Callidora Mangas
Életkor : 36
Foglalkozás : Újságíró
Hozzászólások száma : 343
| Tárgy: Callidora Mangas Pént. Aug. 29 2014, 14:25 | |
| Callidora Athena Mangas
nő; 26; csoport; oktató; klasszikus kommunikáció
The sunshine in your life
Just close your eyes and hold your breath Because it feels right We'll keep it moving 'til we make it to the other side And let's enjoy the ride
Callidora Athena Mangas nem kevesebb, mint 26 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, Görögország egyik jelentős szigetén, Lesvoson. A sziget bővelkedik mind ipari, mind turisztikai csodákkal, na meg persze elvarázsoló, régi falukkal, barátságos lakókkal. Csodálatos gyerekkora volt, noha sosem éltek igazán jólétben és a falusi élet előnyei mellett a sok-sok hátrányt is el kellett viselnie. Főleg, hogy a Görögország már akkoriban is virágzó turizmusa gyakran felforgatta az életüket. A kis Callie azonban gyerekkora óta imádta a parton lebzselő turistákat, akik egy szót sem értettek az ő nyelvén. Olyan varázslatosak voltak, mintha csak a tévéből léptek volna ki, gyermekként ő sajnos nem jutott túl országa határain, de mégis sikerült belelátnia a távoli életbe az idegenek által. Gyakran csak ült az ablakban és ábrándosan bámulta őket, amikor pedig olyan kedve volt, odament és görögül próbált beszélni, egészen addig, amíg nem kapott egy fagyit, esetleg némi gyümölcsöt. Nem értette meg magát könnyen, de már akkoriban is igazán elbűvölő volt, nem lehetett neki ellenállni. Minden hátrány ellenére álomszerű körülmények között nőtt fel, fiatalabb testvérével együtt. Bár a család hagyományosan a halászatból élt meg, generációk óta, Callie-t nem vonzotta ez a mesterség. Persze, szerette a halakat, a tengert egyszerűen imádta, de valahogy nem húzott a szíve a halászat felé. Szóval inkább az öccsére bízta a családi vállalkozást, ő maga pedig inkább a tanulásra koncentrált. Az általános iskola után, a középiskolában kezdte el érdekelni az újságírás és a fotográfia. Akkoriban kapta meg az első fényképezőgépét is. Ezek az évek nagyon meghatározóak voltak Callidora életében, jellemét és későbbi fejlődését tekintve. Megtanult hárfán játszani, hiszen családi örökségük volt a régi, antik, ámbár kifogástalanul működő hárfa. Tizenhatodik életévének nyarát otthon töltötte, javában a parton szórakozott és édesanyjának segített. Azon a nyáron ismerte meg Sebastiant, élete első szerelmét. Ugyan nem beszélték egymás nyelvét, de ettől függetlenül nagyon jól megértették egymást. Találtak olyan nyelvet, amit mindketten beszéltek, nem is kellett sokáig keresgélni. Noha Callidora végig tisztában volt vele, hogy Sebastian el fog menni, ő sosem tudott parancsolni az érzéseinek, nem arról híres, hogy könnyedén vissza tudja fogni magát. Így amikor a nyárnak vége volt, neki vissza kellett térnie az iskolába, haragudott a fiúra, amiért csak úgy hagyta az egészet. Még sokáig gondolkodott, hogy valahogy felkeresi, de semmi esélyét nem látta, hogy normálisan tudjon kommunikálni. Az elkövetkezendő éveket az idő megszépítette, de akkoriban elég nehéz korszak volt Callie számára. Mindig is váltig állította, hogy ő túllépett Sebastianon, semmi baja. Azonban a kapcsolatai nem erről árulkodtak. Akármennyire is próbálkozott, nem tudott normális párkapcsolatot megtartani, hamar ellaposodtak, nem érezte magát jól bennük, vagy egyszerűen csak elkezdte a delikvenst Sebastianhoz hasonlítani. Szinte mindnek ő vetett véget, de kitartóan keresett. Athénban járt egyetemre, újságírást tanult és mellette fotográfusi képzésen is részt vett. Ekkorra már egészen jól beszélt angolul, de az egyetemen tovább fejlesztette tudását. A képzés alatt ismerkedett meg egy férfival, aki úgy tűnt, talán megtöri Sebastian átkát és végre boldog lehet vele. A kapcsolat rekordot ért el, hosszúság terén, aztán az egyetem végeztével meg is kérték Callie kezét. Ő pedig teljesen átgondolatlanul, hamis érzelmektől fűtve egyből igent mondott, de már másnap este bűnösnek érezte magát miatta és teljesen megbánta. Körülbelül egy hónap kellett neki, mire beismerte magának, hogy még nem sikerült lezárnia a kamaszkori kalandját, mert hiába nevezte így, nem volt az, számára több volt. És elkezdődött az őrültségek sorozata, amit Callie elkövetett az érzései által vezérelve. Felbontotta az eljegyzését, megmondta a férfinek, hogy megkeresi Sebastiant, hogy lezárhassa vele az egészet, aztán visszatér hozzá és ott folytatják, ahol abbahagyták. Legutóbbi információja egy londoni cím volt, szóval nem kellett sok idő neki, hogy szerezzen egy repülőjegyet és egészen Londonig utazzon. Azonban ott a szomszédoktól csak a szülei telefonszámát kapta meg, ugyanis már régen elköltöztek. Nem hagyta magát, nem engedte meg magának, hogy megtörjön az első kudarctól, és ami még fontosabb, nem adta fel. Felhívta Sebastian édesanyját, tőle azt az információt kapta, hogy valószínűleg még Los Angelesben él. Callidorának több sem kellett, hogy egy jó állást vadásszon ott, amint megvolt a lehetőség, ismét repülőre ült. Hamar rájött, hogy vajmi kevés esélye van arra, hogy megtalálja Sebastiant, de a város megtetszett neki, újságíróként dolgozott. Talált magának egy nagyon aranyos kis lakást a part mellett, hiszen imádja a vizet és a természetet. Körülbelül egy évig élt így, csak dolgozott és kezdett felépíteni magának egy életet. Egyre nagyobb álmokat tűzött ki magának, így egy második állást is keresett magának. Akkor jelentkezett a Frances-re, hogy ott taníthasson a klasszikus kommunikáció szakon, révén már elég sok tapasztalatot szerzett. És ismét úgy tűnik, lassan kezdi elfelejteni, miért jött el otthonról fejvesztve, de amire még inkább nem emlékszik már: ki várja odahaza.
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy kellemesen átaludt éjszaka után pihenten ébred és a friss, reggeli napsütés megmosolyogtatja. Na, körülbelül ilyen érzetet kelt benned Callie is, amikor megismered. Már csak gyönyörű szemei miatt is melegség árad a tekintetéből és a mosolyából. Alapvetően kedves és segítőkész személyiség, de nem az üres fejű barbie, akit könnyedén meg lehet vezetni, átejteni. Nem, sajnos nem ejtették a fejére, nagyon is tisztában van az élet dolgaival és reálisan látja a helyzetet… egészen addig, amíg az érzelmei bele nem kavarnak a dolgokba. Akkor azonban nincs megállás, hiszen gyakorta heves érzéseket táplál, legyenek azok pozitívak vagy éppen negatívak. Általában komoly és igyekszik felnőtt nőként viselkedni, de ha úgy érzi, hogy valakit csak ezzel deríthet jobb kedvre, simán átmegy bohócba vagy önkéntes humoristába. De az aranyos máz senkit ne tévesszen meg! Tudom, könnyű bedőlni neki és látni a gondoskodó, aranyos lányt, de nem csak ez él ám benne. Nem, emellett meglehetősen határozott és őszinte személyiség, igazából mindenkivel az, kivéve saját magával és a dolgaival szemben. Amikor józanul tud gondolkodni, akkor nincs is ezzel baj, de amikor bekavarnak az érzelmei, még ezekben is ellentmondhat magának. Ettől függetlenül, amikor tanít, igyekszik rendes lenni a diákokkal, de mégis kicsit távolságtartóbb, mint a magánéletében. Tud ám szigorú is lenni, ellentmondást nem tűrő, tekintélyes, de nem szereti, ha így gondolnak rá. Bár ha nincs más lehetősége, gondolkodás nélkül lesz erősebb, erőszakosabb, mert képes rá, csak miért ne intézhetné a dolgokat békésen, és kedvesen mosolyogva? Hozzá tartozik még, hogy nagyon szereti a természetet, csapongó érzéseit gyakran egy kis nyugodt gondolkodással, meditálással csillapítja. Általában ilyenkor segít visszaszerezni a reális látásmódját, bár az egész nő tipikusan a szív és az agy harca.
Megvan a legújabb feladat, a főszerkesztő kikötötte, hogy nekem az egyik legjobb olasz séffel kell valahogy egy interjút leszerveznem. Kissé lehetetlennek tűnik, nem? Főleg, hogy hiába hívogatom az éttermet, senkit nem sikerült még elérnem, aki segíthetne ebben. A recepciós lány csak a foglalásokhoz ért, azt sem tudja, hogy hívják a főszakácsot. - Nem, nem érti hölgyem, nekem az étterem vezetőségével kell beszélnem, kérem! - Magyarázom a telefonomba, bár a vonal másik végén lévő biztosan nem látja, de szabad kezemmel a levegőben hadonászok, hogy ezzel nyerjek nyomatékot a szavaimnak. Hiába, rossz szokás. Már csak az kéne, hogy átkapcsoljanak valami irodai kukachoz, aki csak a bevételt-kiadást nézi, de azt sem tudja, mi fán terem a lasagne. - Nézze, tudom, hogy nagy kérés és sajnálom, hogy ilyesmivel zaklatom. De tényleg szeretnék beszélni az étterem tulajdonosával, ez nagyon fontos nekem és fogalmam sincs, hogyan juthatnék el hozzájuk. Maga az egyetlen reményem, hogy segít nekem… szóval? - Kérdeztem halkan, megenyhült hangon, és szélesen elmosolyodtam, amikor a lány megadta a tulajdonos nevét és számát. Azonban amikor felhívtam, ő sem válaszolt, fel sem vette, vissza sem hívott, hiába próbálkoztam. Az asztalomnál ültem, egy tollal doboltam az asztalomon. Kiskorom óta rossz szokás, de elkezdtem rágcsálni az ajkam, általában segít a gondolkodásban. Aztán elvigyorodtam, amikor rájöttem: komolyan azt hiszik, hogy ennyivel lerázhatnak és megtörhetnek. Azt hiszik, majd feladom, de sajnos ők még nem ismerik Callie Mangast! Hát, majd most megismerik! Felálltam és felkaptam a diktafonom, a jegyzetfüzetem, magamra akasztottam a pulcsimat és a zsebébe csúsztattam őket. Ideje odamenni az étterembe. *** - D-de hölgyem, ide csak a személyzet mehet be… - Makogott az egyik pincér, amikor elmentem mellette. Meg kellett keresnem a konyha bejáratát, de nem volt nehéz dolgom. - Persze, tudom, csak egy perc lesz, ígérem! - Mosolyogtam rá bájosan, amikor elmentem mellette, ő pedig csak elpirulva hagyta, hogy belépjek a konyhába. Már nagyon is utánanéztem az interjúm alanyának, pontosan tudtam, kit keressek. Ahogy végignéztem a sürgő-forgó tömegen, ahogy mindenki csinálta a maga dolgát, úgy működtek együtt, mint egy gépezet, mint a jól megszervezett táncosok… és eléggé ámulatba ejtő volt. Egy ideig el is időzött a tekintetem rajtuk, aztán megláttam, akit kerestem. A főszakács egy magas férfi volt, hűvös nyugalommal készítette az ételt és felügyelte a kukták munkáját is közben fél szemmel. Komolyan, jobban csinálja ezt az ezer dologra figyelést, mint egy nő. Övé az elismerés! - Jó estét! - Mosolyogtam rá, amikor közelebb léptem hozzá. - Van rám pár perce? Vagy ha nincs, mikor érne rá egy interjúra? - Kérdeztem tovább mosolyogva, figyeltem a reakcióját. Mellesleg elmondtam neki a nevem, hogy újságíró vagyok, és hogy melyik újságnak dolgozok. Egy rövidke beszélgetés után már volt is egy időpontom, amikor válaszol a kérdéseimre és még egy ingyen vacsorát is felajánlott az étteremben nekem és egy barátomnak. Bár nem tudom, hogy csináltam, ennyire elbűvölő lennék? A lényeg, hogy ezek tudatában már büszkén, vigyorogva viseltem, ahogy a biztonságiak (akiknek valószínűleg a kis pincér srác szólt) rángatnak kifelé a konyha területéről. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy kikísérjenek, onnantól pedig már magam is megtaláltam az ajtót. Jókedvvel, dúdolva léptem ki az étteremből, bár jó páran megbámultak, nem érdekel. Ma is győztem!
|
|