Húsz éve láttam meg a napvilágot történetesen karácsony reggelén Chicago egyik külvárosi kórházában. Anyám tizenhat volt, apám kilétéről fogalmam sincs, és talán igaz lehet, hogy még anyámnak sincs elképzelése róla, ki is volt pontosan. Nem keresett, és én sem vettem a fáradtságot, hogy megkeressem, a történet ezen szála itt véget is ér. Anyámmal már bonyolultabb a helyzet. Miután megszülettem, kimaradt az iskolából. Inni kezdett, de lehet, hogy azt már korábban is csinálta, a fűről, és a szép lassan sorban következő keményebb szerekről nem is beszélve. Gyakorlatilag a nagyszüleim neveltek féltő gonddal egészen addig a napig, amikor meg nem történt az a végzetes baleset. Öt éves voltam és pontosan emlékszem rá, hogy megpördült az autó, majd fejre állt és aztán már csak a saját sikolyaimat hallottam. Néha még most is látom az egészet álmomban újra és újra, ahogy azt is, amikor anyám beállít a kórházba valószerűtlenül óriási pupillákkal, alkoholgőzt lehelve és elém löki a ruháimat, aztán rám parancsol, hogy öltözzek és elmegy cigizni. Amikor beültem mellé a kocsiba azon a reggelen, majdnem két héttel a baleset után, megállt velem az élet. Veszekedések foszlányai rémlenek, minden ok nélkül elcsattanó pofonok, váratlan találkozások a fallal vagy az asztallal, csak azért, mert meg mertem születni. Anyának sose voltam elég jó, talán még örült is, amikor a középiskola után úgy döntöttem, összepakolom minden holmim és elmenekülök a lakókocsiból, amin velem kellett osztoznia. Ezer kellemetlen emléket akartam hátrahagyni, amikor felszálltam a buszra, de egy sem akart engem elhagyni. Most is itt vannak, cipelem őket magammal, pedig már két éve élek Los Angeles egyik csendes kis sarkában egy szobában, és az sem zavar, hogy nem a legszebb környéken, legalább végre nincs anya, nincs a régi életem. Éppen elég, hogy megvan az emléke. Ennek ellenére talán sikerül valamit megvalósítani az álmaimból, a Francesen filmes design mester szakra elvégre felvettek, már második éve itt vagyok, és majd egyszer díszletekkel és jelmezekkel akarok foglalkozni, ha végzem, addig meg keményen tanulok és mellette egy bárban pultosként dolgozom, hogy legyen miből megélnem, de még így is jobb minden, mint amit otthon remélhettem volna, remélem, nem is romlik el már.

Shine on me