Matthew Morgan
Életkor : 33
Foglalkozás : Operatőr - vágó
Hozzászólások száma : 16
| Tárgy: Matthew Morgan Szer. Okt. 08 2014, 20:09 | |
| Matthew Morgan
FFI; 24; Műsorgyártás; Operatőr és vágó; 4. évfolyam
videó-geek.
Are you nasty?
Los Angeles-ben születtem még '90-ben, koraőszi gyerek voltam, és kis családban nőttem fel. Volt egy apukám meg egy anyukám. Se testvér, se kisállat, se kis növény. Igazából minél nagyobb lettem, annál több időt töltöttem a négy fal között a számítógépet bűvölve. Eleinte csak játszottam rajta, aztán bekerültem a suliba, megkaptam életem első szemüvegét és utána rajtam maradt. Le se lehetne műteni a fejemről, amikor kisebb voltam az egyiket még le is ragasztották, de felesleges volt, mert nem javult tőle egy szemernyit sem. A gimiben már jobban körvonalazódott, hogy mi is érdekel. Filmklubba jártam, meg összeszedtem egy kis pénzt egy saját kamerára és... filmezni kezdtem. Mindent. Ahogy a szomszéd kutyáit acsarkodnak, meg ahogy anyukám süt-főz. Nagyon támogatott abban, hogy kibontakozzak, nagyon imádta, hogy mindig körülötte sürögtem-forogtam. Apám már kevésbé nézte jó szemmel, hogy egy kamerával rohangászom, aztán órákat töltök azzal, hogy mindenféle zenei alapra megvágjam őket egy programmal. Folyton az volt a baja, hogy nem is lát a napfény nyáron... pedig ez nem igaz, nagyon is sokat időt töltöttem kint a levegőn, hát, vajon hol születtek a felvételek? Nem mindig a négy fal között. Szóval a számítógép és a kamera lett az életem, azzal keltem és feküdtem. Érettségire egy igazi gépet kértem, amivel nem csak lötyögni lehet, hanem frankón is kezdeni valamit. Az volt a feltétel, hogy jók legyenek a vizsgáim. Nem esett nehezemre sose a tanulás, de mindig el linkeskedtem az éveket, és apám úgy gondolta, hogy úgy se fogom összehozni, amit kértek tőlem. De tudjátok, meg lett az új kamera. Be is adtam több helyre a jelentkezésem, leginkább ilyen szakokra, ahol operatőrnek vagy épp vágónak fogok tanulni. Egy baj volt csak, hogy anyám már nem élte meg, hogy megtudja, hova vettek fel. Nyomasztó nyaram volt, még mindig nem sikerült feldolgoznom. Pszichológushoz jártam, a filmek, amiket néztem depresszívek és amiket készítettem, hát... azok sem épp happy end végezetűek voltak. Próbáltam valahogy a magam módján feldolgozni. Nem volt egyszerű, a mai napig itt van velem, és segíti az életem nehezebb szakaszain túljutni. Az egyetem első évében elég rossz társaságba kerültem, és rászoktam egy-két könnyed drogra, de még magamnak is tagadom, hogy függő lennék. Egy évembe telt, mire megint beszéltem a családdal, sose meséltem nekik a nehézségeimről, és hogy megint remek fordulatot vegyen minden, hogy ne legyen olyan egyszerű... Apám újranősült, nagyjából egy éve, talán nincs még egy éve... és ezt nem tudom hova tenni. Illetve, persze szükség van neki is valakire, de... de a nő... a lány, alig múlt huszonöt éves. Szinte velem egykorú! Megértem, hogy jól megy, és beházasodni egy jó családba még mindig menő dolog, de ne már! Jóformán a barátnőm lehetne... Emiatt nem igazán jó a kapcsolatom az otthoniakkal. Apámmal azért, mert elvette ezt a nőt, a nővel meg azért, mert anyám helyébe akar lépni. Bár nem épp anyai szerepkörben...
Magamba forduló típus vagyok, szeretek egymagam megoldani mindent, és segítséget is kevés alkalommal kérek. Leginkább azért, mert amikor kellett, nem volt mellettem senki. Nem vagyok egy normális alkat, folyton jövök-megyek és forgatok. Forog a kamera, le se teszem, ezzel meg valószínűleg mindenkinek az idegeire megyek. Nem vagyok egoista, még csak egy kicsit se vagyok elszállva magamtól, de amit kiadok a két kezem közül, az jó! Az remek, az mesés! Mindenkire rá tudom beszélni, hogy szüksége van rám, vagy legalább a segítségére, és eddig mindig kiharcoltam magamnak, ha szükség volt valamire, vagy épp arra, hogy eljöjjön velem valaki. Rámenős lennék? Nem tudom, még ez nem tűnt fel...
Reggel fél hat, csörög a telefon, ahogy szoktam rányomok a szundira egyből, hogy ne sikítson olyan élesen a fejem mellett. Öt percet ad, ami persze semmire sem elég, ezért újra elnyomom, amikor szólni kezd. Átfordulok a másik irányba, onnan meg már az ablakon beszűrődő fény kezd keltegetni. Szorítom a szemem, hogy egy kevés fény se jöjjön be a pilláim alatt. Nyúzott vagyok, utálom a reggeleket, mindegy, hogy milyen napra esik, de nem bírom... Nyaranta ritkán jövök haza, akkor is csak pár napra. Apám születésnapja volt előző este, jócskán felöntöttünk a garatra, mert azt csak így lehet elviselni az itthoniakat, de még akkor is észnél kell lenni. Kopogás nélkül jön be valaki a szobámba. Nyújtózom egyet, és Dacota szőke fürtjeit pillantom meg először. -Remélem álmodom... -Nyögöm érces hangon. Dacota apám felesége, az a huszonéves bige, aki most köntösben libbent be a szobámba, és becsukta maga mögött az ajtót. -Ez csak rémálom lehet... -Megrázom a fejem, ahogy felkönyökölök, visszapillantok, de még mindig ott van. Hihetetlen, hogy nem tudja feldolgozni, hogy nem érdekel, és egy kicsit se szeretnék vele rosszalkodni. Ez a mániája, hogy nincs kielégítve, hát a faszom, én oda be nem dugom! Másnak van oda kulcsa, de úgy fest elég sűrűn másolják, vagy lehet osztogatja. Ma korán el akartam indulni, hogy elkerüljem őt is, meg mindenki mást, aki még a házban leledzik, de úgy néz ki nem lehet elég korán felkelni. Ami gáz, nagyon gáz. -Figyelj, húzzál már a francba kifelé! -Meg se hallja már, és fel se veszi, hogy úgy beszélek vele, mint egy ronggyal, lehet épp erre gerjed? Akkor ez csak olaj a tűzre? -Nenene! -Tolom elfelé, nehogy már ide akarjon feküdni. Feláll a szőr is a karomon, amikor megérzem, hogy közeledik. Meglököm, egy kicsit nagyobb elánnal, mint szabadna, sose emelek kezet egy nőre se, de dolgozik még bennem a tegnapi alkohol mennyiség is, meg az, hogy ki nem állhatom. Felülök az ágyban, nincs is rajtam semmi... ez egyre kellemetlenebb kezd megint lenni. -Dacota, takarodj ki a picsába! -Lököm meg a kezét, és remélem lassan felfogja, hogy nem vagyok rá kíváncsi, de tényleg! Végül elkapom a csuklóját, a takarót magam elé fogom, és úgy próbálom kitessékelni az ajtón kívülre. Folyton magyaráz közben, hogy jó lenne, élvezném, de nem érdekel. -Kurvára ne gyere be többet, vágod? -Rávágom az ajtót, még a kis szekrényt is betolom elé, amit igazából még ő is el tud tolni az ajtóval, egy a hangoskodásra már biztos felkel apám is, akkor már nem próbálkozik meg újra ezzel a magán akcióval. Cigit keresek elő, az egyik fiókban még fű is akad, kell valami, amitől felébredek...
A hozzászólást Matthew Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 10 2014, 14:22-kor. |
|