The first... - Judith & Richard

A múltkori után, ahogy láttam Vincentet beállva, muszáj valamit kitalálnom. Oké, nem azt, hogy hányt és szarul volt, de utána az arca, ahogy nézett, meg a plafont, én is akarom! Utána olvastam a dolgoknak, hogy tök veszélyes, és nem szabad, meg rossz, de nem érdekel. Én is akarok egy olyan trip-et vagy mi a rák az. Meg sárkányt a konyhába. Az állati jó lehet.
Viszont mivel gőzöm nincs, hogy honnan lehetne anyagot szerezni, az egyetlen helyre megyek, amit ismerek, és nem a biztonságos helyek közé tartozik. Itt támadtak meg a múltkor, és vették el a melómat, amiből egész sor hülyeség következett, de most csak egymagam vagyok itt, bármi fontos papír nélkül.
Kicsit messzebb állok meg a kocsival, semmi kedvem hozzá, hogy ellopják. A táskám beteszem a csomagtartóba, mobilom a szoknyám zsebébe csúsztatom, és nem is tervezem elővenni. //a kép kicsi, meg nem sok látszik, de támpontot ad legalább, hogy hogy is néz ki a hölgyemény.//
Elég ideges vagyok, de nem baj, jó lesz ez, úgyis van sok jó dolog a félelemben, csak azzal a két sráccal ne fussak össze megint. Mély levegő, nyugi van, és indulás!
Cél nélkül vágok neki az utcáknak. Tiszta filmes az egész, mintha kicsit be is borulna, csak azért, hogy sötétebb legyen, és ijesztőbb a környék. Nincs túl sok ember az utcán, de akik vannak, azokat meg mérlegelés után vagy messzire kikerülöm, vagy csak elmegyek mellettük. Kicsit izzad a tenyerem, nem tudom, hogy hogy fogok bárkitől is bármit szerezni, minden esetre beljebb haladok az egyre lepukkantabb házak között. Tartok tőle, hogy valamelyik rám fog omlani, ilyenkor átslisszolok a túloldalra. A humorosabb férfiúk beszólásait pedig igyekszem nem meghallani. Visszaszólni vagy nekik ugrani nem kéne, a végén még megkéselnek. Arra pedig nincs szükségem. Kezdem figyelni az embereket, hogy melyikkel lehetne tárgyalni a dologról, ami érdekel, de nem nagyon vágom, hogy működik. Mégsem mehetek csak úgy oda, hogy te, van valami cuccod? A végén leüt!

//https://warosu.org/data/fa/img/0080/69/1397079304584.jpg//

Kollégista leszek, ami annyira kurvajó, hogy menten összeszarom magam. Remélem mindenki érzi az iróniát. Szeptembertől bent fogok rohadni egy fél négyzetméteres lyukban és hallgatni, ahogy a baromarcú gyökerek horkolnak és mindenféle ribancokat kúrogatnak. Majd igényesen lemészárolok mindenkit és akkor nem kell osztozkodnom, addig, amíg nem indul be a tanév megkaptam Kevin rothadásnak indult albérletét. Sötét, poros, penészes, a csapból a fasz se tudja mi folyik, a konyha meg ragad a kosztól. Lényegében az egész lakás putri, de legalább egyedül vagyok és itt nem baszogat senki. A legénylak, bazdmeg ez de idióta szó, hátránya, hogy sosincs itthon kaja én pedig cseszett éhes vagyok. Meg telefont is vennem kell, bár az még kérdéses miből? Pár napja ugyan rendesen pörög minden, igaz egy embert fejbe kellett lőni miatta, de most elkussoltak és csinálják a dolgukat. Ha azt mondom mára kell az anyag, tegnapra meghozzák. Én pedig lelkesen gyűjtöm az embereket, minél többen ismernek annál jobban fognak rettegni tőlem. Az meg, hogy időközben megbaszok pár szende szüzet csak grátisz.
Kiérve a kapu elé körbenézek. Ezen környéken nem árt vigyázni, még nekem se, itt bárkit megkéselnek pusztán kedvtelésből. A fél lakótelepnek én terítem az árut, ők meg tejelnek szorgalmasan. Drogos itt mindenki, vagy ha még nem, előbb utóbb az lesz, ezt személyesen garantálhatom.
Lehajtott fejjel próbálok lángra kapatni egy szál cigit, amikor belecsapódok valakibe. Az ön gyújtom kiesik a kezemből, rá az útra, ott pedig látom, ahogy átmegy rajta egy kibaszott tragacs. A kurvaéletbe.
- Bazdmeg, nem tudsz vigyázni? – felmorranok. Más kérdés, hogy nem ő jött nekem, hanem én taroltam le majdnem. Hátrébb lépek egyet, hogy végig tudjam mérni ki az a picsa, aki jön nekem egy öngyújtóval.
- Egyáltalán mi a faszt kóvályogsz te itt? – felszökik a szemöldököm, ahogy pásztázom. Nem zavartatom magam lassan nézem meg magamnak. Jó nő, nem mondom, hogy nem, az ilyenek szoktak szopást ígérni, ha adok kedvezményt. Őt viszont még ziher, hogy nem láttam, mi a tetvet akar ez itt csinálni?

Egyre idegesebben pillantgatok körbe. Már tök messze elhagytam a kocsim, szerintem el is tévedtem. Vissza fordulok, ott balra fordultam, előtte jobbra, majd megint balra, és balra. Állok a járda közepén, és próbálom kitalálni, hogy merről is jöhettem. Bár tény, hogy még nem tervezek vissza menni. Muszáj valami cuccot szereznem. Ha már elindultam ezzel a tervvel, nem fogok megfutamodni.
Nagyot sóhajtok, és már fordulnék újra menetirányba, hogy tovább keressek valami dílert. Mondjuk nem tudom, hogy egy ilyennek mik a külső jegyei, de majd bepróbálkozom valakinél, aki kevésbé ijesztő.
De odáig nem jutok, hogy bárkit is kinézzek magamnak, mert jóformán hanyatt esek, mikor nekem jön valami idióta. Kibicsaklik a bokám, de végül sikerül nekiesnem egy lámpaoszlopnak, így nem terülök el előtte a földön. De gyorsan felegyenesedem, mert ez is vészesen imbolyog. Sziszegve állok rá a lábamra, amitől sajog a bokám, úgyhogy a másikra állok. Ez a marha meg még nekem ugrik.
- Bazd meg Te! Eltörted a bokám, de vak vakond! - Ugrom neki. Követem a tekintetét, és végig nézzük, ahogy darabokra törik az öngyújtója. Elmosolyodom, megérdemli, a kis szemét. Én még a darabokban lévő tárgyat nézem, mikor végig néz.
- Te mit keresel erre? - Kérdezek vissza, és keresztbe fonom magam előtt a karjaim, hogy kihúzzam magam. De annyira nem megy ez a nagyon vagány gettó stílus, meg a lábam is fáj, így inkább a fél lábamon állva leengedem a kezem, és felhagyok a menőzéssel.
Zavar, ahogy végig néz rajtam, de legyőzöm a késztetést, hogy a ruhám húzogatásába kezdjek. Csak egy pasi, ugyan olyan, mint a többi. Végig nézem, jó, egy kicsit talán jobb, mint a többi. Nem néz ki rosszul, de ha nem jön nekem, tuti elmegyek mellette.
Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb lépek hozzá, felé hajolok, jelezve, hogy bizalmas dolgot szeretnék megosztani vele.
- Nem tudsz valakit, aki... szóval... árul... sütit? - A neten is olvastam, hogy így hívják a drogosok egymás között a cuccot. Amint elhangzott a kérdés, kihúzom magam, de csillogó szemekkel várom, hogy mit válaszol. Remélem, hogy tud valamit. Ha segít, talán még egy öngyújtóval is kisegítem, amiért eltörte a bokám.

Szétcseszi az öngyújtómat és még itt parádézik. Hát baszki beszarok. Kár, hogy nem ő repült ki az elé a redvás kocsi elé. A sofőrnek azért igényesen bemutatok, csak, hogy érezze a törődést.
- Megérdemeld, bazdmeg. Nem láttad, hogy jövök? Kancsal vagy vagy mi a tököm? Nehezedre esett volna kikerülni? – ez az ÉN területem itt NEKEM kell, hogy elsőbbséget adjanak, pláne az ilyen rüfkék is mint ez. Egyáltalán ki a faszom ez? Itt csak stricik, drogosok meg kurvák lófrálnak, kíváncsi lennék, melyik skatulyába sorolja magát.
- Tündérke, én itt lakom éppen ezért tudom, hogy ott abban a boltban árulnak öngyújtót szóval most szépen odabicegsz és veszel nekem egyet. – nyersen közlöm vele a tényeket, nem fogok itt szarozni. Valahogy meg kell gyújtanom a cigimet, gyufám nincs és a kovaköveket is otthon hagytam.
Kár, hogy nem kezdi cibálni a szoknyáját, amilyen szerencsétlen biztos vagyok benne, hogy lerántaná magáról a tangájával együtt és mire észbe kap, már ketten megerőszakolták és egyik sem én vagyok.
Amint közeledni kezd és automatikusan hátrálok. Mi a faszt akar ez? Lecsapni a táskájával? A kérdésén hangosan felröhögök.
- Sütit? – mondom vissza hangosan az utolsó szavát, közben még mindig ráz a nevetés. Jó, persze értem én mire céloz, de életemben nem hívtam így a cuccost.
- Milyet szeretnél? Csokisat? – ez kész. Ha ezt elmesélem este a gyökereknek ők is besírnak tőle. Közelebb lépek hozzá most már én is. Mondjuk nem értem, minek ennek bármilyen anyag, előbb basszon fel magára egy szemüveget.
- Mondták, hogy érdemes ezen a terepen razziázni. A papírjaidat, de kurva gyorsan. – megfeszül a hangom, úgy parancsolok rá. Nem gondolhatta komolyan, hogy ő drogot kér én pedig rögvest csápolni fogok, hogy nálam, nálam vehetsz! Honnan tudjam, hogy nem valami civil zsaru? Nem szopom be úgy, mint Kevin, ez a lotyó, meg pont olyan értelmi roggyantnak néz ki, mint fakabátok és ha tényleg az úgyis kiderül.
- Morgan nyomozó. - böffentem oda neki még, hogy úgy érezze, kibaszottul le lesz csukva pillanatokon belül.

Kicsit behúzom a nyakam, ahogy bemutogat a sofőrnek. Úgy néz ki az ürge, mintha kettő másodperc alatt ugrana ki a kocsiból, és szorítana fegyvert a fejéhez, mégis tovább megy, mintha nem történt volna semmi. Lehet én ismerem félre ezeket az embereket, és igazából a társadalom kitaszította őket, és inkább segíteni kéne nekik?
- Én kerüljelek ki? Háttal álltam neked. Mellesleg én vagyok a nő. Komolyan, viselkedj már pasihoz illően, basszus. Mekkora egy tahó vagy... - Az utolsó mondatot, már csak hitetlenkedve, fejcsóválva teszem hozzá. Tényleg nem hiszem el. Még ő lök fel... és tényleg rohadtul fáj a lábam. Nem hiszem, hogy kibicsaklott, de bakker, komolyan nem tud figyelni?
Keresztbe fonom a melleim előtt a karom, és a szemöldököm felhúzva nézek rá, jelezve, hogy ugye ezt most nem gondolta komolyan?
- Akár mérget is vehetsz rá, hogy nem fogok neked öngyújtót venni. Majd ha annyira kell, veszel magadnak. Egy fáslival együtt. - Biztos, hogy nem fogok úgy ugrálni, ahogy ő pattog. Csak nem gondolja? Mégis ki ő, meg mit képzel magáról? Elképesztő. Komolyan, hogy egy ekkora suttyóba kell belebotlanom? Körbenézek, lépni kéne, valami értelmes embert keresni, akinél még cucc is lehet. De ha már megszólítottam, közelebb hajolok hozzá.
Széttárom a karjaim, minek hátrál? De komolyan, szerinte a bugyimba rejtettem egy pillangó kést? Vagy mit fosik? Úristen, lehet tényleg valami tökösebb egyént kellett volna kifognom. Már veszett ügynek látom a dolgot, nála tuti nem lesz semmi.
Meg amúgy is, mit tündérkézik, mit hisz, ki ő, hogy így méreget? Rendőrt hívok rá, és... jah nem, ide nem szívesen jönnek. Fantasztikus. De nagylány vagyok, megoldom én egymagam is. Nem tűnik túl veszélyesnek. Annyira nagyon.
Hirtelen hátrébb lépek egy lépést, fájdalom nyilall a bokámba, de kissé meglep, hogy ilyen jót szórakozik. Hát még utána is néztem a neten, szokták így hívni. Lehet, nem érti? Vagy már evett, füveset? Vagy ez hogy van? Basszus... kezdek zavarba jönni, nem értem, hogy mi ennyire vicces a dologban. Vagy az más volt? De nem, a drogra írták. Azt hiszem...
- De most mit ordítasz, basszus? - Mondjuk attól is félek, hogy a hangjától összedőlnek a házak. Meg mondjuk kijön az a csapat drogos, akiknek már nincs pénzük, és megkéselnek. Oh, hogy a jó ég vigye el ezt az egészet, minek kellett ide jönnöm? Mert amit Vincent vett be, attól szarul lett. Hát én olyat nem akarok. Nekem valami jó kell.
- Őszintén megmondom... jah, jó lesz a csokis. - Bólogatok végül beletörődve, hogy kiröhög. Nem tudom, hogy melyik lehet a csokis. Lehet, hogy a speed? Vagy valami komolyabb? Hernyó? Kokain? Oh, azt sem tudom, minek mi a neve. De csokisra nem emlékszem. Lehet valami új cucc, persze, az is jöhet, ha nem rágják le a húsom a benne lévő izék, vagy hogy működik ez.
Kezdek rájönni, hogy elég felkészületlenül jöttem ide. Kihúzom magam, igyekszem magabiztos benyomást kelteni. Bár érteném a kérdését...
- Mivan? - Fel sem fogom először, hogy mit mond. Megváltozik a hangszíne, meg az egész tartása, és nem nagyon tudom hova tenni. Az előbb még itt röhögött, mint aki be van szívva, most meg... Hogy mi van? Milyen nyomozó? Ez valami kibaszott vicc, nagyon remélem.
- Hát azt biztos, hogy nem. - Rázom meg egyből a fejem, és hátrálok, vagy inkább ugrálok két lépést hátra. Oké, rá tudok állni kicsit a lábamra, de nem most kéne össze esni. Egy biztos. Inkább futok törött bokával, minthogy újra bevigyenek a rács mögé, és a kéjenc, dagadt dög méregessen, meg utána Vincentnek kelljen kihoznia onnan. Úgysem szeretnék szívességet kérni tőle.
- Mutass egy jelvényt! - Bökök felé az állammal, én is tudok így játszani, ha akarja. Kihúzom magam, rúgok, csípek, harapok, bármi, de engem ugyan le nem tartóztat senki, mert az nagyon égő lenne. Strapabíró vagyok, tényleg. Ha megver, akkor sem mondok neki semmit. Még jó, hogy papír egy darab nincs nálam, a kocsimban pihen. Hogy ha megölnek itt, még véletlenül se tudjanak majd beazonosítani.
- De kurva gyorsan... nyomozó! - Teszem kis késés után hozzá az ő stílusát próbálva utánozni, illetve igyekszem megalázóan kiejteni a nyomozó szót. Ha nem sikerül elég jól sípcsonton rúgnom, rohadt nagy bajban leszek. Nem baj, apa ügyvéd, majd megoldjuk. Remeg a kezem, érzem, ahogy kezd idegességemben száguldani a vér az ereimben, gyorsul a pulzusom, én pedig kezdem ezektől egyre jobban érezni magam. Lassan elhiszem, hogy tényleg legyőzhetem akár akkor is, ha le akar teperni, hogy megbilincseljen. Kihívóan visszalépek egy lépést, hogy előtte álljak, ne érezze, hogy megtud félemlíteni. Kár, hogy remeg hozzá a térdem, meg felfele kell néznem rá, de a gesztus a lényeg, tényleg, mindig az a fontos. Ha én elhiszem, ő is elhiszi. Megtörlöm a tenyerem a szoknyámban. Menni fog, csak ne add fel, simán beveszi, hogy erősebb vagy nála!

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Pént. Aug. 01 2014, 00:50

Felhúzott szemöldökkel figyelem, ahogy hápog. Nem is értem, hogy nem lőtte már tarkón valamelyik helyi keménylegény. Máskor bezzeg mindegyik úgy pattog, mint a speedezett bolha, de ilyenkor basznak a világra.
- Nő? – szánakozva felnevetek – Maximum kislány. – azt, hogy tahó vagyok lazán elengedem a fülem mellett. Őszintén leszarom mit gondol rólam, csak vegyen nekem egy tetves öngyújtót és utána én jobbra megyek, ő pedig remélem felfordul.
- De, igen, fogsz. – nem zavartatom magam, ugyanolyan természetességgel adom ki neki a parancsot, mint ha a rongyos csicskám lenne. Miattam vehet fáslit is, az cseszettül nem érdekel. Bár mondjuk, ha már megveszi egyből fel is köthetné vele magát valahova, azzal mindenki jól járna. Ilyen olcsó kurvák rontják a levegőt, még itt is. Hová fajul ez a világ?
- Úgyhogy fogod magad, meg a rokkant bokádat és eltogyogsz oda, amíg jó kedvemben vagyok. Meg ha már ott vagy hozz valami kaját is kárpótlásként. – unottan rágcsálom a cigim végét, jó lenne ha megtudnám végre gyújtani és ez az istencsapása szedné a sánta lábait és nem mindenféle sütikkel fárasztana. Még ha kibaszott jól szórakozom rajta, hasznosabbá is tehetné magát.
- Remek, akkor vásárolj azt is, hozz nekem is. – esküszöm, ez a csaj megcsinálta a napom. Süti. Bazdmeg. Mondjuk az csak még jobb lenne ha komolyan gondolja a dolgot, rohadt nagyot kaszálhatnék rajta. Látszik, hogy teljesen sötét a témában, meg, ahogy elnézem minden másban is az, szóval annyiért adok el neki bármit is, amennyiért nem szégyellem.
Felcsapok fakabátnak, nem megerőltető feladat, lévén mindenki zsernyáknak születik csak van, aki tovább tanul.
- Mit nem értesz ezen, baszod? Mutass egy igazolványt, lakcímkártyát, kiskutyafaszát. Süket is vagy baszdmeg? – tekintélyt parancsolva nézek egyenesen a szemébe. Hiába adja az amazont, befosott, hátrálni kezd, menekülni akar. Ebből már a fogyatékosok le rájönnek, hogy pont annyira szarik a rendőröktől, mint én.
- Hatósági eljárás hátráltatása, drog kereskedelem, hatósági ember személyének megsértése…- hivatalos hangom közlöm vele bűnei végtelen sorát, majd megint lekicsinylő tekintettel végignézek rajta. - …és mindezek mellé, köztéren folytatott prostitúció. Ezekért alsó hangon másfél év jár.– az ujjaimon számlálom hány pontban is találtatott vétkesnek, amikor jelvényt kér. Talán mégsem olyan szellemileg, mint egy tuja…nem, tényleg nem. A tuja legalább fotoszintetizál, de ez még azt se tud.
- Jelvény? Egy útszéli ringyónak minek mutassak jelvényt?– kissé oldalra döntöm a fejem, összehúzom a szeme és úgy figyelem arrogáns fél mosollyal.
- De ha ennyire ragaszkodsz hozzá ribikém, a kocsiban van, odamehetünk. – mögé lépek, kiveszem az övembe csúsztatott 21-est stukit, tudtam, hogy enélkül sehova sem érdemes elindulni, nekinyomom a hátának, úgy hogy érezze, ahogy a hideg vas a pólón keresztül a bőréhez ér.
- Tegye hátra a kezét! – váltok a magázó stílusra, hogy még jobban beparáztassam.
- Induljon! – kicsit meg is lököm, nehogy amiatt vinnyogjon, hogy nincs meg a kezdő hév.
- Vagy úgy gondolja, meg tudjuk beszélni mi ezt máshogy is? – közel hajolok a füléhez úgy búgom neki a szavakat, nem szép dolog a korrupció, de hasznos, főleg ha az ember sittre akarják vágni.
- Mennyi a tarifád, lotyókám? – ezt még, mint kegyelemdöfést megkapja. Aztán, ha továbbra is az igazolványért rinyál elindulok vele a lakásom ajtaja felé.

//Bocsi, ha van benne pár értelmetlen mondat, de a végére már folyt kifele a szemem//

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Pént. Aug. 01 2014, 12:22

Komolyan gőzöm nincs mit hisz magáról, hogy mégis ki ő. Attól, hogy nekem jött, még nem leszek a rabszolgája, vagy ilyesmi, úgyhogy nem tudom, miért pattog. Felcöccenek, ahogy lekicsinyel. Végig mérem, nem értem, hogy mi jogon teszi. Kezdem unni, hogy mindenkinek ez a véleménye, amikor nem is ismernek. Összeszűkült szemmel figyelem, de nem mondok rá semmit.
- Nem, hidd el, hogy nem fogok. - Kötöm viszont az ebet a karóhoz. Akár mérget is vehet rá, hogy nem tőlem fog új öngyújtót kapni. Azért hátra nézek, igazából a boltot sem látom, úgyhogy nem tudom, hogy mire gondol. Ha még itt lenne egyből, akkor talán, de hogy még menjek is érte? Ki van csukva.
- Milyen kárpótlást? Ezt akár azonnal el is felejtheted. Nem vagyok sem a szolgálód, sem senki másod, úgyhogy old meg máshogy a tűz problémádat, és akár le is kophatnál rólam. Amekkora tahónak tűnsz, keress valami követ, és csiholj azzal. - Miből gondolja, hogy ő szarta a spanyol viaszt? Jó lenne, ha valaki felvilágosítaná, hogy ő itt leginkább senki sem, pont, mint én. Szóval visszavehet az arcából elég gyorsan, mert én ezt nem fogom tolerálni. Itt kéne hagyni a francba, de akkor honnan szedek valami jó cuccot? Ővele legalább már kontaktusban vagyok, így nem kell mást is leszólítanom, de nem is értem, hogy miről beszél. Tényleg mi lehet az a csokis? Meg egyáltalán... ezekhez van valami használati utasítás, hogy mit kell csinálni, hogyan, mellék hatások, meg mindenféle ilyesmi? Mert jó lenne, a neten ilyet nem találtam. Ez meg nem úgy néz ki, mint aki kis előadást fog nekem tartani a dologról.
- De én tőled akartam venni, azt sem tudom, hol lehet kapni. - Nem értem ezt a csávót. Fogyatékos? Mi az, hogy hozzak neki is? Nem látja, hogy tőle akarom a dolgot? Istenem, sikerült egy isten barmát kifognom. Pedig annyira próbálkozom. Meg aztán... hogy miről beszél? El nem hiszem, ma rám jár a rúd, nem elég hogy hülye, még azt is állítja, hogy zsaru. Csodás, tényleg, nagyon fantasztikus. Mégis hogy fogok kimászni ebből?
- Nincs nálam semmi. És ha lenne sem mutatnám. Hogy beszélsz velem, komolyan? A rendőrök... tökmindegy. Mutasd te az igazolványodat. - Bökök felé a fejemmel, azért teljesen nem hagyom, hogy hülyére vegyen, bár tény, hogy elég meggyőző. Idegesen összeszűkül a gyomrom, izzad a tenyerem is. Vészesen pörög az agyam, hogy mégis mit csináljak, mit mondjak. El kéne szaladni, de ahogy most áll a bokám, simán utolérne. Még egy kerítésen sem tudnék átmászni, mint Sebastian.
Nagyot nyelek, ahogy sorolja szerinte a bűneimet. Nincs igaza, Apa is megmondaná, hogy nincs igaza, de kezdi egyre hitelesebben előadni a dolgokat. Mi van, ha itt más az egész dolog, és tényleg le akar csukatni?
- Én csak... csak egy igazolványt kértem. Szó sem esett semmiféle drogról. Egyáltalán nem. - Rázom gyorsan a fejem. Szóval ezért hívják sütinek! Úgy érzem, kezdem érteni, hogy miért meg hogy működnek ezek a dolgok. Csak be kell adnom neki, hogy éhes voltam, kaja kellett. Ha annyira akarja, megkapja a rohadt öngyújtóját is, és akkor elenged, én meg keresek valami normális embert. Nem, remeg a térdem. Hazamegyek, és lefekszem aludni.
- Én nem vagyok prostituált! Én erre csak sétáltam, nem feküdtem le senkivel, meg semmi. Pénzért meg még annyira sem. Nem vagyok ribanc! - Kérem ki egyből magamnak. Attól aztán nagyon messze vagyok. Azért végül csak lejjebb húzkodom a szoknyám, de nem vagyok holmi szar kis prosti. Kár, hogy a hasam is kint van, a felsőm nem rángathatom lejjebb, akkor a mellem fog kilógni. Inkább újra összefonom magam előtt a karjaimat.
- Azért mert kötelességed. Ha tényleg zsaru vagy, akkor igenis megmutatod azt a jelvényt. És nem sértegetsz, mert hivatali visszaélésért feljelentelek, és akkor kvittek leszünk, mert nem úszod meg egy ejnye-bejnyével. - Újból megemelem az állam. Valami ilyesmikről hallottam már beszélni apámat, de nem tudom, hogy pontosan ez a helyzet is ilyennek számít-e. Ha elérem, hogy mondjuk megüssön, akkor biztos, hogy nyert ügyem van. Lehet azt kéne, de nem. Mutasson egy jelvényt, addig ugyan nem hiszem el neki. Legalább is megpróbálom nem elhinni, de...
Mögém kerül, bennem meg bennem szakad a levegő, és egyből kihúzom magam, ahogy a pisztoly a hátamhoz ér. Ilyen helyzetben ugyan még nem voltam, de sejtem, hogy nem a hüvelykujját érzem a hátamban.
Megváltozik a hangja is, a stílusa is, nekem meg hányingerem van. Kapkodva szedem a levegőt, és egyből hátra teszem a kezem, ahogy kéri. A fogam csikorgatom, ez nem olyan jóleső félelem, amint Vincenttel szoktam érezni, ez tényleg az. Próbálok gondolkodni, hogy mit csináljak, az egyetlen és első ötletem a futás, de arra esélyem sincs, meg aztán... a pisztoly a hátamban... mi van, ha lelő?
Meglök, én pedig lemaradok kicsit, majdnem hasra esek, sziszegve nyerem vissza az egyensúlyom, tényleg meghúztam a bokám. A kurva életbe, most mi legyen, mi legyen? Előre lépek pár lépést, ahogy tol, majd a fülemhez hajol. Kihúzom magam, kicsit félre döntöm a fejem, még véletlenül sem akarom, hogy hozzám érjen. Felszalad a szemöldököm a szavaira. Ha tényleg zsaru, akkor megnyerem a csatát. Még ő ajánl más megoldást? Ezt még a rendőrök között sem tolerálják.
- Mire gondolsz? - Nézek félig rá, eléggé veszélyez, hogy úgy kell beszélgetnünk, hogy a pisztolyt a hátamnak nyomja. Első körben mondjuk elrakhatná, és értékelném, ha nem fenyegetne vele, mert most már kezd állandósulni a gyomorgörcsöm, és minden egyes szembejövő emberben megmentést remélek. Még abban a 150 kilós kigyúrt állatban is, amelyik egy késsel piszkálja a körmét. Mivan? Utána is fordulok, ezt most jól láttam? Komolyan, ez valami kibaszott film?
- Nem vagyok ribanc, hányszor mondjam még! Kurva gyorsan vedd ki a hátamból azt a szart, és mutasd meg a jelvényed. Ha hazudsz, feljelentelek, és ha nem, akkor is. Le vagyok hallgatva, börtönbe kerülsz megvesztegetésért. - Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, de mivel a futás kiesik, ezért ellentámadásba lendülök, megpróbálom én megfélemlíteni őt, kár, hogy remeg a hangom, és még csak meg sem merek fordulni, hogy a szemébe mondjam. Mi van, ha meghúzza a ravaszt? Nem egy mocskos kövön akarok meghalni. A szemem ide-oda cikázik, továbbra is menekülés után kutatva.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szomb. Aug. 02 2014, 01:41

Jó, hát tőlem játszhatunk így is. Hosszú lesz, meg kurva unalmas, mert én úgysem fogok engedni az igazamból. Odahúzza a belét a bolthoz, amit persze, hogy nem lát, lévén vak és értelmi fogyatékos, és megveszi nekem azt, amit kérek, mert akkor talán, mondom, talán, nem kúrok bele a fejébe egy jól irányzott lövedéket.
Nem, tényleg nem a szolgálóm, ha akarná sem alkalmaznám. Egyrészt, mert egyedül dolgozom a fontosabb ügyekben, másrészt erősen kételkedem benne, hogy ez a kurva akár egy tollat képes lenne a helyére tenni az asztalomon. Most csinálok, mintha egyáltalán lenne asztalom.
Ellenben kezdi felbaszarintani az agyam újból.
- Háromig számolok és te sietve eltakarodsz abba a kurva éjjel-nappaliba! – megint felemelem a hangom, érezze, az életével játszik és közben bőszen mutogatok a háta mögé, hogy észrevegye, miről papolok neki. Miért, miért csak ilyen fogyatékosokkal találkozom? Már pusztán a létezésének ténye megérne egy golyót bele a fejébe…de nem, mégsem. Kár az ólom is belé.
A süti enyhít hirtelen haragomon és még tovább erősít abban a hitben, hogy a csaj egy kibaszott döglött ponty agyi kapacitásával rendelkezik.
- Abban a villámgyors vegyesben is árulnak, ahová éppen indultál. – hiába esik le egyből, hogy drogot akar, azét nem vagyok elővigyázatlan, szóval szophatja majd akár a szó szorosabb értelmében is, de erről később.
- Ez esetben beviszlek és apuci majd jöhet érted. Büszke lehet, hogy ez lett a lányából. – közlöm szárazan a tényt, azt meg, hogy újból az igazolvány miatt pampog, magasról lefosom, helyette inkább fejére olvasom mennyi törvény ellenes faszságot tett. Azon, ahogy csápol prosti mivoltja ellen fejcsóválva felröhögök.
- Mindegyik riherongy ezt mondja. Persze, amikor az orvos szakértő előtt állnak, egészen megilletődnek mind, főleg, ha kiderül hány fertőzést szedtek össze. Azért valahol szánlak titeket. Mindenféle hájas pöcsfejekkel basztok és úgy kell tennetek, mintha élveznétek, de anyagilag megéri? – még adom alá egy kicsit lovat. Túl szendeszűz ahhoz, hogy prosti legyen. Bár ha az lenne, akkor mindenképpen kinyuvasztanám, már csak elvből is. Amióta láttam apámat, útszéli nőkkel hetyegni, abban az ágyban, ahol annak idején Anya is feküdt, azóta az összesnek ki tudnám tépni a szívét és feldugni nekik csak úgy igényesen.
- A kötelességem az, hogy az ilyen alakoktól, mint Ön megtisztítsam az utcát. Visszaélés?! A szemébe mondom az igazságot, mi ebben a visszaélés? – lássa mennyire törvénytisztelő rendőr bácsi vagyok, még a kedves becézéseket is elhagyom egy időre, mielőtt megint belekötne.
- Ilyen indokkal aztán jelentgethet az atyaúristennél is, megmondom, hogy Ön provokálta ki, azzal, hogy…elakarta adni magát nekem. – tisztára, mint a retkes oviban. Ha megmondasz én is téged, mindjárt az jön, hogy kinek a faterja erősebb. Ott mondjuk, magasan győzne. Apám gondolatára megfeszülnek az izmai egy fél pillanatra. Évek óta nem láttam, azt a szemétládát, de remélem bent rohad a sitten és minden este más köcsög tolja be neki, amikor a szappanért hajol.
Mindegy is, most nem az a görény a lényeg, hanem, hogy ezt a cafkát sakkban tartsam. Besorolok mögé, hátába tolom a pisztolyt, cseszettül élvezem ezt az egészet, egyedül azt sajnálom, hogy nem látom, ahogy kicsapódik az arcára a fagyott félelem. Hülye picsa.
- Én nem háborognék a helyében – végighúzom a 21-es csövét a gerincén, hogy érezze, egy rossz mozdulat és itt pusztul meg, a tetemét, meg a patkányok fogják elhordani, miután az alja csövesek elhordták a ruháit és kiverték magukat rajta.
Visszarántom, amikor pofára akar baszódni, az kell, hogy itt eltaknyoljon, akkor biztos nem lesz belőle jól fizető vevő, nekem pedig szükségem van a plusz pénzre.
- Tegyük fel, hogy tudok valakit, aki árul…hogy is mondtad kisribanc..sütit…- suttogom, alig hallhatóan a fülébe. Most már ezer százalék, hogy annyi köze van a zsernyákokhoz, mint a fizikai nobeldíjhoz, de azért szívatom még.
Egy pillanatra ledermedek a lehallgatás említésére. Kevin is így bukott be, simán lehet, hogy engem is megszopatnak vele. Megköszörülöm a torkomat, áldom az eget, hogy háttal áll nekem és nem látja, hogy ezzel majdnem…MAJDNEM sikerül kizökkentenie.
- Ezen a terepen csak mi hallgatunk le embereket, és Ön nincs azok között, de szép próbálkozás volt. Gratulálok. Hatósági személy megtévesztése...közeledik a két év letöltendőhöz. – ciccegek is, mintha rettentő csalódott lennék,közben meg ott áramlik bennem az adrenalim. Baszki, a víz is levert, ezért biztos megfogom bűntetni, ha mással nem, dupla árról indítok neki bármilyen anyagot kér majd.
- Próbálj nem elbaszódni. – visszaváltok, megint eredeti stílusomhoz miközben lassan megindulok vele a lakásom felé.
– Most pedig kussolsz és azt csinálod, amit mondok. Egy rossz mozdulat és meghalsz. Kevesebbért is öltem embert. – és mellé tényleg. De őt egyelőre nem puffantom le, előbb tejeljen. Nem kell sokat csoszogni, örülhet a sánta feje, mert közel lakom. A ház le van pusztulva már kívülről is látszik, hogy putri az egész. Korhad szét a kapu, teli van firkálva a fal mindenhol.
- Indulj! – parancsolok rá határozottan és erősen nekipréselve a 21-est. Most szépen felfogunk baktatni a lakásomba, addig tőlem hiheti, hogy emberrablás áldozata lett vagy, amit akar.

// A ház kívülről, remélem valamennyi látható belőle: http://img9.indafoto.hu/4/9/22549_e77d11d5a1d68816f2439e6bb526894b/3162053_9decc184e1669ff67d0bfbd7b7b323e8_s.jpg //

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szomb. Aug. 02 2014, 10:54

Nem vagyok hajlandó többet reagálni a parancsaira, nekem ő senkim sem, hogy így dirigáljon. De az ziher, hogy semmit nem fog elérni. Hiába mutogatja, nem érdekel, hogy hol van a vegyes vagy az éjjel-nappali. Ha olyan jól tudja, akkor szépen elcammog, és vesz magának egy cigit. Vagy lehet annyira csöves, hogy nincs pénze rá? Mert az megint más, akkor adok neki annyit, hogy vegyen, de ezt mondja. Bár mondjuk a ruhája normálisan néz ki, nem is büdös, úgyhogy sejtem, hogy fürdött.
Kezdeném megsajnálni, de ezzel a stílussal elég nehéz. Nekiáll fenyegetni, csak tudnám mire. Komolyan, nem hiszem, hogy bárminek is lenne alapja azok közül, amiket felsorolt.
- Inkább mondjuk úgy, hogy megpróbálnál. De hidd el, odáig nem jutnál el, hogy én legyek a rács belső felén, és már buktad az egészet. Tudod, kapcsolatok. A normális embereknek vannak olyanok, akik nem tahók. - Közlöm vele tök egyszerűen, de nem, nem Apára gondolok, őt jobb lenne kihagyni az ilyen dolgokból, ha egyáltalán sor kerül valami hasonlóra. Bár sokkal jobban szeretném megúszni az egészet. Az elején még sikerül is elhinnem, hogy blöfföl, de a későbbiekben...
- Szánd magadat, hogy kevesebb az IQ-d, mint az éveid száma. Nem vagyok ribanc, megmondtam. És nincs semmiféle nemi betegségem. Soha nem feküdtem le egy rozmárral sem, mert undorító, világos? Sőt, még ilyen nyomorékokkal sem. Mi olyan nehéz azon, hogy segíts nekem? Francért kell belém kötnöd! - Pattogok azért ezen a témán, oké, lehet, hogy rövid a szoknyám, és a hasam is kilóg, de nem vagyok prostituált. Elmondtam neki milliószor, lassan felfoghatná, ha nem egy csiga gyorsaságával lenne megáldva. Ha ennyire jól ismeri az utca lányait, akkor pontosan láthatná, hogy nem vagyok az. Ha máshogy nem, hát Vincent első parancsai alapján, ő is figyelhetne. Nem drogozom, semmi ilyesmi nyom nincs rajtam. Már pedig a hivatásosak teszik, nem? Szerintem igen.
- Hogy mi a visszaélés? A stílus, a kifejezésmód, meg úgy egyáltalán... ez rágalmazás, amit művelsz. - Háborgok, tényleg kezdek kiakadni a stílusától. Meg mi ez a magázódásra váltás? Most komolyan... az előbb ribancozott le. Ha meg ennyire a tiszteletét akarja mutatni, kezdetnek jó lenne, ha nem lépne mögém és nyomná a hátamba a pisztolyát. Egyből kevésbé tiltakozok, pedig lassan ég az arcom a feltételezéseitől. Még hogy én akartam eladni magam neki? Pont neki? Millió jobbat találtam volna, aki nem ilyen csóró. Hozzá nem nyúlnék, bottal sem. És különben is, vásárolni akartam. Még szerencse, hogy sütit mondtam, így ha eléggé hülyének látszom, akkor még úgy is megúszhatom, hogy tényleg igaza van, és zsaru.
Az állkapcsomon pattognak az inak, amikor összeszorítom a fogam. És kivételesen megfogadom a tanácsát, ebbe most nem kötök bele. Kiráz a hideg a pisztoly csövének az útján, átjárja az egész testemet. Félelem kezdi mardosni a lelkem, nem szeretnék meghalni. De nem hiszem, hogy használná... csak nem... mégis kihúzom magam, hogy távol legyek a pisztolycsőtől. Amennyire lehet, akkor is, ha ez a három centi nem számít.
Segít, mikor hasra akarok esni, lehetne kedvesebben is, de nehezen fordítom el a figyelmem a fegyverről. A kurva életbe már!
- Ne hívj így! De tegyük fel. Akkor mi van? - Bár mögöttem áll, mégis biccentek a fejemmel, hogy halljuk. A kezeim ökölbe szorulva nyugszanak a testem mellett. Vajon ha tényleg használni akarná, tudnék akkorát ütni a tarkójára, vagy a nyakára, hogy elájuljon? Ha elvenném a fegyverét... de én nem tudnám használni... Idegesen rágom a számat, nagyon melegem van, kezdek leizzadni asszem. Nem akarom bevallani, de félek tőle, félek attól, ami a kezében van.
- Honnan tudod? A blúzom alatt is be vagyok drótozva. Pont az ilyen korrupt kis senki zsarukat kell kiszűrnünk. Fel kell vennem egy fiatal, naív lány szerepét, és egyből elbuksz. Nem két év lesz, hanem legalább nyolc, és neked. - Próbálok nyugodt hangot megütni, hogy elhiggye, ő van bajban, és nem pedig én. Csak jó lenne, ha nem remegne meg közben a hangom. Pedig milyen király lenne, tényleg be lennék drótozva, és elkapnám az ilyen nyavalyásokat.... de nem. Nekem inkább cucc kéne. De tőle nem biztos, szerintem most már meg akarna mérgezni. De neki nincs is. Valami ismerőse... nem tudom, hogy mit higgyek. De egyelőre nem is ezen kell agyalnom, meg túl messzire nem is enged elkalandozni, ahogy állandóan a hátamnak nyomódik a fegyver.
Megindít, én pedig nem merek ellenszegülni, indulok vele, bár eléggé bicegve teszem. Le tudnám vajon győzni? Erősebb nálam, és még pisztoly is van nála. Mégis mi a rákot csináljak? Itt hiába kezdek el kiabálni, akkor tényleg azonnal...
Mintha csak a gondolataimban olvasna, közli, hogy kussoljak, én pedig teszem. Remegnek a lábaim kicsit, izzad a tenyerem, és hatalmas gombóc van a torkomban. De semmi menekülési útvonalat nem látok. Sakkban tart a kurva fegyverrel, ami lehet, hogy kamu, kipróbálni mégsem merem. Beharapom az ajkam, próbálok hideg fejjel gondolkodni, de nem nagyon megy, főleg, ahogy meglátom, hogy milyen házba akar beinvitálni. Megtorpanok, de egyből érzem a hátamban az unszolását, kicsit még ellen tartok, de végül csak nem merem nagyon húzni. Félek, hogy ez lesz az utolsó ház, amit látok életemben. Ez a csávó most meg fog ölni? De előtte? Vajon egyből megöl, vagy... istenem, én ezt... mit csináljak? Még csak elfutni sem tudok. De lehet, hogy nem olyan vészes. Próbálom jobban terhelni a fájó bokám, de fájdalmas sziszegésen kívül mást nem érek el vele.
Vonakodva haladok előtte, de mivel tol, nem nagyon tudok mást csinálni, elég nyomós érve van. Egészen addig, amíg a lakásához nem érünk, mert onnantól nem vagyok hajlandó tovább menni.
- Nem fogok oda bemenni! Biztos, hogy nem fogsz megölni! Le vagyok hallgatva, egész életedben a sitten fogsz rohadni, te szemétláda! Engedj el most, és akkor nem esik bajod! - Próbálom megijeszteni, és hátrálok, most már nem érdekel, ha a pisztoly a hátamba fúródik. Ha előre tol, akkor megtámaszkodom két kézzel az ajtófélfában, de biztos, hogy be nem tuszkol a lakásába. Vergődve próbálok szabadulni előle, hogy kikerülve meglépjek. Csak kifordulok oldalra, és míg ő isten tudja mit csinál, én lesietek a lépcsőn. De oda tuti, hogy nem megyek be! Ha kell, lábon rúgom, akkor is, ha nekem jobban fog fájni. Gerardot is megharaptam, őt sem fogok félni, és azt hiszem a pisztolya sem tart vissza, kezdek bepánikolni, hogy a mocskos hálójában végzem egy zsákba darabolva.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Vas. Aug. 10 2014, 23:16

Egészen elképesztő, hogy nem bírja befogni a pofáját. Azok, akiknek van agyuk és helyette nem búzakalászok lengenek a forró nyári szellőben, már felfogták volna, hogy ez nem kifejezetten az a szituáció, amiben ő diktálja az ütemet. Ha úgy tartja kedvem beleeresztek egy golyót abba az éjsötét fejébe, és ami azt illeti már nem sok hiányzik hozzá, hogy megtegyem.
- Tudom, gondolom leszoptad pár ügyvédét is. Nem vagyok meglepve... – lekicsinylően bólogatok, maró szarkazmussal a hangomban. Most mi a faszért nem bír kussolni? Komolyan megölöm, jót tennék vele az emberiségnek.
- Nyomorék? – felszökik a szemöldököm. Engem itt ne nyomorékozzon baszki, mert azt kibaszottul megkeserüli a ribanca. ÉN ócsárolhatom, mert ez az ÉN terepem és ÉN leszek a dílere nemsokára, és úgy kifogja ütni magát, hogy csoda ha feleszmél majd az eufóriából. Meg se érdemli, hogy ekkora jót tegyek vele, lehet kapásból túlkellene adagolnom.
- A stílus? – kínosan felröhögök – Jó, de kérem kapásból a legfelsőbb bírósághoz menjen. Értékelni fogják az ilyen kemény vádakat! – hát beszarok, hogy élt ez meg eddig? Hogy nem nyírta már ki saját magát? Teljesen életképtelen.
Előkerül a stuki, végig a gerincén és hasonlók. Amint távolodni kezd újra belenyomom a hátába a csövet, érezze, hogy ott van és csak egy rossz mozdulat kell ahhoz, hogy elsüssem.
- Akkor mi van? – ismételem meg fenyegető hangom a kérdését és búgva suttogom a fülébe a következőket:
- Akkor egy műanyag késsel nyiszállak darabokra, de úgy, hogy minél tovább életben maradj és lásd, ahogy az apró cafatokat odadobom a kutyának, akik fröcsögve csócsálnak el téged. – morzsolhatja a rózsafűzért azért, hogy ne higgyem róla sokáig, hogy ribi, mert megcsinálom és akkor kegyes voltam, hogy csak ennyire kínzom meg. Határozottan lököm a 21-essel, hogy mozduljon már, leszarom ha sánta. Megyünk!
- Ezt ellenőrizni fogom! – jó, sikerült rám ijeszteni egy kicsit. Túl sok ismerősöm szopta már be lehallgatással, simán én is beállhatok az ilyen szerencsétlen nyomoroncok közé. De nem, az nem lehet. Csak blöfföl, noha erősen kétlem, hogy agyilag képes lenni ilyenre, de muszáj, hogy csak kamuzzon. Ha igazat mondana, akkor a zsernyákoknak már régen közbe kellett volna avatkozni mivel komoly veszélyt jelentek ennek az olcsó némbernek. Bár az is lehet, hogy azért küldték ezt, mert nem sajnálják ha ez megdöglik. Ezt mondjuk meg tudom érteni.
Egyszer élünk alapon mégis taszigálni kezdem a ház felé és úgy tűnik sikerül elég határozottnak tűnnöm meg bekussol és nem hápog, a rendőrök pedig továbbra sem szirénáznak. Minden esetre jegyzet magamnak, hogy el ne felejtsek legközelebb szikszalagot is tenni, hátha megint egy ilyen szószátyár ringyóba ütközöm.
- Látod? Megy ez! – dicsérem meg kellő gúnnyal, miközben engedelmesen vonszolja magát előre.
Nekem már annyira megszokott az egész környék lepusztultsága, hogy egyáltalán nem hatnak meg a „Fuck off” feliratok, vagy a fejemre hulló vakolat darabkák. Múltkor még egy patkányt is láttam, amit aztán elkapott egy csöves és megsütött. Szívderítő látvány volt.
A lépcső is mállik szét az ember talpa alatt, áporott hugy és hányás szag terjeng a levegőben. Odébb rúgok egy kiürült sörös üveget, ami hangos csörömpöléssel ér földet.
Tisztán emlékszem, hogy a gyomrom is felfordult ettől a leprateleprtől, amikor először jártam itt. Pedig ha valaki, akkor én biztosan nem vagyok ötcsillaghoz szokva. Bele van vésve a falba valami sátánista szimbólum szerű baszás, erre rá is kerestem még neten, de mi a faszt is jelentett? Elkezdek agyalni rajta, lazítok a szorításon, a pisztolyt is lejjebb engedem, amint a liba ki is használ.....HOGY A TETVES KURVAÉLETBE!
- Nem öllek meg, te szerencsétlen! A jó nagy francokat vagy lehallgatva! Ó, hogy baszna meg egy sokkoló! – most minek kell ez? Utána futok, kettesével szedve a lépcsőfokokat, kapkodva visszarakom a stukkert az övembe. Ki sem volt élesítve, szóval feleslegen fosott emiatt. Még a kijárat előtt utolérem, egyik kezemet erősem a szájához tapasztom, nehogy itt felverje nekem a békés szomszédságot a sikoltozásával és nemes egyszerűséggel felemelem, mint valami szakadt krumplis zsákot, úgy trappolok vele vissza. Ajánlom neki, hogy ne ficeregjen sokat, mert akkor lelkiismeret furdalás nélkül tarkón verem, úgy, hogy bekómál.
Addig veszem el a tenyerem az arcáról, amíg a kulccsal babrálok. Sietősen tolom a zárba, fordítom és idegesen berúgom az ajtót, ami nyikorogva engedelmeskedik a szent erőszaknak.
A dohos porszagú lakásom meglehetősen sötét, és nedves penész pállik a sarkokban. Olyasmi hely, ahol a legrosszabb rémálmiban szokott járkálni az ember. Én sem vagyok oda ezért a ocsadékért, de ingyen van, a kollégiumig pedig több, mint tökéletes. Sietve visszazárok, a kulcsot pedig elteszem. Ha közben pattogna akkor erőnek erejével tartom vissza a szökéstől, ha kell akkor fellököm, nem érdekel a fájós bokája.
- Érezd otthon magad! – ledobom a csajt az ágyra, nem, nem tervezem megerőszakolni. Értékelje inkább, hogy oda és nem a recsegő parkettára basztam le.
- Szóval süti kell…én meg cukrász vagyok…meglepi. Mi kéne pontosan? - unottan széttárom a karom, mintha az előbbi kis intermezzonk lényegtelen lenne és innentől nyugodtan rátérhetnénk a mocskos üzletre.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Hétf. Aug. 11 2014, 13:19

Idegesít a stílusa, el nem tudom mondani, hogy mennyire. Mit játsza az eszét, de komolyan!? Előadja a zsarut, meg hogy ő dekemény, közben egészen nyugodtan kihagyhatnánk a színjátékot, és csinálhatná a dolgát, történetesen segíthetne nekem valami ürgét keresni, aki árul cuccot. De nem, az túl egyszerű lenne!
- Te tényleg ekkora egy idióta állat vagy? Fogyatékos, basszus? Nem. Vagyok. Kurva. Nem szopok le bárkit és nem fekszem le mindenkivel. Fogd már fel azzal a borsóval, ami az agyad helyén van! - Teszek egy mozdulatot, mintha mutatni akarnám, hova is képzelem azt a bizonyos borsó szemet, de eszemben sincs hozzá érni. Mit néz le? Ezen kezd elpöccenni az agyam. Azért, mert ő ebbe a lepraterepbe való, attól még honnan tudná, hogy én nem? Mit hiszi, hogy ez az ő szemét dombja? Valaki felvilágosíthatná, hogy nagyon nem az! Én próbálom, de csak nem hiszi el.
Visszakérdez, én meg bólintok. Nem fogta fel a mondandóm lényegét, de basszus! Ha egyszer szerencsétlen? Húzza a saját magáét, és az én időmet is. Lehet, hogy kisebbségi komplexusa van, mert nem volt jó arra, hogy eladjon bármit, vagy mert allergiás a drogra. Vagy bármi hasonló. Lehet, hogy itt ő is elvan nyomva, és azért bánik így velem, mert én nem tudom, hogy ő itt senki, és ezt kihasználja. Lassan kezd megesni rajta a szívem ezt így végig gondolva. Szegény, tuti tök egyedül van, és csak most tudja eljátszani a naaaagy hőst.
- Te hülye vagy. Nem megy egyből oda. És nem is kell utólag sem, elég, hogyha megbüntetnek. Mondjuk pár év börtönnel, vagy pénzbírsággal. Úgysem tudnád kifizetni. És akkor majd pattoghatsz. - Látom, hogy hülyének néz, de nem érdekel. Tudom, hogy egy csomó hibát elkövetett, és ha tényleg zsaru, akkor jól megütheti a bokáját, bár komolyan nem hiszem, hogy az. Előkerül a fegyver, és még biztosabb leszek benne. Pedig ez által azért kicsit védve éreztem magam, innentől kezdve azt hiszem tényleg lelőhet, még csak senki ide sem fordulna.
Bár háttal áll nekem, és a fegyvere a hátamban, így nagyon már nem merek sem ficánkolni, sem pedig feleselni vele. Biccentek, hogy mondja, hogy akkor mi van, ha tényleg ismer valakit? Végre lehet elárulja, hogy hol van, és mit kell csinálnom. És remélhetőleg tényleg nem zsaru. Ezt sem tudom eldönteni, hogy járok jobban, és minek szurkoljak.
Lemerevedek attól, amit a fülembe súg, és igyekszem észrevétlenül elhúzódni. Ha az a szar nem lenne a kezében, akkor tuti, hogy eltáncolnék előle, de így nem merek. Kezdek komolyan megijedni. Körbenézek, de egy-két sötét alaknál többet nem látok. Azok meg szerintem nem nekem segítenének. Lassan tényleg a sikoltozós dolgot kéne választani. Rettegek tőle, hogy tényleg meg fog kínozni.
- Jó, figyelj, azért nem kell túlzásokba esni, oké? Csak nyugi, nem történt semmi. Akkor inkább felejtsük el, hogy találkoztunk, meg minden ilyesmi, és mindenki mehet a dolgára, jó? Figyelj, én nem akarok... - Mégis mit mondjak neki? Nem akarok meghalni? Mert nem akarok. Próbálok ész érvekkel eltűnni, komolyan, én nem mondom el senkinek, hogy láttam, csak ne kínozzon meg! Főleg ne egy műanyag késsel, azzal még csak el sem lehet vágni a bőrt sem. Kiráz a hideg a gondolatra, rántok egyet magamon, az utcát nézem, szeretnék messze lenni innen.
- Biztos, hogy nem. Komolyan, engedj el, tényleg, elmegyek, és nem szólok senkinek semmiről! - Most még. De könyörgőre veszem a figurát. Azt meg, hogy be vagyok-e drótozva nem fogja ellenőrizgetni, mert nem fogok neki vetkőzni, erre mérget vehet. Közben meg megindít, de én úgy gondoltam, hogy ketten két irányba megyünk, és nem ugyan oda. Vonakodva haladok előtte, nem szeretnék meghalni. Erősen fog, és a pisztoly is elég meggyőző a hátamban ahhoz, hogy ne próbáljak meg elmenekülni. Visszatartok, lassan megyek, minél később érjünk oda, ahova megyünk, hogy legyen időm kitalálni valamit, de mintha kiürülne a fejem, semmi nem jut eszembe. Ocsmány, undorító a környék, ahol járunk, nem véletlenül nem hoztam be a kocsit, és menekültem innen egyből, anélkül, hogy Vincent csomagja után indultam volna. Most mégsem zavar, még a bűz sem, mert egyetlen egy dologra tudok csak koncentrálni, a kis kör alakú nyomásra a gerincem mellett.
Beérünk az épületbe, remélem, hogy nem fog ránk omlani. Csak rá. Olyan erős, és ocsmány húgy-szag van, hogy hánynom kell tőle, meg a pániktól, ami egyre jobban eluralkodik rajtam, ahogy haladunk felfelé. Vonakodva megyek előre, de addig bírom, míg az ajtóhoz érünk. Ott már nem számít a pisztoly, az, hogy lelőhet, már csak menekülni akarok, mielőtt feldarabol és a kutyáinak ad. És sikerül kiszabadulnom, egyre növekvő reménnyel menekülök előle, talán az adrenalin teszi, de most azt sem érzem, hogy fáj a bokám. Majd holnap. De nem baj, majd jegelem, és valakivel felgyújtatom ezt az egész undorító tetűfészket.
Pár lépés választ el a megmeneküléstől, nem mintha az utcán nagyobb biztonságban lennék, de az illúziója megvan. A járókelők miatt, ami teljesen kamu. Egy lépés, és elérem a kaput, mikor befogja a számat, és elkap. Belesikítok a kezébe, és vergődve próbálom lerázni magamról. Igyekszem megharapni a tenyerét, hiába tudom, hogy jóformán lehetetlen így, közben a kezeim is bevetem, hogy lehámozzam magamról a kezeit. A körmöm sem félek használni, de erősen fog, és hiába vergődöm nyüszítve, csak nem enged el. Cipel vissza az ajtóhoz. Ha nem száguldana ezerrel a vérem, és lennék mással elfoglalva, biztos, hogy már bőgnék, de nincs időm erre sem a pánikolás közepette.
Minden próbálkozásom ellenére sikerül betuszkolnia a lakásba, és kulcsra zárja az ajtót. Hogy mi van? Újra a fogaimnak adok helyet, hogy véresre harapjam, kár, hogy alig érem el. De legalább karmolni tudom. Mégis lebasz az ágyra. A férfiaknak ez valami mániájuk? Egyik a fotelbe, másik az ágyra?
Nyekkenve érkezek, és egyből pattanok is fel, csak nem hiszi, hogy majd én ott fogok ücsörögni? Legalább egy magasságban legyünk, ahogy lehet. Az eszemnek sikerül annyira legyőznie a lelkemben uralkodó káoszt, hogy nem rohanok az ajtóhoz, és kezdem el rángatni, de nehezen állom meg. Kapkodva veszem a levegőt, a fülemben dobol a vérem, érzem, ahogy száguldozik az ereimben, szédülök tőle. El kéne ájulni, akkor könnyebb lenne minden!
- Én nem egy ilyen ocsmány, undorító putriban lakom. Ha rühes leszek tőled, akkor... - Kezdenék bele fröcsögve a szavakat, de nem jut eszembe semmi jó büntetés. Elvégre ki tudja, hogy ő mire képes. Most mégsem tudok neki könyörögni, hogy ne bántson. Nem ér semmit, mert pszichopata. Talán, ha felbaszom, ha újra felém jön, és meg akar támadni, akkor elveszem a pisztolyát, és akkor pattoghat. Ezt fogom tenni, csak tényleg meg kell találnom a gyenge pontját, hogy felkúrjam kellően az agyát.
Épp az ócsárlásába kezdenék, mikor elkezd beszélni. A homlokom ráncolom, keresztbe fonom magam előtt a kezem, így megszüntetve a támadó beállásom.
- Hogy te mekkora egy utolsó, undorító féreg vagy! Normális vagy, bazdmeg? - Támadok neki, ahogy leesik, hogy mit mond. Most nézek körbe a szobában, elég... gusztustalan. Jó lenne nem itt lenni, ki tudja, talán még a lepra is itt terjeng a levegőben. Így, hogy tartja a távolságot, és nincs nála a fegyver, legalább is a kezében, kezdek egy kicsit megnyugodni. A tekintetem folyamatosan közte, és az ajtó között jár, hogy hogy tudnék meglépni, de már csökken ez a fajta vágy is bennem. Azt mondja, hogy tőle tudok kapni cuccot. De akarok? Persze, hogy akarok. Ezek után? Mi van, ha megöl vele? Majd kivizsgáltatom. Mégis kivel, te idióta? Mindegy, nekem kell.
Durcás fejjel mérem végig, mégis mire volt jó ez az egész hisztérikus színjáték akkor? Vállat vonok a kérdésére.
- Nem tudom. Valami, amitől léteznek a sárkányok. - Mint abban a viccben, a nagymamásban. Hátrébb lépek egy lépést, így nekiütközöm az ágynak, úgyhogy újra az eredeti helyre térek vissza. Ocsmány még a matrac is. És most, hogy kezdek lenyugodni, a lábam is kezd újra fájni, igyekszem a másikra terhelni, hogy ne lássa. Ha menekülni kell, még mindig meg tudom tenni. Nem én leszek a sánta antilop, akit elkap a kurva oroszlán.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Hétf. Aug. 11 2014, 20:00

Sok agyilag zoknival találkoztam,sőt, ha őszinte akarok lenni csak olyannal, de ez a ribanc mindenkin túl tesz. Az hagyján, hogy nem fér el abban a sötétségben, hogy ha sokat pofázik akkor betömöm a száját a pisztoly csövével, de még mellé sérteget is. Egyetlen kibaszott nagy szerencséje van, az, hogy nem anyámat emlegeti, mert akkor gondolkodás nélkül küldeném bele a golyót és hagynám itt megaszalódni patkány eledelként.
Amint mutogatni kezdni, hogy mekkorának képzeli azt a borsót erőszakosan elkapom a kezét és megfeszült arccal hajolok hozzá fenyegetően közelre.
- Ki foglak csinálni. - sziszegem felé, összehúzott szemekkel. Az sem zavar, hogy egy percre borul a zsaru imidzsem, már amit akarta, úgyis elértem vele. Ez a hugyagyú nem jelent veszélyt, nem lefülelni akar, tényleg csak anyag kell neki. Azt meg kapni fog, ezt személyesen garantálom. Kedvem lenne leköpni vagy csak lazán belerúgni a fájós lábába, hadd hasogasson neki még jobban. Megérdemelné, főleg miután tovább provokál, de örülhet, megtudta mi várna rá ha prostitúcióra adná azt az idióta fejét.
- Inkább magadat nyugtasd! - engem mi a szarnak? Miatta és a folyamatos szófosásától kapok hamarosan agyfaszt, francnak futok bele mindig az ilyen barmokba. Értem én, hogy nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítése, de könyörgöm, ennyire alacsony?!
- Neked kettő dolgod van. Kussolni és tenni, amit mondok. Mi olyan cseszett nehéz ebben? - tényleg fel nem foghatom. Értem én, hogy félti azt a tyúkszaros kis életét, de leeshetni neki, hogy ezzel csak ront a helyzeten.
- Te nem akarsz...? - szökik fel a szemöldököm válaszra várva. - Te nem akarod még jobban felkúrni az agyamat, nem akarod még jobban elásni a már amúgy is reménytelen helyzetedet, nem akarsz megdögleni...blablablabla. - fejezem be helyette inkább én magam erős cinizmussal.
- Mozdulj már! - parancsolóan meglököm, kezdem unni, hogy csak toporgunk és bájcsevegünk. Esküszöm, ha még öt percet maradnánk rátérne az aktuális divat elemzésére is.
Sejtem, hogy nincs elragadtatva a háztól, de nem érdekel, legalább ettől is becsinál. Megérdemli a ribanca. Fosson is csak be, pár perc és úgyis elszáll majd rendesen. Túl jó vagyok hozzá, az áldott szívem fog a sírba vinni egyszer.
Az mondjuk nem nagyon tetszik, hogy szökni akar, még egy fekete pont neki. Ha nem akarna drogot venni, már régen kicsinálnám, de potenciális kuncsaftot nem nyírunk ki idő előtt. Ez meg még friss hús is, ha rákap az anyagra évekig fog tejelni és mivel, felcseszett idegileg dupla árat fizettetek vele. Ahhoz meg túl kis szűzike, hogy másnál is bepróbálja magát, ha egyszer már szerzett magának dílert. Kiváltképp ilyen lélekemelő élmények után.
Felkapom a hátamra,minél jobban ficereg annál erősebben szorítom.
- Hát baszki, jön a fogad? Vagy a francért nyáladzol ennyire? - a tenyeremet rendesen teli köpködte, ennyire futotta a szánalmas harapási próbálozásból.
- Fejezd már be! - nem ordítok nagy hangerőn, mert tényleg vannak szomszédok. Bár itt nem kell attól félni, hogy kijön a macskás néni és seggbe billent a sodrófával, amiért megzavartad a szunyókálását. Itt kibassza az ajtót a két méteres hústorony, leüt és belekever a reggeli rántottába. Nem hiába próbálok minél kevesebb kontaktust létesíteni a szomszédsággal. Én tudom, hogy ők kik, ők is ismernek engem és ennyiben ki merült a dolog. Hallgatólagos beleegyezéssel én nem lövöm fejbe egyiket sem és ők sem origamiznak a testemmel.
Rántok rajta egyet, amikor csattogtatja a fogait, mi ez valami veszett pudligörény? A karmolásaira felszisszenek és hálám jeléül jó erősen baszom oda az ágyra. Megkellene pofoznom, de még én sem süllyedek annyira mélyre egyelőre.
- Előbb utóbb úgyis elkapsz valamit az egyik kuncsaftodtól! - most, hogy sikeresen betuszakoltam a lakásba és a menekülési útvonalát elvágtam felengedek egy kicsit, úgy vigyorgok felé öntelt fejjel miközben még egy kurvás célzást elsütök neki. Tudom, hogy nem az, de élvezem szívni a vérét vele. Unottan a konyhai csaphoz sétálok és megmosom a kezem, amire rászárad a köpete.
Keresek gyufát az egyik fiókban és végre valahára rágyújtok. Elégedetten sóhajjal fújom ki a füstöt és élvezem, ahogy a nikton kis bombaként robban bennem.
- Baszod, most őszintén mit vártál? - felröhögök - Odajössz, anyagot...bocsánat, sütit kérsz, én meg két kézzel jelentkezek? Túl sok tagot basztak már így sittre. - fáradttan rágcsálom a cigim végét, fél kézzel a pulton támaszkodom a másikkal egy hamutálcát húzok magamhoz.
Következő mondata után pislogás nélkül meredek rá, azt hiszem a szemem kissé tikkel is, majd lemondóan felsóhajtok. Hát bazdmeg, ez is csak a Trainspottingban látott drogot. Fantasztikus, felesleges volt minden.
- A piát mennyire bír..- be sem fejezem a mondatot. Nem. Én ennek nem adok semmit. Odanyomhatom a kezébe a bélyeget, ez felragasztja és képeslapot küld vele anyucinak. Nem ebee kár. Hiába fizet érte sokad annyit, akkor sem. Eladom másnak, aki még meg is érdemli. Ezt meg inkább lelövöm, nehogy feltoljon tényleg a zsaruknak.
- Figyelj Tündérke - váltok vissza eredeti, normálisabb stílusomhoz - Tudod hova kellett volna menned? A moziba. Ment az a sárkányos film, pont neked való lett volna. - úgy beszélek vele, mint egy ötévessel, mondjuk agyilag egy szinten állnak. Ráérősen megint előhúzom a 21-est, mintha csak az asztalra akarnám tenni, de a cél az, hogy bele eresztek egy golyót, de mielőtt rászegezném eszembe jut valami.
- Várj...minek akarnál te egyáltalán ilyet? - máskor nem szoktam ennyire információ éhes lenni, de kezd érdekelni minek egy ilyen szerencsétlennek cucc? Az, aki ilyesmikhez nyúl mindig menekül, hű, egy kurva pszichológus veszett el bennem. De ez a csaj maximum ön maga elől tudna futni, abban meg majd én segítek neki, nem kell hozzá semmilyen értékes hallucinogén.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Kedd Aug. 12 2014, 22:22

Nem is értem, hogy miért próbálja játszani a zsarut vagy éppen az agresszív kismalacot. Egyáltalán, minek kötött belém? Ha nem jön nekem, és töri össze az öngyújtóját, akkor nem lenne ez az egész hercehurca. Mégis mit gondol magáról, hogy ki ő? Persze, tudom, a kiskakas, de a lényeg, hogy kit érdekel? A kérdésére felnevetek.
- Ugyan miért csinálnám azt, amit te szeretnél? - Míg nem kerül elő a pisztoly, nem is félek tőle igazából. Nem látom okát, csak egy fontoskodó kis gettó-gyerek. Alig lehet idősebb nálam, ha ugyan tényleg az. Azért az ijesztő, ahogy fenyeget. Ki foglak csinálni! Mégis hogy érti? Jah, ilyet mondott már a gimiben is az egyik csaj, és tényleg állandóan az agyamra ment, de végül nekiugrottam, és befogtam. Úgy érzem, hogy őt nem fogom ennyivel elrázni.
Előkerül a fegyver, nekem meg már egyből nem olyan nagy a szám. Hogy is lenne? Ez a környék semmitől nem fog megvédeni! Összeszorítom a számat, hogy ne ugorjak neki, ha csak szóban is. Csak a fejemet rázom, hogy nem, egyáltalán nem ezekre a dolgokra gondoltam, de mégsem osztom meg vele, hogy valójában mire.
- Én nem akarok meghalni! - Akadok le az utolsó szavánál. Mi az, hogy nem akarok rontani a reménytelen helyzeten, és nem akarok meghalni? Naná, hogy nem akarok! Tuti viccel! Belenyomja a gerincembe a fegyver csövét, én pedig sántikálva, kicsit botladozva indulok meg. Nem gondolhatja komolyan, hogy meg akar ölni. Ez valami szar vicc. Azért, mert nem veszek neki egy új öngyújtót? Az túlzás lenne. Törvények vannak, ez nem így működik. De mi van, ha itt nincsenek törvények? Kezdek megijedni, ahogy haladunk a lepukkant hát felé. Meglátom a belsejét, és ez mindenen csak ront. Nem keveset. Egyre jobban pánikolok, és ahogy az adrenalin berobban az agyamba is, már nem számít sem pisztoly, sem semmi más. Csak szabadulni akarok a közeléből. Persze nem sikerül, elkap, és hiába próbálom harapni, és rágcsálni, nem megy. Felcipel a lakásba. Tiszta nyál az arcom, a keze, de megharapnom csak nem jött össze. Nem fejezem be, vergődök a kezei között, még egy nagyobb erőfeszítést teszek, míg nyitja az ajtót, mint utolsó esély, de elbukom. Kapaszkodom az ajtófélfába, de elég egy nagyobbat rántania rajtam, hogy tényleg a lakáson belülre kerüljünk, és bezárjon a szobába saját magával.
Nyekkenve érkezem a matracra, és amilyen gyorsan tudok kászálódok fel, közben az arcom törölve a kézfejemmel, a tenyeremet mocskosnak érzem, a körmöm alatt remélem megtalálom majd a bőrét.
- De fogd már fel azzal a cseppnyi agyaddal, hogy nem vagyok prosti! Nem fekszem le senkivel pénzést, egyáltalán... én csak... de ehhez meg semmi közöd. Nem vagyok kurva! - Ismétlem el neki ezredszerre, most már lábammal toppantva a padlón. Lehet, hogy csak én vélem látni, hogy egy porfelhő száll fel a lábam nyomán, de az sem érdekel, ha már hallucinálok.
Figyelem a mozdulatait, ahogy kezet mos, majd cigire gyújt. Ezért volt ez a kurva nagy hiszti? Karjaim összefonom magam előtt, egyik lábamról a másikra állok, igyekszem könnyíteni a fájót, kezd visszatérni belé a sajgás. A szám szélét rágva nézem az ajtót, keresem az ablakot a tekintetemmel. Hanyadikon vagyok? Még azt sem tudom, hogy mennyit jöttünk fel!
A hangja zavarja meg menekülési kísérletem tervezgetését. Ránézek, és nagyon kedvem lenne sírni. Nem vagyok egy sírós fajta, de most nagyon félek ettől a sráctól. Azt sem láttam, hova tette a kulcsot. A zsebébe? Ha rámásznék, ki tudnám venni a nadrágjából? Vagy hova tette? Teintetemmel lázasan kutatok a jelenleg legfontosabb tárgy után.
- Nem érdekel, hogy ki került a sittre. Én csak... én nem gondoltam. Nem tudom, mert... én még soha... - Próbálom neki megmagyarázni, a kezemmel artikulálok, próbálom a tudtára adni, hogy komolyan nem akartam semmi rosszat, csak engedjen ki. Figyelem a mozdulatait, próbálom kitalálni, hogy meddig mehetek el, hogy mit csináljak, de mintha üres lenne a fejem.
- A piát? Az hogy jön ide? Én teljesen bírom. Tényleg, sok, nagyon sok buliba járok, de komolyan. Rendszeresen iszunk. Én még nem piáltam ájulásig. Eskü, nagyon jól bírom. A múltkor majdnem egy egész üveg vodkát megittam egyedül, és semmi bajom nem volt. Elég jó volt, nagyon jól éreztem magam. - Próbálok mosolyogni, hogy lássa, tényleg így van. Lazának előadni magam, kár, hogy mellé remeg a kezem, és a szám is, talán csak a hangom nem teszi. Az is nagyban rájátszik, hogy hazudok. A múltkor két pohár pezsgőt ittam, és alig tudtam gondolkodni tőle. De ezt ennek a kis hernyónak nem kell tudnia.
Azt hiszem, összejön, és normálisan szól hozzám. Kicsit megkönnyebbülve mosolygok rá. Tündérkének hív, még sosem nevezett így senki. Akkor minden rendben lesz, elhiszi, amit mondtam, adaadja, amit akarok, én pedig azt, amit ő akar, és mehetünk a dolgunkra. És végre kiszabadulhatok ebből a mocskos patkányfészekből, mert már klausztrofóbiám van.
De ahogy folytatja, az nem erre utal, és egyből lehervad a mosoly az arcomról, hogy utána kicsit erőltetebbnek adja át magát. De ahogy Gerarddal volt, úgy kell most is. Nem szabad, hogy észrevegye, hogy félek tőle, hogy megbánt. Csak magabiztosan, fensőbbségesen. Menni fog, csak nyugi, menni fog! A karomra markolok, hogy ne lássa remegő kezeimet.
- Ha ennyire szeretnéd, elmegyek veled megnézni azt a filmet. Még nem láttam, és bár másnak ígértem, de oké. Viszont akkor nem tudom, hogy miről beszélünk. Nem hiszem, hogy cukrász lennél. Kamuzol. Engedj ki! - Hogy lehet, hogy annyira hülye, hogy nem érti, hogy mit szeretnék? Mi olyan nehéz ebben? A viccben is benne van, a kisgyerekek is tudják, hogy ez mit jelent! A nevét nem tudom, tényleg nem tudom, hogy hogy hívják a cuccot. Valami halucinálós, vagy ilyesmi kéne. Ezt sem tudom, hogy mondják.
Előhúzza a pisztolyt, én meg a fájó lábamra tekintet nélkül sietek az ajtóhoz, hogy rángatni kezdjem. Két kézzel szorongatom a kilincset, és bár erősen remeg a keretben, csak nem esik ki. Hozzám szól, én meg már ettől majdnem felsikoltok. Megpördülök, hátamat az ajtónak támasztva, mintha most lépett volna be, és lepett volna meg, nem nézte volna végig az egészet.
- Mert jó. Mert láttam, amikor valaki kapott valamit. És mert láttam a szemében, hogy mit érzett. Erős volt, és tényleg az volt. Azt hitte, hogy bármit megtehet és bármire képes. És nem gondolta, hogy baj lehet belőle. És lángolt a bőre, olyan forró volt, és ahogy a plafont nézte, miközben... a plafont nézte, és nem tudom, hogy mit látott, de én is szeretném látni. Akarom érezni, hogy más minden, a zenét, ahogy bebújik a bőröm alá, és ott lüktet, mintha a második szívem lenne! - Hadarom neki jóformán egy levegővel, amit Vincenten láttam. És bár otthon van a gyógyszer, amit bevette, én ahhoz nem nyúlok, mert nem akarok hányni, és fájdalomtól fetrengeni. Olyan szaporán veszem a levegőt, mintha most futottam volna le három sulikört. Hátam az ajtónak préselem, úgy nézem felváltva a srácot és a fegyvert. Magam mögé nyúlva megint megpróbálom a kilincset megrángatni, és ahogy nem enged, nem sok hiányzik, hogy elsírjam magam. Keserű ízt érzek a számban. El akarok menni innen. Vagy bevenni valami cuccot, amit ad. Csak tegye el azt a kurva fegyvert!

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szer. Aug. 13 2014, 22:48

Ezt épp ésszel fel nem fogja az ember. Elállja az utam, szétcseszi az öngyújtómat, drogot kér, beblöfföli, hogy le van hallgatva és mindezt egy meglehetősen kiélezett szituációban. Kezdem komolyan elhinni, hogy holmi olcsó útszéli prosti, akinek nem ment a magolás a suliban és most ezért másféle maganyagot spricceltet magába.
- Mert feltételezem, hogy nem akarsz megdögleni… - ha nem lenne ennyire kibaszottul sötét, már ez is régen leeshetett volna. Most én ítélkezem felette, szóval remélem, hogy bőszen imádkozik valamelyik túlértékelt felsőbb hatalomhoz, mert kezdünk ott tartani, hogy már csak az segít rajta, ha lehívja a szentlelket, hogy engem irgalmas szamaritánussá változtatasson.
Azért lassan csak helyrebillen az önértékelése és kínkeservesen vonszolódni kezdünk. Komolyan mondom egy spanglit szlopáló csiga tempósabban döcög, mint mi, de leszarom, legalább nem egyhelyben toporgunk.
- Állj már le, baszod! – sziszegve fröccsentem felé a szavakat, miközben próbálom felcipelni a lépcsőn. Közben áldom az eget, hogy a lakás a másodikon van. Még egy pozitívum a putriban. Fantasztikus.
Hát miért nem fogja fel, hogy úgyis az lesz, amit én akarok? Hogy ezzel csak a saját idejét húzza, de, ami súlyosabb, hogy az enyémet is?! Ha nem akart volna anyagot venni, már rég túllehetnénk mindenen, kis omlós ösztökéléssel elparancsoltam volna a boltba aztán érzékeny búcsú egymástól meg a soha viszont nem látás. Most meg itt ficánkol, mint valami agresszív, epilepsziás harcsa.
- Annyira szánalmas vagy… - kínomban már nem tudok mit csinálni, mint röhögni rajta, ahogy fehéredő ujjakkal szorítja az ajtófélfát. Nem hitte, hogy ezzel megy bármire is? Ennyire rotyi lenne agyilag? Hol vannak ilyenkor a brit kutatók? Mert esküszöm ilyen fogyatékkal élő nőszemélyt még ők sem láttak.
Sietve mosok kezet, amint megszabadultam tőle, kitudja kivel keveredett ennek a ribancnak a nyála mielőtt teleköpködött vele.
- Te még soha nem használtad az agyad. Mivel nincs. Erre, már rájöhettél volna. – élvezem, hogy én fejezem be a bárgyú mondatait. Meg ez az egész szitu kezd ironikusan vicces lenni…vagy inkább nevetséges. A legtöbb kuncsaftom kiéhezett heroinista, fenyegethetem én őket tüzes pallossal meg kénköves záporesővel, amennyiben nem szerepel benne az, hogy nem kapnak több anyagot, nem hatja meg őket semmi. Mondjuk én is ilyen voltam, meglehetősen sokáig. De hányingerem volt...vagyis inkább van attól a kiszolgáltatottságtól, amit a hiány okoz. A tomboló tűztől, ami szétéget belül mindent. Minden gondolatot, minden érzést, felzabálja az értelem legapróbb morzsáit is és csak egy éhesen tátongó űrt hagy maga után, amint egyre nehezebb befedni. Tiszta pillanataimban tudom, hogy szépen lassan felemészt ez az egész, de ugyanakkor mindig ott lyukadok ki, hogy ez engem cseppent sem érdekel.
Felvont szemöldökkel, hitetlenkedve hallgatom a mini monológját. Aha, szóval bírja a piát. Mondjuk, ezt elég nehezen kajálom be, mert inkább tűnik egy olyan picsának, aki már a vodka illatától és beájul, mint olyannak, aki egy üveggel bátran benyakal.
Azt azért remélem tudja, hogy ha most kamuzik saját magával basz ki, mert ha már pár kortyintás után túlzottan jót érez, akkor egy kis bélyeg nyalintás…..de ezt, egyelőre nem fogja megtudni. A LSD értékes, ez rüfke pedig nem érdemli.
- Meglehetősen mazochista ismerőseid lehetnek. Ha ön szántukból hívnak…téged. – lekicsinylően végig mutatok rajta, majd a félig elszívott cigim hamuját egy repedt műanyagtálcába pöckölöm. Tényleg nem értem, hogy normális ember miért akar ezzel találkozni, bár lehet a barátai is pont olyan muskátlik, mit ez.
Érdeklődve hallgatom milyen mesével áll elő, miért kell neki az a rohadék sárkány.
- Mert jó?! Hát bazdmeg, most kurvára meggyőztél. Gratulálok! – flegmán még tapsolva össze is csapkodom párszor a tenyeremet, aztán hallgatom, hogy nosztalgiázzon egy sort.
- Szóval láttál valakit, aki be volt állva és neked is kell? Csak így maradhatsz benn a mazo bandádban? Vagy így akarsz villantani, hogy te is tetvesül menő vagy?- mert a lényege valójában ez. Megkukkolt valakit, aki bevolt lőve és extázisban bámulta a plafont. Mondom, hogy ez a Trainspottingban hallott először a drogról, lehet, hogy most Rentonról beszél. Bár ő azt hiszem amikor kicsavarodott fejű babát látott a plafonom akkor éppen leszokóban volt. Lényegtelen.
Golyó kéne neki, bele a fejébe, mennyivel könnyebb lenne mindenkinek. Leginkább nekem. De most már kezd érdekelni, hogy ha most így ennyire zakkant milyen lehet akkor, amikor bekapkod valamit. Félrebillentett fejjel, összehúzott szemmel kezdem méregetni…ennek elég lenne valami gagyi gomba és látná maga előtt Süsüt, meg a Smaug sárkányát.
- Mennyi pénzed van? – ez azért fontos, legalábbis nekem mindenképpen. – 600 dolcsiért talán tudnék adni egy bélyeget. – úgy csinálok, mintha az ár nem lenne irreális magas. Van, aki a feléért vihetné az egész gyűjteményt, de ő sajnos nem az a szerencsés. Az pedig egyértelmű, hogy itt és most fogja kipróbálni. Érdekel a show, amit akkor rendezne és ezt ettől a plussz szórakozástól nem fosztom meg magam. Ha nagyon bepörög és rombolni kezd, akkor lelövöm majd, mint egy veszett kutyát, ennyi az egész.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Pént. Aug. 15 2014, 15:04

Idegesít, hogy mennyire beképzelt felfuvalkodott hólyag. Egyetlen embertől viselem el ezt, mert neki nagyon jól áll, és mert tényleg elérte, hogy féljek tőle, anélkül, hogy hozzám ért volna egyszer is. Persze utána az is megtörtént, és majdnem megfojtott az ajtónak nyomva, de nagyon kell nézni, már csak akkor látszik ennek a nyoma. Hála az égnek. Ez a srác viszont... annyira gáz, ahogy fenyeget, meg követelőzik.
- Most tényleg tökre megijesztettél... - Húzom el a számat, addig nagylány vagyok, naná, míg elő nem kerül a tetves fegyver, utána meg kushadás van, és para. Elég hamar értékelem át a csávót, és kettőre bővül az emberek listája, akitől félek. De egy pisztollyal? A nyílt utcán? Normális ez? Megfogadom, hogy soha többet nem jövök ide, de ahogy a lakásba akar betuszkolni, ezen a fogadalmamon is változtatok. Soha többé nem jövök ide, ha most kijutok. Könyörgök én mindenhez, hogy had szabaduljak meg, miközben rángat felfele a lépcsőn. Vergődök, harapok, karmolok, sikítanék is, de azt elnyeli a keze. Olyan sokáig tart, míg vonszol a lépcsőn, de mégis tarthatna kétszer ennyi ideig, mert túl hamar fordul a kulcs a zárban, és klausztrofóbia tör rám, hogy kettesben kell lennem vele egy légtérben. Vele, meg a fegyverével.
- Te egy seggfej vagy! Arra jöttem rá! - Pofázok neki mégis vissza. Komolyan, oké, hogy nála a pisztoly, de mit fenyeget ennyire? Meg aláz, és sérteget? Kezd nagyon sok lenni. Figyelem, ahogy cigire gyújt, és valami ocsmány koszos edénybe hamuzik. Már a szagtól is hányingerem van. Undorító.
Állok vele szemben, és próbálom kitalálni tényleg, hogy mi legyen. De ebben igaza van, most nagyon nem működik az agyam. Gőzöm nincs, hogy milyen magasan vagyunk, így nem merek bevállalni egy ablakon kivetődős számot. Sebastiant látva a kerítés is elég magas, nem még valami emeleti lakás. Túl szeretném élni, nagyon.
Végül csak arra jutok, hogy muszáj leszek rámászni, és megszerezni úgy a kulcsot. Talán akkor megint elmúlna a lábamból a fájdalom, és úgy elszaladnék, mint a nyúl, ez a kretén meg fetrenghetne. És ha már itt tartunk, elviszem a pisztolyát is, hogy ne tudjon vele zsarolni meg fenyegetni. Igen, ez lesz a tervem.
Teszek is felé egy lépést, hogy belekezdjek az akcióba, mikor visszavált a kezdő stílusához, én pedig válaszolok neki. Jó volt látni Vincentet. Érezni kevésbé volt kellemes, de még az sem volt rossz. Szeretnék én is így érezni, hogy a világon a legerősebb vagyok, szeretném érezni, amit a szemében láttam, és amit az izmai sugalltak. Nagyon jó volt akkor vele. Talán, ha tudok szerezni tényleg, akkor adok neki is, akkor... lehet én is bevehetek vele valamit, és hányás meg rosszullét nélkül élvezhetjük egymást! Vagy ő engem. Már az sem érdekel, csak legyen valami!
Igyekszem nem felvenni az újabb sértéseit, de ökölbe szorítanám a kezem, ha nem épp magam előtt karba lenne téve, így a saját bőröm markolom. Fújtatok kicsit. Most, hogy a pisztoly is feledésbe merül, hogy normálisnak tűnik, legalább is annyira, mint az elején volt, így megint minden más. Most megint szembe merek vele szállni, és nem félek attól, hogy mit mondok. De ezt mégis figyelmen kívül igyekszem hagyni, azon kívül, hogy tök ideges leszek tőle, túllépek a vacak sértésein, amik megbántanak, és nagyon rosszul esnek. Nem is ismer.
- Látod? Mondtam, hogy nem is vagy az. Ha az lennél, tudnád, hogy tényleg jó. Mert az basszus, én láttam! - Erősködöm, és nagyon komoly fejjel adom ezt elő neki. De komolyan így van, és nem tudom, hogy mit keresek ebben a putriban, ha nem cuccot fog adni nekem. És akkor leesik, hiszen egészen eddig azt mondogatta, hogy kurva vagyok, meg ribanc. Ház pedig leszopni biztos, hogy nem fogom. Mégis mit hisz magáról? Normális ez? Szétengedem a kezeim, lejjebb húzgálom kicsit a szoknyám, és a számat összeszorítva ugyan, de keresztbe teszem a lábaim magam előtt, úgy állok előtte. Majd megint a melleim előtt átfonom a kezem, de így meg a hasam szabad, úgyhogy mégis lejjebb engedem az összes karom. Faszom, miért ilyen ruhában jöttem?
- Lehet, hogy ez nálad így működik, nálam viszont nem. Senki nem küldött ide, vagy mondta, hogy ezt kell tennem. Én akarom. Mert jó és mert tetszik, te sügér. De ha azt sem tudod, miről van szó, engedj ki baromi gyorsan, és nem nyomlak fel a zsaruknál. Sem emberrablásért, sem semmilyen ilyesmiért. - Az ajtó felé biccentek, még a kezemmel is jelzem, hogy mozduljon, mert menni akarok. Komolyan senki másért nem csinálom, csak és kizárólag saját magam miatt. Mert érdekel és kíváncsi vagyok rá. Valószínűleg bárki megtudná, hogy itt vagyok, eltépné a fejem, az én társaságomban ez nem szokás. De ha egyszer annyira vonz... és lehet tényleg látnék valami sárkányt, az lenne a legjobb!
Mennyi pénzem van? Agyalok a válaszon, amit igazából meg sem hall, mert tovább beszél. Én meg prüszkölve horkanva röhögök fel.
- 600 dollár? Te normális vagy? Azért veszek egy motort! 600 dollár? Tudod te mennyi pénz az? Bár a lakásod elnézve, szerintem életedben nem láttál még annyit. 600 dollár egy bélyegért... azért egy egész postát veszek. - Háborodok fel folyamatosan magamat ismételgetve, ennek elment az esze. Az rengeteg pénz, legalább is erre. Ennyit tuti nem kap érte, mondjuk valószínűleg azért, mert nincs is nálam ennyi. Soha nincs. Gondolom kártyával meg nem nagyon lehet fizetni nála.
- Akkor adj valami mást, de ennyim nincs. És biztosíték is kell. Hogy nem csak elveszed a pénzem és megmérgezel. Hogy bízzak meg benned, hogy nem meg fogsz ölni és kirabolni? Meg még akár csomó minden? Ne nézz hülyének, tökre képben vagyok az egész témával. Nyisd ki a kis orvosságos dobozodat, és szedjél elő belőle valami használható cuccot. Nekem az is jó, ha giliszta, vagy gyümölcs, teljesen mindegy. De ne próbálj bepalizni. - Adom elő neki a teljesen hozzá értőt. Remélem jól emlékszem, és a heroinnak és a fűnek is jól mondom a "menő" nevét. Kényszerítem magam, hogy lejjebb engedjem a kezeim, hogy ne lássa, hogy félek tőle. Pedig teszem. De talán ha nem veszi észre, ha elhitetem vele, hogy értek ezekhez a cuccokhoz, akkor talán nem próbál meg átverni. Nagyon rajta vagyok, hogy magabiztosságot sugározzak, de remeg hozzá kicsit a hangom. Ahhoz pedig szerencsére elég messze van, hogy ne lássa, hogy a kezem meg a térdem is. A vér pedig jólesően száguldozik az ereimben, izgalom lesz úrrá rajtam, lehet, hogy nemsokára szerzek valamit, és végre kipróbálhatom! Öklömnyire van szűkülve a gyomrom az izgalomtól és az izgatottságtól. Csak ez az idióta ne szopózna velem, mert nem nagyon vágom a témát! De addig jó, míg nem veszi észre!

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szomb. Aug. 16 2014, 13:25

Nekem azt mondták a főfaszok, hogy ez a város főnyeremény lesz. Az emberek, itt Hollywood szájában, annyira vágyják azt a nagybetűs giccses boldogságot, mint sehol máshol. Elhiszik, hogy az életük torta habbal meg csokireszelékkel de, amikor rájönnek, hogy ez kibaszottul nem igaz akkor fűt-fát szívnak vagy drága porokat és bódító tablettákat tömnek a pofájukba. Nekem legalább okom volt arra, hogy rászokjak a szerre, meglehetősen ütős okom...a szó legszorosabb értelmében. Nekem nem csak egy sosem volt világ halott illúziója kellett. Nekem levegőre volt szükségem, gondtalan eufóriára, egy órányi szabadságra. Ki akartam szakadni abból az összeomló, szarból épített tákolmányból, ami fojtogatott.
Hát most sikerült, vállon veregethetem magam, mert itt, hiába vagyok független mindentől, meg fogok dögleni. Idióta mindenki, a vevőim pedig torz karikatúrájuk saját maguknak. Csont és bőr heroinfüggő a legtöbb, de van egy tudat hasadt tripper is. Vele mondjuk élmény seftelni, bár néha fosok attól, hogy bekattan és lemészárol.
Ez a csaj meg...ugyan legszívesebben arcon köpném magam emiatt, de pont annyira szórakoztat, mint amennyire idegesít. Megtudnám ölni pislogás és különösebb bűntudat nélkül, de akkor mi maradna nekem? Egy kibaszott hulla, amit bele kell kúrnom valahogy a tengerbe. Előbb még eljátszogatok vele egy kicsit.
- Te velem így nem fogsz beszélni! - nem inkább mégis csak ólmot kéne ereszteni abba a haja alatt tátongó sötétségbe. Kimérten felé lépkedek, első gondolatom az, hogy megpofozom, de nőt nem ütök meg, ha mást nem, ennyit belém táplált az a pöcsfej apám, és inkább egy erős mozdulattal visszalököm az ágyra, ahonnét az imént pattant fel. Megállok a fekvőhely végénél, làbam közé szorítom az övet, minél nagyobb nyomást gyakorolva a fájósára, így magasodok felette, amíg rugkapálni nem kezd majd, már ha egyáltalán tesz ilyet. Kissé oldalra döntöm a fejem és összehúzott szemmel látványosan, fenyegetően mérlegelek. Meg kellene kefélnem, pusztító állat módjára, úgy, hogy beledögöljön. De ez, amilyen fogyatékos picsa még élvezné is. Lesajnáloan felröhögök rajta és ruganyos léptekkel visszamegyek a konyhába cigiért majd szánakozva hallgatom a monológját a sárkányokról.
- Láttad? Az kevés. Én éreztem. Éreztem, ahogy végig nyaldossa az ereimet, ahogy a pupillámmal együtt a kitágult a világ is. Éreztem a megváltást, a szabadságot. Éreztem a megállíthatatlan vadságot, a hangokat, megkóstoltam a színeket. Voltam a végtelen kapujában....- sokat sejtetően búgok felé. Enyhe nosztalgia ízű extázis, hogy tovább hergeljem benne az anyag iránti vágyat, amíg..- ...de te ezeket sosem fogod megtapasztalni. - el nem vágom mindezt egy nem törődöm stílusú félmondattal. Hanyagol lepöckölöm a hamut, mintha részemről lezárt lenne az egész dolog. Felszökő szemöldökkel nézem, ahogy igazgatja a rongyait, elidőzök kivillanó hasán onnan felszökik a tekintetem a melleihez és már majdnem átértékelem az egész helyzetét, mert kezdi felizgatni a fantáziámat, amikor elront mindent....megint.
- Baszd meg, haggyad már ezt a faszságot! Ha megkérdezik, hogy hogyan jöttél rá arra, hogy droggal kereskedek mit mondassz? Női megérzés volt? Vagy mivel bizonyítanádt a kurva emberrablásodat? Van szemtanud? Azt remélem nem hiszed, hogy bárhol a környéken van biztonsági kamera? Mert akkor el kell, hogy keserítselek NINCS! De kezded megint felkúrni az agyam! Vegyél vissza ringyó vagy szitává lőlek! - idegesen ököllel az asztal lapjára csapok. Félő, hogy kettéesik az egész korhadó faszerkezet. A stukker is fémesen koppan, de bassza meg, hát ennyire hülye ez?! Nem veszi észre magát? Vagy minden áron megakar dögleni?! Arra nem is reagálok, hogy menne, a kulcs nálam van az ajtót pedig feszegetheti, nem fog kinyílni.
Hasonló reakciót vártam, ezt egy elégedett félmosollyal nyugtázom is. 600 dollár az 600 dollár, más egy fél évi adagját megveszi belőle, drágább helyeken.
- Mondd mennyid van! - ehhez mérten kap majd valamit, de, ahogy elnézem neki még a körömlakk lemosó aceton is előidézné a Hupikéktörpikéket. Az amúgy is beteg mese, nekem mindig gyanusak voltak azok a gomba házak és Törppapa főzetei meg Hami sütijei. Ugye, így mindjárt érthető az, hogy miért 'mindig vidámak'?
Azon csak felröhögök, ahogy kifakad és menőzni próbál az utcai nevekkel. Szánni való úgy, ahogy van, de a felvetése, miszerint garancia kell neki kétségbe ejt. Talán mégsem annyira elmegyógy?! De az.
- Nem foglak átcseszni. Te nekem potenciális pénzforrás leszel, egészen jól fizető. - kezdek rideg üzleti stílusra váltani. Kár belé a cucc, de nekem meg rohadtul kéne már egy kocsi...és ha ez szorgalmasan tejel....fasztudja. Megadóan felsóhajtok.
- 200-ért adok valamit és itt kipróbálod. Ha nem döglessz meg tőle utána fizetsz. - azt nem tudhatom, hogy az ő szervezete miként reagál a hallucinogénekre. Azt mondta bírja piát és naiv módon reménykedem benne, hogy nem hazudott.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szomb. Aug. 16 2014, 20:53

Ocsmány és gusztustalan ez a lakás, ahova hozott. Ha egyáltalán lehet ennek nevezni. Inkább valami mocskos putri. És még csak körül sem nézek, rá figyelek, igyekszem minden idegszálammal arra koncentrálni, amit csinál. Undorító az is, ahogy cigizik, törött műanyag tálba hamuzik, hányingerem van az egész szagától. Még a penészt is érezni vélem.
Felállok, baromira elegem van abból, ahogy beszél velem. Végre lassan leáll a ribancozással, de mit hisz komolyan, hogy ki ő? Fel nem tudom fogni! Nekiugrom, de ahogy elindul felém egyből nyakam behúzva hátrálok egy lépést.
- Maradj ott! Rohadtul ne gyere közelebb! Hallod? Ha... ha közelebb jössz, akkor.... akkor... ne gyere közelebb! - Hátrálok, fel tartva a mutató ujjamat, hogy tényleg eszébe se jusson idejönni hozzám. Mégis megteszi, én pedig nyekkenve landolok az ágyon. Egyből hátrálni kezdek előle, de a lábai közé szorítja az enyémet, mire rángatni kezdem. Sziszegve hagyok fel a szabadulási próbálkozással. Ahogy a bokacsontja nyomja az enyémet, vinnyogni lenne kedvem. A szemem bekönnyezik az éles fájdalomtól, nem is értem, hogy az előbb hogyan tudtam elszaladni előle. Felülök a combjára tenyerelve próbálom ellökni magamtól, közben az ajkamba harapok, nem fogok sem visítani, sem semmit. Nem adom meg neki ezt az örömöt. Azért vergődve próbálok kiszabadulni a lábai közül. Félelmetes, ahogy fölém tornyosul, és a testi fölényét fitogtatja. De nem az a meggyőzőbb, mint inkább a fegyver, amit gond nélkül a hátamba nyomott az előbb.
Végül röhögve ellép, én meg hangosan, megkönnyebbülten sóhajtok fel, és nyomkodom meg a bokám. Csak kibicsaklott, vagy félre léptem, nem vészes, még mindig el tudnék szaladni. De komolyan, menne! Lehajtott fejjel igyekszem erőt gyűjteni. Végül kis próbálkozás után fel is állok. Összeszorítom a szám, gyilkos pillantásokat lövellek e felé a disznó felé. Meg tudnám ütni! Csak jöjjön közelebb!
De elkezd beszélni, én meg lassan lejjebb engedem a kezeim. Nagyon jól hangzik, amiket mond, hogy megkóstolta a színeket? Én is szeretném, annyira nagyon szeretném! De engem igazából a zene érdekel. Azt akarom érezni minden egyes részecskémben, hogy együtt doboljon vele a vérem. És a tükrön gondolkodtam még. Kíváncsi vagyok, bele mernék-e nézni, szembe mernék-e állni magammal, vagy nem lenne bátorságom kinyitni a szemem, hogy meglássam a saját szétfolyt arcomat?
Kezdek fellelkesülni, lassan el tudnék vonatkoztatni attól, hogy ez egy barom, és itt szivat, és különben is, elég jól hangzik, amit mond. Leszámíva az utolsó mondatát.
- Hogy mivan? Nah jó, ne szopassál! Vagy adj valamit, vagy had menjek a dolgomra, és baromi gyorsan engedj ki! Haza akarok menni. Amúgy is, már várnak. Találkozóm lesz. Fél óra múlva. Ha elkések, tuti keresni fognak. - A karomra nézek, mintha csak az időt akarnám megnézni, kár, hogy nincs rajtam óra. De nem is számít, úgyis blöffölök. Legalább igyekszem nagyon határozottan előadni, hogy neki ne tűnjön fel. Akkor sem, ha nem sok esély van erre. De akkor nyissa ki azt a rohadt ajtót, és engedjen ki! Mit kell szivatni, ha nem ad?
Lehet, hogy nem kéne ennyire bátran beszélnem vele, és biztos leszek benne, ahogy nekem ugrik. Újra összefonom magam előtt a karjaim, összeszorított fogakkal, dühösen nézek rá. És megint egyre kisebbnek érzem magam azoktól, amiket mond. Már le sem merek akadni azon, hogy megint ringyónak hív. Összerezzenek, a saját karomba markolok, mikor az asztalra csap. Félő, hogy recsegve fogja megadni magát a bútor, még a pisztoly is ugrik rajta. Tényleg le fog lőni? Vajon ölt már embert? Vagy csak fenyeget?
A kétségbe esés lassan kiül az arcomra, nem tudom, hogy mit csináljak. Tényleg szét fog lőni? Érzem, hogy lassan kezdek hisztérikussá válni, addig jó, míg ő nem veszi észre, és míg tudok normálisan viselkedni. Miért szopat? Mit szórakozik velem, hogy egyszer ad, egyszer pedig nem? Kezdem nagyon nem bírni ezt az egészet. Félek tőle, ez tiszta sor, úgy érzem magam, mint máskor szex előtt. Nagyon szaporán ver a szívem, gyorsan veszem a levegőt, izzad a tenyerem, és tombol a vér a fülemben. Mit akar? Mégis mi a frászt akar tőlem?
- 90 dollár. Ennyim van. Úgyhogy vagy találj ki valamit, vagy engedj haza! - Újból felszegem az állam, hogy lássa, nem szórakozom, kár, hogy szerintem a fejem is remeg, annyira tartok tőle. De most már komolyan mindegy nekem, hogy mi lesz a vége, csak legyen valami. Engedjen el, és én keresek valaki mást, aki nem fenyeget pisztollyal. Meg kéne szerezni. Tekintetem leragad a fegyveren, körbesiklik a szobán, fel akarom mérni a helyzetem, de semennyire nem megy. Ha meg is szerzem, nem tudom mi lesz vele, talán ha én tartom az ő fejéhez, akkor elenged.
Megint kiröhög, én pedig közelebb lépek hozzá két lépést. Félig sántítva. Egy fásli is nagyon kéne, nem csak valami ütős cucc. Nyelek egyet, félre döntöm a fejem, úgy nézek rá.
- Nem fogok rászokni semmilyen szarodra. Ki akarom próbálni, szeretném megérezni a dolgokat, akarok egy sárkányt! De ennyi! Várhatod, hogy majd hetente itt fogom az ajtót verni. Te nem vagy normális! A közeledbe embert nem kéne engedni! - Nem érdekel, ha rossz taktika, az sem tűnik fel, hogy így magam alatt vágom a fát, mert még kevesebb esélyem lesz bármire, de libabőrös lesz a karom a gondolatra is, hogy visszajöjjek ide. Önszántamból meg főleg. Félek tőle. Érzem, ahogy kocsonyásak lesznek a belső szerveim, és olyan érzésem van, hogy egy zsiráf ül a tüdőmön. Ki kéne nyitni az ajtót. Álljon elé ,de legalább ne zárta volna kulcsra. Az is kell. A kulcs és a fegyver. És akkor azt ad, amit akarok. Annyira nem lehet nagy buli, csak rászegezem, ordítok néhány káromkodást, és nyert ügyem van. Újra közelebb lépek. Meg akarom szerezni a pisztolyt, szükségem van rá!
- Felejtsd el. És ha belehalok? Te megszerzed a pénzed, nem mindegy? Nekem ebben nincs biztonság. Ráadásul... - végig mérem, kissé talán túlságosan lekicsinylően is, de nem érdekel, már csak négy lépésre vagyok a fegyvertől. - Majd pont veled fogom kiszolgáltatottá ütni magam, miután fenyegetsz, hogy megölsz? Normális vagy? Mert én ebbe nem megyek bele. Garanciát kérek, a cuccot, fizetek, és utána kiviszel ebből az ocsmány lepratelepről! - Igyekszem nagyon határozottan előadni magam. Apa is mindig így csinálta, Scott-tól is ezt láttam. Ha nem látják, hogy félsz, akkor nincs baj. Remélem a hallása meg nem teljesen jó, mert a hangom még mindig remeg. Ahogy közeledek hozzá egyre sűrűbben veszem a levegőt. Már csak három lépés, és karnyújtásnyira lesz az a nyamvadt tárgy, én pedig meglépek innen. Esetleg még valamit szerezhetek is.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Hétf. Aug. 18 2014, 23:43

Pattog, egyfolytában pattog és, amint élvezni kezdeném helyzetet elintézni, hogy spontán agyfaszt kapjak tőle. Most mi a szart akar hősködni még mindig? Elcseszte, le lett győzve, simán kinyírhatom ha ahhoz van gusztusom, de ő ezt nem fogja. Elképesztő.
Odabaszom az ágyra, tornyosulok fölötte, hogy érezze itt tényleg én döntök. Még egy elcseszett mondat és loccsan az agyveleje a falon, legalább lesz rajta valami más is nem csak zöldellő penész. Erősen rászorítok a csuklójára, amikor a combomat kezdi taperászni. Fájjon neki, megérdemli, minek kúrta fel az idegeimet? Kellett ez neki? Miért nem bírt kussban tűrni, mint a hozzá hasonló ribancok.
- Álljál le. Már úgysem az lesz, amit te akarsz. Törődj bele. – fenyegetően lehajolok felé, de aztán feltör belőlem a szánakozó röhögés látván a könnyfátyolos tekintetét. Gyenge picsa, mi mást is várhattam volna?
Érzem, ahogy teljesen megváltozom miközben az anyag hatásáról beszélek neki. A szememben tűz ég, a szám kiszárad és kínzó hiányérzet tombol az ereimben. Régen lőttem már be magam, túlságosan régen. Mindenféle szarokat próbálgattam, amiket világmegváltó újdonságokként harangoztak be, de abszolúte felesleges volt. Fostalicska az összes, de ez még azokat sem érdemli meg. Kár, hogy nekem kurvára kell a pénz és nem vagyok abban a helyzetben, hogy akár csak pár dollárt is visszadobjak pusztán fellengzős gőgből.
- Keressenek. Sok sikert kívánok hozzá, utána meg külön megnézem, hogyan magyarázod ki azt, hogy erre kóboroltál. – kelletlenül elnyomom a cigit. Tőlem aztán az FBI is futkoshat utána, itt nem egyhamar fogják megtalálni. Talán eszükbe se jutna, hogy erre a csótányszigetre császkált volna.
- Mennyi az idő? Kisfaszom óra kabbe perc? – annyira nevetségesen idióta. Csodálom, hogy fizikai fájdalmat nem érez miatta….ha így folytatja akkor hamarosan fog, méghozzá én kezeskedem róla, hogy alaposan szenvedjen a fogyatékossága miatt. Még ő akar nekem ajánlatott tenni, a végén még én leszek hálás neki. Na persze, ilyet nem játszunk. Az asztal fájdalmas nyekkenése remélem észhez téríti és rájön, hogy ő is hasonló hangokat fog hallatni, ha nem fogja már végre be azt a baszott nagy száját és nem teszi azt, amit mondok neki. Mert már kurvára elegem van abból, hogy csinálja a nem létező agyát, és játssza a rettenthetetlen. Kár, hogy minden gesztusa, mimikája, rezdülése ellene harsog.
- 200! – ennél lejjebb úgysem megyek, így is bőven magam alá licitáltam. Persze tudom, hogy a 600 dollár irreális volt, de neki még az is kevés lett volna, nem még ez. A 90-en meg remélem valami rossz vicc, azt ő maga sem gondolta komolyan.
- Eljöttél ide, azzal a céllal, hogy drogot veszel és hoztál magaddal 90 dolcsit? Hát ennyire nyomorult vagy baszod? Mit akarsz te most őszintén? Cigi rágót? Vagy porcukrot? Hát, te nagyon hülye vagy. – fröcsögve nevetek rajta. Most vagy át akar baszni, és ennél jóval vastagabb a tárcája vagy tényleg aranyhal IQ-val van megáldva a szerencsétlenje. Hát beszarok.
- Akkor miért nem fogtad magad és a 90 dollárodat és vettél magadnak egy plüss sárkányt baszki? – fáradtan masszírozom az orrnyergemet. Most mi a szart csináljak ezzel? Komolyan mit ártatottam én a fentieknek, hogy így szopatnak? Mit?
- Mindenki ezt mondja! – könnyelműen ciccenetek egyet arra, hogy ő nem fog rászokni. Persze. Én is azt mondtam, hogy lőni a büdös életbe nem fogom magam, hogy a tű lesz a határ és tessék, közel fél év alatt megszegtem a magamnak tett fogadalmat. Ha egyszer beléd került a szer onnantól már régen nem te irányítassz, onnantól kisanyám már baszhatod az egészet.
Az meg, hogy nem kéne mellém ember már meg sem hat. Nem ő az első, aki ezen a véleményen van, és sanda gyanúm, hogy nem is az utolsó, mellé pedig én se vágyom nagyon a sznob nyárspolgári társadalmat.
- Bazdmeg, szerintem mire megyek 90-el? Hm? Bevásárolni nem tudok belőle! – igaz, hogy öltem kevesebbért is embert, de őt nem a szaros fillérjeiért fogom elaltatni örök időkre, hanem azért mert irritál a faszságaival. Megint és egyre jobban. Agyalok, hogy mit tudnék adni neki ennyi pénzért…max valami olcsóbb minőségű füvet. Mást nem nagyon, és még akkor is kurvára karitatív voltam. Le kellene dolgoztatnom vele természetben…már úgy is kezdi megszokni az ágyamat és azt mát többször megállapítottam, hogy bár atomfizikus sosem lesz belőle, de még valami hosteskurva simán lehet.
- Garanciát? Szopd le szépen a garanciádat… - mit hisz ez? Majd még írásos jótállást is kap, pénzvisszafizetést meg kiskutyafasza? Másrészt mivel vigyem ki? Kocsim nincs, de még ha lenne se ültetném bele, inkább elcsapnám és szétpréselném az úton.
Annyira belefeledkeztem magamba, hogy alig tűnt fel eddig, hogy mennyire közel jött. Érzem, ahogy fújtat a félelemtől, és ez a maga beteg módján de engem rohadtul felizgat. Tekintem minduntalan zavartan hullámzó melleire téved. Gyors leltár. Mikor dugtam egy jót utoljára? Bármikor is, régen volt túl régen és ezt már fájóan kezdem érezni. Közé és a pisztoly közé állok, felé lépek még egyet, elkapom a karját és magamhoz rántom. Ellenkezést nem tűrve forrón megcsókolom, vadul és követelőzően, hogy esélye se legyen kihátrálni belőle.
- A 90 dollár kevés, de kipótolgatod. – kéjes vigyorral hajolok el tőle. A stukker mögöttem pihen, vággyal elborított elmémmel fel sem fogom, hogy hozzá is pont olyan közel van, mint hozzám.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Szomb. Aug. 23 2014, 21:34

Sziszegve rángatom ki az ujjai közül a csuklóm. Komolyan, minden pasinak ez a mániája? Az ágyban tegye basszus, ne itt. De nem, ő ott sem. Ő csak hagyjon békén. Elfordítom a fejem, ahogy felém hajol, és megint az erejét fitogtatja. Gyűlölöm, hogy ilyenkor félek, hogy igenis meg tud félemlíteni, a gyomromban érzem, és izzad tőle a tenyerem. Akár még az ágyra is felmásznék, hogy szabaduljak tőle, mire végre elenged, én meg persze egyből felállok. Az oroszlán is mindig a gyengére ugrik, aki a földön van, alacsonyabban, mint ő.
- Az én ismerőseim nem nézik, hogy hol vagyok. Segítenek, ha kell. Van, amelyikük egy ütéssel kicsinálna egy ilyen gizda kisfiút, mint te. Nekik az a fontos, hogy biztonságban legyek, és majd azt mondom, hogy elraboltál, és véged van! - Apa sztárügyvéd, ebben még lenne is valaki, kár, hogy senki nem jön erre, én pedig még jobban igyekszem felcseszni az agyát. De ha egyszer elborul, akkor úgysem fog tudni gondolkodni, és ha nem teper vagy lő le egyből, még talán le is tudom győzni. Bennem meg pezseg az adrenalin attól, hogy félek tőle, olyan, mint valami szuperhősnek. Mintha élesebben látnék, meg ilyenek. Kár, hogy itt nem. Itt fuldoklom a penésztől, és a portól, ami felszáll az ágyból, ahányszor csak rálök.
Összehúzott szemekkel méregetem. Az ajkam is vonallá préselődik. Annyira ijesztő, amit művel, ahogy az asztalt csapja, félek, hogy ha a gerincemre vagy az arcomba ütni ilyen erővel, azonnal kiterülnék tőle. Nem szólok hát egy szót sem, meg különben is kit érdekel mennyi az idő? Akkor is, fél óra, az fél óra. Ennyi idő érzékem van, most mégsem állok le ezen veszekedni vele. Kihúzom magam, felszegett állal állok előtte, igenis legyen biztos benne, hogy értem jönnek, és keresni fognak. Akkor is, ha nem igaz. Tekintetem meg minduntalan az ajtóra vándorol. Kár, hogy ha tudnák, hogy erre járok, akkor sem találnának meg, és ez nagyon ijesztő. Azt csinál, amit csak akar, miközben a kutya nem tud róla, aki meg esetleg hallana bármit is, azt nem érdekli.
- Erről beszélek! Már azon jár az eszed, hogy hogy vágjál át. Megvan! Olyat adj, amit te próbálsz ki, én pedig elviszem. Nekem nem kell sem porcukor, sem semmi más. Ha átversz, akkor a haverommal jövök vissza. Nem is a haverom, a pasim. És akkor véged. Mert ő megöl, ha bántasz. De tényleg meg! - Bizonygatom, kár, hogy mindig a mondat közepén jutnak eszembe az infok, amiket meg akarok osztani vele, így jóformán egyértelmű, hogy kamuzok, de azért fenyegetem nagy bátran. Mint a sarokba szorított állat, mikor tudja, hogy már nincs esélye, inkább nekiugrik a nálánál sokkal nagyobbnak is, mint utolsó esély.
- 90 nem kevés. És nekem nem plüss sárkány kell. Nem vagyok dedós. Ha nem vetted volna észre. Én élő, létező sárkányt akarok, olyat adj, ami feltámasztja őket. Meg minden ilyet. Érezni akarok, nem érted? - Próbálom neki elmagyarázni. Látom, hogy teljesen kész van. Ennyire elnéztem volna az árakat? Komolyan nem fog semmit adni ennyi pénzért? Oké, hogy annyira nem sok, de nem is annyira kevés, mint ahogy beállítja, basszus.
- Pedig erre mérget vehetsz, hogy én nem fogok. Egyszer akarom. Szórakozni, élvezni, és ennyi. Én iskolába járok, meg minden. Nem leszek olyan mocskos drogos egy lepra lakásban, mint te! - Bökök felé lenézően a fejemmel, komolyan azt hiszi, én ide jutnék? Mocskos tányérba nyomnám el a csikkeket, és por szállna minden mozdulatom után? Én bejárónőhöz vagyok szokva, és még holmi kis porért sem hagynék föl ezen jó szokásommal.
- Nem érdekel, hogy mit csinálsz vele. Ennyim van. Van üzlet vagy nincs? Lopjál, ha nem tetszik, de nekem ennyim van. - Nem fogom hagyni magam, és nem érdekel, hogy mire költi a pénzem. Szerintem, ha a kocsimhoz mennénk, és előkaparnám a kártyám, még a 600 dollárját is megkaphatná, de kizárt, hogy ezt meg fogom neki mondani. Oké, kicsit feljebb mehetünk, de szerintem már ez is tök sok. Még haza akartam vinni belőle. Egy felől nevetséges, szerintem azt is egyből drogra költené, másfelől viszont félek tőle. Ki tudja, tényleg mire nem képes?
- Mert? Hogy gondolod? Szerinted ha itt kiütsz, abban nekem mi a jó? Ki tudja, mit csinálsz. Benned nem lehet megbízni! - Arra mérget vehet, hogy nem úgy lesz, ahogy ő mondja. Még hogy itt vegyek be bármit, vele. És ha tényleg megöl? Ha kirabol, vagy megerőszakol? Menni akarok, eltűnni innen, ebből a mocskos, ocsmány lakásból minél előbb.
Örülök, hogy nem veszi észre, ahogy lassan haladok egyre közelebb hozzá. Sokat számít, így nem kell majd verekednem vele. Legalább is nagyon remélem. Épp próbálom méregetni a távolságokat, hogy mégis hogy kivitelezzem, amit szeretnék, mikor elkapja a karom, és magához ránt. Majdnem botlok is, és tényleg nekicsapódva végzem, de nincs nagyon időm örülni, hogy nem kell hozzá simulnom, mert megcsókol, és ezen úgy meglepődök, hogy egy pillanatra nem is tiltakozom. Pont úgy csókol, ahogy én szeretem. Akaratosan, követelőzően és határozottan. Mégis magamhoz térek, és a mellkasára tenyerelve ellököm magamtól.
- Te idióta pöcs! - Igyekszem minden erőm beleadni a lökésbe, hogy minél messzebb kerüljön tőlem, nekem pedig egy lépés kell, hogy az asztalhoz érjek, és felkapjam a pisztolyát. És így is teszek. //Nem hagyhattam ki.// Iszonyú bénán áll a fegyver a kezemben, mégis egyből felé fordítom, két kézzel tartom, a könyököm teljesen kinyújtva, és ráfogom erre az idiótára. Mert az, akkor is, ha összezavar, ha jó lenne még egy csók tőle, mert elég jól csinálja. Basszus már, koncentrálj!
- Tuti a farkad is penészes, én aztán hozzád nem érek! - Felé lépek egy határozottnak szánt tétova lépést, közben közte és a pisztoly között ingázik a tekintetem. Hogy mégis hogy a francba kell fogni? Ujjam a ravaszon, az tiszta sor, de valamit kell csinálni. Nehéz úgy kitapasztalni, hogy folyton a másikra kell néznem, nehogy megtámadjon. Azért minden mozdítható részt megpöckölök, húzogatok, hátha sikerül kiélesítenem. Kár, hogy rontja a képet, hogy úgy remeg a kezem, mintha negyed órája jégkockák között ülnék.
- Így 90 dolcsit sem kapsz. Adj valamit, és kérem a kulcsot. - Egyik kezemmel elengedem a pisztolyt, felé tartom, feltartott tenyérrel, hogy abba tegye, dobja, vagy ahogy akarja, csak jutassa el nekem az ajtó nyitját. Már ha nem ad semmit, akkor is lelépek, csak el innen.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Kedd Aug. 26 2014, 16:33

Egyik pillanatban unom ezt az egész szart a következőben meg élvezem. Már én is hülye vagyok, kikészít, hogy ezermillió éve nem lőttem be magam rendesen. Kellene már valami jóféle anyag, ami ellazít, ami segít kikapcsolni a gondolatokat, ami kimarja ennek a hülye picsának az emlékét belőlem.
- Szerintem kurva nagy tévedésben vagy kisanyám, mert a te ismerőseid azért nem nézik, hogy hol vagy, mert örülnek neki, hogy nem ott, ahol ők. El sem lehet téged viselni! Hát agyfaszt tőled az ember egy percen belül! - azt fel sem veszem, hogy bárkije is kettécsapna engem. Persze, mondhat bármit, ki hiszi el neki? Én biztosan nem. Ha annyira nagyon védeni akarták volna, akkor mi a faszért engedték egyedül császkálni? A vak is látja, hogy fogyatékos, az ilyet kézen fogva kellene vezetni a zárt osztály felé ott meg rábaszni egy kényszerzubbonyt, nehogy kárt tegyen másban.
Az is az ő hibája, hogy majdnem kettéesik az asztal. Mondjuk akkor azt is vetettem volna vele, nem csak öngyújtót.
- Hát te kibaszott flúgos vagy! – kínosan felröhögök. – Azt akarod, hogy üssem ki magam, és hagyjam, hogy te szépen, mint, aki jól végezte dolgát itt hagyj a gecibe? Aztán ha elviszed mindenemet? Ne magadból indulj ki, én tudok gondolkodni veled ellentétben. Agy – megkocogtatom a fejemet – tudod, egyeseknek itt van. Tudom, hogy neked nincs, de talán már elbeszélésekből hallottál róla. – a további prédikációját szánakozva figyelem. Legalább ha jól elő tudná adni magát, de nem, a saját szavaiba kavarodik bele. Édes jó istenem.
- Nem is a haverod hanem a pasid? Ezt így most döntötted el ugye? Örülök ha megbeszélted magaddal a kapcsolataidat. Ezek egyébként képzeletbeliek? Szoktál hangokat is hallani ugye? Ne higgy nekik, amikor azt mondják, hogy normális vagy, hazudnak! – egyáltalán nem tudom már komolyan venni. Annyira fájdalmasan gyerekes. Valami elkényeztetett luxus ribanc, akinek füttyszóra nyalják a seggét. Csak most beleunt abba a fene nagy áloméletbe és lázadni szeretne gondolom, ezért vágyakozik mindenféle mesebeli sárkány után, hátha utána királyfit kap mellé.
- Azt mondod nem vagy dedós, de fel akarod támasztani a sárkányokat? – kérdőn szökik fel a szemöldököm és döbbenten pislogok felé. Ilyen nincs, itt valahol lennie kell egy kandi kamerának.
- Iskolába? Te? Hova vesznek fel ilyeneket?! – kikerekednek a szemeim. Biztos, hogy nem önerejéből került be akárhova is, hanem apucika sokat tejelt az igazgatónak és, mint egy vastag tárcájú támogató szeme fénye rontja ott a levegőt. Mondjuk, ahova én fogok járni, az sem tűnik valami hűűű de egyenes helynek, lévén hogy engem is felvettek. Azt sem tudom mi a neve, valami F, Fra…Fre…Fa..tudja, a faszom. Falanszter.
- De, a 90 kurva kevés. 100 alatt szinte senki nem fog neked adni, én meg pláne. Az enyém minőségi áru, nem mindenhonnan összesöpört por. – kell a pénz. Rohadtul kell, mert csóró vagyok, mert utálom ezt a lepratanyát, ahol lakom, utálom, hogy nincs kocsim, utálom, hogy a legolcsóbb szarokat kell megvennem és nem mellesleg az egyetemhez se ártana némi megtakarítás. Hiába nem jutok messze a tetves fityingjeivel, de mégis több, mint a semmi.
- Figyelj – próbálok normális hangnemre váltani, hogy úgy érezze tartom valamire, még egy megadó sóhajtás is eleresztek – Kicsit próbálj meg logikusan gondolkozni… ~bár tudom, hogy erre eredendően képtelen vagy~ … nekem ez nyers üzlet. Abból semmi hasznos nem származik ha megöllek. Az csak egy plusz gond, mert elkell tűntetnem a hulládat és halottan esélytelen, hogy egy dollárral is többet tudj perkálni nekem. Most azt mondod, hogy csak egyszer akarsz ilyet érezni, de ha kipróbálod, lehet akarsz még belőle. Nem feltétlen rögtön, de egy hónap múlva. Na az nekem ismételten pénz. Érted? - olyan szájba rágósan magyarázok, mintha egy két évessel társalognék. Hányingert kapok ettől a már majdnem kedves stílustól, utálom, de ha ezzel lehet előre jutni, akkor kénytelen vagyok. Másrészről, meg kurvára nem igaz, amit mondok, mert előadom, hogy eszem ágában sincs kitömni ólommal, holott a legszívesebben már régesrég megtettem volna.
Időközben valami átfordul bennem, feltörnek a vágyak, meg a nő hiány és, mint az ismeretes megcsókolom. Attól, hogy nem hátrál el rögvest feldobol a vérem, még erősebben húzom magamhoz és még mohóban tapadok az ajkára. Mérgesen morranok fel, amikor ellök, kezdtem beleélni magam, hogy nem fog tiltakozni.
- Bazd meg! – ennyit a jófejségemről. Egy árnyalatnyit lesápadok, amint meglátom a pisztolyt a kezébe. Ez cseszettül nem volt betervezve…Rettenetes, ahogy a 21-est tartja, még nézni is rossz. Kattogok ezerrel, szinte hallom ahogy füstöl a fejem. Ezt beszoptam...megint.
- Tessék, lőj le! – felemel a kezeimet úgy lépek felé egyet. Minden izmom megfeszül az idegességtől, hát baszki mi a rákot csinál ez azzal a nyomorult stukkerral? Mit nyomkodja? Nenenen, azt ne úúúgy, tönkre fogod tennii, nehehehheee. Ezért megölöm. Az arcom nagyjából olyan, mint egy kőszoboré, totál pokerfész, muszáj nyugodtnak látnia, nem hiheti, hogy a kezében van az irányítás, mégse lenne tanácsos most tovább hergelni. Nagyot nyelek.
- Nyomj belém egy golyót és utána elmondhatod magadról, hogy te is öltél embert, hogy te sem vagy egy fél fokkal sem jobb azoknál, akiktől eddig irtóztál. – kicsit remeg a szám, még ég az előbbi csóktól. Remélem nála bejön az érzelmekre gyakorolt nyomás. Nem ma kezdtem, velem is eljátszották ezt párszor, de azoknak az időknek régen vége. Amúgy meg, mérget vennék arra, hogy ha rám lőne el sem találna. Amilyen bénán szorongatja szegény kis drágaságomat…
- Tedd le a 90-et az asztalra, mellé a stukit és hozom neked a sárkányokat! – persze, hogy nem fogom ezt csinálni, de ez már a jövő zenéje…

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Csüt. Aug. 28 2014, 22:22

Zavar, hogy sérteget, durcásan nézek rá, basszus, mit gondol ez magáról, hogy ilyeneket mond? Mikor nem is ismer sem engem, sem pedig a barátaimat.
- Hát pedig te vagy tévedésben. Engem igenis szeretnek a barátaim, és szeretnek is velem lenni. Képzeld el, ha nagyon tudni akarod, akkor elmondom, hogy ők hívnak bulizni, és nálam is szoktak aludni, mert szeretnek velem lenni, jó? - Dühösen nézek rá, komolyan, ezt hogy gondolja? Engem tökre szeretnek. Oké, van, akit néha kicsinálok, de ő megmondta, nem vagyunk haverok. Tudom én, több lesz ez annál, mert belém fog szeretni. Tutira. De addig is, majdnem mindenki szeret, úgyhogy ez a kis dílerke igazán befoghatja, mielőtt orrba vágom.
- Miért? Van bármid, amit elvihetnénk? Ne röhögtess már. - Direkt nagyon szánakozó pillantásokkal nézek végig a szobán. Mit félt? Max az élete érhet itt valamit, bár abban is kezdek kicsit kételkedni. Szerintem senkinek nem tűnne fel, hogy ha ő meghalna. Mondjuk igaz, hogy ezen a környéken ez talán mindenkiről elmondható. De tervem felhúzni az agyát még sokkal jobban. Legyen csak ideges, és had menjek.
- Meg gondolom úgyis hozzá vagy szokva, úgyhogy... - Vállat vonok, nem tudom, hogy ez hogy működik, de tuti hozzá lehet szokni. Vajon miért lehet, hogy ennyire mocskos putriban él? Naná, hogy azért, mert minden pénzét drogokra költi. Akkor simán adhatna nekem is, és mehetne mindenki a dolgára. De az, hogy majd én próbálom ki, és utána fizetek, azt elfelejtheti. Nekem sokkal több veszteni valóm van, még ha csak egy ruha van is rajtam.
- Nem képzeletbeliek. Igenis a pasim, és járunk. Meg szoktunk kézen fogva sétálni is, meg szexelünk. És igenis teljesen normális vagyok, és minden barátom valódi. És hiába nem hiszed, akkor is szeretnek. Oké? Amúgy is, semmi közöd ehhez az egészhez, jó? - Karba tett kézzel ugrom neki, csak szavakkal, de ha így folytatja, simán nekimennék máshogy is. Még a lábammal is dobbantok egyet, mint egy kisgyerek, de ideges vagyok tényleg. Most, hogy nincs nála a pisztoly, még sokkal könnyebb dühösnek lennem, és az is egyszerűbb, hogy nagy legyen a szám. Naná, így könnyű.
- Te hogy lehetsz ennyire idióta? Tudom, hogy a sárkányok nem léteznek. De van olyan cucc, amivel be lehet haluzni őket. Tudod... te ne tudnád? Ne játszd már a hülyét, komolyan. És még te kérdezed, hogy engem hova vesznek fel? Csodálom, hogy még életben vagy, amilyen idióta vagy, te barom! - Újfajta taktikát választok tényleg, szeretném felidegesíteni, nagyon, de nagyon. Annyira, hogy elboruljon az agya, hogy hülyeséget csináljon, és hogy én leléphessek innen végre, ha lehet, akkor ráadásul nem is üres kézzel.
- Persze. Ezt a.... munkakörülményed miatt nehezen hiszem el. Örülök, ha nem súrolóport adsz el felhigítva valami cuccal. Miért bízzak benned? Mi van, ha megmérgezel? Ha kórházba kerülök? Apám az egyik legjobb ügyvéd, hidd el, neked véged, ha megmérgezel! Szerinted kinek fognak hinni? Nekem, hogy bedrogoztál valami bulin, vagy neked, aki.... cöh... - Újra körbepillantok lekicsinylően. Nem szeretek Apával vagdalkozni, de komolyan, kapjon már észhez. Én akarok nála vásárolni, és megmondtam különben is, hogy mennyi pénzem van, mit hisztériázunk még mindig ezen? Legalább két napig ehet belőle. Bár tény, hogy a penész eltüntetésére kevés. Mondjuk egy seprű meg egy szivacs még belefér.
Erre magyarázni kezd, és megint változik a stílusa. Komolyan, ezt úgy utálom bennük. Most úgy csinál, mintha normális lenne. De valamit azért csak elér, mert kussban maradok, és hallgatom amíg beszél, nem vágok a szavába. Magyaráz, én meg engedek a karjaim szorításán. Tény, ez tényleg igaz, amit mond. Neki holtan nem sokat érek, de... attól még nem érzem magam biztonságban a társaságában.
- Értem. De elmondtam, hogy csak egyszer akarom. Nem lehetsz biztos benne, hogy visszajövök. Ezért én nem lehetek biztos benne, hogy nem fogsz bántani. Én értem, amit te mondasz, de én... én nem bízok meg benned. - Rázom a fejem. Meg emellett nem hiszek abban, hogy komolyan visszajönnék. Hozzá biztos, hogy nem. És ebben nagyon biztos vagyok. Ha tényleg szükségem lesz még egyszer valamire, amit nagyon kétlek, akkor mást fogok keresni, nem kell ez a pszichopata még egyszer.
Annyira agyalok, hogy ez az idióta meg megcsókol, és szomorú, de elég jól csinálja. Arra pont elég, hogy ne üssem pofon, és szaladjak el. Mondjuk nem vagyok az elrohangálós típus, meg nem is tudnék hova. De hogy visszacsókolok, engem is meglep. Még közelebb húz magához, erőszakosabban csókol, és annak ellenére, hogy bejön, vagy pont ezért lököm el magamtól, mire káromkodik. Igyekszem dühösen nézni rá, hogy mégis mit képzel? De basszus, tök jól csókol, pont ahogy szeretem. Ezt nem hiszem el!
Mégis megszerzem a pisztolyt. Zavarban vagyok az előbb történtektől, össze vagyok zavarodva, és ideges is vagyok, de az leginkább a pisztolytól a kezemben. A srácnak egyből a magasba lendül mind a két keze, mire azért halványan elmosolyodom. Akkor ez tényleg úgy van, mint a filmekben. Akinél a fegyver, annál a hatalom. Próbálom azért kiélesíteni, vagy mi a rákot csinálni vele, az meg bíztat.
- Idióta vagy. Nem akarlak lelőni, te hülye. - Tényleg nem, majd ha muszáj lesz, vagy valami ilyesmi, de elsütni sem szeretném a fegyvert. Gyűlölöm, hogy a kezemben van. A hideg fém nyugtalanít a tenyeremben, az meg izzad is, és hiába pöckölgetem, feszegetem, nem tudom, hogy mit csinálok.
- Én nem! Nem akarlak megölni. Nem akarlak lelőni, én nem tudnálak, én csak... basszus, én nem akarlak lelőni! Nem érted? Engedj ki, és nem esik bajod. Basszus, ne csináld már! Komolyan, figyelj... csak... nem akarlak bántani... - Idegesen a hajamba túrok, egyre jobban remeg a kezem. Az enyémben van a pisztoly, mégis én visszakozok, és kezdek egyre jobban bepánikolni. Még közelebb is lép hozzám, én meg hátrálok egy lépést, legalább, amíg az asztalt elérem. Kinyújtom magam elé a kezem, hogy ne jöjjön közelebb, a pisztoly csak megállítja. Kár, hogy annyira remeg a kezem, hogy már engem zavar a látvány. Akaratlanul is lepillantok az ajkára, miért csókolt meg? Mi a francért csókolt meg? Nem akartam, nem kértem! Miért csókolt meg? Jó volt basszus, miért kell egy ilyen kreténnek jól csókolnia?
- Leengedem a fegyvert. Megkapom, amit akarok. És utána fizetek. - Hadarom neki idegesen. Hátrálnék még, de ott van mögöttem a mocskos asztal. Tekintetem most már nem csak közte, és a pisztoly csöve között jár, az ajtót is bele vettem a körbe. Egyre idegesebb vagyok, újra a hajamba túrok, majd két kézzel fogok a pisztolyra.
- Ne gyere közelebb! - Fenyegetem hadonászva a pisztollyal, hangomban is idegesség és most már pánik bujkál is benne. Hiába nem történt semmi, a pisztoly a kezemben halálos félelemmel tölt el. Addig hadonászok, és mutogatom, hogy merre menjen, mire véletlenül meghúzom a ravaszt, és a hangból ítélve még korábban sikerült kibiztosítanom a stukkert. Felsikoltok, mikor meglátom, hogy ki van szakadva az inge.
- Ne haragudj! Jézusom! Sajnálom! Véletlen volt! Úristen, ne haragudj! Basszus. Basszus! - Alig két másodperc alatt történik minden. Ahogy eldobom a fegyvert, felé ugrom, és a karjára szorítom a kezem. Fel sem tűnik, hogy nem folyik az ujjaim között a vére, legfeljebb a tenyerem lehet kicsit véres. A golyó valahova mögöttünk a falba fúródott, kiszakítva a srác ruháját, és éppen kicsit megkarcolva a bőrét, de ez nekem nem tűnik fel, már látom magam előtt, ahogy elvérzik, és nekem kell eltusolnom az egészet, és eltüntetnem a hulláját. Pánikolva, folyamatos bocsánatkérések és káromkodások közepette próbálom elállítani a vérzést. Mert tuti vérzik, csak befolyik az inge alá.

Tárgy: Re: The first... - Judith & Richard Vas. Aug. 31 2014, 22:07

Hiába pislog úgy felém, mint valami hisztis picsa ezzel rohadtul nem fog meghatni. Most komolyan, meddig játssza még itt a fejét? Mikor esik le neki, hangosan koppanva, hogy kurvára nem kellene itt pattognia, mert a pisztoly továbbra is nálam van, ő pedig még mindig egy full idegen helyen dekkol velem. Kereshetik, jó, még talán azt is elhiszem, hogy előbb utóbb feltűnik valakinek, hogy nincs ott az ütni való ribanc, de erősen kétlem, hogy ez ma történne meg.
- Oké, elképzelem. Vannak barátaid, van valami génkezelt házi korcsod, talán még valami faszid is. Elhívnak, kurva szociális életet élsz, de jó is lehet neked. Kár, hogy ez csak képzelet. – szúrok bele még egyet. Nem célom megbőgetni, de ha így haladunk, lehet, hogy még fogom tettek nélkül is. De hát ha egyszer ennyire fogyatékos? Hogy az agysejtjeim öngyilkosságot követnek el miatta? Miért nem baszta már tarkón valaki egy bézbóz ütővel? Miért lettek ennyire toleránsak az emberek? Értem, hogy kicsi az a kerítés…de ennyire?
- Édes Istenem…- fáradtan a tenyerembe temetem az arcom és hitetlenkedve csóválom a fejem. Azt ki sem fejtem neki, mert képtelene lenne felfogni, hogy egy dílernél azért szokott lenni egy s más értékes dolog, mert nem az a fehér nem hintőpor a hamvas bőrű babák seggére.
Tény, hogy ezeket ebből a szobából nem látja, mert rendesen el vannak zárva, de ha már anyagot akar, azért sejthetné, hogy lenne mit elvinnie. Bár ehhez meg már egy komplett logikai gondolatsor kellene, ami neki ugye nem az erőssége.
Hagyom, hadd tomboljon miszerint neki tényleg vannak hús-vér ismerősei, meg pasija. Hát jó, legyenek, de egy lekicsinylő ciccentésnél nem kap többet. És baszdmeg még én vagyok az idióta! Hát meghülyülök!
- Az nem jutott eszedbe, hogy mindenkiből mást vált ki? Hogy nekem sárkányok vannak, neked meg mondjuk füstölgő hupilila bukfencező hódok? Akadj már le a sárkány témáról, mert agyfaszt kapok tőle! – járkálok is össze-vissza, hogy ne menjek neki rögvest. Csodálom, hogy hajszínileg nem szőke, az jobban illene hozzá.
A soron következő szánalmas vádaskodása után kifejtem neki miért is jobb nekem ha nem döglik meg, még ha minden egyes szavam után félő, hogy ránkroggyan a plafon.
- Nem lehetek biztos benne, de legalább a lehetőséget fent hagyom! – tekintve, hogy a sírból már aligha császkál vissza máshova.
Közben engem is elragad valami nyárvégi kangörcs, csattan a csók és engem visz magával a szex hiány. Jegyzet magamnak: sürgősen meg kell kefélnem valakit, ha ettől nem tudok normális koncentrálni. Rendesen beszívom, úgy torkos borzosan. Hozzá kerül a stuki, amit rossz nézni is. Tudom, hogy nem találna el vele, de könyörgöm…hogy a jó retkes életbe tartja! Annak lelke van, nem szabad így…ne, légy szíves, ne tedd tönkre!
- Nem? – felszökik a szemöldököm, belül pedig megnyugszom. Lehet jobb lenne kinyiffani, sok szartól mentesülnék akkor. Döbbenten pislogok amikor hadoválni kezd. Felfogtam, hogy nem akar bántani, mi a faszért mantrázza ennyit?
- Tedd le! – ellentmondás nem tűrve parancsolok, de nem ordibálok, mert akkor a végén tényleg lepuffant.
- Tedd le, én hozom a sárkányfüvedet és mindenki boldog csak tedd már le, mert rossz nézni, amit művelsz vele! – szegény szerencsétlen 21-esem nincs ilyen bánásmódhoz szokva. Az ajkam vonallá préselődik, ahogy követem a tekintettel, ahogy…
- Ááháááhááááá! BASZD MEG! MI A FASZT CSINÁLTÁL???!! – a képem eltorzul a fájdalomtól. Ég a karom és érzem, ahogy vékony patakokban csorog a vér is belőle. A kezemet rászorítom oda, ahol súrolt a golyó. Odavánszorgok a legközelebb eső székhez.
- MI A JÓ KURVA ANYÁDAT CSINÁLTÁL, TE HÜLYE PICSA?! HOGY LEHETSZ ENNYIRE KIBASZOTTUL SZERENCSÉTLEN???!! – idegesen fröcsögnek belőlem a szavak, kurvára fáj, meg csíp, meg kiskutyafasza.
- Hozz már valami nedves rongyot! – elkezdem gombolni az ingem, letolom a vállamról méricsgélem mennyire mélyen horzsolt. Elég erőteljesen vérzik, amit nem ártana minél előbb elszorítani. De ez jelen pillanatban nem aggaszt annyira, mint a feltolakvó emlékkép, hogy mi történt legutóbb, amikor eldördült a házban egy lövés és…három erőteljes kopogás szakítja meg a szitkozódásomat.
- A kibaszott kurva életbe…- mint mondtam a házban íratlan törvények uralkodnak. Ha te nem bántasz mást, az se basztat téged. Puszipajti sose leszel senkivel, de legalább nem dugnak karót a seggedbe és pörgetnek meg párszor tűz fölött. Viszont egyet mindenki elakar kerülni, a zsarukat. Ezért maguk között simítják el a balhé szagú ügyeket, válogatott módszerekkel. Ilyen például ha valaki lövöldözik. Azt lakáson belül nem nagyon szeretik...
- Kinyitod, azt mondod a csajom vagy és mi csak dugtunk a szobában. Nem tudunk semmit, nem hallottál semmit. Azért nem én megyek ki, mert én fekszem az ágyon felálló fasszal. – nem kell, hogy értse, a lényeg, hogy csinálja, mert különben nagy bajban leszünk mind a ketten. Szemmel próbálom jelezni neki, hogy vetkőzzön neki, hogy hitelesebb legyen a mese közben pedig buzgón imádkozom valakihez az egekben, hogy most az egyszer ne pofázzon, hanem engedelmeskedjen.

Fejtegeti, hogy miért is nem éri meg neki, ha meghalok, de valahogy nem tudok bízni a szavában. Leginkább azért, mert agresszívan és bunkón viselkedik. Ki tudja, hogy mikor durran el az agya, de komolyan. Csak a fejem rázom, jelezve, hogy nem érdekelnek az érvei. Tudom, hogy nem fogok visszajönni, hiába hagyja meg a lehetőséget, elbukta. Nem tervezek rászokni semmiféle cuccra. És hiába forgatja ki a szavaim, tudja, hogy mit akarok, csak játsza a hülyét. És még meg is csókol.
Magamat is meglepem, hogy nem lököm le azonnal, csak pár másodperccel később, miután visszacsókolok. De akkor nem finomkodok, és még a pisztolyt is megszerzem. Ő meg persze bepánikol, de ezt nem bánom. Ijedjen csak meg picit. Ezzel csak egy baj van, de az hatalmas. Hogy én sokkal jobban beparázok attól, hogy a kezemben tartom a fegyvert, mint ő. Nem bírom ezt a fajta feszültséget, és még csak nem is az a féle, amit élvezek. Ettől tartok.
A fejem rázva magyarázom neki, hogy nem akarom megölni. Egyre kétségbeesettebben hajtogatom. Ki a franc adta a kezembe ezt a szart? Én nem akarom bántani, de most már nem tehetem le, egyszerűen... mentegetőzök persze, egyre jobban remeg a kezem. Nem vagyok egy sírós fajta, de most lenne kedvem, nagyon félek attól, hogy a kezemben van a stuki.
- Nem! - Hiába akarom letenni, és most félelmetesre vált a hangja is. Tudom, hogy jobb lenne azt csinálni, amit mond, de ha leteszem, akkor ő veszi fel, és lelő, és megöl. Nem akarok egy ilyen mocskos lakásban meghalni. Még egyáltalán sehol nem akarok meghalni. A fejem rázom, de azért hajtogatom még, hogy nem akarom és nem fogom bántani, csak adja oda, amit akarok, és engedjen el.
Király, hozza a cuccot, csak miért felém indul el? Az ő hibája az egész! Ha nem felém lépne, nem remegne meg ennyire a kezem, és nem lőném meg. A másodperc tört része alatt dobom el a fegyvert, soha a büdös életbe többet nem akarom megfogni. Ő meg ordít, én pedig mindjárt sírok.
Felé ugrok, most nem állok le vitatkozni, hogy ne sértegessen, mert neki van igaza. A karjára szorítom én is a kezem, sokkal jobban vérzik, mint kéne neki. Főleg, hogy egyáltalán nem kéne.
- Minden tök mocskos, nincs itt semmi! - Panaszolom, de végre elengedem a kezét, idegesen, ide-oda kapkodva nyitogatom a fiókokat és a szekrényeket. Találok egy konyharuhát a szék támláján, kihúzom a háta mögül, a víz alá tartom. Felfordul a gyomrom a lefolyó szagától. Mégis mikor takarították legutóbb?
- Ne haragudj, kérlek szépen! Nem akartam. Annyira nem akartam, sajnálom! Hívjak orvost? Beviszlek a kórházba, ne haragudj, basszus, ne haragudj! Ne ölj meg! - Fogom könyörgőre, miközben a viszonylag tiszta konyharuhát rászorítom a karjára. Nem örülök, hogy véres a kezem, hányingerem támad a sebtől, és magától a vértől. A vérnyomásom az egekben, a kezem, ha lehet jobban reszket, mint mikor a pisztolyt fogtam. Folyamatosan hajtogatom neki, hogy nem akartam, és a bocsánatát szeretném megkapni.
Kizökkent, ahogy káromkodik. Az ajtó felé kapom a pillantásom, végig nézek az ő arcán, és most fog csak el igazán a pánik. Hátrébb lépek, két tenyerembe temetem az arcom, majd beletúrok a hajamba. Reszketve fújom ki a levegőt.
- Mi az? Ki az? Mit akar? Véletlen volt! - Kezd sírósra váltani a hangom, és ezen nem segít az sem, hogy mintha félelmet látnék az arcán. De legalább is semmi jót. Az meg fel sem tűnik, hogy a vérét halványan elkenem a homlokomon, és még a hajamba is jut. Talán jobb is, lehet elájulnék.
A körmöm rágom, míg beszél hozzám. Bólogatva indulok az ajtó felé, de az be van zárva. Naná, miért lenne egyszerű? Mégsem nagyon vágyom rá, mi van, ha kinyitom, és egyből leszúrnak, vagy valami? Minden esetre a meséje nem tűnik rossz ötletnek.
- De ki van kint? Mit akar? Mit csináljak, ha be akar jönni? Mit akar? - Sorolom a kérdéseim, míg kigombolom a szoknyám, leveszem, így teszek a pólómmal is. A melltartóm pántját lerázom a vállamról, had lógjon, egyik oldalamon a bugyit is lejjebb túrom, hogy úgy nézzen ki, most rángattam magamra. A pólóm magam elé kapom, újra a hajamba túrok. Mégis mi a frászt csináljak? Mi van, ha átver, ha ez az egész... de nem, én lőttem meg.
- Nálad van a kulcs. - Felé lépek, hogy elvegyem a kulcsot. Remélem segít, mert nem akarok az összes zsebébe beletúrni. Az egyik elsőben meg is találom, kicsit rángatom, mire kijön, ha segít, akkor is. Bünhődjön csak. Vegyen fel egy kibaszott köntöst és intézze el ő. Miért nekem kell, komolyan, miért?
Közben megint kopognak, most már türelmetlenebbül, úgyhogy sietősre veszem a lépéseim. Alig találok bele a zárba, annyira remeg a kezem. Káromkodom egy kört, mire sikerül. Kár, hogy nincs lánc az ajtón, hogy ne lehessen rendesen kinyitni. Mégis csak résnyire nyitom, hogy a fejem kilógjon, látszódjon, hogy alig van rajtam valami, de eszébe ne jusson bejönni. Arra is nagyon figyelek, hogy ne vágjak rémült képet, pedig az előttem álló két méter magas kigyúrt állat nem éppen bizalomgerjesztő teletetovált karjaival, fekete ruhában. A gyomrom kavics méretűre zsugorodik, kérdőn nézek rá.
- Nem tudom. Nem hallottam... A barátnője. Mert?... Mondom, hogy nem tudom... Szerinted? ... Nem tud jönni... Mondom, hogy nem... Nem hívom ki... Mert nem tud jönni... Mondom... Nem. Szexeltünk... Igen, biztos. - Rázom a fejem, egyre gyorsabban kapkodom a levegőt, és csökkentem a rést az ajtón, szeretném kizárni ezt a kétajtós hústornyot. Kezem már a kilincsen remeg, másikkal markolom magam előtt a pólóm, iszonyatosan félek. Szeretném rávágni az ajtót, és most sokkal inkább kettesben maradni ezzel az idióta dílerrel.

Annyira kegyetlenül szerencsétlen, hogy az már valami rekord. Tényleg nincs rekord valamelyik szaros Guiness cuccba? Ha nincs akkor bekell vezetni, őt pedig kurva gyorsan beleírni majd fejbe baszni a könyvvel!
Úgy érzem, mintha lelkes lángnyelvek akarnák felzabálni a karom, a vér is ömlik belőle, ez meg csak itt bámulja. Mi a faszom talán van valami képessége, hogy szemmel elállítja?
- Jól lesz az, csak adj már végre valamit, baszki, mert elvérzek! – idegesen kiáltok felé. Most mit hitt? Sajnos selyembe csavart kasmírral nem tudok szolgálni. Szinte kitépem a kezéből a rongyot, letörlöm a vörös foltokat és szorosan a seb felé csavarom. A szánalmas sajnálkozása miatt meg kedvem lenne szájba kúrni. Hiába járja itt a kanossát, nem megyek vele semmire.
- ORVOST?! – erre felkapom a fejem és hitetlenkedve hörgök felé. Oda mutatom neki a másik karom, ami tele van apró tűszúrásokkal. – ORVOST?! Baszod, ez most komoly? – a buzi fehérköpenyesek kapásból vágnának be valami elvonóra, nyakamra küldenék az egész zsernyák kompániát és engem meg egy laza 6-7 évre hűsövre tennének. Orvost…hát baszdmeg azt. Erősen nyomom a kötést, érzem, hogy már éppen csak csordogál.
- Magadat vidd a kórházba, csinálj valami agybeültetést! – megölni már amúgy sem tudnám, a 21-essel jelenleg legalábbis nem. Egy golyó volt benne, ami most a falban pihen. Ettől függetlenül még megfojthatnám, ha éppen nem akarna lerohadni az ehhez szükséges végtagom.
Beüt a krakk, hallom, ahogy dübörög valaki az ajtó felől, én pedig lesápadok. Ez most kurvára nem kéne, főleg, hogy töltetlen a stuki, szóval max puszta kézzel tudnék boxolni, de ugye…
- Hát ő pont leszarja, hogy véletlen volt! – kínosan felröhögök, jobbat nem tudok csinálni mert én is fosok rendesen. – De nehogy most kezd bőgni, baszdmeg! – még csak az hiányozna. Egy meglőtt kar, egy rinyáló kurva és egy kétméteres vadállat. Ez itt a Taylor féle hosszú, boldog élet receptje, tessék kipróbálni.
- Nem akarod tudni. Nem kell tudnod. Nem fogod megtudni. Csak csináld és ne baszd el! – remélem leveszi a hangsúlyomból, hogy ez most tényleg komoly, itt nem csak hozzám hasonló hülye gyerekek fognak vagdalózni. Előkotrom neki a kulcsot, még egy gyors könyörgés, hogy ne most akarjon lelépni, mert akkor én itt döglök meg.
- Majdnem megöltél, ennyivel jössz nekem! – azért odaszúrom neki, amilyen kis muskátli még talán bele is rezdülne a lelkiismerete. Adná Isten vagy kicsoda. Hallom, ahogy kattan zár és szinte ráomlik az ajtó. A mélyen dörgő hangból tudom, hogy Alex érkezett, aki nem is ember hanem igazából egy ogre és egy hegyi troll nászából kiszakadt selejt.
Ledőlök, amint meghallom, hogy mennyire szánalmasan habog. Meg fogunk pusztulni, mind a ketten.
- Homlokoddal mi lett bogaram? – értetlenül kapom fel a fejem, mi van a homlokával? MIT CSINÁLT EZ AZ IDŐTA RIBANC A HOMLOKÁVAL?! Körbe nézek mi az, amivel kicsit ki tudnám ütni azt a taplóállatot ha beindulna. Konyhakéssel esetleg... jobb nagyon nincs kéznél. Elhúzom a számat a gondolatra, hogy a jó kis pisztolyom helyett olyan szarra fanyalodok.
- Ne bassz át, micsinál Taylor? – biztos vagyok benne, hogy ha nem rizsál neki össze valamit akkor csattanni fog az ajtó és azt csak remélhetem, hogy az az idióta picsa nem menekül el valamerre a messzeségbe és hagy engem magamra, mert akkor a haját is letépem a fejéről…ha túlélem.

Ezért gyűlölöm a fegyvereket. Még csak kétszer volt a kezemben, és bár elsőre semmi nem történt, akkor is ideges lettem, és féltem, ahogy most is. Csak most még ez az idióta is idegesít, így megtörténik a baleset. Hiába dobom el egyből a fegyvert, nem tudom már visszacsinálni. Megpróbálom én is leszorítani, de addigra megteszi ő, és rongyért küld. Amit persze nem találok túl könnyen, a srác meg idegbeteg lesz, úgyhogy végül csak odapasszolom neki a nem túl tiszta konyharuhát.
Körülötte ténykedem, míg bekötözi magát, és szerencsére nem nagyon látom, hogy milyen sebet ejtettem rajta, annyit látok, hogy eléggé vérzik. De ahogy megemlítem az orvost kiakad. Hát baszki, ennek semmi nem jó. Én viszont nem fogom itt hagyni, hogy elvérezzen. Még a végén feljelent, és börtönbe csuknak. De csak nem megy rendőrségre... meg Apa is segít. Mit mondanék neki?
- De nem, komolyan. Orvos kéne. Lehet össze kell varrni. Én nem tudok varrni. Valamit csinálni kell vele. Ismerek valakit, lehet, hogy ő tud valakit, aki nem olyan orvos... tudod... vagy itt valaki? Nem ismersz valakit? Elmegyek érte, komolyan. Nagyon vérzik. Legalább valami normális kötés. Ha letépjük az inged ujját, azzal jobban le tudjuk kötni. Vagy kell valami kötél. Van köteled? Szárító, vagy valami? De komolyan, elkötjük, és akkor nem kell levágni a karod! - Reagálom egyből túl az egészet, de az tény, hogy nem akarom, hogy baja essen. És komolyan beszélek, bár nem tudom, hogy tudnám idecsábítani az ismerősöm, meg azt sem, hogy be mernék-e bárhova menni, ahova küld, de hamar megoldódik a probléma, mert dörömbölnek az ajtón, én pedig frászt kapok. El is múlna, ha nem néznék rá az arcára, mert attól pánikolnia kell az embernek, én pedig lelkesen teszem is.
- Mi az, hogy leszarja, basszus? Nem sírok. De véletlen volt. Oda kéne menni, megmondani, hogy véletlenül elsütöttem. Beengedni, hogy megnézze, a falban van a golyó, és ennyi. Visszamenne a dolgára. Komolyan, én nem akarom, hogy... - A számat rágom, de azért csinálom, amit mond. Jól látja, mert most nagyon a sírás határán állok. Folyamatosan a hajam túrom, idegesek a mozdulataim. Megkapom a kulcsot, a szabadulásom kulcsát, de most valahogy nem villanyoz fel. Sokkal inkább úgy érzem, mintha újra a pisztoly lenne a kezemben. Félek tőle, tartok attól, hogy ki kell nyitnom az ajtót.
- De basszus. Mondj valamit, legalább tudjak róla valamit. Ne csináld már! Komolyan! Jövök ennyivel? Én jövök ennyivel? Te cipeltél fel, és szegeztél nekem pisztolyt, te kretén barom! - Akadok ki teljesen, és késztetést érzek, hogy visszalépjek elé, és ököllel a karjára csapjak. Természetesen a sebesültbe. De persze nem teszem, hanem az ajtóhoz lépek, és kinyitom. Egyből elszáll minden mérgem a srác iránt, és félelem gyűlik a helyére. Kapaszkodom az ajtóba, ahogy próbálom megértetni vele, hogy nem történt semmi. Nehéz úgy, ha az ember leányának dugdosnia kell a kezét, annyira remeg.
- A homlokommal? - Egyből odanyúlok, és az ujjaimra nézve a srác vérét látom magamon. Fantasztikus. Én ne basszam el, de ő elfelejt szólni arról, hogy véres a homlokom? - Semmi. Lekvár. Tudod... összekenjük egymást... aztán lenyaljuk... csak éppen megszakítottál valami faszsággal. - Remeg a hangom, ahogy mondom, de talán, esetleg, van egy kis esély rá, ha látja, hogy nem érdekel miért jött, akkor elmegy innen. Nagyon remélem, mert szerintem egyetlen egy jól irányzott ütéssel ki tudna csinálni, de legalább is hosszú távú eszméletvesztést idézne elő nálam. Igyekszem minél magabiztosabbnak, és morcosnak lenni, amiért éppen ugye szex közben szakított meg elvileg. Hát nehezen megy, a szekrény meg csak kötekszik, és nem teljesen hiszi el, amit mondok, de én kitartok a sztori mellett.
- Basszus, komolyan ennyire sötét vagy? Ágyban van. És engem vár. Úgyhogy ha jót akarsz, akkor leszállhatnál rólam, mert dolgom van. - Ezzel a zárással kapaszkodom bele az ajtóba, és csukom rá az orrára. Vagy lassú, vagy nem számít rá, nem tudom, de a zár kattan, én meg egyből elfordítm a kulcsot benne, hátamat az ajtónak vetem, alig kapok levegőt, mégis úgy kapkodom, mintha most futottam volna fel oxigénmaszk nélkül a Csomolungma.
- Egy ember a házból. Valami kretén lövöldözött, azt kérdezte, mi voltunk-e. De mondtam neki, hogy még csak nem is hallottuk. Szex közben nem nagyon figyelünk másra, igaz, édes? - Mondom számításaim szerint elég hangosan ahhoz, hogy ez a troll még mindig itt áll, hallja, hogy éppen beszámolok. Közben remegő kézzel törlöm le a homlokom, kéne egy tükör, de sejtem, hogy nála még az is olyan mocskos, hogy nem fogom magam látni benne. Belebújok a pólómba, de nem lépek el az ajtótól.
- Menjünk el innen. Kérlek szépen, vigyél ki innen. Másszunk ki az ablakon, hátsó ajtó? Hátsó lépcső? Vegyél fel kabátot, nem érdekel, de könyörgöm, menjünk el innen! - Suttogok. Most már maradok vele is, csak ne hagyjon egyedül, mert félek. A pánik újra kezd eluralkodni az idegeimen. Nem merek ellépni az ajtótól, mintha bármit számítana, hogy nekidőltem. Mégis oldalt fordulok, a fülem rátapasztom, hallgatózom. Most vagy fejbe fognak lőni, vagy megússzuk. De öt percet nem bírok már ki itt, remélem látja.

karakterinformáció

» Judith&Amy
» Minden kezdet.... Judith - Vincent
» Action - Judith & Damien
» Találkozás ~ Judith & Vincent
» Játszadozás - Judith- Vincent

The first... - Judith & Richard

The first... - Judith & Richard

Similar topics

Similar topics