Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Kelly Evans
 
Sebastian McBridge
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Hospital- Elee&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Aug. 11 2014, 02:00

Utálom az orvosokat, a fehérre meszelt fertőtlenítő szagú folyósokat, a klumpa papucsok csattogását a hipós járólapon, utálom az egészségügyet és minden élő embert ezen a földön. Jó, Halet nem, őt szeretem. De baaaaah, rövid úton agyfaszt kapok. A kerítésen átesős csoda jelenetem óta fáj a bokám, ami alapjáraton nem zavarna, ha nem lenne lassan 1,5-2 hete hatszorosára bedagadva. Meg ha nem taknyoltam volna tegnap egy hatalmasat Amy kiöntött testápolóján. Jelenleg gyakorlatilag ráállni se tudok csak húzom magam után, mint valami koloncot. Mondjuk annak is érzem, főleg mióta a húgom is azzal cseszeget, hogy ezt mutassam meg szakembernek aki majd a diplomájával és mérhetetlen arroganciájával ír rá antibiotikumot, mert hát a penicillin és a pálinka mindig mindenre gyógyír. Elbicegtem a háziorvoshoz, aki nyomkodni kezdte, meg ütögetni én meg nyöszörögtem, mintha minimum nyúznának. Azt ugyan nem értem, hogy emiatt minek vettete le velem a dokinő a pólómat, de nem érdekelt, tessék lett egy jó napja. Közben persze jó szaki lévén megkérdezte, hogy fáj-e, amikor csapkod erőnek erejével? Lehet nem az volt rá a legjobb válasz, hogy nem, nem fáj, csak bizonyos időközönként spontán felordítok, mert kissé bemorcult a néni és hidegen elküldött röntgenre, de mivel genya a város másik végében levőbe, ahol életemben nem jártam még. Eddig azt sem tudtam, hogy ott is van kórház. Közel negyven perce bolyongok az épületben, de még csak véletlenül se találom azt a kibaszott röntgent. Végső elkeseresésben egy kávégéphez sántikálok, ezzel még egy magamnak tett szabályt szegve meg, és benyomok egy eszpresszót. Mosogatólé íze van, a színe pedig híg fos, de a tudat, hogy talán valamennyi koffein mégis van benne segít. Leülök egy műanyag székre, előveszem a mobilom, írnom kellene Halenek, hogy éppen várom a lábam leamputálását, de nem akarom pánikoltatni, helyette inkább tanácstalanul meredek magam elé, kezemben ropogtatva a vékony automatás poharat. Én itt fogok megrohadni...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Aug. 11 2014, 14:35

Bejöttem a kórházba, mert Sheldon ma ügyeletes, és azt mondta, látni szeretné a bokámat. Mondtam neki a telefonba, hogy rendes voltam, egy hétig pihentem és már semmi bajom, de hajthatatlan volt. Sejtem, hogy jobban érdekli a „pasim”, mint a harci sérülésem, de ezt mégsem mondhatta, nem igaz?
Korán érkeztem, Sheldon még a műtőben van, de nincs gáz, elfoglalom magam. Pletykálok a nővérkékkel, csevegek a váróban ülő betegekkel; nekem semmi bajom, viszont előszeretettek hallgatom meg a rémtörténeteiket. Én már csak ilyen perverz vagyok. Amikor valami nagy gebasz alakul ki a sürgősségin, lelépek, mert nem akarok láb alatt lenni senkinek, nehogy már miattam haljon meg valaki… Felfedező útra indulok, hátha akad valahol valami érdekes. Bolyongok össze vissza, és kamaszos csínytevésre adom a fejem, amikor találok egy gazdátlan kerekesszéket. Belehuppanok, és lassan tolni kezdem magam a folyosókon. Tiszta kísértet tanya, sehol senki, csak zárt ajtók, meg távolról visszhangzó trappolás. Ijesztő. Mintha egy párhuzamos univerzumban lennék. Vagy mintha csak álmodnám az egészet. Ráadásul azt sem tudom pontosan, hogy hol járok, lehet, vissza sem találnék a váróba…
Befordulok egy sarkon, meglátok egy kávé automatát, és kezd rémleni, hogy hol is vagyok. Kínomban az automata felé gurulok, legalább valami folyadékot magamhoz veszek, ha kávénak nem is nevezném azt a löttyöt, amit pár centért az ember elé lök a gép. Benézek a sarkon, hogy ne üssek el senkit, és meglátok egy magába roskadva ülő alakot az egyik széken. Kezében műanyag pohár, és telefon. Megnyikordul a linóleum, ahogy felé fordítom a széket.
- Nick? – na, hát rá aztán nem számítottam. Végigsiklik rajta a tekintetem, látom, hogy valami nem stimmel, meg hát minek is lenne itt? Hobbiból, mint én?
- Mit keresel te itt? Minden oké? – elé gurulok a székkel, és aggódva nézek rá. Elég elgyötörtnek tűnik…
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Kedd. Aug. 12 2014, 23:42

Én ezt kidobom. Nem, inkább ráöntöm valami gazra, bár lehet kirohadna tőle. Egyáltalán van itt virág? Ilyen áporodott fertőtlenítő szagban nem hiszem, hogy megélnének…és különben is mi a francért filozofálok én ezen? Igaza volt Amynek, tényleg orvos kell, de nem biztos, hogy a lábamra. Vagy csak szimplán hiányzik Hale és attól fogok becsavarodni még jobban?
Túl sokat agyalok mostanában a drága, édes, egyetlen, imádnivaló és rettentően megnyerő modorú anyjával folytatott beszélgetésen, pedig nem kéne. De basszus, hogy ne kattogjak rajta, amikor minden lépésnél eszembe jut?
A teljes elmebaj beállása előtt rándít vissza a fehér folyosós jelenbe egy ismerős hang.

- Elee? – döbbenten szökik fel a szemöldököm. Ezt meg is beszéltük. Még mindig emlékszünk egymás neveire. Csodálatos. De mi a francot keres itt? Pláne egy…
- Lecserélted az Abarthot? – tekintetem a kerekes székre terelődik, aztán érdeklődve ismét az arcát kezdem fürkészni. Jézusom csak nem bénult le? Döbbent ijedség fut végig a gerincemen. Ledobta a ló…mármint az állat, de jobban belegondolva és őt ismerve…na, azt hiszem ezt az agymenést itt kell, még csírájában elfojtani.
- Mi? Hogy én? – zavartan pillogok párat, miről van szó? Kissé elkalandoztam más vizekre. Válaszul a bokám felé bökök, ami míg így szemmértékre is jóval nagyobb, mint az tanácsos lenne.
- Szerintem semmi baja, de untam már, hogy nem hagytak békén vele… - vállat vonok. Én tényleg nem akartam itt kikötni, rendbe jött volna az magától, de elviselhetetlen volt az a folyamatos óbégatás miatta. Vártam mikor hívják a papot az utolsó kenetre.
- A háziorvosom pedig bedurcult rám és ide küldött röntgenre. Azt se tudom milyen osztályon vagyok. – tanácstalanul körbenézek, halk imát rebegve, hogy ez ne a urológia legyen, mert azt még egy darabig elszeretném kerülni. Tábla sehol, ellenben egy kókadozó cserepest kiszúrok az egyik ablakban. Rögvest feltápászkodom és odabicegek hogy rálöttyintsem a poharam hullámzó automatás lét, amit nem, akkor sem fogok kávénak nevezni.
- De...te? - most erre hogy kérdezzen rá tapintatosan az ember? De te miért vagy tolószékben? Miért nem tudsz járni? Nem kevés aggodalommal fordulok felé, miközben az ablakpárkányra támaszkodom.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szer. Aug. 13 2014, 12:21

Felfedező útra indulok a kórházban, mert hogy ugye, nagyon ráérek. Sikerül olyan osztályra keverednem, ahol nem ismerem az ápolókat, a gasztroenterológián nem nagyon szoktam megfordulni. Gyomormosás, mindenféle tükrözés… Brrrr, kiráz tőle a hideg. Próbálok nagyon határozottnak tűnni, de szerencsére senki nem kérdezi meg, hogy mit vagy kit keresek itt. Nagy gáz lehet, ha már innen is mindenki átrohant a sürgősségire… Lehet, ott kellett volna maradnom, hogy tudjak mit mesélni legközelebb Sebynek, de ma valahogy nem vágyom a horrorra.
Lenyúlok egy tolószéket. Mit keres itt egyáltalán? Ráadásul, ahogy haladok vele, találok még néhányat itt-ott elszórva a folyosókon. Mi van itt? Olyan mélyre nyomják a tükröt a páciens seggébe, hogy lebénul? Mondjuk egy ilyen beavatkozás után azt hiszem, nem nagyon szerethetnek ülni…
Kóborlásom során rátalálok Nick-re, akivel a villám lovas lecke óta nem találkoztam. Istenem, milyen rég volt! De legalább emlékszünk egymásra, nem lesz itt baj.
- Ja, aha… Tudod, környezet tudatos lettem. – vigyorgok rá. Frászt, a kis Fiatot soha nem adnám, most is kint áll a parkolóban. Nick láthatóan ki van akadva, sápadt, olyan az arca színe, mint a fal mögötte. Betudom annak, hogy a bokája akkora, mint a feje, biztos rohadtul fáj neki. Átérzem, de örülök, hogy én már gyógyult vagyok.
- Hát igen, nem is én. Vagy van még itt valaki? A láthatatlan barátod esetleg? – jót mulatok a zavarán, ha jól emlékszem, nem tudtam semmivel megzavarni röpke találkozásaink alkalmával.
- Aha, nekem is pont úgy tűnik, mint aminek semmi baja… - húzom el a számat, de ki vagyok én, hogy megrójam? Hiszen én is szeretem egyedül kúrálni magam. – Mi történt, hogy ilyen állapotba jutottál?
Ha mást nem, ezt a sztorit tovább regélhetem. És, csak hogy igazoljam, nincsenek véletlenek, ha lent maradok és horrort nézek, sosem találom meg magányba süppedt barátomat.
- A gasztroenterológián. – húúú, csoda, hogy ki tudtam mondani! – Megbántottad valamivel a dokit? Nem szerencsés… Csúnyán ki tudnak szúrni az emberrel. De ha gondolod, elkísérlek a röntgenbe. – Ismerem a kórházat, mint a tenyeremet, bár, igaz, ezt az osztályt most látogatom életemben először, de a szárny megvan, az irányt tudom, előbb utóbb odatalálok.
Nézem, ahogy feláll, az ablakhoz biceg. Utána fordulok a székkel, a gumi kellemetlenül nyikorog a linóleumon.
- Mit ártott neked az a zombi növény, hogy még azt a löttyöt is meg kell innia? – rosszallóan csóválom a fejem, de vigyorgok, mert tudom, hogy ihatatlan, mosogatólé állagú kávé szerűség jön a gépből. Ha rendes lesz, szerzek neki fincsi kávét a nővérpultból.
- Hogy én? – nézek rá csodálkozva. Csak most esik le, hogy Nick nem tudhatja, hogy csak brahiból ülök a székben. Itt a lehetőség, hogy kicsit szívjam a vérét. – Ja, hát semmi komoly, csak tudod estem egy rosszat… De nincs nagy gáz, azt mondták majd fogok tudni járni is, csak az agyam még sokkban van és azt hiszi lebénultam. Tudod, fizikálisan nincs jele semminek, nem repedt el semmim, csak az agyam megijedt… - megvonom a vállam, alig tudom visszafogni magam, hogy ne röhögjek.
- Várj meg itt, mindjárt visszajövök! – az volt a tervem, hogy felpattanok és átadom neki a széket és eltolom a röntgenbe, de a sztorim után ez ugrott. Viszont lőhetek neki egy másikat, és akkor talán még versenyezhetünk is!
A legközelebbi széket magam mellé ügyeskedem és visszagurulok vele Nickhez. Remélem ottmaradt és nem potyára loptam még egy nyomi-kocsit.
- Tessék, ne erőltesd azt a dinnyét, amit a bokád helyén hordozol. – felé gurítom, remélem, tudja használni, mondjuk nem bonyolult. A kanyarok, na azok viccesek, ha az ember először próbálgatja, de hamar rá lehet érezni. – És most kövess!
Elindulok abba az irányba, amerre a kijáratot sejtem, illetve az átjárót a másik osztályokra, de igazából nem vagyok valami magabiztos.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Aug. 18 2014, 20:32

Valahol azért frusztrál, hogy ő kerekes székben hasít, és mivel nem tudom, hogy ez pusztán unaloműzés a részéről, vagyok olyan naiv, hogy komolynak titulálom.
Még középsuliban egy autista srác tartott előadást, bár az inkább kötetlen beszélgetés volt és ott is mindenki teljesen befeszült az elején. Belénk nevelte a társadalom, hogy érezd kellemetlenül magad, ha egy beteggel ülsz vagy állsz egy légtérben és tekints magadra naaaagyon szerencsés emberként, amiért te nem vagy az.

- Na ja, védd a fákat, egyél hódot vagy döcögj ilyennel a rokitaxi felé bökök, közben végig vetítve magamban, hogy hogyan kerülhetett ebbe. Először rá se akarok kérdezni, mert mi van, ha valami fájóan mély sebet tépek fel vele? Hosszan csöpögő lelkizésekre pedig én nem vagyok bekódolva, az Amy terepe volt és lesz mindig.
- Igen, ők mindig velem vannak. Tegnap hoztam el egyet Fosteréktől … - remélhetőleg ismeri még az ezer éve leadott mesét, ami valamelyik gyerekadón ment. Nem, senki ne higgye, hogy olyanokat nézek önszántamból, de kótyagos másnapokon igazán sokatmondó értékeket közvetítő műsor volt.  
- Nem is értem igazából miért vagyok itt, még mozgatni is tud…sssssszzzzziiii – fájdalmas sziszegek, amikor megpróbálok dobbantani egyet, hogy lássa mennyire jól szuperál a szerkezet, csak sajnos csúfos kudarcba fulladok, de ennek ellenére is elszántan csóválom a fejem, lévén ittléten teljesen felesleges.
- Csak… - lepereg előttem az egész  alkohol gőzben úszó jelenetsor, kutyástól, kerítésestől, dömberestől és begóniástól - csak elszámoltam valamit és történt egy kis…pontosabban egy-két baleset.  De semmi komoly!- könnyelműen legyintek.  Őszintén szólva már annyiszor újrajátszottam magamban a létralopást, hogy kezdek megbarátkozni a gondolatával, sőt mi több kezd az egész ironikus és lehetetlen szitu megszokottá fakulni.
Csak két döbbent pislogással reagálom, hogy hol is ücsörgök. Még mindig jobb, mint az urológia és nem is a nőgyógyászat. Ott mondjuk ha összefutnék Hale egyik barátnőjével, utána napokig magyarázkodhatnék, hogy nem, nem csináltam senkinek gyereket, nem, nem azért dekkoltam a váróban mélabúba süppedve.

- Nem direkt volt…tényleg nem. De elkezdte püfölni a lábamat és megkérdezte, hogy fáj-e? Mondtam neki, hogy nem, nem fáj, csak bizonyos időközönként felszoktam ordítani és ez nem tetszett neki. Hát de szerinted most nem hülye?! Mit gondolt mi a francért vonultam oda hozzá? Csak nem hiszi, hogy unalmas perceimet abba a rideg rendelőben akarom tölteni. Nők. – fejcsóválva sóhajtok egyet, közben átkozva a percet amikor azt a szipirtyót választottam házi orvosomnak.
- A tiedet is rá öntsem? nem törődve a rosszallásával, érdeklődve nézek felé. – Azt mondtad gasztroenterológián vagyunk. Ha elcsapja a hasát vele majd kivizsgálják. – vállat vonok miközben vázolom szerencsétlen növény jövőképét.
- Nem is én. A képzeletbeli barátod esetleg? – vágok vissza saját szavaival egy elégedett mosoly és habkönnyű gúny kíséretében . Megnyugszom, hogy nem örök életre lett járásképtelen.
– És azt nem tudod meddig fog tartani ez az…állapot? – végig nézek rajta, kissé elhúzom a számat jelezvén, hogy sajnálom ezt az egészet. Szerencsére nem úgy tűnik, mint aki mélydepresszióba esett tőle. Aztán kitudja lehet csak jól álcázza magát.
- Hova mész? – kíváncsian utána nézek és más helyzetben már futnék utána, de így bicegve pár lépést se tudok megtenni mire visszagurul. Felröhögök, amint meglátom a járgányt.
- Komolyan? – kérdőn felszökik a szemöldököm és sietve beleülök a székbe. Ez egyetlen egy dolgot jelenthet…
- Verseny. – biccentek, mintha ez magától értetődő lenne, mert lényegében az is, röntgen ide vagy oda.
- De tétekre. – ez is  egyértelmű. Ráfogok a kerékre, gurítani próbálom, de az az Istennek se akar mozdulni. Szép lesz ez, ilyenben még nem ültem, de úgyis nyerni fogok ez tény.
- Áá- áhhááhááááá – túl erősen rántom meg a szerkezetet és az kétségbeejtő borulásnak indul. Halálra vált arccal meredek a plafonra, várom a becsapódást, de az utolsó pillanatban vissza imádkozom magam. – Bazdmeg. – motyorgom inkább csak magamnak és a mostanában rám szálló balszerencsének. Mi a franc van velem?! Elátkoztak?
Megköszörülöm a torkom, mintha mi se történt volna.

- Tétek. – az iménti intermezzo teljes hanyagolásával terelek vissza. Tétek. Első körben olyan dolgok jutnak eszembe, amik nem feltétlenül szerencsések tekintve, hogy kapcsolatban élő férfi ember vagyok…ámbár…
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Csüt. Aug. 21 2014, 13:56

Nyilvánvalóan egész máshol jár az agyam, mert meg sem fordul a fejemben, hogy hogy is nézhetek ki kívülről. Egy tolószékben ülök, ölemben a táska, és profi módon közlekedek, mint akinek hatalmas rutinja van az ülve közlekedésben – és most nem autóra, motorra, biciklire, lóra, bármilyen más alternatív közlekedési eszközre gondolok. Ha eszembe villanna, milyen kettős érzések voltak bennem, amikor kihoztak a loviba egy lebénult lányt, biztos nem viccelnék ilyennel. Amikor nézni is akarod, mert morbid módon kíváncsi vagy, de nem mered, csak a szemed sarkából, mert arra neveltek, hogy ne bámulj meg senkit. Pedig szerintem sokkal őszintébb lenne a világ, ha oda mernénk nézni, és meg mernénk ereszteni egy bátorító mosolyt. Arról nem is beszélve, hogy csodáltam a kiscsajt, és hatalmas erőt adott, hogy láthattam lovakkal foglalkozni. Nekem ez óriási félelmem, és amíg nem találkoztam vele, azt gondoltam, ha ide jutok, biztos megölöm magam. Azóta tudom, hogy nincs vége az életnek lábak nélkül, csak kevésbé lesz egyszerű.
- Hát, nekem a hód husi nem jött be, úgyhogy inkább ezzel hasítok. – bólogatok vigyorogva. Az arcán valami fura kifejezés ül, amit nem tudok hova rakni, méreget is, meg nem is, és mintha iszonyúan pörögnének a fogaskerekei. Szinte füstöl a feje.
- Igen? És kit hoztál? A kis szőrmókot, vagy a nyakigláb, fura testarányú vékony fickót? Vagy mást? – ú, elég ciki, hogy így tudom, ki hogy néz ki abban a házban… De nem tehetek róla, néha agyzsibbasztásnak nézek ilyen marhaságokat. Ahogy a Twilight is időről időre sorra kerül, legközelebb majd Sebyvel. Basszus, még be is kell előtte vásárolnom piából, hogy el bírjuk viselni mind az öt filmet…
- Aha, látom… Figyelj, inkább ne csináld. – próbálok nem anyáskodni, de ez nagyon nem vicces. Miért van az, hogy a legtöbb pasi ilyen? Á, nincs ennek semmi baja, meg működik, meg tudom mozgatni, csak egy kis borogatás kell rá… Aha… Az ő kis – khm, nagy - büszkeségük, meg egójuk. Idióták!
- Igen, ezt ismerem. – vigyorodom el. Én is „elszámoltam valamit”, amikor kiment a bokám a nagy rúdtáncolásban. Teljes mértékig meg tudom érteni, hogy nincs kedve megosztani velem a teljes sztorit, szinte biztos vagyok benne, hogy valami nagyon nevetséges ballépés következményeképpen üldögél most itt egy akkora bokával, mint egy jól megtermett vérnarancs. De miért pont vérnarancs? Ajjaj, nekem is komoly bajom lehet…
Megosztom vele, hogy hova tévedt, és látom a fején, hogy örül is meg nem is. Én értem, nem a legkellemesebb hely, de azért az is biztos, hogy van rosszabb.
- Ó, látom, érzékeny témára tapintottam. – kárörvendő mosoly szalad szét az arcomon – De igazad van, ostoba tyúk! Amúgy meg simán gondolhatta, hogy egy ilyen jóvágású fiatalember csak azért produkál tüneteket, hogy végre láthassa őt. Meg még az is belefér, hogy azt hitte, jobban tűröd a fájdalmat… - odaszúrok azért egyet, csak csupán szívbéli jóságból, hogy érezze a törődést. Mellettem senki nem ússza meg vérszívás nélkül, mert nem tudok ellenállni a kínálkozó lehetőségeknek. Ez van. Megszoksz, vagy megszöksz, de én nem változom. Ebben a tekintetben legalábbis.
- Szegény kis növény… Épp most éledezik egy csúnya hasmenésből, te meg megkínálod mocskos mosogatólével… Bár, tény és való, hogy a legjobb helyen van, de olyan kis sápadt szegénykém. – erőteljesen túljátszom a növényke helyzetét, azért ennyire nem volt jó poén, de tényleg, már látom, hogy holnapra ez a kis valami már halott lesz.
- Tusé! – biccentek, hogy saját magamat húztam csőbe, de hát ez van. Aki másnak vermet ás…
Nagyjából hihető sztorit sikerül előadnom, mert láthatóan elhiszi, bár simán benne van, hogy csak remek színészi alakítást láthatunk tőle is.
- Nem tudom, pszichológushoz kéne járnom, de úgy érzem, idegesebben jövök el tőle, mint mikor odamentem… - megvonom a vállam, mert csak én tudhatom, hogy akkor ér véget, amikor megunom a játékot. Az agyturkászokat meg nem csípem, nem okoz nehézséget, hogy haszontalannak állítsam be őket.
Még hallom, hogy utánam szól, de már sietve megyek a legközelebbi kézi biciklihez, hogy aztán elé gurítsam és vigyorogjak egy sort, ahogy látom a fején, ugyanarra gondolunk.
- Komoly! – biccentek, ahogy beleül.
- Még szép! – széles mosolyra húzódik a szám, azt hiszem, erre szokták mondani, hogy fülig ér.
- Milyen… - megkérdezném, hogy milyen tétekre gondol, de látom, hogy billen, fel fog borulni, de aztán mégsem. Amikor újra négy keréken van, elnevetem magam, hogy nem lett semmi baja, nem tört össze jobban, mint ahogy idejött.
- Hé, ne ilyen erőszakosan! – mondom neki, és körbe gurulom, hogy lássa, hogyan kell. Bemutatom a kanyarodást is, mert ha elindulni sem tud, akkor bajban lesz a sarkoknál. – Menni fog? – nézek rá kicsit aggódva, mert igazán nem akarom, hogy még nagyobb baja legyen.
- Szóóóval, mesélj csak azokról a tétekről! – félrebillentem a fejem, és kíváncsian nézek rá. Érdekel, hogy milyen messzire hajlandó elmenni.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Pént. Aug. 29 2014, 15:32

Nagyon úgy tűnik, hogy nem ma ül először ilyen szerkezetben vagyis már egy régebbi baleset következményét nyögi. Micsoda zseni vagyok, ide a Nobel díjat. De hiába nem tűnik annyira összeomlottnak biztos nagy érvágás neki.Azóta feltételezem lovon sem ült, ami egy ekkora lóbolondnak, mint Ő maga a földi pokol. Ilyenkor meg persze ott dohog bennem az érzés, hogy hiába a sajnálom én rettentő mód, azzal nem lesz neki jobb. Nem mellékesen már biztosan unja a szánakozó tekintetek garmadáját, nekem legalábbis biztos elegem lenne belőle, ezért nem is próbálok annyira tudomást venni a helyzet enyhe abszurditásáról.
- Igen, ha nem jól készíted el elég rágós tud lenni. Majd egyszer csinálok neked roston hódot. - bah, már csak a gondolat is gyomorforgató, pedig Bear Grylls szerint olyan az íze, mint a csirkének, de ő mondjuk mindenre ezt mondja, szóval ez nem garancia semmire.
Egy kisfiús mosollyal konstatálom, hogy nem vagyok egyedül a gyerekes mesenézéseimmel.

- A-a. Egyik sem, Bluet hoztam el, ő volt a legkirályabb. - és az egyetlen, akinek tudom a nevét. Meg még a nyúlra emlékszem, aki folyton az órával rohangászott. De régen is volt már az...
Jó, ezt a kört nyerte, én hiába akarok hősködni azzal, hogy semmi baja a lábamnak, ha minden mozdulat után összepisilem magam a fájdalomtól.

- Mi az, hogy jobban bírja a fájdalmat?! Én igenis jól bírom! - felháborodva pislogok felé, mert azért na, nem szép dolog így beletaposni senki egojába. Pláne az enyémbe nem. Puffogva el is oldalgok a gazhoz, hogy megkínáljam egy kis lötyedékkel. Szereznem kell valahol iható kávét, mert már nem bírom sokáig. Jó, jó, tény, hogy Hale óta kevesebbet iszom, de azért mégis csak kellenek a napi adagok az életben maradáshoz.
- Figyi, én nem vagyok dilidoki, szóval ha szeretnél beszélni róla valaki kívülállóval...-  na mert mintha én annyi szakszerű tanáccsal tudnám ellátni. Persze, erről vagyok híres. Minden esetre néha tényleg jót tud tenni ha kibeszéli magából a dolgokat, még ha ezt nem is nekem fogja megtenni.
Időközben előkerülnek a járgányok és egyből magától értetődő a verseny. Ez  olyan, mint valami íratlan egyesség magunk között, de a legjobb, hogy tudom, úgy is nyerni fogok. Nem, ez nem elbizakodott nagyképűség, ez tény, még ha kezdeti bénázásaim merőben mást sugallnak.

- Tudom, tudom csak megnéztem hány fokos szögben tud dőlni, tudod ez egy bizonyos sebesség felett fontos- igen, pontosan ezt történt. Ki volt számolva, bele volt kalkulálva. True story. Figyelem, ahogy mutogatja mit kell csinálnom, kicsit visszaveszek a lendületből és hamar ráérzek a dologra. Gurulok előre, meg pörögve fordulok, anélkül, hogy zakóznék.
Tehát a tétek…csikorognak az agytekervényeim. Esetleg ha nyerek…Hale, gondolj Halere. Amint ezt megteszem akaratlanul is egy szerelmetes félmosoly kúszik az arcomra. Kész vagyok teljesen, nincs mit szépíteni ezen .

- Ha nyerek… - kezdek bele elgondolkozó ábrázattal – akkor, kérhetek tőled egy dolgot. De nincs megszabva, hogy. Bármi lehet az. Lehet, hogy csak kávé vagy valami egészen más…- sejtelmesenkacsintok felé, hogy minél rosszabb dolgok jussanak eszébe.
- Ha pedig legyőzöl, amit erősen kétlek, akkor ez mehet fordítva is…sok mindenre nyitott vagyok! – elvigyorodom és begurulok mellé a tolókocsival, kíváncsian várva a reakcióját.

Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Pént. Aug. 29 2014, 17:32

Mosolyogva ülök a székben. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy fiatal lány nem tud járni. Mert ugye a látvány ezt sugallja.
- Istenien hangzik, szavadon is foglak! – cinikusan vigyorgok, mert hát na! De persze ezt azért megtartom ütőkártyának, bármikor jól jöhet.
- Már mindent értek. – mondom bólintva, és szétnézek, hátha kiszúrom a kis kék alaktalan jószágot valamelyik sarokban. Nem egészen vagyok profi ebben a mesében, de róla pont tudom, hogy kicsoda. Szerintem, ha két részt láttam, sokat mondok, de valószínűleg a zenéjét felismerném ezer közül, annyiszor hallottam.
- Pasik… - morgom az orrom alatt, de közben csak mosolygok rá, hogy aha, persze, én is így gondolom ám! – Jól van, na, nem akartalak megsérteni. Nagyon… - teszem hozzá és rákacsintok. Azért vegyük már a poént, jó? Nem mintha nem tudnám, hogy ez csak előjáték egy újabb szópárbaj előtt. Abban jók vagyunk. Nézem, ahogy a szerencsétlen növénykéhez sántikál, megmérgezi, halálra ítéli, bár nem hiszem, hogy ez az akció pecsételi meg a sorsát. Elég rosszul festett előtte is. Mondjuk, Nick sem néz ki sokkal jobban. Talán tényleg kell neki egy jó kávé. Majd megoldom, de nem adom ingyen!
Édes, hogy felajánlja, öntsem ki a lelkem neki, de csak megrázom a fejem, hogy hagyjuk, nem érdekes. Amit kedvem lenne megosztani valakivel, az úgysem az a téma, amire Ő gondol. Meg az amúgy is csajos dolog, ahhoz Rosie kéne, de őt meg elnyelte a föld, szóval… Erről ennyit.
- Köszi, de nem akarlak terhelni a hülyeségeimmel. – mondom végül, aztán elgurulok, hogy hozzak neki is egy verseny járgányt. Mert nem titkolt szándékom, hogy itt és most ebből verseny lesz. Szerencsére Ő is egyből erre gondol, így nem kell kínos magyarázkodásokba kezdenem, hogy mi is a terv. Kicsit azért rám hozza a frászt, összetörni nem akarom, de persze ezt is kimagyarázza.
- Aha… - forgatom a szemem, de nevetek, mert hát nem is Ő lenne, nem is pasi lenne, ha ezt nem így állítaná be. Azért megmutatom neki, mit hogy kell csinálnia, hogy biztonságosan tudjon közlekedni. Bármennyire is magyarázta az imént, hogy mi minden volt direkt, koncentrál, figyeli a mozdulataimat, és ez elég árulkodó jel nekem, hogy nem csinált még ilyet. De nem, nem vagyok hajlandó elbízni magam! Ettől nem lesz könnyebb ellenfél. Legalábbis nem szabad annak tartanom. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pár próba után már szinte profikat megszégyenítő módon forgolódik a folyosón.
A tétek említésétől furcsa, mézédes mosoly ömlik el az arcán. Nem tudom hova rakni, de talán nem is nekem szól.
- Ó, nagyon titokzatos vagy, de ez tetszik. – vigyorodom el, bár nem tudom, mit is kérhetnék tőle. Tisztában vagyok vele, hogy halálosan vakon szerelmes, úgyhogy elég nyilvánvaló, hogy nem fogok tőle semmi olyat kérni, amit nem tud teljesíteni. De majd gondolkozom. Vagy majd spontán leszek, ki tudja? Az jobban izgat, hogy Ő mit akar tőlem kérni, és fontolóra veszem, hogy hagyom nyerni, csak hogy kiderüljön. – Mi ez a magabiztosság, fiatalember? Nem tudod, kivel kezdtél! – felhúzom az orrom, és elszáll a lovagiasságom, hogy magam elé engedem. Mostantól ez vérre menő küzdelem!
Mellé gurulok, és nyújtom felé a kezem. – Deal? – nézek rá kérdőn, hogy akkor mehetünk-e.
- Az útvonal a következő! – kigurulok a folyosó közepére és szétnézek. Sehol senki, és szerencsére elég hosszú az út a lépcsőházig, és még egy kanyar is van benne. L alakú lesz a pálya, úgyhogy minden lehetőség megvan arra, hogy hatalmasat taknyoljunk. – Ezen a folyosón indulunk, a kávéautomata lesz a start és a cél. Azon a sarkon befordulunk jobbra, ott van valahol a lépcsőház. A lépcsőnél megfordulunk, és vissza. Megfelel? – gyermeki izgatottság fog el, mert rég volt már, hogy ilyen mulatságban volt részem. Istenem, ez marha jó buli lesz! Legalább lesz mit mesélnem az unokáimnak. Ha lesznek. Meg Sebynek. Ú, megnézném a fejét, ha itt lenne!
Az automatához gurulok, beállok irányba, és várom, hogy mellém parkoljon.
- Háromra? – nézek rá, aztán elvigyorodom: - Várj! Egy-kettő-három és utána, vagy egy-kettő-háROM?
Remélem látta a Halálos fegyver filmeket, és akkor nem fog sírni a szája, ha az egy elhangzása után kilövök!
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Csüt. Szept. 04 2014, 16:22

Bíztatóan bólintok, hogy, megbeszélve, majd egyszer eszünk együtt roston hódot, nagyon finom lesz, már látom előre. Ha csak az én szakácstudományomból indulunk ki akkor minden, nagyon finom, amit én kotyvasztok. Különösen palacsintát és pirítóst tudok jól főzni. Vagy izé..sütni…baszki.
- Nők…végül is honnan is tudhatnátok milyen  JÓL bírni a fájdalmat! – köszönöm, ezt azt hiszem nyertem. Remélem, hogy nem sértődik be, bár eddigi ismertségünk alapján sejtem, hogy nem emiatt fog átgurulni a lábamon.
Megint csak biccentek, arra, hogy nem akar lelkizni. Valahol meg is könnyebbülök, szívesen meghallgatom, de nagyjából ebben ki is merült minden tudományom. Még mit tudnék mondani neki? Hogy majd egyszer minden nagyon jó lesz? Biztos ezt hallja mindenkitől és már a könyökén csöpörészik ki neki a közhelyszerű bíztatásokkal együtt.
Helyette inkább gazt ölök, tolókocsival billegek, de nem tehet semmit, mert belejövök, mint a kiskutya az ugatásba, kezdhet félni mert csúúúúnyán le lesz hagyva. Kész Forma1 az egész, már csak Räikki hiányzik. Vele mondjuk egyszer találkoznék. Nem vagyok nagy F1-es, de miatta megnéztem egy-két futamot.

- Nem adhatom ki minden titkomat már az elején sejtelmes mosolyt küldök felé. Időközben egészen mellékessé válik, hogy nem tulajdonképpen a röntgen felé kellene bicegni és nem kietlen folyosón rodeózni. Élni tudni kell és úgy tűnik, nekünk ez eléggé megy.
- Dehogynem, egy elvakult Kravitz fannal. Lenny büszke lesz rám, ha elmesélem, hogy legyőztelek! – mert ugye még továbbra is tartom a mesémet miszerint ismerem a tagot, hogy ezzel is húzzam egy kicsit. Az már rajta múlik, hogy mennyit kajál be belőle, de valahol tudom, hogy piszkálja az a bizonyos hááátha tényleg ismeri érzés.
- Deal! – kezet rázok, mert sportszerűség vagy mi a fene, de ez meg még csak nem is sport szóval lelkiismeret-furdalás nélkül csalhatnék, de tudom, hogy enélkül is győzök. Feszült figyelem hallgatom az útvonalleírást, ezerrel pörgök, hogy ott majd így fogok besorolni elé, a kanyarnál meg úgy pörgök ki előle és hasítok be a célba. Jó lesz ez, stimmel minden.
- HáROMra! – hátragurulok a rajthoz, kezem a kerekekre szorítom, érzem, ahogy az ujjaim elfehérednek. Összeszorított szemmel fókuszálok a folyosó végére és,amint dörren a nem létező puska kilövök, mintha rakétákat szereltek volna be a nyomikocsiba. Süvítek előre, Elee valahol ott kocog mögöttem. Amíg egyenes a terep addig nincs is baj, a fordulás, ami kissé problémás. Csikorog a kerék, recseg-ropog az egész szerezet én pedig őszintén félek, hogy ketté esik alattam. A versenyszellemből fakadó adrenalin úgy nyargal bennem, mintha muszáj lenne neki és szentül hiszem, hogy minimum 220-al megyek. Az más kérdés, hogy 220 centivel és óránként. A kezdeti nehézségek után sikeresen fordulok, de ezalatt Elee már tovagurult.
- Utolérlek! – ezt inkább magamnak megerősítés, mint számára fenyegetés, viszont akárhonnan nézzük beigazolódik, mert a cél előtt nem sokkal bevágok elé, ezzel átszakítva a képzeletbeli szalagot.
- Háhh! – igazi újságíróhoz méltó üdvrivalgás fakad ki belőlem, nem hiába, jól forgatom a szavakat. Ez is tény, akárcsak, hogy…
- Nyertem! – mondjuk ebben semmi meglepő, nyilvánvaló volt, megint kezet nyújtok felé, érezze az elismerő gesztust, higgye azt, hogy kemény ellenfél volt pedig hát...
- Nah, akkor az a kívánságom, hogy lehessen még öt másik kívánságom – elvigyorodom, kíváncsi vagyok ebbe mennyire menne bele. Mondjuk tudnék mit kezdeni vele öt-hat-sok kívánságon keresztül is. Persze csakis olyanra tessék gondolni, ami egy harmonikus kapcsolatban élő férfiember határaiba beleférhet…

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Szept. 08 2014, 23:04

Előre röhögök, kíváncsi vagyok ugyanis, hogy mit fog nekem feltálalni hód címén. Ha tudnám, hogy egy pirítóst is képes szénné égetni, csak megveregetném a vállát, és kedélyesen, barátságosan átölelném, hogy egy cipőben járunk.
- Már bocs, de azt hiszem, rosszul hallottam… - játszom a sértettet, valójában remekül szórakozom az önelégült fején – Édeske, ha nektek, férfiaknak kéne szülni, már kihalt volna az emberiség! – hogy ki tűri jobban a fájdalmat? Naná, hogy a nők. A pasik egy egyszerű menstruációs görcsbe belehalnának. Sőt, ők egy egyszerű náthába belehalnak.
Lemondok a lelkizésről, de mintha meg is könnyebbülne, talán csak illendőségből ajánlotta fel. Mindegy is, hiszen nem szeretném leterhelni az ezerfelé szakadó szívem történetével. De amilyen kis ambivalensen áll hozzám, így a székben ülve, legszívesebben felpattannék és nevetve megölelném, hogy olyan kis buta. Most kezd megfordulgatni a fejemben a gondolat, hogy ilyen szörnyűségekkel nem illik és nem szokás viccelni. Nem biztos, hogy annyira jó ötlet volt, de most már csakazértis ragaszkodom a meséhez.
- Ah, mindjárt sejtettem! – csapok csalódottan a combomra, de persze mosolygok mellé. Kíváncsiságom szinte lyukat fúr az oldalamra, hogy vajon mit akar kívánni? Mit akarhat? Mit forgat a fejében? Mert biztos vagyok benne, hogy mókázás lesz a vége.
- Ahhhaaa… - kissé leszegett fejjel, szempilláim alól nézek fel rá, egyik szemöldökömet felhúzva; méregetem, vizsgálgatom, mennyire lehet neki hinni. Nem merem kizárni, hogy tényleg ismeri, de erősen kétlem, hogy annyira jóban lennének, hogy rólam, meg a tolókocsi versenyről meséljen neki. Jó is lenne!
Egymás kezébe csapunk, ahogy az általam kijelölt start/cél vonalra gurulunk. Vizualizálom magamban, hogy hogyan is fogom végrehajtani a pályát. A visszaforduló kemény lesz, de gyakorlottabb vagyok, meg fogom oldani.
- Ám legyen! – biccentek, amikor a rajtot Ő maga választja ki, de gonosz kis mosoly bujkál az ajkamon, mert ha ismeri a filmeket, ha nem, én bizony egy után elhagyom! Kezeim szorosan fogják a kerekeket, előre is dőlök kicsit, combom megfeszül, még szinte a lábujjaimmal is kapaszkodok. Számolni kezdek, és ahogy elhal a hangom az egy után, meglököm a széket. Ha csodálkozik, ha nem, nem volt róla szó, hogy csalni nem ér. Hamar kapcsol, el is suhan mellettem, de a kanyarban lehagyom és hasítok a lépcsőház felé. Valami ismeretlen erő árad szét a testemben, az izmaimban, és valami eszelős tempóban hajtom a széket. Távolról hallom, hogy utánam szól, de csak megmosolyogtat a fenyegetése, és előre dőlve hajtom magam tovább. Nyikordul a linóleum, feszül a fém, ahogy megfordulok, van egy másodperc, amikor szembetalálkozunk, kajánul rávigyorgok és ismét a kanyar felé haladok. Elnagyolom az ívet, abban a hiszemben, hogy máris nyertem. Aztán nem sokkal a vége előtt átfut az agyamon a gondolat, hogy milyen röhejesen is nézhetünk ki, és ez elég ahhoz, hogy kezem lecsússzon a kerékről az utolsó lökésnél, és Nick elszáguldjon mellettem. Fáradtan dőlök hátra a székben, ahogy mellé gurulok.
- Gratulálok! – felé nyújtom a kezem, ismét. Nem akarom megadni neki az örömet, hogy lássa, belül tombolok, és legszívesebben csapkodnék és őrjöngenék. Mégis, nyugodt mosollyal várom, hogy benyújtsa a kívánságát.
- Hah! – hirtelen csak ennyit tudok mondani. Erre nem számítottam. Gyerekes, de mennyire gyerekes, édesistenem!
- Ha az egyiket nekem adod, lehet róla szó. – mondom végül, mert lenne hozzá egy kérdésem. Nem is kívánság ez tulajdonképpen, így akkor sem omlok össze, ha nem megy bele. De hát öt kívánságból már igazán leadózhatna egyet, nem?
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szer. Szept. 17 2014, 19:22

Témánál vagyunk. Amint valahol felüti a fejét a női-férfi dominancia harc előbb utóbb előkerül a szülés is, mint a szebbik nem aduásza. Erre most mit lehetne mondani? Hogy mi pasik pedig védjük az országot és beállunk katonának? Már, aki ezt teszi persze. Meg ezt már csak azért sem hozom fel, mert a háborúkat, mint olyant, mélységesen megvetem, hiába társítanak hozzá mindenféle szent és dicső célokat.
- Vagy éppen hatszor ennyien lennénk! – kacsintok is mellé egyet. Tévedés ne essen, minden tiszteletem azoké a hölgyeké, akik életet adtak már egy gügyögő jövevénynek. Tényleg hihetetlen és csodálatos, meg kétségkívül nehéz dolog lehet kulcslyukon kipréselni az érett görögdinnyét. Ezek az érzések még nyilván erősebbek lesznek bennem, amikor a saját fiamat vagy lányomat tartom a kezemben, de ez még odébb van…legalábbis remélem, hogy Hale nem tervez valami hasonló hírrel meglepni a közeljövőben. Mondjuk nem is tudom, hogy reagálnék…nem, bogyót szed, ilyen nem történhet mostanában. Bár ha egyszer elfelejti bevenni akkor...de nem felejti el, de ha..
A gondolataim mielőbbi elhessegetése érdekében vázolom a téteket, szívatom egy sort Lennyvel, beállok a rajtkockához és nem sokkal utána én is hasítani kezdek. Lehagyom, lemaradok, megint lehagyom és nyerek. Semmi meglepetés, ez magától értetődő volt. Bár nem mondom megfagyott bennem a vér, amikor előnyhöz jutott.

- Én is gratulálok! És tudod, a részvétel a fontos – valakiknek legalábbis biztos, más kérdés, hogy nekünk nem.  Elégedetten közlöm vele, hogy egy darabig az adósom lesz, és mivel időlimitet sem kötöttünk ki így korlátlan ideig felhasználhatónak tekintem a nyereményem.
Úgy teszek, mintha komoly dilemmát okozna, hogy megváljak-e egy kívánságtól, de végül is simán hozzányomathatok bármikor még vagy tízet.

- Parancsolj! – biccentek mellé, hogy érezze kérhet tőlem valamit, legyen szó bármiről is. Jó, mondjuk azért bármiről nem, mert itt a falnak is füle van, Halenek pedig millióegy barátnője, akik a legindokolatlanabb pillanatokban tudnak felbukkanni.
- Az első dolog nem lesz meglepő…szerezz nekem kávét! – fájdalmas nyöszörgöm az utolsó szavakat, hogy érezze nekem komolyan kell már az a napi koffeinadag, mert menten rosszul leszek. A maradék három lehetőségemet nem fogom ilyen semmis badarságokra fecsérelni, ebben biztos lehet,de hol az a fekete?!
- RÖNTGEN! – a felfedezés eszményi örömétől telve rábökök egy megfakult táblára, amin egy szebb napokat megélt ragasztott nyíl mutatja az irányt. Heuréka!
- Jössz? – remélem nem tervez magamra hagyni, mert szétvetne az unalom az üres folyóson.  


_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Pént. Szept. 26 2014, 23:53

Teljesen természetes, hogy két egészséges fiatal, egy férfi és egy nő összezördül, ha arról van szó, ki a jobb valamiben. Mi nevezetesen a fájdalomküszöböt emlegetjük, mint olyat.
- Drágám… Az, hogy ti minden ötödik másodpercben a szexre gondoltok, és minden alkalmat meg is ragadtok rá, hogy a gondolatból tett legyen, egész más, mint új életet a világra hozni. Értem a gondolatmenetet, de talán egy icipicit húzza a lábát. – nevetek, mert persze, én sem vetem meg a jó szexet, ezt a pontot nem lehet, és nem is szabad csak a férfiaknak adni, de ez nem függ össze a szüléssel és a fájdalommal. Szerintem. Én például nem vagyok benne biztos, hogy szívesen szülnék gyereket. Persze, fiatal vagyok még, és majd meggondolom magam – ahogy nagyi is mindig mondja.
Versengünk, harcolunk, küzdünk az életünkért. Azt hiszem, emberemre akadtam, mert Ő is úgy akarja ezt a győzelmet, ahogy én. Ha nem jobban. Nem, az kizárt, nem akarhatja jobban, mint én! Legyőz, és ez újabb szúrás az egómnak; alábecsültem, mert elegendőnek gondoltam, hogy tapasztaltabb vagyok, és alábecsültem a küzdőszellemét is.
- Igen, persze! – fújok nagyot. A részvétel, mi? – Visszavágó? – tudom, hogy nagyon elkeseredettnek tűnök ettől, de nem, nekem nem a részvétel a fontos. Ez azt hiszem, most már elég egyértelmű neki is. Hogy újabb kívánságokat kér, nem kéne, hogy meglepjen, mégis így van. Nem számítottam erre, de valószínűleg én is így tettem volna, ha én nyerek. Még kegyet is gyakorol, hogy az ötből egyet nekem ad. Édes pofa.
- Hmmm… Eltehetem későbbre? – nem vagyok hülye, neki van még négy, nem fogom elpazarolni az én egyetlen nyamvadt kis kívánságomat. Valami nagyon jót kell kieszelnem, de jelenleg kissé össze vagyok zavarodva. Nem szoktam veszíteni. Átengedem neki a kezdés lehetőségét, időre van szükségem, gatyába kell ráznom a lesokkolt önérzetemet.
- Ó, szivi, ez egy elpazarolt kívánság! – elnevetem magam. Hát igen, nem felejtettem ám el, hogy egy koffeinfüggővel van dolgom, és már akkor elhatároztam, hogy kap egy rendes kávét, amikor megláttam, hogy az automatával próbálkozik. Az, ahogy szinte nyüszít egy adagért, máskor mosolyra fakasztana, de én is függő vagyok, tudom, hogy kell neki. Akarja, és bármit megtenne érte. Ismerem ezt a kínzóan sürgető vágyat.
Felnézek, oda, ahova mutat. Jé, tényleg, elvileg röntgenre indultunk volna! Még szép, hogy elkísérem, tudjátok ki fog egyedül kóborolni egy kihalt kórházi folyosón, mint valami kísértet! Hah, egy frászt! Az öröme megmosolyogtat, biztosan megkönnyebbült, hogy végre történik valami, ami abba az irányba viszi tovább, amerre eredetileg tartott. Egy ismeretlen kórház ismeretlen osztályán, egy kihalt folyosón megrekedni egy szar kávét adó automatával és egy haldokló növénnyel. Mindenki álma, nem igaz?
- Naná! – rávigyorgok, és a nyíl által mutatott irányba lököm magam. Eléggé megkopott már a felirat, de ahogy haladunk a folyosók labirintusában, kezd ismerős lenni a terep. A sürgősségi és a röntgen az a két osztály, amit úgy ismerek, mint a tenyeremet.
- Már közel vagyunk! – mosolygok rá, ahogy legjobb tudomásom szerint egy sarokra vagyunk a törött kezű, lábú, fejű emberek sorától, akik székek tucatjait töltik meg és jajgatnak. Nekünk mázlink van, saját, kényelmes székünk van, ami még gurul is. Kacsing! – mi nyertünk. Ha lesz fél perc nyugtom, írok egy SMS-t Sheldonnak, hogy hol találhat meg.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Pént. Okt. 03 2014, 18:35

Tipikus, hogy ezt hozza fel, hogy nekünk minden ötödik másodperc egyenlő egy elképzelt ágyjelenettel. Mondjuk ezt meg kikérem magamnak, mert ha Halel vagyok akkor minden harmadik pillanatban vizionálok hasonlót és szerencsére ezek, az esetek nagy részében nem csak a fantázia mezsgyéjén mozognak.
- És, mintha ez annyira ellenetekre lenne... - nagyban vigyorgok. Lássuk be, a szexhez két ember kell...minimum. Mert mondjuk egy édes hármas...és tessék, már megint letelt az öt szekundosom időlimit. Még így rokkant lábbal is kihagyhatatlan lenne...szép is, hogy erre gondolok, mikor pár napja még azon elmélkedtem, hogy mennyire lenne korai megkérni Hale kezét...nyilván nagyonnagyon, de közben meg tudom, hogy rajta kívül úgyse kell nekem más már soha.
Diadalittas mosoly kúszik az arcomra, hiába volt ez csak holmi egyszerű hülyéskedés, versenynek lett kikiáltva abban pedig egyikünk sem ismer tréfát.
Akaratlanul, gúny nélkül nevetek fel, amikor visszavágót akar.

- A-a. Majd talán legközelebb! - biztatóan kacsintok felé, hogy ne aggódjon egyszer valakit biztos legyőz, mondjuk nem engem, de valakit. Lássa, milyen nagyvonalú vagyok még meg is szánom egy kívánsággal, az áldott jó szívem fog a sírba vinni, ezt is már régóta tudom.
- Tedd! - könnyelműen legyintek elvégre én se most adjuramderögtön jelleggel akarom elfecsérelni az össze lehetőségemet. Jó, csak egyet a kávéra, de az meg kell, mert már érzem a kínzó hiányát. Pedig tényleg jóval kevesebbet iszom, mint Hale előtt, de van, ami nem múlik egykönnyen.
Megkönnyebbülök, hogy nem akar magamra hagyni, az hiányozna, hogy megint valami lehetetlen osztályon kössek ki egy tucat életunt idióta között, és akkor még hálát adhatok az egeknek, hogy nem valami vérben tocsogó műpadlóra gurultam.

- Te Elee...lehet egy kérdésem? Miért ismeredilyen jól ezt a kórházat? - mert hiába, elég otthonosan mozog. Mondjuk remélem nem azért töltött itt sok időt mert muszáj volt, hanem inkább valamilyen jóképű Doktorkárter vonzotta erre.
Közben megérkezünk a röntgenhez, nincsenek is sokan, csak olyan nyolc-kilencezren négyzetcentinként. Kérdő pillantások garmadáját kapjuk és szinte hallom, ahogy magukban mindenféle történeteket alkotnak a népek arról, hogy miként is kerültünk mi rokirakétába.

- Azt mondják egy átlagos emberi élet hetven-nyolcvan év.....- fájdalmasan végigmérem a tolongó betegsereget-  a postára már nem érek oda... - utalok leheletnyi túlzással a tényre, hogy akár órákat is itt rohadhatnánk, úgy, ahogy az a döglődő virág is tette, amit gépből folyó hígfossal löttyintettem meg.  
- Én ezt nem bírom... - pontosan három percet várok türelmesen és látványosan szenvedve majd hirtelen egy fehér köpenyes ápolónő irányába kerekezek.
- Elnézést, jó napot! Dr. Peterson küldött ide. Azt mondta feltétlenül vegyenek előre, mivel....- a  megdagadt bokámra mutatok, majd jelentőség teljesen a tolókocsira és mellé megnyerően ábrázattal szemlélem a nőt, aki vonakodva ugyan, de elveszi a papírjaimat és betol a röntgenbe. Elee felé intek elégedett fejet vágva, hogy tessék így kell csinálni, a franc se fog órákig meditálni a váróban.
- VÁRJ MEG! - némán tátogok felé mellé és bízom benne, hogy nem fog itt hagyni.  

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Okt. 06 2014, 12:08

Annyira jellemző, hogy bármit mondok, mindig ki tudja húzni belőle magát! Istenem, néha kedvem támad megfojtogatni, csak úgy színtiszta szeretetből. De persze nem teszem, mert nem vagyok én olyan, meg különben is, Hale kinyírna. Ezért nem a lépcsőn lefelé versenyeztünk… Pedig az is jó móka!
- Én nem mondtam, hogy ellenünkre van. Csak hogy más, mint szülni… - amúgy meg tusé, de ezt soha nem fogom neki bevallani. Olyan végtelenül szerény, hogy amúgy is biztosan tiltakozna.
Kissé csalódottan, összetört egóval és megfáradva veszem tudomásul, hogy én most bizony vesztettem. Már átkozom magam, amiért felajánlottam neki a mókát, mert most majd dilidokihoz kell járnom, hogy feldolgozzam ezt a csúfos bukást. Na ja, persze, majd ha piros hó esik!
- Ám legyen. – bólintok, halvány mosoly suhan át az arcomon, de azért nem vagyok tőle boldog, hogy várnom kell. Gyors egyezkedés, hogy akkor most kinek mennyi kívánsága van, és hogy ki mikor szándékozik felhasználni őket, de azon kívül, hogy rendel egy kávét, még nem vagyok okosabb. Mindketten húzzuk-halogatjuk, hogy kívánjuk valamit a másiktól, de én talán ráhagynám a kezdést. Elvégre neki van több…
Megkezdjük lassú, komótos gurulásunkat a röntgen felé, és Nick felteszi a milliódolláros kérdést. Igen, gyanítom neki is feltűnt, hogy eléggé otthon vagyok a kihalt folyosókon.
- Ó, hát… Sok időt töltöttem el itt különböző okokból kifolyólag. Leginkább azért, mert a lovaglás veszélyes sport, mint a mellékelt ábra mutatja. – na, igen, most sem fogok kijönni ebből a rossz irányba haladó viccből, de azt sem fogom bevallani neki, hogy az utóbbi időben csak heccből járok be. Sebyt riogatni, meg Sheldont látogatni. Arról nem is beszélve, hogy a nővérekkel jóban vagyok és gyakran bejövök egy-egy nyugisabb napon csacsogni.
Begurulunk a röntgen várójába, kíváncsi tekintetek kereszttüzébe. Nick lába elég feltűnő, nála tök egyértelmű, hogy miért ül egy nyamvadt kerekesszékben, de ha rám néznek… Mit látnak? Egy látszólag teljesen egészséges lány. Éljen a fantázia! Hajrá, gyerekek, agyaljatok csak! Semmi extra, már ami a várakozók számát illeti, ez egy teljesen átlagos nap.
- Ne túlozz, nem is olyan vészes. – ránézek, nevetek, mert azt gondolom, hogy viccel, de nem, Ő ezt tényleg így látja – Figyelj, ha ez megnyugtat, vannak ennél sokkal durvább napok, szóval ne izgulj. Amúgy meg szívesen elmegyek neked a postára, van egy a közelben.
Én remekül szórakozom, de láthatóan neki nem jön be annyira a szitu. Hamar el is unja, és kilő, hogy szép mosolyával lefizessen egy ápolónőt. Mit ne mondjak, remekül csinálja. Azonnal meg is indulnak vele a röntgen szobába, de azért kihúzom magam a székben, mert ha nem tolókocsiban csücsülne, pont szarnának a fejére.
Vigyorogva bólogatok, hogy persze, megvárom, menjen csak, és küldök felé egy bíztató kézmozdulatot is. Nem lesz baj, tuti semmi vészes nincs. A fal mellé gurítom magam, és küldök Sheldonnak egy SMS-t, hogy itt megtalál.
Mire Nicket kigurítják, már a saját McCsábítómmal csacsogok, és már nem ülök. Átadtam a székemet egy sokkal inkább rászoruló kisfiúnak, akinek apuci ráejtett a lábfejére egy szerszámosládát. Nem, ne kérdezzétek, hogy ez hogy lehetséges, nem is akarom tudni, de neki sokkal nagyobb szüksége volt egy kis ülve gurulásra, mint nekem, akinek ugye nincs semmi baja. Arról nem is beszélve, hogy Shelly totál kiakadt, amikor meglátta, hogy miben is ülök.
- Héj, Nick! – integetek felé, mert láthatóan nem ilyen helyzetben keres – Hogy ment, mi a helyzet? Túléled?
Sheldont elengedem, mert szólítják a csipogóján, és azt hiszem, eljött az ideje, hogy kávét szerezzünk guruló barátomnak. Ha már eddig nem tettem meg…
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Vas. Okt. 26 2014, 00:00

Egy büszke vigyorral nyugtázom, hogy ezt a szócsatát is vittem, köszöntem a tapsot, az édességet helyben fogyasztom, egyéb dísztárgyat a szerkényembe kérek. Egyszer csak végre megindulunk eredeti célom a röntgen felé.
- Igen…ezért kell sakkozni. Az tuti veszélytelen. – meg mondjuk abban is ló vagy huszár, tudja a franc mi annak a neve. Állat alakú figura, ahogy egy volt csoporttársam megállapította nagy bölcsen.
Meglátom a váróban tolakodó csürhét is és menten rosszul leszek. A türelmesség pont olyan fő erényem, mint a szerénység vagy talán még annál is dominánsabb.

- Nehheem is olyan vészes?! Elee, egy irányba nézünk?! – széttárom a kezeimet jelezve, hogy itt előttünk figyelje ezt a csődületet. Ha egyedül jöttem volna akkor már régestelen rég hátraarccal bicegnék a kijárat felé.
- Nem tudom elképzelni mikor vannak ennél durvább napok. Talán valami bitang nagy tömegkatasztrófa után, ha mindenkit ide szállítanak a környező államokból is. De nem, akkor se lenne ennyi ember. – hitetlenkedve csóválom a fejem. Azt hittem gyorsan és hatékonyan végzek, erre tessék, mindkét tervem elúszott, pont, mint a hétvégi mixem. Találékony gyerek lévén lepacsizok az ápolóval, aki morcosan ugyan, de előnyben részesít. Bent csattintják a röntgenképet és hamarabban végzünk, minthogy pislogni tudjak. Ők nem próbálnak csacsogni velem, én pedig jobbnak látom nem szóba elegyedni velük. Az EÜ-s népek, mind energia vámpírok egytől egyik. Ha nekik nincs életkedvük, tesznek róla, hogy neked se legyen, tisztelet persze a kivételnek.
Kitolnak ismét a gyülekezetbe és közlik, hogy tessek elhagyni a rokikocsit és  a viszon’látás. Éppen, hogy ki nem döntenek belőle…

- Már elnézést, de….Elee… - ennyit a háborgásomról, tekintenem ácsorgó útitársam felé terelődik és legyintve hagyom magam mögött a bunkó dolgozót.
- Ööhm….? – azt hiszem az újságíró diplomámat most dobhatom a szemétbe. Értetlenül ráncolom a szemöldökömet, dafuck? – Az a doki rád olvasta, hogy kelj fel és járj vaagy…? – nem különösebben vagyok vallásos, de ez mi ez? Valami isteni csodatétel?
- Miről maradtam le, de komolyan? – ha tényleg hipp-hopp átjárta a szentlélek éltető ereje és talpra szökkent én pedig azért nem láttam mindezt mert tolakodtam, akkor nagyon nagyon kifogok akadni…

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Kedd. Okt. 28 2014, 23:49

Kezd zsibbadni a hátsóm, úgyhogy már nem is bánom, hogy a hátunk mögött hagyjuk a Rocky-bajnokságot, és a Röntgen felé gurítjuk megfáradt testünket.
- Jaaaaj, neeeeem, még a végén agyvérzést kapok a sok gondolkodásban! – patetikusan adom elő, mintha legalábbis valami melodrámában szerepelnék, de ne, sakkot ne! Nem vagyok az az egyhelyben ülő típus, ha csak nem nyeregben kell ülni órákig. Az megy, de hát ott sosem unatkozom, ott mindig kell csinálni valamit, egy lovon mindig van tennivaló, ha csak nem mű ló éppen. Manapság ezek a szimulátorok… Brrr, kiráz tőle a hideg, hogy egy műanyag jószágon üljek.
Remekül mulatok, hogy mennyire kiakad, mennyien vannak a váróban. De hát ez TÉNYLEG egy átlagos nap a kórházban. Tényleg. Jó, hát aki nem járatos az ilyen helyeken, az ezt nem értheti, ez is tény. Hagyom, had duzzogja ki magát, és bármilyen morbid, elnevetem magam, ahogy a legdurvább napokat ecseteli.
- Férfiak… - morgom az orrom alatt, miközben levakarhatatlan mosoly virít az arcomon. Annyira hülye, nem lehet kibírni! Kezdem megérteni Halet, meg a nagy rajongását, de hát nekem ez akkor is durva. Ennyire szerelmesnek lenni… Sosem fogom megérteni.
Bekísérteti magát a röntgenbe, pontosan tudom, hogy zajlik majd a lábmodellkedése, bár azt is levágom, hogy nem örülnek neki. Nem tudom, mit mondott, de elég hihető szöveget találhatott ki, mert még csak nem is szívóznak vele. Sheldon fejét látva rájövök, hogy tényleg szar poén volt székben ülve közlekedni, de hát pillanatnyilag jó ötletnek látszott. Minden megváltozik, amikor bebiceg egy ötéves forma kissrác az anyjával, a lábfeje legalább akkora, mint a fejem, és én egyből fölpattanok. Többen rosszallóan néznek, Sheldon csak kuncog magában, látom már, hogy ebből jó sztori lesz! Közben cserélődnek mellettem a férfiak, ahogy annyi más helyzetben is, Shelly megy, Nick jön, immár Ő is a saját lábán, ha nem is értem, miért húzták ki alóla a széket. Bocsánatkérően mosolygok rá, ahogy mellém ér, látom, nem tudja hova tenni a helyzetet.
- Sheldon? Neeeehhheeem, ő csak… Hát, amúgy hozzá jöttem, csak… - legyintek, mindegy, mondjuk szerintem így félreérthetőbb a szitu, mintha normálisan elmondtam volna. – Mit mondtak, túléled?
Terelek inkább, de persze nem szabadulok könnyen. A nővérpult felé irányítom, ott tudok neki szerezni egy jó kávét, meg talán magamnak is.
- Háááát, tudod az úúúúúúgy volt… - kezdek bele elnyújtva a szavakat, mert próbálok időt nyerni, hogy na, most mit adjak be neki, mert ha bevallom az igazat, itt fog meggyilkolni. Mondjuk, van elég doki, talán meg tudnak menteni… - Az igazság az, hogy semmi bajom. De tényleg, csak látogatóba jöttem, csak hát ilyen hatással van rám az unalmas várakozás.
Félve pislogok felé, hogy akkor most mit kapok, mert minimum egy pofont érdemelnék azért, és még csak nem is panaszkodhatnék. Mary ül a pult mögött, messziről kérdezi a tekintete, hogy kávét kérek-e. Intek, hogy kettő lesz, aztán odavezetem Nicket is, persze csak ha még nem hagyott faképnél a hülye humorom miatt.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szer. Okt. 29 2014, 22:55

Felröhögök a drámai jeleneten, amit a sakk gondolatára rendez, miközben a röntgen felé gurulunk, ahol a végtelenül kanyarog a sor. Öngyilkos leszek. Ha egyedül érkeztem volna, már tuti ott lógnék valamelyik lámpán.
- Tudod, ha mi is olyan rettenet türelmesek lennénk, mint ti, na akkor pusztulna ki az emberiség! utalok egyúttal arra, hogy nem bírok várni meg még fél gondolattal az imént megnyert szócsatámra a nemek harcáról. Az meg eleve tény, hogy képtelen vagyok sokáig tétlenkedni…erről azt hiszem Hale tudna mesélni, ha mást nem, legelső találkozásunkat az ominózus folyóson. Jó is volt az, attól tartok már ott és akkor elvesztem.
Beimádkozom magam soron kívül, újfent megállapítom, hogy kórházi dolgozók félévente kapnak oltást empátia ellen és úgy tűnik elég hatásos az szer.
Kizuhanva a sugárveszély zónából csak döbbenten pislogok Elee felé. Érdeklődve szökik fel a szemöldököm, jelezve, hogy beavathatna a történtekbe, mire habogni kezd valami Sheldonról. Nem hittem, hogy tényleg hívnak így embereket. Nekem Sheldon örökre egy kattant elméleti fizikus marad. Ez pont olyan, minthogy Neil Patrick Harris is tetszeleghet bármilyen szereposztásban, mert ő Barney Stinson és kész

- Aha, te és Dr. Cooper… gyors ima azért, hogy legalább egy Agymenők részt látott valaha - Megzavartam valamit? – nem tudom ez most melyikünknek a kínosabb. Mondjuk ha az is volt a tervük, hogy lezavarnak egy gyors menetet a nővérpult mögött várniuk kell, mert engem érdekel, hogy szökkent talpra ilyen hirtelen. Értem én, hogy a szerelem ereje csodákra képes, de, hogy ekkorákra…
- Tegyek rá jeget. – mutatok a lábamra De baszki szerintük ez eddig nem jutott eszembe?! idegesen legyintek, hogy lényegtelen többet nem jövök kórházba teljesen felesleges. Időpocsékolás és grátisz agyfasz.
- Hoooogy? – utánzom némi gúnnyal a hanglejtését és közben már kezdem sejteni, hogy közel sem történt annyira hihetetlen esemény, mint első körben gondoltam.  Amint beavat abba, hogy gyakorlatilag hülyére vett eddig, elkomorul az arcom.  Nem azért, mert vérig sértett és mostantól a létezése is semmisé fog válni számomra. Kissé ellentmondásos lenne, ha pont én szívnám fel ezen magam…én, Nicholas Hill, akitől sírva rettegnek április elsején. Éppen ezért most vezekelni fog, de nem azért átbaszott, hanem mert ez nem nekem jutott eszembe.
- Ilyennel? – jégcsapos a hangom és gyilkos tekintettel meredek rá. – Komolyan? Én azt hittem valami bajod van, hogy lebénultál. Szerinted ez vicces? elég emberpróbáló, hogy ne bukjam el az egész haragos komédiét és törjön fel belőlem a nevetés. Szó nélkül sétálok utána, egy biccentéssel megköszönöm a kávét közben végig a tipikus ’nagyot csalódtam benned’ nézéssel szuggerálom.
- Most tényleg ezzel hülyéskedtél? Elee, nekem egy rokonom pont ilyen betegségben szenvedett… - azért valamennyire ügyvéd vér csörgedezik bennem, abban meg alapkészség, hogy a jól hihető kamuzás. Sokszor mondta apám, hogy az ő szakmája is egyfajta színészkedés, csak el kell dönteni, hogy a jó vagy a rossz fiút alakítja. Az ajtó felé bökök, hogy nem akarunk-e sétálni egy kicsit, mert kezd elegem lenni az itteni klóros légkörből és, amíg fagyott csendben bicegek se kell azon aggódnom, hogy elröhögöm magam.

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szer. Okt. 29 2014, 22:55

Felröhögök a drámai jeleneten, amit a sakk gondolatára rendez, miközben a röntgen felé gurulunk, ahol a végtelenül kanyarog a sor. Öngyilkos leszek. Ha egyedül érkeztem volna, már tuti ott lógnék valamelyik lámpán.
- Tudod, ha mi is olyan rettenet türelmesek lennénk, mint ti, na akkor pusztulna ki az emberiség! utalok egyúttal arra, hogy nem bírok várni meg még fél gondolattal az imént megnyert szócsatámra a nemek harcáról. Az meg eleve tény, hogy képtelen vagyok sokáig tétlenkedni…erről azt hiszem Hale tudna mesélni, ha mást nem, legelső találkozásunkat az ominózus folyóson. Jó is volt az, attól tartok már ott és akkor elvesztem.
Beimádkozom magam soron kívül, újfent megállapítom, hogy kórházi dolgozók félévente kapnak oltást empátia ellen és úgy tűnik elég hatásos az szer.
Kizuhanva a sugárveszély zónából csak döbbenten pislogok Elee felé. Érdeklődve szökik fel a szemöldököm, jelezve, hogy beavathatna a történtekbe, mire habogni kezd valami Sheldonról. Nem hittem, hogy tényleg hívnak így embereket. Nekem Sheldon örökre egy kattant elméleti fizikus marad. Ez pont olyan, minthogy Neil Patrick Harris is tetszeleghet bármilyen szereposztásban, mert ő Barney Stinson és kész

- Aha, te és Dr. Cooper… gyors ima azért, hogy legalább egy Agymenők részt látott valaha - Megzavartam valamit? – nem tudom ez most melyikünknek a kínosabb. Mondjuk ha az is volt a tervük, hogy lezavarnak egy gyors menetet a nővérpult mögött várniuk kell, mert engem érdekel, hogy szökkent talpra ilyen hirtelen. Értem én, hogy a szerelem ereje csodákra képes, de, hogy ekkorákra…
- Tegyek rá jeget. – mutatok a lábamra De baszki szerintük ez eddig nem jutott eszembe?! idegesen legyintek, hogy lényegtelen többet nem jövök kórházba teljesen felesleges. Időpocsékolás és grátisz agyfasz.
- Hoooogy? – utánzom némi gúnnyal a hanglejtését és közben már kezdem sejteni, hogy közel sem történt annyira hihetetlen esemény, mint első körben gondoltam.  Amint beavat abba, hogy gyakorlatilag hülyére vett eddig, elkomorul az arcom.  Nem azért, mert vérig sértett és mostantól a létezése is semmisé fog válni számomra. Kissé ellentmondásos lenne, ha pont én szívnám fel ezen magam…én, Nicholas Hill, akitől sírva rettegnek április elsején. Éppen ezért most vezekelni fog, de nem azért átbaszott, hanem mert ez nem nekem jutott eszembe.
- Ilyennel? – jégcsapos a hangom és gyilkos tekintettel meredek rá. – Komolyan? Én azt hittem valami bajod van, hogy lebénultál. Szerinted ez vicces? elég emberpróbáló, hogy ne bukjam el az egész haragos komédiét és törjön fel belőlem a nevetés. Szó nélkül sétálok utána, egy biccentéssel megköszönöm a kávét közben végig a tipikus ’nagyot csalódtam benned’ nézéssel szuggerálom.
- Most tényleg ezzel hülyéskedtél? Elee, nekem egy rokonom pont ilyen betegségben szenvedett… - azért valamennyire ügyvéd vér csörgedezik bennem, abban meg alapkészség, hogy a jól hihető kamuzás. Sokszor mondta apám, hogy az ő szakmája is egyfajta színészkedés, csak el kell dönteni, hogy a jó vagy a rossz fiút alakítja. Az ajtó felé bökök, hogy nem akarunk-e sétálni egy kicsit, mert kezd elegem lenni az itteni klóros légkörből és, amíg fagyott csendben bicegek se kell azon aggódnom, hogy elröhögöm magam.

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Csüt. Okt. 30 2014, 00:27

Még hogy sakkozzak! Na, persze, pont az a típus vagyok… Szép, tényleg, köszi, Nick, köszi, soha még ilyen intelligensnek nem néztek.
- Ja, mert… Áh, tudod, mit, pukkadj meg! – játékos durcázásba kezdek, rá sem akarok nézni, mert basszus, igaza van! Nem tudok, és már nem is akarok belemenni, mert még ha olyat is tudnék mondani, ami megcáfolhatatlan, akkor is kidumálja magát, szóval… Esélytelen!
Villámgyorsan ellátják, ha nem is a lábát, de a baját biztos, mert alig tudok Sheldonnal pár szót beszélni, őt elhívják, Nicket meg kirúgják a székből. Az arca elég sok mindent elárul, leginkább azt, hogy mennyire bevette a sztorit, és most mennyire nem érti a szitut.
- Hát, ha Dr. Cooper lenne, rövid úton kinyírnám… - vigyorodom el, mert igen, tudom, mire gondol, imádom a kis hülye imádkozó sáskát, de azt hiszem, nem tudnék vele öt percnél többet eltölteni – Dehogy, csak rám akart nézni, mert legutóbb én is sántán jöttem be…
Elnevetem magam, hogy milyen remek tanáccsal látták el, de hát mondjuk vissza is kéne mennie a lelettel a dokijához. Miért van az, hogy szerintem soha az életben nem fogja látni az a csoroszlya?
- Ha akarod, Sheldon rád néz… - mondom, bár biztos vagyok benne, hogy nem fog élni a lehetőséggel – Talán veled is csodát tud tenni! – rákacsintok, mert hát Shellynek aranykeze van… Ééééééés rossz az, aki rosszra gondol!
Nyújtja Ő is rendesen a szót, hát pontosan tudom, hogy most már semmi helye nincs a meséknek, elő kell állni az igazsággal. Szúrós a tekintete, rosszalló, és én behúzom a nyakam, várom a pofont, meg a hegyibeszédet, hogy ilyennel nem viccelünk.
- Jesszus, tudom, hogy szar vicc volt, de… - olyan a hangja, hogy az élével gyilkolni lehetne. Baszki, nem hittem volna, hogy ennyire ki fog ezen akadni! Ha ezt előre látom, mert mondjuk én vagyok Ketrec Miki a Next-ből, akkor nem szórakozom vele…
- Nem, nem vicces. Illetve… Pillanatnyilag jó ötletnek látszott. – megvonom a vállam. Tényleg, valahogy úgy képzeltem, hogy ezen majd röhögünk egy jót, és tovább lépünk. Erre itt ventillálunk rajta, és a legszörnyűbb, hogy már megint igaza van. Igen, Neki. Soha a büdös életben nem fogom neki megmondani!
- Most szívatsz, ugye? – nézek rá hatalmas szemekkel, és közben belül csak azt hallom, hogy: légyszi légyszi légyszi légyszi, mondd, hogy ez csak egy vicc, egy szar vicc, amit megérdemlek ugyan, de…
Az ajtó felé indulunk, abszolút támogatom az ötletet, főleg, hogy szerencsére papír poharas kávét kaptunk, de legalább jó kávét, és e mellé kell a cigi.
- Ne haragudj, rossz vicc volt… - bűnbánó arccal nézek rá, hogy ne csinálja ezt velem, nem akartam ezt, én tényleg csak egy jót akartam röhögni az arcán, amikor rájön, hogy mi van, és bár kétségtelen, hogy az a fej megfizethetetlen volt, valahogy úgy képzeltem, hogy Ő is nevetni fog.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szomb. Dec. 06 2014, 16:27

Sejtem, hogy dr. Cooper rá akart nézni, nem mondom, ha nem készülnék éppen eljegyzésre én is szívesen megvizsgálnám és talán engem még nem is akarna rövid úton kinyiffantani vagy legalábbis nem úgy, mint esetleg elméleti fizikus kedvencünket.
- Neeem, nekem elég, ha Hale csodát tesz velem. – tehetné most is és rögtön, bár már az is késő lenne. Csak úgy, mint tegnap este….már az emléktől is kész vagyok. Francnak kell neki folyton órákra járkálni.  Minden esetre ha már én szenvedek tegye Elee is, rádörrentek kicsit, amiért genya volt és átbaszott, közben meg DiCapriot megszégyenítve színészkedem. Oscart a szekrényembe kérem, az édességet helyben fogyasztom.
- Vicc? Ez neked vicc? – rosszallóan összeráncolom a szemöldököm, közben minde erőmmel arra koncentrálok, hogy nehogy képen röhögjem. Videózni kéne az arcjátékát.
- Mi látszott jó ötletnek? Az, hogy átcseszd a fejem?! Baszki, én komolyan aggódtam érted, Elee! morcosan pislogok felé, mintha teljes frendsip óvör lenne részemről.
- Ne magadból indulj ki… - bököm oda gúnyorosan a szivatós részhez, miközben meg már egyre nehezebben tartom magam. El fogok bukni, otthon meg kell kérnem Halet, hogy korrepetáljon egy kis színészkedést nekem. Lennének rá ötleteim hogyan..
- Nem, nem haragszom. Inkább csak…csalódott vagyok. – bárgyún vállat vonok és tessék nagyon naaaagyon sajnálni, mert engem nem szoktak csak így egyszerűen átverni. Általában én vagyok a troll, nem pedig a szenvedő alany.
- Csalódott vagyok, mert nem hittem, hogy Te is ilyen könnyen bedőlsz. vége, kész, feladtam. Kajánul elvigyorodom és nagyot kortyolok a kávémba mielőtt még Ő nyomná le a torkomon papírpohárral együtt.
- Kocsival vagy egyébként? Nincs kedved eldobni az egyetemig? Ha nincs akkor bedobok rá egy kívánságot! - de csak nem olyan szívtelen, hogy hagyna egyedül elbotorkálni a város túlsó végébe, pláne nem ezek után…


_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Szomb. Dec. 27 2014, 14:34

Mindig mindenki engem nyesztet, hogy miért szakítottam Shellyvel, hogy Ő halálosan szerelmes volt és olyan szép pár voltunk, és hogy kínzom szegényt azzal, hogy bejárok néha hozzá látogatóba. És most Nick arcán is azt látom, hogy vad fantáziái vannak arról, hogy én mennyire is ismerem a doktor urat. Igaz, ami igaz, elég közelről ismerem a testét és a lelkét is, de megpróbáltuk és nem működött. Ő a kórház szépfiúja, olvadnak körülötte az egyenruhák az ápolónőkről, minden rezidens lány hozzá akar kerülni, és minden beteg, minden hozzátartozó őt faggatja. Már rezidens korában is, amikor összeismerkedtünk, ilyen hatással volt a világra. Nem véletlen az sem, hogy én is betegből lettem barátnő. Csak hogy én sem tudtam elviselni, hogy éjszakázik, hogy fáradt mindenhez, amikor velem van, és Ő is nehezen viselte, hogy nem orvosnak tanulok, és nem lóghatok be az orvosi pihenőbe, mint ahogy annyi rezidens és doki megteszi egy nyugalmasabb éjszakai műszakban. De azt hiszem, tudjuk kezelni, én legalábbis biztos, Shelly meg nem mondja, hogy ne jöjjek…
- Na igen, ezt mindjárt gondoltam! – nevetem el magam, mert a kedvenc gerlepárom akkor is ez a két bolond, még ha nehezen is viselem el őket együtt, mert olyankor egyikhez sem lehet hozzászólni; egy külön világban fekszenek egy függőágyban az azúrkék tenger vakítóan fehér homokos partján, koktélt szürcsölnek, és mindenféle gyümölcsökkel etetik egymást. Na, ez elég giccses kép, de még csak a közelében sincs annak a cukorbombának, ami belőlük árad illatos rózsaszín felhőkkel karöltve, ha egy légtérben vannak.
- Megtennéd, hogy nem döfsz keresztül a tekinteteddel? – nézek rá megütközve, mert szar vicc is van a világon, nem hiszem, hogy nem találkozott még a fogalommal – Komolyan, várnak haza, ne gyilkolj meg!
Szeretnék mosolyogni, nevetni azon, hogy mennyire felhúzta magát, de valahogy nem érzem helyénvalónak. Úgy pattog, mintha felgyújtottam volna a kórházat, mert milyen szép a tűz! Komolyan, nem vagyok már gyerek, de Ő sem az, és pont nem ilyen fapofának ismertem meg. Hát hol van a mindenből viccet csináló főszerkesztő úr? Most ezt mért nem tudja kicsavarni, és jót röhögni rajta? Az lett volna a cél…
- Jaaaaaj, annyira husi vagy, hogy így komolyan veszel! – direkt affektálom túl a dolgot, de azért megölelem, őszintén, mert tényleg sokat kell még tanulnia velem kapcsolatban. Aztán elengedem, és konstatálom, hogy sikeresen zavarba hoztam magam, elvégre mégiscsak Hale pasija, talán nem kéne ölelgetnem, mint egy cuki plüssmacit!
- Bocsi, csak… Tényleg cuki vagy, hogy aggódtál. – megvonom a vállam, és tudom, hogy újabb hibát követtem el, amikor kiejtettem a számon a cuki szót. Vadul igyekszem émelyítően édesen pislogni, hogy ne akadjon ki nagyon.
Az ajkamba harapok. Csalódott? Úristen, akkor elvárásai voltak, amiknek nem tudtam megfelelni! Jesszuska, ezt annyira utálom! Mi van, ha majd telebeszéli Hale fejét, hogy ne lógjon velem, mert rossz hatással vagyok rá? Mert hülye vagyok, és mert elrontom? Elvégre nem vagyok egy kimondott kisangyal… Vajon mennyit tud rólam? És mi van, ha tényleg ismeri Lennyt, és most húztam le a wc-n egy személyes találkozást? Jézusom, ez annyira nem igazságoooooos!
Felé kapom a fejem, és összehúzom a szemem. Most rajtam a sor, hogy gyilkos tekintettel mérjem végig.
- Te kis… Uuuuuuu, de megérdemelnél egy… Aaaaaaaaaa! – fenyegetem az öklömmel, olyan mozdulatot teszek, mint aki éppen fojtogatja, de közben érzem a megkönnyebbülést keresztülszaladni a testemen, ahogy enyhül a nyomás a gyomorszájamnál, ahogy szó szerint könnyebbnek érzem magam az infótól. – Rohadék… - teszem még hozzá morogva, és kedvem lenne bokán rúgni, de hát akkor melyik lábára lenne sánta?
- Igen, kocsival vagyok. Kedvem éppen nem biztos, hogy van ezek után, de persze, elviszlek. – biccentek, vigyorgok, bár előre rettegek, hogy menyire fogja szénné cikizni a kis Abarthot, mert mostanában mindenkitől megkapom, hogy miért vezetek ilyen csepp jószágot. De hát könnyű vele parkolni, és van benne annyi ló, mint egy nagyobb kasztniban, nem mellesleg imádom. De azért megemlítettem Apának, hogy esetleg a karácsonyfa alá bedobhatna egy kulcscsomót, mert hogy hátul kevés a hely, és a csajok panaszkodnak is néha, hogy úgy kell befűzniük magukat.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Vas. Dec. 28 2014, 19:28

Büszke vagyok magamra, mert a húgom szerint képtelen vagyok morcosan nézni, ha vitatkozom vele sosem attól fél, hogy ténylegesen berágok, hanem, hogy elröhögöm saját magam miközben éppen komolyan próbálok vele üvöltözni. Mondjuk Amyvel nem is lehet üvöltözni, két mondatom után közli, hogy szóljak ha kidühöngtem magam ő addig elmegy filmet nézni. Nők. Erre tessék, mégiscsak létezik a halálkiosztós pillantásom, ha Elee már az életéért könyörög. Nem is szólok semmit, a számat is egy vonallá préselem össze, hogy érezze a pattogó feszültséget. Aztán random megölel, amivel annyira meglep, hogy majdnem bukik az egész alakításom.
- Ööööö…- nem az a szokatlan, hogy ölelgetnek, azt szoktak mások is, nem csak Hale, de tőle váratlanul ér. Zavartan szökken a magasba a szemöldököm épp reagálnék valamit, de elköveti a legeslegeslegnagyobb hibát.
- Cu…- be sem fejezem a szót. Idehányok menten és a végén visszakerülök a kávéval itatott gaz mellé sürgősségi gyomormosásra.
Cu…Elee. Hívj bárminek, ami igaz rám. Jóképű, vicces, ellenállhatatlan, egyedülálló, csodálatos, fantasztikus, zseniális, profi, szerény, jó, még az aranyos is lenyelem. De ezt ne. Nagyon nagyon ne. Ezt se emberre, se tárgyra, se állatra és semmire. ezzel a szóval a világból ki tudnának kergetni, és sokan kitartóan próbálkoznak is. Egy percre azt is elfelejtem, hogy éppen vérig vagyok sértve, de már mindegy is jobb feladni magam.
- Most nem kapok ölelést? – ezerwattos mosollyal tárom szét felé a karom, remélve, hogy nem vág hozzám valamit, támad nekem boxolva, csapkod meg, rúg bokán vagy máshol.
Vigyorogva konstatálom, hogy lesz sofőrom, remélem még a játékautója van, szét fogom szivatni vele. Lehet félúton kitesz, de nem baj.

- Úúúú de király! lelkendezek, mint valami kisfiú 22 éve nem ültem babakocsiban! – nyitom az ajtót, behajtogatom magam az anyós ülésre, becsatolkoznom meg majdnem felesleges is, úgyis mindjárt kidob az ablakon keresztül.
- Egy csomót jártam én is a Mekibe amúgy, hátha adnak a Happy Meal mellé nekem is egyet. Mikor volt ez a fajta akció? ahhoz képest, hogy hobbitokra tervezték a gépet, egész kényelmes, de ezt akkor se mondanám meg neki, ha pisztolyt szegezne a fejemhez. Inkább, amit elindult lehúzom az ablakot.
- Ezt mindig ki akartam próbálni. – kiteszem a kezem, fel-le lóbálom. – Így nem fordul el? Érdekes…ellentmond a fizika törvényeinek. – átszellemült fejet vágok, aztán csalódottan visszahúzom a karom.
- De ha adsz egy rongyot lemosom a szélvédőt… - nyújtom is felé a tenyerem, hogy csak nyugodtan én szolgálatkész vagyok, úgyis innen ülve körbeérem az egészet,  lehet ez hálám jele, hogy elvisz az egyetemig.
- Odass, ott egy kamion! Átférsz alatta? – elénk mutatok és már most tudom, hogy ezt az utat nem fogom túlélni.

_________________
Józan esze mindenkinek lehet a világon, feltéve, ha nincs fantáziája.




Oscar Wilde
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 805

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Hétf. Dec. 29 2014, 23:15

Nem jellemző rám, hogy nem tudom kivágni magam helyzetekből, általában mindig sikerül győztesként kikerülnöm még a saját hibámból kialakult kínos szitukból is. Most viszont gondban vagyok, mert Nick keményen küzd, hogy meggyőzzön, ez bizony rettentően rossz vicc volt. Aláírom, hogy ilyesmivel nem viccelünk, és hogy ehhez nagyon fekete humorra van szükség, de ne már! Hát nem lehetne csak egyszerűen továbblépni?
Azt hiszem, nem csak magamat, de Őt is megleptem az öleléssel, de ami még durvább, hogy milyen reakciót vált ki belőle egyetlen szó. Tisztában vagyok vele, hogy a pasik általában hidegrázást kapnak a cukiságtól, de mégis, van, aki ezt tudja kezelni. Ezek szerint Nick nem annyira.
- De… - nem, nincs de, ezt egyértelműen látom a szemében. Csak semmi de! Ó, istenem, hát ezek szerint ma nagyon nem találok rá arra a hullámhosszra, amin kedves barátom szörföl…
- Jó, de akkor sem tagadhatod, hogy csak egy tüneményes, édipofa srác tud ennyit aggódni valakiért, aki ilyen csúnyán áttekeri a fejét! – vigyorodom el, mert azért azt be kell látni, hogy elég rendesen rá lett szedve, és ez igen is sikerélmény! – És különben is, ne mondd már nekem, hogy egy rózsaszín, illatos, szivecskés, tollas-borzas plüss nem CUKI?????? – megdöbbenve nézek rá. Semmire nem használhatom a cuki szót? Pedig igenis, vannak cuki dolgok! Léteznek, és kár tagadni őket, mint ahogy a csodákat és az ufókat is kár tagadni. Léteznek, csak a tudomány nem tud velük mit kezdeni.
Helycserés támadással most rajtam a sor, hogy kiakadjak. Szépen átvert, szó se róla, és akkor még jön az öleléssel is. Na, várjon csak, majd adok én neki ölelést! Mosolyom mindennek nevezhető, csak őszintének nem, ahogy hűvösen megölelem, de amikor elhúzódom, azért kap egy kis bökdösést a bordái közé.
- Fogd be! – mondom, de mosolygok, mert igen, én is tisztában vagyok vele, hogy játékautóm van, de szeretem, mert CUKI! – de ezt még véletlenül sem mondanám ki hangosan. Nem, egyébként sem mondunk ilyet egy kis izomgolyóra. A kocsim nem cuki, hanem egy dühösen morgó vadállat egy apró testben. Mint egy töpörödött kis véreb.
- Elég, komolyan! Fejezd be! – a mosolyom kezd az arcomra fagyni. Még hogy a Mekiből! Jesszus, Apa infarktust kapna, ha megtudná, lemekizték a kocsimat. Eléggé megcsapoltam a családi vagyont ezzel, meg persze a lovakkal.
- Figyelj, ha gondolod, gyalog is mehetsz… - érzem, ahogy összeszorul az állkapcsom és egymáshoz feszülnek a fogaim. Komolyan, elég, kezdem úgy érezni, hogy engem cikiznek. Az autóm és én… Nem szeretem, ha piszkálják az én kicsikémet. Felé pillantok, látom a felém nyújtott kezét, és szívem szerint a kezébe adnék valamit, ami jó forró, de nincs nálam semmi ilyesmi.
Megszemlélem a kamiont, de persze egyértelmű, hogy nem férünk el alatta, meg az ilyesmihez még én sem vagyok elég őrült. De ha izgalom kell neki, azt adhatok bőséggel. Kár, hogy nem a motorral jöttem…
- Nézd, kicsinek kicsi az autó, de azért ezt remélem, te sem gondoltad komolyan! – azt hiszem, a kórházban hagytam a humorérzékemet, de ha a kocsimról, vagy a lovaimról van szó, nem ismerem a tréfát. Inkább visszaváltok, mosoly játszik az ajkamon, ahogy felpörög a motor és méltatlankodva köpköd a kipufogó. A gázra lépek és kielőzök, jóval a megengedett sebességhatár fölött hagyva magam mögött a szalmakalapos nyugger sofőröket.
- Jobban teszed, ha kapaszkodsz! – mondom, mielőtt élesen jobbra kanyarodnék, hagyom, hogy a kis méregzsák kidobja a farát és kicsit megtáncoltassa magát a felezővonalon, aztán szédületes tempóban az egyetem felé veszem az irányt. Nem kímélem a gumikat a kanyarokban, a lehető legtöbb helyen rally pályának használom a várost, mielőtt leparkolnék a Frances parkolójában nem kicsit sportosan.
- Megjöttünk. Legközelebb pedig gyalogolsz! – most nézek rá először, mióta sportosra vettem a figurát, túlságosan az útra koncentráltam, de hát nem akartam megölni magunkat.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Hospital- Elee&Nick   Today at 09:00

Vissza az elejére Go down
 

Hospital- Elee&Nick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ki(be)rúgni abból a bizonyos hámból - Seb & Elee
» Psyco in the school - Elee & Mark

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-