Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Csüt. Szept. 25 2014, 19:49

Na hát eljött a péntek is mégsem őszültem még meg, szóval fessnek is nevezhetném magam. Mivel drága Amelia előállt egy kéréssel, nincs szívem megtagadni a dolgot tőle, noha bizonyosan nem gondolta, hogy teljesíteni fogom. De miért ne?
Miután megfürödtem, hajat mostam és megborotválkoztam munka után, tettem magamra egy erősebb mentolosabb arcszeszt, majd a hajamra némi zselét, a feeling kedvéért. (Nincs az a zselé vagy hab ami megmarad értelmesen a hajamon). Felvettem a fekete, szűkebb fazonú farmeromat, meg a fekete ingem, de a mellkasom közepéig kigombolva hagyom. A zsebébe egy tűzpiros zsebkendőt teszek (vettem, amúgy is szeretem a textil zsebkendőt én higiéniátlan) és vigyorgok az eredményen. Szerintem inkább vicces, mint szexi, de a közeg és a tánc majd dob rajtam, remélhetőleg.
Nem főztem bonyolult ételt, mert nekem sem volt két óránál több időm rá, de reményeim szerint Ameliának ízleni fog. A végeredmény egy kis angolos steak lett, burgonyakrokettel meg párolt zöldségekkel, desszertnek meg egy kis trifle, amit kb rögtön megcsináltam mikor hazajöttem, hogy álljon pár órát a hűtőben. Levest hirtelen nem is tudtam mit kéne, nem vagyok leveses, de csináltam egy kis "forró fazekat", ezt a szobatársam imádta, főleg ha én meg steaket csináltam, azaz akkoriban csak próbáltam. Elvégre ehhez is marha hús kell, no meg bagettel csinálta, amit még én is megettem. Az amerikai bagett csak ócska utánzat, de hát ez van. Attól a levest még elkészítem.
Nagyjából akkorra fő meg, mire kipakolok az asztalra a konyhában, ahogy szoktam, mikor valaki jön órára. Amelia is bármikor kopogtathat.
Ha ez megtörténik, akkor miután kinyitottam az ajtót lazán az ajtófélfának dőlök és számítóan vigyorgok a lányra.
-Senorita Amelia, remélem így megfelelek! - Lököm el magam és kitárom neki az ajtót, elveszem a kezét egy kézcsókra. Aztán hagyom hogy bejöjjön, érdekel mit vett fel a végén.

//Bocs a címért, fáradt vagyok, olyankor hülyébb is xD//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Pént. Szept. 26 2014, 22:59

A Sebastiannal kötött alku értelmében -most, hogy eljött a péntek- nem csak nyelvi órára kell készülnöm. Együtt fogunk vacsorázni, és aztán elmegyünk táncolni. Be sem merem vallani magamnak, de sokat gondoltam erre a héten... Akkor nagyon jó ötletnek tűnt, és valahogy nagyon természetesnek, most kissé feszengve gondolok arra, hogy ennyi időt töltsek vele, élesben.... A szavamat viszont betartom, így nem mentem ki magam, és amikor felhív, hogy négyre menjek át hozzá.
Csütörtökön éjszakáztam, és egy könnyű reggeli után úgy nyúltam ki, mint a béka. Az ébresztőt kettőre állítottam be, időt hagyva, hogy rendesen felkészüljek az estére. Azt a ruhát készítettem elő, amit a szalagavató bálon is használtam (akkor először, és soha azóta); gyönyörű, piros ruha, nyitott hátrésszel, bő, ejtett szoknyarésszel. Szerencsére, az alakom nem változott sokat azóta, a ruha most is illik rám. Beszereztem egy neccharisnyát is, de aztán nevetségesnek tartom felvenni, és -visszacsomagolva- a táskámba dobtam.
Letusoltam és hajat mostam, aztán úgy tekertem fel, ahogy anno a tánctanárom mutatta. Csatokkal tűztem meg. Kihúztam a szemem, és kirúzsoztam a szám, gyümölcsös parfümöt szórtam magamra, aztán belebújtam a ruhámba és az új cipőmbe. (Tegnap, a műszak előtt pár óráig mászkáltam benne. Nem törte ki a sarkam, remélem, ma sem fogja). Mintha egy másik Lia nézne vissza rám a tükörből, ahogy végig mérem magam az előszobatükörben. Fehér színű, műbőr kabátot veszek a ruha fölé, így elvész a ruha alkalmi jellege. Elég lesz, ha Sebastian látja.
A neki vásárolt félszáraz fehérborral állítok be hozzá, a megadott időben, pontosan, izgatottan. Kopogtatok, ahogy szoktam, és amikor hanyag eleganciával kinyitja az ajtót, elismerően nézek rá.
- Bonne journée à vous, monsieur- köszöntöm franciául, aztán ahogy a kezemért nyúl, hogy megcsókolja, végigfuttatom rajta a szemem.
- Igazán jól nézel ki- még az ingét is nyitva hagyta, éppen, ahogy fantáziáltunk róla (vagy csak én?). Lám, lám, lám... Mindent szó szerint vett. Megmosolyogtat. Beljebb megyek az ajtóból, és kibújok a cipőből, kabátból.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Szept. 27 2014, 00:09

Megjön, ó, franciául köszön, imádni való, teljesen kiérdemli a kézcsókot. Ahogy végigmér vigyorgok, de egyből szemet szúr, ő is nagyon kitett magáért. Vajon milyen ruha van a kabát alatt? A sminkje is tetszik, huha... jó lesz az este, szavam nem lehet!
-Hát még te... - Segítem le a kabátját és megcsodálom. - Azta... gyönyörű vagy... - Ámulok el rajta milyen csinos, ez a piros ruha, meg ez a frizura, az egész nagyon jó együtt. - Tényleg mindenki engem fog irigyelni... - Nézek rajta még párszor végig, nem tehetek róla, nagyon tetszik a látvány.
-Gyere beljebb! A levesnek még kell némi idő, de amúgy minden készen van. Ha jó, előbb franciázzunk, aztán együnk. - Bár a vigyoromba szökik némi pajzán él, mert jelenleg más franciázáshoz is kedvem szottyant.
-Megtudtad csinálni a feladatokat amiket mondtam? - Adtam neki pár feladatot az egyik felszkennelt könyvből. Míg kérdezek, megnézem a húst a sütőben, lassan az is jó lesz. - Tudom, hogy annyira nem vagy húsos, de remélem a steaket szereted. Azt elég gyorsan el tudom készíteni, sajnos ma nekem is kicsit zsúfolt volt a napom. - Mosolygok rá. Reggel a rádió, aztán bevásároltam, főztem, rendbe tettem magam. Még fordítottam is egy keveset, hogy ne legyek elmaradva.
-Amúgy mit szólsz, remélem valami ilyesmire gondoltál, mikor beszéltünk a táncról! - Mutatok magamon végig vigyorogva, érdekel ő mit gondol, mert lehet így már sok. Igazából nem tudom megítélni, de ha már neki akarok tetszeni a legegyszerűbb ha őt kérdezem, nem?

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Szept. 27 2014, 01:49

Ahogy megérkezem, a szokott Sebastian fogad, bár most nincs benne olyan tartás, mint szokott. Lazán dől az ajtófélfának, csupa kihívás, mintha csak ragadozó lenne, aki a friss húsra les. Úgy érzem magam, mintha azonnal a legutóbbi este folytatásába csöppentem volna, mintha csak néhány óra telt volna el azóta, és nem néhány nap.
Franciául köszönök neki, meg nem feledkezve, hogy szereti, ha használom a nyelvet, amire tanít, de angolul teszek megjegyzést a kinézetére. A haja ugyan furcsa, hogy hátra van fésülve, így "rosszfiús" a kinézete, de a csibészsége most is a régi, és hát, valljuk be, ellenállhatatlan. Szokás szerint bókol, ahogy segít levenni a kabátom, és nem is titkolva, hogy többször mér végig, tetszésének ad hangot.
- Juj, ez szép volt, köszönöm!- mondom kislányosan, és a szám elé kapom a kezem, mintha el akarnám rejteni a mosolyom. Volt valami furcsa bája a bókjának. A hangjától? Csak úgy búgott...
Mindenesetre örülök, hogy tetszem neki. El is vártam. A tréning, amit javasolt, magabiztosabbá tett. "Hülye, akinek nem kellek."- most is kuncogok magamban miatta.
- Ejnye, Sebastian!- villan rá a szemem, amikor a franciázást említi. - Ha nem vigyázol, átteszlek egy másik fiókba, pedig már beskatulyáztalak! - vigyorgok, mint a vadalma, pedig még nem is ittam.
- Nekem minden jó. A feladataidat kivétel nélkül végrehajtottam, észre is vehető, nemdebár? - kacsintok rá, ha flörtölgetni támad kedve, már nem pirulok el. Túl sok hülyeséget hallgattam végig magamtól a tükörbe nézve, míg készültem a mai napra.
- Hé, én szeretem a húst... Jól átsütve...- pimasz vagyok, de nem bánom. Ma mindent szabad. Aztán komolyabban nézek rá. Ha zsúfolt napja volt, lehet, mégsem jó ötlet, hogy leterhelem a társaságommal. Talán meggondolta magát? Nem, akkor nem öltözött volna így. Nem hiszem, hogy egész nap így feszített. Aztán, mintha a fejembe látna, a külsejéről kérdez, valóban megfelel-e az elvárásaimnak.
- Nagyon... csinos vagy....- lépek közelebb hozzá, és az ingéhez nyúlok. - De ez itt... kicsit túlzás- mondom elnyújtottan, halkan, mintha éppen szerelmet vallanék. Elnevetem magam.
- Imádlak, Sebastian, de legalább kettőt még gombolj be- beszélek most már természetesen. Akkor is nyitott lesz az inge, de legalább nem látok a köldökéig.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Szept. 27 2014, 02:21

-Te vagy a szép... - Mondom újfent, bókkal nem vehetem fel a versenyt a látvánnyal szemben. Valóban kicsit búg a hangom, ahogy némi érzéki tónus vegyül belé, de hát nehéz lenne elfojtanom most. Minden esetre, csak úgy ragyog, szerintem ő is érzi, hogy nincs miért bizonytalannak lennie.
Látom beindítom a fantáziáját a franciázással, de csak pajkosabban vigyorgok.
-És annyira szörnyű lenne ha fiókot váltanék? - Fogalmam sincs miről beszél igazából, de ha a jófiú skatulyából a rossz fiúba kerülök, ám legyen. Csókot kell lopnom, nincs mese!
-Minden nyelvleckével ilyen szorgos vagy? - Jaj nem bírok a véremmel, pedig koncentrálnom kéne, ha oktatni akarok. Én voltam a hülye, hogy a tanítást és a szexis szórakozást egy napra tettem. De sebaj, maximum némileg erotikusabb hangvétellel hallhatja ezt az amúgy is kéjjel fűtött nyelvet.
Ha tudnám hogy még gyakorolt is rá hogy elvegye az eszem, meg sem lepődnék. Jól megy neki.
-Igazán? Akkor nem angolosan kapod. - Kacsintok rá, sutba a brit dolgaim, még a végén azt hiszi hűvös vagyok és távolságtartó. Hahaha, kétlem hogy ezt hinné.
Nem szemrehányásként mondtam hogy nem volt sok időm, inkább csak tényt állapítottam meg, na meg szabadkozom, mert nem tudom mennyire szereti a steaket.
Inkább arról kérdezem, tetszem-e neki, de ahogy közel jön, ahh, szívem szerint közel húznám, de nem szabad. De csak elnevetem magam kicsit mikor kitér arra, hogy túlzás ez a kigombolt ing.
-Te kérted, én csak parancsot teljesítettem... - Nevetek, majd mikor komolyabb lesz én nem bírok még megkomolyodni, azaz kicsit, de inkább bujább leszek.
-Gombold be ameddig tetszik. De ha akarod ki is gombolhatod... - Szemezek vele, támasztom a hátam mögött a konyhapultot, hagyva hogy úgy játsszon az inggel ahogy jól esik neki. Úgy sejtem állig begombol, de nem baj, érezze csak hogy rendelkezhet velem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Szept. 27 2014, 05:37

- Igen, mondtad az imént is- nézek rá melegen, tetszik az elismerése, őszintének tűnik.
Pajkosan félreérthető célzást tesz, máris úgy érzem magam, mintha el sem váltunk volna, és legutóbbi találkozásunk folytatódna, ami viszont túl lépett már tanár-diák kapcsolaton, bár ártatlan volt.
- Ó, azt még nem tudom. Eddig te voltál az udvarias és vicces tanár, szimpatikus voltál úgy...- mondom vállamat vonogatva, de a jókedvemet ma semmi sem ronthatja el. A vesztemet érzem, be vagyok sózva, érzem, hogy játszom a tűzzel.
Említi, hogy az evéssel még várni kell, de én ráérek. Az egész estémet arra szánom, hogy próbára tegyem, szaván fogjam, mert valami olyasmit ígért, hogy segítségemre lesz, hogy boldognak érezzem magam. Múltkor egész jól sikerült neki. A csokis süteményének (?) hála, egész éjjel pörögtem, még a kávémat is más itta meg.
- Minden leckémben szorgalmas vagyok- térek ki a válasz elől cselesen, adva meg rá a választ "hétköznapi" nyelven. Mintha tetszene neki ez a játék. Nekem is tetszik, kiléptet a "jókislány" szerepből, amibe engem skatulyáztak be. Vagy én magam.
Ismét az étel kerül szóba; legalábbis a hús. Nem tudom, honnan szedi, hogy nem szeretem, mert ez -ebben a formában- nem igaz. Remélem, az ebédről beszél, mert én arról, legalábbis most:
- Megköszönöm. Véresen valóban nem szeretem- Eszembe jut, beszélgettünk erről: máj, belsőségek, hurka..., nos ezeket valóban kihagyom, ha lehet.
Elgondolkodom szavai másik értelméén, hiszen biztosan volt, ha kacsintott hozzá. Angolosan... hűvösen? Eszembe jut, hogy ő félig angol, félig francia, talán erre célzott. De már ott is ördögöt látok, ahol angyalok sugdolóznak, szóval... Ma kiszámíthatatlan vagyok.
Ártatlan elszólás, hogy zsúfolt napja volt. Rossz szokásom magamra venni mindent, de ma ezt is eldobom, lemondhatta volna a találkozónkat, vagy kimenthette volna magát, ha nem lenne még mindig kedve, győzködöm magam, és megerősítést nyerek abból is, hogy miattam kiöltözött.
Megkérdi, tetszik-e nekem, mintha most neki nem lenne elég önbizalma, hiszen mikor megérkeztem, rögtön megdicsértem, jól néz ki. Közelebb lépek hozzá. A mellkasa teljesen belátható, szinte vonz a bőre, olyan selymesnek tűnik, és az illata is csábító.
- Parancs? Nem vagyok én parancsnok!- rázom a fejem, a-a, én aztán nem. Határozottságból nem vagyok toppon, azt is gyakorolnom kéne.
Jókedve most is ragadós, bár ma én sem jöttem leszegett fejjel. Sőt, mióta elváltunk, tart a jókedvem, pedig akadt némi gebasz a munkahelyemen.
Icipicit kritizálom, a tekintete nem enged el, a szemeibe nézek. A kezem az ingét érinti, a gombokat keresi, egyet-kettőt még gombolok rajta, aztán elégedetten szemlélem "művemet". Nincs nyakig begombolva, és nem is lesz, ha rajtam múlik. de így jobban tetszik. És hogy miért? Csak. Egy nőnek nem kell mindent megmagyaráznia. Ahogy végzek a gombokkal, finoman vállon veregetem. (Jól szórakozom rajta).
- Így még sejtelmesebb, hidd el, szexi vagy- kacsintok rá. Érzem, hogy tehettem volna fordítva is, hisz szinte kiszolgáltatta magát nekem. A pultnak dőlő test, az előre tolt csípő... Hű, a mindenit, de melegít ez a sütő...
- Száraz fehér bort hoztam, igaz, csak egy üveggel. Behűtöd a steakhez?
Ha tanulással kezdünk, nem árt, ha tiszta marad a fejem. De a tánc előtt jót fog tenni a bor... Még a maradék gátlásomat is el fogja mosni. Még a végén a neccharisnya is előkerül, ami most a táskámban lapul. Csak azért, nehogy lemaradjak Sebastian kívánságlistája mögött, ha már ő így kitett magáért.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Vas. Szept. 28 2014, 00:09

-Fogom is még mondani... - Mondom őszintén, amúgy sem baj, ha hallja, legalább nem jön zavarba majd legközelebb mert lesz némi önbizalma! Tudom én hogy ráfér erre a leányra.
-Áh értem, értem... tudod pár jelző nem fed le egy embert... udvarias és vicces vagyok de ennél több is.... - Vigyorgok pajkosan, szerintem ezen kellemes jelzőket bővíthetjük, legfeljebb kapok egy tejesen egyedi fakkot. Hmm, ez sem rossz cél.
-Hmmm. Jó tulajdonság. - Mondok csak ennyit, mert ha lehántjuk a pajzán réteget valóban becsülendő hogy mindig készül, odateszi magát, ha meg pajzánul nézem khm. Az sem hátrány, hogy így fogalmazzak.
-Igen igen, csak filóztam azon hogy félig sütöm át, de akkor egészen. Én mindenhogy szeretem, ne félj! - Vigyorgok, kivételesen valóban a kajáról beszélek, nem utalgatok.
De csak rátérek a külsőmre, vagyis inkább a ruhámra, mert ha egész este röhögni fog rajtam, az kínos lenne, menjünk biztosra. Közelebb is jön, élvezem hogy babrál némileg az inggel.
-Elég határozottan mondtad, hogy felöltözhetnék így is... - Vigyorgok rá, tudom én hogy nem parancs volt, de így jobban hangzott.
Ráhagyom, hogy gombolja az ingem, de igazából szimplán normálissá varázsol. Nem bánom ezt sem, amúgy is csak most jött, fiatal még az este, jobban tetszik így nekem a találkozó hangulata.
-Óh, igyekszem! - Hajolok közel az arcához, az ajkához, de csak a leheletem érezheti egy pillanatra, ahogy beszélek, mert aztán visszahajolok és ránézek a levesre, ahogy megfordulok. A vigyor azonban letörölhetetlen. Legalább azt tudom, hogy vonzó vagyok neki.
-Az remek, behűtöm persze! - Keverek egyet a levesen, de inkább csak azért hogy megnézzem kész-e, de igen, szóval lekapcsolom a tűzhely ezen részét. A bort mosolyogva elveszem és beteszem a hűtőbe, van az italoknak is külön hely, katonás rend van benn.
-Na jó. - Tolul ki a levegő míg vigyorgok, össze kell szednem magam. - Akkor tanuljunk. - Váltok át franciára, majd leülök mellé a szokásos távolságra (nem ülök közelebb, még a végén nem tanulunk) és elveszem az asztalról a megfelelő kellékeket. Kérem vegye elő a háziját és mondom, hogy ellenőrizzük le. Folyamatosan franciául beszélek hozzá, bár tőmondatokban és egyszerű szavakat használva, amiket már vettünk javarészt. Ha valami nem világos neki, tanítottam neki kifejezéseket miként kérdezhet vissza. Jelenleg a nyelvtant magyarázom, hogy később átláthatóbb legyen a nyelv, ha fordítani vagy olvasni kíván. le kell fektetni az alapokat. Ahogy belemerülök a magyarázatokba, egyre inkább visszavedlek a lelkes oktató szerepébe, elfeledve, hogy épp el próbáltam csábítani, de talán pont ezért, némileg közvetlenebb vagyok mint szoktam. Bizonyos gátak feloldódtak már bennem, így észre sem veszem, hogy néha hozzá-hozzá érek. A hús is elkészül az óra vége előtt még, így épp magyarázok, mikor kiveszem hűlni, majd visszaülök, némileg már közelebb, jelezve, figyelek rá. Beszéltetem is, ár mondatot mindig fordíttatok vele, hogy szokja, hogy franciául szólal meg. Amikor pedig csak tudom, dicsérem is, hogy érezze, jó úton halad.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Hétf. Szept. 29 2014, 16:08

Többnyire nem veszem túl komolyan, ha valaki szépeket mond nekem. Sebastian minden második szava bók, az egész egyénisége azt sugározza, kedveli és érti a nők társaságát. Ügyesen egyensúlyozik a bókokkal, kihívóan szellemes, de mégsem tolakodó vagy szemtelen. Többnyire. Egy-egy szó vagy kifejezés önmagában még nem lesz taszító, akkor sem, ha érezni belőle a szexuális célzatot. Bár nem érzem, hogy én lennék a vágyai tárgya, miért is ne élezné rajtam a nyelvét? Velem is tapasztalatot szerez, vagy a fene tudja...
Lehet, ha nem róla lenne szó, szóvá tenném, hogy kicsit vegyen vissza, de Sebastian kezdettől fogva ezt a könnyed modort hozta, nem vagy alig változott, és hogy merészebb a szóhasználattal, az nekem is köszönhető. Biztos adtam rá okot. Vagy bátorságot. Nem tudom. Egy biztos; valahol tetszik, hogy hosszú idő után valaki úgy néz rám, mint nőre, és talán én is úgy tudok rá nézni, mint férfire.
Szójátékokat használva beszélgetünk, és hol belemegyek, hol nem. Adom alá a lovat és megfékezem (illetve próbálom), ha úgy érzem, kényesebb a téma, de lényegében jól szórakozunk egymással, míg üdvözöljük egymást, megbeszéljük a vacsorát, ezt-azt.
- Ha csinálok valamit, csináljam rendesen..., tudod, szívvel-lélekkel- helyeselek rá, amikor a szorgalomról beszélünk. Legalábbis szerintem arról. Átfut a fejemen, nem csak a leckéimmel vagyok így, a munkában is maximalista vagyok, a kapcsolataimban is igyekeztem az lenni, csak ez nem vezetett sehova. Odáig eljutottam már, nem a szerelem érdekel. Csak lennék egyszer igazán boldog!
Sebastian öltözéke kerül terítékre. Ha rajtam múlik, igazítok rajta egy kicsit. Nem sokat, éppen egy keveset, de sejtésem szerint utána csak izgalmasabb lesz az egész.
- Jaj, azt nem mondtam, hogy ennyire legyél nyitott!- nevetem el magam, és közelebb lépve beljebb gombolom az ingét. Figyelmen kívül hagyom, hogy akár ki is gombolhatnám. Ahogy elismerő szavakat mondok neki, közelebb hajol, szinte érinti az arcom, de mégsem. Érzem a lélegzetét az ajkamon. Átfut a fejemen, ilyen lehet csókot lehelni valaki ajkára. Romantikus regényekben olvasni ilyet. Mielőtt zavarba jöhetnék, el is fordul, hogy ellenőrizze a levest, és ez éppen elég idő nekem is, hogy elaraszoljak tőle. (Meg a sütőtől, ami ontja a meleget.)
A bort majdnem elfelejtem, aztán mégsem, odaadom neki, hogy behűtse. Jó lesz az majd a húshoz, de még előttünk áll az óra, tisztának kell lennie a fejemnek. Bár lehetséges, könnyebben tudnék "raccsolni", ha nem lennék szín józan, ezt nem most próbáljuk ki. Elteszi a bort, aztán asztalhoz ülünk, a szokásos módon, amikor tanulni szoktunk. Magam is meglepődöm, milyen sokat értek már abból, amit mond, bár tudom, hogy némiképp leegyszerűsítve beszél hozzám. Csak néhány hete, hogy elkezdtünk együtt tanulni, de már arra is rá tud venni, hogy én is használjam a tudásomat, merjek kérdezni, beszélni franciául. Örömöt okoz, amikor megdicsér, igyekszem is a kedvében járni.
Lecke közben elkészül az étel, Sebastian zavartalanul folytatja a mondandóját, miközben elzárja a sütőt és kiveszi a húst. Isteni illatok terjengenek, de még mindig nem fejezi be az órát, én pedig -küszködve a gyomrom sürgetésével- igyekszem odafigyelni. Nem Sebastiannal van a baj, éppen olyan stílusban oktat, ahogy szokott. Közvetlen és kedves, olykor vicces... és közeli. Jelenleg nincs okom rá, hogy elhúzódjam tőle.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Hétf. Szept. 29 2014, 22:38

-Igen, van benne valami, félszívvel olyan semmilyen. - Mosolygok, túllépek a pajzánságon. Én sem szeretek semmit csak amolyan immel-ámmal csinálni, nem látom értelmét. Ha valamit csinálok, csináljam jól, nem?
-Igen, de nem mondtad mennyire, tippelnem kellett! Látod látod, nem voltál precíz! - Nevetek, mert hát csak ő látott így nem kell félnie. Bár már mentem haza Josh-sal puccentosan, szóval lehet újat nem is mutatnék a környéken élőknek de na. Így hogy begombolt kényelmesebb, úgy pont nem volt olyan kényelmes.
Kicsit megtréfálom, hogy közel hajolva válaszolok, de mivel úgy sejtem, ezzel könnyen elpiríthatom, így inkább megnézem a levést.
Az órán nagyon elégedett vagyok vele, kevés az ilyen szorgalmas tanítvány, mint ő, a tanároknak meg mindig öröm, ha fogékony a diák arra amit tanítani akarnak. Sokszor dicsérem, mert mer beszélni, szokja csak. Még ugyan sokszor javításra szorul a szép ejtés érdekében, de azért más a két fonéma készlet, az orrhangok természetes hogy nem jönnek maguktól neki. Nekem az angolom "slampos" ha nem figyelek ugyebár.
Mikor elkészül a hús és betölti a konyhát a kész étel illata, látom Amelián, hogy csökkenni fog a koncentrációja mértéke, igyekszem rövidre fogni a végét. Adok neki feladatot is jövőhétre, majd vigyorogva váltok vissza angolra.
-Nagyon ügyes voltál, sokat fejlődtél! Mindig meglepsz vele! - Mosolygok. - Na együnk, éhes vagy ugye? - Ha jól észleltem igen, már én is kezdek az lenni mondjuk. Meg húst bármikor ennék, ahogy steaket is. Közben elpakolom gyorsan ami nem kell, hogy tudjunk enni.
-Ezt a levest még a csoporttársam tanította nekem, Párizsban. Sajnos nem lesz az igazi, be kell valljam, mert az itteni bagett csak ócska utánzat, de hátha azért ízleni fog neked!
Magyarázom míg pakolok és az említett kenyérféleséget beleteszem az egyik tányérba (úgy három szeletet amit már előzőleg megpirítottam) és szedek rá neki levest. Egy másik tálba szedek ki húst és zöldséget is. (Olyasmi mint a húsleves, csak ebbe marhavelő van meg kakukkfű, rozmaring)
-Azért remélem jó lesz, kicsit régen csináltam... - Mosolygok rá, majd leteszem elé egy kanállal. Magamnak csak levest szedek, meg rakok bele húst, hát igen. Kárpótolva vagyok.
-Akkor bon apetit! Apropó, nem vagy allergiás semmire ugye? - A paranoia...

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Kedd. Szept. 30 2014, 00:56

Úgy érzem, érti, amit mondok. Legalábbis ő is megismétli, és ez az egyetértés jele, ugye? Bár gyakran gondoltam rá, nem vezet jóra, ha mindenbe beleölöm az energiám; talán éppen arra nem marad erő, ami igazán fontos; de mindig az a fontos, amit éppen csinálok, ezzel vigasztalom magam. Az egész nyaram tiszta önmarcangolás volt, százszor szedtem szét magam, és raktam össze újra, megpróbálni megkeresni, hol hibáztam egyszer..., majd még egyszer. Nem volt elég az önkritika, anyám rásegített, aprólékos gonddal elemzett engem, és vágta a fejemhez, miért is nem vagyok elég jó.
Sebastian újfajta szemlélettel közelített meg, s bár a folyamat előtte kezdődött el (még Szegeden, az esküvő miatt), ő sokat lendített azon, hogy ne hagyjam porba hullani szunnyadó nőiességemet. A társasága első pillanattól kezdve frissítően hatott rám. Ahogy pedig egyre többször találkoztunk, egyfajta bizalom alakult ki bennem iránta, és bízva az ösztöneimben hagytam, hogy mindez megtörténjen, és közben nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.
Ahogy az ingét gombolom, belépek a személyes terébe, mégsem érzem, hogy sok, hogy zavaró. Más lenne a helyzet, ha a gombokat ki- és nem begombolnám, biztosan nem lenne ennyire határozott a kezem. Megrezzenek arra a pillanatra, mikor a lélegzetével végig súrol, de aztán csak a véletlen számlájára írom, hiszen nincsen folytatás. Visszakapom a kedves Sebastiant, és az óra a megszokott mederben folyik.
A hús illata előzékenyen hat a gyomornedveimre, pironkodva kérek bocsánatot, amikor hangosan kordul a gyomrom. Sebastian viszont veszi az adást, és gyorsan rátér, mi lesz a házim, hogy aztán otthon se adjam unalomra a fejem. Mint mindig, most is megdicsér, mint ahogy kisdiákot a jó tanár. Szeretem benne, hogy ha javít is, kedvesen teszi. (És addig nem száll le rólam míg helyesen ki nem mondom a szavakat.)
- Igen, köszönöm, éhes vagyok- bólogatok, és beszélek össze-vissza, számban a nyál már összecsordult, kopog a szemem. (Pedig ettem otthon is egy keveset.)
Próbálok segíteni és ha hagyja, a tányérokat és evőeszközöket én teszem az asztalra. A levesről magyaráz, én pedig nézem, mit és hogyan csinál.
- Ebből sem eszel?- kérdem a bagettre mutatva, mert csak az én tányéromba tesz belőle. Külön szedi ki a zöldségeket és a húst, ahogy mi magyarok, a húslevessel szoktuk. Magának meg mindent egy tányérba.
- Nekem is szedhettél volna így...- korholom egy kicsit, csak fölöslegesen koszolja a tányért miattam. Nem beszélve a bagettről, amit csak miattam vásárolt.
- Merci beaucoup - válaszolok franciásan, ha már így kívánt jó étvágyat. Összemosolygunk, és ez jó. Az allergiára felkapom a fejem, és egy pillanatra kísértés fog el, azt mondjam, a rozmaringra; olyan jellegzetes az illata, eltéveszteni sem lehet; de aztán elvetem az ötletet, nem kell, hogy pánikot keltsek, így megrázom a fejem.
- Nyugi, én semmire.
A leves egyébként forró, a marhavelőtől kellően sűrű, mégsem tömény, a fűszerektől kellően illatos, nekem ízlik, bár zsírosabb, mint amiket én szoktam enni. Óvatosan kanalazok, meg ne égessem a szám, vagy le ne egyem magam.
- Kitűnően főzöl... - mondom elismerően. Apám például elsóz mindent, de ez tökéletes.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Kedd. Szept. 30 2014, 01:21

Először kicsit aggódtam, hogy hozzuk össze hogy tanulunk, vacsorázunk, sőt szórakozunk is. Nem az idő beosztása végett, inkább hogy ne keveredjen a szórakozás a tanulással, ne menjen egyik rovására a másik. Ellenben úgy érzem nincs gond, szinte olyan mintha egy régi ismerősöm tanítanám, örülök neki hogy minden gördülékeny. A flörtölgetést pedig én kimondottan élvezem, mint ahogy a csinos nők társaságát is, Amelia pedig eddig még nem közölte velem, hogy tegyem takarékra magam így külön virul a fejem.
Ahogy lement az óra már terítek is neki, elvégre hallottam hogy éhes, elégedetlen hangot hallatott a gyomra. Persze mondtam neki hogy semmi baj, legalább megeszi akkor is a kaját ha nem jó. Persze csak viccből mondtam, ha nem ízlik neki eszik mást.
Hagyom hogy segítsen, lassan szerintem ki is igazodik a konyhán, mi merre, elvégre néha már látta hogy poharat veszek le, bögrét, esetleg tányért ha kellett. (Például ha megkínáltam valamivel és elfogadta.)
-Nem, nem olyan az íze... - Sütöm le a szemem, de mosolygok bocsánatkérően, finnyás vagyok. - Párizsban megeszem, de csak ott. Ott finom. - Mondom halkan, de picit nevetve, olyan vagyok mint egy rossz gyerek. - De azért megpróbáltam mikor megvettem, itthon megkóstoltam. De én válogatós vagyok, nagyon szóval reményeim szerint neked azért ízleni fog! - Mert mindezzel nem azt mondom hogy borzalmas az amerikai bagett, csak azt hogy nekem nem az igazi.
-De nem tudtam mit kérsz bele és mennyit... - Pislogok rá némileg megszeppenve, mi a baj azzal, hogy külön szedtem neki a levesbe valót?
De aztán a francia válaszán már szélesen mosolygok, édes hogy amikor tud franciául válaszol nekem.
-Rendben, ezt jó tudni. Nyomokban Sebastiant tartalmazhat, mert habár megmostam a kezem mindent összefogdostam! - Nevetek, hülyülök csak, ne komolykodjunk annyira.
-Igen? Örülök ha ízlik. Eleinte annyira utáltam, mindent odaégettem, meg elcsesztem, öhm, pardon, elrontottam a fűszerezést, de hát az évek meg a tapasztalat. Gondoltam ha én főzök az egészségesebb meg tudom mi van ételben, mintha félkész ételeket veszek, mint drága brit társaim. Te mindig is szerettél főzni? Vagy csak a kényszer vitt rá téged is? - Mert nem tagadom, engem a belső kényszer hajtott, hogy Henry étrendje rendben legyen, kiegyensúlyozott legyen, hamarabb felgyógyuljon.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Kedd. Szept. 30 2014, 02:13

Az óra a megszokott mederben folyik, és csak amiatt marad egy kicsivel korábban abba, mert az étel elveszi az eszem. A testem lázadozni kezd, a gyomrom megkordul, a szemem kopog (szerencsére, utóbbi nem hallatszik), így is égek egy kicsit, mintha éhen jöttem volna ide. Sebastian rugalmasan kezeli a helyzetet, gyorsan kiosztja nekem még a feladatokat, aztán már pakolunk, készülünk az evéshez.
- Még egy ok, hogy elmenjek Párizsba- állok meg egy pillanatra, elmélázva- Tudni szeretném, már ezek után, hogy milyen az igazi bagett!
Már említette máskor is, amikor az ételekről beszélgettünk, de most megint szembesít vele, hogy pékáru és pékáru között hatalmas a különbség. Legalább egy Atlanti-óceánnyi, vagy egy kicsit több. Nos, lehet, hogy van ebben valami. Nekem a legnagyobb meglepetést az amerikai palacsinta jelentette, de -ezek szerint nem vagyok válogatós- azt is megeszem.
Meglep, hogy nekem külön szed zöldséget és húst, de csak akkor, amikor magának a levesbe szedi. Mindaddig azt hiszem, ez is csak olyan szokás, mint nálunk. És talán tényleg, így szokás tálalni, hiszen így mindenki annyit szedhet magának, ki mennyit akar.
- Figyelmes vagy, köszönöm. De bárhogy jó, hidd el, az étel bárhogy jó...- Megérintem, engesztelésképpen, mert mintha megbántottam volna. Apróság, de lehet, neki számít, én meg olyan vagyok, mint egy elefánt a porcelánboltban.
Igazából akkor látom megenyhülni, amikor franciául válaszolok,; visszakapom a mosolygós Sebastiant. Az allergia kapcsán nem viccelem meg, pedig nagy a kísértés, és erre megteszi ő.
- Na, akkor most ugrik a majom a vízbe. Téged még úgysem kóstoltalak!- hülyül, hülyülök, eszembe jut, hogyan szopogattam az ujjaim a süti után, és mi volt erre a válasza. Tartok tőle, most is fel fog ajánlani valamit szopogatásra, de egyenlőre nyugalom van.
Óvatosan eszem, bár a leves nagyon finom és eteti magát. Közben beszélgetünk.
- Amíg otthon laktam anyámmal, nem kellett főznöm, mert megcsinálta ő, vagy menzán ettem. Itt a fater miatt szoktam rá, de csakis miatta, magamért szinte soha. Úgyhogy ritkán főztem, mert apa sem evett túl gyakran otthon, de manapság többször, magamnak, és akkor több napra, hogy időt spóroljak... Ha nem viszek be ennivalót, csak ritkán jutok el a kantinba, és néha így is csak késő délután eszek először. Tudom, ne nézz rám így, ez nem egészséges, de ebben a szakmában semmi sem az!
Próbálom elmondani, hogyan is szoktam rá a főzésre. Bár nem lakok régóta teljesen egyedül, rájöttem, nem is olyan kényelmetlen magamnak főzni. Csak időt rabol, de ez könnyen áthidalható. És legalább olyan ételeket eszem, amit szeretek. Az amerikai ételek nagy része túl sós nekem.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Kedd. Szept. 30 2014, 17:27

-Óh! Hát annak valami egészen kellemes íze van, de csak ha jó pékségbe mész be. A Balzac utcában van egy remek kis pékség, ott a croissant is valami csodás, meg a kávé... ahh... - Mondom ábrándos hangon ahogy képzeletben a kis utcába fordulok és megérzem az illatokat, az ízeket. Hah... - Enned kell ezekből, ígérd meg hogy eszel! - Vigyorgok rá, érezni hogy szeretném, szeretném ha tudná miről beszélek.
Aztán szedek neki külön, de megérint és szabadkozik, hogy csak úgy mondta, legalábbis nekem ez jön le.
-Nem, nem jó bárhogy, meg kell adni a módját ha az embernek van lehetősége rá, neked most van, szóval szép tálalást kapsz! - Mosolygok rá, hamar megnyugtatott, mondjuk az érintése is segített. Én már csak ilyen fogdosós vagyok, ebből sok mindent értek, ha a szavakból nem is.
Persze a mosolyom újra fixálódik, mikor megszólal franciául, ütős engesztelős kombó, ezzel csak egy csók ért volna fel, szóval lehet kiismert, most már szinte bármikor az ujja köré csavarhat, ohó!
-Óh, hát ezen bármikor segíthetünk! - Vigyorgok, kicsit közelebb hajolok míg könyökölök. Nekem a csók ugrott be, ennél merészebb kóstolgatás még nem. Még.
Mesélek kicsit, majd követi a példám, közben eszegetek. Amikor közli hogy van hogy délután eszik először megállok a mozdulatba és tátva marad a szám, a leves nem jut el a célig. Felszalad a szemöldököm, ez durva. Meg is korhol hogy ne mondjak semmit, tudja ő hogy nem épp a legjobb.
-Akkor legalább egy pohár gyümölcslevet igyál reggel... komolyan, hogy bírod ki? Én lefordlunék a székről benn... - Nekem kell a kaja. Van hogy elfelejtek enni, de mikor észreveszem, hajjaj. Van ám bajom rendesen. És akkor ebből rendszert csinálni?
-Magamért én se főztem volna, én az öcsém miatt tanultam meg. A kedvére akartam tenni, de eleinte nagyon nehéz volt, mert ugye béna voltam. - Mosolyodom el, senki sem születik séfnek tudom én, de azért hamarabb is ráérezhettem volna hogy is kell ezt csinálni.
-Amúgy nem gondoltál még rá hogy munkát váltasz? - Kérdezem ártatlan, mert ez elég stresszes meló, csúnya szóval élve elveszi a fiatalságát, mert annyit kell benn lennie.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 12:16

- Aha, Balzac utca...- gondolja, hogy ezt meg is tudom jegyezni? Bárcsak... Bárcsak eljönne velem. Minden sokkal egyszerűbb volna. Bennem nem lenne stressz, mert ő kalauzol, és nem félnék használni a nyelvet sem, mert kijavítana, ha rosszul mondok valamit (mert hagyna beszélni, az tuti). Feljegyzem inkább a papírom szélére, hogy Balzac utca: croissant, kávé. - Eszek, ígérem, eszek!- mindent Sebastian lelki üdvéért... Teljesen odavan, ha Párizsról van szó...
Aztán tálal, másképp nekem, ahogy magának, nem is értem, aztán megmagyarázza, én meg nem győzök bocsánatot kérni. Udvariatlan voltam. Ő pedig módfelett figyelmes. Képes vagyok elrontani egy ilyen helyzetet is? Haragszom magamra, de elsősorban Sebastiant akarom kibékíteni.
- Rendben, alávetem magam minden trükközésednek!- bár szerény véleményem szerint az étel íze nem lesz más, ha én teszem bele a zöldséget, vagy ha ő, a kötözködésemből mára éppen elég volt, úgyhogy evésre használom a lepénylesőmet, és nem dumálok feleslegesen. Épp elég zöldség van a tányéron...
Allergia kapcsán hülyülünk egy kicsit, mert azt mondja, az étel nyomokban Sebastiant tartalmazhat... Nem riaszt el az evéstől, de a szavaimat másképp érti, közelebb hajol, mintha puszit (csókot) kérne. Igazán vonzó, ahogy rám néz, de az eszem csak a kaja vette el, ő még nem (nem nagyon...)
- Csak lassan, csak lassan... Nem hallottál még a fokozatos hozzászoktatáshoz? Nem lehet csak úgy egyszerre, na bumm! Anafilaxiás shockot kaphatok tőled!- mondom komolyan, tanárnénisen, feltartva a mutató ujjamat- Szóval, először csak... nyomokban.... Aztán, ha 24 órán belül semmilyen tünetem sem lesz, növelhetjük az adagot...- Hát persze. Hova? Hogyan? Én sem tudom...
Ismét a főzésről beszélünk, ki miért és hogyan kezdte, stb. Becsülöm érte, hogy a testvére kedvéért kezdett el főzni. Említette, hogy együtt laktak, és gondot viselt rá, de nem tudtam elképzelni, hogy főzni is megtanult, mindazok mellett, amit felvállalt, amit tulajdonképpen a szüleinek kellett volna csinálni.
- Ügyesen kikupálódtál- mosolygok rá. Méghogy béna. El sem hiszem.
Az egészségtelen életmódom is szóba kerül, már ami az evést illeti; ugyanis a munkahelyemen nem szokásom túl sok időt tölteni vele. Mindig találok valami fontosabbat annál, hogy egyek. Valakinek mindig kell segíteni. Sebastiannak nem vallom be, de gyakran megesik, hogy érintetlenül viszem haza az ételt (vagy éppen odaadom valakinek, aki jobban rászorul).
- Persze, gyümölcslé- iszom valamit reggel, de általában kólát, attól legalább fel is ébredek, vagy éppen éjjel, ha abban a műszakban vagyok beosztva. Tudom, tudom, gyümölcslé, müzli, napi ötszöri kis étkezés, legalább két liter folyadék... Mindent tudok, csak betartani nem. Mire eljutok odáig, hogy először igyak, már néha dél van (vagy éjfél).
- Meg sem fordult a fejemben, hogy más pályára menjek, bár a szüleim szívesebben látnák a dr-t a nevem előtt. Főleg anyám. De én inkább szeretek az emberek közelében lenni...- talán mert sokáig kimaradt ez az életemből, teszem hozzá magamban- és.... nem is értek semmi máshoz- vonom meg a vállam, kelletlenül. Hiba vagy sem, ápolónő vagyok, és ennyi.
- Ha már megkérdezted... Szerinted miben másban lennék jó? - Fantáziáljunk csak. Szeretem az olyasmit. Elméletben jól is megy...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 15:25

-Igen, ami a Lord Byron útról nyílik, a kettő sarkán van is egy étterem, ott jó a kagyló! - Még gesztikulálok is mire észreveszem, hogy... hát ő nem élt kinn de ha jól emlékszem még kinn sem járt, szóval kínos mosolyba fordul át az eddigi vigyorom. - Izé... Majd megmutatom Google Mapen. Vagy rajzolok én térképet, ahh, valahogy megmutatom, ígérem! - Nevetek, mert tényleg komolyan a fejembe vettem, ha eljut oda jusson el.
Arra hogy megígéri eszik csak vigyorgok mint a vadalma, hálás lesz még ezért nekem.
-Ez nem trükközééés, ez finomabbá és kívánatosabbá teszi az ételt. Nagyobb kedvel kóstolod meg. Töke mint egy randin, figyelj, ha úgy néznék ki mint akit most rángattak ki egy bernáthegyi szájából tuti nem lenne gusztusod hozzám érni sem, nem hogy más, de ha rendesen kiöltözöm és adok magamra, akkor nem hogy megfogdosnál, de mindenféle más is az eszedbe jut, ha már kóstolgatás. - Nevetek, igazán élethű példa lett, de nem baj, lássa csak hogy a tálalás és a látvány igenis fontos, szeretném ha nagyobb kedvvel enne.
Aztán hajolok közelebb de beszeppenek, hogy huh. Azt hiszem nem értem mit mond.
-Nem lesokkolni akarnak, csak megcsókolni... - Mondom ártatlan mosollyal, de ahogy folytatja eltátom a szám, hogy ne már! - Miii, 24 óra? Felezzük már... negyedeljük... vagy mindig picit többet kapsz tesztelésből? Naaaa.... - Nevetek, nagyon durván hangzik, hogy egy kerek napig ne is érjek hozzá, teljes lelki terror, főleg hogy táncolni akarok vele. Tudom hogy hülyült, én is, de lássa csak ha eltilt magától rajtam jönnek ki az elvonási tünetek.
-Hááát, sokat gyakoroltam, volt időm, miután egész nap otthon voltam. Az sem jó amúgy... - Mosolygok, de fura. Akkor még nyomasztó volt a gondolat, egy éve meg jött magától és fel sem tűnt. Némileg ijesztő a felismerés, de el is hessegetem, mert most is Ameliával vagyok, táncolni megyünk, az élet szép.
-Igen, hát legalább azt. Abban van vitamin meg kalória meg cukor meg mittom én, de egészségesebb mint valami szénsavas üdítő, amiben színezék és édesítő van. Nem vagyok teljesen analfabéta a témában, vigyázz! - Intem meg játékosan az ujjammal, noha alig tudok valamit erről, de csitt, hátha bejön a blöff és legalább ennyit megtesz majd magárt reggel.
Aztán meséli el hogy ő neki ez a legszívhezszólóbb munka, ne szívesen váltana, bármilyen hátrányokkal is jár. Elmosolyodom ezen.
-Ugyan, ha akarnál értenél, de ha ez a legjobb neked akkor tényleg ne válts! - Mosolygok, én sem akarok. Én tolmács vagyok és kész.
-Őőő... - Vigyorodom el, mert át kell gondolni. - Hááát... mivel türelmes és kedves vagy lehetnél tanár! Ott is emberekkel foglalkozol én is azért szeretem. Vagy... hmm... eljárunk nagyon sűrűn táncolni és elmegyünk versenytáncosnak! - Nevetem el magam, húha, apám még jobban kiakadna, de én mégis élvezném.
-Amúgy mi érdekelne még? A gyerekek? Vagy az idegen vezetés? Egy könyvtárban nem tudnálak elképzelni, ahogy rakosgatod vissza a könyveket a helyükre... - Mosolygok rá.
Közben ha elfogy a leves, akkor hozom a steaket, mondom maradjon ülve, most ő a vendég, élvezze hogy más dolgozik ugyebár! Szedek is neki és kibontom a bort, hozok borospoharat. Ha kibontottam töltök is. A húst jól átsütöttem, remélem kedvére lesz.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 21:33

Úgy érzem, ha Párizsról van szó, Sebastian elfelejt gondolkodni. Úgy magyaráz nekem, mintha tudnom kéne, hol van a Balzac utca, és amikor visszakérdezek, még tovább magyaráz. Imádnivaló. Komolyan. Legszívesebben most megölelném, de csak ábrándosan nézem, ahogy ő el van varázsolódva.
- Szeretem, amikor rajzolsz nekem...- döntöm a könyököm kicsit neki, és elmosolyodom. Lám, apróságok is milyen fontosak neki. Megígérem, hogy elmegyek, mert ha nem tenném, beletipornék az érzékeny lelkébe, úgy tűnik. Amúgy kedvemre való ez a fajta lelkesedése, mert azt sugallja, szereti az életet, és mindent, ami adott benne.
A leves tálalása kapcsán megint megtudok valamit, a példáján megforgatom a szemem és elpirulok, mert azt feltételezi rólam, hogy... képzelgek róla, vagy tudomisén, és az igazság az, hogy nem jár messze az igazságtól, bár hogy meddig terjengtem fantáziálásban az maradjon az én titkom. A példája azonban csak félig igaz, mert Lio elég rosszul festett, amikor először láttam, mégis felkeltette az érdeklődésemet. Vajon, ha az utcán találkozunk, ugyanezt a hatást érte volna el?
- Magyarországon régen volt valami édesség, már nem emlékszem pontosan, micsoda, de a reklámja így szólt: "ronda, de finom". Akkor ahhoz mit szólsz? - kérdem, és nem vitázni akarok vele, de érdekel a véleménye. Lehetséges, a főzelékre is azt mondaná, milyen rondán néz ki (és valójában tényleg!), de én akkor is szeretem.
Elnevetem magam, amikor a shockot a lesokkolással hozza kapcsolatba. Ez a laikus hozzáállás, sokan nincsenak tisztában, mi is a shock, orvosilag, és a hétköznapi nyelvben is használják, pedig a kettőnek nincs köze egymáshoz. Tovább növeli vigyoromat, hogy a 24 órától kiakad.
- Hát jó, egy kis kockázat belefér... Eddig sem okoztál kiütéseket...- mondom, kissé enyhítőleg, de nem tudom visszafojtani a nevetésemet. Ez az ember halálos, nagyon csípem! Ebben maradunk, gondol, ki mire akar, úgyis azt hiszem, nem akar tőlem semmit, csak együtt töltünk egy estét a tanuláson túl, táncolgatunk, hülyülünk, jól érezzük magunkat.
Beszélgetünk még egy kicsit a főzésről, ami aztán elvezet odáig, milyen egészségtelen szokásaim vannak. Hiába, a munka az első, a saját szükségleteimet képes vagyok háttérbe szorítani, ha arról van szó. Rosszul értelmezett prioritás, jól tudom, hiszen senki más nem lehet fontosabb saját magamnál. Pláne nem idegenek. De ha dolgozom, ilyen szempontból elvakult leszek.
Ó, ha tudná, nem vigyázok úgy az egészségemre, ahogy kéne! Ráhagyom, legyen abban a tudatban, hogy gyümölcslével nyitom a napot (pedig csak ritkán), inkább szénsavasat iszom, mert az jót tesz a gyomromnak (legalábbis magamnak így magyarázom), de tényleg kívánom a buborékosat. Ha nem iszom, hiányzik. Nem a cukor, csak maga a szénsav. Lehet valaki szénsavfüggő? Anyám biztos tudná a választ, de sosem foglalkozott velem annyira, hogy ezt megbeszéljük.
- Nem is feltételeztem, hogy analfabéta lennél a témában- nevetem el magam megint, ahogy játékosan megfenyeget. Átveszi a stílusom, vagy magától ilyen, nem tudom. - Biztos erről is fordítottál valamit- ugratom.
A munkámról beszélek, mert azt feltételezi, nem egészséges ez számomra (és nyilvánvaló, ha így csinálom, valóban tönkre tehet), de bevallom neki, nem szívesen váltanék. Lehetséges, hogy nem csak arról van szó, félek váltani, mert nem értek máshoz. Igazából szeretem az embereket, jól érzem magam abban, amit csinálok, amivel foglalkozom. Szerencsésnek érzem magam.
- Nem tartom kizártnak, hogy más képzésen is részt veszek majd, nem csak olyanokon, ami az egészségüggyel kapcsolatos, de egy nagyobb váltást, legalábbis jelenleg- kizártnak tartanék. Talán majd ha jön az a bizonyos kiégési szindróma.... Egészségügyben gyakori, hallottál már róla?- kérdezem, érdekel, tudja-e, miről beszélek.
Persze, a témát nem hagyhatom lezáratlanul, mert érdekel, mi a véleménye rólam, illetve azzal, mivel lenne érdemes foglalkoznom még. Amikor a tanárt említi, csak lesütöm a szemem, ha nem is tanár, tanítónőnek talán el tudnám képzelni magam (kicsi gyerekekkel), a versenytáncoson hangosan nevetek.
- Gyerekkorom óta ezzel kellett volna foglalkoznom, rengeteg időt kéne bepótolni! Éjjel-nappal táncolhatnánk!- kedves, hogy "rólunk" beszél, azaz a táncban partnerem lenne. Megfontolandó ötlet. Viccből ugyan, de a társasága miatt jó ötletnek tűnik.
- Szeretem a gyerekeket. Ha nem lehettem volna ápolónő, talán óvónő vagy tanítónő lennék, esetleg dadus, ilyesmi. De a könyveket is szeretem, és ha bezárnának 8 órára egy könyvtárba, tuti, hogy nem lenne egyetlen unalmas percem sem...- Ha jobban belegondolok, azt hiszem, feltalálnám magam mindenhol, ahova az élet sodor. Nem az a lényeg, mit ad az élet, hanem az, mit tudunk abból kihozni. Ez is egy olyan lecke, amit csak nemrég tanultam meg. Kár, hogy nem hamarabb...
- Te mivel foglalkoznál, ha nem fordítással keresnéd a kenyered? - kérdezek vissza. Simán lehetne modell valamelyik újságban. Lehetne tanár is,a diákok imádnák a közvetlenségéért. Fura, el tudom képzelni őt bárhova, még egy irodai asztal mögé is. Titkárnők imádatának tárgya. Miiiiiii????? Elkalandoztam....
Ahogy a húst készíti elő, egyetlen feladatom, hogy őt figyeljem (nem szó szerint, de ez a lényege, nekem csak vendégszerepet kell betöltenem), így kihasználom a lehetőséget, és megfigyelem, ahogy dolgozik a konyhában, eleget téve a múltkori szavainak, amit mosogatás közben mondott. Nem is olyan rossz ez a felállás, csak éppen marha nehéz ülve maradnom. Minduntalan felállnék, hogy csináljak valamit. Bármit.
- Ígéretes az illata...- hajolok a tányérom fölé, de még nem kezdek el enni. Majd vele.
Hozza a bort is, tölt kettőnknek, és van bennem némi vágy, hogy mondjak valamit, de aztán inkább elharapom. Nem szeretném, ha úgy érezné, rá akarom kényszeríteni magam, pedig ebből szívesen csinálnék rendszert. Jókedvű leszek Sebastian közelében, és ettől jobban érzem magam.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 22:14

-Eheh... szerintem te vagy az egyetlen, nyomin rajzolok... - Vigyorgok és kicsit lesütöm a szemem. Tényleg nem az erősségeim közé sorolnám a firkáló "tehetségem".
-Hmm... - Gondolom végig a magyar szlogent. - Kvazimodo kedvenc szavajárása lehet... hmm.. - Vigyorodom el. - Amúgy nem tudom. Tény hogy sokszor a látvány csalóka és érdemes a dolgok mögé nézni, mert a szépség nem egyelő a jósággal, hiába szeretnénk ezt hinni. De azért nem akarok összekutyult ételt elég rakni, maradjunk ennyiben. - Nevetek kicsit. Jójójó, lehet picit meggyőzött de azért akkor is fontos a tálalás na!
Aztán közli egy napig nem kéne érintkeznünk, karantént vonna ki rám, vagy magára, jelen esetben mindegy is, de hát hüledezem, hogy ne már!
-Ó, aki mer az nyer, én nem okozom csalódást... - Legalábbis ilyen téren nem, de a családom kéretik nem megkérdezni erről. Szóval vigyorgok hogy sikert értem el, bár a kiütésre szívom kicsit a fogam. - Azért a kiütés durva volt... - Suttogom kicsit orr ráncolva, de nevetek.
-Áh! - Nevetek, ez a fricska szíven vágott, na jó nem, füllentek, igazából nevetnem kell, hogy azt állítja az étkezési tudásom is fordításból fakad. - Tudd meg, ennek magamtól olvastam utána! Jó, franciául, de az lényegtelen, nekem az az anyanyelvem, vagy... tudom is én, de magamnak olvastam! - Röhögök, ez így hangosan kimondva egyre értelmetlenebb és habár fejben jól hangzott mint ütős visszavágás, folyamatosan egyre gázabbnak éreztem. Na nem baj. - De nem ez a lényeg, hanem hogy egyél rendesen vagy minden reggel bemondom a rádióba hogy a reggeli fontos! - Nem tudom mit szólnának de valahogy megoldanám. Meg én! Főleg hogy állítólag hallgatja a híreket amiket én olvasok fel.
-Kiégési? Ez másabb, mint bármely munkánál ahol belefásulsz a monoton munkafolyamatba? - Döntöm félre a fejem, mert csak tippelek, nem ismerem a fogalmat pontosan.
-Hát akkor éjjel nappal együtt leszünk, ijesztő mi? - Vigyorgok rá. - Míg fogat is csa-csa-csa ritmusban mosnál! - Ugratom.
-Igen, de a könyvtárban nem tudsz annyit emberekkel foglalkozni és rengeteg a papírmunka. De dadusnak el bírnálak képzelni, szerintem te nem olyan lennél, hogy beraksz a tévé elé és nézzed fiam. - Mosolygok, jaj de rossz emlékeim vannak a saját dadusaimról... Nem is szerettek, ahogy én sem őket.
-Hát... nem is tudom. Én is szeretem a gyerekeket, de az óvóbácsi olyan hülyén hangzik... - Vigyorgok. - Nem is tudom... csak azt tudom mi nem akartam és akarok lenni, de hogy mi lehetnék még... igazán fogós kérdés. - Vakarom a fejem. - Eredetileg tanár akartam lenni. Mennyire jó már inspirálni a gyerkőcöket vagy akár az egyetemistákat hogy használják a fejüket! Ott állni a tábla előtt és pálcával hadonászni, lebuktatni a kölyköt ha puskázik! - Nevetek, szerettem volna tanár lenni. - A franciával kicsit kiélhetem magam. - Mondom szolid mosollyal.
//Ezen a titkárnősön úgy röhögtem, ahogy leírtad xDD//
-Remélem az íze is jó lesz! Elvégre az illattal nem laksz jól! - Vigyorgok, majd ha szedtem magamnak is koccintásra emelem a poharam.
-Cheers! - Legalább megkóstoljuk a bort amit hozott. Jólesően hümmögök, nekem ízlik. Közben rájövök hogy vezetni akartam... összepréselem a szám és vállat vonok, majd hívok taxit, aztán mosolyogva hozzálátok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 23:13

- Nem is igaz...- nevetek, mert valójában igen, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy szívből csinálja, és ezt értékelni kell. Ha békáról, ha térképről van szó.
- Ezzel egyetértek...- helyeselek, amikor az összekutyult ételekről beszél. Magam is szívesebben fogyasztom el, ha valami jól néz ki. Vagy legalábbis több kedvvel látok neki. Korábban olvastam erről egy cikket, mennyire befolyásolhat bennünket a választásainkban, hogy valami hogyan mutat. Befolyásolás, tudatos vagy tudatalatti, de mindenképpen jelentős szerepe van.
Az allergia kapcsán felhozom neki, mi lenne, ha betartanánk azokat az szabályokat, amiket ilyenkor szokás, de a megvonás kapcsán azonnal kifogást emel. Mulattat. Hagyja, hogy húzzam az agyát, és húzza ő is az enyém. Hát hogyan is lehetnék allergiás rá? Ha étel lennék, gondolkodás nélkül habzsolnám be, nem vitás, olyan cuki.
- Sajnálom..., nem célzás volt!- kapom a szám elé a kezem, mert eszembe jut, hogy a barátja allergiás lett miatta. (Nem tőle, ez biztos!)
Azon az analógián elindulva, hogy a virágok nevelésével kapcsolatban is egy fordítási munkából nyert információt, most ezt dörgölöm az orra alá, hiszen az egészséges reggeli kapcsán is vannak megjegyzései. Tiltakozik, majd mentegetőzik, de zavarba jön. Egyre inkább nevetek rajta. Olyan aranyos!
- Mondd be, más is tanuljon belőle, ne csak én!- adom alá a lovat. Milyen jó lenne minden reggel arra ébredni, hogy a kedves Sebastian, a lágy hangján duruzsolva arra figyelmeztet, kezdjem a napot valami egészségessel... Hm, hm. Nem is rossz ötlet! Nevetgélek.
- Kiégés, megfásulás... lényegében ugyanaz. Csak ugye, egészségügy, kitaláltak rá egy definíciót, nevet kapott a gyerek, érted. Ez már betegség, hiszen felismerhető és beazonosítható tünetei vannak. Nem csak az egészségügyben fordul elő, hanem bárhol, bármely szakmában... - próbálom rávezetni, hogy jó helyen jár, ne csüggedjen el, ha nem ismerte a kifejezést.
- Úgy érzem, mulatságos lenne- mondom neki őszintén, amikor azt mondja, éjjel-nappal együtt kéne lennünk a gyakorlások miatt. - Cha-cha-cha fogmosás közben? Nem probléma. Csak ne tangózzunk a zuhany alatt... - félek, esés lenne a vége. Egyszer már csúsztam el, pedig nem is táncoltunk...
- Papírból most is kijut, hidd el, ettől van tele a hócsukám; elveszi az időt a dologi munkától, és ez elkeserít. Miért kell annyit körmölni?- tényleg nem értem mindennek a hasznát, főleg, hogy elektronikusan is mindent rögzíteni kell. Lassan felemészt ez a sokszoros dokumentáció. Nem ezért tanultam. Nem ez a hivatásom. Csinálja ezt más...
Figyelem, milyen véleménnyel van rólam, hogyan és minek képzelne el. A daduson jót nevetek.
- Attól tartok, gyorsan visszafejlődnék, és autókat tologatnék a szőnyegen. Vagy majmosat játszanék napestig...- grimaszolok, és megvakarom a fejem, nem is állok messze a majomtól, a majomkodástól, hahaha.
Ahogy arról mesél, milyen tanár lenne ő, megint magam előtt látom. Ahogy magyaráz, ahogy hadonászik, ahogy lebuktat valakit, mert puskázik. Szerintem minden lánydiákja szerelmes lenne bele, olyan helyes arca van, és a lelkesedése ragadós. Zsúfolt lenne a tanterem, ha ő áll a katedrán. Az orrhangú franciával pedig az is bezsong, akinek hat anyja volt!
- Attól tartok, le sem tudnád vakarni magadról a srácokat, legyenek azok kicsik vagy nagyok...- mondom őszinte elismeréssel a hangomban. Ritka tulajdonság, hogy valakit így lehet szeretni, hogy ...hagyja magát. Az az érzésem, Sebastian számára ez nem lenne teher.
Befejezzük a levest, és jöhet a steak, mellé a bor, nekem meg csak ülni kell, és figyelni, amíg más dolgozik. Íme, milyen gyorsan teljesült egy kívánsága! Nehéz megállni, hogy ne ugorjak fel, segíteni neki, de rám szólt, és szót fogadok, mert engedelmes tanítvány vagyok. És mert jól esik, hogy ilyen dologban van részem. Valóban, úgy érzem, elkényeztet.
- Ritkán téveszt meg az orrom, ha ételről van szó, ne félj, ez jó lesz!- mondom repesve, és tényleg alig várom, hogy megkóstolhassam a steaket.
De Sebastiant bevárom, és mielőtt ennénk, iszunk, koccintunk.
- Cheers!- válaszolok, aztán iszom én is. Valami történik, apró rándulás Sebastian arcán, pici vállrándítás, éppen csak észrevehető, de nem gondolnám, hogy a borral van baja. Finom, telt íze van, a gyümölcs és a fűszer különleges aromát kölcsönöz neki.
A hús omlós és puha, olvad a számban, elégedetten hümmögök és ha lenyeltem a falatot, kész vagyok szavakba is önteni az elismerésem.
- Hű, ez nagyon finom!- szavaknál sokkal többet mond, ahogy eszem. Nem tudok lassan enni, nem tudok lassítani, és állandóan tömném a szám. Úgy kell fegyelmeznem magam, hogy rágjak. - Jobban ízlik ez, mint a saját főztöm- bókolok neki, megérdemli. Igencsak össze kell kapnom magam legközelebb, ha felül akarom múlni! Pedig meg kell próbálni, nem maradhatok szégyenben...

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szer. Okt. 01 2014, 23:44

-Nem tudsz füllenteni, de értékelem, hogy megpróbáltad! - Vigyorgok, tudom hogy nem rajzolok szépen.
-Na ugye! - Vigyorgok, igen, igen a látvány sokat számít bárki bármit mond. Ezért is küldtem el Josh barátom fodrászhoz, ha a haja is rendben lesz akkor a csaja tuti nem utasítja vissza, nem lesz szíve. Meg amúgy is, Josh jó parti a lányoknak, felesleges izgulnom érte.
Az allergia kapcsán is eszembe jut, de Ameliának is, ha nem is kimondottan Joshua maga.
-Na persze, persze, te kis hamis! - Vigyorgok, nem haragszom én rá. Nem lett komoly baj szerencsére, így tudok rajta vigyorogni.
-Ejj... feladod a leckét, de nehogy azt hidd nem teszem meg! De ha megtudom, hogy nem reggeliztél, pedig szóltam is... kiderítem hidd el, megoldom hogy megtudjam, ettél-e vagy sem! - Mondom igazán sejtelmesen és figyelmeztetően, közben elhatározom, hogy valahogy megoldom ezt a dolgot. A brit tudósokra mindig lehet hivatkozni, úgy is beszélnek össze vissza, megoldom. Haha, szóval Amelia, bajban leszel ha nem eszel.
-Hmm, akkor nem mondtam butaságot! - Lelkesedem fel kicsit, mert igazán nem szeretnék butának tűnni előtte. - Milyen jelei vannak amúgy? - Orvosi szemmel tuti definiálva van, érdekelne.
-Igazán? Nosza rajta! - Vigyorgok, lehet tényleg az lenne, bár olyan izomlázam lenne szerintem hogy csak na. - Hát az más fajta függőleges tánc lenne, azt hiszem, nem tangó... - Vigyorgok bujábban, hát ha együtt fürdünk ó, akkor egész más táncot lejtenénk.
-Háát... így mindennek utána lehet nézni később is. Akármikor. Bármi fontos lehet. - Mondom békítő mosollyal, látom hogy nem tetszik neki, de ha muszáj, akkor muszáj.
Elnevetem magam, hogy majomkodik.
-Szerintem imádnának! Komolyan! - Tényleg komolyan mondom, ha ő lett volna a dadusom és nem adja fel az elején hogy szólaljak meg, talán őt még szerettem is volna. Hm.
-Gondolod? - Kérdezem meg ábrándosan, mikor azt sugallja, kedvelnének a diákjaim. - Igazából nagyon élvezném.. ha lenne munkalehetőség szerintem kipróbálnám... - Merengek el ezen, mert egy álmom válna valóra, azt hiszem. Lényegében már semmi ok nem köt arra, hogy otthon elvégezhető munkám legyen, a rádiózás is csak ízelítő, mellé még tudnék vállalni valamit. Akkor kevesebbet fordítanék, lenne időm műfordítani.. hm. Tetszene, látszik a fejemen, hogy valóban élvezném.
De felocsúdom, nem is rólam volt szó, mikor kalandoztam így el? Szégyen, megyek is a steakért!
-Hát jól van, jól van, reméljük! - Nevetek, örülök ha ízlik neki, neki csináltam. Na jó, a steaket magamnak, ajj, önző vagyok!
Látom hogy ízlik neki, a steak az egyik kedvencem, ritkán rontom már el, de hát én is imádom, meg kellett osztani!
-Héj Héj... ha ennyire gyorsan eszel nem érzed az ízét drágám! - Nevetek és finoman megfogom a kezét, mikor látom némileg habzsol. Tényleg nem kell ennél több elismerés, de nem akarom hogy hirtelen teljen el, mert akkor rossz lesz mozognia rá, na meg... van desszert is!
-Ugyan, én nekem nagyon ízlett a tied! Meg ezt már vagy úristen, nem is tudom hányszor sütöttem nyolc év alatt, úgy nem nehéz! Van némi előnyöm! - Nevetek, nagyon aranyos, hogy így lelkendezik. Mosolygok is boldogan, nagyon megérte megtanulni főzni!

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Csüt. Okt. 02 2014, 01:54

Elpirulok, hogy füllentésen kapott, de tudom, hogy nem neheztel. Ártatlan dologról van szó, és valójában nagyon kedves, hogy rajzolgat nekem. Sosem törném le a kedvét, és a papírjait mindig elteszem.
Egyetértek vele, amikor kell, és amiben lehet, ilyen az étel tálalása is, meggyőzött, bár van ellenpélda is. A főzelék is ilyen, halkan jegyzem meg, ki sem merem mondani. De egyszer úgyis megtudja!
- Tényleg, higgy nekem!- az allergiával nem céloztam semmire, senkire, és csak utólag jut eszembe, hogy ezt kínos esetként mesélte el. Most zavarban vagyok, mintha szándékosan bántottam volna, de szerencsére, nem neheztel rám. (De nem is hisz nekem.)
A munkahely okozta egészségtelen életmódomat tárgyaljuk ki, és megmosolyogtat, hogy képes ezt is a szívén viselni. Pedig nem is az ő problémája, én hogyan étkezem. Jól esik, hogy ilyen módon is aggódik értem, pedig csak a nyelvi fejlődésemért felelős.
Beszélünk a kiégésről is. Ez csupán azért jön szóba, mert egyetlen esélyét, hogy szakmát változtassak, ebben látom.
- Testi és lelki tünetei egyaránt lehetnek, és egészen apró dolgoktól elkezdve komoly megbetegedésig sorolhatnám, például alvászavar, fáradtság, fejfájás, magas vérnyomás betegség, ingerlékenység, testsúlyváltozás, vagy éppen depresszió, önértékelési zavar, cinizmus, szorongás... Az ember értéktelennek látja magát, a munkáját, a kollegáit..., negatívan áll mindenhez... Azt mondják, elsősorban azokat érinti, akik valamilyen segítő munkát végeznek hivatásszerűen, de újabban ide sorolják az ügyfélszolgálatosokat is, akik csak telefonon kommunikálnak az ügyfelekkel. Személy szerint azt hiszem, hogy az ember képes besokallni valamiből... Tudod, állandóan mással törődni, mindenre megoldást keresni... Az ember lemerül, ha nincsenek tartalékai, és arra senki sem gondol, hogy bennünket fel kellene tölteni... - Sokszor beszélgettünk erről még a suliban, és felvetettük, talán az egészségügyi személyzetnek is szüksége volna segítségre, feldolgozni a lelki stresszt, ami a munka során ér bennünket. Hiszen az egészségügy nem csupa sikertörténetről szól...
Szerencsére, az olyan esték, mint amilyennek ez is bizonyul, elegendő töltést ad az életemben. Többnyire optimista beállítottságú vagyok, és sokszor kérdezik, hogy vagyok képes mindig kedves, türelmes lenni. Ezzel úgy vagyok, ha lehetséges, ha meg tudom oldani, nem keverem a magánéletem és a munkám, azaz semmit be nem viszek, és haza nem hozok, legyen az akármilyen probléma. Persze, nem vagyok robot, nekem is vannak érzéseim, és egy-egy eset (vagy személy) közelebb kerül hozzám, mint kéne. Rám is hatással van a kilátástalan kezelés, vagy a halál lehetősége. Nem tudok közönyös lenni a dolgokkal szemben. Ergo, nekem is szükségem van valamire, amiből erőt meríthetek, pontosan tudom.
Ezért mentem bele ebbe a táncos dologba is. Csak az a néhány mozdulat az utcán is jó kedvre derített. Sebastian eleve jó társaságnak bizonyul. Miért is ne élnék a lehetőséggel, amit ajánlott?
- Mindegy, hogy micsoda- hessintem el a gondolatot, miféle mozdulatsorra is gondolhat Sebastian- nagy a csúszásveszély, nem ficánkolok a zuhany alatt!- Nem is ismétlem meg, hogy együtt. Az előbb ezt mondtam volna?
Munkahelyi gondokról is szó esik, éppen a papírmunka miatt, más állások kapcsán, és bár Sebastiannak igaza van, ki kell egészítenem.
- Számítógépen is minden vezetve van. Éppen ezért tartom butaságnak. Kettős könyvelés, hibalehetőség, időrablás. Bah... - Sosem a beteg a baj. Hanem az a sok gezemice, ami köré épül. Tucatnyi papír, dokumentáció, beleegyező nyilatkozat, adatvédelem, stb., stb. Tudom, hogy szükséges és kell, mégis modernizálnám. csak azt nem tudom, hogyan. Ez így nagyon fárasztó.
Alternatív munkalehetőségeket sorolunk fel egymásnak, szó szerint majomkodom neki, és arra jutunk, imádnivalóak lennénk a gyerekek között. Ő is, én is, bár más-más okból.
- Klasszul tanítasz, kipróbálhatnád magad nagyban...- nézek rá, miért is ne? Mi tartja vissza? Nyelviskolában, vagy akár valamelyik főiskolán, egyetemen, gimnáziumban...- Mekkora gyerekeket oktatnál szívesen? Vagy inkább a felnőtt oktatás érdekelne? - kérdezem, és szívesen hallgatom, akármit is mond. Lelkesnek tűnik, köze nincs a kiégéshez, és ez nagyon tetszik. Szinte ábrándozik! Milyen jó!
Aztán jön a sült, meg a bor, és úgy kell lefogni, hogy ne tömjem magamba a húst.
- Te tehetsz róla! Hogy lehet ilyen finomat csinálni? - mondom, némileg falattal a számban, pedig a nagyját már lenyeltem, de még mindig tele a szám az ízével. De lassítok. Igaza van, nem szabad ilyen gyorsan enni.
- Előny ide-oda, erre megtanítasz, apám oda lesz a gyönyörtől, ha ezzel állítok be hozzá!- szeretnék egyszerre sok mindent mondani, aztán nagy kuszaság lesz a vége, de a lényeget érti.
Bár etetné magát a hús, nem merek bevállalni még egy szeletet, képtelen lennék akár megmozdulni is, pedig még hátra van a tánc. Ismét a borba hörpintek, hagyom, hogy szétáramoljon bennem a hűs szőlőlé, és elégedetten dőlök hátra.
- Nagyon köszönöm a finom vacsorát, ezt sokáig fogom emlegetni!- úgy nézhetek ki, mint a jól lakott napközis. Pláne ebben a ruhában! Máris feszesebbnek érzem.
- Jut eszembe, hova megyünk táncolni?- időszerű talán a kérdés, a lelkemet legalábbis készíteni kell. Jobb, ha felkészítem magam, mekkora az a hely, ahova megyünk, mire számíthatok, stb. Bár beszéltünk már róla, hogy nem fogunk a többiekkel foglalkozni, én mégis kezdek lámpalázas lenni. Hiába, no, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez...




Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Csüt. Okt. 02 2014, 02:30

Hát oda meg vissza vagyok, hogy ilyen kis semmiségért elpirul, igazán nagyon bájos! Már csak ezért sem fogom szégyellni ha rajzolok neki, tudom hogy nem fog kinevetni érte.
Csak nevetek, hogy szabadkozik higgyem el, hogy nem piszkálódott, de haragnak szikrája sincs bennem, nem kell aggódnia, minden neheztelés nélkül nevetek.
Beszélgetünk, szóba kerül a munka helye és azzal kapcsolatban ecsetel nekem egy fogalmat. Hallgatom amit mond, kissé elgondolkodtat. Vajon én is azért lettem cinikus és pesszimista, mert belefáradtam volna az aggodalmaskodásba? Lehet benne valami, mert jó ideje nyomát sem érzem magamban ezen tulajdonságoknak. Bár önértékelési zavarom állítólag maradt, ha csak Phoenix intelmeit nézem, szóval... érdekeseket hallok.
-De fel lehet töltődni újra nem? Mármint... vissza lehet térni a munkába újra. - Kérdezem visszakanyarodva az ő nővér szakmájára. Bár azért elég nagy fejlődés tőlem kérem alássan, hogy még csak el sem sápadok, pedig ő nővér és még boncolgatjuk is a témát!
Aztán csak nevetnem kell, hogy a csúszásveszélyen aggodalmaskodik a közös zuhany kapcsán.
-Nem szeretkeztél még kádban vagy zuhanyzóban! - Legyintek, de kedvesen, hogy akkor nem tudhatja. Vagy úgy esett el? Ne már, azért az a férfi bénasága is volt! - Amúgy kell venni a tálcába zuhanyszőnyeget és voilà, probléma megoldva. - Vigyorgok rá, ha csak ezen múlik kipróbáljuk-e esetleg egyszer, én bizony vennék. Nálam csak a zuhanyzó előtt van ilyen szőnyeg, de vennék bele is, meddig tart?
-Jah... hát gépen könnyebb keresni, de ha elszáll a rendszer minden elszáll... annak kisebb az esélye hogy elég a papírmunka. - Mosolygok.
Aztán kicsit zavarban leszek, hogy dicsér mint tanárt, sőt faggat kiket oktatnék szívesen.
-Nekem mindegy... az oktatás a lényeg. - Vonok vállat. - Más és más lehetőségek rejlenek a gyerekek és a felnőttek oktatásában. De mind kihívás és mind másért élvezetes. - Mosolygok, nekem tényleg mindegy lenne, imádok tanítani. Az más kérdés mondjuk egy egyetemen hogy fogadnának, meg mondjuk egy általános iskolában. Nyelviskolában is gondolkodtam egy ideig, de azok annyira lelombozóak sokszor. A tanárok meg a diákok is...
Aztán megint dicsér, komolyan, elhalmoz! Még a végén rendesen zavarba jövök, akkor oda az imidzsem, hogy nem lehet zavara hozni semmivel.
-Annyira nem finom, szerintem csak nagyon éhes vagy! - Vigyorgok, kis édes hogy ennyire enné. - De van még, ha kérsz, bár desszert is van a hűtőben, szóóóval... hacsak nem alszol nálam és kéred azt reggelire, én hagynék neki helyet. - Kacsintok rá, mert az első opció sincs ellenemre, nem titkolom előtte.
-Amikor akarod, nem olyan bonyolult, csak jó alapanyag kell hozzá meg megfelelő fűszerek. Meg egy légkeveréses sütő sokat dob rajta. - Mosolygok, nekem az van, egészen más benne sütni mint a simában. A koleszban csak sima volt. - De legfeljebb átmegyek segíteni mikor meglátogat édesapád és akkor biztos nem lesz gond. - Mosolygok, nem maradnék ott zavarni, csak segítenék a sütésben neki.
De csak a végére érünk a tányérnak, imádni való ahogy kicsit megszusszan.
-Gyere át máskor is és akkor végigkóstolod a repertoárom! - Vigyorgok, így öröm főzni. A múltkor annyit dolgoztam az ebéddel és... alig ettek a srácok, úgy csomagoltam el Joshnak, meg kínáltam meg a sütivel Eleet is.
-Ó, olyan jó kis helyet néztem ki! Nem túl nagy, olyan kétszáz férőhelyes, mindig másmilyen est van. Péntekenként standard tánc est, szóval lesz keringő is meg quickstep, csak a slowfoxot nem kedvelem, ennyi legyen nekem elnézve. - Vigyorgok. - Ha jól olvastam kellemes félhomály van, hangulatos és inkább a latin estek a zsúfoltak. Mondjuk én csak keringőzni meg tangózni tudok jobban, a többinek csak az alaplépéseit tudom. De maximum gyorsan megtanulok ott még pár lépést a kedvedért! - Azon nem múlik, szerintem jó lesz.
-Na, egy kis desszert? Vagy reggelire inkább? - Vigyorgok, amúgy is későn érünk haza ha minden jól megy, ha a rosszalkodást ki is veszem, attól még aludhat itt. Igaz, ha vele alszom én bizony ölelgetni fogom, de aludhatok a kanapén is nem olyan kényelmetlen. Jó, nem olyan kényelmes mint Phoenixé de na, megteszi!

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Okt. 04 2014, 15:32

- Általában el sem kell hagyni- bólogatok Sebastian szavaira.- Azt mondják, elég, ha megváltoznak a körülmények: helyszín, munkatársak, beteganyag... Lehet, hogy nekem szerencsém van, mert egyszerre több helyen is dolgozom, és amíg tanultam, sok osztályon megfordultam, szóval... Nem érzem úgy, hogy kiégett lennék, elvégre még csak hat éve vagyok nővér. De hogy mi lesz tíz-húsz-negyven év múlva? Nem tudom... Csak a lehetőségeimet látom, a nehézségeket nem...
Míg valamiről gondtalanul tudok vele beszélgetni, akad valami, ami hideg zuhanyként ér. Éppen a zuhanyzás, fürdés, tánc kapcsán, a baleset veszélyére hivatkozom, és ő kétértelmű megjegyzést tesz, de még ez sem lenne baj. A baj akkor kezdődik, amikor konkrét kérdést tesz fel. Azaz nem is kérdés, hanem megállapítás, de -nem tudja, milyen- érzékeny emléket idéz fel. Hogy magamról eltereljem a figyelmet, inkább őt piszkálom egy kicsit (ö úgysem bánja!).
- Nem is tudtam, hogy szakértővel van dolgom. Hát hol a dr a neved elől, Casanova?- próbálok hülyéskedni, de látszik, hogy ez nem az én terepem. Tagadhatatlan, hogy zavarban vagyok.
A munkám taglalása megint visszazökkent, bár most éppen arról van szó, mit nem szeretek benne.
- Ez igaz. De a papírokat megrágja az egér, elázik, dohos és büdös lesz, ráadásul rengeteg helyet foglal. Tudtad, hogy minden dokumentumot 50 évig meg kell őrizni? Naponta -csak a mentős ambulancián- kétszáz beteg megfordul. Csak a mi kórházunkban. Mennyi papír ez szerinted? Heti szinten, havonta, évente? Hány fát kell kivágni ezért a millió papírért?
Nos, igen. Volt már rá példa, hogy leállt a rendszer. Áramszünet, földrengés... A tartalék áramkör (generátor, vagy mi a szösz) a műtőket és az intenzív osztályt szolgálja ki elsősorban. Azt mégsem lehet, hogy leálljon egy műtét, akár órákra, mert nincs áram, és a beteg ott feküdjön, kiterítve...
Az ő munkájáról is szó esik, arról is, mi mást csinálna szívesen, és ebben is találunk némi hasonlóságot. Azt látom, mennyire lelkes, simán el tudom képzelni, hogy tanár lesz, (hiszen most is az). Nem is értem, miért ragadt le kicsiben, miért nem ezzel foglalkozik nagyban.
- Fiatal vagy, előtted a jövő. Ha szeretnéd is, miért nem vágsz bele?- kérdezem, kedvesen noszogatva.
A vacsora kitűnő. A hús hihetetlenül finom. El is ragadtatom magam, hörcsög üzemmódra váltok, és ez csak akkor jellemző rám, ha valami különlegesen finomat eszek. Kínálja még, és közben a desszertet is szóba hozza, én meg lesápadok. Már annak gondolata is, hogy ennem kell még... És az ötlet, hogy reggelire? A kacsintás, ami a szavait kíséri. Hogyan lehet így csavarni a szavakat? Még csak haragudni sem lehet rá. Fel sem háborodhatom, igaza van, telhetetlen vagyok.
- Csak egy kis pihenő kell...- mentem ki magam- öt perc múlva megint tudok majd enni, köszönöm- Így reagálok a harmadik fogásra, és így nem a közös alvás/"desszert reggelire" ajánlatára.
Még mindig a húsnál ragadok le, mintha csak az birizgálná a fantáziám (pedig nem csak az). Arra kérem, árulja el nekem a receptet, de ő ennél többet is ajánl.
- Renden, egyszer talán szavadon foglak!- hogy mikor, kérdéses, mert manapság már nekem is időpontot kell kérni, ha beszélni akarok apámmal. Közös ebéd, mikor volt utoljára? És vajon mikor szakítana rám időt újra? Mostanság mintha sokkal kevesebb ideje volna...
Elégedetten dőlök hátra, és bármennyire kívánom még, nem kérek több húst, hagyok helyet a desszertnek is. Magamat ismerve, néhány perc szusszanás elég is lesz, hogy újra tudjak enni. Máris köszönetem fejezem ki a sok finomságért.
- Gyanítom, nem fogynál ki az ötletekből napok alatt...-sóhajtok nagyot, amikor azt mondja, kóstoljam végig a repertoárját. Most nem gyanítok hátsó szándékot szavai mögött. Elhíznék, ez az első, ami eszembe jut, mert mindig degeszre enném magam nála. Megengedhetetlen- El kell húznunk ezt időben, különben rossz vége lesz...- csóválom a fejem.
Hogy teljen az idő, míg kicsit ülepedik az eddig elfogyasztott étel, az este további részéről érdeklődöm. Ahogy lefesti a helyet, hangulatosnak tűnik. Elmosolyodom, ahogy a hiányosságairól beszél, és csak legyintek finoman, hogy ezzel nem lesz gond, ne aggódjon. Én sem tudok minden táncot, ráadásul több éve nem is táncoltam, szóval, majd együtt bénázunk a félhomályban. Remélem, nem mi leszünk az egyetlenek, akik nem profik.
- Semmi gond, majd ellesünk pár lépést, ha elakadunk!- lelkendezek én is. Máris kedvem lenne ott lenni.
És aztán megint, snitt, filmszakadás, megint egy zavarba ejtő kérdés. Ártatlanul. Csibészesen.
- Most... és reggelire, ha csomagolsz belőle- bújok ki megint, mert úgy érzem, megint arra kérdez, nála maradok-e éjszakára. És fura, de nem tiltakozik senki legbelül, nem szól vészharang. De ezt még magam sem hiszem el.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Okt. 04 2014, 17:32

-Ez is igaz... - Bólogatok ahogy ecseteli miképpen nem fásul bele a munkájába és logikus is. - Ha mindig találsz valami újat a munkádban, akkor tíz év múlva sem lesz gondod szerintem. - Mosolygok rá, én is találtam újat a sajátomban, pedig mondhatni az enyém talán szűkösebb paletta. Bár ki tudja.
Aztán eléggé zavarba hozom a fürdés kapcsán, bár nem tudok rájönni mivel, hogy őszinte legyek. Nem érzem hogy bármi olyat mondtam volna ami... bántó, bár nem tudhatom, kinek mi a bántó vagy kínos. A zuhany alatt szeretkezés pont olyan hogy valaki vagy kipróbálja vagy nem, nincs benne semmi. Legalábbis szerintem, de nekem a szex mint téma is olyan, hogy csak egy téma. Érzem hogy inkább engem heccelne, mint hogy komolyabban is bele kelljen gondolni a témába, szóval inkább hanyagolom és elmosolyodom.
-Ugyan, mi a szex és kéj szakártői nem fellengzősködünk a dr jelzővel, az olyan képmutatás lenne édesem, megelégszünk a Casanova címmel is. - Vigyorgok, bohóckodom, nem vagyok szakértő, csak szeretem a szexet, ennyi. Egyáltalán ilyet van bárki aki elmondhat magáról? Talán a szexológusok...
-Hátőőő... - Na jó megfogott, sajnálatosan nem fizikailag. - De bármire elmondható hogy ha valakinek hasznos is van akinek káros szóval a kérdés mindig azon lesz hogy a pohár félig tele van vagy félig üres. - Nem tudok neki mást mondani erre. Tenni ellene úgy sem tudunk, én legalábbis biztos nem.
-Hátő... - Mondom megint roppant határozottan arra miért nem vágok bele. - Nem is tudom... talán megpróbálom... - Na igen, ilyenkor látszik, hogy legbelül nem vagyok olyan határozott, sőt bizonytalan vagyok, de igyekszem elfedni mindenki elől hogy ne lássák. Ha komolyan elmegyek tanárnak, az nem is tudom... egyrészt az egy közösség, nagy felelősség, fix munkabeosztás... na jó, igazából tetszene, de ha utálnának a kollégák? Vagy a diákok? Van bennem félsz, főleg ha mondjuk közölnék nem jó amit csinálok. Mert én nem vagyok tanár, vagyis az vagyok, de nem olyan... igazi tanár. Létezik olyan? Ahh... de lehet igaza van Ameliának, ha sosem próbálom meg, sosem derül ki menne-e. Majd körülnézek, hol milyen tanári állás van és minek felelnék meg.
Eszünk, de látom most nem bírna enni, hát csábítgatom hogy maradjon velem reggelire is. Ahogy elnézem inkább azt választja öt perc múlva neki veselkedik a dolognak és meglátjuk mi lesz.
-Nem akarom hogy rosszul legyél, el is csomagolhatom és megeszed holnap. - Mosolygok rá, mert azt sem szeretném hogy kényszerből egyen, vagy azt higgye ez a két opció van és se több, se kevesebb.
-Nyugodtan. - Mosolygok rá, akkor hív el amikor akar, ha épp nem mással vagyok vagy nem dolgozom úgy sem mondok nemet.
-Nem, miért is fogynék, még szakácskönyvem is van, úúú! - Ijesztegetem játékosan, hogyha én nem is lennék a toppon, lenne honnan lesnem. - Már miért? Ha minden nap ennénk ennyit, akkor talán, de hetente egyszer... úgy hogy mozgunk is rá... ugyan. - Mosolygok rá, sejtem attól fél sok lenne a jóból. - Így is saccolgatom mikor unod meg majd a főztöm. - Mosolygok, mert bizony nem megunhatatlan. Rákönyökölök az asztalra, hogy támasszam az állam. Én nem ettem annyit, de nem is voltam olyan éhes.
-Helyes, én is így gondoltam, akkor nem lesz itt gond. - Mosolygok, csak megoldjuk valahogy. Vagy ha mást nem táncolunk ahogy akarunk és jól esik, úgy se nézi senki.
Felnevetek csendesen, mert édesen vágja ki magát, abszolút jutalmat érdemlő!
-Jól van, legyen így! - Mondom és már állok is fel, hogy kivegyem a hűtőből a desszertet, majd egy tálba szedjek neki. Nem sokat szedek magunknak, nehogy az legyen túleszi magát és elrontsa a gyomrát. Maximum szedek még ha kér. Azért elbíbelődöm azzal hogy egy ételes dobozba szedek ki neki egy jó adagnyit, ami belefér, addig is emésztünk. Nem sajnálom tőle, érezheti. Aztán leteszem elé.
-Ez kérlek Trifle. Ettél már? Igen egyszerű, de szerintem finom. - Adom oda neki a vaníliakrémes-babapiskótás-gyümölcsös-némileg rumos édességet. Gyümölcsnek kaptam ribizlit és málnát (fagyasztva ugyan de kaptam), szóval azt tettem rá, mert azzal szerintem finomabb.
Én közben még megiszom a bort a poharamból, ha már nem én vezetek.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Okt. 04 2014, 22:51

- Nem tudom, mennyire az újdonságokról van itt szó, Sebastian- vonom meg a vállam- Inkább úgy érzem, nem szabad hagyni, hogy a mindennapokat tehernek éljük meg. Amíg örömmel tudok bemenni, amíg van okom nevetni odabent, amíg nem sírva jövök haza a munkából, addig meg sem fordulna a fejemben, hogy váltsak. Bár lehet, hogy akkor már késő...
Bár a zuhanyzás kapcsán nem a legkellemesebb emlékeim jönnek elő, Sebastian erről nem tehet, és hogy ne is vegye észre, próbálok én is hülyülni vele.
- Ó, te, fellengzősködni? A doktori cím egyfajta elismerés, azért sokat kell tenni, tanulni, bizonyítani...- Számomra többet jelent, mint Casanovának lenni, és nem csak azért, mert a családomban több az orvos, mint a szívtipró. Csak nevetgélek, miket nem mond magáról. Szex és kéj szakértője? Kezet foghatna Lioval. Bár másképp fogalmazott, ő is a nők szakértőjének tartotta magát.
Látom, tudnánk egymás ellen érveket ütköztetni, miért jobb a számítógép, mint a papír és kontra, de rám hagyja, és nem vitatkozunk. Örömmel hajtok fejet.
- Igazad van. A számítógép meg rengeteg energiát zabál...- vonom meg a vállam, és ezzel részemről be is fejeztem. A szemléletmódja egyébként nagyon is helytálló, ezen én is sokszor gondolkodtam, bár más kérdéskörben.
Alternatív állásokról beszélgetünk, ki mit csinálna, ha nem azt, amit most, és Sebastian, vonzódását a tanári pályához nem is titkolja.
- Miért is ne? Bár hiányozna a hangod a rádióból, boldoggá tenne a tudat, hogy olyan dologgal foglalkozol, amit igazán szeretsz.
Eszünk, de már a határaimat feszegetem, és azt mondja, van desszert is. Nem szép tőle, hogy eddig titkolta. Bár nem hinném, hogy szándékosan tervezte így, az ötlete, hogy aludjak nála, még nagyon váratlan. Ki is bújok alóla. Aztán új opciót javasol. Egyenlőre nem tudok rá érdemben válaszolni.
- Ó, megnyugtató, hogy nem egy estére gondoltál- ha egy este kéne végigenni a menüsort, belehalnék. - Á, tudtam, hogy van apró betűs rész a szerződésben- mosolyodom el megint- Szóval heti egy menüsor, és azt ledolgozandó tánc, csak a lelkiismeret egyensúlya miatt, hogy a testsúlyról ne is beszéljünk- nevetgélek a tenyerem mögé rejtett szájjal. Ez vicces. - Ha így főzöl, sosem unom meg- És akár száraz kenyeret is elém tehetne, mert nem az a lényeg. De erről nem beszélünk.
A táncos esténkről beszélünk, megnyugtat, hogy nem veszi túl komolyan. Kipróbáljuk, lesz ami lesz, már régen nem izgat, mit szólnak mások, hiszen az utcán is képes voltam ettől függetleníteni magam. Tömegben és félhomályban még könnyebb lesz.
Aztán jön a desszert ideje, és illendőnek találom legalább megkóstolni, ha már fáradt vele. Ahogy elém teszi, magyarázza, mi is az.
- Még sosem ettem, legalábbis a neve nem ismerős. Ez is valami francia különlegesség?- kérdezem, és bele kóstolok. Vaníliapuding, gyümölcs, piskóta és rum íze van a számban. Könnyű és finom. És hideg. Jól esik a gyomromnak.
- Finom, köszönöm- Lassan eszek, és közben Sebastiant figyelem. Ő is eszik, keveset, mint én. Talán kevesebbet is. - Kaphatok én is?- kérdem a borra mutatva. Talán segítene, hogy elviseljem a gondolataim.
Lio szavai járnak a fejemben, miket vágott a fejemhez azon az estén, amikor utoljára találkoztunk. És annak a szegedi barátnőm testvérének szavai, aki próbált levenni a lábamról. Azóta fordult egyet a világ. Mintha én sem lennék ugyanaz a lány, aki visszatért. Lionak lett volna igaza? Vagy nekem kell határozottan tartani magam az elképzeléseimhez? Vagy ez sem fekete vagy fehér? És hogy ezen gondolkodom, csak egy oka van.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Szomb. Okt. 04 2014, 23:18

-Hát az valóban nem lenne jó, de ha már sok stressz ér, akkor is érdemes elgondolkodni, ha nem bírod feldolgozni. Addig ha élvezed, valóban ne válts. - Mosolygok rá, én amellett vagyok, hogy az ember csinálja azt amit szeret, elvégre a fél életünket végigdolgozzuk, élvezzük akkor már, nem?
-Ugye? Távol áll tőlem! - Nevetek, amúgy valóban, de poénból előszeretettel élek az önfényezés ezen eszközével. - Hát bizonyítani csak annak lehet aki hagyja vagy kéri... - Somolygok rá, hogy hát én bizonyítanék neki, de ahhoz ő is kell. Nem vagyok erőszakos típus, de nem is lenne értelme. Én azt élvezem ha kívánnak, ha akarnak, nem azt ha menekülnének tőlem.
Biccentek, hogy valóban, az áram is pusztító, de sajnos szerintem ez elég meddő vita lenne, jobb is hogy nem bonyolódunk jobban bele.
-Ki mondta hogy otthagynám? - Ocsúdok fel pislogva a rádióra. - Egészen megszerettem a benti légkört és még újságot sem kell olvasnom. - Mondom félszeg mosollyal, lustaság, fél egészség, ugyebár. De tényleg nem hagynám ott, igazából... semmit sem hagynék ott, maximum csökkenteném a vállalandó fordításokat. Ennyi.
Csak felkacagok, hogy egy este kéne mindent megfőznöm amit életemben főztem már, húú.
-Akkor szervezz egy esküvőt is mert annyit mi ketten tuti nem eszünk meg, de egy lakodalom talán! - Nevetek, durva is lenne annyit főzni. Szerintem herótom lenne tőle egy időre.
-Mióta apró betűs, nagybetűs, eredetileg is ezt beszéltük meg, nem? - Vigyorgok rá, hogy itt kuncog. - Amúgy igen, hát teljesen jó! Tiszta harmónia és egyensúly! - Vigyorgok, majd ez mosollyá szelídül, hogy nem unná meg. Mindenki megunja. Engem is... Ahh, ki kéne ezt vernem a fejemből, igaza van Phoenixnek, csak... nehéz, ha tényleg azt tapasztalom aki kicsit jobban megismer hopp, egyszer csak eltűnik és nem hív vissza. És akkor Josh csodálkozott hogy zavarba voltam hogy vigyem oda a cuccaim...
Aztán hozok egy kis kóstolót a desszertből, ha nem ízlik neki akkor nem viszi el, ennyi.
-Nem, ez angol. Csak a leves volt francia. - Mosolygok rá kedvesen, közben leülök vele szemben megint és én is elkezdem elfogyasztani a saját adagom. Magamnak is keveset szedtem, inkább csak úgy az íze végett.
-Örülök. - Mosolygok, ha ízlik neki, akkor jó, igazából neki csináltam, ő a desszertes.
-Mmm, hogyne, bocsánat, töltök. - Jövök zavarba, nem is figyeltem hogy megitta, kínos. Töltök neki, meg magamnak kicsit még, kiemeli majd az édesebbik felét a krémnek remélhetőleg a bor.
Látom kicsit elgondolkodik, hát hagyom merengeni, nem zavar a kisebb csend ami beáll. Elvégre olyan ostobaság hogy zavaró a csönd, hogy folyton, szünet nélkül csacsogni kell, különben ette a fene az egészet.
Persze ha megettük, akkor elpakolok a mosogatóba (én ugyan el nem mosogatok most) és nyújtózom kicsit.
-Eredetileg én akartam vezetni, de... ittam, szóval hívok egy taxit, jó? - Kérdezem mosolyogva, mert arrébb van a hely, ahova vinni akarom, sétálva messze lenne. Ha nem ellenkezik, akkor elő is veszem a mobilom és hívok egyet.
-10 perc és itt van, elvileg. - Mondom mosolyogva, majd kerítek egy szatyrot, amibe elteszem neki a desszertet. Aztán magamhoz veszem a kabátom, kidobom a zsebéből a kocsikulcsot, ez mégsem kell majd, aztán felveszem a cipőm, hogyha mehetünk le a taxihoz. Persze a kezem felajánlom, el nem maradna.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton   Today at 22:14

Vissza az elejére Go down
 

Standard est ~ señorita Simeon y don Drayton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: M'ért ne léphetnél át? :: Lazíts! :: Archívum-