Szerda van, ergo reggel letudom az úszás órám. Az úszásban az a jó, hogy jössz amikor akarsz mert általában van itt valaki és igazolja hogy leúsztad a másfél órát. Bár én igyekszem egy időben jönni, legyen valami heti rutinom. Rettentő szexi az egész, a hajam begyűrtem a fehér úszósapkám alá, a fehér bikinimhez passzolót választottam. Békésen úszkálok hol gyors-ban, hogy mellúszásban a medence egyik sávjában, de jó pár hossz után szusszannom kell egyet, nincs kedvem elmerülni mint egy darab kő. Oda is úszom ahhoz a széléhez ahol leér a lábam és a medence szélénél kikönyökölök, szuszogok, erőt gyűjtök a maradék 25 hosszra. Nem lehetek olyan puhány hogy ne bírjam leúszni! Uhh... hol vannak a régi idők, mikor még versenyezni is küldtek volna... messze, tova, ah.

Békésen leúsztam jó pár hosszt, de kell a megérdemelt pihenés, némi szuszogás, mert hát kijöttem a formámból és ennyi mozgást is bőven elégnek érzek. A medence szélén pihegek, kifele nézek, főleg a falon lógó óra fele, hogy nehogy többet legyek itt mint az idősávom engedi, mikor hirtelen a talpamhoz ér valami. Reflexből húzom fel a lábam és sikkantok egyet, berezonál a terem, ahogy a víz terjeszti a hangom. Mikor felbukik a víz alól egy ismerős alak olyan hangosan dübörög a szívem, mint legutóbb Marknak, már majdnem a képébe is üvöltöm, hogy Mark nem vagy eszednél, de ez nem ő. A sokktól amúgy is elszökött a hangom, a vér is az arcomból.
Az úszómester realizálja hogy vaklárma, gondolom magában elmormol egy "kölykök"-et és visszaül a helyére.
-Will, az isten áldjon meg, teljesen hülye vagy? A szívbajt hozod rám... úristen... - Lihegem, szorítom a kezem a mellkasomra, mert úgy érzem áttöri a bordáim a szívem és volt nincs. Nekem annyi. Hah, hogy én folyton megszívom ezekkel, kész vagyok. Kell némi idő, míg magamhoz térek, mire nem érzem úgy, hogy szívrohamot kaptam.

-Haaah... KIS tréfa mi? Úristen, mi lett volna ha nagy lett volna? - Bele sem gondolok, lököttek ezek a fiúk, azt hiszik acélból vannak az idegeim.
Kitolja magát a vízből és leül a medence szélére, nem lenne egy rossz ötlet, de nekem ez némi idő lesz mert nincs a karomban most még erő.
-Nem... a lakótársamra. - Mondom ki az őszintét, ha már így rákérdezett. - Ide úszni járok, nem kukkolni. Ha meg meleg egészségére, addig is békén hagy és nem bámul meg! - Mutatom a hüvelykujjam lihegve, hogy ez jó dolog, lájkolom a melegeket az usziban.
-Hát ahogy elnézlek te nyersz és amúgy is pihennem kell kicsit mert össze-vissza lélegzem egy bizonyos illető miatt... - Nézek rá levágósan, hogy igen Will, te miattad. Bár nem sejtem, hogy örülne ha más kontextusban is használnám ezeket a szavakat rá.
-Hah, inkább fogadjunk másba. Vagy inkább más legyen a versenyszám. - Szedem össze magam és kiülök mellé a medence szélére. - Huh. Amúgy ha gondolod lejárhatunk úszni együtt is, uncsi egyedül. Hogy hogy erre? - Kérdezgetem, inkább szusszannék még, sokat úsztam az előbb, jól esik ücsörögni, főleg hogy végre nem 200 a pulzusom.

-Ha csak a hasát mutogatná... - Motyogom. - Mert ő ilyen. Így otthonos neki. - Mondom nemes egyszerűséggel, mert Lio tényleg ilyen.
-Hát igen, ha meghalok szívrohamban a te lelkeden szárad... meg Mark-én, na jó, ne vidd egyedül a balhét. - Mondom kegyesen, mert Mark miatt is kaptam már sokkot, az is hasonlóan erős volt.
-Nem szeretek az esélytelenek nyugalmával indulni, szeretem a kihívást, de azt is ha van esélyem, szóval... - Vonok vállat, ez nem félelem, hanem inkább előrelátás és sikerorientáltság.
-Minden héten ilyentájt, kivéve ha Gwennel vagy Maisyvel (remélem jól írtam >.<) műszakot cserélek. - Csak hogy tudja mire számítson, mert van hogy így kihagyok egy-egy alkalmat.
-Annyira azért nincs hideg, de a partra kimehetsz szerintem ha nem szereted az uszodát. - Mondom neki, elvégre 17-23 fok között ingadozik a hőmérséklet, csak nem éri meg nyitva lenni a turistaszezon miatt valszeg.

-Nem számít, hagyjuk. - Legyintek, hogy engem nem nagyon érdekel, szóval őt sem kéne izgassa. Na meg Lio semmi újat nem mutatott, nem túlzottan köt le a dolog. Kinőttem már rég ebből.
Elvigyorodom a kérdésén, gonoszkásan, oda is sandítok.
-Hmm... Lionel olyan nagyon izmos... meg olyan férfiállat... hmm.. tipikus macsó... - Gondolkodom hangosan, az állam ütögetve, de aztán abbahagyom a szívózást. - Egyikőtökkel sincs gond. - Nem kívánok választani, főleg ha úgy veszem egy kaptafa a kettő valahol...
-Öhm... talán imponálni akarsz nekik? - Vigyorgok rá kérdőn nézve, mert hát miért meséli ezt el nekem?
-Hát jó. - Nekem mindegy, én azért szeretem ezt mert megszoktam, másrészt jobban tudom mérni és figyelni mennyit úsztam és fejlődtem (vagy estem vissza).
-Hmm, inkább azt találjuk ki mi legyen maga a fogadás tárgya? Sportban valószínű te nyersz, de miben lehet még fogadni a lovasversenyen kívül? Nem szoktam. Ha találsz valami jót akkor beszélhetünk arról mi jár annak aki nyer. - Mosolygok, nem lesz könnyű dolga velem, kivéve ha valami jót mondd, mert akkor benne vagyok, miért ne?

-Örülök hogy leesett, amúgy szerintem két dudás egy csárdában alapon nem biztos hogy kijönnétek. - Mosolygok, mert hát... Lio amúgy sem kedveli az elsősöket.
-Hát... ne is, mert mit számít? Óh bocs... az egód nem viselné el! De kérdezd a csajokat, szerintem a fél egyetem megvolt neki... ők majd megítélik, melyikőtök nyerne. - Vigyorgok gonoszan, mert hát látom én hogy sérti a hiúságát, hogy vetélytársat adtam neki.
-Hát nézz már magadra, szerintem tuti. Amúgy is sokat sportolsz, én csak karban tartom magam, ennyi. - Hitetlenül mosolygok, hogy ez kész. Fura is lenne ha bealáznám, max sakkban nyernék... mert hát az is sport, ugyebár..
-Hát... igen, tudod az egyenlő esélyek, meg ilyen csekélységek... - Nézek rá, hogy nem egyértelmű?
-Ha-ha, megszólalt Mr. Tökély! Ó, hát akkor minden bizonnyal tökéletesen jársz-kelsz tűsarkúban, azta Will, nem is hittem volna! - Szívom a vérét kicsit, mert túl magas labda volt, nem lehetett kihagyni.
-Nincs, de te akartál annyira fogadni, nem de bár? - Mosolygok, mert nekem nincs ellenemre, ha kitalál valamit, de nekem nem fontos, hogy fogadjunk, ergo agyalni sem fogok rajta logikusan.

-Óó, de jó valakinek! - Sandítok rá, bár valahogy nem kétlem amúgy. Mindig is elég haverkodós volt, csak hát bunkó is.
-Ezt csak így? Egyéb kérés esetleg...? - Nézek rá hogy mi lelte, de ha már így kipattant a vízből, akkor komótosan én is kikecmergek és valóban nem sietek, meg a hajamon is kell szárítani, szóval nekem kell egy húsz perc.
-Egy magassarkúm sincs, tudod, tornacsukát hordok... - Irányítom a mutatóujjammal a figyelmét a lábamra, amin a tornacipő feszít. Max nyáron veszek fel magassarkút vagy ha kiöltözöm. Amúgy hülye lennék gyötörni magam vele.
Mikor mondja, elkísér a lakásig, hozzak két párt, eléggé furán nézek rá, hogy mi a fenét akar. Talán kicsit rosszallóan is nézek rá, hogy mi a szösz lelte, na meg hogy nem mondd semmit, de mondom neki várjon itt és tíz perc, jövök vissza. Ha megvár, akkor fenn ledobom a cuccom és hozok egy-egy magassarkút, de nem a kedvenceim, ki tudja mit akar? Na meg tudja ő milyen nehéz kényelmeset kifogni ezekből a gyötrelmekből? Na mindegy, lemegyek, mondom itt van, de mivel nekem fixen minden cipőm 37-es, így neki (az ő lábára valót) amúgy sem találnék, eszembe sem jut.
Mikor be akarja kötni a szemem közlöm ki van csukva, tuti nem köti be a szemem, nincs az az isten. Főleg hogy én vakon sétáljak mellette. Szóval ha így is hajlandó folytatni a tervét, hogy nem köti be a szemem, akkor megyek vele.
-Meg vagy huzatva? Kimegy a bokád. Nem beszélve arról, kicsi rád ez a cipő észlény, bele sem megy a lábad... - Nézek rá, hogy triplán kínozza magát. Engem nem, én valószínű megoldanám, már betonon, a fűben már most keresztet vetek az ötletére, mert tuti elesem.
-Hm. Megpróbálhatjuk, de továbbra is állítom, nem megy a lábadra ez a cipő. - Magyarázom, mert ha elkéri és próbálgatja, van egy erős sejtésem, hogy a lábméretbeli különbségekre nem gondolt. Így ha megpróbál felállni benne valóban rettenetesen ingoványos lesz neki a dolog, nem vitatom.
-Ha engem kérdezel, vagy a cipőm landol a kapuban, vagy a te feneked a talajon, a labdáról ne is álmodj... - Csóválom a fejem, felőlem még akár lehet is ilyet, de akkor felvetem neki, valami turiban vegyünk a lábára egy méretben megfelelő magassarkút, akkor kiállok ellene. Ennyi befektetést nekem is megér a móka.

-Nagy ember kis lábon mi? - Ez durva... igaz, én sem a lábát néztem. Eddig. Ú, ez durva.
De mivel jó rá a cipő odaadom, ezek úgy is régi darabok, nem olyan nagy veszteségek, úgy is akartam venni valami újat.
-Felőlem... - Vonok vállat, mert ha bevállalja, megpróbálhatjuk, max majd elmondhatom: én szóltam előre. Jó előre.
-Ó, taníts mester... tudod magassarkúban futni külön művészet, hosszú évek kemény tanulása és ha menni fog neked... tudni fogom hogy gyakoroltál már. - Somolygok rá, míg felveszem a másik párat én is.
-Jó, egy helyben, még nekem is menne, nézd... - rakok egy másik magam elé, bele is rúgok de... a kapu mellett megy el. - Na jó. Bele kell jönnöm. - Mondom kicsit csücsörítve, hogy nem ment be.
-Nem, mert még el sem kezdtük. Szabály szerint játszunk, középről indulva meg ilyenek. Lássuk hogyan tipegsz benne aranyom! - Gonoszabb vigyor, esélye sincs, én tudok ebben menni. Csak focizni nem, ő meg fordítva van... na mindegy, meglátjuk mi sül ki ebből az egészből én lazán elmegyek középre és nézem ő mit alkot.

-Gyanús vagy, még a végén kiderül kész Shakespeare kapitány vagy! - Nem tudom, ismeri-e a karaktert, de csak csóválom a fejem és vigyorgok a válaszán.
-Hah, ne szemtelenkedj, mert téged rugdoslak bele! - Hüledezem de nevetek, azért durva lenne Willt labdának használni, de max kézzel gurigatom be. Jah és az mindent vivő gól lesz, automatikus nyerés!
-De magabiztos valaki! Ha belejövök félhetsz! - Sosem voltam jó benne, de nem is játszottam sokat. De mi lehet olyan nehéz benne? Na ugye hogy semmi!
Felállunk a pályára, majd óvatosan futva indulok neki a labdának, rugdosom is, de nem egészen arra megy amerre szeretném, meg gyorsabban gurul a labda mint újra belerúghatnék, szóval ez nehezebb mint gondoltam. Will még taknyol is, szívom a fogam, azt hiszik majd megvertem mikor kimegyünk...
Nem megy be a kapuba, de Will elmegy érte, mert lement a pályáról, szóval össze kellett szedni.
A következő már jobban megy, addig nyomulok a lasztival míg kb. a kapuba esem el, de bement. Ez ér vajon? Na mindegy, most ér. Persze felszívja magát mert a következő kezdésnél már messziről belerúg, el is esik - megint - szóval már odamegyek, egyben van-e még.
-Jah, de azért tényleg ki kellett volna kötnöm, hogy első vérig megy? Ha még egyszer eltaknyolsz annyi volt! - Nem hiányzik nekem, hogy orvoshoz rohangáljak vele.
Elmegyek a labdáért, míg összekapja magát, de mikor utolér elzúg, csak most el is ránt.
-Én szóltam! Komolyan kimegy a bokád így... - Sóhajtom és feltápázkodom, nem szeretek ilyen közel lenni senkihez, na meg még én is itt "összeverem" itt, gyönyörű.
-Döntetlen? - Nekem megfelel, nem vagyok nyerés-orientált és végül is, megszenvedtünk a nyerésért mindketten.