Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Aug. 26 2014, 00:55

A héten délelőttös vagyok a rádióban, szóval éppen hazafelé sétálok olyan három óra magaslatán, mikor felocsúdom a bambulásból. Szabad a délutánom végre de különösebb tervem nincs. Azon gondolkodom vegyek-e valami új, más konyhából származó kajához alapanyagot otthonra, pl olaszhoz vagy indiaihoz, csak úgy, kipróbálni. Nézem a kirakatokat is zsebre dugott kézzel, mikor meglátom az egyik tanítványom előrébb, ő is épp valami bolttal szemez, már volt pár óránk azóta, nagyon ügyes és kedvelem is, bátorkodom gyorsítani a lépteimen és mögé menni, onnan odahajolni a füléhez és halkan megszólalni.
-Mi szépet nézel? - Hajolok is vissza vigyorogva, remélem csak kicsit ijesztettem meg.
-Hogy vagy Amelia? Jó látni! - Kérem el a kezét egy csókra, ha hagyja. - Te is most végeztél? - Látszik beszélgetős kedvemben vagyok, szóval ha ő nem, akkor mondja meg hamar, vagy fel fogom tartani alávaló módon!

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 03 2014, 03:11

Nem igazán bánok jól az idővel. Éjszakás voltam, és hiába feküdtem le munka után, délben már kivetett az ágy. Nem igazán lesz ez így jó, ha nem pihenem ki magam, estére hulla leszek, pedig ma is vissza kell mennem, és a sürgősségin nem mindig van lehetőség szünetre.
Amikor minden reményem elszáll, hogy újra aludni tudjak, eltervezem, hogy felöltözöm és kimozdulok. Úgyis vásárolnom kell, főzni is valamit, akkor már két napra. Ma megcsinálom, és holnap nem kell. De mit is egyek? Legyen kicsit más ma, mint holnap, de ne kelljen vele sokat vesződni? Fogalmam sincs. Majd út közben kitalálom.
Nem messze innen -csak néhány saroknyira- van egy élelmiszer áruház, arrafelé indulok. Kivételesen nem viszem magammal Piafot, sem a francia nyelvleckét. Az agyam most úgyis szita... Dúdolgatok inkább magamban, nagyon halkan, hogy ne zavarjak senkit. Magamat meg elszórakoztatom. Ahogy elhaladok egy kirakat mellett, fél pillantást vetek rá, aztán visszalépek, mert éppen olyan cipő van a próbababa lábán, amit én keresek! Nem vagyok egy vásárlásmániás csaj, de a tűsarkúmat mindenképpen szerettem volna kényelmesebbre cserélni, és eddig -bár átlagos lábam van, nem túl nagy- nem akadtam megfelelőre. Ez meg itt... Jól is néz ki!
Közelebbről akarom megnézni, és a kirakathoz dugom az orrom, még a napszemüvegem is feltolom a hajamba, hogy jobban lássak, amikor valaki a fülembe súg. Aprót ugrok, előre, szerencsére nem fejelem be a kirakatot. Villámgyorsan pördülök meg. Nem vagyok vidám.
- Sebastian!- mérgem elpárolog. A franciatanárom áll velem szemben, kedvesen mosolyog, és a tervezett pofon helyett inkább elmosolyodom- Megijesztettél...
Megragadja a kezem, és kezet csókol. Már meg sem lepődöm, ez a mániája. Meg a szép beszéd. Úgy bókol, mintha könyvből olvasná.
- Szia...- mondom aztán, mert köszönni elfelejtettem, de az első ijedtségemen már túl vagyok. - Tetszik az a cipő...- mondom neki franciául, és érzem, hogy elpirulok. Nyílt utcán még sosem beszéltem ezt a nyelvet.
- Nem...- rázom a fejem- éjszakás voltam. Vásárolni jöttem ki, mert nem tudtam többet aludni.
A kérdése viszont árulkodó. Mert ezek szerint ő most végzett. Nem úgy tűnik, mint aki nagyon siet, kérdőn nézek rá.
- Reggel téged hallgattalak... - Hírolvasó a lelkem. - Hazafelé tartasz? - az irány jó.

Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 03 2014, 03:27

Ha tudnám hogy megérettem egy pofonra nem vigyorognék ennyire, de így, tudatlanul, bátran virít a fehér fogsorom.
-Bocsánat, csak félig volt szándékos! - Na igen, nem akartam ennyire megijeszteni, csak egy pöppet, hogy felgyorsuljon a szívverése hogy végre láthat.
Kezet csókolok és kissé faggatom, de mikor megszólal nekem franciául kiül az arcomra, hogy "jaj de édes vagy, nekem?" vagy hasonló, mint mikor valaki váratlan ajándékot kap és tetszik is neki.
-Olyan gyorsan tanulsz, hogy lassan te javítasz ki engem! - Nevetek kissé, de látszik hogy büszke vagyok az én kis tanítványomra. - Menjünk és próbáld fel, mi tart vissza? - Lehet én, hogy megijesztettem, haha.
-Óh! Nem tudsz nappal aludni? - Szalad össze aggódóbban a szemöldököm, mert az nagyon nem jó.
-Ez komoly? - Látszik tényleg meglep, elvégre... kevesen csípik a klasszikusokat, Mozart hiába volt jó fej. - Öhm, remélem elégedett vagy a brit kiejtésemmel is, nem csak a franciával. - Nevetek, némileg zavartan, a hajamba is beletúrok. Említettem neki a munka témakörben a dolgot, de hogy meg is jegyezte... - Aham, csak gondoltam bevásárolok a főzéshez. Este kéne valamit kotyvasztani, tudod. - Vonok kicsit vállat. - Ha esetleg te is kaját veszel mehetnénk együtt. Vagy... ha van kedved együtt is ebédelhetünk, csak reggel ettem utoljára. - Mosolygok, nem akarom hogy tolakodásnak vegye, de kedvelem, szívesen elköltenék vele egy ebédet. Legalább kicsit megismernénk egymást órán kívül is.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 04 2014, 01:03

Ha valamit nem szeretek, ha rám hozzák a frászt. Hátulról jövő támadás, suttogás a fülembe, váratlan érintés... Mind meg tud ijeszteni, mint kiderül, fényes nappal is. Reflexeimnek hála, nem esek neki Sebastiannak, pedig elsülni készül a tenyerem. Csak néhányszor használtam eddig, amikor még jártam a csajokkal bulizni, és némelyik srác túl sokat engedett meg magának.
- Hogy lehet félig megijeszteni valakit?- kérdezek vissza, meglepődötten. Harag szikrája sincsen bennem, így, hogy Sebastian az. Vicces fazon, remek és hatékony tanár. Nem is hittem volna, hogy ilyen élvezetes lesz vele a tanulás. De mindig kitalál valami újat, mégis rendszeres.
Én valami kellemesebb dologgal akarom meglepni, és egy mondatot franciául mondok neki. A szeme szépen villan, mondhatni, sikerült a meglepetés, de aztán angolul folytatom, mert azért úgy mégis könnyebb beszélgetni. Különben is, most nem mint tanítványa vagyok itt. Csak... mint járókelő.
- Esküszöm, Sebastian, bátran vállalhatnál órákat abban is, hogyan kell bókolni, több boldog nő lenne az országban...- mondom őszintén. Én akarom meglepni, és máris bókkal válaszol. Hát milyen dolog ez? Nincs olyan helyzet, amiből ne így vágná ki magát?
Aztán a cipőre mutat, és azt mondja, próbáljam fel. "Menjünk", ezt mondta. Most komoly, hogy velem akar jönni cipőt próbálni? Bízom az ízlésében. Mindig kifogástalan a külseje, mg akkor is, ha lezseren öltözik.
- Oké- válaszolom gyorsan. Legalább lebeszél róla, ha mégsem jó. Bár nekem elsőre megtetszett, és ez valóban ritka. Fel kéne írni a naptárba, annyira! Nem is értem, mit néztem ebben a kirakatban. Mert hogy most nem cipőért indultam, az biztos.
Amíg beérünk az üzletbe, elmondom neki, hogy éjszakás voltam, és azért jöttem le vásárolni, mert nem tudtam aludni. - Általában tudok!- nem hagyom, hogy kétségbe essen miattam.- Bár sosem voltam nagy alvó, és nappal mindig nehezebben ment, most...- kicsit megrázom a fejem, hihetetlen, de igaz- két-három órát alszok összesen...
Elárulja, ő hazafelé tart, én meg elszólom magam, hogy reggel őt hallgattam. Úton hazafelé, vagy a kádban fekve... Kikapcsolnak a klasszikusok, és kikapcsol Sebastian selymes hangja. Főleg, mert el tudom képzelni az arcot mögé. Érzem a hangjában a mosolyt, és azt is, ha fáradt. Így kicsit olyan, mintha nekem szólna minden hír. Mintha nekem olvasná őket. És ez egy kicsit... érdekesebbé teszi. Jobban odafigyelek. Mégis, ellazít.
- Tökéletesen értem, amit mondasz- ha számít ez valamit. Magyar vagyok, az én kiejtésem sem tökéletes. Én sem értem mindenki beszédét visszakérdezés nélkül. Szitkozódni például nem tudok angolul.
Meglep, hogy zavarba jön. Hát még nem találkozott olyannal, aki megdicsérte volna a műsorát? Megjegyzem, nem mondtam rá semmit, csak annyit, hogy hallgatom.
- Vásárolni indultál? - nevetem el magam (és ha minden igaz, már a cipőt próbálgatom az üzletben, ahova betértünk)- Én is. Két napra kellene kitalálnom, mit is csináljak...- Eszembe sem jut, hogy félreérthetem Sebastian szavait. Közös ebéd? - Miért is ne? Gyorsan összedobok valami finomat. Te fogsz segíteni...
Ha jó lett a cipő, gyorsan megveszem, ha nem, hát ott hagyjuk, nem válogatunk tovább. Megyünk vásárolni, főzni, ebédelni. Isten tudja, mikor ebédeltem utoljára kettesben valakivel.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 04 2014, 01:27

-Nem az ijesztésen volt a hangsúly, hanem a szándékon, csak picit akartalak megugrasztani, nem nagyon. - Vigyorgok, de ártatlan pislogok rá.
Franciául szólal meg, nagy örömet okoz vele, ha nem is bírom kimutatni rendesen, azért erre dobban a szívem. Imádom ha nekem kedveskednek vele.
Aztán meglepődve vigyorgok, elnevetem magam.
-Illemtanár hmm, más is mondta! - Kacsintok rá. - De nem leszek egy randi guru, ne félj. De komolyan mondtam, csak azt mondom amit gondolok! - Vigyorgok, elvégre a bók attól lesz igazán bók, hogy nem üres. Ez az amit kevesen tudnak vagy vesznek komolyan. De ezen mit kell tanítani?
Mosolygok, nem kell győzködni, hogy próbálja fel a cipőt, követem befele. Nem szeret vásárolni akárcsak én, nem félek hogy itt éjszakázunk, mert ő próbál.
-Úristen, az nagyon kevés. Az optimális agymüködéshez legalább 6 óra kell, tudtad? Szóval... Enyje enyje, érezd hogy meg dorgálva! Aludj szépen többet. Menj el sportolni, hátha könnyebben elalszol tőle. - Én nekem jót tesz, ellazít.
Kiderül hogy engem hallgatott reggel, valahogy furcsa. Ha Henry meghallgat, esetleg, bár kétlem az más. Ameliától egyáltalán nem "kötelező" vagy "elvárt" talán jövök kicsit zavarba.
Aztán a válasza kapcsán eszembe jut hogy ő nem is angol. De ha megért, akkor örülök.
-Igen, néha én is szoktam! - Nevetek, mert hát vásárolni kell. Közben próbál, nézem hogy áll a lábán. - És az nehéz dolog? - Kérdezem, mert nekem nem szokott gondot okozni. - Olyat csinálj, amit változatosan lehet elfogyasztani. Például süss húst, a köret miatt változatos, bár te eheted szendvicsként is. - Vonok vállat, én ilyeneket szoktam, így esélyem sincs megunni, noha ne vagyok válogatós ha húsról van szó.
-Hogy... nálad? - Meredek rá de aztán nevetek, nem pont így értettem, de így is jó igazából. - Gondoltam elhívlak egy étterembe, de együtt főzni vicces, benne vagyok. - Vonok vállat, hogy meglehet engem győzni hamar.
-Héj, jól áll! Bár a magassarkúban is nagyon csinos vagy, de ebben látszik hogy szívesebbe vagy. - Mosolygok rá, ösztönzöm hogy vegye meg, ha méretben is passzol a lábára.
Aztán ha megvette akkor mondom én melyik boltban szoktam vásárolni, kérdezgetem ő melyikben, csak hogy hova menjünk.
-Na és mit együnk? Mit ennél szívesen? Vagy inkább mit főznél szívesen! - Vigyorgok, az külön kategória mit kellemes főzni és mit csak elfogyasztani.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 04 2014, 02:35

Legyintek, hagyja már, el is felejtettem. Különben sem vadidegen. Kedvesen társalgunk, bemegyünk a cipőért is, ami aztán tökéletes méretben és Sebastian szerint sem áll rosszul. Kényelmes. Éppen olyan, amire vágytam. Mekkora hülyeség, hogy végig itt volt az orrom előtt, én meg felkutattam érte a fél várost valamelyik nap?
- Igaz is, illemtanár... - bólintok- Lehetne a francia illemtan a következő óránk anyaga... - Csak a regényekből tudom, mennyire másképp reagálnak az angol és a francia férfiak ugyanarra a szitura. Vajon más a francia kultúra, mint az amerikai? Evés, ivás, társalgás?
Enyhe pírral köszönöm meg a bókját. Hát mit is mondhatnék? Azt ígértem, szorgalmas diákja leszek! Felróhatná, miért nem beszélek többet franciául... Elvégre már sokkal többet tudok és bátrabban kéne beszélnem.
- Oké, a 12 órás talpalás után még elmegyek kettőt futni, aztán hatot alszok, felet eszek, és marad négy órám, hogy éljem az életem, tanuljak, visszajussak a melóhelyre és főzzek, mossak, takarítsak. Remek. Te szívesen élnél így?- bár nevetve teszem fel a kérdést, a dolog nem mulatságos. Tudom, hogy az alvástól rabolom az időt, de a többitől nem lehet.
Szóba kerül az is, hogy őt hallgatom néha (mint például ma reggel, a rádióban), és ezen szemmel láthatóan leakad. Nem, nem alszom be rajta, attól azért érdekesebb a műsor, bár a hangja, lehet, segítene. El nem árulnám ezt most neki. Megdelejezne, és elaltatna, itt helyben. Képes lenne rá.
- Igen, így szoktam én is. Hús, krumpli, rizs, szendvics. Pizza. Tészta. Főzelék- amit tudok, mondom franciául. Jó kedvem lett Sebastian miatt, a cipő miatt, bátrabbnak is érzem magam. Meghívom, főzzön velem.
- Megteszi a sarki fűszeres, vagy a közeli üzletcentrum, abban minden megtalálható...- mosolygok boldogan. Együtt vásárolunk, együtt találjuk ki, mit eszünk majd, együtt készítjük el, együtt eszünk... Gyorsan el fog telni az idő estig, amikor is vissza kell mennem dolgozni.
- Ma nincs órád délután? Ráérsz? - egyre lelkesebb vagyok, már azon agyalok, mit is főzzünk. Ez már csak a közös idő függvénye. És azé, mennyire éhes... A főzés nem okoz gondot. Amúgy is lesz egy kuktám...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Csüt. Szept. 04 2014, 02:59

-Jól van, miért is ne? - Vonom meg lazán a vállam, ha szeretné, szívesen elmondom a kinti szokásokat részletesebben. Egynémely régebbit is tudok, mert sok regényt olvastam, ami lefestette.
-Öhm... én sem futok két órát, elég fél óra bicikli. - Mondom szolidan, bár dörzsölöm az arcom, hogy elég sok a 12 óra. - Remélem vannak szabad napjaid... - Mondjuk néha én is sokat melózom de... nem rendszeresen ennyit. Vagy hogy mondjam, de nem is vagyok munkamániás. Jó, ő sem, de na.
Tetszik és megmosolyogtat hogy van amit franciául mond, kedves és lelkes tőle.
-A főzelék nekem még mindig bizarr... - Nevetek fel, szerintem az is marad.
Örülök hogy szemmel láthatóan jó lett a kedve, én is jobban vigyorgok, bár nálam ez mostanában kezd alap lenni. És ez tök jó! Szokatlan is, de kiélvezem, amíg tehetem.
-Akkor menjünk a centrumba, ott nagyobb a választék. - Mosolygok, ott mindent megtalálunk majd szerintem, bármit is keressünk.
-Nincs, ráérek, fordítani tudok este is. - Mosolygok. - Szóval elrabolhatsz, szórakoztatlak és boldogítalak amíg csak hagyod! - Nevetek, majd a hátam mögött összekulcsolom a kezeim és közelebb hajolok. - Mit szólnál haaaaa, csinálnánk mondjuk sajtkrémlevest, emlékszem hogy szereted, meg sütnék neked süteményt, édeset, mondjuk browniet, magadnak azt mondtad úgy sem szoktál! Nah? A leveshez piríthatunk neked zsemlekockákat is! - Vázolom, mert figyeltem ám rá, ha nem is látszik. Én órán is ismerkedem és noha nem jegyzek meg mindent, de a fontosabbakat igyekszem.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Pént. Szept. 05 2014, 15:38

Tudom, hogy sarkosítok, sokszor kaptam emiatt már fejmosást, de csak azt akarom érzékeltetni vele, eléggé ki lehet fáradni a műszak alatt fizikailag.
- Otthon vagy a szabadban? - Bicikli. Ha még apámnál laknék, járhatnék biciklivel, de a kórház csak néhány percnyire van tőlem gyalog. Különben sem a testmozgás hiánya okozza az insomniám. - Persze. Heti 1-2 nap nekem is szabad.
Bár a túlórákat én vállaltam be, ennek is oka van. Nekem nincs családom. Aki van, mind szanaszét, anyámat már láttam, túl sokat is, apám elfoglalt, és mostanában mintha inkább a terhére lennék. Reeven NY-ban, a szülei látni sem akarnak, mintha én lennék az oka, hogy a fiuk ebbe az állapotba került. Ezért van, hogy hetente 60 vagy 72 órát dolgozom. Nem mindet a sürgősségin, hogy ne legyen feltűnő, de páran tudják, mennyit dolgozom. Aggódnak is, de nekem így a jó.
Inkább franciául kezdek gagyogni, hogy eltereljem a figyelmét magamról. Legalábbis ilyen tekintetben. Nem kell, hogy sajnáljon, nem kell, hogy kiderüljön, egyedül érzem magam. Még az is eszembe jut, az első órán őt akartam elhívni Párizsba. Milyen kétségbeesett lehettem! Nem, én nem vagyok már gyenge. Minden elmúlik, minden megváltozik.
- Nem is ettél még...- mondom, kicsit korholó hangsúllyal, de elnevetem magam. Biztos, hogy nem is főzeléket főzök majd neki. Mert szóba kerül, hogy együnk együtt, és nekem olyan természetesnek tűnik, hogy akkor majd én főzök. Úgyis akartam!
A cipővásárlás jól sikerül. Gyorsak vagyunk és hatékonyak, aztán a bevásárlóközpont felé indulunk, hogy megvegyük a főzéshez szükséges dolgokat.
Hogy be tudjam lőni, mennyi időnk van főzésre, megkérdezem, neki mennyi ideje van. Másképp gondolkodom, ha mondjuk, egy óra múlva dolga van, és másképp, ha ráér egész délután. Nekem hétkor kezdődik a műszakom, úgyhogy van még időm bőven...
Sebastian most is jókedvű, mint mindig. Játékosan hajol közelebb hozzám, miközben a háta mögé dugja a kezeit, és egy pillanatra az is eszembe jut, flörtöl velem. A szavai csengenek a fülemben: "elrabolhatsz, szórakoztatlak és boldogítalak, amíg csak hagyod"...
- Hmmmmm, jó ajánlat!- veszek végre levegőt, aztán folytatom- A sajtkrémlevesem után megnyalod majd mint a tíz ujjadat!- kacsintok rá. Kétértelmű célzásokat én is tudok ám adni!
Nevetek, hogy édességet akar nekem csinálni, de bólogatok. Sebastian tökéletes partner, hogy jókedvben teljen el a délután. Felidézem, mit is mondott, ő mit szeret. Úgy emlékszem, húsimádó. Remek.
- Rendben, de akkor valami húsétel legyen a második. Levessel és édességgel nem lakunk jól! - Sok múlik azon, mit találunk a hentesnél. Friss húsból lehet a legízletesebb ételeket elkészíteni. Az előre lefagyaztott termékeket amúgy sem szeretem annyira. Tele vannak vízzel, és az ízük is egészen másmilyen...
- Valami nagyobb munkát csinálsz? Mit fordítasz? - érdeklődöm a munkája felől. Lehet, hogy valami regény? Érdekes lenne...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Pént. Szept. 05 2014, 23:57

-Már biciklizni? Szerintem otthon, mert akkor kevesebb a macera és nézhetsz tévét, akármi. - Válaszolom meg a kérdését remélhetőleg.
-Akkor is sok. - Akkor lehetne három négy is, ha sokkal többet dolgozik. Az egészségügy nagyon időigényes munka, azt kell mondjam.
-Ez igaaaaaz, de attól még az! - Nevetek vele aztán hogy szóba jön az a fura kaja. Már nekem fura.
Szó mi szó, van egy alap stílusom, változó ki mennyire ítéli flörtölősnek. De mivel nem látom hogy zavarba hoztam volna vagy égne a keze egy kis pofonra így vigyorgok tovább.
-Áhááá, a tied is mi? Kevés lesz a sajátom! - Nevetek. - De tudod ám, hogy én meg jól sütök, szóóóóval a süti is jó lesz! Lakomázunk kicsit! - Nevetek, igazából szeretek főzni már. Régen nyűgnek éreztem, de amint lett rutinom rögtön érdekesebb lett.
-Ez igaz, tekintve én mennyi süteményt ennék... - Vigyorgok, mert inkább neki sütném, mint kettőnknek, ez tény. - Hmm, de mire gondoltál, húsban nem vagyok válogatós! - Mosolygok, mert tényleg mindegy. Egy biztos, legalább a húst én szeretném megvenni, remélem hagyja majd.
-Hmm, nem most nem. Most csak egy régebbi könyv újranyomtatását fordítom, ami kiegészítőkkel van tele, szóval csak azokat, az nem olyan nagy munka. Ilyen tankönyv szerű, irodalomtudományok, cikksorozatok. De legalább érdekes, legalábbis engem érdekel. De műfordítok is, lassan megvagyok az első csokornyi verssel! Csak azzal lassabban haladok, az nem olyan mint egy sima szöveget lefordítani. A regényeknek és novelláknak is va egy saját belső világuk, de a verseknél ez nagyon intenzív. Erre ráérezni sokkal bonyolultabb, mint hittem. Legalábbis nekem, de szeretem a kihívásokat! - Mosolygok, érezni lelkes vagyok, a tanítás mellett ez hoz még igazán lázba.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 09 2014, 17:13

Félreérti a kérdésem, én arra voltam kíváncsi, ő hogyan csinálja, de valószínűsítem, otthon biciklizik ő is (bár nem láttam nála ilyesmit)
- Macera? - nevetek- Szegeden biciklivel jártam, ha jó volt az idő...- Esőben és télen leraktam a bicajom, de amúgy mindenhova azzal mentem. Mit nekem bérlet? Gyorsabban beértem a városba, mint a troli vagy a busz. Mellékes, hogy alig nézek tévét, értem, mire gondol, és eben igazat adok neki. Ahelyett, hogy tespednék az ágyon, chipset majszolva, éppen mozoghatok is...
- Tudom... Ez most átmeneti... Hogy elfoglaljam magam- mondom kissé zavartan. Nagyon hülyén jöhetek ki, ha munkamániásnak tűnök. Foghatnám arra, hogy Párizsra gyűjtök, de Sebastian tudja, nem vagyok rászorulva a pluszpénzre. Bár apám jól keres, és amikor ideköltöztem, sokat segített, évek óta magamat tartom el. Ha utal is némi pénzt a számlámra, nem nyúlok hozzá. Jó az, vésztartaléknak.
Megegyezünk, hogy együtt ebédelünk, és elindulunk vásárolni. Sebastian mindig is közvetlenül viselkedett velem, örökké mosolyog, és nevet; amikor közelebb hajol hozzám, és kétértelmű szavakat "búg", az az érzés fog el, hogy flörtöl velem. Lehet, hogy csak a figyelem hiánya, magyarázom magamnak, és elhessegetem a gondolatot. Én vagyok a hibás, én sokkal rosszabb vagyok, már első találkozáskor el akartam hívni Párizsba...
- Kedves tőled, de én szívesebben használok szappant és vizet- elnevetem magam a gondolatra, hogy az én ujjaimat is lenyalogatná. Nem dörgölöm az orra alá, hogy tíz ujjat mondtam, nem húszat, negyvenet... Még a végén kiderül, én flörtölök vele.
- Oké, én a sütid után nyalom végig az ujjaim...- engesztelem meg egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy jól süt. Melyik az a férfi, aki önszántából égeti le magát?
Leves és süti... Sovány ebéd... Emlékszem, hogy szereti a húst, de konkrétan még nem tudom, mi lesz az üzletben, így válaszolni sem tudok.
- Ha nem vagy válogatós, könnyű dolgom lesz. De komolyan, előre nem tudom. Nézzük meg, mi a kínálat, aztán kitalálom...- húskérdés ezzel -egyenlőre- letudva.
Mert szóba hozza a munkát, én is érdeklődöm. Tetszik, ahogy beszél, szeretem a hangját, a belőle áradó erőt. Nagyon karakteres, mégis lágy, dallamos. Nem hiába rádiózik. Még azt is el tudom képzelni, hogy szinkronizál.
- Ó, ezt átérzem.... Tudod, számomra az angol, már megbocsáss, nagyon primitív nyelv. Tudod, a magyar... olyan mint a szivárvány, mindenre ezer szavuk van, az érzelmeket kismillióféleképpen lehet leírni és érzékeltetni, hangsúlyozni. Az angol annyit mond, szeretem és kedvelem, mi viszont... - Ó, igen, a versek. Nem egy magyar költő versét olvastam lefordítva angolra. S bár nem kétlem, fordítva is igaz lehet, hogy nem ugyanaz lefordítani, mint eredetiben olvasni valamit, azt gondolom, nem minden csak az olvasón múlik. Egy-egy vers bennem is néha reményt kelt, máskor elszomorít, éppen attól függően, én milyen hangulatban vagyok. Honnan is tudhatnám, mit akart elmondani a költő IGAZÁN? Csak annyit tudok, bennem milyen érzéseket keltett azzal, amit írt. Nem szeretem, ha valami túl van magyarázva. Valószínűleg ezért is nem boldogultam... (Lioval) Ahogy eszembe jut a férfi, kicsit elmerengek. Mi lehet vele? Merre jár? Hetek óta vagyok újra itt, és nem tudok róla semmit. Hiányzik. Még úgy is, akkor is, ha csúnyán váltunk el. Egy pillanat csak az egész. Megrázom magam, felállok, megerősítem magam. Már nem fáj. Annyira.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 09 2014, 19:27

-Igen, cipelni kell, karban tartani, tök sok felszerelés kell hozzá... - Ráncolom az orrom, hogy nem, nekem nem világom. Akkor már inkább a deszka, bár az én koromban már nem divat annyira. Úristen, ezt fájt bevallani!
-Inkább járj el többet szórakozni, ha nem akarsz otthon lenni. Vagy keríts valami aktív hobbit. Kikapcsolna és nem hajszolnád túl magad. Bár a pénz mindig jól jön de... nem egészséges. Járj el táncolni! - Jut eszembe, az jó dolog.
A közös evés témában aztán megnevetett.
-Nem tudod mit hagysz ki! - Nevetek, mert hát és tisztaságpárti vagyok, de van egy pikantériája azért a felmerült opciónak is.
-Jól van. De nekem elég ha azt mondod ehető! - Vigyorgok, azért nem sütök annyira sokszor, hogy cukrászi legyen a minősége.
-Rendben, nekem megfelel. - Mosolygok, mert valóban mindegy, csak hús legyen.
-Az angol egy mixnyelv, fogalmazzunk így. Vannak érdekes mozzanatai, de a szókincse valóban nem olyan tág, mint akár a franciának. Franciául sokkal választékosabban le tudom írni a dolgokat, azt hiszem. Szóval a magyar is ilyen? Érdekesen hangzik. Pár dologra majd megtaníthatsz! - Vigyorgok, jó érzés hogy köszönni meg köszönetet mondani, bocsánatot kérni, ilyesmi elég sok nyelven tudok. Az meg hogy az angol primitív-e, nem megyek bele, mert annyira vagyok már nyelvész hogy ne bírjak teljesen elszakadni a nyelvészek szemléleteiről (miszerint egyik nyelv sem primitív csak másban erős illetve más a szemléletmódja, amit könnyebb kifejezni vele).
Közben beérünk az üzletbe, amit látok hogy kell megkérdem van-e neki és ha nem, beteszem a kosárba, amit hozok én természetesen.
-Akarsz bort is inni az ebédhez? Egyáltalán neked most szabad? - Nem tudom nővérként ihat-e egy-két pohárral munka előtt vagy nem tanácsos az sem, hiába eszik mellé.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 09 2014, 22:14

- Cipelni? Hova? Éppen arra jó, hogy téged cipeljen!- nevetek, bár eszembe jut, hogy a kezdet kezdetén, amíg panelben laktunk, én is felhordtam a biciklim az emeletre, mert a közös tárolóban mindig eltűnt róla valami.
- Csak egyszer kell jól felszerelni... Az igaz, hogy karban kell tartani, de elég évente kétszer, éppen úgy, ahogy az autót... Van jogosítványod, autód? - jut eszembe. A bicikli viszont nem lehet probléma.
Ledöbbenti, mennyit dolgozom, talán azt hiszi, a nővérek sorsa ilyen sanyarú. Én imádom, magam választottam, és -őszintén bevallom-, milyen okból. Szinte sajnál, és ötletel nekem, mintha szemellenzős munkamániás lennék.
Bólogatok. Na igen, szórakozni, aktív hobbi. Nyelvet tanulok, elég jó? Pénz? Nem nagyon izgat... Tánc?
- Mutass példát, és elmegyek!- hagyom rá. Milyen tánc? Nem nőttem már ki a tinikorból?
Megbeszéljük a közös ebédet, előre iszunk a medve bőrére, hogy milyen finom lesz, és kinevet, amikor a kézmosást részesítem előnyben az ujjszopogatás helyett (Pedig csak az ellen "tiltakozom", hogy ő nyalogassa az én ujjaimat)
- Tudod mit?- ugratom, úgy érzem, ez belefér.- Ha kipróbálod velem a főzeléket, én is engedékenyebb leszek...- Vajon milyen érzés, ha bekapja az ujjaim? Bizseregni kezd a hajam töve.
- Ó, ne legyél olyan kishitű!- még mindig azt hiszem, tökéletesen tud sütni, és csak szerénykedik.
Bár nem határozzuk meg, mi lesz pontosan a második, az bizonyos, hogy hús lesz. Minden más a kínálat függvénye. Elindulunk vásárolni, és közben a munkájáról beszélgetünk. Lassan belemerülünk a témába; élvezem. Olyan kijelentést teszek, ami talán nem tetszik neki, de nem hurrog le, csak kijavít. Tudom magamról, hogy sarkosítok, régi hibám, hogy a dolgokat feketének vagy fehérnek vagyok képes látni és láttatni. Nehezen fogadom el, hogy nem minden ilyen egyszerű és letisztult, pedig a változásra, a változtatásra szükségem van.
- Igen, bocsánat, igazad van- mondom mégis, nem akartam megbántani vagy megsérteni, lebecsülni sem az angolságát, sem a munkáját. Hogy kiengeszteljem, bólogatva mondom neki- Megtanítalak, amire csak kíváncsi vagy, bár sem rajzolni, sem magyarázni nem tudok olyan jól, mint te!- mondom szelíden, felidézve, milyen nyelvórákat tart...
Beérünk a központba, és becélozzuk az élelmiszereket. Sebastian magához ragadja a kosarat, amibe majd pakolunk.
- Bor? Nem rossz ötlet. A munka törvénykönyve csak annyit ír elő, hogy legyünk munkavégzésre képes állapotban. Hogy ebbe mennyi bor fér bele, az egyéni, de egy pohár biztos nem fog megártani- mondom Sebastiannak. Nem tudom, ennyiért érdemes-e egyáltalán vásárolni, de ha már megkérdezte, ő biztos inna, így nem mondok nemet. - Ezt rád bízom...
Anyám mindig nagy hangsúlyt fektetett a borválasztásra, milyen húshoz milyen bor illik. Mintha nem lenne mindegy. Talán tényleg nem az. Én ebből nem csinálok ügyet. Igyunk valami finomat.
Úgy járunk-kelünk a sorok között, mint gyakorlott szakácsok. Figyelem a minőséget, de az árakat is. A zöldségeket és gyümölcsöket megszagolom, mielőtt bezacskóznám őket. Veszek krumplit, hagymát, aztán némi gyümölcsöt is. Bár van még házi savanyúságom, és azt kínálom majd fel Sebastiannak, nem árt felkészülni arra, ha nem ízlik neki a kovászos uborka. A húspultnál gyönyörű combot kapok, abból kérek egy kilót. Már azt is tudom, mi készül majd belőle. Gyors, finom... Hmmm. Megvesszük a leveshez és a sütihez is a hozzávalókat. Az egész vásárlás így is megvan negyed óra alatt.
- Nincs más hátra, mint előre...- mondom a pénztár felé haladva, és most először fog el egyfajta izgalom. Mégiscsak egy pasasnak fogok főzni, aki nem az apám!
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Kedd. Szept. 09 2014, 22:46

-Hát le az emeletről... - Nevetek fel, jó oké, gyenge érv már én is látom, de akkor már hamarabb iramodok neki futva valaminek minthogy biciklizzek.
-Persze hogy van, de egy kocsi az más. - Vigyorgok, ó, hát szeretem az autóm, a szemem fénye valahol.
-Példát? Na jó... Te akartad! - Vigyorodom el, mert engem nem izgat hogy az utca közepén vagyunk, eléállok és vigyorogva megfogom a kezét és tánctartásba emelem, a másik kezem a derekára simítom. - Egy kis... sztenderd? - Vigyorodom el majd elkezdek dúdolni egy tangó zenét és "megtáncoltatom", ha hagyja. Határozottan vezetem, csak követnie kell, de ha félrelép se baj, nem csinálok bonyolult dolgokat. Az alapformákat ismerem tangóból, de elég szokott lenni, szeretem ezt a táncot, bár csak kicsit simulok hozzá. A cél inkább az, hogy meglepjem és megmutassam, szórakoztató ez!
-Ejjj.... - Nevetem el, lehunyom az egyik szemem úgy hunyorítok rá, ez kihívás! - Legyen! Legalább valami finomat is kóstolok a főzelék után. - Vigyorgok rá, mert nem bízom a főzelék mágikus finomságában. Amelia ujja bizonyára inkább ínyemre lesz.
-Ez nem kishitűség, bár amit csinálni készülök már jó párszor megcsináltam. Talán menni fog. - Mosolygok.
-Ne kérj bocsánatot, nem szívügyem! - Nevetek fel, nem bántott meg vele, ilyennel nehéz. - Áááh, most te vagy a kishitű! - Mutatok rá az ujjammal is, épp csak meg nem bököm a mellkasát, de csak vigyorgok, menne az neki.
-Értem. - Mi szoktunk borozni az ebédhez, azért vetettem fel, de nem annyira fontos. De ha veszünk, bizonyára iszunk is belőle majd. - Rendben! Valami édeset választok akkor neked... - Nézek el és nézek édes fehéret, azokat általában szokták szeretni a lányok. Majd ezt is fizetem én, valamit vegyek már én is.
Gyorsan és határozottan vásárlunk, így nincs gond ezzel, hamar megvagyunk.
-Oké, de hadd fizessek én ha már te főzöl... vettünk pár dolgot. - Mosolygok, frusztrál a dolog. Nem megsérteni akarom, csak szerintem így korrekt. De a feléhez bizonyosan ragaszkodom.
Aztán ha megvagyunk, hozom a zacskókat, ne cipekedjen.
-Na és merre? Tényleg, van otthon valaki? Nem fogok zavarni? - Nem tudom egyedül él-e, vár-e valakit.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 00:26

- Látom, te sem bízol a közös helyiségek biztonságában...- mondom, és nevetek, pedig az cseppet sem kellemes, amikor az ember szembesül vele, hogy ellopták a bicikli ülését, kormányát, kerekét... Na, máris pár érv, miért jobb a szobabicikli.
- Lehet. Én a bicajomra is úgy vigyáztam, ahogy most a kocsimra- bár én mindenre vigyázok. Talán jobban is mint kéne. Mindent megőrzök, ritkán szelektálok, nehezen válok meg attól, ami az enyém volt valaha. Az emlékektől is. Nos, ezen is változtatni kell.
Arra biztat, szórakozzak, járjak táncolni, ahelyett, hogy heti 5 -6 napon dolgozom, és amikor visszadobom a labdát, máris emeli a kezét, mintha táncba kérne. Nem is nagyon tudok tiltakozni, olyan határozottan fogja meg a kezem és a derekam. Én pedig nevetek zavaromban.
- Itt és most?- kérdem, de már lépeget is velem, és most először örülök, hogy jártam tánciskolába, mert könnyebben tudom Sebastian lépéseit követni, ahogy felfogom, mit dúdol. Tangó! Annyira meglepő és gyors minden, hogy nem is nézek körbe, vajon bolondnak néznek-e, hogy táncra perdülünk, fényes nappal a nyílt utcán. Elég néhány lépés, úgy gondolja, ezzel máris meggyőzött, de most téved.
- Ennyi? - kérdem, csalódottságot mímelve, amikor elenged, de mosoly van a hangomban. - Ennyitől még nem jött meg a kedvem!- bököm neki kissé a könyököm. Nem fogok táncolni járni. Manapság már nem is táncol senki, helyet sem ismerek, ahol táncolni lehetne. És meggyőződésem, senki nem tudna úgy szórakoztatni, ahogy Sebastian. Eddig legalábbis nem sok embernek sikerült.
- Bízz bennem, a főzelék finom! És ehető, nem úgy, mint az ujjam!- nevetek megint. Nem is tudom, ilyen heves ellenérzést belőlem csak a máj tud belőlem kiváltani. Sosem ennék májat és belsőségeket, rosszul vagyok, még a gondolattól is. Kínálhatna érte bárki bármit cserébe, ebben hajthatatlan maradok... De Sebastian nem evett még soha főzeléket. Miből gondolja, hogy nem jó?
A sütijére azt mondja, "ehető lesz", de én továbbra is bízom benne, hogy Sebastian remek édességet készít majd.
Aztán a munkájáról beszélgetünk, a fordítás nehézségeiről, a nyelvekről, és arra kér, majd tanítsam meg erre-arra magyarul (semmi konkrét, egyelőre). Visszakapom az előbbi szemrehányást, kicsit még az ujjával is megfenyeget, én sem lehetek kishitű. Örülök, hogy bízik bennem, de én jobban ismerem magam. Rosszul magyarázok, túlbonyolítom a dolgokat, ebben is változni, változtatni kell...
Az üzletben közösen vásárolgatunk; kérdezgeti, mi van otthon, gondolom, hogy ne vegyünk feleslegesen dolgokat, de még ezzel együtt is jól haladunk. A borkérdést is gyorsan megoldjuk; szeretem a jó bort, bár ritkán iszok. Egyedül nem élvezem, az utóbbi időben meg lehetőségem sem volt, mikor, kivel... Az esküvőn ittam utoljára, Szegeden. Talán többet is, mint kellett volna, ezért fajulhatott el az a beszélgetés olyan mélységig... De talán az sem volt véletlen. Mindenesetre hasznos volt, bár akkor sokat nevettem. Ma nem lenne jó, ha annyit nevetgélnék. A nevetés nincs ellenemre, az ittasság viszont nem jó, tekintve, hogy dolgozni megyek. Majd megállok két pohárnál...
Klasszul bevásárlunk, egész gyorsan és hatékonyan, és ahogy elnézem a kosarunkat, elégedett vagyok. Finom ebédünk lesz, az már biztos! A pénztárnál Sebastian meglepő javaslattal áll elő, és éppen csak egy percre akasztjuk meg a sort. Szégyenlem is magam, mert nem voltam rá felkészülve, hogy fizetni akar helyettem. A pénztárosnő felvont szemekkel néz ránk, kissé türelmetlenül, mintha azt mondaná, ezt beszéljük meg otthon. Aztán felesben fizetünk, de amikor kilépünk az üzletből, Sebastian orra alá dörgölöm.
- Hé, ez nem volt szép. Meghívtalak, nem? Ez most olyan, mintha kifizetnéd az ebédedet...- mondom neki, kissé megbántottan, de a gesztusát értékelem. Nagyon kedves, tényleg. Mit is mondhatnék? Arra gondolok, talán ezzel ő érzi magát jobban, és így megbékélek vele.
- A kórház mögötti utcában van az albérletem. Egyedül élek, nem fogsz zavarni senkit...
Az egyik csomagot elkérem tőle, nehogy már ő cipeljen mindent, azért több kilónyi árut vásárolgattunk össze. Aztán lépkedek mellette, finoman irányítva, ha éppen fordulni kell...
A lépcsőházba kóddal lehet bejutni, de a liftet nem használjuk, tekintve, hogy a magasföldszinten lakok. Az ablakaim az udvarra néznek, szerencsére, nem az utcára. Az udvari kerítés pedig a kórház parkjának határa, szóval valójában "zöldövezetben" élek.
- Gyere beljebb...- előre megyek, a kulcsaim az előszobaszekrényre dobom, aztán bemegyek a konyhába, hogy letegyem a pakkot, ami a kezemben volt, majd azért nyúlok, amit Sebastian hozott.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 01:02

-Hááát, nem is az, de érted, ha közös, akkor nem garantált hogy mindenki óvatosan pakolássza, mittom én... - Mert én ügyelek a dolgaimra, máséra is, de ez nem áll mindenkire.
-De egy kocsi jobb... - Mondom némileg elfogultan.
-Persze! - Közlöm, mintha mi sem lenne természetesebb, minthogy felkérem az utcán egy táncra.
-Táncoltatlak amíg csak szeretnéd, imádok tangózni. - De csak oldalba bök. - Nem elég inspiráló hogy velem táncolhattál? Vesztettem a charme-omból! - Mondom kétségbeesett hangon és arccal, majd nevetek. - Azért rendes zenére, elég térrel, szerintem nem mondanál nemet! - Sandítok rá, hát táncolni olyan jó! - Elmehetünk néha, vannak táncestek, van mindenféle sztenderd tánc. Szerintem nincs partnered, én lehetnék! - Ajánlkozom, mert szeretek táncolni és egyedül nem szokásom elmenni. Pedig rám lett szólva hogy mozduljak ki, hát én próbálkozom!
-Hááát, valahol az ujjad ízlelgetése még mindig vonzóbb, minthogy főzeléket egyek. - Vigyorgok simlisen, ha az ujján adja a főzeléket megkóstolom, megígértem, de amúgy nem vesz rá.
A boltban bevásárolunk, bort is választok, mivel nincs ellenére, a fizetésnél apró malőrként kapok néhány szemrehányó pillantást de én ilyen kis semmiségen nem akadok fenn. Aki kikészít egy egész moziteremnyi embert... és akkor még nem is sejtem hogy egy repülőnyit is kifogok.
-Hmm, tudod eredetileg én hívtalak meg, az más kérdés hogy felhívtál a lakásodra főzni. És furán érzem magam, ha helyettem fizet bárki bármit. Talán csak az öcsémnél nem. - Mondom neki, de bocsánatkérő hangon és nagy, "jaj ne haragudj" barna szemekkel nézve rá.
-Ú, a kórháznál laksz... elmegyünk mellette? - Kérdezem de a szokásostól eltérően haloványabban és a mosolyomba és költözik némi bizonytalanság.
-Ha nem zavarok senkit az jó, az jó. - Nem bírom kiverni a fejemből hogy egy kórház felé igyekszem.
Kicsit noszogatnia kell, de akkor engedek és a legkönnyebb szatyrot megkapja. De szerencsére felérünk a lakásba, ott már nyugodtabb leszek ismét, de hát a kórházak... felzaklatnak. Nem tehetek róla. Bár érzem még a kórház jelenlétét, mivel kilátni rá, de mondogatom magamnak Améliánál vagyok, Ameliánál vagyok, attól kicsit jobb.
Ahogy belépek kibújok a cipőmből, majd követem a konyhájába, leteszem a csomagokat.
-Mióta laksz itt? - Kérdezem meg, közben nézelődöm a lakásban, bár csak szolidan.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 01:47

- Igen, értem...- mondom- Az sem jó, ha csak összeverik vagy dobálják, de az enyémről loptak el ezt-azt, amíg a közös tárolóban tartottam. Ez olyan szemétség!- fakadok ki. Mégiscsak az lenne a célja egy ilyen tárolónak, hogy ne kelljen valamit felvinni a lakásba. De ez van. Manapság senkiben sem lehet megbízni. Még a szomszédokban sem.
- Igen, a kocsi jobb- értek vele egyet és mosolygok. Sosem vitattam. - Milyen kocsid van?- Látom, hogy elfogultan beszél róla. Lényegében nem is érdekel a márka, de ezt szokták kérdezni, nem?
Aztán felkér táncolni, mert ezzel akar kedvet csinálni nekem, hogy eljárjak. Táncolunk egy keveset, aztán ugratom, és aztán egészen meglepő dolgot mond.
- Neked nem is könnyű nemet mondani- mondom mosolyogva, kicsit szédülten. Jézusom, táncoltam az utcán!- Hát jó, elmehetünk egyszer, meglátjuk, akarsz-e még utána is... - húzom megint, ne higgye, hogy olyan ügyes táncos vagyok. Eléggé kijöttem a gyakorlatból, mert igaz, ami igaz, nincs partnerem, akivel gyakorolhatnék. Bár a táncra is azt mondják, olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, azért biciklizni könnyebb...
Nevetek, amikor azt mondja, az ujjam finomabb, mint a főzelék. Fejembe veszem, hogy bebizonyítom az ellenkezőjét, és nevetnék, ha tudnám, hogy arra gondol, amire én: az ujjamról eszi majd a főzeléket... Megront engem ez a pasas.
Vásárlás közben nagyon jól megértjük egymást, a pénztárnál kevésbé, akkor ugyanis kicsit neheztelek rá, aztán beletörődöm, hogy kifizette a számla felét. Olyan vagyok, mint az elefánt, semmit sem felejtek; keresem a lehetőséget, hol fogom ezt törleszteni neki, mert egy meghívás nem erről szól, mondjon akármit. De igazából nem haragszom rá. Mosolyt és vidámságot csempész a napjaimba, és ezért hálás vagyok neki.
- Oké, fátylat rá- egyezem bele, a boci szemei most szomorúnak tűnnek, nem akarom rontani a hangulatot.
Aztán meglep, mert sosem láttam még olyan bizonytalannak (ijedtnek?), mint amikor a kórház szóba kerül.
- Igen..., ahogy mondod, mellette... - Valami rossz élmény... Jaj, a fenébe. Remélem, ennyitől nem akad ki. - Kerülhetünk is, ha zavar...- Vissza kell menni ugyan egy utcányit, de akkor nem látja meg az épületet. Nem olyan nagy kerülő, és a nyugalma mindennél többet ér.
Kell egy kis idő, amíg visszakapom a régi Sebastiant. Én is csöndesebb vagyok egy kicsit.
Bár még soha senkit nem hívtam fel magamhoz, apám is csak egyszer ugrott be, hogy megnézze, mit bérelek, nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen kilátás nyílik az ablakomból, de ezt most mellőzöm. Ha csak a kórház említése ilyen reakciót váltott ki Sebastianból, annak sem örülne, ha a parkról fecsegnék neki, legyen az bármilyen szép. Mert valóban az. Tele van fával és bokorral, szökőkút csobog a közepén, aranyhalakkal... És én imádok oda kimenni, ha egy kis szünetre van szükségem.
Lepakoljuk a csomagokat, többnyire a konyhában, csak az új cipőm kap más helyet, de egyenlőre nem csomagolom ki.
- Csak egy hónapja. Azután költöztem ide, hogy visszajöttem Magyarországról. Biztosan emlékszel, addig apámmal laktam. Szóval, még nekem is friss az élmény...- vonok kicsit vállat, mosolyogva. Laktam ugyan már albérletben, de még sosem egyedül.
-Nézz körül nyugodtan, ha szeretnél, addig előkészítem a konyhát!- mondom, és máris előszedek két kötényt. Az egyik az övé lesz, a másikat magamra aggatom. Ha magamnak főznék, átöltöznék, mert nem szeretek utcai ruhában főzőcskézni, de ezzel most nem akarom sem az időt húzni, sem... Szóval, nem öltözök át. Gyors mozdulattal tekerem fel a hajam, és tűzöm fel.
Kezet mosok, aztán a bort beteszem a hűtőbe, a zöldséget és minden mást kipakolok a konyhapultra. Bekapcsolom a rádiót, de lehalkítom, hogy ha Sebastian beszélgetni szeretne, ne zavarjon. De azért kapaszkodó, hogy szól valami. Deszkát, kést, edényeket szedek elő, majd azokat a fűszereket, amire szükségünk lehet.
- Tudom, hogy nem olyan szép, mint a te lakásod, de azért tetszik? - kérdezem, amikor megjelenik a konyhában. Felé nyújtom a köténykét. Nem égő, rajtam is van egy. De a ruháját óvni szeretném.
- Adhatok valamit? Nem vagy nagyon éhes, szomjas? Ebéd csak kb egy óra múlva lesz... - kérdezem, mint jó vendéglátó. Szeretném, ha jól érezné magát nálam. Ő is mindig gondoskodik rólam...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 02:23

-Komolyan?! De hát annyira egyértelmű, hogy a házban lakik a tolvaj és nincs is mindenkinek kulcsa a tárolókhoz, ez abszurd... - Látszik elképedek a tényen, hogy valaki mindezek ellenére lop.
-Alfa Rómeóm. Szeretem a sportos kocsikat... - Vonok vállat mosolyogva, azért ha a sebességről le is szoktattak a szüleim az ízlésem nem változott meg. - Neked? - Bár lehet közli: fehér vagy ilyesmi, a nőket kevésbé érdekli a márka általában.
-Háát, lehengerlő vagyok... - Nevetek, hiszen sokan mondanak könnyűszerrel nemet nekem.
-Miért ne akarnék? Táncolni jó! - Vigyorgok, kétlem hogy kedvem szegné.
-Köszönöm. Sütik sütit! - Mondom neki mosolyogva már a megbocsájtásra a vásárlás után, mintha a süti mindenért kárpótolná. Talán így is lesz.
-Aham... legalább közel a munkahely. - Mosolygok, de ez már nem a legőszintébb mosoly, nem tehetek róla, a kórházak környékétől is elfog a félsz és mindig emlékeztetnem kell magamat hogy férfi vagyok nem kisegér.
-Nem! - Vágom rá talán túl gyorsan, lesütöm a szemem, csak aztán nézek rá megint. - Felesleges. - Belül ordít a kisegér énem, hogy kerülni pazar ötlet, de nem játszunk ilyet. Ott lakik mellette, édes mindegy. Vagy nem? Max lesápadok ha meglátom a kórházat, de ahogy távolodunk jön vissza a színem is szóval elájulni nem fogok.
Mikor nála vagyunk már kicsit jobb, fokozatosan majd meg is fogok nyugodni, főleg ha lekötöm magam a főzéssel.
-Jó is a saját lakás. Bár fura ha üres mikor megjössz. Ezt az apróságot nehezen szoktam meg eleinte. - Mosolygok, fecsegek, de még mindig jobb mint arra gondolni hogy a mumus a szomszédból figyel.
-Kezet mosok, ha nem bánod. A mosdó...? - Kérdem meg, ha mondja merre el is megyek, kezet is mosok. Megnézem magam a tükörben, annyira már nem vagyok sápadt szóval... okés. Mire visszaérek már kipakolt és van egy kötény is előkészítve, a nyakamba is akasztom.
-Már hogy ne lenne olyan szép, tetszik. - Mosolygok, kellemes itt. Leszámítva a tudjuk mit... komolyan olyan érzés mint a Harry Potterben, nem mondjuk ki a nevét a szomszéd épületnek. Ezen elmosolyodom, mintha bemászhatna az ablakon vagy valami... el is vigyorodom, tiszta hülye vagyok.
-Nem vagyok, ne félj. Meg kell a hely, hát nem úgy megy az! - Vigyorgok már újra, van feladatom, hamarosan csak Ameliára meg a kajára fogok figyelni és volt nincs sápadtság. Végre nem leszek kóros angol.
-Szóóóval akkor készítsem elő a húst, vagy csak csináljam a sütit? Hogy szeretnéd? Nem mindenki bírja ha belekontárkodnak a dolgaiba, szólj nyugodtan. - Mosolygok, volt egy csajom, azaz hát randiztunk és nagyon morgott hogy én is a konyhában voltam míg főzött. De volt macskája, elfoglaltam magam, szerencsére.
-Szereted a háziállatokat? - Nem emlékszem órán ha beszéltünk is róla mit mondott, most a macskákról eszembe jutott.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 03:12

- Igaz. Csak a házban volt harminc lakás, és egy csomó albérlő, akik mindig cserélődtek- vonok vállat. Ahogy tünedezni kezdtek a dolgok, inkább felcipeltem a bicajom a lakásba. A tárolónak tucat kulcsa volt, és aztán hiába cseréltettük ki, a dolog semmit sem változott...
- Az igen! -mondom elismerően. Ha tudnék füttyenteni, talán meg is tenném. Rejtő könyvében olvastam először ilyen kocsiról, de még sosem láttam igazit. Képen viszont láttam már, nagyon tetszetős kocsi. És naaaagy. Erről azonban hallgatok. - Juj, ki fogsz nevetni...- mondom szégyenlősen, félre is pillantok.- Egy SMART. - Nem is nevezhető autónak egyesek szerint, de nekem megteszi. Nem azért, mert négy kereke van....
Táncolunk az utcán, kiszalad a számon, hogy neki nehezen lehet nemet mondani, aztán szépen behúz a csapdába, és meghív egy táncos estre. Igaz, nem konkrétan, de amilyen következetes, biztosan nem felejti el.
- Táncolni azzal jó, aki tud is- mondom komolyabban. És ez nem csak erre az igére igaz. De valahol csak elkezdi az ember, nem? Ha nem lettem volna olyan "szende", ha több tapasztalatom lett volna, talán Lioval is másképp alakultak volna a dolgok. Azt mondta, azt mondta... Persze, hogy álmodtam vele, milyen lenne szeretkezni vele, de nem akartam beégni! Bakker. Megint mérges vagyok magamra. Még jó, hogy Sebastian ilyen jókedvű és vicces, az egész egy pillanat alatt elpárolog a fejemből.
Vásárlás után kisebb ijedelmet okoz, ahogy a kórház említésre kerül. Nem akarom gyötörni, mondja el, mi bántja. Nekem is vannak rossz emlékeim a kórházról, de vannak szépek is. Könnyű dolgom van, itt dolgozom, naponta érnek benyomások. Javaslom, hogy kerüljük ki, de az ötletet negálja. Talán szégyenli, hogy így érez egy épület miatt. Pedig nem kellene. Előttem? Ugyan! Igyekszem nem túlaggódni a dolgot, azzal általában elrontok mindent, és ez is egy olyan dolog, amin változtatnom kell.
A lakásban már jobb egy kicsit, a színe legalábbis visszatér, és megfogadom, nem faggatom, bármennyire is furdal a kíváncsiság. Inkább a benyomásairól kérdezem, hogy tetszik neki a kis lakásom. //Bocsi, innen töröltem egy részt, lakásra vonatkozót, közben meggondoltam magam//
- Üres...- mondom kicsit szomorúan. Ebben igaza van. Üres. Talán ez is egy oka, miért vagyok én is keveset benne.
Érzem, hogy megért, és ebben a pillanatban én is őt, bár nekem nem volt öcsém, akivel együtt éltem. Beszéltünk erről az egyik alkalommal, amikor franciául a családról, lakásról esett szó. Akkor én még apával laktam.
- A bejárattól jobbra az első ajtó-  Bár nekem nem szokatlan, hogy rögtön a bejárathoz teszik, emlékszem rá, hogy nála éppen ellenkezőleg, szinte a lakás legtávolibb végében van a mosdó. Mindkettőnek van előnye és hátránya, nem is vitás. Nekem jó ez így. Szerencsére, éjszaka nem kell gyakran kijárnom.
Szinte kipréselem belőle, hogy milyen a lakásom, mert tudni szeretném, tetszik-e neki. Én igazán büszke vagyok rá, főleg, hogy egyedül festettem ki, rendeztem be. Így valóban a magaménak érzem, mert megdolgoztam érte. A kilátás pedig páratlan, ha nem tudnám, hogy kórház van a fák mögött, hihetném azt is, egy park van az ablakom alatt.
Megkínálom, enne, inna-e, mert azért igencsak benne vagyunk a délutánban, ő meg reggel evett utoljára, de elutasítja. tetszik, hogy újra jókedvű. A nyakába kapja a kis kötényt, és aztán tanácskozunk.
- Ha nem bánod... Csináld a sütit. Én elleszek a többivel, már bejáratott menetem van, tudom, mi mennyi idő... -Klasszul be lehet osztani, ebben majdnem profi vagyok, de aki verhetetlen, az anyu. Képes három-négyféle ételt összedobni két óra alatt, legyen bármiről szó. Igazi konyhaséf. Utánozhatatlan.
- Nem hiszem, hogy kontárkodnál... És ha megszorulok, szólok- nézek rá barátságosan. Éppen az volt a cél, hogy együtt főzzünk, hát miért is üldözném ki a konyhából? - Te is szólj, ha kell segítség...
A kérdése váratlan, és azt hiszem, viccel, vagy éppen olyan házi állatra gondol, amit nem szívesen tart az ember. (Csótány, hangya, liszkukac, egér... br...) Ijedten pillogok felé.
- Miért, látsz egyet?- de amikor megnyugtat, hogy nem erre gondol, fellélegzek, és úgy válaszolok- Macskapárti vagyok.  De megsimogatom a kutyákat is, amelyiket ismerem. Vagy amíg kicsik. A nagyobbakkal óvatosabb vagyok, egyszer megkergetett egy nagy dög. Panelbe nem való. Apám nem szereti őket, ide nem szívesen hoznék, tekintve, hogy alig vagyok itt...  És te?  


A hozzászólást Amelia Simeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 12 2014, 00:33-kor.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Szer. Szept. 10 2014, 19:47

Szomorúan hallgatom az állapotokat amiket leír, lehangoló, hogy az emberek ennyire tisztelik a másikat. Bár én annyiszor megkaptam már hogy álomvilágban élek, hogy lassan magam is kezdem elhinni, túl sokat gondolok az emberekről.
-Szereted? - Döntöm félre a fejem mosolyogva, mert lehet ő amolyan BMW vagy ferrari típusú sportkocsikra gondol, amik "menőzni" vannak, de nekem teljesen kommersz kocsim van ha úgy vesszük. - Kétlem, miért? - Hú felcsigáz, vajon milyen kocsija lehet, de mikor közli valóban kicsit nevetek, mert az gyerekkocsi, olyan kicsi. - Hát való igaz, másra számítottam. De a nők szeretik mert kicsi és könnyű vele parkolni. - Vonok vállat mosolyogva, az is kocsi.
-Vagy akit kedvelsz. Mert az igyekvő. - Mosolygok, hát én sem tudtam mindig. Szigorú, szigorú a másik, de talán mellettem kicsit ellazul. A pillanatnyi rossz kedvét is inkább valami rossz emléknek tudom be a tánccal kapcsolatban, például hogy letaposták a lábát.
Bevásárolunk, eljutunk hozzá, szép kis lakás, nekem tetszik, főleg hogy magas a beltér.
-Igen... de... ha megszereted és megszokod a lakást elmúlik. Én már szeretek otthon lenni, azt csinálva ami jól esik mert nem zavarok senkit. Van előnye is. - Mosolygok, nem akartam lelombozni, de a tények tények. De lesz jobb is, legalábbis szerintem.
-Jól van, ezért kérdeztem. - Mosolygok szélesen, áhá! Tudtam én, hogy ő is ilyen típus, nincs ezzel semmi baj. - Nekem? Pfff, zseniális is vagyok, nem csak gyönyörű! - Nevetek fel, mert csak viccelek, ilyen a stílusom, de majd rájön, ha eddig nem jött volna le neki.
Neki is állok összekeverni a tésztát, mérleg már nem kell, annyi rutinom van, hogy nagyjából arányban legyen minden. Közben kérdezek, de rámeredek, majd elnevetem magam.
-Nem, miért kéne? Pluszfehérje, vagy nálad is van krokodil a mellékhelyiségbe? Az jó ízű! - Viccelem el, szórakoztat, hogy azt hitte másra gondolok. Aztán hallgatom, szélesen mosolygok. - Hát igen, a kutyák kertbe valók. Megértelek. Én is macskapárti vagyok, a barátom most befogadott egy kismacskát, hát imádtam. Kis kölyökmacska, érted, olyan kis nyomorgatni való dögöcske, elaludt az ölemben... A kutyákkal is elvagyok, de abból a barátságosabb fajtákat szeretem, a vérebeket nem... szóval megértelek. - Mosolygok rá, érezni lehetett, hogy hát én imádom a macskákat.
-Rakjak bele valami gyümölcsöt? Szeretnéd? - Mert néha szoktam, ha van passzoló, főleg a pirosak mint málna, cseresznye, de mást is lehet bele tenni, ha kér. Mert hát elég csokis lesz, ezt láthatja, vettem le a polcról egy-egy zacskó ét és tej csokicseppet is. Valamint kakaópor is van benne... édes a dolog. Ja és vanília fagyi is lesz mellé, haha.
-Vagy inkább csináljak hozzá karamell öntetet? - Lehet túlbuzgó vagyok, de szeretnék a kedvére tenni, főleg hogy a sütivel óhajtom kiengesztelni, ugyebár.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Pént. Szept. 12 2014, 01:29

//Ne haragudj, közben találtam egy igazán Liához illő lakást. Nem magas a beltere :/ Bocsika. //

- Nem tudom, még nem próbáltam...- mondom nevetgélve- de a neve olyan szép, és képen már láttam is, olyan... nagy!- Hú, a faterom próbált annak idején tanítgatni, melyik milyen kocsi: formája, meg a "jele" alapján, de én utóbbi nélkül egyiket sem ismerem fel. Ja, de: trabant, lada, polski fiat 126... Az én kocsimon felnevet. Képzelem, miket gondol róla(m)...- A muter Opeljével is jól boldogulok!- mondom, kicsit sértetten, de nevetve. Elképzelhető, hogy azt hiszi, azért van kis autóm, mert rosszul vezetek?: Bár a férfiak szerint minden nő rosszul vezet.
Felkér táncolni, a nyílt utcán, és megegyezünk, hogy majd máskor valóban elmegyünk, de azzal kapcsolatban, hogy annak lesz-e folytatása, másképpen gondolkodunk. Tetszik az optimizmusa. Kicsit magamat látom benne, és ha fél éve találkoztunk volna, talán éppen olyan lelkes tudnék lenni, mint ő, de hát azóta sok idő eltelt, és az életemben komoly változtatásokra került sor. Legalábbis igyekszem változni.
- Oké, de egy lelkes lábtaposóval kevésbé szívesen táncolsz, valld be...- ugratom, mintha csak az lenne a probléma, valaki tud-e táncolni, avagy nem. Eddigi tapasztalataim szerint Sebastianban annyi energia van, hogy három másiknak is elég lenne, úgyhogy én sem félek attól, felsülnék vele. Ha el is rontanánk valamit, könnyedén korrigálná, és azt állítaná, eleve úgy akarta...
Később, már a lakásban, kicsit megnyugszik. Az úton feszültnek tűnt, és le is sápadt, aminek egyértelműen a kórházhoz volt köze. Nos, legalább attól nem kell tartanom, hogy ott akarna felkeresni... (Bár nem tudom, ennek most örülök-e. Talán nem is jó hír... Ó. A manóba!)
Annak ellenére, hogy sok mindent egyedül csináltam, szerintem szép lakásom van. Játszottam a térrel, a hellyel, a fényekkel, figyeltem a színekre és az összhangra (előtte pár újságot megnéztem, mégis, hogyan kezdjek hozzá), de összhatásában nagyon meg vagyok elégedve, bár apám szerint mégis csak egy "lyuk". Nekem nem tűnik annak, de valóban üres. Hiába van szépen berendezve, ha úgy látszik, nem lakik itt senki. És hát én is csak alig.
A konyhában aztán egy kis stratégiai megbeszélést tartunk, és úgy hiszem, az lenne a legcélravezetőbb, ha mindenki csinálná a dolgát; elvégre még azt sem árultam el neki, mivel lepem ma meg a sajtleves után...
- És mindenekelőtt szerény...- nevetek, amikor saját magát dicséri. Nem szeretem a beképzelt embereket, de Sebastian olyan hangsúllyal adja elő magát, hogy nem lehet érte haragudni. Kezdem megszokni, hogy folyton ugrat. A háziállatokkal is.
- Gonosz vagy!- villantok rá, még hogy krokodil..- Elég vagyok én ide sárkánynak!- grimaszolok, aztán megbékélek, hogy ő is szereti a macskákat.- Jaj, cuki lehet, imádom a kölyköket! Olyan viccesek!- máris irigy vagyok a barátjára. a macskája miatt.
Míg ő a tésztával bíbelődik, én a hagymát és a húst készítem elő. És amíg az párolódik, sül, addig krumplit pucolok, majd nekiállok sütni... Az utolsó adag mellett teszem fel a levest, amihez egy-egy adag krumpli sütése közben már összekészítettem a hozzávalókat. Olyan vagyok, mint a villám... Fél szemem Sebastianon, jól halad ő is.
- Igen, rakj, ha szoktál... - van némi befőttem, megkérdezem mit szeretne, és megmondom, mi van otthon. Találunk egy kevés fagyasztott málnát, és van meggy befőtt és vettünk szőlőt, mangót...
Ismét megmosom a kezem, és amikor Sebastian nem figyel oda, az edény falára tapadt tésztából lopok egy kicsit. (A java már a sütőben; S szólt, mikor gyújtsam be, és ő készítette el a belevalót)
- Hmmm..., ez finom lesz!
Megbeszéltük, hogy nem kell karamellöntet, de a vanília fagyi holnapig biztosan el fog fogyni. Ha nálunk nem, ma estére beviszem a csajoknak. Egészen odalesznek, ha megtudják, lényegében egy pasi vásárolta...
Utolsó adag krumpli is a húshoz kavarva. A leves is forrásban, már csak a kenyérkockák pirítása maradt...
- Ebből neked is készíthetek?- az utcán úgy fogalmazott, "nekem" csinálunk kenyérkockákat. Biztos akarok lenni benne, ő eszik-e belőle. Remélem, eszik! Bár a leves gyönyörűen krémes és sűrű lett, egy kis betét, nem ártana bele...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Pént. Szept. 12 2014, 02:04

//Wow, nem gond, akkor azt imádta, hogy így egybenyílik ilyen klassz fallal xD//

-Hát egyszer elvihetlek valahova, akkor megnézheted milyen. Nem mondom hogy vezesd is el, mert Londonból hozattam át, szóval bal-oldali menetrend szerinti. - Vigyorgok, szerintem ezért sem próbálták még meg soha ellopni, bár be is van riasztózva, de ez elég nyomós indok, úgy sejtem.
-Óóó elnézést! De hát akkor mitől olyan nagy az enyém, hmmm? - Nevetek, mert hát az Opelok "rendes" méretűek, mint az Alfák is.
-Hát most na... idő kell míg az ember belejön a dolgokba. Csak az ágybavizelést nem kell gyakorolni! - Vigyorgok szélesen, hát eleinte én is sokat hibáztam, emlékszem.
-Dehogy vagyok szerény, csak egészséges az önbizalmam és nem vagyok olyan önző kurafi, hogy titkoljam csodás adottságaim! - Jaj, jaj, még a végén megrepesztem ezt a szép plafont, de vigyorgok mint a fakutya, Amelia is tudja hogy csak viccelek, szóval bátor vagyok.
-Ééén? Én nem is, én kedves vagyok és törődő! - Adom elő magam nagy barna bociszemeimmel, ártatlan fejjel, csak aztán lesz gonoszkás a mosolyom megint. - Óóóó, sárkány! Tudok neked egy másik sárkányt bemutatni, csak hímben! - Röhögök fel, jaj, eszembe jut Phoenix, ő is mindig sárkányhoz hasonlítja magát, de ő más miatt. Ő a munkában sárkány, de olyan jót nevetek ezen. Bár szereti a lányokat is, Amelia meg kedves, de kétlem hogy tetszenének egymásnak. Nagyon nevetek, de sűrűn elnézést kérek, mert nem érti min nevetek, nem is fogja valószínű. - Nem vagy sárkány, angyali vagy! - Mosolygok rá melegen, hát nővér, meg kedves is, messze van a sárkánytól.
Aztán cicázunk, már nem úgy, csak a cicák a téma.
-Igen, én is, azok még bújnak, meg játszanak, még macskaszámba veszik az embert! - Vigyorgok, mostanra teljesen elmúlt a rosszullétem, újra olyan vagyok mint szoktam. Már ha ilyen szoktam lenni... milyen filozofikus vagyok ma!
Tényleg gyorsan csinálja amit kell, ennél én kényelmesebb vagyok, no meg nem otthonos a terep se, komoly hátrányokkal indulok! Nem baj, annál finomabb lesz a süti!
Lecsapok a málnára, hogy az nagyon dukál, higgye el, nem bánja meg, ha használhatok belőle, vagy beletehetem mind.
-Persze hogy finom lesz, békesüti ala Seby, mestere vagyok ennek! Az öcsémnek is sütöttem anno, de te neked már a jól kitapasztalt verzió jut, ne félj! - Azért Henry kapott égettet már... félig nyerset... túl liszteset... szimplán elcseszettet... Amelia örülhet, ez már a tökéletesített verzió!
Öntetet nem kér, hál' isten mégsem totál édesszájú, de ha az lett volna imádta volna. Na szóval mindennel megvagyok, a sütő előmelegedett így betehetjük a tepsit, elégedett vagyok.
-Áh kössz nem, én nem vagyok oda érte... - Látszik a fejemen, hogy ha nem muszáj, nem ennék belőle. Nekem szimplán a leves tökéletes lesz, sőt! Én is kezet mosok, mert azért csak kicsit összetésztáztam magam, meg hasonlók.
-De ha csak most költöztél, akkor nem lehetett sok vendéged. Majd körbevezethetnél! - Jó érzés mutogatni az új szerzeményt, gondolom én, én anno mutogattam volna de nem volt kinek.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Vas. Szept. 14 2014, 20:48

Az autóról beszélgetünk, és kezdem magam zavarban érezni, mert az én autóm szinte nem is nevezhető annak, miközben neki Alfa Rómeója van. Meglehet, csak én képzelek köré egyfajta misztikumot, és az is éppen "csak" olyan kocsi, mint az összes többi, megbántani mégsem szeretném, ha már egyszer felajánlotta, hogy megmutatja.
- Szóval annyira azért nem bízol bennem...- nevetgélek, hogy nem engedne vezetni. Más kérdés, hogy biztos én is csak olyan körülmények között próbálnám ki, ahol nem veszélyeztetek senkit.
Nem gondoltam, hogy visszakérdez majd arra, amit mondtam (hiszen elég nagy butaság), aztán megpróbálom összeszedettebben elmondani a véleményem.
- Hát... Ott van a Smart, ami, ugye, kicsi. Az Opel a középkategória... , és az Alfa Rómeó...- Több típus van abból is, valami sportosat képzelek Sebastian feneke alá, az illene hozzá. Mosolygok, a gondolataimat nem teljesen mondom ki, de azt hiszem, érti.
A tánc kapcsán aztán újabb ajánlatot kapok, majd hangosan nevetek, amikor az ágybavizelést, -mint példa- szóba hozza.
- Vehetem ezt optimista hozzáállásnak?- mármint, ha arról le tudtam szokni, talán majd a lábtaposásról is.
Sebastian lehengerlő személyisége miatt szinte kifordulok magamból. Táncolunk a nyílt utcán és hangosan nevetgélünk, mint neveletlen tinédzserek. El is felejtem, hogy hol vagyunk, nem is nagyon érdekel, olyan jól szórakozom.
- Szóval egészséges önbizalom- kacsintok rá- az nekem se ártana. Megtanítasz?
Témát váltunk, és a háziállatokról kezdünk beszélgetni, nem kevés humorral. Kicsit meg is csipkedjük egymást. Valamin nevetgél, sejtetve, van valaki az ismerősei közül, aki valóban sárkány lehet, de én köszönöm, ismerek én is egyet, és elég az az egy. A rokonait nem válogathatja meg az ember.
- Csak jól titkolom, a másik hat fejem eldugtam! - vonok vállat. Mi lesz, ha öregségemben olyan leszek én is, mint az anyám? De aztán melegen néz rám, mond egy bókot, és a rossz érzésem ezzel kapcsolatban elmúlik.
A konyhában aztán - túl vagyunk már néhány hullámvölgyön, ő is én is- egymás mellett dolgozunk, ő a sütin, én a főételen, és szépen haladunk. Menet közben súgok neki, mit hol talál, és a málnát választja gyümölcsnek, amit aztán bele is kever a tésztába (?). Miközben betolja a tepsit a sütőbe, és belekontárkodok a tésztás edénybe, és megkóstolom nyersen a tésztát. Esküszöm, még így is finom.
- Békesüti? Hát haragban voltunk?- nézek rá kérdőn. Nem jellemző rám a harag. Talán ezt is tanulni kéne, tudni haragudni, könnyebb lenne elszakadni olyan személyektől, akik valaha megbántottak. Sebastian nem tartozik közéjük.
Pirítok kenyérkockát, - s mert nem kér- csak magamnak. Nem erőltetem. Ha nem, hát nem. Utolsó simítások az étel felett, aztán kézmosás...
- Kérlek, ne haragudj! Már hamarabb illett volna- bocsánatkérés a hangomban. Aztán magammal hívom, és körbe vezetem. Apámon kívül ő az első, aki készen látja. Az öregem is csak a minap ugrott fel, elhozta néhány holmimat (hiszen az én autómba be sem fért volna).
Nagyon sokáig töprengtem, hogyan formáljam saját magamra a lakásomat. Anyám mindig elnyomott, apámnak lakberendezője volt, én meg tele apró ötletekkel, amit a saját szobámban ugyan megpróbáltam megvalósítani, de így, nagyban..., amikor belefogtam, még nem egészen ilyen volt a vége... De aztán mindig adódott hozzá valami, és aztán összeállt, mint a puzzle. Álmodtam, és azzal, hogy megvalósítottam, bebizonyítottam magamnak, hogy erős vagyok. Mindebből persze, Sebastiannak nem árulok el semmit. Esetleg csak azt láthatja, hogy különös fénnyel ragyog az arcom. Nem csak a lakásra vagyok büszke, hanem magamra is, életemben talán először. Ez a sajátom...
Körbevezetem, de a kilátásra nem hívom fel a figyelmet, nehogy ismét eszébe jusson a kórház. Pedig most is szép az idő, besüt a nap, a fák ágai között megtörik a napfény... Tökéletes. Imádom. Sebastiannak igaza van. Ez a lakás már csak egy dologtól lehetne jobb. Ha nem csak az enyém.
- Nem túl... csajos? - kérdem, az ajkamba harapva, mert hát az egy dolog, hogy nekem most tetszik, és hosszú ideig el tudom képzelni itt az életem, de mi van, ha az (álom)pasi majd nem érzi itt jól magát? - Milyen ez... férfi szemmel? - Kitől mástól kérdezhetném, ha nem tőle. Apám elfogult, "az a bizonyos" pedig még nem lépett be ide...
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Vas. Szept. 14 2014, 21:41

-Hát ha szeretnéd vezetheted, de nem eshetsz kétségbe míg vezetsz hogy a rossz oldalon vagy! - Nevetek, kipróbálni kipróbálhatja, szigorúan ha ott vagyok mellette. A kocsimra érzékeny vagyok, de nem vészes. Kölcsön nem adnám, de ez Henryre is áll, nem Amelia ellen szól.
-Hmm, több lóerő van benne, de nem nagyobb mint egy Opel. Sőt, Opelből vannak kombik is, az Alfa az csak motorügyben erősebb. Nem olyan Limuzin vagy Dzsip nagyságú! - Nevetek, lehet összekeverte. Bár lehet nem. Igazából nem tudom, de mindegy is, majd megnézi és rájön simán elvezetne egy olyat is.
-Persze! Egy jó partnerrel gyorsan lehet tanulni! - Kacsintok rá, szerintem jól ellennénk, ha járnánk valami órára és kifejezetten tanulnánk. Amúgy is mondjuk, de ezt előbb tapasztaltuk is.
-Persze, napi fél óra a tükör előtt azt mondogatva: nincs nálam jobb, én vagyok a tökély, hülye aki nem akar engem... - Nevetek, sosem csináltam. Sok dologban én is bizonytalan vagyok de eljátszani el tudom a full magabiztosat.
-Úúú.. ha választhatnék nekem több kéz kéne. Milyen gyorsan gépelnék már! - Röhögök, valami elcseszett Shivaként ülnék a gép előtt és fordítanék, az indiaiak kifordulnának a hitükből.
A málnát igen, belekevertem a tésztába, úgy is fagyott, pont jó így. Bár előtte kicsit lemostam, ne legyen nagyon jeges, mert akkor felvizezi a sütit.
-Nem, csak mérges lettél a kasszánál. Szeretném ha csak kellemes emléked lenne máról. Erre a süti tökéletes segítség! - Mosolygok rá.
-Nem dehogy, hát főztünk. Időre mész, be kell osztani! Míg sül a süti ráérünk. - Mosolygok melegen, nem azért mondtam. Szerintem jó volt így minden.
Amíg vezet a lakáson, látom ragyog az arca, öröm ránézni.
-Mindig így kéne mosolyognod... - Mosolygok rá. - Amúgy nagyon hangulatos, a fények nagyon tetszenek! - Hát igen, szeretek a fénnyel játszani, de otthon nem foglalkoztam ilyesmivel, de másnál, máshol mindig megragad benne valami.
-Nem... inkább modern. De kellemes, én jól érzem magam benne. És nem, nem vagyok se meleg, se csajos. - Nevetek fel. - Jó ez így, de az a fontos hogy te jól érezd benne magad, hát a Tied! - Vigyorgok rá, mert mi más számítana?
-Miért, az enyém annyira pasis? - Vigyorgok.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 15 2014, 18:44

- Hűha! A senki földjén, talán, de... nem akarom ám rád erőszakolni magam!- nem szeretném, ha azt gondolná rólam, erőszakos természetű vagyok, és addig nyavalygok, amíg el nem érem, amit akarok. A kocsi nem is az a téma, amiért megérné.
- Oké, világos - Szóval városi autó. Normál méret. Mint egy Opel. Vagy ahhoz hasonló (legalábbis méretben)- Limuzint sosem vezetnék! - nevetem el magam. Na, annál félnék, hogy összetöröm. Akkora, mint egy busz! Legalábbis olyan hosszú.
Aztán ugrat, és táncra perdülünk, lassan meg is beszéljük, hogy elmegyünk közösen, igazából. Sebastian járatos lehet ezekben az ügyekben, én azt sem sejtettem, hogy manapság még érdekelhet valakit a tánc. És hogy vannak ilyen helyek? Nos, ártani nem árthat.
- Oké, akkor próbáljuk ki...- lényegében belegyeztem. Mit veszíthetek? Semmit.
Az ötletén, miszerint a tükör előtt állva kell önbizalmat gyakorolni, ismét kuncogok, de hangosan megkérdezem.
- Ha ma kezdem, húsz év elég lesz? - egészséges az önkritikám. Vagy mégsem?
De ezen nem veszünk össze. A boltban kicsit igen, mert váratlanul ér, hogy fizetni akar, ehhez nem vagyok hozzá szokva. De aztán el is felejtem, egészen addig, amíg a lakásban nem hozakodik elő vele, hogy lényegében békesütit süt.
- Én azt már el is felejtettem...- mondom megenyhülve. - Feldobtad a napom, kétségtelenül...- mondom, és kis fintorba húzom a szám. Vajon sokat árul el rólam, ha már egy ennyi is lelkesíteni bír? Sebastian mindenesetre nagyon kedves és vicces, és nem is emlékszem, mikor nevettem ennyit utoljára. Pedig szeretek nevetni!
Aztán azt kéri, vezessem körbe. A süti a sütőben, a főétel és a leves kész, ahogy a kenyérkocka is. Körbevezetem, közben az élményeim jutnak eszembe. Milyen csupaszak voltak a falak, amikor először láttam! Milyen nagy volt a fürdő melletti szoba! Rögtön az jutott eszembe, valamilyen módszerrel leválasztom, és vagy vendég-, vagy dolgozószobát alakítok ki belőle. Viszont semmin olyan munkám nincs, ami miatt külön szoba kellene, így maradt egy vendégszobám. Hátha egyszer felugrik valamelyik csaj, vagy ... Szóval, nem árt, ha van.
Megjegyzést tesz a mosolyomra, és érzem, elpirulok tőle. El is kapom a fejem, zavartan nyúlok a hajamhoz, megint a csatot babrálom, amit a főzés miatt tettem bele. Szerencsére, a lakás a téma, nem én. Akkor hökkenek meg (és vesztem el a színem rögtön), amikor megemlíti, hogy nem meleg.
- Nem is gondoltam!- tiltakozom, és eszembe jut, milyen bonyodalmakhoz vezetett, amikor Lioról hittem ugyanezt- Tettem, vagy mondtam valami olyat? - kérdezem, és meg vagyok ijedve. - Ne haragudj, nem volt szándékos... Én... tiszta hülye vagyok!
Aztán megnyugtat, hogy nem vált hangnemet, marad mosolygós és kedves, mintha semmi sem történt volna, és a kérdésén elgondolkodom.
- Nagyon szép lakásod van- mondom neki őszintén, nyugodtan- Tágas, és tele van fénnyel... Valódi, éles napfénnyel. De míg ezt "üresnek" érzem, oda nem hiányolok semmit. Te azt belaktad, olyan... egésznek tűnik...- Valószínűsítem, ez Sebastian egyénisége miatt van így. Olyan otthonosan mozog, és úgy belakja az egészet, hogy oda még egy embert elképzelni nehezemre esik. Valószínű, ez csak az én buta agyamnak a következménye, vagy mindaz, amit eddig tudok róla, de őt örökké így tudom elképzelni: örök fiatalnak, örökké mozgásban, telve energiával.
Vissza az elejére Go down
Sebastian McBridge
Oktató
Életkor : 30
Foglalkozás : Fordító, oktató, tolmács
Hozzászólások száma : 3207

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Hétf. Szept. 15 2014, 19:05

-Majd kimegyünk a város mellé. - Legyintek. - Tudom hogy nem, szívesen elmegyek veled. - Mosolygok, hát ha tudná mennyire nem erőszakos. Eszembe se jutott ezt gondolni.
-Én sem, de ülni benne jó! - Vigyorgok, mert Phoenixszel elég luxuskocsiban ültünk.
-Ez a beszéd, jó lesz! - Nevetek, táncolni jó, legalább lesz partnerem is.
-Hmmmmm, hidd el, egy hét után már érzed a változást, le sem tudsz szokni majd róla! - Nevetek, ennyire nem lehet önbizalom hiányos ő sem.
-Tényleg? Hiba volt emlékeztesselek. - Mondom kínos mosollyal, de csak vigyorgok. - Akkor jó, remélem tudom fokozni! - Miért is ne? Eddig jól elvoltunk, szerintem menni fog.
Körbevezet, a bókomra elpirul, csak vigyorgok rajta. Bájos ahogy elpirul, zavarba jön. De csak megszólal kis idő után újra.
De meglepődöm hogy ennyire megijed, elnevetem magam, nem direkt, inkább csak hogy lássa, butaság miatt ijedt meg.
-Reméltem, hogy nem gondoltad, csak vicceltem! Nyugi... Nem vagy hülye, szokták rám mondani, talán a hajam miatt. Nem veszem magamra, abba se lenne semmi. De nyugi én a nőket szeretem, rajongásig! Meleg barátaim is vannak, nem vagyok érzékeny erre. - Nevetek, na igen. Én szeretem a nőket, a férfiak nem kötlek le, azaz nem úgy. De Kiliant is kedvelem, liberális vagyok, mondjuk így.
-Gondolod? Én csak egy ideje érzem otthonosnak. Talán mert a városba költözött az öcsém. Szerintem nem a berendezés miatt üres neked, csak meg kell szoknod. Vagy meg kell találnod, mi hiányzik még, hogy otthonosan érezd magad. - Mosolygok, szerintem csak ennyi a gond. - Lehet több fotó kéne a számodra fontos emberekről, hmm? - Nem akarok tolakodó lenni, csak lehet akkor otthonosabban érezné magát. Nekem az segített.

_________________
"Entre deux coeurs qui s'aiment, nul besoin de paroles"
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian   Today at 03:12

Vissza az elejére Go down
 

Kit látnak szemeim? - Amelia-Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Secrets - Zin & Amelia
» Nem láttál semmit! ~ Christian és Sebastian
» Ma éjjel bízd rám magad!- Lia és Sebastian
» Daniel & Sebastian & Marcus Treadaway
» Ragyogás (Sebastian és Joshua)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-