Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 15 2014, 22:13

- Csak ne északnak. Ott túl keskeny az út... - ugratom. Ha rám bízza az autóját, biztos lehet benne, hogy ki akarom majd próbálni, mit tud. Az oktatóm úgyis mindig azzal húzott, hogy versenyautó kellene a seggem alá. Aztán majd meglátjuk, mennyire örül majd a saját ötletének, és máskor is szívesen jön-e el velem...
- Azt meghiszem. Abban fogócskázni is lehetne... - nézek rá, vajon hol volt alkalma luxusautóban ülni, de kislányosnak tűnik ilyesmit megkérdezni.
Aztán táncolunk, és megegyezünk, oda is elmegyünk együtt, normális körülmények között megcsillantva képességeinket. Nem kétlem, hogy jó móka lesz, ez a néhány lépés is elégnek bizonyul ahhoz, hogy tudjam, nem egy kétballábas istenverésével lesz dolgom. Magamat persze, bénának állítom be, de az én önbecsülésem még mindig mindenben a béka segge alatt van...
- Egy hét? Akkor érdemes kipróbálni!- hülyülök tovább. Komolyabb feladat összerakni magad, ha egyszer már meghaltál. És valószínűleg az sem következett volna be, ha anyám nem akar feltétlenül "jó kislányt" nevelni belőlem. Mindegy. Saját átnevelésem napirenden van, erősítem magam, testileg, szellemileg, érzelmileg, aztán meglátjuk, mire elég.
Később a lakásban szintén oldott hangulatban beszélgetünk, főzünk együtt, vagy inkább egymás mellett.
- Kedves, hogy még ezt is fokozni szeretnéd. Ötleted is van? - ugratom. Mit is várhatnék még el tőle? Tiszta bolond, így is már legalább egy találkozónk lesz az óráinkon kívül. (Szándékosan nem randira gondolok, mert arról szó sem esett)
Lakásnézés, bók, félreértés és magyarázkodás...
- Ne haragudj, érzékenyen érint a kérdés. Egyszer már hittem azt valakire, hogy meleg... és hát... kellemetlen volt, na- mondom feszengve, mert hát a saját hülyeségéről nem szívesen beszél az ember.
Mindenesetre, most sokat megtudok Sebastianról, anélkül, hogy kérdeztem volna. Nem érdekli, ki mit mond róla. Nem irtózik a melegektől és a témától sem. A nőket "rajongásig szereti". Valahol megnyugtat, hogy nem akar felszedni. Ez a viselkedés nála természetes lehet, mindig ilyen, nem nekem szól. Mondják, a franciák mind ilyenek, de ebben nem hiszek. Sebastian kedves és udvarias, és azt hiszem, illik hozzá ez a bohém életmód. Talán ezért hittem azt is, hogy nagy, sportos autója van.
A lakásról beszélünk, és kikérem a véleményét. Aztán ő az enyémet.
- Igen, ebben igazad van. Meg kell találnom, mi hiányzik innen- Vagy ki. Gyanítom, itt lesz a hiba. Még mindig nem temettem elég mélyre az emlékeimet. Bajban leszek, ha Liot is csak évek alatt tudom majd kiheverni, mint Nagy Fehéret. Talán nem. Hiszen ő nem alázott meg. Nem roppantott össze. Egyszerűen csak nem kellettem neki, ennyi.
- Gondolod? - nézek rá. Vannak fotóim, albumban. De nem kívánom őket kiállítani. Emlékezni sem akarok. Reevent is kiszedtem a számítógépem hátteréből, mert mindig összecsavarja a szívem, ha eszembe jut. Bakker, én már csak ilyen túlérzékeny pcsa vagyok!- Talán inkább olyan képeket rakok majd ki, amelyek vidámságot közvetítenek...- merengek.
- Nagyon jó illata van a sütidnek.. Nem kell még kivenni a sütőből? - 20-25 perce van bent? Szerintem nem nagyon kell több egy olyan tésztának, amit Sebastian állított össze.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 16 2014, 00:48

-Rendben, legyen dél! - Nevetek, nekem mindegy.
-Hááát, majdnem... de azokban van minden, komolyan! - Nevetek, durva volt, az tény. Bár Phoenix jobban lekötött az az igazság.
-Ne fogd vissza magad! - Vigyorgok a tükrös-önképzésre, de ki tudja, lehet használna. Sosem lehet aztat tudni ugyebár.
Otthon nála jól elvagyunk, legalábbis én remekül szórakozom, de ahogy elnéztem ő is.
-Hmmm, az titok! Ugrik a meglepetés ha elmondom! - Kacsintok rá. Igazából nincs semmi, de így mennyivel jobban hangzik már! Menet közben meg kiokoskodhatok valamit.
-Értem, egyszer én is, megvert az illető... - Biggyesztem le a szám egyik sarkát, majd elvigyorodom. - Nyugi, nem nagyon, meg volt nagyobb gondunk is. Amúgy ez mindenkivel megesik, már hogy téved. Tanultunk belőle, ennyi. - Vonok vállat mosolyogva, hogy nem kéne rosszul éreznie magát. - Engem a meleg ismerősöm nézett annak, mert tettem egy félreérthető megjegyzést, majdnem megcsókolt. - Nevetek, hát az lett volna szép! Mondjuk Josh így is megpuszilt már a számom, de az még nem csók. Szerintem Kilian rendesen lekapott volna... vágtam volna egy meglepett fejet az is biztos.
Észre sem veszem mennyi mindent közlök magamról egy mondatba sűrítve, de nem is szoktam ilyeneket nézni, ami azt illeti. Szóval csak mosolygok,ahogy eddig is.
Bólintok, hogy át kell gondolni mitől érzi üresnek a lakást, mi az ami még hiányzik.
-Ühüm. Nekem jól esett a családi fotókra nézni, még ha néha szívfájdító is volt. Mindig emlékeztetett arra, hogy nem vagyok egyedül. - Mosolygok, mert hát igazából akkor minden családtagomtól csúnyán voltam elválva és csak szőnyeg alá söprődtek a problémák, úgy is maradtak. Legalább Henryvel sikerült azóta tisztáznom pár dolgot.
-Jól van, ajánlok pár napraforgós képet. Például Van Gogh Napraforgós festményeit, kellemesen vidámak. - Mosolygok, szeretem Van Goghot, nekem is tőle van kinn festményem.
-Hmm, de, lassacskán. Akkor ideje megteríteni nem? Húh... - Kordul meg a gyomrom, kínosan mosolygok. - Azt hiszem pont időben vagyunk! - Nevetek, majd a konyhában kiveszem a szépen megsült süteményt és segítek neki teríteni, ha hagyja. Meg érdekel hova terítünk, a konyhába vagy a nappaliba. Mindkét helyen van asztal erre ha jól láttam.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 16 2014, 02:47

- Menjünk keletnek, a pusztába! Ott elég hely lesz nekem!- kacsintok rá. Ha már egy Alfa Rómeó lesz a fenekem alatt, természetesen ki akarom próbálni, mire képes. Mire vagyok én képes...  Amíg Sebastian engedi. Kicsit beszélünk az autókról, de a sebességen kívül semmi más nem izgat velük kapcsolatban. Luxusautókhoz soha nem lesz közöm, ámulva nézek rá, hogy volt már szerencséje olyanban ülni, de ez csak érdekesség. Jobban szeretek vezetni, mint utasként részt venni egy kalandban.
- Na jó, rábeszéltél. Majd leméred a fejlődésemet...- Ha hetente találkozunk a franciaórák miatt, akár egy hét múlva is észre fogja már venni a pozitív változást. Hülyeség, de ártani nem árthat. Maximum, ha valaki rajtakap, beutaltat a pszichiátriára. Ha nem Sebastiannal beszélgetnék, nem is mernék ilyesmiket mondani. Laza egy alak, nem ismerek senkit, aki hozzá hasonlítható.
Később megint jókat derülünk egymáson. Feldob, hogy nála nincs plafon, hogy a jókedvemet is fokozná még. Lehet, hogy csak duma, nekem akkor is jól esik, hogy ilyen módon "gondoskodik" rólam. Ebben Reevenre hasonlít, ő volt örök mókamester. Éppen, ha nem akasztott ki.
A lakásomról kérdezem, lehet rosszul, félreért és azt mondja, nem meleg. Naná, hogy a Lios emlékeim törnek felszínre, gyorsan visszakozom és kérek bocsánatot. Mennyi időbe telt akkor helyre hozni a dolgokat? Vajon sikerült-e igazán helyre hozni? Mindig maradt tüske benne, mert azt hittem... Hogyan is hihettem? Utólag persze, már okos az ember.
- Jaj, te szegény. Én hozzád képest akkor könnyebben megúsztam- nézőpont kérdése. Fizikai sérüléseket legalábbis nem szereztem. - Elmeséled? - Hátha én is tanulok belőle.
- Ne, komoly? - kapom a szám elé a kezem, amikor azt mondja, majdnem lekapta egy meleg ismerőse. A nevetésem fojtom el. A dolog nem humoros, tudom, de Sebastian is nevet. - Pedig azt mondják, a melegek felismerik egymást...
Sebastian azonban azt mondta, a lányokat szereti. Elhiszem neki. Valóban helyes arca van, olyan, ami nem öregszik, szerencsés a genetikája. És a testalkata is... vékony és nem sovány- jut eszembe.
Komolyabbra fordítva a szót, ötletel, hogyan tehetném otthonosabbá a lakásom, de a fényképek kirakásától valahogy idegenkedem. Ez is érzelem, ettől kéne szabadulni, kevesebb is bőven elég lenne, eleve ellenérzésem van ezzel kapcsolatban. Fényképek. Na, nem! Ez nálam nem működne. Vagy rosszul...
- Jaj, ne....- nem egészen ilyen vidámságra gondoltam. Zavartan bújok a tenyerem mögé, én sem tudom, mit akarok. Nem festményt, nem fényképet. Ennyit a határozott nőről, akivé válni akarok. Hosszú még az út...
Szerencsére, van, ami kiment a szorult helyzetből. Ha nem egy olyan ötlet, ami valóban tetszik, akkor éppen az, hogy az illatok alapján kész a süti (is). Visszamegyünk a konyhába, de nem oda terítek, az az asztal még magamnak is kevés néha; hanem a nagyobb asztalhoz, ami a konyha falán van ugyan, de a nappali felől. Sebastian is megéhezhetett, a gyomra nagyot kordult az imént, sietek is, hogy mihamarabb leülhessünk. Ha segít, hát megköszönöm. Alátéteket viszek ki, és kihordok mindent, hogy ne kelljen annyiszor felállni. Viszek uborkát is, kenyeret, bár utóbbiról sejtem, csak én eszek belőle. Csak a fagyit hagyom a hűtőben. Még mindig tombol a forróság odakint.
- Szedhetek neked? - kérdezem. Valaki szereti, ha kiszolgálják, mások önkiszolgálóak. Nem lehetek mindig anyáskodó, de bunkó sem szeretnék lenni. Igazodni kell a vendégem igényeihez, de ez nem jelenthet problémát.  
Az órámra pillantok. Negyed hat van. Kényelmesen ehetünk, bár ez már nem ebéd, inkább vacsora.  
- Jesszus, a bor!- ugrok fel, mert eszembe jut, hogy azt is behűtöttem. Fogalmam sincs, Sebastian akar-e belőle ebéd előtt inni, de az üveg kinyitása őrá vár, az biztos. Poharakat is viszek magammal, és azokat is az asztalra teszem. Kicsit szétcsúsztam. Nem kéne annyit filozofálnom magamban...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 16 2014, 12:44

Bólintok, akkor legyen kelet, nekem oly mindegy, csak legyen terünk.
-Le én, le hát! Szóval szorgosan gyakorolj ám! - Vigyorgok rá, ha tényleg rá fér egy kis tréning, majd biztatom én.
-Nem egy vidám sztori és már kétszeresen megkaptam hogy hülye voltam. Segítettem egy srácnak akit durva túlerővel akartak megverni, ellógtunk. De... nem szívleltük egymást nagyon, aztán már nem emlékszem pontosan hogy, de szóba jöttek a csajok és közölte ő nem az a fajta akinek barátnője van. Én meg azt hittem meleg, nem azt hogy csajozós, mint én, mert hát én így tuti nem fogalmaznék. Erre bepöccent és felkent korlátra. A baj az volt, hogy előtte már leestem magasról és a bordám megsérült, ez nem tett jót neki... De mivel a csávókám nem tudta ezt így haragudni sem tudok rá. Szerintem neki köszönhető, hogy bordarepedésem lett.... - Nevetek, mert ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. - Szóval... ne segíts minden hülyén, ez a tanulság, legalábbis a barátaim szerint, de maradjon köztünk, megint megtenném. - Vonok vállat, mert nem bírnék tükörbe nézni, ha otthagytam volna.
-Aham, csak azért nem tette, mert előtte nagyon bizonygattam neki, hogy nem zavar, hogy ő meleg, ha őt sem zavarja ha én meg nem. Mondjuk nem haltam volna bele, csak meglepődtem én is. - Nevetek, Kilian jó arc, én bírom, de azért örülök hogy nem akar felszedni.
-Hát igen, igen, csak tényleg félreérthető dolgot sikerült mondanom... - Mondom kínos mosollyal. - Bele sem gondoltam mennyire, mert eléggé meg voltam lepődve akkor, nem arra figyeltem mit mondok. De hagyjuk, jóban vagyok a sráccal azóta is. - Mosolygok, azért nem mondanám el, mi is volt az a kijelentés mert rengeteg dolgot vonna maga után, amibe nincs kedvem belemenni.
-Jaj ne? - Nézek rá mosolyogva, hogy mi a baja Van Goghgal? - Talán nem szereted a festőt? Szomorú, nekem a kedvencem, óvatosan alkoss ellenvéleményt! - Figyelmeztetem viccelődve, mert most nem értem mire mondja, mi nem tetszik neki.
De hát az illatok, az eltelt órák étel nélkül megteszik a hatásukat, megkordul a gyomrom. Megterítünk a nappaliba, egész hamar, segítek kivinni az ételeket, azok a nehezebbek, ne ő cipekedjen.
-Igen, megköszönöm. - Tudom, hogy ettől érzi magát az ember jó házigazdának, én legalábbis ettől, szóval nem zavar ha szed.
Mikor felugrik megszeppenek, majd elnevetem magam.
-Nem is tudtam hogy ennyire szomjazol rá, ha tudom két üveggel is veszek! - Ugratom, majd kimegyek vele, hogy segítsek kinyitni. Töltök is ha hagyja, fél-fél pohárral.
-Te is sokszor eszel egyedül? - Kérdezem, mert én igen, gondolom furcsa lehet neki a dolog, azért érezte ennyire fontosnak hogy minden forgatókönyv szerint legyen úgymond.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 16 2014, 14:54

Régen nevettem már az utcán ilyen hangosan, de Sebastian ezt is eléri. Percről percre jobban mulattat, és mindig van valami, amivel önti belém a mosolyt, míg be nem telik, ki nem pukkan az a zacskó, és a visszafojtott nevetgélésből valódi kacagás lesz, bármi is vezetett odáig, hogy megtörténjen.
- Csak úgy, mint a franciát, tanár úr, naponta!- bár egy mondatra nem fogok órákat pazarolni, a dologgal nem vesztek semmit, miért is ne.
...
A lakásban aztán kisebb félreértés akad közöttünk, és jobbnak látom rögtön tisztázni, nehogy abba a hibába essek, mint Lioval. Sebastian története borzongatóan ismerősen cseng (a srácról, aki nem az a fajta, akinek barátnője van). Hehe, biztos megőrültem, már mások sztorija mögött is mindenben Liot látom. "Agyamra ment" a srác. Nocsak, nem csak a szívemet kell kicserélni.
Most inkább Sebastiant pátyolgatom, mert hát végső soron ő szenvedte el a nagyobb sérülést, bár a felépülése láthatóan gyorsabb, mint az enyém, én sem tartom az esetemet reménytelennek. Egy teljes agymosás és egy szívátültetés tökéletes megoldás lenne. Szinte hihetetlen, ő is milyen sztorikba keveredik bele.
- Én is mindig fogadkozom, hogy nem csinálok hülyeségeket, aztán néha mégis megesik!- vonok vállat, nem ítélem én el, ha őrültséget csinál, nincs vele egyedül. Jót tett, segíteni akart, ez volt a lényeg. A partnere biztos homofóbiás ipse lehetett, őt sem kell elítélni, biztos megvan a maga keresztje, nem véletlenül olyan, amilyen.
Egy másik sztoriban őt hiszik melegnek, érdekes, mennyivel másképp reagálnak emberek helyzetekre, ez elgondolkodtató, de mivel nem merülünk bele, a lényegét én sem fogom meg (pedig bizonyos tekintetben hasznos is lehetne, csak éppen már a fától nem látom az erdőt.) Látom, erről igazán nem akar többet beszélni, hát hagyom.
Van Gogh ötletére kissé feljajdulok, Sebastian rögtön rá is kérdez, mi bajom vele.
- Szeretem, komolyan, vidám színekkel fest, és szépek a napraforgói...- keresem a szavakat, hogyan is fejezhetném ki magam a legjobban, de most az angol is cserben hagy, magyarul meg nem értené: nem hozzám való. Aztán valamit nyökögök, talán érti, talán nem, úgy is értheti, nem nekem való. Most lenne jó az az árnyalatnyi különbség, amit a két szó jelent kifejezni angolosan is, de én nem tudom.
Aztán terítünk, készülődünk evéshez, Sebastian segédletével kipakolunk mindent az asztalra és már éppen szednék neki, amikor eszembe jut a bor. Sebastian kinevet, de jön utánam, talán azt hiszi, dugiban egyedül kezdek inni...
- Na majd tánc előtt... Ahhoz úgyis bátorságot kell merítenem...- nem hiszem, hogy ittasan könnyebben boldogul velem, de legalább kevesebb ellenállást tanúsítok, ha például figurázni akar. Hehe, hogy hogy fog menni, nem tudom!
- Most elég lesz ennyi is... Hétkor fel kell vennem a műszakot...
Belekóstolok a borba, azt hiszem, jó választás, ez illik a brassóihoz is, amit sütöttem-főztem. Visszaülünk az asztalhoz, immáron gondtalanul eszegetve a levest, amiben olvadozik a sajt, és az enyémben ropog a kenyérkocka.
- Ha fűszeresebben szereted, van itt só, bors...- kínálom fel. Az enyém éppen jó, nem hiányolok belőle semmit.
- Sokszor...- válaszolom könnyedén. A magány a társam, de ő sosem éhes. A kérdésben lévő kis szócska azonban arra késztet, kérdezzek vissza.- Csak azt ne mondd, hogy te is...
Ő, aki percek alatt kommunikál bárkivel, bármiről, aki szereti a nőket, aki tiszta humor, és olyan mentalitású, hogy a némát is beszédre készteti, hogy lehet, hogy nem barátokkal ebédel? A testvére? A barátai, ismerősei, egyéb üzletfelei? Micimackó jut eszembe, amikor Nyuszinál beszorul. Gyors gondolattársítás, gyors kép, gyors vágás, volt, nincs.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 16 2014, 18:44

-Hát az a legjobb igen, felkelsz és rögtön mondogatod, hogy milyen szerencsések az emberek hogy láthatnak ma is, de ez most ingyen lesz nekik, mert rendes is vagy, nem csak gyönyörű és egyedi! - Vigyorgok, bólogatok, hogy igen, igen, így kell ezt csinálni, jól látja!
-Velem is megígértetik, de ezt az egyet sosem ígérem meg. - Mosolygok, megesik bizony hogy hülyeséget csinálunk, de kell ez is. Nem mindenből persze, csak a helyrehozhatóakból... eszembe jutott Henry, ott az komoly gond volt. Na mindegy.
-Akkor? - Várok kicsit de bajban van, találgatni kezdek. - Más stílust kedvelsz? Inkább a modernebbeket, vagy kortársakat, mint... hmm... mondjuk Laurent Parcel Napfényből szőtt festményei? Azok olyan könnyedek, levegősek... világosak. - Szeretem a festészetet, tudok neki ajánlani. - Vagy egész más bajod van és inkább valami egyéb módon szeretnél vidámságot, mondjuk... rendes élő virágokkal? - Döntöm félre a fejem, engem ez érdekel, azért faggatom csak. Az emberről sok mindent elárul mi teszi boldoggá, már szerintem.
-Miért is? Szerintem tök jól táncoltál az utcán is, lazán leálltál velem tangózni. - Vigyorgok rá. Amúgy azért mentem ki vele, mert ha véletlen bénán nyitom ki a bort (nem vagyok én olyan rutinos benne) akkor a konyhában csináljak felfordulást, ne a nappaliban. Mert ugye a férfi dolga kinyitni a bort, tudom én. Legalábbis belém ezt nevelték.
-Áh, nem árt meg, hisz eszünk! - Legyintek, de csak bohóckodok, nem akarom hogy becsiccsentsen.
Az ételt amit csinált nem ismerem, de látom hogy fűszeres, meg krumplis és ott a hús is! A lényeg, ugyebár, hehe.
-Nem vagyok annyira fűszeres típus. - Mosolygok rá, nekem tökéletes ahogy ő fűszerezte, jó ízűen eszem a levest. És nem azért, mert nagyon éhes vagyok, tényleg ízlik.
-Ühm. - Bólintok, gondoltam. Aztán meglepődve kérdez vissza, visszaengedem a kanalat a tányérba, mert válaszolok inkább meglepődve. - Miért olyan hihetetlen? Sokszor eszem egyedül. Egy-két hetente igyekszem elhívni az öcsém, de mivel forgat nem mindig tud eljönni. A barátom meg sokszor van meghallgatáson, állást keres a jelenlegi mellé. Ha meg várok valaki diákot, nem hívok át senkit enni. - Vonok vállat, az esetek többségében egyedül eszem. - Így ha akad kivel enni, akit kedvelek vagy szimpatikus és ráér, mindig lecsapok rá, mint most is. - Vigyorodom el, legalább megérti, mint hívtam el. Na jó nem csak ezért hogy ne egyek egyedül, de ő kellemes társaság rá.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 17 2014, 18:49

Sebastian bókja elgondolkodtató; rendes vagyok és egyedi (és azt mondta, gyönyörű). Nekem is vannak jó tulajdonságaim. Valamiben túl jó is vagyok, azért leszek már rossz... Egészséges egyensúlyra kell törekedni, és akkor helyre rázódik minden. Bólogatok a szavaira, megfontolandó, amit mond, ezt jelenti, de már nem válaszolok rá.
- Úgysem lehet betartani...- értek egyet vele- az ember ugyan igyekszik, de néha csak utólag derül ki, mekkora hülyeséget csinált. Valamikor nem is veszi észre. És valamikor... meg se bánja...
- Drága vagy Sebastian...- hajtom félre a fejem, úgy nézek a fiatalemberre- de nem Van Gogh-gal van bajom és nem a festményekkel, hanem - ahogy mondod-, még nem tudom, mit is szeretnék. Ez olyan, hogy meglátom, és tudni fogom... - megvonom a vállam, érdekesen működöm. Valamiért még mindig hiszek a megérzéseimben.
- Az élő virágok nem szeretnek engem. Vagy kiszárad, vagy elrohad mind. Nem tudom megfelelő módon locsolni őket...- megint vállvonás. Nem szabad semmi élőlényt rám bízni, mert valamilyen módon kikészítem, kinyírom mind. Egyszer volt macskám, az is megszökött tőlem.
- Olyan gyorsan történt, át sem tudtam gondolni!- nevetem el magam, amikor az utcai tangót hozza szóba- De ha felkészülünk rá, hogy elmegyünk, azt fogom hinni, mindenki jobb nálam, és az én két bal lábamon röhög... - ez már üldözési mánia, miért is foglalkoznának velem? Én is tudom; csak kifogásokat keresek önigazolásként.
Enni készülünk, és majdnem elfelejtem a bort. Nem tudom, Sebastiannak mi a szokása: étel előtt vagy után inni (esetleg közben), és nem akarom, hogy hiányérzete legyen. Kirohanok a konyhába, ő utánam, ott nyitja ki a bort, és tölt mindkettőnknek.
- Igen, tudom...- eszünk, iszunk. Fél pohár bor nem árthat. Beleszagolok a saját poharamba, finom illat gyűrűzik az orromba, és testes íz árad szét a számban.- Ez nagyon finom...
Finom lett a leves is, a sajátomhoz kenyérkockát ropogtatok, aztán, ha elfogy kínálom még Sebastiant. Ha nem eszik többet, jöhet a brassói, ehet mellé uborkát, az kicsit megbolondítja az ízeket.
- Éppen ezért nehéz elképzelni. Olyan spontán tudsz beszélgetést kezdeményezni. El tudom hinni rólad, hogy bárhova beülsz, öt percen belül asztaltársad lesz, mert valakire rámosolyogsz, vagy mert van valakihez egy kedves szavad. Nem tűnsz magányosnak... Nem okozhat gondot neked partnert találni sem tánchoz, se ebédhez, ezt ma is bebizonyítottad... Én mindkettőre igent mondtam, pedig nem osztogatom az időm bárkinek!- válaszolom. Nem hiszem, hogy ez csak szimpátia kérdése. De ha igen, jókor voltunk jó helyen egymás számára a mai napon.
- Ha jól érzed itt magad, máskor is ehetünk együtt, nekem nem probléma, és rajtam is segítene a társaságod. Mondjuk, azokon a napokon, amikor úgyis óránk van együtt... - Igaz, akkor neki kellene eljönnie ide, ha én főzök. Olyan gyorsan mondtam ki az ötletem, át sem gondoltam, de vajon neki tetszik-e?

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 18 2014, 00:54

Elmosolyodom a drága jelzőre, tőle valahogy kedvesebben cseng, elvégre nem nagyon becézget és bókol, így nála a dicséret nagyobb súlyú. Legalábbis szerintem.
-Értem, rájössz majd, hidd el. - Biztatom, ha igazán érdekli, sokat fog foglalkozni vele és akkor úgy is megkapja a választ.
-Nagyon egyszerű a dolog pedig. Minden héten kétszer, lehetőleg ugyanabban az időben adj nekik egy kevés vizet, mondjuk minden kedden és pénteken, és a növénynek megfelelő fényviszonyú részére tedd a szobának. Félévente cseréld a földjét ki teljesen és néha adj neki tápsót. Ennyi. - Vonok vállat. - És tudod honnan tudom? Fordítottam egyszer egy kertészkönyvet. - Nevetek fel, mert hát nekem ugye nincs élő növényem.
-Minek az ilyet átgondolni? - Nevetek fel. - Jaj mááár, dehogy! Értem gyere el, ne miattuk. A többiek ne érdekeljenek. - Mosolygok, szerintem maga miatt nem menne el, de miattam talán igen, főleg ha másra nem is kell figyelnie. Úgy se fontos ki mit gondol, hanem hogy mi jól érezzük magunkat. Én pedig szerintem jól fogom, ha ő is.
-Ízlik? - Kérdezem aztán már az asztalnál. - Örülök, sajnos nem tudtam milyen az ízlésed, tippeltem. - Vallom be, mert sok jót kóstoltam már, de mindenkinek más a jó, ugyebár.
A brassóit magában eszem, udvariasan utasítom el az uborkát ha kínál vele.
Mosolygok mikor ecseteli hogy miért nem lehetek magányos. Udvarias mosoly ez, kissé fanyar, de amikor ráemelem a tekintetem már őszinte lesz.
-Rengeteg felszínes kapcsolatom van. Valóban nem okoz gondot ismerkedni, szeretek beszélgetni. Bármiről igazából, ha érdekesen tálalják. Az meg hogy igent mondtál megtisztel, hidd el, tenni fogok róla hogy ne érezd elvesztegetett időnek! - Mosolygok rá lehunyt szemmel egy kicsit, de komolyan gondolom. Szívesen feldobnám a napját, mert kedvelem.
De el is árultam, miért lehetek magányos. Ez nem egyenes út ahhoz, hogy tartós kapcsolataim is legyenek. Most nagyon küzdök, hogy Josh az legyen. Komolyan nagyon szeretném, próbálok tenni is érte.
Ráemelem a tekintetem és újfent elmosolyodom, kissé lesütöm a szemem, de bólintok párat.
-Miért ne? Megoldható, ha komolyan gondolod. Csak nehogy aztán megbánd és ne merj visszakozni! - Nevetek fel, mert hát benne van a pakliban, hogy rám un vagy besokall a hülyeségeimtől.
-Amúgy te nem szoktál ismerkedni? A kórházban vagy akárhol igazából? - Döntöm félre a fejem, mert hát ott lehet beszélgetni, sőt, sokak szerint ott kell is. Igaz velem nem beszélgettek, de... hagyjuk is.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 18 2014, 09:58

Nem akartam én fejfájást okozni senkinek a saját "problémáimmal". Valóban, a lakásomból még hiányzik valami, és Sebastiannak igaza lehet, hogy képekkel és virágokkal még otthonosabbá lehetne tenni, de azt hiszem, igazából nem is a lakással van baj, hanem velem. De ezt nem mondom ki hangosan. Udvariasan hallgatom, amikor megosztja velem a virággondozás titkait és elmosolyodom.
- Jaj, ha tudnád... Nálam még a kaktusz is képes kihalni...- de a reményt nem adjuk fel. Talán majd egyszer újra próbát teszek...
- Mindent megjegyzel, amit valaha olvastál, fordítottál?- kérdezem mosolyogva, de ez csak részben komoly kérdés. Nem lehet mindent megjegyezni, csak éppen nekem nagyon szimpatikus, hogy kapásból bármire tud válaszolni. Magas intelligenciára és tájékozottságra vall.
- Mindig az a vád ér, hogy nem vagyok elég megfontolt - kicsit fintorgok. Nem igazán nekem való, hogy mindig mindent mérlegeljek, viszont abban igazat adok a szüleimnek, hogy egy kis előrelátás megkímél a csalódásoktól. Azt hiszem, sok élménytől meg is foszt, de ezt csak halkan jegyzem meg.
Sebastian már elnyerte a bizalmam, és a szavam sem vonom vissza.
- Már elígérkeztem, úgyhogy nem vonom vissza. Elmegyünk táncolni, nem érdekelnek a többiek, maximum lesz egy jó napjuk, ha nekik éppen nem lesz jobb dolguk, mint az én lábaimat bámulni...- Nem is vagyok annyira béna. Csak... az a bizonyos önbizalom hiányzik belőlem. Addig még lesz időm dolgozni rajta.
- Általában borral nem lehet mellé lőni. Ha valóban szőlőből készül, nem lehet rossz. Én sem vagyok válogatós...És az édes itatja magát...- Bár a boltban említette, hogy nekem választ, nem gondoltam, hogy ez fejtörést is okozhat. Talán én ilyen szempontból figyelmetlenebb lennék. Apám szerint férfiembernek (fél)szárazat illik vinni, nőnek édeset... A közös ebédekhez általában ő választ, és én meg sem nagyon nézem, mi az, csak ha különösen jó íze van. Magamnak néha sört veszek, más alkohol nem nagyon van itthon, maximum, ha kapok valamelyik betegtől.
A magányos étkezésekről beszélgetünk, és -bár más volt a benyomásom elsőre- úgy tűnik, Sebastiannal ebben hasonlítunk. Meglep, ahogy reagál, érezhetően megdermed egy pillanatra, mintha az élete egy olyan területére tévedtünk volna, ami ingoványos. Elárulja, hogy -lényegében- nincsenek igazi kapcsolatai.
- Miért csak felszínesek?- jut eszembe először.
Aztán rájövök, talán sértő lehetett rá nézve, ahogy fogalmaztam, mármint, hogy nem osztogatom magam akárkinek, mert hozzáteszi, nem akar untatni. Átnyúlok az asztalon és megérintem a kezét, hogy rám nézzen.
- Ne haragudj, nem azt akartam mondani, hogy untatsz. Jól érzem magam veled. Szórakoztató vagy és kedves, komolyan gondolom...- Nem akartam megbántani. Tényleg ennyire rosszul lehet érteni, amit mondok? Nem csak franciául kell tanulnom, hanem helyesen beszélni angolul is, mert már nem ő az első, aki félreért.
Adódik az ötlet, hogy ehetünk együtt, ha nem bánja, ha már mi úgyis heti rendszerességgel találkozunk. Félénken nézem, talán most küld majd a pokolba, remélem, nem hiszi, hogy sajnálom, legalábbis nem a szánalom az, ami miatt meghívom.
- Ha megbánom, majd szólok. Elvégre az a cél, hogy jól legyünk együtt...- mosolyodom el. Nehéz elképzelni, hogy Sebastian terhemre van- Akkor tekinthetem igennek a válaszod?
Most énrám néz, kérdőn, félre döntött fejjel, és lényegében azt szeretné tudni, én hogyan lehetek magányos, ha annyi lehetőségem van ismerkedni.
- Ha így nézzük, nekem is sok felszínes kapcsolatom van. A munkám során sok emberrel találkozom. És talán meglepődsz, de... szeretek beszélgetni. Fontos nekem, hogy akivel kapcsolatba kerülök, érezze, hogy nem csak a betegségét kezelem... Ha hallottál már róla, azt mondanám, holisztikus szemléletmódot képviselek. Nemrég azonban valaki azt mondta, hogy én a magánéletben is leginkább nővér vagyok... - Bár a szavait nem tudom pontosan felidézni, ezen sokat gondolkodtam- és úgy tűnik, rosszul láttam magamat. Talán túlságosan anyáskodó voltam, aggodalmas..., nem tudom. De ha így látnak mások, van benne igazság. És ki akar egy második anyát a nyakába?
Elszorul a torkom, könny szökik a szemembe. Túl sok vagyok. Teher. Mindenképpen vissza kell fogni magam. Most én vagyok soron, hogy lehajtsam a fejem. Kapkodva törlöm meg a szemem. Jól vagyok, tényleg jól!
- Inkább mondd meg, ízlik az étel? - ebéd, vacsora...


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 19 2014, 21:06-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 18 2014, 20:02

-Jaj dehogy, ne már! Csak éreztesd vele hogy... érdekel a sorsa. Mint a halak, tudod. - Vigyorgok, kicsit odafigyelsz csak megmarad.
-Dehogy, de ez engem is érdekelt, mert nálam általában kirohadtak szegények otthon. Én nagyon szorgosan locsoltam őket, túl szorgosan, én nem sajnáltam a vizet! - Nevetek, hát igen... szerintem megfulladtak szerencsétlen gazok. Vajon ha lett volna kisállatom az meg elhízik? Bizarr.
-Nem tudom, szerintem jó így. Ha ennél megfontoltabb lennél akkor túl merev lennél nem? - Mert azért valóban nem hirtelenkedik, de ha azon is elgondolkodott volna-e hogy illik-e táncolnia velem az utcán lehet pislogtam volna párat, hogy ezt komolyan leállt átgondolni? De így jó volt.
-Hát... nem rossz látvány, én is bámulnám a helyükben... - Dőlök kicsit hátrébb és látványosan végignézek a lábain, szép lába van, szó se róla. De elvigyorodom, így talán majd ez jár a fejében, nem az hogy félrelép majd esetleg.
-Hááát, azért vannak olyanok, amik nagyon vizesek, vagy túl fanyarok nekem mondjuk. Pedig én nem vagyok édesszájú valaki! - Vigyorodom el.
Az ebédnél már kicsit komolyabb témába tenyerelünk bele, de a kérdésére nem találok olyan indokot, ami miatt ne válaszolhatnék.
-Mióta az eszemet tudom nem vagyok sokáig egy helyen. Ha meg igen, bizonytalan meddig, így elég nehéz fenntartani bármilyen kapcsolatot. Los Angelesbe is úgy jöttem, hogy bármelyik nap hazamehetek. De aztán... pár hónapja úgy alakult azaz... úgy döntöttem maradok. Szóval csak tanulom, hogy is kell ezt a letelepedés dolgot normálisan csinálni. - Mosolygok esetlen, mert ha ciki, ha nem, ez van.
Aztán megérinti a kezem, jelezve figyeljek rá, tényleg nem untatom. Elmosolyodom, kedves tőle hogy aggódik ilyen apróság miatt. Elvégre ha rám un egyszerűen nem keres, nem?
Felajánlja, hogy együnk együtt. Bevallom, eszembe jut, hogy csak amolyan... megsajnálásból hív át, de arra jutok hamar, hogy ez butaság. Ez tök macera, már az ebéd, meg kevés az ideje, tuti nem ajánlgatja jótét lélekségből, így bólogatok, hogy örülnék ha megejtenénk néha, vagy akár rendszeresen egy ilyen ebédet.
-Najah, az nem hátrány. - Mosolygok. - Ühüm. Szívesen. De majd néha főzök én is, legalább több időd marad. - Mosolygok, elvégre a főzés, ha nem csapjuk össze, nem két perc.
Kérdezem én is kicsit, miért beszélget keveset látszólag, vagy miért lepi meg az esetem.
Rázom a fejem meglepve, hogy nem furcsállom hogy szeret beszélgetni, nekem eddig úgy tűnt szeret.
-Az akinek nem volt sajátja... - Mosolygok rá, de talán kicsit kínosabban, mert hát rám is mondják, hogy mindenkivel túl aggodalmaskodó vagyok. De ha látom hogy baja van, hogy ne lennék? Miért kéne mély ismeretség ahhoz, hogy érdekeljen a másik ember? Ha így lenne, én maximum az öcsémet érdekelhetném.
-De héj... ha ez vigasztal, ugyan nem tudom mi a holisztikus, de... én is sok szoktam lenni másoknak... de nekem nincs képesítésem, én csak túlbuzgó vagyok. Picit vissza kell vennünk a törődésből, de ennyi, nem baj ez. Hidd el. Jó mondom én aki küzd hogy megtartson egyetlen barátot de... ö... szóval hidd el. Ez nem baj, ez kedves dolog. - Látom elérzékenyült, ha még fogta a kezem most én simogatom meg, ha már elengedett, akkor odanyúlok érte és úgy. Ami fura, hogy tudom mit érez. Én is megkaptam Phoenixtől például hogy úgy viselkedem vele mintha a testvérem lenne, túl sok vagyok. Elee is kinevetett, hogy szétaggódtam magam a ficama miatt. De én ilyen vagyok, ha valakit hangyányit is kedvelek, akkor féltem és óvom. Egy másik életben talán még orvos is lehettem volna. Talán. Bár a gondolat elég morbid, nem is tetszik.
-Igen, nagyon finom. Nem tudom mi ez, de ízlik! - Vigyorodom el, mert a nevét nem tudom, de egyszerű és finom.
-Picit elszontyolodtál, de mindjárt kapsz annyi boldogságot a sütitől, hogy csuda! Nem sajnáltam a csokit! - Mosolygok rá lelkesen, hogy ne szomorkodjon, nincs vele baj és minden finom és jó.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Pént. Szept. 19 2014, 23:01

- Nem tudom, nálam ez nem működik- talán mert elfogy az energiám a kórházban, vagy mert a növényekkel sosem tudtam "beszélgetni". Kicsit kínosan érint a dolog. Szerintem én vagyok az egyetlen ember a földkerekségen, akinek nincsenek virágai.
- Nocsak, nocsak... Te sem vagy tökéletes?- ugratom Sebastiant mosolyogva, amikor bevallja, hogy ő kirohasztotta a növényeit.
Aztán elámulok, hogy milyen véleményt formál meg. Ha megfontoltabb vagyok, merevnek tűnök? Már így is rugalmatlannak éreztem magam. Hát hol az egyensúly? Én ebben sosem fogom megtalálni a helyes arányt. Mindenki mást akar... Hogyan is alkalmazkodhatnék mindenkihez, anélkül, hogy elveszíteném az egyéniségemet?
- Örülök, ha úgy látod, így a jó...- mondom aztán, elgondolkodva, Lioval szemben ez a fajta viselkedés hova vezetne. Miért látszik minden másnak, ha vele állok szemben?
A tánc kapcsán aztán megint megnevettet, kibillentve iménti merengésemből.
- Ó, de dilis vagy!- mondom nevetve. Ahogy végig néz rajtam, zavarba hoz. Azért bevallom, jól esik a bók, Sebastian részéről még csak nem is tűnik tolakodónak- Félő, ha engem bámulnak, ők lépnek majd félre!- Viccelek.
Leülünk enni, de a bor még hiányzik az asztalról, ezért azért is kimegyünk, a konyhában fel is bontja, iszunk is, beszélgetünk is. Most éppen a borról.
- De ez neked is ízlik, nem? - legközelebb talán én választok. Apám javaslata alapján félszárazat...
Leülünk és eszünk, Sebastian azonban most sem hagy beszéd téma nélkül, és lassan olyan témába merülünk bele, ami bizalmat feltételez kettőnk között, hiszen egyikőnk sem tér ki előle. Nem igazán szoktam vagy szeretek így beszélni magamról, mert ilyenkor általában kritikákat kapok válaszul, de Sebastian eddigi megnyilvánulásai azt sejtetik, most is inkább ötletelni fog, mit kéne csinálnom, és nem csak azt szajkózná, mit nem.
- Örülök, hogy úgy döntöttél, maradsz- mosolygok rá, és bár érdekelne, mi vezetett idáig, annyira még nem vagyunk jóban, hogy lenne hozzá merszem. Ha nem egy lány... Vajon mi lehet? Fordítani bárhol lehet, és a testvérét is úgy említette, mint aki csak rásegített a döntésben.
Közben rájövök, mekkora tapló vagyok, és máris igyekszem kijavítani, ha esetleg félre értett volna. Megeshet. De nem őt akartam minősíteni. Ezt megerősítendő, még azt is felajánlom neki, ebédeljünk gyakrabban együtt.
- Rendben, áll az alku. Jól főzöl?- ugratom megint. Naná, hogy jól főz, sütni is tud, jól mozog a konyhában (pedig az enyémben nem is érezte magát otthon). De kell most a nevetés.
A kapcsolatokról beszélgetünk, azt boncolgatjuk, vajon hogy lehetséges, hogy kevés barátunk van, ha sok embert ismerünk. Látom, nem teljesen érti.
- Veled könnyű...- mosolygok rá, és megint Lio jut eszembe, akivel ha beszélgetni kezdtünk, előbb-utóbb összevesztünk. És az sem volt ritka, hogy csak némán elvoltunk egymás mellett. Vele miért nem találom a szavakat? Mintha minden próbálkozásom lepattant volna róla. Később már próbálkozni sem nagyon mertem, annyira féltem a visszautasításától.
- Jaj, ez morbid- ráncolom a homlokom. - Amúgy sincs ráírva senki homlokára: árva vagyok!- hőkölök hátra. Az embernek van egy alap természete, vagy szeretik, vagy nem, embere válogatja. Alapjában véve nem leszek más, csak igyekszem felmérni, kinek mire és mennyire van szüksége. Valakinek jól esik, ha pátyolgatják kicsit, másokat kifejezetten zavar. Ahányféle ember, annyi személyiség. Nem húzhatok én se sablont senkire.
Aztán ő kezd vigasztalni, még a kezem is megsimítja, mintha pontosan átérezné, min megyek keresztül. Talán így is van. A lényegre mindenesetre ráérez.
- Holisztikus azt jelenti, a teljességre, az egészre törekvő; az a gyógyítási mód, melynél figyelembe veszik a beteg értelmi, fizikai és szociális állapotát is. Szorosan összefügg az egészség fogalmával...- mondom mosolyogva, kicsit szárazon, mint valami leckét, de nem kioktató hangsúllyal, csak a teljesség kedvéért.
Nem hiszem el, hogy nehéz lenne számára megtartani barátot vagy bármilyen más kapcsolatot. Azt kell mondjam, kevés olyan embert ismerek, aki ilyen rövid idő alatt képes volt megkedveltetnie magát, pedig én aztán nem vagyok válogatós, csak éppen hamar megy el a kedvem a képmutatások miatt. Ezért is szoktam eltitkolni, kinek a lánya vagyok. Ne a híres apám miatt legyek érdekes...
Terelek, mert az elérzékenyülésem akarom elrejteni.
- Ó, nem mondtam? Úgy hívják, brassói aprópecsenye. De nem tudom, mi köze van Brassóhoz...- húzom fel a vállam, igazából nem is foglalkoztatott ez a kérdés- Örülök, ha ízlik. Én is nagyon szeretem.
Meg sem lep, hogy ennyire belém lát, bár olyan nagyon nem kapálóztam, hogy elrejtsem előle az érzéseimet. Megmosolyogtat, hogy ennyi optimizmus árad belőle. A süti gondolatára máris összefut a nyál a számban, pedig még van brassói a tányéromon.
- Csoki és csók, a két legjobb dolog depresszió ellen... - motyogom, és azt sem tudom, ez honnan jutott eszembe. Azt hiszem, csókolózni jobban szeretek, bár csokit enni gyakrabban van lehetőségem. Kinevetem magam a hülye gondolat miatt. Sebastian csak az idétlen vigyorom láthatja. Ez van...
- Csupa jót teszel velem műszak előtt... Majd le sem tudnak lőni odabent!- még az átlagosnál is jobban fel leszek pörögve. De nem baj. Szükségem van arra a csokira. Jobb ma egy szamár (a csoki)..., a lovat úgysem látom sehol.
Vidáman eszegetek tovább. Ha Sebastian is befejezte, együtt megyünk ki a konyhába (mert gondolom, utánam jön, amikor kicuccolom a tányérokat), és sütis tányérokat veszek magamhoz.
- Hozod a fagyit? - kérek segítséget Sebastiantól.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szomb. Szept. 20 2014, 01:17

-Nem olyan fontos, kimész a parkba és fa. - Mondom direkt így, lökve a kezeimen, hogy ott lesz úgy is a növény, jó az, elég az.
-Mikor mondtam hogy az vagyok? Amúgy is... kiküszöböltem ezt a hibám is, nincsenek csak művirágaim! Lám, lám egy hibám maradt, hogy nincs hibám! - Röhögök fel.
-Szerintem tök jól vagy így. - Mosolygok, én úgy látom ez így jó. Talán lehetne picit lazább, de akkor már lehet komolytalan lenne mint én magam, az meg lehet nem jó, ki tudja.
-Szokták mondani, de ez még kezelhető, nem kell félni, nyugodt dilis vagyok! - Nevetek, de látom ahogy végigmérem kissé zavarba hozom. Nem kéne zavarba jönnie, hát csinos. - Na látod, így leszünk mi a legprofibbak, kész a terv! Neccharisnyát vegyél! - Vigyorgok rá, vannak ötleteim, hehe.
-Igen. - Bólintok a borra, ízlik persze.
-Én is. Remélem jó döntés lesz... bár elköltözni bármikor eltudok, végül is. - Vonok vállat, mert hát nem okoz különösebb lelki sérelmet a dolog, ha mondjuk Josh kiadja az utam, Henry szintén, meg úgy mindenki más is... akkor mi értelme lenne maradni?
A jól főzöl kérdésre szívom a fogam kínosan, zongorázom az ujjaimmal az arcomon, hogy hááát, nem is tudom.
-Eddig mindenki túlélte aki evett nálam. Aki eltűnt, az nem válaszolt, szóval... - Tárom szét a karom ártatlan, de csak nevetek.
-Miért lenne velem könnyebb? - Döntöm félre a fejem, nekem vele is könnyűnek tűnik... nem egy Zin, noha én Zinnel is elvoltam, Kilian hiába nevezte antiszociálisnak.
-Nem erre értettem... úgy is érezheted hogy nincs, miközben mindig ott volt a másik szobában. - Mosolygok rá, vállat vonok. Én valahogy ezt éreztem, nem hiába neveltem én Henryt. - De szerintem ezzel akkor sincs baj. - Nem tudom, engem ez nem zavar. Bár velem soha senki nem anyáskodik vagy atyáskodik, mindig is gondoskodtam magamról.
-Hmm... - Bólintok párat, huh, micsoda komplex fogalom ez de sebaj. Szóval ő mindenhogy foglalkozik az emberekkel? Nekem ez jön le belőle, ami szintén nem rossz dolog, nem értem másokat miért zavarna. Elvégre mondhatni, Amelia roppant figyelmes valaki. Ez jó, nem?
-Hát én sem, de finom. - Mosolygok rá melegen, tényleg ízlik.
A kis megjegyzésére halkan nevetek, a kezét a számhoz emelem. Elvégre olyan csönd van a lakásban, én meg most lestem minden szavát, mert vigasztalni próbáltam.
-Adhatok utóbbit is! - Vigyorgok rá, adok a kezére egy csókot, amúgy igaza van. Bár nálam a csoki nem vigasztaló erejű, de most mondjam, hogy csók és hús? Elég izé... Maradjunk a csóknál. (Ha nagyon motyogtál hagyd figyelmen kívül, de sztem hallotta xD)
-Hál' isten! A betegek is jobban gyógyulnak ha a nővérekből vidámság árad! - Mosolygok rá. Befejezzük a főételt, segíttek neki pakolni persze. Mosogatni nem fogok, azt elsunnyogom én galád, de sütöttem sütit. Nem tudom miért hiszem, hogy ez überel minden mosogatási teendőt, de ha eleget mondom elhiszem, azt hiszem. Szóval sütöttem sütit!
-Aham! - Elő is veszem a fagyit, meg valami kanalat, amivel lehet belőle szedni.
Kinn szedek is neki a tányérra a süti mellé, majd magamnak is és kábé pislogás nélkül szemlélem ízlik-e neki. Na jó, túlzás, pislogok, de látszik nagyon érdekel valóban ízlik-e neki a dolog. Ha lenyelhetetlen, akkor meglátom a fintort ám!

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szomb. Szept. 20 2014, 02:31

- Elég kinéznem az ablakon... Gondolod, velük is beszélgetnem kéne, hogy jobban nőjenek? Vagy jobb, ha nem szólok bele, még visszafejlődnének...- nevetem el magam kínosan. Az öniróniának is vannak határai, ugye.
- Sebastian, ma még csak egyszer. De összességében...- számolok az ujjaimon. Persze, ugratom. De ma valóban említett valami hasonlót.
Szimpatikus, hogy mindenből képes poént csinálni, saját hibáiból is. Valószínűleg lehetetlen megsérteni, vagy abból is viccet csinál, mint Cyrano de Berzerac.
- Hát köszi, ez is egy vélemény, bár lehet, hogy egyedül vagy vele- vonok vállat. Nem lehet mindenkinek tetszeni. Nem is kell. Az a lényeg, hogy legyen valaki, aki olyannak szeret, amilyen vagyok. Ha azt az embert megtalálom, máris boldogabb leszek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lennék képes változni. Ha én találok rá az igazira, érte talán nem is lenne nehéz.
A lábamat végig méri, egészen szemtelenül, kedvem lenne oldalba bökni, hé, ezt mégsem illik, de magamat okolhatom csak, hogy idáig jutottunk, egy szavam sem lehet. És amúgy nem is esik olyan rosszul az a pillantás. Talán kicsit szokatlan.
- Akkor nem is veszek harisnyát...- nem tudom, mi a kihívóbb, de az ötlete tetszik. Máris nevetek, és nem hiszem, hogy én leszek nevetség tárgya. Így sokkal kényelmesebb.
Kivesézzük a bort, aztán a kapcsolatokról kezdünk beszélgetni. Egyre inkább az az érzésem, egy bizonyos dolog vagy személy köti ehhez a városhoz, de mivel nem említi meg, úgy érzem, nem tartozik rám.
- Kevesebbek lennénk nélküled, a hangod nélkül, a reggeli műsorod nélkül- nézek rá szomorkásan, mintha máris eljött volna az a nap, amikor tovább áll. Nekem hiányozna. Tudom, hogy túlzásnak érzi, de én komolyan gondolom. Egészen hozzászoktam. Már keresni szoktam, mikor van adásban.
Megbeszéljük, hogy időnként együtt eszünk, és hogy tehermentesítsen, bevállalja, hogy ő is főz. Vicces, ahogy a kérdésemre reagál. Jót nevetgélek rajta.
- Kerested őket a patológián? - hátha elhaláloztak a főztjétől. Bár akkor ő sem lenne itt.
Arra kérdez, vele miért érzem, hogy könnyű beszélgetni.
- Mert semmit sem veszel véresen komolyan, mindenből képes vagy viccet csinálni... egyszerűen szórakoztató beszélni veled...- sorolom, és közben is fülig ér a szám. Az más kérdés, hogy - éppen ezért- mennyire lehet komolyan venni... Ha kell, akkor tud komoly is lenni, bizonyítják a műsorai is, amiket a rádióban sugároz.
Azt találom mondani, hogy anyáskodó vagyok, és ez sem marad válasz nélkül. Bár alapból nem erre gondoltam, amikor válaszol, elgondolkodom, vajon saját tapasztalatról beszél-e. Bár az óráinkon beszéltünk a családról, soha egy rossz szót nem mondott a szüleiről. Mondjuk, jót se nagyon.
- Igen, ez igaz- a szülőnek nem csak fizikai valóban kell betöltenie a szerepét. Ha csak van (a másik szobában), az rosszabb, mintha nem is volna. Mert ő dönti el, hogy elhatárolódik a gyerekétől. Anyámnak a munkája volt a szerelme, valamiképpen én is mindig háttérbe voltam szorítva. Ha elővett, csak irányítani akart. Játékszere voltam? Úgy bánt velem.
Elmagyarázom neki, mit jelent a holisztikus szemléletmód, talán akkor érti, miért vagyok én közvetlenebb a betegekkel, mint az átlag, bár lehet, csak én látom rosszul a dolgot. És ő amúgy sem ismer, mint nővér, meg sem tudja ítélni, igazam van-e, vagy sem.
A brassói közben, mert kissé elszontyolodtam, a sütivel akarja feldobni a hangulatom. Tudom, hogy jó lesz, tudom, hogy jól fog esni, és abban is biztos vagyok, hogy vidámabb leszek tőle. Halk megjegyzésemre kedvesen reagál. A kezemet a szájához húzza, és oda lehel finom puszit. Ó, ha tudná, milyen csókra gondoltam én! Meggyőződésem, hogy ő csak a kézcsókra gondol... Mindjárt az jutott eszébe, és reagált is.
- Hűha, máris jobb!- kedveskedek neki, tetszik a gesztus, hogy minden lehetséges módon fel akar dobni.
Ha majd sütit is eszek, pörögni fogok a boldogságtól, teszem hozzá.
- Ugye, hogy ugye? - Azaz szerintem is, de még mennyire, savanyú ábrázattal nem is lehet gyógyítani, ez alap!
Kipakolunk a konyhába, több tányér már nem férne el az asztalon, és ott a süti meg a fagyi, annak is kell a hely... Sebastian segít, gyorsan megvagyunk, és hagyom, hogy ő lapátoljon fagyit a tányéromra a sütije mellé, ami úgy illatozik, hogy felkorbácsolja az étvágyamat, pedig már így is többet ettem, mint szoktam.
- Ez a legfinomabb csokis sütemény, amit az utóbbi időben ettem!- mondom Sebastiannak. Nem csalódom, a sütije valóban nagyon finom, a benne lévő málna és a vaníliafagyi kitűnően harmonizálnak egymással. Olvad a számban, egyszerre forró és hideg... Mennyei.
- Igazad lesz, ezután még az ujjaimat is lenyalogatom!- nevetek rá. Hihetetlen ez a srác. De jó, hogy találkoztunk!
- Te miért nem eszel? Tesztelsz, túlélem-e?- Nem lehet nem észrevenni, ahogy figyel, és a saját adagja még érintetlen. Saját adagom gyorsan fogy, és mert az ő sütije, boci szemekkel nézek rá, ahogy felé tolom a tányéromat.
- Kérek méééég!- ezt szereti hallani a legtöbb szakács.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szomb. Szept. 20 2014, 03:07

-Hát ha nem zavar, hogy esetleg megkérdik a szomszédok ugyan aranyom, kivel társalog, akkor egész nyugodtan! - Nevetek, mert hát az már nem lakáson belül lenne.
-Csak egyszer? Az semmi, olyan mintha nem is mondtam volna! - Legyintek, de röhögök, nézd már de számon vagyok tartva!
-Figyelj, nekem mindig igazam van, az összes többi téved, okés? - Vigyorgok rá, szerintem túloz, hogy csak én gondolom így de ha így is van... ne foglalkozzon vele. Jó így és kész.
-Hmm, jó de a szoknya rövid legyen! - Vigyorgok, én szeretem ha egy lányon van csinos necc harisnya, de természetesen a csupasz idomok látványa is megkapó. Én bizonyosan mindenhogy boldog leszek ha eljön.
-Oh... - Mosolygok zavartan, el is felejtettem, hogy hallgatja reggel a híreket, az én tolmácsolásomban. - Ne félj, ha elmegyek úgy is szólok, de mint mondtam, nem szándékozok jó darabig. Anglia sosem volt igazán az otthonom. - Mosolygok, mert hát ott a hazám, igazából. Bár lehet inkább Franciaország az. De az is lehet nekem olyanom nincs. Már helyileg. Személyileg Henry az, ez csak természetes.
-Annál tehetségesebb gyilkos vagyok, mintsem lebuktassam magam. - Horkanok fel vigyorogva, mintha kis butus lenne a másik, hogy hova gondol.
-Ha sok mindent véresen vennék már rég megkeseredtem volna, meg szeretek nevetni. Mások megnevettetni főleg, szóval ha szórakoztató vagyok csak boldog vagyok! - Nevetek kicsit, jó hallani hogy nem untatom. - De veled is könnyű és jó beszélgetni. - Vonok vállat mosolyogva, jelezve, nem vagyok én ettől olyan különleges. És akkor Josht meg Henryt nem ismeri. Csak hogy a két legfontosabb példám emlegessem.
Aztán kicsit elszomorodik, de a sütivel és a kézcsókkal próbálom feldobni.
-Igazán? Pedig ez csak amolyan előétel, nem kóstoltad még a desszertet, nálam édesebb dolog nincs. - Vigyorgok rá, nem, nem, én nem csak a kézcsókra gondoltam, de próbálok nem túl pofátlannak tűnni. Visszafogom magam. Igen, ilyen a visszafogott énem, haha.
Bólogatok, jaj, kiver a víz a savanyodott nővérek emlékére... de inkább mosolygok Ameliára, ő biztos sosem ilyen.
Aztán csak lesem, hogy ízlik neki a süti, de boldogan elmosolyodom, hogy ízlik neki.
-Örülök ha ízlik! - Megkönnyebbülök, hogy ízlik neki, belül azért izgultam.
-Ejj, akkor nekem a tied tényleg csak a főzeléknél jut ki? Hah... - Sóhajtok "letörten" majd vigyorgok megint.
Aztán nevetek, majd eszek én is, mert jah, tényleg, nekem is kéne. Bár legalább akkora élvezet néznem, jóízűen eszi a "főztöm", mint megennem a desszertet.
Én lassabban eszem, de láthatta, egyik fogást sem kapkodtam el, a bort is többször kortyolva fogyasztottam el.
Aztán ahogy rám néz, óó, de kis bájos, nevetnem kell.
-Máris hölgyem! - Nevetek és szedek még neki, fagyit is a süti mellé. Én nem bírok többet enni, nekem elég volt, de én nem is vagyok édesszájú mondjuk.
Ahogy megvacsoráztunk hátra is dőlök a székben.
-Hú de jól laktam... nagyon finom volt köszönöm! Ha mindig ilyen finom ételek lesznek ha együtt eszünk többet kell edzenem... - Simogatom a hasam, majd vigyorgok.
-Bááár ha eljössz velem sűrűn táncolni, akkor az kompenzálja... mikor megyünk? - Vigyorgok rá számítóan, nem, nem ússza meg, nem hagyom. Szívem szerint már holnap elvinném, de ki tudja hogy ér rá.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szomb. Szept. 20 2014, 03:54

- Majd éjjel megyek ki, amikor senki se lát...- nevetek. Jaj, a szomszédaim!
A tökéletességén is nevetni kell. Tagadja, hogy mondta volna, aztán azon háborodik fel (látszólag), hogy csak egyszer. Őszintén mulattat, nem is lehetne olyat mondani neki, amit ne tudna kifigurázni. Örök nevettető.
- Nem vagy te véletlenül pályát tévesztett humorista? - kezdek gyanakodni.
- Meghajlok nagyságod és tudásod előtt- teszem fel a két kezem, és hajlongok finoman, közben jól szórakozom.
- Nem akarsz túl sokat? Kezdesz gyanús lenni! Nem is a többiek kedvéért öltöztetnél neccbe és minibe, hanem saját szórakoztatásodra, hát hol maradna akkor a tánc?- ugratom. Meg sem fordul a fejemben, hogy komolyan vesz.
Nem örülnék, ha elmenne, és úgy tűnik, jelenleg nem is áll szándékában. Miért gondolkodik Angliában? Miért ez jutott eszébe? Főleg, mert saját bevallása szerint sem vágyik oda. Ellenben Párizsról milyen hévvel mesélt! Én nem juttatom eszébe. Még kedvet kap, és elmegy...
- Áhhhá!- bökök rá, amolyan Nyuszisan, mint amikor rájött valami nagy igazságra.- És sokat gyakoroltál, míg ez kiderült? - A tehetséget meg is kell csillantani. Legalább egyszer ki kell próbálni, nem? Nevetgélek.
- Ilyen hatással vagy rám- vonok vállat gyorsan. Nem az én érdemem, én mással is igyekszem könnyed lenni, mégsem sikerül. Talán kettőnk kommunikációs csatornája hasonló. Éppen az a különbség kettőnk között, hogy a jelek szerint neki mással is éppen ilyen jól megy.
Ha azt feltételeztem, hogy Sebastian minden megnyilvánulása ártatlan, hamarosan "csalódnom" kell. Igazából meglepődöm, amikor magát hozza fel, mint igazi desszertet.
- Ajaj, félek, a sok édességtől fájna a hasam...- próbálok viccesen kibújni a komolyabb válasz elől. Ez nem olyan volt, mint egy burkolt célzás, akár őt is kóstolgathatnám? A kézcsókja azonban nem tűnt tolakodónak, finom volt és légies, pont mint máskor. Biztos csak képzelődöm...
A sütije még a kézcsókjánál is jobb, pedig abba is beleborzongtam. Látom, ahogy szinte feszülten figyel, én nem izgultam ennyire a kaja miatt, pedig ha valaki, én mindig túlizgulom a dolgokat.
- Naná... Egy okkal több, hogy megkóstold a főzeléket!- nevetek. Hihetetlen, hogy mindent észben tart.
A desszert (a süti) sokkal jobb, mint amire számítottam, és élvezettel eszem. Nem is elégszem meg eggyel, akarok még, kérek még, így is kifejezve, mennyire ízlik. Saját asztalomnál vagyok kiszolgálva, de most ezt is megengedhetem magamnak. És neki. Ez is egyfajta bizalom...
Elégedetten dől hátra, és követem a példáját, bár a hasamat nem kezdem simogatni. Félek, ha hozzá nyúlok, szét is durran. Egyet értek vele, lelkesen bólogatok.
- Én is köszönöm.
Van abban valami, hogy többet kell majd mozogni, ha mindig ennyit eszünk, ha együtt eszünk. Az ötletén elnevetem magam.
- Három az egyben? - kérdezek vissza. A szabadnapjaimon szerveztem be a nyelvi órákat, oda pakoltuk a közös ebédeket, eleve adott, hogy akkor menjünk táncolni is. Nem tudom, teli hassal menni fog-e? - Legközelebb pénteken lesz szabadnapom, akkor lesz óránk is... Este nem kell rádióznod?
Lehet, hogy nagy tévedésben vagyok, és ezek a táncos összejövetelek nem is este vannak, de majd kijavít, ha tévedésben vagyok. Egyre szimpatikusabb a gondolat, hogy több időt töltsek vele. Lehet szó akár nyelvóráról, akár evésről, akár táncról, garantált a szórakozás, a nevetés. Ráadásul, talán nem is szándékosan, de az önbizalmam is építgeti a pozitív megjegyzéseivel. Jót tesz nekem.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szomb. Szept. 20 2014, 04:27

-Hmm, cseles, cseles... - Simogatom az állam, majd elvigyorodom. Bár az én szomszédaim este is éberek, hah...
-Nem, nem hiszem, sosem fizettek még a vicceimért, szerintem ezután sem tennék. - Vigyorgok, nem érzem magam ennyire viccesnek.
-Épp itt volt az ideje, már féltem ezért is szólnom kell, hogy már illene... - Bólogatok elégedetten, de vigyorgok mint a vadalma. Amúgy a vadalmák mióta vigyorognak? Rejtély, rejtély...
-Valahol szex előtt megejtenénk, ha már ennyire csak a tánc miatt veszed fel, nosza rajta, segítek levenni. - Teszem a kezem a mellkasomra és vigyorgok szemtelen. Sosem vagyok egy jó kis szeretkezés ellen, de most tényleg táncolni hívtam. Az más kérdés, hogy valóban megörülnék a ténynek, hogy miattam (is) kiöltözött szexisen.
Aztán "lebukom" mint ételmérgezős sorozatgyilkos.
-Nem számoltam az alanyokat, nem vagyok ilyen kisstílű... - Mondom amolyan óóó ugyan már fejjel, de nevetek.
-Hát... kénytelen leszek sokat veled lenni, ó minő borzalom, igyekszem majd túlélni ezt a tényt... - Legyezem magam, hogy huh, szörnyű lesz, de csak vigyorgok. Ha jó hatással vagyok rá, annak csak örülök. Hátha ezután bátrabban ismerkedik.
Felnevetek, mert tetszik a válasza, szerencsére nem kell félteni, lehet vele flörtölni, nem fogja kiadni az utam.
-Akkor majd legközelebb, még a végén el lennél kényeztetve! - Nevetek, tény ami tény, süti, fagyi, én... sok lenne a jóból, nem de bár? Persze csak viccelek. Egyáltalán nem lenne sok, höhö.
-Áh, csak a kóstolási körülmények miatt... - Tiltakozom, a kezeim is felemelem, hogy nem, higgye el, a főzelék bizarr, az kevésbé hogy az ujjáról kóstoljam meg.
-Mint egy jó instant kávé... - Bólogatok majd nevetek, hogy egy napra pakoljuk minden közös programunkat.
Vakarom a fejem, hogy is van a beosztásom, kajálás után tompább vagyok.
-Nem, akkor reggel megyek. Mondjuk mivel rádiózom így csak kéthetente tudunk menni esténként táncolni. Hmm... - keveslem, de nem tudok vele mit csinálni. - Kivéve ha nem érsz rá véletlen hétvégén is. - Nézek rá szépen, kéthetente egy szombat hátha belefér neki egy kis táncolásra velem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 22 2014, 19:31

Soha nem jutott még eszembe, hogy beszélgessek a növényekkel. Ha ennek ennyi veszélye van, ezután sem fogok. Bár ki tudja? Lehetséges, hogy mégis kipróbálok valami növényt, aminek nagy a tűrőképessége, és aztán meglátjuk, azzal hogyan boldogulok...
- Próbára kéne tenned magad... Ha te is érzel magadban effajta elhivatottságot...- nézek rá félre döntött fejjel. Nincs abban semmi rossz, ha valaki arra adja a fejét, hogy másokat szórakoztasson. Részben már teszi, a rádióműsorán keresztül; nem lenne számára idegen a helyzet, hogy szabadon beszéljen, és -úgy tartom- nagy sikere lenne. Éppen azért, mert amit tesz, abban semmi erőltetett nincsen.
Nevetgélünk egymáson, magunkon, én többnyire rajta szórakozom. Rám jó hatással van. Ellazít, felvidít, felfrissít. Azokat a dolgokat is képes pozitív módban feltüntetni, amitől félek. Egy kivétellel.
Egy kicsit eltátom a szám, mondhatni, meglepődöm, hogy jutottunk idáig? Szex? Teszek-veszek valamit az asztalnál, így ez a dolog válasz nélkül marad. Nem is tudnék mit mondani. Sikerül zökkenőmentesen témát váltani, és gondtalanul beszélgetünk tovább.
- Számolatlan alanyod tűnt el? - ugratom megint, élvezem, hogy most én vittem be a málnásba.
A kapcsolatokról beszélgetünk, annak okairól, miért lehetnek többségükben felszínesek. Nagy igazságokat mondunk ki, és találunk egymásra bizonyos értelemben, mert mi bevallottan jól megértjük egymást.
- Borzalom???- kérdem tettetett felháborodással, ha érzékenyebb lennék, most vágnám hozzá az első tányért- Hű, pedig a szadizmusomnak még ki sem voltál téve... - ijesztgetem, nevetgélve. Egyesek szerint a katéterezés egyenlő a halálos ítélettel. (De még a katéterzsák cseréje is)
Csoki és csók, mint depresszió elleni orvosság; mindkettőből kapok, amolyan a' la Seby mód, csokis sütit és kézcsókot, mindezt nagyon finoman. Kicsit zavarba hoz, de ennyi belefér. Most ki tudom vágni magam.
- Szeretnék legalább egyszer elkényeztetve lenni- mondom álmodozón, jelentsen bármit. Úgy kipróbálnám, milyen az!
A sütije tényleg finom, és nagyon jól is esik, a fagyival és a málnával megbolondítva engem is lehengerel, és megnyalom az ujjaim, ahogy ő megjósolta.
A főzeléktől való tartózkodása (egyenes ellenszenve) még akkor is az egekbe rúg, amikor arról van szó, hogy az ujjaimat használná kanálként. Az ujjaimat szívesebben szopogatná más körülmények között. Főzelék nélkül, egészen pontosan. Hajaj, kicsit meleg van...
Aztán eljutunk odáig, hogy kölcsönösen kisegítve egymást összekötünk némi időt ebéd címén is, hátha együtt jobb, könnyebb... , és azt is kitaláljuk, hogy azokat a napokat használjuk fel, amikor úgyis találkoznánk, mert van közös óránk, el is vetve annak a látszatát, hogy randiznánk. Fel sem merül. Még a táncolás is oda kerül, bár valószínűleg az csak véletlen, a nyelvi órát már korábban megbeszéltük.
- Instant Lia... csak nehogy elolvadjak, ha megkeversz!- Fogalmam sincs, miről beszélek, a kávéra akartam valami szellemeset mondani, és ez lett belőle.
Cseppet sincs ellenemre, hogy hosszabb időt töltsek vele. Semmi rosszat nem tudok rá mondani. Bár zavarba tud hozni (valljuk be, ki az, aki nem?), nem tűnik úgy, hogy félreértem a szándékait. Nincsenek tervei velem kapcsolatban, és nekem se vele, bár Párizs közös bebarangolása most még jobb ötletnek tűnik, mint először.
Ülünk egymással szemben, kényelmesen, szinte lefolyva a székről, és aztán, mintha fejbe csaptak volna, jut eszembe.
- Kérsz kávét?- engem elálmosít, ha sokat eszek, és most nagyon soikat ettem, ráadásul ébren kell maradnom reggelig, mert enyém az éjszakás műszak. Ráadásul még el is kell mosogatnom, úgyhogy finoman, de ki kellene terelgetnem asztaltársamat a konyhába, vagy leültetni a nappaliban... Jobb szeretném, ha velem maradna, még akkor is, ha csinálok közben valamit....
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 22 2014, 20:43

-Én már megtaláltam az elhivatottságomat, szeretek fordítani. - Mosolygok rá kedvesen, nem akarok váltani. A rádióban csak híreket olvasok, noha néha mondok kötetlen pár szót a kollégáimra utalva, nekik szólva néha valami humorosat, de amúgy nekem nincs effektív műsorom. Talán majd egyszer, ha unom hogy csak híreket olvasok, szerintem tetszene.
Beszélgetünk, de hozom a formám, én a szexszel is humorizálok, ha olyan van, hát számomra alap téma. Ahogy elnézem, Ameliának nm az, értetlen pislogok, mire leesik, hogy valószínű ez zaklatta fel. Bocsánatkérően mosolygok, lehet ez már erős volt neki, de legalább tudom meddig mehetek. Témát is váltok, mintha mi sem történt volna, bár tulajdonképpen valóban nem történt semmi.
-Igen, ahogy mondod, senki sem számolta meg, mert nem tudták én voltam és kit kell számolni. Csupa misztikum vesz körül, ettől vagyok olyan fenomén pasi, te sem tudsz nekem ellenállni valld be! - Röhögök, mindig ide kell kilyukadni, tudom én hogy lehetne máshova is, de ezen tudom hogy nevetni fog. Vagy inkább remélem.
Nevetek hogy "felháborodik".
-Ha kikötözöl és huncutan szadizol az nem zavar, egyébiránt nem vagyok mazochista, köszönöm! - Röhögök, olyan jó hogy nem hallom a gondolatait, szerintem lesápadtam volna.
Aztán jön szóba a csoki meg a csók téma, együtt érzőn mosolyodom el a szavaira.
-Nem volt még olyan barátod aki... legalább egyszer kitett magáért? - Nagyon finom és általános a kérdésem, mert lehet ez túl személyes, de olyan nehéz elhinnem. Lehet csak viccelt, de valahogy most nem úgy éreztem. Max a fejemhez vágja, hogy ne higgyek már el mindent.
-Öhm... - Nevetek fel, mert ha én megkeverem pajzán elgondolásban, kavarok egy kicsit vele, akkor lehet elolvad, én biztos a kedvére akarnék tenni, amíg velem van. - Hát tudod minden esély megvan rá, nem szokott panasz lenni rám! - Kacsintok és nevetek, nem hagyhattam ki.
-Kávét? Nem köszönöm, nem vagyok kávés, teázni szoktam, de ha most innom kéne... valószínű csurig megtelnék! - Nevetek halkan, nem, nem bírnék inni semmit. - De kimehetek veled, igyál nyugodtan. Segítek összepakolni. - Mert ha mosogatni nem is, de összepakolni, törölgetni azt szívesen segítek. Na jó, ha azt mondaná, hogy Sebastian elmosogatsz vagy megharagszom, elmosogatnék. Csak hangosan sóhajtoznék, hogy még ölelést sem kapok, semmit... vagy ilyesmi.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 22 2014, 22:45

- Te vagy az első elhivatott fordító, akit ismerek!- nevetek Sebastianra. Az első és egyetlen fordító, de ez más tészta. Örülök, ha úgy érzi, erre született, de azért nem baj, ha tudja, máshoz is ért... (Hogy én mihez?) Gondolom, ezzel csak arra céloz, hogy így jó neki, ahogy van.
A táncolás és a hozzá rendelt ruha kapcsán egy pillanatra elszalad a ló, de lehet, csak egy olyan szófordulatot használt, amit én nem értettem, és tök átlagos, mert ugyan észreveheti, hogy megakadtam, nem teszi szóvá, és magyarázkodni sem kezd, ami miatt én érzem magam úgy, mintha megbántottam volna. Bonyolultak vagyunk, mi nők... Egymásra mosolygunk aztán, és el is van feledve a dolog. Én látok rémeket. Hülye Nagy Fehér!
- Te sem számolod? Pedig neked könnyű: végigszámolod, hány embert hívtál már meg enni... és aztán azt, hány tűnt el közülük. Matematika. Bár, ha szándékosan nyírtad ki őket, akkor számolás nélkül is pontosan tudnod kell...- már már beteges, milyen oknyomozó fejtegetésbe kezdek, talán nevetséges is, de ennek most nem tudtam ellenállni.
- Csupa misztikum, ahogy mondod...- hagyom rá, és a szám elé kapom a kezem, ahogy ismét nevetek. Azt csak költői kérdésnek veszem, hogy én ellent tudnék -e neki állni. Miben? Az ebédre, a táncra igent mondtam.
Szóhasználatán "felháborodok", annak ellenére, hogy olyan kedvesen mondja, hogy félre sem lehet érteni, de ő csak nevet rajtam, és pajzán gondolattal áll elő.
- Kikötözés? Hm... Még a szemed is lefedem, ne is láss, csak érezz... -  katéterezés kezdete talán még félre is vezetné, mik a szándékaim. Elnevetem magam. Olyan távol áll tőlem, hogy bántsak bárkit is.
A kézcsók és a csokis sütemény kapcsán aztán bevallom, el tudnám viselni, ha valaki kényeztetne. Feltesz egy kérdést, és én az ajkamba harapok. Hopp. Elfordítom róla a szemem, aztán visszanézek rá. Olyan egyszerű a kérdés.... nekem mégis bonyolult. Mit is mondhatnék erre? Nekem is ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.
- Nos, valaki meg akarta próbálni, azt hiszem, de nem voltam hozzá elég bátor- mondom ki őszintén, és érzem, hogyan önt el a pír, ahogy Liora gondolok. Olyan higgadtan beszélt arról, mennyire szeretik őt a nők, biztos vagyok benne, hogy nem a levegőbe beszélt. Nagy Fehér pedig éppen csak futólag jut eszembe, mert amit ő tett velem, az minden volt, csak nem kényeztetés.
A sütihez menekülök, eszek újra, kérek még, lenyalogatom az ujjaimat is, tökéletes minden. Instant Liahoz eljutva félreérthető megjegyzést teszek, csak a hasonlat kedvéért, igazi célzatosság nélkül (nem is értek én ahhoz), és ő megint kedvesen reagál, mintegy adva alám a lovat, hogy akár meg is eshetne.
- Ez már majdnem olyan, mint egy ajánlat, meg akarsz szédíteni- fenyítem meg az ujjaimmal, de mosolygok rá. Viccel, viccelek, nem vagyok megijedve tőle. Kezdek hozzászokni, hogy ő ilyen. Feltehetően minden nőnek bókol, vannak ilyen férfiak. Olyan természetesen teszi! (És olyan jól esik, bakker!)
Tele vagyok, nehéz a hasam, a fejem. Az emésztésé minden energiám, de még itthon is van feladatom, és nemsokára 12 órás műszak vár rám. Kávé....
Bár Sebastian nem kér, felajánlja, hogy segít kipakolni a konyhába, úgyhogy amíg felteszek magamnak egy adagot, ki is rámolunk. Nem minden fér a mosogatóba, ezért aztán a kis asztalra pakolok, és folyamatosan mosogatom a tányérokat, edényeket, gyorsan, gyakorlottan. Aztán a szárító lesz tele, és konyharuhát veszek a kezembe, kinyitom a szekrényt, hogy rögtön a helyére rakhassam a dolgokat.
- Ne haragudj, hogy nem téged szórakoztatlak, de halálom éjszakára itt hagyni a csetrest és magától nem mosódik el... - húzom fel kicsit a vállam. Igaz, csak ketten vagyunk, nincs sok tányér, de a azokat az edényeket is el akarom rendezni, amiben főztünk. Az ennivaló maradéka a tűzhelyre kerül, még túl meleg ahhoz, hogy a hűtőbe rakjam, reggelig viszont nem lesz baja. A fagyit meg már elraktuk (ugye?)...

// Ha be akarsz segíteni, majd megírod... Very Happy //
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 22 2014, 23:36

Vigyorgok, vállat vonok, imádom a francia nyelvet, az angolt is szeretem, műfordítani imádok... mi kell még?
-Hmmm, micsoda oknyomozó-riporteri képességek! De nem matek szakos voltam, hanem angolos, kérlek alássan! No ki mondta, hogy nem osztogattam a mérgezett kaját, hogy te Joe, vidd haza a családnak/barátoknak, én úgy sem bírom már megenni. - Mondom sunyi mosollyal, pedig ez annyira messze áll tőlem. Már akkor is bűntudatom van, ha mondjuk elsózom a kaját.
-Ugye hogy ugye! - Nevetek, csak hülyülök, tudom én hogy minden kérésemre igent mond! Vicceltem, vicceltem, hehe.
-Az izgató, te kis huncut, csináltad már mi? - Vigyorgok rá félreérthetetlenül, mert hát velem csináltak már ilyet és valóban kínzó a gyönyör olyankor. De azért ha úgy látom megint kiakasztom gyorsan hozzáteszem, hogy csak vicc. Nem akarom elüldözni, azaz... kidobatni magam.
-Óh... - Pislogok párat megszeppenten, mert... fura amit mond, de kapiskálom, hogy nem vállalt be egy ferde estét vagy egy komoly kapcsolatot, ami ezt nyújtotta volna. - Hát... fiatal vagy, bőven van időd, szerintem a pasik sorban állnak hogy akár a kezed is megcsókolhassák. Hah, szerencsés vagyok! - Bújok játékosan a kezéhez az arcommal, mint egy cica, ahogy felemelem megint a számhoz. Mosolygok rá, kedvesen, hogy noha elviccelem az egészet azért komolyan mondtam.
-Meglepő? Az lenne a meglepő, ha nem akarnálak! - Mondom ártatlan hangon, ártatlan vállrándítással, mosolyogva, de úgy fest nem érzi még a szavaim mögött rejlő valós ajánlatot. Engem ki lehet használni, általában hálás is vagyok érte, mivel szeretem a testiséget, a könnyed kapcsolatokat. De tolakodó nem vagyok, főleg ha tanítom is az illető hölgyet. Szóval nekem tökéletes ha elnézi hogy ilyen vagyok: folyton bókoló és már-már túl közvetlen, ha csak szóban is (a testi közvetlenségről le lettem szoktatva).
Elkezd mosogatni, elrakom a fagyit közben, de kis házias... amikor látom hogy tele a szárító és levesz egy konyharuhát beállok mellé törölgetni, azt túlélem, hős leszek! (Sajnos már látott nálam áldatlan állapotokat a mosogatóban.)
-Semmi baj, ha tudnád milyen pihentető nézni, hogy más dolgozik! Egyszer próbáld ki! - Lököm meg finoman a vállammal a vállát, vigyorgok.
-Amúgy komolyan kérdeztem a hétvégét... lenne kedved? - Nézek rá komolyabban, bár mosolygok így is. Lehet már válaszolt, csak nekem nem volt egyértelmű.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 23 2014, 00:26

- Csak nem azt akarod mondani, hogy egész családokat irtottál ki? Hát mit vétettek ellened?- kikészít a pasi. Őrült! Imádnivaló!
Gyanítom, nehezen tudnék bármire is nemet mondani, amire elhívna, meghívna, elvinne, hiszen garantált vele a jókedv a nevetés, és még arra is képes volt, hogy táncra perdítsen az utcán. Leginkább a Duna vizéhez tudnám hasonlítani: bemész, eltávolodsz a parttól, és sodor a víz, olyan erővel, hogy küzdeni is felesleges. És élvezed... míg el nem kap egy örvény...
- Naná, szinte naponta... Nem meséltem, hogy ez a másodállásom?- kacsintok rá. Észrevettem, hogy felcsillant a szeme, a kis huncut, ki sem nézném belőle, hogy szereti az ilyen játékokat. Muszáj ugratnom egy kicsit.
Később aztán komolyabbra fordítjuk a szót, kiderül, nem is vagyok olyan bevállalós, pláne nem szadista. Megszeppenten néz rám, de még most sem áll le a kedvességeivel. Megnevettet, még ebben a helyzetben is.
- Szerencsésnek érzed magad? - nézek rá csodálkozva. Miért hiszi, hogy ilyen kelendő lennék? Én külön szerencsétlenségnek érzem (magam). Liot akartam, nagyon is akartam, mégsem tudtam meghajolni a kívánsága előtt.
Ahogy bújik, ahogy kedveskedik, ahogy újra megfogja és a szájához emeli a kezem... Ha nem lenne ennyire komolytalan, még komolyan is venném, hogy tetszem neki. A gondolat gyors, és meg sem marad a fejemben, elillan, mintha ott sem lett volna. Elszoktam én már a bókoktól.
Eszünk, beszélgetünk, a szavakkal játszunk, ismét férfiként viselkedik, és a célozgatásokkal megint csak azt éri el, hogy kicsit, éppen csak egy kicsit- másképp nézek rá. Aztán eszembe jut, ő ilyen, ilyen volt akkor is, amikor először találkoztunk, ez a bók nem Liának szól, csupán a nőnek (bármelyik nőnek), ne vegyem túl komolyan, a férfiak mindig próbálkoznak.
Titkon bevallom, legalább nőnek lát, nem csak nővérnek, de pszt, abban én voltam a ludas, hiszen én viselkedtem úgy. Most talán nőiesebb vagyok? Talán igen. Ez volt a cél, ezt akartam elérni, csak éppen nem őt akartam tesztelni.
Elkönyvelem magamban, hogy Sebastian mindenkivel ilyen, én sem vagyok kivétel ergo, nem akar tőlem semmit. Semmi komolyat.
A nagy lazulásban eszembe jut, mennyi dolgom van még meló előtt, Sebastian pedig készségesen áll neki segíteni nekem, pedig akár le is léphetne. Udvarias, az már biztos. Csaknem összehangoltan dolgozunk, nem is zavarva egymást, tekintve, hogy nem is jön a mosogató közelébe, azaz már csak akkor, amikor nekiállnék törölgetni, hogy legyen helyem az újabb edényeknek.
- Igazán nem szükséges...- mondom neki, de titokban nagyon is örülök, hogy segít, gyorsabban kész leszek, és idővel nem állok most valami jól.
Vállon lök, amikor bocsánatot kérek tőle, hogy ezzel kell töltenem az időt (nem vele), és ez a mozdulat csupa kedvesség, cinkosság, el is nevetem magam.
- Oké, majd egyszer kipróbálom...- hogy célzott-e most valamire nem tudom, lehet, hogy csak magára, ahogy engem nézett. De én kit lessek meg?
Ott áll mellettem, benne az aurámban, olyan közeli, és mégsem zavaró.
- Hétvége? Nem, erről nem volt szó, ellenben a péntek..., ha neked jó...- fordulok felé, és kicsit bizonytalan vagyok. A táncról beszélünk, ugye?
A kezem még habos a mosogatószertől, és még van néhány evőeszköz a mosogatótálcában, ahogy van még edény a szárítón is, de hirtelen meg is feledkezem az egészről. Valami más jár a fejemben, vagy valaki más, ő túlságosan közel van, és buta gondolataim támadnak. Azt hiszem, lélegzetet sem merek venni.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 23 2014, 01:11

-Semmit, ez a kaotizmus lényege! - Mondom halál lazán, haha. Nem nevezném magam kaotikusnak, de poénnak megteszi.
-Úúú, neeem, ilyen lényeges dolgot eltitkolni! Megértem ha sokat dolgozol, így már teljesen! - Vigyorgok, örülök hogy veszi a poént, bár belegondolva, milyen érdekes munka lenne ez. "Kellemesen büntetné magát? Fél a sötétben és valami kéjes élménnyel oszlatná el szorongását? Hívjon fel, megoldjuk! Amelia domina". Eltakarom a szám, úgy nevetek, ki tudja, lehet fel is hívnám, hogy büntetést érdemlek.
-Igen, általában peches vagyok, de most úgy érzem kárpótolva vagyok a bajaimért! - Mosolygok szélesen, nem is hazudok.
De legalább úgy fest kicsit felvidul a szavaimra, ez a lényeg. Nem szeretném ha szomorú lenne.
Tény ami tény, minden nőnek örömmel udvarolok, ha tetszik flörtölök is, de komoly kapcsolatra nem vagyok képes. Azaz lehet menne, de... általában hamarabb vagyok dobva mintsem kiderülne hosszabb távon mi történik. Szóval én nem is gondolkodom senkivel semmi komolyban, ezt Amelia jól érzi, ha én nem is sejtem, miken jár a csinos feje.
-Ugyan, ez még nekem is megy! - Mosolygok a törölgetésre. Igaz, higiénikusabb ha lecsöpög az edény, de na. Szerintem semmi bajunk nem lesz.
-Szavadon foglak! - Ugratom, biztos jár vendégségbe vagy valami. Meg ő sem csinálhat meg mindenki helyett mindent... remélem. Akkor durvában ki lenne használva mint én. Félreértés ne essék, tudom, hogy kihasználható vagyok, dolgozok az ügyön csak... nem olyan könnyű ez.
-Igen, de táncolni is hetente lenne jó, de mint mondtam, minden páratlan pénteken tízig rádiózom, te akkor már nem jössz el velem bulizni. Vagy eljössz? - Kérdezem meg, mert hát telhetetlen vagyok, de a tánc is mozgás, úgy lenne jó és fejlődnénk, ha rendszeresen járnánk. Havonta két alkalom nem sok, valljuk be. De annyira megáll mindennel, elgondolkodom eg fél pillanatra. - Amelia, mi az? Másra... gondoltál? - Vigyorodom el, engem az sem zavarna. Kicsit be is hajolok a látóterébe, hogy jobban lássam az arcát, eddig úgy tűnt közömbös vagyok neki. De lehet mégsem?

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 24 2014, 00:05

Erre már nem tudok mit válaszolni. Sebastian kaotizmusa kivirágzik gyilkosságokban (meg talán a mosatlan edényekben), amúgy pedig maga a tökély.
Aztán a szadista énemből dominát varázsol, kattan a témára, remélem, sosem kér számon.
- Peches? Te? - Meggyőződésem, hogy ugrat- Mesélj, mi történt? - Édesen somolyog, és a szavaival engem vigasztal, talán rászorulok. Nem egészen ebben a formában, de talán igaza van. Az egómnak jót tesz, köszönöm!
Kedves bókjait, célozgatásait csaknem komolyabban veszem, de aztán gyorsan le is beszélem magam róla. Egyrészt megtanultam, sosem szabad bízni senkiben, másrészt... Sebastian maga is arról beszélt, felszínes kapcsolatai vannak. Talán ő éppen úgy nem képes kötődni senkihez, mint Lio, bár más okból, a végeredmény ugyanaz. Itt a mézes madzag, de keserű lenne a vége.
Így hát, - tőlem mondjuk szokatlan módon-, de hülyülésnek fogom fel az egészet, édes kis játéknak, szócsatának, szórakoztatásnak. Megszédít kicsit, de ez a fajta bódultság tetszik, nincs benne semmi rossz, és azonnal váltok, ha szaladna alólam a talaj...
Kijön velem a konyhába, segít pakolni, én mosogatok, aztán mellém áll törölgetni, vállamhoz ér a vállával, újfent "célozgat" (?).
- Legegyszerűbb lesz, ha egyszer téged nézlek végig, ahogy dolgozol...- mert hogy is akar ellenőrizni? Talán megkérdezi: "Lia, ma ugye nem minden betegnek te adtad be a tetanuszt?" Vagy: "Ugye, ma nem te borotváltad minden fejsérült fejét?" Itthon egyedül vagyok, mindent magam végzek, máshova meg nem járok el... Szinte csak hozzá.
Aztán rákérdez a hétvégére, és hirtelen nem értem, mert mi péntekről beszéltünk, nekem meg a hétvége úgy áll össze, hogy péntektől vasárnapig, és félek, valamit félre értett vagy félre értettem. Gyorsan tisztázni is akarom, és kiderül, nem csak a jelenlegi hétvégére gondolt, hanem hosszú távon, előre...
- Így már értem - mondom zavaromban, nem is értem, hogyan gondolhattam másra.- Előre nem tudom... De ha szombaton éppen nem dolgozom, miért ne? Tíz óra még nem a világ vége. Hamupipőke is éjfélig volt kimenőn...- Sebastian biztosan járatos benne, mikor, hol és meddig vannak ezek a táncos összejövetelek...
Valami történik, anyám ilyenkor mindig azt mondja, angyal suhan át a szobán, mert pillanatra megszűnik a világ, és még lélegezni is elfelejtek, nem hallom sem a víz csobogását, sem Sebastiant (bár az sem biztos, hogy mondott valamit), csak amikor kiejti a nevem.
- Öööö- nagyon értelmesen, mint mindig- Úgy érted, más dologra vagy más személyre?
Elbambultam. Emlékszem, mi járt a fejemben, de sosem merném Sebastiannak bevallani. Amúgy is, halott ügy, értelme sem lenne, megint egy álmot kergetek csak, pedig ebből ki kell már nőni.
- Csak...- óvatos mozdulattal emelem a kezem az arcához- elképzeltelek, milyen lennél szakállal- és egy pamacsot ragasztok a habból az állára. Kuncogok! Kiköpött Vidor! (Soványabb változatban)
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 24 2014, 01:12

-Áhhh... - Nevetek halkan, hogy ó, bizony ám hogy az vagyok. - Lenne mit. Majdnem megver a srác, akit pont egy durva veréstől próbálok megszabadítani, közben megreped a bordám, eltörik az orrom, egyszer eszem le magam a nadrágomon és pont megtalál egy igazán nyálas kutya, hogy felhívja erre a figyelmem, kellemetlen tájékon, egyszer szólom el magam félreérthetően homoszexuális felhanggal, naná, hogy pont egy meleg fiúnak, a bordámra richtig olyan krémet választok, amire allergiás a barátom, hagyok egy lányt incselkedni és hülyéskedni, kimegy a bokája... soroljam még? - Nevetek és csóválom a fejem, hogy okés, nem durva dolgok, a végén mindig jól jártam (talán kivéve a Lios esetet), de nah... attól még kínos. Neki is csak azért mondom el ezeket, mert igazán ráfér egy falatnyi boldogság, ahogy elnézem.
A kellemes estebéd után segítek neki egy picit, törölgetem az elmosott edényeket, közben újra társalogni invitálom, hogy volt némi emésztési csendes szünet.
-Áh, na igen, igen, jól van! - Nevetek, logikus, kérdés ugyan mit dolgoznék? Ha mosogatni látna, az felérne egy kisebb csodával, nem de bár?
Aztán kérdezek rá, hosszútávon mennyi időt is szánna a táncra, rám, a kettőre együtt, bár eléggé zavarba hozom, ezt még én is látom.
-Jól van, jó lenne! Jobban várnám a munka végét. - Vigyorodom el, Josh miatt is mindig örömmel mentem dolgozni, olyan volt, mintha kapnék utána egy kis jutalmat, hogy na, Seby, kiérdemelted, szórakozz csak. Vagy ilyesmi.
De mivel ennyire furán viselkedik, megfordul a fejemben, talán csalódott hogy nem valami másra gondoltam a hétvége alatt.
-Én nem tudom, te tudod mire gondoltál. Gondolatot olvasni 'méég nem tudok. Már gyakorlom, de még nem tökéletes. Szóval... - Nézek rá várakozón, hogy akkor... mi is suhant át az ábrándos fejében?
De a válaszára pislogok, majd elvigyorodom és forgatom a szemem.
-Ahaaaam, hát nem az igazi, a borosta még elmegy, de hidd el, így vagyok igazán ellenállhatatlan. - Hajolok már-már túl közel az arcához, de mielőtt teljesen kétségbe eshetne, esetleg fellelkesülne, sunyin az ujjamra szedek némi habot és hirtelen visszahajolva az orrára koppintom.
-Inkább meztelen képzelj el, sokkal izgibb téma! - Vigyorgok rá charme-osan, majd törölgetek tovább, de fél szemem rajta, elemzem minden kis reakcióját. Nem tudom eldönteni húzza az agyam vagy tesztel vagy tényleg nem akar semmit. Utána kell járni, nincs mese!

//Köszi h szóltál, hogy ez volt a 900 szj hszem *-* <3 Very Happy//

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"


A hozzászólást Sebastian Drayton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 24 2014, 02:01-kor.
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 24 2014, 01:53

Felszisszenek, ahogy mesélni kezdi, miben is peches, repedt borda törött orr, nyáladzó kutya, meleg elszólás, allergia, bokaficam...
- Egy része nem is veled történt, hanem a barátaiddal. Azt gondolod, miattad? - nézek rá ártatlanul, nagy szemekkel, hogy ezt ő sem gondolhatja komolyan.
- Bár nem pech, én szájon csókoltam valakit, akiről azt hittem, meleg, persze, soká derült ki, hogy nem az, és amikor úgy tűnt, ő sem közömbös irántam, kiderült, csak szexelni akar. Arról nem is beszélve, hogy az unokatestvéremről azt hitte, a fiúm..., aki viszont a mostohaanyámat döntötte meg.... Na, ezt add össze...- kínos vigyor az ajkaimon, de már vége, ennek mindnek vége, a ribanc elköltözött, Reeven kómában, Lio az ég tudja hol, talán már nincs is az államokban... Én pedig... sem fogadásból, sem máshogy nem csókolózom idegenekkel.
- Ugyan, az emberrel történnek rossz dolgok, kellemetlenek, viccesek, kiszámíthatatlanok...- minden a hasznunkra van. - Egyszer, valamikor, amikor nem is számítunk rá, elő fog bújni az emlék, és tudni fogjuk, mit kell csinálnunk..., esetleg mit kell másképp csinálnunk... Elhiszed?
A mosogatásnál hoz kicsit zavarba, újabb félreértett kérdés, és mert nem hagyom annyiban, a kérdés tisztázódni látszik.
- A kérdésed: "másra gondoltál"? Még mindig nem tudom, más dologra, vagy más személyre, kérdeztél, de igazad van, én bambultam el... - Esendőn nézek rá, hagyja ennyiben a témát.
Igazság szerint kicsit megszédített a bor, vagy ő, vagy a kettő együtt, a finom vacsi, a süti, a kézcsók, a sok bók, és az emlékek... Mi lenne egy csókban? Sebastian nem ugorna rám, ideje sem lenne, megyek dolgozni, és ő könnyed, ezt is elintézné egy legyintéssel, holnapra el is feledné.... Cakk-cakk-cakk...
Kimentem magam, a szám helyett habot nyomok az állára, törpét csinálva belőle, Vidort, mert az mindig nevet. Közelebb hajol, és már azt hiszem, így ken majd össze, de "csak" az orromra koppint, mintha rosszalkodtam volna.
- Na, majd legközelebb! - nevetek. Még hogy meztelen? - Pénteken... Öltözz te is szexisen, hagy induljon be a fantáziám... Szűk naci, testhez tapadó póló, vagy ing, alig begombolva, tudod, mint a spanyolok... - ugratom, és a kezemben (védekezésül) némi hab, hogy rá tudjam fújni, ha közelebb jönne. Jól adja az ártatlant, ahogy törölget, de már sikerült néhányszor meglepnie. Gyors a fiú, nagyon gyors!
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Today at 15:21

Vissza az elejére Go down
 

Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Secrets - Zin & Amelia
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-