Csupa szőke zuhatag, éteri tünemény. Ma valami költészeti álarcot húzhattam, mert olyan fennkölt kifejezések jutnak eszembe Bridgeről... például a kacagása mint a szélhárfák csengése; a szempillájának rebbenése elvarázsol, mintha ezer apró tündérporszem hullana rám; a napbarnított bőre... oké, nem folytatom inkább.
Kétségtelenül nagyon vártam már, hogy végre ideérjen. Persze anyám nem tud leszállni róla, és nem hagyja nekem az elsőbbséget, azonnal letámad minket, amint belép a kovácsoltvas ajtón. Ja, mert hogy a kúriában vagyunk... mint minden nyáron. És rohadtul untam, mint minden nyáron, na de most megérkezett az, aki feldobhatja az időtöltést, nem is akárhogyan...
Miután fél óra bemutatás, és udvarias társalgás után végre sikerül lerázni anyámat, meg a fél családot (apám, a testvéreim, az unokatestvéreim) és végighallgattuk koránt sem az összes, de túl sok történetet George Orwellről apámtól, vééééégre sikerül a szobámba terelnem. Ott aztán elkapom a derekát, felkapom, megpörgetem, majd néhány sietős lépéssel az ágynál termek és levetem rá. A szoba óriási lakosztály, inkább antik, mint modern, de a nagy franciaágy legalább nagyon is kényelmes... vigyorogva dőlök utána, de mellé, még a végén agyon nyomnám, majd amint nem dob vissza többé az ágy rámászom, és koránt sem férfiideálosan egyszerűen körbecsókolom, és beszipuzom a haja illatát.
A lábait a derekamra húzom, ahogy elhelyezkedek, és megtámaszkodom a könyökömön az arca mellett két oldalt.
- Szia! - nyögöm ki végre ismét, és be kell valljam, nekem ez a köszöntés sokkal jobban tetszik, mint amit az ajtón kívül rendeztünk.

Ajtó csukódik, sóhaj felszakad. Szinte egyszerre fújjuk ki kissé a levegőt - én azért, mert annyira nem is volt vészes, ő meg nyilván, hogy végre megszabadultunk a családjától. Aranyosak, csak...
Elkap, felkacagok. Nevetésem kitölti a teret, amit még csak fel sem fedezhettem magamnak tekintetemmel. Kapaszkodom, az ágyon kötünk ki.
Arcomon idén nyáron már őszinte a mosoly. Kemény éven vagyok túl, de Gabe mindenben mellettem állt. Ha eddig kételkedtem bármivel is vele kapcsolatban, ezek után már nem tudok.
Ahogy fölém kerül, kacér vigyorra húzódnak ajkaim, tenyereim pedig birtokló útra indulnak, hogy karjain felszaladva leljék meg helyüket a másik vállai, nyaka körül, finoman körbefonva azt.
- Heló! - tekintek fel rá a helyezkedés után, s kissé felhajolok, hogy csókot lopjak ajkairól. - Elraboltál a legjobb részről! Tuti most jött volna, hogy előveszi anyud a kiskori képeidet, amiken meztelenül pózolsz egy törölközőn... - Húzom csak, hangom és arcom csalfasága is erre enged következtetni.
Hjaj, de hiányzott már ez! A vizsgák, az évzárás... fúriát csinálnak belőlem mindig, tudom. El se hiszem, hogy egy újabb évnek vége. Hogy jövőre már végzősnek számítok majd.

Rengeteget változtunk egymás mellett. Én azt hiszem, bizton állíthatom, hogy kevésbé vagyok önző, ő pedig tényleg mindent megtesz azért, hogy megbízzon bennem, akár milyen érzelgősen hangzik is ez. Nem hibáztatom azért, hogy nehezebben ment neki, az előzmények ismeretében, de mindketten akartuk, és ez jó. Nem gondoltam, hogy végül mellette kötök ki, és az, hogy így lett, olyan szerencsés fordulat, amit nem szórakozhatok el, szóval még a magam mentalitásával is próbálom kellően komolyan venni. Persze ilyenkor nem tudom, és nem is kell, mert ő is lazább lett mellettem, és bár még így is nehéz vizsgaidőszak idején a hisztijeit elviselni, nem akarok belegondolni, milyen lehetett előtte.
- Ha csak erre vágysz, töresz a szekrényben, a ruháimat pedig mesteri gyorsasággal tudom magamról levarázsolni. - közlöm vigyorogva a csók után, aztán meg ahelyett, hogy a magam ruháihoz nyúlnék, az ő ruhájának a pántját tekerem az ujjamra és húzom le a karján, hogy aztán a kezemet azzal a lendülettel tovább is vezessem a mellére. Rásimítok, áhítattal zárom a tenyerembe, végre sikerült annyira felhizlalni, hogy megint tökéletesen illeszkedjen a tenyerembe.
- Biztos, hogy Izzie nem értené meg, hogy te velem egy szobában akarsz lakni? - kérdezem, és jelzésértékűen rámarkolok, bár szerintem ez az én eszemet jobban elveszi, mint az övét. Na sebaj, végső esetben csakugyan vetkőzhetek is...