyal eszem, hiszen ma még nem igazán jutott sok minden a gyomromba.
- Nézd, huszonkét év alatt nem sikerült eljutnom odáig, hogy otthon érezzem magam a konyhában, és igaz, hogy sosem késő elkezdeni, de most tapasztalhattad, hogy mennyire béna vagyok. – nevetgélek, mert nem akarom végleg elásni magam előtte, de ez az igazság, nincs mit tenni.
- Szívesen tanulok, tényleg, csak… Legközelebb hozok magammal valami középkori páncél cuccot, akkor tuti életben maradok. – mosolygok, mert amúgy tökre lelkes voltam az elején, és ha elmúlik a csalódottságom, hogy még ennyit sem lehet tőlem elvárni, majd biztos vissza is tér, bár mára azt hiszem ennyi elég volt.
- Hát… - ajkamba harapok, érzem, ahogy vér szökik az arcomba, mert lennének ötleteim - Azt hiszem, a tanuláshoz már késő van. – inkább csak ennyit mondok, és a tányért forgatom az ágyon, inkább azzal foglalkozom, mert félek, ha a szemébe néznék, nehezen parancsolnék magamnak. Benne vagyok sok mindenben, akár úgy is érthetjük, hogy mindenben; elmehetünk sétálni, vagy maradhatunk a házban is, beszélgethetünk, vagy akármi. Nem tudok súgni, mert amit súgnék, az jelenleg az én kérésemre tiltva van.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Feb. 19 2015, 15:27

"Ártatlanul" elhülyülünk, és elámulok, milyen egyszerűen hoztuk egymás tudomására, hogy nyitottak vagyunk bizonyos játékokra, ha szexről lenne szó. A gondolat izgat és borzongat, de aztán megint előtérbe lép a fegyelmezett ÉN, aki arra figyelmeztet, milyen hibába nem szabadna most beleesni. Néha gyűlölöm magam azért, hogy ennyire "szót tudok fogadni".
- Lehet, hogy csak nem voltál eléggé motivált- mondom neki lazán, mert megint ellenkezik, pedig a nőkben alapból benne van, hogy övék a konyha. Ha Eleenel másképp lenne, az sem háborítana fel. Ha egyszer mégis összeköltöznénk, vagy én főznék rá, vagy felfogadnánk valakit, aki megteszi helyettünk. Ilyen egyszerű.
Örömmel látom, hogy jó étvággyal eszik. A sebe is rendben van, a kötés nem vérzett át, ő is egyre jobb színben van. Örülök, hogy vele lehetek, hogy nem kell kórházba szaladgálni, hogy ő sem látszik nyugtalannak, vagy olyannak, aki menni készül. Azt már látom, főzni nem fogunk (lényegében már nem is kell), de a későbbiekre nézve is előrevetítem, hogy nem kell állnia a szavát. Semmi értelme a leckéknek, ha kényszer szaga van.
- Legközelebb jobban vigyázok rád...- mosolygok rá. Páncélcucc? Isten ments! Az olyan előnytelenül takar... Akkor már inkább a csokimáz...
Tetszik ez a hangulat, ami lopva közénk kúszott. Hasonlít ahhoz a délutánhoz/estéhez, amit együtt töltöttünk, és amikor úgy éreztem, ő is jól érzi magát velem. Szeretnék a kedvében járni, és megtenni bármit, amit kér, ezért kérem tőle, súgjon, segítsen, mihez lenne kedve.
Kissé zavarban van, mert nem néz egyenesen rám, minha halványan el is pirulna, de csak a tányért forgatja maga előtt, mintha ez lenne a legérdekesebb dolog, amit csinálhatunk. A szavai sokat sejtetőek és akár célzó jellegűek is lehetnek, talán vennem kéne a lapot.
- Fáradt vagy? Hosszú napunk volt... Hazavigyelek? Vagy...- elgondolkodva nézek rá, és egy kis lélegzetvétel után kimondom...- aludnál nálam?
Figyelmesen nézek rá, és szándékosan nem érintem meg, pedig nagyon szeretném. Szeretném, ha velem maradna, ha pihenne, ha figyelhetnék rá, ha hallanám szuszogni... Istenem, sokkal többet is szeretnék, de azt nem lehet. Azt ő nem akarja. De most olyan jók vagyunk együtt, és ahogy Sebastiannal, nem hiszem, hogy Elevel ne tudnék barátként viselkedni, akár egy ágyban aludni is vele, ha neki nincs ellene kifogása...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Feb. 21 2015, 01:40

Hihetetlen számomra, hogy mennyire lazán beszélünk arról, hogy miben lennénk benne és miben nem, ha szexre kerülne a sor. Még emlékszem, mit műveltünk, amikor legutóbb a konyhájában volt dolgunk egymással, de arra is emlékszem, hogy teljesen másképp értelmezzük a dolgokat. Nekem a szex… Hát, szükséglet kielégítés, én nem viszek bele érzelmet, ellenben Ő… Egy kicsit olyan, mint amilyen én voltam régen, amikor még azt hittem, csak szerelemből lehet lefeküdni valakivel, amikor még hittem a rózsaszín szemüveges filmeknek, hogy létezik hepiend, és hogy a rossz fiúk mindig megjavulnak. Nem is tévedhettem volna nagyobbakat… Én alkalmatlan vagyok az elköteleződésre, mert ha túl is lépek a félelmeimen, hogy megbízzak valakiben, hogy közel engedjek magamhoz valakit, akkor is túl régóta élek szabadon, túlságosan hozzászoktam már, hogy nem kell nemet mondanom senkinek, aki egy szép kis kalanddal kecsegtet.
- Az mondjuk ezer százalék, hogy minden voltam, csak motivált nem. – nevetve ismerem be, hogy ez a tényező bizony hiányzott, de soha ne mondd, hogy soha, nem tartom kizártnak, hogy egyszer látom majd értelmét, hogy fáradozzak. Egyszer. Talán…
Jóízűen eszem, bár Norát néha el kell hessegetnem, mert kissé pofátlan, de nem lehet rá haragudni, még élhetnek benne emlékek az utcán töltött időkből. Jól megvagyunk így, hogy nem esik szó köztünk semmi komolyról, de ott motoszkál bennem egy gondolat, ami nem enged nyugodni. Egy gondolat bánt engemet… Csak nem az, hogy ágyban, párnák közt haljak meg. Mi van, ha ezzel is reményt adok neki? Ha félreérti, ha félrevezetem? Nem azzal van a baj, hogy nem tudnék benne megbízni, mert rendes srácnak tűnik, és már túl vagyunk azon, hogy beférkőzött a páncélom mögé, csak… Csak valahogy azt érzem, hogy átverem, hogy jobbat érdemel, egy rendes lányt, aki nem bántja, aki megbecsüli. Én nem vagyok hozzávaló és Ő sem való hozzám. Így, barátság szintjén igen, persze, remekül kijövünk, remekül tudunk beszélgetni, még azt is ki merem jelenteni, hogy jó hatással van rám, és talán én is rá, de…
Visszarángat a gondolataimból, mélyre merültem, és talán jobb is, hogy nem folytatom. Súgjak? Mit is súghatnék neki, amikor magam sem tudom pontosan mit szeretnék? Szerettem volna, ha nekem esik, ha hevesen lángoló tűzben égünk el. Most viszont… Most már nem tartom annyira jó ötletnek. Virágnyelven válaszolok, de leginkább nem mondok semmit. A kérdés szíven üt, egy pár másodpercre mozdulatlanná dermedek, aztán óvatosan felnézek, hogy kiderítsem, mennyire gondolja komolyan. Felhúzom a lábaimat, átkarolom a térdeimet. Tisztában vagyok vele, hogy mit üzen a testem, hogy bezárkózok, de… Ha itt alszom, az már jelent valamit nem? És ha attól elbizonytalanodtam, hogy az egész nap milyen üzenetet hordoz számára, akkor ettől? Ettől igazán szorul a hurok a nyakam körül.
- Én… Nem vagyok benne biztos, hogy az jó ötlet lenne. Mármint… - az ajkamba harapok, átgondolom, hogy mit is szeretnék mondani, nem szeretnék elhamarkodottan, élesen fogalmazni – Talán jobb lenne, ha hazamennék. Azt hiszem…
Elharapom a mondat végét, a térdemre támasztom az állam. Nem akarok megint elszaladni, lelépni, elmenekülni. De azt sem akarom, hogy kötődni kezdjen hozzám, mert én nem tudom viszonozni az érzéseit. Szeretném, de nem tudom. És ha nem tudok őszinte lenni vele, akkor az egész csak izzadtságszagú erőlködés.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Feb. 21 2015, 02:36

- Ha nem voltál elég motivált, akkor magamban kell a hibát keresnem. Talán be kellett volna ígérnem valamit, ami ínyedre van?- mosolygok, nincs hátsó szándék a szavaim mögött, valóban az érdekel, komolyan mondta-e, amit. Igaz, nevet, de ez jelentheti azt is, "így jártunk".
Eszünk, Elee néha arrébb pofozgatja Norát, akit izgatnak az illatok. Magamhoz húzom a kis szőrpamacsot és az orrára koppintok.
- Ne legyél szemtelen. Nem eszünk a vendég tányérjából. Különben te is megkaptad a magad adagját!- és finoman leteszem a földre, a konyha felé irányítva, de ő leül és bánatosan bámul rám. Nyalogatja a pofáját. - Jaj, te... Sicc a konyhába, ott a kajád!
Remélem, nem hoz rám szégyent, és bebizonyítja, hogy érti, amit mondok neki.
Aztán Eleevel beszélgetünk, kerülünk furcsa párbeszédbe. Úgy érzem, szívesen maradna, bár nem főzni... Tiosztában vagyok vele, mit kért tőlem, azért is fogtam vissza magam a konyhában, amikor levette magáról a pólót. Hiszem, hogy tudja, főleg a mai délutánt figyelembe véve, hogy vissza tudnám fogni magam, hogy nem ugranék neki, nem rohannám le... Mégegyszer ugyanazt a "hibát" nem követném el, főleg, hogy megszabta a barátságunk feltételeit... És lényegében ez az első próba. Aztán a kérdésemre, nálam szeretne-e aludni, megint összehúzza magát, és tudom, ez mit jelent, még mielőtt válaszolna.
- Ha bizonytalan vagy abban, mit szeretnél, tényleg jobb, ha nem maradsz... most még- mondom neki kedvesen, és elmosolyodom, mert jelezni szeretném, nem neheztelek rá, elhiszem, hogy vannak félelmei, talán még mindig kötődöm hozzá, és majd sok jelentőséget tulajdonítok a válaszának. Viszont szeretném, ha tudná, dolgozom az ügyön, hogy bízzon bennem, meg tudok a helyzettel bírkozni, alkalmas vagyok a bizalmára, és semmi olyat nem teszek, amit ő nem akar.
- Ha csak a személyem zavar, felmehetek az emeletre... - adok alternatívát. Ha fáradt, aludhat itt, és nem fogom piszkálni (még hallgatózni se, hogyan szedi a levegőt). Az a lényeg, hogy kipihenje magát, érezze magát jól... Bízzon bennem. Hozzáteszem, mielőtt válaszolhatna: Szeretném, ha maradnál, és kipihennéd magad!
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Vas. Feb. 22 2015, 23:55

Kicsit pislogok, hogy most akkor mi van, de aztán rájövök, hogy elbeszéltünk egymás mellett.
- Ja, nem úgy értem… Már hogy most tök szívesen csináltam, meg jó lenne megtanulni, csak hogy eddig nem volt motiváció… - magyarázkodni kezdek, bár tulajdonképpen nem értem, hogy miért. Vállat vonhatnék, és hagyhatnám ebben a hitben, de nem szeretem, ha félreértés van köztem és a beszélgető partnerem között, aki jelen esetben Josh.
Nora kicsit értetlenkedik, mert Josh szavaiból kiveszem, hogy a cicának is készített egy adagot, vagy valami hasonlót, de a kis cuki szőrgombóc nem érti, hogy miért kéne kimennie, amikor itt vannak az ínycsiklandó illatok, és bármikor leeshet neki egy kis morzsa. Kis ideig az ágy mellett üldögél, halkan nyivákol, aztán mellső lábaival feltámaszkodik a matracra és dagasztani kezd, aztán felugrik.
Mit csináljunk? Hát, nem is tudom, amihez igazán kedvem lenne, az a szex. De bekötött ujjal kicsit esetlennek érezném magam, és hát a távolságtartásra vonatkozó kérésembe, úgy vettem észre, nála nem fér bele egy kis kötetlen mulatozás. Nincs ezzel baj, mert legalább tudom, hogy neki a szex is érzelmi dolog, és így nem is erőltetem, meg hát amúgy is csak akkor vagyok egy kicsit határozottabb, ha megkapom a megfelelő jeleket.
- Én csak… - összeszorítom a számat, mert nem tudom szépen megfogalmazni azt, hogy a távolságtartásba és az időkérésbe nálam ez valahogy nem fér bele. A szex… Nekem nem érzelmi alapokon működik, de az, hogy ott aludjak valakinél… Alapvetően azt sem szeretem, ha szex után össze kell bújnom a pasival, és ha nem nálam esik meg a dolog, akkor a lehető leghamarabb hazahúzok. Ha meg nálam esünk egymásnak, akkor finoman kitessékelem az illetőt, és kész.
Válaszolnék, de megelőz. Szeretném neki elmondani, hogy nem zavar, nem Ő zavar, hanem a helyzettel van bajom, hogy nem várom el tőle, hogy a saját házában kitúrjam a saját ágyából. Akkor már én alszom a kanapén, vagy nem tudom. De amit hozzáfűz… Nem szeretném megbántani, fájdalmat okozni neki, de én nem szeretnék maradni. Hazamenni sem szeretnék feltétlenül, nem vagyok fáradt, szívesen benne vagyok még közös programban, de nem szeretnék nála aludni. Nekem ez nem fér bele. Zavarba hoz a kérésével, és kicsit be is zárkózom, mert értem én, hogy szeretne a közelemben lenni, de pont az ilyenek miatt kértem időt és teret. Hiába tudom, hogy nem használná ki a helyzetet, mert szerintem nem tenné, nekem ez akkor is egy olyan szintű bizalmi viszonyt igényel, amilyenben nagyon kevés emberrel vagyok.
- Nem erről van szó, mármint… Nem Te zavarsz. – ez milyen hülyeség már? Hogy zavarna? Akkor itt sem lennék, nem igaz? – Én csak… Én nem vagyok az az ott alvós típus. Tök jó volt a délután, és kalandos – mutatom fel az ujjam – és… Szóval nem lehetne, hogy ennyiben maradjon? – még véletlenül sem szeretném ezt is elrontani azzal, hogy elmenekülök. Mert nem akarok megint én lenni az, aki csapot-papot hátrahagyva futva szalad haza. Nem lehetne, hogy egyszer normálisan váljunk el egymástól? Csak egyszer. Mert kezdem azt érezni, hogy csak fájdalmasan elszakítani tudom magam tőle, vagy magához láncol. Arra viszont nem állok készen.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Feb. 23 2015, 00:45

- Na jó, így oké, már azt hittem, félre értettem valamit- nevetem el a dolgot, aztán optimistán állok a dolgokhoz- Ez is csak azt jelenti, a dolgok változhatnak!
Ugyan most elsősorban a főzésre gondolok, de ahogy azt mondta, eddig semmi kedvet nem érzett hozzá, most mégis megpróbálta, lehet ez más dologgal is, a tartós kapcsolattal is... egyszer...
Eszünk, Nora kicsit pofátlankodik, de nem szoktam kézből etetni, nehogy elszemtelenedjen, így próbálom rávenni, hogy egyen a konyhában. Biztos vagyok benne, hogy tudja, jutott neki is egy adad, eddig soha semmiből nem hagytam ki, de ő azért tovább próbálkozik. Ha nagyon erőszakos lenne, kitessékelem, de amíg a tányérba nem nyúl bele, nem piszkálom én sem.
Elee kedvét keresem, de nem sokat segít. Inkább mintha bizonytalan lenne, és megint bezárkózik, ami nem jelent túl sok jót. Félreteszem magamban megint a férfit, mint barát beszélek hozzá, elkülönítem magam, bár nem egyszerű, csakhogy bizonyítsam, mindent meg tudok tenni, amit kér.
Az eredmény azonban megint negatív, összeszorítja a száját, mintha rosszat mondtam volna. Megint agyalnék, mint rontottam el, aztán (végre) kimondja, és ezzel kövek gördülnek le a vállamról. Szinte felnevetek, amikor a kalandos délutánunkról beszél.
- A frászt hoztad rám!- mosolyodom el, és halkan nevetek magamon. - Oké, semmi baj, tudod, úgy értettem, szívesen maradnál, de azt is mondtad, hogy késő van...
Biztos vagyok benne, hogy most megint arról van szó, félreértettük egymást. De nekem szoknom kell, ahogy ő gondolkodik, és inkább nekem kell alkalmazkodnom, azt hiszem. Félreértettem, mert azt hittem, aludni szeretne, és azt írja körül, hogy nem velem.
- Ha van hozzá kedved, csavaroghatunk még, elmehetünk sörözni vagy éjszakai moziba... Hm? Vagy maradhatunk itt, filmezünk, macskázunk, olvasok vagy mesélek neked.... Hidd el, jó vagyok, te magad is nevettél!- Furcsán forgatom a fejem, grimaszolok, hogy emlékeztessem, voltam én ma boszi is.
Persze, maradhatunk ennyiben... Mégsem olyan, mintha megint elfutott volna, de a vágy, hogy együtt legyünk még egy kicsit, úgy érzem, most közös. Most kiderül, vajon igazam van-e.


Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Feb. 26 2015, 00:56

Sikeresen tisztázzuk a félreértést, hogy nem hozzá nincs motivációm, hanem a főzéshez. El kell gondolkodnom a dolgokon, tényleg, mert simán lehet, hogy én fejezem ki nagyon rosszul magam, elvégre sokszor másképp érti a dolgokat, mint én, de eddig nem sűrűn akadt ilyen problémám másokkal. Megeresztek egy mosolyt, ahogy azt mondja, minden változhat. Vajon mire gondol? Mert nem hiszem, hogy csak a főzésről beszélgetnénk, de eléggé bizonytalan vagyok, ami a kapcsolatot illeti.
A vacsora isteni, és Nora is csak cukin kunyerál, engem tökre nem zavar, de nem etetem, bármennyire is fáj a szívem a könyörgő szemek láttán, mert biztos vagyok benne, hogy Josh nem éhezteti, és nem akarom aláásni a nevelést.
Szorul a nyakam körül a hurok, és ezt az érzést nem szeretem, pedig tök jól alakult a nap. Azzal, hogy arra kér, aludjak itt… Számára lehet, hogy ez teljesen természetes, és tök alap dolog, de nekem ez ijesztő, gyors és olyan mélységű kapcsolatot feltételez, amilyenre nem vagyok még kész. Nem tudom, valójában nem is attól félek, hogy Josh kihasználja a helyzetet, hanem hogy én nem tudok parancsolni magamnak. És ha átlépem azokat a határokat, akkor utána hogy mondom neki azt, hogy lassítsunk? Hiszen én voltam az,aki előre rohant, még ha nekem egy jó szex nem is egyenlő egy kapcsolat kezdetével. Honnan is tudatnám, hogy Ő milyen következtetéseket vonna le egy ilyen szituból, ha a főzéssel kapcsolatban is simán elbeszéltünk egymás mellett? Ez az, ami igazán óvatosságra int.
Bocsánatkérően mosolygok rá, mert ha tudná, hogy én is mennyire be vagyok rezelve, azzal nem sok jóra mennénk.
- Figyelj, ha te inkább aludnál, akkor hazamegyek. Tényleg nem gond. – felhúzom a vállaimat, mert annyira aludni akart az előbb, hogy nekem ebből az jött le, hogy neki már eléggé vége van a napnak, és bár én még bírnám, nem sértődnék meg, ha hazamehetnék pihenni, átgondolni a dolgokat és persze Haleval kibeszélni mindent telefonon.


A hozzászólást Elenore O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 27 2015, 21:07-kor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Feb. 26 2015, 12:50

Egyedül készítem el a vacsorát, melyet vele akartam, de a sérülése miatt nem engedem ki újra a konyhába. Nem is azzal van a baj, hogy megvágta magát, talán az nem is olyan súlyos; jobban aggaszt, hogy elájult. Talán kevesett evett, ivott a mai napon, kimerítette a fotózás, nem is tudom...
Nyugodtabb vagyok, hogy pihen, a főzés amúgy sem tart sokáig, és amikor visszamegyek, örömmel látom, hogy jobban van (bár még gyengécske). Nos, enni kezdünk, és alternatívákat vetek fel neki, mit is csinálhatnánk, de úgy tűnik, az a kis félreértés bátortalanná teszi.
Mintha megint hárítana. Egy olyan dologban, amiben (feltételezem) ő bizonytalan, olyan helyzetet teremt, hogy rám hárítsa a választást. Érzem, ha belemennék ebbe a játékba, nem lenne jó vége. Villámgyorsan kell gondolkodnom, ebben a helyzetben mi a jó döntés. Mert őszintén, egyáltalán nem érdekel az alvás, szívesen vagyok Eleevel, de ő láthatóan megijedt tőlem (megint) valamiért. Világos, elmondta, nem az ott alvós típus, megértem. Legalább ezt is tudom. Gondolom, fordítva is igaz, nála sem aludhat bárki (senki?).
- Őszintén mondom, nem vagyok még álmos- teszem a szívemre a kezem. Aztán küzdve az ellenérzéseimmel, hogy inkább hallgassak, mégis megkérdezem:
- Nézd, nekem is úgy tűnt, jól érezted magad ma délután. Mostanra mégis megint változott valami. Zárkózottabb lettél. Valamivel megbántottalak? - csendesen beszélek hozzá, hogy érezze, tisztázni szeretném a dolgokat, nem számon kérni. Véleményem szerint így tudjuk egymást jobban megismerni. Persze, némi félsz most is van bennem. Beszélgetni valamiről, ami nehezünkre esik, nem könnyű. Bízom abban, hogy ha érek valamit a szemében, legalább megpróbál válaszolni, számora azt jelentené, ő is dolgozik azon, hogy jobban megismerjük egymást.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Pént. Feb. 27 2015, 22:39

Egyedül maradok Norával és ez egy kicsit megalapozza a hangulatváltozásomat; furcsán érzem magam, hogy amíg Josh kint ügyködik a konyhában, én itt meresztem a popóm. Mintha kihasználnám, pedig nem is. Vagy hát nem szándékos. Na, tessék! Ezért vagyok kicsit kínban, amikor visszatérve azt említi, itt kéne aludnom. Érezhetően és látványosan bezárkózom, látom rajta, hogy észreveszi. Valami kattog az agyában, de nem tudom, hogy min. Mindenféle megfordul a fejemben, például az is, hogy most küld el magában melegebb éghajlatra, amiért ilyen idióta picsa vagyok, akinek semmi nem jó. De én tényleg nem tudom, mit akarok, illetve de, tudom, csak… Nem tudom tálalni. Szépen nem. És már annyiszor megcsipkedtem azt a valamit, ami köztünk van, hogy félek, ha még egyet beleböknék, összeomlana.
Nem álmos, tehát akkor még nem zavarom magam haza. Aztán mintha még mondani akarna valamit, csakhogy hezitál. Nem szeretném beléfojtani, de kicsit kínban vagyok, mert nem tudom, hogy kell ilyen helyzetben viselkedni. Aztán kiböki, és tudom, hogy már semmi könnyedség nem lesz a következő beszélgetésben. Súlyos téma, tonnás nehézségű kérdések és kalap szart sem érő válaszok. Már elnézést.
- Tényleg jó volt. Nagyon jó. – bólogatok, bizonytalan mosoly játszik az ajkamon, mert amit mond, és amit kérdez az nekem kicsit bonyolult. Már nem a kérdés, hanem, hogy mit válaszoljak.
- Nem, szó sincs erről. – rázom aztán a fejem, mert nem bántott meg, sőt, iszonyú édes és gondoskodó és… És talán pont ez zavar egy kicsit. Négy éve élek egyedül, és ha nem is vagyok teljesen önellátó, mert Apa azért elég rendesen kisegít, főleg, mióta nem dolgozom, de mégiscsak egyedül élek, intézem az ügyes bajos dolgaimat, még ha van is hova szaladnom, ha megszorulok. És ezt most valahogy szavakba kéne öntenem, ahelyett, hogy a számat rágcsálnám.
- Egyáltalán nem bántottál meg, én… - mély levegőt veszek, elszámolok lassan háromig – Én nem vagyok az ilyen gondoskodáshoz hozzászokva, és nem tudom, hogy kezeljem.
Szuper, kinyögtem, csakhogy ezzel rohadtul nem magyaráztam meg semmit. Vagy de legalábbis marha keveset.
- És nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért zártam be, csak… - behúzom a féket, mert át kell gondolnom, amit mondani akarok. Őszinte akarok lenni, de valahogy úgy, hogy ne legyen nagyon kemény, amit mondani fogok. Mert kemény lesz, ebben biztos vagyok.
- Nézd, nem fogok maszatolni, és lehet, hogy ez most váratlan lesz, vagy… - összeszorítom a számat – Én nem hiszem, hogy… Kedvellek, és szívesen töltök veled időt, és érdekel, hogy mi van veled, hogy mi volt veled, hogy mi lesz veled, de… Én nem hiszem, hogy ennél több lesz. – lehajtom a fejem, mert ez így szerintem nagyon gáz, de nem akarom hitegetni, és ha most szar is, tisztább helyzetet teremtek. Legalábbis remélem.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Pént. Feb. 27 2015, 23:48

Vacsora előtt-alatt-után megváltozik a hangulat, megint valami olyasmi telepszik közénk, mint a randi alatt, a mólón... Úgy érzem, mondana valamit, ami véleménye szerint bántana, hiszen láthatóan bezárkózott, pedig csak azt javasoltam neki, maradjon (és aludjon) itt. Még csak nem is velem...
Nem szeretem ezt az érzést, hsizen mindketten kimondtuk, jól éreztük magunkat délután, és az este is jó hangulatban telt, nevetgéltünk, bolondoztunk, mint boszi is voltam a kedvéért. És mégis, mintha megint jégtömböket vágtak volna közénk a szobába, pedig ez a hely... Mindig a nyugalom szigete volt.
Szeretnék vele őszintén beszélni, de nem megijeszteni, és óvatosan közelítem meg a kérdést, mi okozza a bajt, mi változott meg... Vajon milyen hibát követtem el? Igyekszem, tényleg igyekszem megfelelni annak, amit kért, és barátja lenni csak, hogy időt és teret engedjek neki... De úgy tűnik, megint elrontottam valamit.
Bólintok, amikor egyet ért, pedig hát ő volt az első, aki kimondta, most mégis bizonytalanabb, mintha arra számítana, szembesíteni fogom mostani állapotával. csak érteni szeretném. Ismerni. Hogy tegyem, ha nem tudom, mi jár a fejében?
Azt mondja, nem bántottam meg, és látom, hogy keresi a szavakat. Értékelem, hogy akar segíteni, és nem durvaságokat vág a fejemhez. Talán ő is megértett egy kicsit.
- Oké, világos beszéd- bólintok, amikor azt mondja, nincs ehhez szokva. De tudom, hogy nem csak ennyi az egész. Aztán nyitva tartom a fülem és a szemem, és figyelek, mert tudom, hogy amit mondani fog, nagyon lényeges.
Megreked bennem a levegő, ahogy bevezeti. Tudom, hogy ennek én lehetek az oka. Talán a múltkori beszélgetés, ahogy reagáltam... Vagy fél... Fél? Nem tudom, őszintén, nem tudom.
Lassan eresztem ki a levegőt, ahogy a mondandója végére ér, és emésztenem kell. Mert hát, amit kimondott, véglegesnek tűnik, pedig nem adott időt... Nem eleget, és ezt igazságtalannak tartom. Viszont belátom, ez a benyomása, és akármit csinálok, kevés az esély rá, hogy megváltozzon.
- Oké. Köszönöm, hogy elmondtad... - nézek a szemébe, komolyan, fürkészőn. - De Elee, ezt most nem értem.... Mi miatt mondod, hogy ebből  több nem lesz? Ma estére érted? Vagy a jövőre nézve? Ha ilyen kijelentést teszel, mégiscsak éreztél valami nyomást felőlem, hogy akarok valamit... Kérlek, segíts nekem, mi volt az?
Nem vádlom, inkább kérlelem. Valamit rosszul csinálok, valamitől rosszul érzi magát (vagy kényszerítve?), pedig őszintén meg akartam védeni attól, hogy bántva érezze magát. Tudni szeretném a hibámat, hogy többé ne fordulhasson elő, hiszen azt mondja, kíváncsi rám. Legyek még kevesebb? Legyek kevésbé figyelmes? Legyek hanyag, lekezelő, paraszt? Csak sajnálni tudom, hogy nem bántak vele eddig hozzá méltó módon, és sajnálom, hogy nem tudom megmutatni neki, ebben mi a jó. Ha tényleg  kedvel, ahogy mondja, talán akar segíteni nekem.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Márc. 02 2015, 01:49

Jól alakult a nap, tényleg, de valahogy, mint eddig mindig, most is beborul az idő, legalábbis ami a hangulatot illeti. Nem tudom, mi az oka, de nem volt még olyan találkozónk szerintem, ami után ne lett volna valami zűr; vagy elrohanok, csak úgy, vagy ilyen kínok között beszélgetünk, mint most is, és utána rohanok el. Jó, mondjuk volt egy délután, amikor nem volt annyira gáz, de… Az sem volt azért annyira tiszta. Most meg itt ülök az ágyán, megvacsorázatott, és készülök bilit borogatni. Valami nem stimmel ezzel a dologgal, és nem tudok más magyarázatot, mint hogy marhára nem passzolunk. Halál cuki, hogy aggódik, hogy gondoskodik, hogy bármit kérhetnék, megtenné, de ez a töménységű cukormáz valahogy megfekszi a gyomrom, és talán pont emiatt szaladok el. Úgy érzem, beleragadok, mint hangya a mézbe, és belefulladok.
Nehezen fogalmazom meg a mondandómat, mert szeretném finoman tálalni, de azt gondolom, ezt nem lehet. Legyünk inkább csak barátok? Egyrészt klisé, másrészt szar duma, és fájdalmas is. De mi talán tényleg jobban működnénk… Vagy nem. Nem tudom, én akkor lennék a legboldogabb, ha lazán el tudnánk lenni egymás mellett, esetleg néha egy kis szex, de nem megy, hát most is azt próbáltuk… És már megint nem úgy alakult, hogy kellemes, békés módon menjek haza, már megint feszkózunk.
Óvatosnak kell lennem, legalábbis azt hiszem, mert érzékeny, érzelmes srác, és én nem szeretném bántani. Nem jobban, mint muszáj, mert egy kicsit biztos fájni fog neki, amit mondok majd. Nem is tévedtem nagyon, mert az a mély sóhaj… Biztos kiakasztottam, de ez van, így látom, érzem, mit tudom én… Nem tudom kezelni ezt a helyzetet. Sem.
- Én csak… Csak klisék jutnak az eszembe. – elhúzom kicsit a szám, de aztán sorolni kezdem: - Jobbat érdemelsz. Valakit, aki értékeli a kedvességed, aki kitart melletted, aki tudja ezt viszonozni. Én… Ebben én nem vagyok jó, én nem tudom, hogy kell… Én nem vagyok monogám típus és… Szóval nem vagyok benne biztos, hogy nem két olyan lego kockát akarunk összepréselni, amik nem illenek össze…
Összeszorítom a számat, mert nem tudom másképp megfogalmazni azt, amit gondolok és érzek.
- Nem gyakoroltál rám nyomást, csak… Nem tudom, hogy amit teszek, vagy mondok, vagy csak szeretnék tenni… Szóval, hogy nem tudom, hogy nem vagyok-e sok, mert nem szeretném ezt nehezebbé tenni, én… Inkább csak hagyjuk, én nem vagyok ebben sem jó. – beharapom az alsó ajkam, mert még sosem találkoztam olyan pasival, aki ne örült volna meg, hogy nem akarok kapcsolatot, csak laza randikat, vagy csak meginni valamit… Sebyvel működik, mondjuk Ő is ugyanolyan laza erkölcsű, mint én, szóval az nem számít.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Márc. 02 2015, 17:14

Nem érzem, hogy komolyabb gond lenne közöttünk, csak miután felajánlom, maradjon nálam, aludjon ott. Ezzel mintha megint redőnyt húztam volna kettőnk közé, érezhetően hül el a hangulat, a jókedv. Pedig az ajánlatom baráti, ki is fejtem, nem kell tartania tőlem. És hiába magyarázza, nem az az ottalvós tipus, érzem, hogy más is nyomja a lelkét, és ki is mondja, szerinte ez közöttünk nem fog működni.
Pontosan értem, hogy mire céloz, holott még csak szóba sem kerültek az érzelmek. Még a szexuális vágyamat is visszafogtam, nehogy bántva vagy kényszerítve érezze magát. Elszomorodom, hogy azok ellenére, amit kért, és amikhez oly erősen ragaszkodtam is, noha nem mindig volt könnyű, ilyen egyszerűen mond ítéletet, ráadásul úgy tűnik, véglegesen. Megkérdezem tőle, mi az, ami idáig vezetett.
Megrázom a fejem:
- Semmit sem szeretnék összepréselni, Elee. A kapcsolatunk nem lehet kényszeres, ebbe én sem mennék bele...- Igazán fájdalmas, hogy ő ennyire erőltetettnek érzi ezt az egészet- Nem tudom letagadni, és nem is akarom, hogy mekkora hatással voltál rám, és azóta is, folyton... - Most először engedem, hogy a vágy is megcsillanjon a szememben, hiszen, mint nő is érdekel, de még menyire! Aztán folytatom, már ha érdekli.
-... Azt kérted, adjak időt neked, mert a tempó, amit diktálok, túl gyors neked. Igazából nem engedted, hogy elmondjam, nem lánykérni vittelek oda, és a házasság számomra sem olyan dolog, amit ripsz-ropsz döntenék el. Nem tudhatom, te vagy-e álmaim asszonya, az viszont biztos, hogy akármennyire is kevesled, temelletted éreztem valamit, amire vágytam.
Megvonom a vállam, mintha az egész nem sokat számítana már.
- Semmi sem nehezebb, mint színészkedni egymás előtt, Elee. Megértem, ha kimondod, nem tudod elképzelni az életed velem. De akkor nem az idő számít: sem ma, sem holnap, sem egy év múlva nem lesz megfelelő az idő, de nem miattam, hanem mert te nem akarsz más lenni, mint amilyen most vagy. Ha így van, ha valóban így van, nem fogom a hibát magamban keresni. Én csak jobb akartam lenni... vagy inkább más... miattad.
Nincs neheztelés a hangomban. Igazából tisztán szeretnék látni. Bármennyire változhatok, ha úgyis mindegy, ha úgyis hiábavaló. Ha reménytelennek lát bennünket egy tartós kapcsolatra, elfogadom. Már nem is érintene váratlanul, egyszer már megtette, rosszabb körülmények között, most nem vakítja a "szerelem" a szemem.
- Azt mondd el, te kit látsz, hogyan látsz engem? Mit nézel ki belőlünk, mit szeretnél, hogy legyen? - Finom célzással igyekszem tudtára hozni, hogy ha a "pasija" nem is lehetek, nem akarok idegen lenni számára. Ő is érdekel engem, ha ez kölcsönös,  maradhatunk jó kapcsolatban. No de mihez tartsam magam, ha találkozunk? Mennyi az, amiben még jól érzi magát, és hol az a határ, amit már nem léphetek át, mert feszélyezi?
Valamit szeretne, amiről azt gondolja, nekem sok lehet... Olvasnom kéne a sorok között? Mi az, ami nekem sok, ha róla van szó? Nem tud olyat mondani, nem tud olyat tenni! Figyelmesen nézek rá. Tudhatná már, nehezen kérhetne olyat, amit ne lennék képes teljesíteni.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Márc. 10 2015, 23:55

Kezdem azt érezni, hogy az egész gebasz, ami köztünk tekereg, gubancolódik, az én hibám, én csinálom. Josh próbálja kisimítani a ráncokat, én meg újra és újra bekavarok neki. Esküszöm, nem direkt kötök bele mindig valamibe, de tényleg!
Semmit sem akar összepréselni, milyen megnyugtató! Én mégis összepréselem a számat. Kapcsolat? Kapcsolatban vagyunk? Mert akkor már régen rossz, hát akkor már nagyon az elején elszúrtam… De talán most kéne félbeszakítanom az ilyen gondolataimat, és kész, befejezni itt és most az önostorozást. Még ha így is gondolom, nem fogom a mártírt játszani, mert nem kell, hogy megessen rajtam a szíve. Pont most nem vágyom rá, hogy még ezért is megsajnáljon, vigasztaljon, vagy ilyesmi. Hogy hatással voltam és vagyok rá, simogatja az egómat, ugyanakkor egyszerűbb lenne, ha nem így lenne. Persze, akkor erre a beszélgetésre eleve nem került volna sor. Kerülöm a tekintetét, nem szeretnék szembesülni a tetteim következményével. Gyáva vagyok? Lehet. De attól félek, ha most a szemébe nézek, és látom a fájdalmat, a csalódást, vagy bármit is tükrözzenek a kék szemei, akkor eldobnám az összes elvemet, és beadnám a derekam, bármit kérne is.
- Igen, időt kértem, mert azt éreztem, hogy sokkal komolyabban gondolod ezt az egészet, mint én. Hogy olyan érzelmeid vannak, amik nekem nincsenek. És időt kértem, mert szerettem volna tudni, hogy kialakulnak-e, ha nem is olyan hevesen, de elindul-e valami… - az alsó ajkamat rágcsálom, mert kezdek kicsit belelendülni, és talán nem kéne. Át kéne gondolnom. Aztán az a vállrándítás… Egy pillanatra felmegy bennem a pumpa, mert a flegmaságot semmilyen szinten nem bírom. Ha bevette a leszarom tablettát, akkor meg minek nyiszáljuk egymás idegeit?
Színészkedni? Nehéz? Most mondanám, hogy neki elég jól megy, de nem akarom sértegetni első dühömben. Meg minek vagdalkozzak? Nyilván nem arra gondol, amikor beöltözött… Ugye?
- Nézd, én tényleg nem tudtam akkor, hogy mi lesz, hogy mit akarok, és hogy meg tudok-e változni. Hogy szeretnék-e megváltozni. Tény, hogy nem telt el sok idő, de azt gondolom, hogy ha valaminek ki kell alakulnia, akkor az már kialakult volna. Nem gondolom, hogy soha nem fogok megváltozni, csak hogy még nem most. – most én vonom meg a vállam, bár inkább csak felhúzom. Tanácstalan vagyok, mert számomra ez ismeretlen terep, és nem érzem stabilnak a talajt a lábam alatt; egyetlen hirtelen mozdulat, elhamarkodott lépés, és elmerülök, megfulladok.
- Hogyan látlak? – elnevetem magam, de nem egészen őszinte a mosolyom, csak oldanom kell a feszültséget, különben megbuggyanok – Egy nagyon értékes embernek tartalak. Más vagy, mint azok a pasik, akiket eddig ismertem, és ez furcsa nekem. Nem tudom, tényleg, csak ismételni tudnám magam. Hogy köztünk mi lesz és hogy… Millió dolláros kérdés, de nem gondolnám, hogy kerülnünk kéne egymást. Én legalábbis nem érzem rosszul magam veled, csak… Csak lehet, hogy nem szabad kettesben maradnunk, és akkor jól működünk. – bizonytalanul mosolygok rá, mert ezt valahol viccnek szánom, de isten tudja, hogy csapódik le. Én már nem tudok semmit…
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Márc. 11 2015, 00:52

Ülünk az ágyban, egymással szemben, és úgy tűnik, beszélgetni kell, mert úgy érzem, megint gyorsan mondott valami felett ítéletet (vagy valamit én rontottam el). Legutóbb, amikor a mólón beszélgettünk, még bátortalanabb voltam, és jobban figyeltem rá, mint magamra, de most nem elégszem meg holmi "klisékkel", ennél több és jobb (?) magyarázatra vágyom.
Értem, amit eddig mondott nekem, hogy kettőnk vérmérséklete és életszemlélete teljesen eltér, de éppen azért, mert időt kért, nem értem, hogy mondhatja ki olyan gyorsan, hogy semmi nem változhat. Elvégre azóta csak most találkoztunk, és eddig tök jól elvoltunk, csak próbálja tagadni! (Nem hinném, ő is "bevallotta", jól érezte magát.)
- Ah, szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem... - Komolyabban nézek rá. - Oké, nem vagy szerelmes, értem. Megnyugtatna, ha azt mondanám, én sem vagyok? - A franc se tudja, mit érzek most, mit éreztem eddig. Szerelem? Már nem hiszem, hogy ez kialakulhat néhány nap alatt. Alig ismerem, bár szó mi szó, vonz, mint mackót a lépes méz.
Színészkedésen nem a "ripacskodást" értem, mint amikor álarcokba vagy más személyek bőrébe vagy hangja mögé bújtam. Pontosan ez a lényeg, hogy amikor én akarok lenni vele, akkor nem színészkedem. A külső egy dolog, amikor koldus voltam is csak Josh, és nem az a fiatal srác, akivel a koncerten futott össze. A vonzás szabályaira voltam kíváncsi. És hát... nem műkődött?
Kicsit dühösebbnek tűnik a hangja.
- Mikor vagy mitől kellett volna kialakulnia? - nézem őt, és kérdezem, mert ha azután, hogy olyan szenvedélyesen volt velem, és azóta még csak alig értem hozzá, nem is csodálom, hogy nem alakult semmi...
- Hát ne változz! Te így vagy szexi és vonzó, lehet, ha szende szűz lennél, elvesztettem volna az érdeklődésemet, ahogy először kikosarazol- persze, túlzok, de ahogy ő sarkosít, sarkosíthatok én is. Inkább megkérdezem, mégis ő hogyan lát engem, minket, a jövőt... A nevetése kényszeredett, a válasza zavarba ejtő.
- Szóval nem szabad kettesben maradnod velem... - érzem, hogy ezzel valamiképp cukkolni akar, ezért közelebb hajtom hozzá a fejem, hogy a lélegzetem súrolja a bőrét- Talán a csókomtól félsz? A kezemtől? A nyelvemtől? Hogy bezsongok tőled? Vagy... te tőlem? - suttogom.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Márc. 25 2015, 00:09

Valami megint tönkre ment. Vagy nem tudom, de hűvös lesz a hangulat. Félek, én szúrom el, megint, de ugyanakkor nem hiszem, hogy mindig én lennék a hülye, a hibás. Persze nem akarom rákenni, csak… Csak nem hiszem, hogy én lennék ennyire alkalmatlan erre az egészre. Talán elbeszélünk egymás mellett, talán félreértjük egymást, talán csak nem kéne erőltetnünk ezt a romantikus szálat és meg kéne maradnunk haveroknak. Azzal szerintem nem lenne semmi gond. Igaz, hogy az első hivatalos randink óta csak most találkoztunk először, de amilyen jól indult, amikor dolgoztunk és nyüzsögtek körülöttünk az emberek, annyira feszélyezve érzem magam, ahogy kettesben maradunk. Talán csak a rossz élmények miatt, hogy mindig elmenekültem, előre félek, hogy megint ez lesz. Vagy azért, mert végül is a szex nem volt rossz, de félek, ha megint kikezdek vele és úgy alakul, ahogy gondolom, akkor még a végén komolyabbra gondolna, mint én.
- Nem tudom. Komolyan, mármint… - igen, zavarna, ha az lenne, de megnyugtat, hogy nem az? Ha MÉG nem az, akkor ugyanúgy frusztrálna, de ha azt mondja ezzel, hogy nem az és előre láthatólag nem is tervez az lenni, akkor megnyugodnék, igen. Már azt sem tudom, milyen szerelmesnek lenni, annyira régen volt az első és egyetlen alkalom, de ahhoz elég volt egyetlen pillantás attól a bunkótól… Igaz, az még gyerek szerelem volt, olyan már soha nem lesz.
- Nem tudom, nem értek hozzá, de ez nem úgy szokott lenni, hogy egyszer csak van? És olyankor az ember megkettyen… - felhúzom a vállaimat. Ha eddig nem alakult ki semmi, akkor mi a garancia, hogy majd ezek után ki fog? Nem tudom, de úgy érzem, hogy ez nem fog menni. Nekem nem fog menni, és zavar, hogy ezt nem érti meg. Persze, értékelem, hogy nem legyint és dob ki, mert magam sem tudom megmagyarázni a dolgot, de… Ezzel nem segít se rajtam, se magán. Szerintem, de nem tudom! Én már semmit sem tudok…
Felszalad az egyik szemöldököm, de kábé a hajvonalamig. Szóval azért nem veszített az érdeklődéséből az első pofonnál, mert nem vagyok egy „jókislány”? Jó tudni. Felvésem a képzeletbeli noteszomba. Aztán félig-meddig viccelve megemlítem, hogy talán jobb lenne, ha egy darabig csak társaságban találkoznánk, eddig az bevált. A reakciója teljesen váratlan, és bár nem ismerem túl jól, teljesen személyiség-idegennek tűnik. Mintha egy pillanat alatt kicserélték volna. Ahogy közelebb hajol, és amiket mond… Ki ez a csávó? Megint játszik? Vagy csak eddig játszott? Tesztelt? Most tesztel? Teljesen összezavar, és kezdek megijedni, elvégre nem tudhatom, hogy nem fog-e itt tartani, bezárni és ki tudja mit művelni velem. Érzem, ahogy bizsereg a testem, ahogy az apró pihék meredezni kezdenek a nyakam hátulján. Le kéne lépni. De mi van, ha megint hülye vagyok? Ha túl sok krimit nézek és olvasok? Ha csak paranoia az egész?
- Nem félek. – felszegem az állam, határozottságot és önbizalmat erőltetek magamra, mert akármi is az igazság, nem láthatja, hogy mi zajlik a fejemben. Nem engedhetem!
- Csak az a tapasztalatom, hogy ha kettesben vagyunk, akkor előbb utóbb mindig ilyen beszélgetésekhez jutunk. Ennek azért biztos van valami oka… - nagyon szeretném befejezni ezt a témát, de ugyanakkor nincs még teljesen lezárva. És szeretnék beszélni Haleval és elmondani neki mindent, mert úgy érzem, nem látom a fától az erdőt, és segíthetne kicsit kívülről ránézni a dologra.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Márc. 25 2015, 01:28

Fogalmam sincs, mi változik meg. Az egyik pillanatban még nevetgélünk, aztán megint ez a feszültség... Én is érzem, tisztázni szeretném, de nemhogy jobb lenne a helyzet, mintha megint romlana. Idegességemben olyan eszközökhöz nyúlok, amihez soha még, kérdések mögé bújok és húzom, ugratom, talán végre kiderül, mit is akar tőlem. (Mert azt világosan tudtomra adta, mit nem.)
Sajnos, bizonytalan, és Sebastiannak lesz igaza. Ő sem tudja, mit akar. Ha nem akarná, hogy szeressék, egyértelműen azt kellett volna felelnie, IGEN, megnyugodna, ha nem lennék szerelmes belé, sem most, sem később. De vágyik rá, a bizonytalansága elárulja, és ettől csak bizonytalanabb leszek. Sosem fogom tudni, mikor jön el a megfelelő pillanat. Sosem fogom tudni, lehetek-e én az a személy...
- Elee, most ugratsz? - Nem számítottam ilyen kérdésre és kijelentésre tőle. Most nem tűnik másnak, mint egy zavart tininek, akinek rózsaszín ködben úsznak az elképzelései. Ennek ellenére válaszolok neki.- Biztosan van olyan szerelem is, amitől az ember megkettyen... De akkor fogalmazd meg, mit is jelent megkettyenni?
Bizonyos fajta őrültségre én is képes vagyok. Talán az volt, amikor beöltöztem koldusnak, vagy az csak kíváncsiság volt? Őrült voltam, amikor hazavittem, és megcsókoltam, majd olyan módokon kényeztettem, amire legvadabb álmaimban gondoltam csak azelőtt, vele pedig olyan természetesnek tűnt az egész? Bolond lettem volna amikor randizni hívtam, és mindent megtettem, hogy a kedvében járjak, még a tragacsomat is lecseréltem egy vadító járműre, csak hogy az alkalomhoz illő módon tiszteljem meg a bizalmáért?
A sarkosításom túlér a célon, látom, ahogy felhúzza a szemöldökét. Nem csinálok hátraarcot, provokált, hát provokáltam, így jártam. Ha ismer, tudja jól, nem a szex iránti vágy hajtott hozzá, akkor nekiestem volna már az első este, a lovardában, a kocsiban, vagy a csillagok alatt... Fogalmam sincs, az efféle fickókra vágyik-e, és még egy próbát teszek, csak a magam igazolására, vagy éppen annak megcsúfolására. Felszegi a fejét, és azt mondja, nem fél tőlem.
- Nem is kell...- hátrébb húzódom, vagyok az a Josh, aki vagyok, aki megígérte, hogy semmilyen módon nem fogja zaklatni. A következtetéseimet megtartom magamnak, legalábbis egyenlőre. Tapasztalatom nem sok van, Sebastian próbált okosítani, de Eleen nem tudok kiigazodni. Félek, csak bántanám, félek, csak bántana.
- Ennek csak egy oka van...- válaszolom halkan, amikor felvezeti, hogy mindig ilyen helyzetbe (témához) jutunk- hogy foglalkoztat téged, vagy engem. Múltkor én kezdtem, most te... Ha nem lenne semmi, nem is érdekelne. De nem mondod ki nyíltan, mit akarsz, arról beszélsz folyton, amit nem... - Láthatja, hogy nem könnyű számomra megfogalmazni a gondolataim, és reménykedem, hogy nem szakít félbe, mert még egyszer nem szívesen ugranék neki a mondandómnak.
- Nézd..., énbennem erős a kötődés iránti vágy, de nem kötődöm rögtön bárkihez... Volt már, hogy jól alakultak a dolgok, és volt, hogy rosszul sültek el. A puding próbája az evés, a nagyanyám is mindig ezt mondta. Benned van valami..., ami istenemre mondom, vonzóbb, mint bármi, amit eddig ismertem, és megijeszt, hogy téged ennyire taszít még a gondolata is, hogy szerethet téged valaki. Én? Ha zavar, ha önmagában ez zavar, sose akarnál látni engem többé, de azt mondod, jól érzed magad velem... Én... nem akarlak lerohanni, sem kihasználni téged, és nekem valóban nem lenne elég csak a tested... Számomra fontos, hogy TE mit akarsz, hogy mennyit akarsz, és igyekeztem bizonyítani is, de valamit elkúrtam, mert így sem vagyok jó... És az idő... - sóhajtok. Van egyáltalán értelme erről beszélni? Ugyanazokat a köröket futjuk, újra meg újra. - Amit érzek, amit most érzek, azt hiszem, nem szerelem. Éppen azért nem, mert hiányzik a szikra, amit te adhatnál hozzá. Lehet, hogy sosem kapatsz lángra. Lehet, hogy sosem lesz elég benned a vágy, vagy bennem a türelem, és elvész a rajongásom is, az érdeklődésem is. Lehet, hogy mindig úgy gondolok majd rád, mint akibe szerelmes voltam, mert senki mástól nem kapom meg azt az érzetet, ami a miénk lehetett volna. Nem tudom. Nem tudhatom, mit hoz a jövő. Csak azt tudom, nem akarlak sem bántani, sem kellemetlen helyzetbe hozni. Próbálok a barátod lenni, de úgy látszik, ezt sem csinálom jól.
Figyelem, ahogy beszélek, de ha a mimikájával reagál is, igyekszem arra törekedni, hogy ne befolyásoljon. A véleménye azonban fontos nekem, ezért visszakérdezek.
- Mit gondolsz te, drága Elee? - ígérem csendben fogom hallgatni, és ne szólok közbe, mert ő is megtisztelt a figyelmével (Remélem). Ha megint itt tartunk, ha megint beszélünk róla, és ha ezt ő vetette fel.... muszáj lenne neki is beszélnie róla. És atán meg kell beszélni, ahogy barátok között szokás... Szemtől szemben.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Ápr. 07 2015, 16:06

A hangulat egyre csak hűvösebb és hűvösebb lesz, ahogy olyan témát feszegetünk, amit nem egyszerű szétmarcangolni. Mócsingos hús ez, amit időről időre előveszünk, és teszünk vele egy újabb próbát. Bizonytalan vagyok, igen, de nem feltétlenül abban, hogy mit akarok, hanem hogy hogyan tálaljam. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy többre érdemes, mint hogy elintézzem egy „bocs, tévedtem” dumával, de átverni sem akarom. Aki tudja a választ, az sikítva jelentkezzen!
Kissé megütközve nézek rá.
- Nem, nem ugratlak. – mondom semleges hangon, nem értem, hogy ez miért lenne vicc.
- Hát… Tudod, amikor… Amikor megváltozik minden, és nem érdekel semmi, minden hepi, és neked csak az a fontos, hogy a másikkal legyél… - magam is elbizonytalanodom, hogy van-e ilyen. Olyan régen voltam már gimis, amikor ezt éreztem, hogy nehezemre esik felidézni, mit is tartok megkettyenésnek. De a szerelem elvileg elveszi az ember eszét, hát ott van Hale is meg Nick. Csak rájuk kell nézni, elég egy fél pillantás, és tudod, hogy halálosan egymásba vannak esve. Elmagyarázni meg… Lehetetlen. Ezt vagy érezted már, és akkor tudod, miről van szó, vagy nem, és akkor sosem fogod megérteni. Pontosabban majd csak akkor, ha majd átéled. Mert egyszer mindenki átéli. A kérdés az, hogy lehet-e többször is. Mert az egy dolog, hogy nekem megvolt, és akkora pofára esés lett a vége, hogy azóta mindent megteszek, hogy elkerüljem, de nem is hiszem, hogy ezt kétszer vagy többször át lehet élni. Állítólag nincs két egyforma szerelem, de én csak ezt a fajtát ismerem, szóval… Szóval nem tudom, hogy mi van, valami olyanról beszélek, amit nem is értek. Vannak, akik minden kis fellobbanásra azt mondják, hogy szerelmesek, de azt meg nem tartom valósnak. Hogy lehet egy ember félévente másba szerelmes?
Talán kicsit erősre sikeredett a magabiztos máz, mert kicsit mintha visszatáncolna. Megkeményedek, már nem érzem azt, hogy simulékonyan tudnék hozzáállni ehhez a beszélgetéshez. Kimeresztem a tüskéimet, mint a sün, akit megijesztenek. Újabb réteg páncél kezd a lelkem köré nőni, mert próbáltam megnyílni, de nem érzem biztonságosnak. És még csak megindokolni sem tudom. Sebyvel annyira önmagam tudok lenni, ott beleférnek a hülye poénjaim, a túlfűtött megjegyzéseim, de Joshnál… Nem tudom, nem értjük meg egymást, a poénok nem ülnek, a szex témáját meg valamiért úgy kerülöm, mint a tüzet, ha vele vagyok, ami annyira nem jellemző rám. Olyan, mintha felvenném az illedelmes arcomat, amit Apa estélyein szoktam mutatni, pedig… Kettesben vagyunk. Kettesben vagyok egy pasival, aki keresztül-kasul szexelte velem a házat, és mégsem tudom elengedni magam vele. Egyszerűen azért, mert olyankor mindig valami balul sül el. Sok vagyok, vagy csak célirányos, de amúgy a szex tényleg jó volt. De valahogy… Nem tudom, de most már kezd kényelmetlenül forrósodni a talaj.
- Mert azt könnyebb megfogalmazni… - mondom halkan, szint csak magamnak. Megtörten kicsit, mert úgy érzem, nem érti, mi a bajom, nem érzi azt a kínt, amit én, de nem megyek bele. Azért sem, mert nem tudnék, mert nincs kedvem, meg azért sem, mert mondja csak el, amit szeretne. Tényleg, nem tudom, mit tudunk még ebből a témából kihozni, én csak ismételni tudom magam, és már kezdem elveszíteni a fonalat. Ennek van egyáltalán értelme? Jutunk ezzel előrébb?
Hallgatom inkább csendben, amit mond. Kicsit összeszorul az állkapcsom, ahogy a rosszul alakulásról beszél. Arról én is tudnék. És én elhiszem, hogy szerette a nagyit, de… Valahogy mindig eljutunk oda, hogy a nagyis is ezt mondta. Ez egy kicsit olyan… A krimikben szokott lenni, hogy az ilyen cuki jófiú anyuci kedvencei skalpolják meg a csajokat. De ezt a gondolatot elpöccintem, mert tisztában vagyok vele, hogy bár Hollywoodban vagyok, nem a filmvásznon. Sóhajtozik. Még ő sóhajtozik. Hát ez remek, akkor itt most mindenki szenved, de nincs megoldás. Valaki adjon egy pisztolyt, menten főbe lövöm magam! Tehát csak azért nem szerelmes, mert nem adom meg a szikrát? Hát rohadjak meg! Kedvem lenne elővenni az öngyújtómat és szikrát adni az érzelmeinek, de valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem értékelné a poénomat.
- Biztosan én rontom el. – megvonom a vállam, mert valószínűleg ugyanúgy ludasak vagyunk benne mindketten, de tulajdonképpen nem cseszettel el semmit, csak… Nincs meg a kémia és kész. Illetve csak az van. – Vagy nem tudom. Nézd, a kémia megvan, legalábbis szerintem, mert valamiért kikötöttünk egymás mellett, de ebben nem hiszem, hogy több lenne. A részemről legalábbis.
Hogy engem zavarna a tény, hogy szeressenek? Nem, amúgy nem az zavar, hogy szeret valaki, azzal van a bajom, ha nem tudom viszonozni a dolgokat. Ha tudnám viszonozni az érzelmeit, semmi gond nem lenne. De így… Igenis frusztrál, nem tehetek róla. Nem tudok ennél sokkal többet mondani, már mindet elmondtam, amit meg tudok fogalmazni, csak más szavakkal tudnám ugyanezt előadni.
- Szerintem engedjük el ezt a témát és… - legyünk csak barátok. Fejezném be szívem szerint a mondatot, de ez hülyeség, mert ma is „csak barátok” voltunk, és mégis itt vagyunk, rágjuk a mócsingot, és kikészítjük saját magunkat. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül létezik férfi és nő között tiszta barátság, mert az egyik fél mindig többet akar. Sebyvel mákom van, mert ugyanolyan laza erkölcsű, mint én, és vele belefér egy-két görbe nap. – Hagyjuk. – rázom meg inkább a fejem, és részemről lezártnak tekintem a témát, mert szerintem nincs ebben több. Nem tudnám tovább vesézni, és nem is szeretném. Kínos. Nekem legalábbis tök kínos, hogy nem tudom elmondani, hogy mit akarok.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Ápr. 09 2015, 17:41

Ahhoz képest, hogy milyen jó hangulatban telt el a délután, most meglepődve veszem észre, csaknem ott tartunk, mint amikor randizni hívtam Eleet, és elromlott minden azon a mólón. Igyekszem könnyed lenni, és nem belemenni azokba a témákba, ami korábban a feszültséget okozta, de mintha most ő akarna beszélni róla, és azt gondolom, ennek oka van.
- Oh, értem- dörzsölöm az állam. Nehéz ügy ez. Amikor nem bonyolódunk ilyen buta beszélgetésekbe, jól érzem magam vele, "minden happy", és az a vágyam, hogy csak vele legyek, de... Attól nem vagyok túl boldog, hogy időről-időre elromlik közöttünk a hangulat. Nem hagy hidegen, ha feszengeni látom.
- Ez igaz...- Az jut eszembe, lényegében mennyire kényelmes megoldás ez, teret hagy egy csomó lehetőségnek, és tulajdonképpen igazat adok Eleenek. Bár én mindig arra voltam kényszerítve (vagy inkább így neveltek), hogy gyorsan döntsek, és ne halogassam a dolgokat, ha van elképzelésem a kérdéssel kapcsolatban. Nem ítélem el az ő szemléletmódját. Értékelem, hogy nem akar megbántani, hiszen zárhatná Ő rövidre a témát, és mondhatna búcsút örökre.
Tudom, hogy beszélgettünk már erről a témáról, de félek, nem egészen értjük egymást. S mert kerülgetjük ezt a szerelem témát, tudnia kell, hogyan is érzek valójában, mert attól tartok, az egész merevségének az az oka, hogy azt hiszi, teljesen és menthetetlenül belé szerettem, és esetleg összetörne, ha nem viszonozná. Nem könnyű azonban pontosan megfogalmazni az érzéseimet, mert azokat még sosem engedtem igazán szabdjára. A leglazábbak akkor voltunk egymással, amikor együtt voltunk, ebben a házban... Valamennyi óvatosság bennem is van, valóban nem szeretnék csalódni, és fogalmam sincs, mi történhet, ha ő semleges (vagy éppen idegenszerű) lesz velem kapcsolatban.
Lényegében beigazolja, amit Sebastian feltételezett, hogy csupán kémia van közöttünk, legalábbis szavaival ennek ad hangot. A vállrántása viszont ennél is többet közvetít számomra.
- Ez butaság. Nem rontottál el semmit - Mondom röviden, és tudom, megint ott tartunk, nem vagyunk egyformák, nem ugyanarra vágyunk. Ráadásul a hangulat megint "befagyott" kettőnk között.
- Oké, engedjük el... - kérdőn nézek rá, mintha akart volna még valamit mondani, de aztán csak megrázza a fejét, és azt mondja, hagyjuk. Ráharapok a számra. Bezárkózott.
- Akarod, hogy hazavigyelek?- kérdezem udvariasan. Nem zártuk ki annak lehetőségét, hogy a továbbiakban is tartsuk a kapcsolatot, bár lehet, ilyen helyzeteknek, -hogy kettesben maradjunk-, valóban nem kell teret engedni, de ez megoldható.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Vas. Ápr. 12 2015, 21:57

Nem volt rossz délutánunk. Tényleg, jól éreztem magam a fotózáson is, meg minden, de sikerült megint olyan témát érintenünk, amit valószínűleg kerülnünk kéne. De ez nem olyan egyszerű, amikor nem tudod, hányadán állsz valakivel, akkor valahogy csak szóba kell hoznod, hogy mi is van, különben örökre csak egy helyben fogsz totyogni.
Igazából nem leszünk okosabbak egymástól. Mindent rám hagy, és ettől nem fogom tudni, hogy mi van a fejében. Persze nem is biztos, hogy jó lenne, ha tudnám. Talán jobb ez így, talán nem kell tudnom. Talán így könnyebb lesz elengednünk egymást. Azt gondolom, az, hogy azt könnyebben megfogalmazom, mit NEM szeretnék, nem nevelés kérdése. Vannak dolgok, amiket érzel, de nem tudod megfogalmazni. Ahhoz kell valami katalizátor, ami jelen esetben nincs meg. Ennyi. Akár tetszik neki, akár nem, nem tudnám neki megmondani, hogy mit szeretnék, még ha megkínoz, akkor sem. Pont.
Felszalad a szemöldököm, de nem szólalok meg. Ha nem rontottam el semmit, és Ő sem rontott el semmit, akkor mi történt? Valaki csak elbaszott valamit nem? És mivel igazából Ő teljesen normálisan viselkedett, bár talán nem tipikusan, a mai világ általános normáit tekintve, kizárásos alapon az én elbaszott hozzáállásommal van a hiba. Ami mondjuk nem feltétlenül hiba, de ezt egyikőnk sem tudja jól kezelni, és akkor minek erőlködünk? De tényleg.
Engedjük el. Akkor ebben megegyeztünk. Szuper. Akkor én most haza is mennék. Persze lehet, hogy menet közben beugrok Sheldonhoz, kicsit ráhozom a frászt, hogy kötés van az ujjamon.
- Nem, köszi, azt hiszem, jót tesz majd egy kis séta. – mondom, és lekúszok az ágyról.
- Köszönöm a vacsorát, és az… Ellátást. – emelem fel a kezem, amin a kötése díszeleg, és összeszedem a cuccaimat. Fel kell hívnom Halet. Vagy Vincentet. Egy fejkiürítő dugás most jól jönne. Semmi duma, csak kemény élvezet.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Ápr. 13 2015, 22:05

Beszélgetünk. Hogy jól vagy rosszul, nem tudom. Talán nem kellett volna, talán igen, nézhetem így is-úgy is. Még azt sem mondanám, hogy meglep, ami történik. Nem vártam, hogy megváltozna a véleménye csupán egy alkalom miatt. Éppen az az idő hiányzik, amit barátként fordíthattunk volna egymásra, de úgy látszik, erről sem egyezik a véleményünk. Talán nem is fog soha.
Komolyan gondolom, hogy nem tartom hibásnak. Mindenkinek megvan a maga egyénisége, és mindenkié elfogadható a szememben (ne csak az övé, akárkié). Nem kirívó eset, hogy két -alapjában véve normális- ember mégsem érti egymást, van ilyen, az élet nem áll meg. Ha "nincs is tudatában", ő is alkalmazza a katalizátor elméletet, bár erről nekem fogalmam sincs, elvégre nem beszél róla, még akkor sem, amikor én említem meg. (Legalább valamiben egyet értenénk...)
//Az "elbaszott" hozzáállásod nem tudom mennyire karis jelző; semmilyen módon nem akartalak bírálni vagy kritizálni. Ha irónia volt, nem értem.//
Hazavinném, de inkább levegőre vágyna. Az ágy szélére kúszik, felállok vele.
- Ó, nincs mit, semmiség... De így nem mehetsz el...
Közelebb lépek hozzá, és belekapaszkodom a pólója (pólóm) aljába. Talán el is felejtette, hogy kifordítva van rajta. Lassan kezdem el húzni róla, felfelé. Elee olyan gyönyörű, olyan kívánatos, olyan finom illata van... Könnyen el tudna szédíteni. Szinte össze ér az orrunk, a tekintetem az arcába vág.
- Ha ebbe akarsz belebújni..., mindenképp vissza kell fordítani...
Oly vékony a jég alattam... A testemben zúgni kezd a vér. Lefelé. Egy pont felé. Uppsz!
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Today at 07:43

Vissza az elejére Go down
 

A fotóstúdióban (Elee és Josh)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Ki(be)rúgni abból a bizonyos hámból - Seb & Elee
» Psyco in the school - Elee & Mark
» Az első nap! ~ Josh && Suzy
» Ha kell egy jóbarát ~ Josh és Seby

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-