A telefonra pillantva kurva gyorsan illan el a jókedvem. Mi a fasznak hív? Ha most telefonál, akkor a buta picsa nem találja a címet. Mindig azt gondoltam okos telefonnal nem lehet eltévedni. Csak ismeri a kibaszott maps-ot, vagy mi a faszom. De nem. Ez ahhoz is kurvahülye. Mindig olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha valaki a tökeimet szorongatná, és tesz is, de bassza meg a jeges medve, hát miért nem úgy, hogy azt én élvezzem is?
Felsóhajtok, hagyom kicsit a zenét, had csörögjön nála, majd sóhajtva fogadom a hívást. Intésemmel kiküldöm a titkárnőt az irodából.
- Mi…? – van. De ide nem jutok el, mert elkezd hadarni. Bennem meg szalad fel a pumpa. Mi a kurva anyjáról beszél? Mivan? Nem is nagyon értem. Úgy hadar, mintha… hogy mi? Mi hiányzik belőle? Hát megfejelem. Előre dőlök a székemben, ahogy hallgatom. Ha jól veszem ki a szavaiból, valamit elhagyott és valaki megtámadta. A kurva életbe. A cuccot akarták.
- Iroda! – adom ki az utasítást. Retkes gyorsan húzza ide a belét, hogy kitéphessem. Nagyon remélem, hogy jól van, nem szeretnék elszámolni azzal, hogy összezúzták valamijét. Illetve a retek geci nem szeretne, aki miatt az elhagyatott részre küldtem. Tudtam, baszod, hogy valami nincs rendben a címmel. Direkt akartam a köcsögöt behívni a városba, nem akartam oda kiküldeni a csajt. Kurvaéletbe. Nem a telefonját akarták, azt akarták, ami a borítékban volt, a sok faszom papír mellett. Azt a kis lapocskát, ami fémből volt és a belevésett kód alapján éppen kirámolják a svájci bankszámlám. Vagy megpróbálják. Másik kezemmel már nyúlik is a másik mobilom után és nyomkodom.
Nem hallom mit mond még, mert kinyomom a hívást, hogy folytathassak egy másikkal. Azonnal letiltom a számlám, de még gőzöm nincs róla, hogy elkéstem-e? Oh hogy… A bárpulthoz sétálok és töltök magamnak egy kis whiskyt. Agyfaszt kapok, és tényleg. Van olyan meló, amit a picsa le tud végezni? Tényleg azt hiszem, hogy fogyatékos. Miért van az, hogy mindig bajom van vele? Mindig van valami?

Sajnálom, hogy muszáj vagyok felhívni, de nem tudok jobbat. Ezt nem fogom tudni egyedül megoldani, főleg, hogy a helyet sem találom, ahova vinnem kéne a cuccot.
Türelmetlen vagyok, míg kicsöng a telefon, aztán a bögyös ribanc még jobban felkúrja az agyamat. Eskü nem hiszem el, hogy szopat. Miért olyan nagyon nehéz kapcsolni Vincentet, minek túráztat, hát nem hallja, hogy nem érek rá? De aztán végre felfogja, én pedig jóformán meg sem várom, hogy a férfi felvegye a telefont. Nem utolsó sorban félek tőle, hogy mit fog mondani. De a kérdését, hogy mi bajom van, azt sem hallom meg, előbb akarom elmondani neki, hogy mi van. Gőzöm nincs, hogy megérti-e, vagy egyáltalán felfog-e bármit abból, amit elhadarok neki, de nem érdekel, nem tudom normálisan elmondani úgy, hogy egyszerre tudja meg a sztorit, és mentegetőzzek. Talán ha az összes szót egyszerre tudnám elmondani, úgy jó lenne.
De felesleges, mert ezt sem hallgatja végig. Kiadja a parancsot, hogy húzzak az irodába. Én még mondanám tovább, teszem is igazából, de rám teszi a telefont, így elhallgatok. Miért nem képes mondani valamit? Ha nincs is úgy, de csak idenyögni annyit, hogy semmi baj, megoldjuk, vagy bármi ilyesmi? Hogy nem fog megölni és elásni a parkban? Annyira nem tehetek róla, halálosan ideges vagyok, nem tudom, hogy mit tegyek, hogy mit mondjak neki és azt hogy tegyem.
Remegő kézzel babrálok a kulccsal, egy órának tűnik, mire sikerül elindulnom az autóval. Elég sietősen hagyom el a környéket, persze egyből rámtör a paranoia, hogy mindenki engem követ, és el akarnak venni tőlem mindent. A telefont, a borítékot, a kocsit, mindenemet.
Jóformán egy utca a választóvonal a környék és a város biztonságos része között, csökkentem a tempót, ahogy áthajtok rajta. Egy picit megnyugszom, de az idegességem újra nő, ahogy közeledem az iroda felé. Komolyan, nem hiszem el, hogy miért nem mehet minden simán? Remélem, hogy ezt nem rajtam fogja leverni, mert hiszem, hogy nem az én hibám. Jó, de. Faszért vettem elő a mobilom, de nem találtam a helyet. Muszáj volt megnéznem. Kicsit kezdek elkeseredni. Annyira szeretnék jó lenni, hogy meg tudjam csinálni, amit kér, akkor talán nem gyűlölne annyira. Ezért is szerettem volna kerülni, de valahol mégis kicsit izgatott vagyok, hogy nem sikerül, és láthatom.
Leállítom az autót, zsebre vágom a mobilom, a kocsikulcsot pedig összefogom a borítékkal, próbálom úgy tenni, hogy ne csússzon szét. Sietve teszem meg a kocsim és az épület közötti utat. Türelmetlenül dobolok a liftben, és paranoiásan, szememet összehúzva figyelem a férfit, aki beszáll mellém. Miért pont most megy valahova? Rohadtul szeretném összeszedni a gondolataimat, mielőtt bemegyek elé, de idegesít, hogy nem vagyok egyedül, így persze teljesen szétcsúszom.
Én nem akartam még találkozni vele. Megint olyan lesz, mint a múltkor, szeretném elkerülni. Mégsem sikerül, és most még időt sem nyerek azzal, hogy összeverekszem a ribanccal, mert szó nélkül beenged, még csak felém sem néz.
Most kopogok, mielőtt benyitok az irodájába, majd behúzom magam mögött az ajtót. Megállok előtte, szorongatom a kupac papírt, kezd szétcsúszni. Nagyon széttépték a borítékot. Ki fog nyírni. Majd mégsem bírok ott álldogálni mint valami idióta, úgyhogy inkább az asztalához sétálok. Hihetetlenül dobol a vérem, az ajkam harapdálom, egy picit vér ízű, pedig nem vészes a kis seb rajta, alig látszik, megnéztem. Lehet beképzelem. Ez a jövőm, ezt az ízt fogom sokkal intenzívebben érezni, mikor betöri a fejemet.
- Figyelj, Vincent... megmagyarázom, komolyan. Hidd el, nem akartam előszedni a mobilomat, de nem találtam a házat. Sehol nem láttam a házszámokat, nem tudtam, hova kell mennem, és nem láttam hogy mögöttem vannak. Ha észreveszem őket, jobban vigyázok, nem hittem, hogy érdekli őket ez. Nem tudom... lehet nem hiányzik belőle, csak elszakadt. Hogy kibasszon velem, hogy legyen mit összeszednem, tudod... Vincent, komolyan mondom... - Kezdek egyből mentegetőzésbe, nagyon szeretném, ha nem nyírna ki azonnal. Annyira akartam valami jót kitalálni, hogy ne hangozzon ilyen gázul az egész, de nem sikerült, a köcsög ürge miatt, aki nézett a liftben. Egyből még idegesebb leszek, és a dühöm is éledezik. De legalább most egy vadidegen felé.

http://img.mypopulars.com/images/channing-tatum/Channing-Tatum-41.jpg

Az, hogy mindig van valami a csaj körül valamit kell, hogy jelentsen. Azon kívül, hogy agyfaszt kapok. Már nem vagyok benne biztos, hogy nekünk tényleg küzdeni kell egymással. Lassan feladom. Kibelezem, elásom a parkba és minden egyszerűbb lesz. A telefonban meg megy a csacsogás és telik a kurva idő.
A bankszámlámat pedig lehet éppen most kurtítják meg és ha szerencsétlen fasz vagyok, mire a kurva megért a túloldalon már meg is szopom. Hiába pattogom, hogy siessen, nem nagyon teszi.
Mint egy ketrecbe zárt vad mászkálok az irodában, közben fogy a whiskym. Olyan ideges vagyok, hogy zúg a vérem és zsibbad az agyam. Most valahogy nem tudok Judithra koncentrálni, a kurva Svájcot kéne rendezni.
Egyre gyorsabban rovom a köröket, csak akkor higgadok, amikor közlik, hogy jelenleg nem folyok tranzakció, de ellenőrizni kell mindent.
Alig veszem észre, hogy belép a csitri, főleg mert éppen háttal állok, az ablakon pislogok hogy hova kössem fel, már nem magam. Hanem a kiscsajt. Éppen várakozok, amikor beront az irodába, még felé sem fordulok, amikor beszélni kezd felé fordulok és jelzem, hogy éppen vonalban vagyok. Tekintetem végig szalad rajta, a szakadékos borítékon és elönt a düh. Aztistenbasszameg! Mit szórakoztat itt engem? Már megint. Valami kurva ingyen cirkusz jár nekem vele?
Intek, hogy kussoljon be, éppen hallgatok valamit. Felé lépek a kezébe nyomom a poharam és a bárpult felé intek vele. Remélem veszi, hogy inni kéne hoznia nekem.
- Várj! Mennyire jó a számmemóriád? – mondjuk, azt sem nézem ki belőle, hogy van bármilyen memóriája is. De jobb félni, mint halálra rémülni. Igazából azt sem hiszem, hogy arra emlékszik, amit 10 perce mondtam el neki.
- Mond vissza. 32,15,28,49,73,4,18. – megvárom, hogy mennyire emlékszik belőle. Intek, hogy a tegye a borítékot az asztalra meg sem kell néznem, hogy mi hiányzik belőle, mert sejtem, hogy az ami miatt itt szopok az nagyon nincs benne. Lassan fogy az idegbajom, mert amennyire most fogom a pénzem nem fogy, különben nem éli túl a hülye kis picsa.

Borzasztóan idegesen lépek be az irodába. Kicsit úgy érzem magam, mintha megvertek volna, pedig erről szó sincs. Rendben van a ruhám is, még csak a cipőm sarka sem törött le, és a hajam sem úgy áll, mint a szénaboglya, hála az égnek, mégis rossz érzésem van. Mondjuk valószínűleg azért, mert tudom, hogy kapni fogok. Hagynom kellett volna a kibaszott telefont, és vigyázni a csomagra. Amit először, legeslegelőször kikötött, az az, hogy a cuccnak nem eshet baja. Félek, hogy ki fog rúgni, hogy nem láthatom többet, hogy nem dolgozhatok neki, pedig szeretem ezt. Élvezem, és meg is tudom csinálni.
Persze egyből mentegetőzésbe kezdek, ahogy belépek, nem nagyon zavar, hogy háttal áll nekem, csak mikor megfordul, akkor hallgatok el, nem láttam, hogy telefonál. De azt sem értem hogyan, lehet telepatikusan, mert jóformán nem mond semmit. Annyira jól néz ki. Jól állnak neki ezek a ruhák, csak... nem akartam még vele találkozni. A múltkori után egyáltalán nem kéne itt lennem, napokig bírtam, hogy el sem jöttem errefelé, erre most tessék. Itt vagyok megint, lecseszésre várva.
Figyelmem nem kerüli el, ahogy végignéz rajtam, és elkezdenek pattogni az izmok az arcán, a nyakán, vagy csak én látom úgy, de ideges és dühös. Nem szeretem, mikor dühös, pedig általában az. Gőzöm nincs hogy lehet így élni. Rászorítok a borítékra, magamhoz ölelem, mintegy eltakarom, mintha ezzel meg nem történtté tudnám tenni, hogy szétszakítottam, és elhagytam egy részét. Csak egy pár papír, biztos, hogy pótolható.
A szám szélét kezdem rágni, majd sziszegve abba hagyom, és várok. Ő meg a kezembe nyomja a poharát. A bárpult felé nézek, majd vissza rá, de addigra meg már el is fordul, és telefonál tovább. Remélem, hogy hamarosan befejezi, mert lehet el fogok ájulni idegességemben. Ennél még az is jobb volt, mikor a félig kész prezentációmmal kellett kiállnom.
Töltök a poharába, sejtem, hogy magának kéri az italt. Elindulok vele vissza, felé, de még mindig háttal áll. Meglötykölöm a pohár tartalmát, majd gondolkodás nélkül lehúzom. Grimaszolva nyelem le, kiráz a hideg tőle, végigremeg a testem, és égeti a torkom, de igyekszem halkan fuldokolni. Azért muszáj vagyok krákogni kicsit, meg be is szédülök, a bárpultban támaszkodom meg, majdnem leejtve a borítékot, és a poharat is. Két lap azért elszabadul, magamban, alig hallhatóan káromkodok kicsit, lehajolok, és felveszem, addig a poharat félre rakom. Rendezgetek megint kicsit a pakkon, hogy ne hulljon minden darabokra, újratöltöm a poharát, és felé viszem. Persze másodszor is jól teletöltöm, szerintem nem szokták ennyire.
Minden esetre én kezdek kettőt látni a pasiból. És mind a kettő iszonyú dögös. Átadom az italát, igyekszem úgy alakítani, hogy az ujjához érjek. A rohadt életbe, én haragszom rá, nekem dühösnek kéne rá lennem, mert megsértett, mégis annyira...
Vele vagyok elfoglalva, először fel sem tűnik, hogy nekem szól.
- Mi? A számmemóriám? Az jó, de tényleg. Már három évesen is tudtam az otthoni telefonunk számát, meg apa irodaiát is. Visszafele is tudok kettesével számolni, meg... - Sejtem nem érdekli, amit mondok, meg aztán most nem kéne, hogy visszakérdezzen, mert tuti, hogy nem tudnék neki bonyolult matekpáldákkal sem semmit kezdeni. Eléggé szédülök.
Ő meg ilyen baromságokkal zaklat, komolyan, mit számít? Végighallgatom azért.
- Harminckettő-tizenöt-huszonnyolc-hetvenkilenc-negyvenhárom... tizenvalahány. Meg négy. Előbb az. És utána a tizenpár. - Próbálom neki visszamondani, amit kér. Inkább hallás alapján, mert jelenleg eléggé kész vagyok. Vonz a fotele nagyon, jó lenne beleülni egy kicsit, hogy ne forogjon a szoba.
Kicsit keresztbe lépve indulok az asztalához, hogy letegyem a papírokat. Majdnem hasraesek, az asztal fog menni, és elkezdem rendezgetni, hogy ne nézzen ki ennyire szarul. A betűk összefolynak, nem is látom, hogy mit pakolok, pecsétek, számlák, ennyi. Nem is érdekel jobban, csak hogy szépen nézzen ki. A borítékot félre is teszem, rontja az összképet. Neki kellett volna esni. Bele a karjaiba, és elkapott volna, és... hú, most is lehet megcsókolt volna. Idegesen az asztalra csapok egy pár lappal, basszus. Ezt nem kellett volna kihagynom. Újra rendezgetésbe kezdek, de tényleg szédülök. Sietek, hogy valami formát varázsoljak a dolgoknak, és végre leülhessek. Az ölébe. De jó lenne az ölébe ülni, hozzásimulni, a kezét a derekam köré fonná, én meg a nyakába fúrnám az arcom... a gondolattól is vörösödik a fejem. De lehet a piájától. Remélem nem látta, hogy megittam egy pohárral. Az Ő poharával. Ez már majdnem olyan, mintha csókolóztunk volna. Hazafele elcsórom. Ebből fogok inni mostantól.

Most valahogy nem jutok el oda, hogy idegbajos legyek rá. Tudom, hogy nem konkrétan az ő hibája, persze ha az épület előtt áll meg és nem sétafikál, vagy kicsit gyorsabb, vagy a retek tudja.... Most azonban úgy vagyok vele, hogy meg akarom oldani a dolgot, majd aztán számolunk. Nincs nagyon szerencséje velem, folyton elbassza a melót és meg folyton lebaszom, amikor ő sokkal jobban szeretné, hogy megtegyem vele. Tudom, hogy a közelemben azonnal megváltozik a kisugárzása, villogtat, mint egy őz, csak nem olyan feltűnően, Ő a bugyiját mutogatja és ilyen kis apróságok. A helyzet az, hogy én meg a közelében leszek agybajos, már attól felmegy bennem a pumpa ahogy méreget. Mint valami kibaszott kiállítási tárgyat. Remélem, hogy nincs a szobájában valami totem nekem, meg imádat fal kis szivacsekékkel, telibevert vudubábuval, mert akkor a haja is odakerül, közvetlen a fejével együtt, nyakból levágva.
Nyugtatót kéne szednem, ha tudom, hogy jön. Keresem magamban az izgató érzést, hogy megkívánom. Nem jön, van isten, csak ki tudja milyen?
A kezébe nyomom a poharam, még csettintek is egyet, hogy mozogjon, és újra elfordulok, hogy várjam a kapcsolást. Szeretem, hogy a kurva fejeseket nem lehet elérni. Még nincs túl nagy hírem feléjük. Késik az italommal, de nem is baj, amúgy is pofázok. Az ablakban látom, ahogy leejti a papírokat. Kibaszottul meg vagyok lepve. Csak felsóhajtok, ahogy visszatér felé fordulok és lepillantok a pohárra. Mi a fasz? nem sajnálta.
- Le akarsz itatni? -. azta mekkora poén. Sejtem, hogy benne lenne, részegen halálra nyesztetne. El sem merem képzelni mit tenne velem, ha kiszolgáltatott állapotba kerülnék. Főleg, hogy én ezt fordítva szeretem. Nekem az jönne be, ha ő lenne abba. Kikötözhetném, a száját is bekötném, akkor nem pofázna faszságokat és nem baszna el semmit. Szóra sem méltatom, hogy jeget nem tett az italomba, olyan kis sutyerák, hogy el sem vártam tőle. Estenembasszameg! Tényleg valami kurva barlangban cseperedett fel? Hát nincs neki valami híres atya? Nem járt estélyekre? Sosem adott italt senkinek? Jó, hogy nem baszta a kezembe az egész üveggel. Nesze, igyál te fasz, alapon! Ujjaival az ujjaimat simogatja Atyámfasza. Megint kezdi. Könyörgöm, mit kell tennem vele, hogy rájöjjön, akkor sem baszom meg, ha egyetlen nő marad a földön? Na jó, akkor talán igen. Átveszem a poharat, felhúzom a szemöldököm, nem túl biztos az állása. Ivott a piámból? A hülye picsa.
Felteszek egy kérdést és bazdmeg önéletrajzot kapok válaszul. Mi lett volna ha bonyolultabbat kérdezek? Leírná? Jó, hogy nem ül a székembe és bassza fel a lábát az asztalra, gyújt rá egy szivarra, veszi el a poharam és kezd bele élete sztorijába. Vajon lenne benne szex? Bingó. Témánál vagyunk.
Hallgatom a számokat. Valóban, bitang jó a memóriája. A nevemre vajon emlékszik? Mindegy, majd beadagolom neki, hogy a 22 valójában 26. Pár centi ide avagy oda?! Ki számolja?
- Tizenpár?! Az! - rálegyintek a poharammal belekortyolok az italba és számsort kezdek sorolni a telefonba, hogy végre beazonosítsam magam.
Közben figyelem ahogy távolodik. A papírokkal baszakodik. Jó, hogy nem áll neki összecelluxozni őket, lehet, hogy tényleg az üvegért mennék és atom részegre szlopálnám magam. Letiltom végre a számlához férést, majd kapok egy másikat, addig meg millió elnézés és köszönik a türelmet... Ahha, valaki rájött mekkora összeg is van a számlácskámon. Kinyomom a hívást, mögé sétálok, a mobilt az asztalra csúsztatom, figyelem ahogy rendezget. Ideglelősen a nyakába szusszantok.
- Szerinted most jobb? - az összkép? Mert szerintem ezen nem segít, hogy összetologatja, meg próbálja egybeolvasztani a lapokat egymással. Beszarok. Átnyúlok az oldala mellett, az egész halmot összerombolom, a kezembe fogom, oldalra lépek, el mögüle. A poharam is az asztalra kerül, az arcába pillantok,.
Fasza, hogy a szája meg fel van szakadva és kezd bedagadni. Ecsém, ezt meddig hallgatom majd.
Mélyet sóhajtok, az össze papírt egybe fogom, még egyszer ketté tépem, majd újra. A bárpult felé indulok, közben a papírokat egy kukába hajítom. Szart sem ér már. A bárnál előszedek egy hófehér konyharuhát, a jeges bödönbe markolok, párat az anyagba ejtek, összehajtogatom, és vissza indulok hozzá.
- Ne parázz! - ahogy visszaérek magam felé fordítom, kezem a nyakára csúsztatom, hüvelyk ujjammal megérintem a sebesülését, hogy lássam mennyire szisszen fel.
A kezébe nyomom a jeges tasakot és ellépek tőle. Rohadjak meg, nem merem kérni, hogy mondja el megint mi volt, abból regény lesz, az most felkúrna.

Most valahogy tudom, hogy hibáztam, és tök jogos lesz, ha letépi a fejem. Pont ezért remélem, hogy a lehető legkésőbb teszi le a telefont. Addig is időt nyerek. Nem szeretném ezt a beszélgetést lefolytatni. Tudom, hogy gázban vagyok, és teljesen igaza van. Egyelőre szerencsére viszont még beszél, engem meg piáért küld. Nem hagyhatom ki a lehetőséget, muszáj nekem is innom. Utólag persze tudom, hogy hiba volt és nem kellett volna, hiszen rettentően szédülök tőle. Nem ilyen italokhoz vagyok szokva.
Látom a fején, hogy nem pont így képzelte el az italt meg gondolom a felszolgálást sem, de megborult az üveg. Nem tehetek róla. A jég meg eszembe sem jutott, de szívesen kiengesztelem, ha azon múlik. De csak a szemöldökét húzogatja. Nyelek egyet, és nem szólok. Egy köszönöm jobban esne. Vissza kapom a kezem, majd a fejem rázom a kérdésére. A bőröm meg ég, ahol hozzá értem.
- Józanul jobban kellesz. Vagyis kellenél. Mármint nem úgy, csak... mindegy. Felejtsd el! - Kavarodok bele a válaszba, megint kedvem lenne valamit megfejelni. Mindig mindenből idiótán jövök ki, ha itt van. Pedig annyira szeretnék jó lenni neki!
- A többire figyeltem. Ezt elfelejtettem. De előtte négy volt. Az első meg harminckettő. - Szívesen mondanám tovább is, de nagyrészt a pia hatása miatt nem emlékszem jobban a számsorra. Viszont ő meg megbánt, igyekszem nem mutatni, hiszen most én basztam el valamit, nem nagyon pattoghatok. Inkább lelépek és próbálom összerendezni a papírjait. Rohadtul nem megy. Szédülök, ideges vagyok, és még mindig tartok attól, hogy mi lesz, ha leteszi a telefont. A csend fel sem tűnik, pedig milyen jó hangja van! El tudnám hallgatni egész nap és éjszaka. Elkalandoznak a gondolataim tőle, ezért nem hallom, mikor leteszi a telefont. Csak azt veszem észre, hogy az asztalra csúsztatja, mellém. Egy pillanazra lehúnyom a szemem. Mindjárt kezdődik. Ki fog rúgni, vagy lehet ki is nyír. Vagy ordítani fog. Remélem nem lesz olyan dühös, mint múltkor. Olyankor ijesztő.
Összerezzenek, ahogy a nyakamra súgja a szavakat, próbálok nem feltűnően nagyot nyelni. De a közelsége kicsinál. Szeretnék hátrébb lépni, nekisimulni, megölelni, csókolni, és bocsánatot kérni. De mire tettekre váltanám a gondolataim, ő ellép, és elveszi a papírokat.
- Próbálom a legjobbat kihozni belőle. Talán így... menthető lenne... - A mondatom vége tök felesleges, mert széttépi a papírokat. Az ajkamba harapok, de sziszegve hagyom félbe a mozdulatot. El is felejtettem. Vincent közelében mindent. Főleg, ha hozzám is ér, és ennyire közel van hozzám. Szétfolynak a gondolataim. Mire bármit mozdulnék, lelép. A poharára pillantok, még egy nagy kortyot a magáévá teszek az italából. Végig égeti a torkom. Kicsit félek tőle. Gyorsan visszateszem a poharat, és megfordulok. A papírkupac, amit annyira próbáltam rendbe tenni, darabokban hever a kukában. Ettől dühös leszek, de ezt most muszáj lenyelnem. Inkább nézem, hogy mit csinál.
Igyekszem nem mosolyogni, ahogy újra felém indul a jéggel. Szeretnék a nyakába ugrani, és megköszönni, amiért eszébe jut ez a gesztus. Izgatottan kezd el dobolni a szívem, ahogy közeledik. Lehet tényleg el fogok ájulni.
- Nem akartam elbaszni. Annxira kerestem a címet. Tényleg nem akartam, Vincent! - Elhallgatok, amint odaér hozzám. Az érintésétől pillangók kelnek életre a gyomromban, és kis színes foltokat látok. Felsóhajtok tőle, elég kicsire sikerül, remélem nem veszi észre. Nem is nagyon élvezhetem ki az érintését, mert a sebemre simít. Kicsit elhúzódom, fáj, ha hozzá ér, de nagyon igyekszem keményen bírni, és nem sziszegni meg nagyon elhúzódni. Ez lehet tetszeni fog neki. Remélem. És ahogy a tenyerébe simul az arcom, kicsit kárpótol is.
Nem nagyon merem magamnak sem bevallani, de bíztam benne, hogy ő teszi a jeget a számra. Így kicsit csalódottan veszem el a konyharuhát, és a számra nyomom. Erősebben, mint kellene, most felsziszegek, majd nekidőlök az asztalának. Forog a szoba, és még ő is távol áll tőlem.
- Megijedtem, hogy elveszik a telómat. És annyira nem tudtam hol is vagyok. Az egy ijesztő környék. Jóvá teszem, nem akartam elcseszni, Vincent! Kérlek, ne rúgj ki, sokkal jobb leszek, nem fordul elő többé. Soha többé! Máskor inkább hagyom, hogy elvigyék, ami kell nekik! - Próbálom nyugodtan előadno, de ideges leszek, hiába mondta, hogy ne parázzak. Meg-megakadnak a szavaim, a tekintetem mégis vonza a pohara. Inni kéne még. Meg leülni, de azt nem akarok. Fontos, hogy keménynek lásson. Határozottnak. Bár az annyira nem fog menni.
Őt nézem, tényleg jóvá teszem, csak láthassam még! Pedig tudom, hogy ezt a hibát már nem tudom kijavítani. Elveszve érzem magam. Most nem látom dühösnek és ingerültbek, ettől pedig teljesen összezavarodom.

Bíztam benne, hogy nem lesz baj a számlámon, különben széjjel tépném a kis fruskát. Most meg annak örülök, igazán, hogy nem esett nagyobb baja, milyen kellemetlen lett volna ha megszurkálják. Akkor most nagyobb lenne a baj.
Megint a magasba szalad szemöldököm, ahogy közli, hogy józanul kellek neki. Mégis mi a faszt csinálna velem könyörgöm? Szerintem sem részegen sem józanon nem tudna mit tenni a dologhoz, biztos vagyok benne, hogy nem tudna mit csinálni velem. Remélem, hogy tényleg nem ezt tervezi és a végén leüt valahol, majd megerőszakol. Azt nem tudom hogy ájultan állna-e farkam? Igaz lehet csak levetkőztetne és nézne... amilyen hülye. Mégis imponál a rajongása. Bár hozzá vagyok szokva, hogy imádnak és istenítenek, nem nagy kunszt, csak megfelelő magabiztosság kell hozzá. De Ő talán jó lenne a céljaimnak. Azt hiszem ez a része majd ki fog derülni. Kortyolok az italból és nem csalódom, hogy a számmemóriája pocsék. Mondhatnám, hogy nem jellemző, de ha egyszer az. Egyből gondoltam. De mondjuk, ha azt soroltam volna, hányas öltönyt hordok, vagy hányas a cipőm, esetleg a bicepszem, vagy a combom körmérete, na azt hibátlanul visszamondaná. Közben intézem, amit kell, majd mögé sétálok, hogy felborzoljam az idegeit. Meg is történik, pár szavammal elérem, hogy megváltozzon az illata. Tömény vágyat lövell felém, néha ellen tudok állni, máskor kirángatom a kocsiból és megint máskor nem hat, mint most. Még azon agyalok, hogy este, hogyan fogok összefutni a férfival, akinél a kártyám van? Ki kell bírnom estig, egyrészt, ha fejbe lövöm, nem kell sok tanú, ahhoz meg végkép nem, ha pépessé verem a kibaszott fejét. Rohadék kis geci, azt hiszi nem tudom, hogy Ő volt? Pontosan tudom, kik voltak beavatva, hogy megy a szállítmány, erre véletlen kirabolják a csajt és nem tűnik el csakis a fémlapocskám. Teljesen véletlen, na igen! Erősen sejtem.
Eszemfaszom megáll, de tényleg. Kurva elegem van, hogy folyton csak ez a gecizés megy.
Kicsit neki simulok a hátának, bőre hője megrészegít, vagy a whisky nem is tudom már. Tetszik az illata, nőiesen friss, talán valami citrusféle. Szép lány lenne, magasságéhoz képest, hosszúak a combjai, formás a melle, kerek a segge, mennyire lehet kemény? Ezt most nem derítem ki. Majd máskor. Talán, vagy nem. Elhúzom előle a papírokat, Mit kínlódik velük? Gyűröttek, szakadékosak, mégis mi a gecit kezdenék vele? A kukába dobom a fecniket, majd a jeges cuccal bajlódom. Bőre tűzforró a kezem alatt, ahogy a nyakára simítok, érzem ahogy a szíve is felver, szinte tombol, érzem és majdnem hogy hallom is. Hős ahogy az érintésem próbálja állni, azt szeretem, hogy nem nyafog. Hallom a szavait, de jó isten, már megint ki kérdezte? Sóhajtva az asztal másik oldalra sétálok, beülök a székembe, hátra dőlök és figyelem. Azt kéne mondanom, hogy nem az ő hibája, mert tényleg nem, De ki a faszt érdekel ez? Láttam, hogy megint a piámba is beleivott, kezd kicsit átcsapni részegbe.
- Rendben van, nincs baj. - ujjaimat keresztbe fonom az ölembe. Hallgatom a szavait és tudom, hogy félt, jól tette, mindig az a legfontosabb, hogyne essen baja, de ezt tudnia kell. Lehet le kéne vinnem boxolni, vagy ráktudja, de az jót tehetne neki.
- Mégis Judit hogyan? Hogyan teszed jóvá? - nincs is mit jóvá tennie, mert igazából nincs semmi baj. A számla letiltva, a papírok összetépve, a srácokat meg akik kirabolták én fogom, illetve nem is őket, a nagykutyát fogom veszettül megharapni. Tétova mozdulattal kigombolok két gombot az ingemen. Eszembe sem jut, hogy vidáman látni engedem ez által a motoros csajszi által ejtett harapások nyomát a nyakamon.

Úgy érzem az egész helyzet tök gáz. Ideges vagyok tőle, hogy itt kell lennem, hogy nem tudtam megcsinálni a melót, mert azért ilyen még nem volt. És pontosan megmondta, még a legelső találkozásunkkor, hogy mit vár el. Úristen, már akkor is ennyire baromi dögös volt és jól nézett ki, és már akkor is kész voltam a közelében. Ahogy mély hangon búgott a kocsiban, ahogy nézte az utat, és vezetett. Már akkor mennyire akartam jó lenni neki, és meg is fogadtam, hogy nem cseszek el semmit, erre tessék. Hát nem tönkretettem egy melóját?
Ahhoz képest viszont annyira nem ideges, vagy csak azért nem érzem annak, mert szédülök a másfél pohár piától. Bízom benne, hogy nem nagyon veszi észre, hogy a méregdrága whisky-ét iszom, bár ki tudja, akkor is lesz oka letépni a fejem. Most valahogy mégsem érzem azt a feszültséget a levegőben, amit múltkor a kocsiban, ami miatt nem akartam sokáig idejönni. Hiba volt, mert az teljesen elmúlt, nyugodt, és úgy tűnik, nem akar megölni. Csakhogy én mást sem érzek rajta, pedig az nagyon is jó lenne.
Nagyon büszke vagyok magamra, hogy állom az érintését, de hát a keze a nyakamra simul, és ettől jóformán mindent el tudnék viselni, még ha a fogam húzzák ki, azt is, csak érezzem a bőrét. Lezsibbadok tőle, nem tudok gondolkozni, és elvesztem minden érzékelésemet, ahogy most is. Tényleg felcsillan a remény, hogy ő fogja lejegelni a szám, vagy inkább fel is forrósíthatná, de ellép, én meg csalódottan sóhajtva teszem a borogatást a fejemre.
Reméltem, hogy itt marad, mert akkor az asztalnak dőlve viszonylag fixen tudnék állni, de ő besétál az asztala mögé, és leül. Pedig beszélek hozzá, mondjuk ez mikor érdekelte?
- Tényleg? Nincs baj? Dejó! Köszönöm! - Nem is hiszem el, hogy ezt mondja, hogy nincs baj, és rendben van. Nagyon mosolygok ettől a hírtől, úgy tűnik mégis túlélem a délutánt. Ki ne örülne ennek? Én nagyon teszem, meg is fordulok, combommal támasztom hát az asztalt, a jeges konyharuhát lerakom, ennyire azért nem gáz a szám. Bár kicsit feszít, meg húz, de minimális, úgyhogy nem érdekel.
- Megihatom? - Emelem fel a poharát, most erre az örömre is nagyon innom kell, és nagyon meg sem várom a választ, azért még a felét lehúzom annak, ami a pohárban maradt. Ez olyan, mintha csókolóznánk. Csak attól nem ég ennyire a torkom meg a gyomrom, és nem kezdek tőle veszettül szédülni. Lassan gondok lesznek a koordinációmmal.
Megbizsereg a tarkóm, ahogy kimondja a nevem, rámosolygok egyből. Annyira jól hangzik tényleg a szájából, szeretném, ha kimondaná, még sokszor, rengetegszer, és a fülembe is suttoghatná, és cserébe tök jó dolgokat csinálnék vele, csak mondja ki tényleg még jó sokszor.
- Hogyan? Nem tudom. Bárhogy, ahogy neked jó. Bajt okoztam, hát akkor csinálnék most valami jót. Valami igazán, igazán tök jót. Akármit, amit csak szeretnél! Tényleg, kívánj valamit, amit akarsz! - Bár kicsit akad a beszédem, azt hiszem berúgtam, ezért nem szoktam sokat inni. De el is terelődnek a gondolataim, ahogy elkezdi kigombolni az ingét. Úristen Vincent vetkőzik! Akkor mégis csak van esélyem, és nincs minden veszve, és úristen. Baromi izgatott leszek, annyira menő, ahogy ott ül, lazán, kigombolt ingben... félrever a szívem, emelkedik a pulzus számom, csak a közelében akarok lenni. És leszek is, mert leteszem a poharat, és felmászom az asztalára. Négykézláb haladok végig rajta, elég széles, hogy legyen időm odaérni. Részemről én nagyon erotikusnak, és hívogatónak tervezem a dolog ezen részét, bízom benne, hogy lejön. Csak akkor vagyok gondban, mikor már nagyon közel vagyok hozzá, és elértem az asztal végét. Végigtekintek rajta, olyan jól néz ki! Végig kéne nyalni minden egyes porcikáját, és szétharapdálni. De feltűnik, hogy valaki már megtette helyettem, amitől egyből lefagy az arcomról a mosoly, a homlokom ráncolva nyúlok felé, hogy megérintsem a nyomokat. Az asztalon támaszkodó kezem meg persze megcsúszik, annyira figyelek őrá, ettől pedig elveszítem az egyensúlyom, és félő, hogy fejjel előre lezúgok az asztalról. Belekapaszkodom az ingébe, hogy tényleg ne essek pofára, másik kezem szerencsére fogást talál a lábán, amitől most kivételesen nem az jut eszembe, hogy istenem, mennyire izmos, és látnám gatya nélkül, hanem hogy hála az égnek ott van. Épp ezért egyre vörösödő fejjel menekülőre fogom, és tolom vissza magam, és ha nem gurul ki a szék alólam, akkor vissza is érkezem az asztalra, de most már inkább ülök, hogy a lábaim az ő lábai mellett lógjanak lefelé. Szerintem nem olyan nagyon gáz ez az egész, de mire ebbe a pózba kerülök, egy kis szenvedés árán sikerül csak.
- Ki... miért... úgy értem, hogy... ezeket... basszus már! - Magam mellett az asztalra csapok, igyekszem nem kurvára dühös lenni, de ezt nem tudom uralni, nagyon ideges leszek tőle. Mégis ki harapdálja össze finom, puha bőrét, aki nem én vagyok? Miért kell neki más, mikor én is itt vagyok, és én megteszek neki bármit! Keserű csalódottság lesz úrrá rajtam, ha egyedül lennék, most tuti elbőgném magam, de így nem lehet.
- Hozzak neked még inni? - Köszörülöm meg a torkom, tényleg, szívesen hozok még neki, meg én is lehúzom az egész üveggel, nem számít, hogy szerintem lassan ültömben is dülöngélni fogok, és állati nagy kihívás lenne elmenni a bárpultig meg vissza, de akkor talán... nem tudom min változtatna. Talán sikerülne elcsábítanom? Megpróbálnám.

Tényleg nem akarom basztatni. Nem csinált nagy bajt, persze azt nem tudom, hogy magáncélból mobilozott, azt reméltem pont engem hívott volna, hogy eligazítsam, de így meg nem bántom. Amiről nem tud az ember az nem fáj, vagy nem nagyon. Jó lenne ezt a részét elengedni, semmi kedvem ezen faszozni. Csak bólintok, hogy tényleg nincs semmi baj, szóval nem is értem, mit kell ezen hálálkodni, megint átesik annak a bizonyos lónak a másik oldalára. A helyzet az, hogy amilyen kancsi, pofára is esik. Levetődöm a székembe, hátradőlök, laza tartást veszek fel, és hallgatom, hogyan is tenné jóvá mindazt, amit el sem követett.
Intek, hogy igya meg az italt, a poharából amúgy sem innék. Illetve, hogy az én poharam, de utána nem innék belőle, ez tiszta sor. Bár lehet neki sem kéne lehúznia, de ettől független megteszi, és az ital azonnal átforrósítja. Kis picsa. Remélem nem rőt merít belőle. Nem hangzik rosszul az ajánlat. Bármit kérhetek? Végül is, lemoshatná a kocsimat. Elég szutykos, de faszom, lehet összekarcolja, letöri a visszapillantót… blablabla. Az ölembe hajolhatna, de… ah. Faszkivan, lehet megharap fene nagy izgalmában, fog csattogtat és végem. Jelzi, hogy mit szeretne és nekilát az elhódításomnak. Kíváncsian állok elébe, illetve, hogy ülök, még semmilyen értelemben nem állok. Most valahogy hagynám, hogy elvigyen a szexualitás mezejére de nem vagyok annyira beindulva, sőt.
Már nem is szólok, vigyázzon, mit ajánl, mert pontosan ezt akarja. Tudom jól, hogy engem akar. Látom abból, ahogy méreget, pedig mi történt? Annyi, hogy kigomboltam két gombot az ingemen, ő pedig beindul. Érezni vélem az illatát. Vajon ma van rajta bugyi?
Ójézusuristen! Már előre félek, hogy mit fog műveli, ahogy felmászik az asztalra. Remélem, lerúgja a mobilom és összetörik vagy a lámpámat nyírja ki, esetleg engem magam. Az a baj, hogy ha még csábító is lenne, már előre félek. Neki ezek a dolgok nem szoktak összejönni. Vajon rám esik? Késztetést érzek, hogy felé nyúljak, vagy eltoljam magam a székkel. Az egyik esetben megmenthetném őt, a másiakban magamat. Előre összeszorítom a fogaimat. Ennek nem lesz jó vége. Elmormolok egy halk imát, hogy ne essen a tökimre, könyörgöm sem fejjel se tenyérrel ne érkezzen a lábaim közé. Továbbra is jéghideg pillantást lövellve felé várom, hogy ebből vajon mit hoz ki. Már a felmászásnál imbolyog, főleg, hogy előtte betolta a másfél adag piámat. Jaj atyus, csak le hányjon. A ruha sajátossága, hogy ebben a pózban simán a mellei közé látok, de elfog a halvány aggodalom, hogy gecire bánni fogom, hogy nem állok fel és sietek el a szituból. Kivárok. Sajnos semmi szexuális vonzalom nem gyullad benne, aggódom a testemért. Lecövekel az asztal szélén és nem tudom, hogy azért szemlélget, mert most bajban van, vagy a látványom issza be, de inkább az előbbre tippelek. Hülye, béna picsa. Annyi szexualitás van benne, mint egy labdázó 10 évesbe, a nullánál is kevesebb.
Minden önuralmam latba veszem, hogy legyűrjem a reflexem, sem felé nem kapok, sem el nem mozdulok, ahogy zuhanni kezd. De a kezem elmozdul az ölemből, hogy védjem királyi jogarom. A jelenet annyira….. burleszk, hogy el sem hiszem. Aztaszentfaszom. Hogy ez milyen kibaszott béna. Megrántja az ingem, és bennem támaszkodik, Most kéne magam elrúgni a székkel, olyat esne, hogy öröm lenne nézni. Mégsem teszem meg, mert ez pl. már az a jelenség, amitől én vagyok zavarba helyette. Jóisten. Ez milyen kurva béna. Felnyögök, ahogy bennem támaszkodva mászik vissza, semmit sem segítek, Oldja meg a béna picsa. Legszívesebben lehunynám a szemem, de az egész annyira valószerűtlen, még soha ilyen esetlen, trampli picsát nem ismertem. Felhörgök, ahogy eltávolodik tőlem és tornázni kezd. Nah erre a szakra sem tenném be. Jó, hogy nem ajánlottam be táncolni, kiszakítaná a rudat, vagy lenyelné keresztbe ezek után… Gúnyosan felröffenek. Uristen, nem hiszem el. Pislogok párat, hogy ezt tényleg felfogjam. Megtörténik. Megcsinálja. Billeg, mint egy fasz, míg helyezkedik, aztán valahogy megérkezik az asztal szélére, közben káromkodik egy kört. Ez nagyon gáz. Most hunyom le egy pillanatra a szemem, hogy ezt az egész esetet az emlékeimbe véssem és el ne felejtsem elmesélni bárkinek. Végre elvehetem a kezem a farkamról, csak megmarad.
Pislogva figyelem, végre eléri a végpózt, ami tuti nem ez volt. Eldadogja a kérdéskört és lehökkenek. Szóval a motoros csaj által okozott sérüléseim akasztották ki. Amúgy is lassan összeakadnak a szemei, nem kéne többet innia, vagy de és meseien fogok szórakozni. Jó isten.
- Te most… számon kérsz engem? – sóhajtom a szavakat felé. Lelki szemeim előtt még az iménti jelenet zajlik. Aztafasz.. Ha kitette a lábát fel kell hívnom Natet ezt el kell nekimesélnem. Nem és nem hiszem el. Otromba kurva. Hogy lehet ennyire béna?
Inni? Az igazság az, hogy jól esne egy ital, de el akarom én küldeni olyan messzire? Már az asztalon ülve is imbolyog, ha kapcsolok neki zenét nyom egy vetkőzős kürt? Mondjuk nem kéne…. Szerintem simán össze esne, az annyira nem csábít. Rühellem a nagyon részeg, tehetetlen nőket, akik ordenáré módon viselkednek és faltól falig csaklanak. Kurva kiábrándító, mázli, hogy még nem tart ott, különben kibasznám az ajtón. Fetrengjen a folyosón.
- Nem, kösz! – inkább nem iszom és neki sem tanácsolom már, nem kéne, tényleg. Továbbra is kíváncsian pislogok rá, hogy akkor most mi is van? Szánom kér, hogy kivel kefélek? Mert én nem teszem vele, bár szerintem senkivel nem tolja, ez valahogy hiányzik is az életéből, ezt látom. Egy nagy fasz lehet kiegyenlítené a belső harcait. Közelebb csúszom a székkel együtt, be a lábai közé, hogy direkt basztassam, előre hajolok és forró csókot lehelek a combja belső felére nem messze a térdétől, majd visszadőlök, mintha semmi sem történt volna.

Miért nem szólal meg, egyetlen szót sem? Miért? Nem hiszem el! Ez így annyira, de annyira nagyon gáz. Akkor legalább menne valami zene, vagy bármi, de ez, hogy csendben ül, és hallgat, ez kicsinál. Többek között, mert szeretném hallani a hangját. De amúgy is, a kapcsolatok a kommunikáción múlnak, én pedig akarok vele kapcsolatot. Bármilyet, csak az legyen. Oké, lennének elképzeléseim, nagyon szívesen alá feküdnék, de ha már csak hozzá érhetek, annak is nagyon örülnék. Vagy ha ő tenné meg, de nem fogja. Semennyire semmit nem csinál felém. Csak néz. Előző életében biztos valami kibaszott hal volt, vagy nem tudom.
Lehúzom az italát, de nem esik jól. Nem szeretek sokat inni, nem bírom, mikor szédülök, zavar, és rosszul vagyok tőle. Érezni vélem, ahogy a pia, mint valami méreg rombolja a testemet belülről, és ez nagyon rossz érzés, de már mindegy, megittam. De kedvem lenne kihányni, és megszabadulni tőle. Bár sejtem, azt nem nézné jó szemmel.
A kérdésemre pedig megint nem válaszol. Én ezt nem hiszem el, ennyire nehéz? Ideges leszek, haragszom rá miatta.
- De nem hallod? Kérhetsz valamit, cserébe, hogy elbasztam. Hallod, Vincent? - Ki tudja, lehet másra figyelt. Úúúh, remélem, hogy rám. Akkor lemaradtam, hogy végigmért? Francba. Pedig végig nézném az arcát, mikor végig néz, ezt nem hiszem el. Minek kellett meginnom azt a szart? Lehet nem kérdeznem kellett volna, hanem felajánlani. Igen, tutira azt kellett volna, de most már nem lehet, az nagyon ciki lenne.
Ő meg vetkőzik, én pedig ezt hívásnak veszem, felmászom az asztalra. Nagyon nem úgy képzelem el a dolgot, ahogy alakul. Ég a fejem, és nagyon kínosan érzem magam, tényleg szívem szerint bőgnék, nem így akartam, de basszus, minek mutogatja a nyomait? Kit érdekel? Engem ugyan biztos, hogy nem. Összeszorítom a számat, igyekszem kerülni a tekintetemmel a harapásnyomokat, aminek következtében folyamatosan azokat nézem. Naná! Milyen ribanc csinálta? Megkeresem, eskü, és kinyírom. Én akarok nyomokat hagyni a testén. ÉN. És nem másét nézni, uh, hogy kikaparom a szemét, csak kerüljön a kezeim közé. Tuti a ribanc titkárnője volt. Kifelé menet biztos, hogy megtépem. A tarkómra tekerem a haját, és belerántom a fejét az asztalba. A gondolatra muszáj vagyok elmosolyodni, de aztán majdnem Vincent ölébe zuhanok. Ő pedig? Persze nem csinál semmit. Csak későn esik le, hogy a farkát védte, ha előbb felfogom, akkor tuti odanyúlok. Ezt is elbasztam, a jó francba. Miért szédülök ennyire? Istenem, olyan máshogy kéne, hogy legyen!
Hallom ahogy felnyög, csak nem így, és nem ilyen helyzetben kéne neki. Miért nem hagyja? Én csinálnék olyat, hogy nyögdécseljen! Csak engedje meg, basszus. Még viszonzást sem kérek cserébe! Nah jó, azt azért szeretnék. De komolyan, olyan jó pasi, akkor meg miért nem segít? Hiszen látja, hogy iszonyat szarul érzem magam éppen, nem így akartam, bassza meg!
Az arcába nézek, ahogy felröffen, nagyon jól néz ki, még egy mosolyt is megnéznék rajta. A gondolatoktól le is fagyok egy kis időre, csak utána helyezkedem tovább. Csak sajnos ez a szédülés nem olyan, mint mikor körbe-körbe forogsz, míg rosszul nem leszel, és utána lefekszel a földre, és megvárod, hogy elmúljon, ez soká fog elmúlni.
- Nem, dehogy. De igen! Miért... ki volt az a... a ribanc... Amúgy meg nem is érdekel. És tényleg nem. Nekem is van, aki kiszívja a nyakamat, és nem érdekel milyen kurvával voltál. - Felszegem a fejem, próbálom előadni, hogy elhiggye, hogy nem érdekel, de közben nagyon de. Komolyan, lehet meg kéne nézni a mobiljában, hogy ki volt az, elmenni hozzá, és megverni. Igen, tutira ezt fogom csinálni, csak egy kicsit kevésbé szédüljek.
- Legalább jó volt? Élvezted? Velem... én sokkal jobban... de basszus, Vincent. Miért? - Akadok ki mégis, nem bírom ezt így. Valószínűleg innom sem kellett volna, mert holnap reggel majd olyan döntésre jutok, hogy egy évig nem akarok a szeme elé kerülni.
Piát meg persze nem kér, biztos azt is csak tőlem nem, a rohadt maca tuti hozhatna neki, meg jobban is csinálja, mint én. Pedig mindent meg tudok tanulni, csak mondja meg mit akar. Kezdem egyre jobban felhúzni magam, és haragszom rá. Miért kefél minden jött-ment lotyóval? És miért nem hozhatok neki piát én, mikor az a csaj tuti megtette, miután megdugta a kanapén? Igen, tuti ott csinálta. És biztos a titkárnője volt, úh, de kirúgatom valahogy, ha betörik az orra csúnya lesz, és nem fog kelleni neki.
Ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal stumfolom magam, mikor közelebb csúszik a székkel, a lábaim közé. Ettől persze elvesztem a fonalat, szeretném újból megérinteni, és sokkal erősebb foltokat hagyni a ribanc nyoma helyén. Folytatnám is az acsarkodást magamban, de olyat csinál, amire nem számítok. Felnyögök, ahogy a combomra csókol. Jézus, atya isten, ezt el tudnám viselni, bárhol. Egy pillanat alatt lesz nagyon melegem, és kezdek fázni. Viszont ő újra hátra dől, így kénytelen vagyok beakasztani a lábam a széke karfájába, hogy kicsit közelebb húzzam. Felé nyúlok, most már elég közel van, végig simítok az arcán, a tenyerem megpihen tűz forró nyakán. Bizsereg tőle a bőröm, amitől csak még biztosabb vagyok benne, hogy meg akarom csókolni. Magam felé húzom, én meg a szájára hajolok. Mint valami villám száguld át az agyamon meg az egész testemen az emlék, mikor megcsókolt. Igen, ez kell nekem, és ezt akarom, hogy megcsókoljon.
Közben a másik kezem a mellkasára támaszkodom, nem akarom elcseszni, és beleesni az ölébe, azt majd csak utána. Úristen, lehet már nem is a piától szédülök, hogy nem tőle. Minden esetre a gyomrom remeg, és hihetetlen izgalom lesz úrrá rajtam.

Komolyan nem értem ezt a nőt, csajt, kislányt. Magam sem tudom, hogy is kéne neveznem. Mi is Ő nekem? Nő? Csaj? Vagy csak egy kis hülye kislány? Az egész annyira abszurd. Már elképzelni sem tudom, hogy mire is gondol velem kapcsolatban. Mit hisz, kije is vagyok én neki?  Játszik velem, mint valami kis hülye idióta. Hallom, hogy miről beszél. A kérdés is tök tiszta, de nem fogom kérni. Miről beszél már? Komoly ez? Most kérnem kell, hogy suopjon le, vagy basszon meg? Vagy mégis mi a geciről van szó. Még csak azt sem jelzem, hogy hallom, amit mond. Mert nem igazán érdekel. Tényleg nem fogok semmit sem kérni tőle. Ha kérni kell, akkor az már messze rossz. Csak nem hiszi, hogy elirányítom? Most nem. Majd igen, de most nem! Most még nem! Amíg nem tudom milyen vele, milyen az íze, mennyire izgat fel, addig nem vezetem be a világomba, amiben majd irányítani fogom. Ha és egyáltalán.
Lenyomja az asztalon mászós jelenetet. Tiszta kör. Ha nem lennék olyan udvarias felsikoltanék a röhögéstől. Hát ez… kemény nekem és komoly is.
Még mindig csak sóhajtozok, ahogy az asztalra ül és basszameg, tényleg kérdőre von.
- Milyen jogon? – teszem fel a kérdést, ami annyira egyszerű, hogy választ sem várok rá. Az egész annyira mulatságos, hogy fel sem tudom magam baszni rajta. Egyszerűen nem tudom komolyan venni. Kislányos hiszti, amit csinál, gyerekes. Komolyan sem tudom venni. Milyen jogon von engem kérdőre? Mégis milyen jogon? Ki ő nekem, hogy kérdőre mer vonni? Hogy hiheti, hogy van köze hozzá kivel kefélek és kivel nem? Agyfaszt kapok ettől az egész szarságtól. A testem megfeszül. Kérdőjelek rohangálnak a fejemben. Az ostoba kurva.
Felröhögök a megjegyzésén. Csak nem hiszi azt, hogy érdekel, ki szívja ki a nyakát vagy bármi mását? Örülök neki.
- Közben rám gondolsz? – súgom a kérdést felé, mert ebben biztos vagyok. Bármi történik, bárkivel van, biztos vagyok benne, hogy végig én járok a fejében. Ha nem, az sem nagy baj, nem is érdekel. Nem hat meg, hogy mit csinál, kivel, hányszor és mikor. Jesszusom. Tényleg azt hiszi, hogy ez engem érdekel? Hol hat meg,  hogy ki cuppan rá? Csak egy egyszerű ribanc. Szóval van valakije és ő meg rengem akar reszketve. Tizenkettőegytucat. Akkor akár meg is baszhatom. Mit számít? Csak egy fasz vagyok, aki bejárja a járatait. Lehet ez nekem jobb is. Nem kell aggódnom, hogy rám cuppan. De… vajon van olyan jó pasija, aki feledtet engem? Ki sem térek arra, hogy a csaj nagyon nem kurva volt, de kifejezetten élveztem. Sőt, ha minden igaz és remélem, hogy az, akkor még fogom is.
Megint csak figyelem, hogy miről beszél. Mi van vele? Vele kéne dugnom? Jobb lenne? Mégis hogyan, amikor fél tőlem? Kérdőn felvonom a szemöldököm, szeretném, ha kicsit értelmesebben beszélne, ha tudnám, hogy mit akar. Mert jelenleg nem tudom. Ha van faszija, miért nem teszi azt boldoggá? Komolyan? Miért nem mellette ül és vele cicózik?
Lassan beláthatná, hogy túl nagy falat vagyok neki, meg fogok akadni a torkén és nagyon fog sírni.
- Mit miért, Judith? – de ha egyszer tényleg nem értem. Milyen jogon szól bele az életembe? Miért hiszi azt, hogy tehet értem bármit? Amikor ez az egész olyan vicces. Vele kéne dugnom? Tényleg? Mégis hogyan? Amikor retteg tőlem? Amikor béna? Mégis hogyan tehetne engem boldoggá? Hogyan?
Bőre felordósodik a csókom alatt, hátradőlve figyelem, segítek közelebb csúszni, de nem kell, mert húz magától. Némán tűröm az akciót, ujjai lesiklanak az arcomon, két kezem felcsúszik a combjára, be a szoknya alá. Bőre, feszes, rugalmas, tűzforró a tenyerem alatt.
Ajka érintése feltüzel, a combjába markolok, íze a whiskyié, forrósága egy vulkáné. Mohón csókolok a szájára, nyelvemmel végig simítom az ajkát, tenyere felperzseli a bőröm, nagyon remélem, hogy nem esik az ölembe, csak ha magától jönne. Elvadítom a csókot, éhesen ízlelem, csak ne basszon el semmit.

Örülök, hogy túl vagyok már végre ezen az egész körön, mert ennyi piával is érzem, hogy ez nagyon gáz. A filmekben bezzeg tök jól néz ki. A csaj átvonaglik az asztalon, a pasi meg elalél tőle, egymásnak esnek, és minden király. Ezzel szemben Vincent csak felmorran, és még csak nem is segít. Miért hazudnak annyit a mesék meg a filmek? Én is úgy akarom csinálni, mint azokban. De persze ott megoldják, és áthidalják a problémákat, amik pedig igenis valósak. Mint pl hogy forduljak úgy át, hogy ne rúgjak le semmit. Úgy könnyű, hogy úgy van berendezve az íróasztal, de Vincenté nem erre van kitalálva. És még ő néz hülyének, de basszus, ez akkor sem olyan egyszerű!
- Hát azért, mert... én csak úgy gondoltam, hogy... csak... basszus, azért. - Most mondjam, hogy mert a főnököm? Vagy mert belé vagyok zúgva? Mert szorító érzést érzek a torkomban, ha a tekintetem újra a nyomokra fut? Mégsem mondhatom meg neki, hogy veszettül akarom, minden kis porcikáját, és mindenhogy. Persze, hogy eljátszottam nagyon vad gondolatokkal, és nem feltétlen szex terén, de basszus, ezeket nem mondhatom el neki. Milyen jogon? Ő ugyan nem tud róla, de már a férjem is volt, olyan jogon! De persze csak magára gondol, és mindenféle ribancokkal kúrogat.
Felröhög, én meg morcosan nézek rá, pedig közben újra ráugranék, milyen jól áll neki ez is, még akkor is, ha éppen rajtam szórakozik, de legalább ez is valami reakció, és tényleg, a nevetése hangja is bejön, úristen, van bármi, ami nem jön be rajta? Nem hiszem. Meg kéne mondani neki, és akkor soha többé nem látnám, úgyhogy nem teszem. Nem fogom neki soha elmondani, nem tudhatja meg soha, de soha! De jóformán magamat buktatom le, mert nagyon zavarba jövök a következő kérdésétől, és el is vörösödök. Gyorsan megrázom a fejem, kiroppantom az ujjam az asztal lapján, nem akarom összefonni magam előtt a karom, azt hinné, bezárkózom. Tenném, de akkor a büdös életbe többet hozzá sem érhetnék, olyan nehéz erre mindig figyelni, mikor vele vagyok.
- Semmi közöd hozzá, hogy kire gondolok. És csak hogy tudd, nem, egyáltalán nem rád. Nagyon jól néz ki, meg minden. - Próbálom nyugodtan, és kicsit fensőbbségesen előadni, de még a saját fülemnek is inkább hallatszik duzzogásnak. De amúgy meg mi köze hozzá, hogy kire gondolok szex közben? Pont semmi, még akkor sem, ha rá. És amúgy meg, ne kérdezgessen hülyeségeket, ha máskor sem hajlandó hozzám szólni.
Nagyon helyes, ahogy felvont szemöldökkel kérdez, mert így szokta, mindig így csinálja, de most csak megrázom a fejem. Azt hiszem túl sokat ittam, de olyan rohadtul féltékeny vagyok arra, aki azokat a nyomokat ejtette rajta, hogy sikítva sírni tudnék. Miért kell mással lennie, nem látja, hogy én itt vagyok? Engem megkaphat, amit csak szeretne! Tuti kedvét lelné bennem, miért nem próbálja meg legalább?
Újra megrázom a fejem, lenyelem a keserűséget, és ezzel bosszút esküszöm a névtelen ribanc iránt. Csak találja meg, és jöjjek rá, hogy ki ő, és kicsinálom, úgy, hogy soha többé ne kelljen neki Vincent, mert ő nekem kell, és én akarom. Ezt bizonyítva húzom közelebb magamhoz, és egyből elfelejtem a hisztit, hiszen segít, húzza magát ő is közelebb. Akkor nincs minden veszve, bebizonyítom, hogy jobb vagyok nála!
Az ujjaim lángolnak, úgy érzem, tűz forró a nyaka. Remélem tényleg, és én csinálom ezt vele. Tuti í]y van. Megcsókolom, és ahelyett, hogy eltolna magától visszacsókol, amitől egyből félrever a szívem. És ezen csak ront, hogy két keze végigsimít a combomon, és még csak meg sem áll a ruhám aljánál! Reszketősen szívom be a levegőt, ahogy a keze egyre feljebb vándorol. És csak erre a pár pillanatra távolodom el az ajkától. Újra a tarkójára fogok, még közelebb húzom magamhoz, és ismét rácsókolok. Nem tiltakozom az ellen, hogy vadabbul csókol, viszonzom, gyomromban pedig a lepkék kezdik ugrálós örömtáncukat. Belesóhajtok a szájába, bizsereg a combom az érintése alatt, már ahogy rámarkol érzem, hogy biztos, erős keze van. Libabőr fut végig a gerincem mentén, újra a száját csókolom, fogammal végigkarcolom az ajkát, majd nyelvemmel az övét keresem. Levegőt azt egy cseppet sem kapok, de nem is kell, addig életben tart ő.
Lábammal támaszkodást keresek a székén, hogy az ölébe csúszhassak. Már feltolta annyira a szoknyámat, hogy guggoláshoz hasonló pózban sikerül elhelyezkednem rajta, ha addig nem csúszik ki alólam a szék, de bízom benne, hogy most nem fog. Hiszen kapaszkodom a nyakába, fogaimmal az ajkába kapok újra, és újra, olyan finom íze van a csókjának, kár, hogy az enyém piás, mondjuk kicsit az övé is. Nyelvemmel is végigsimítom, újból belesóhajtok a szájába.

Csak, mert, azért! Szeretem ezeket a válaszokat. Nagyon király. Közben sejtem, hogy miről beszél. Csak, mert gecire belém van esve. Ha azt kérném a lábaim elé vetődne és imádat ódákat zengene. Pont emiatt tudom,hogy mit érez. Minden szava vallomás. Csak, mert, azért! Mert. Mit mert? Miért lenne baj neki, hogy mással kefélek? Meg mi köze hozzá? Jó ég, ha sejtené, hány nővel baszok, akkor kiakadna. De milyen jogon, az istenit neki? Hát nincs köztünk semmi és jó lenne ha tudná, hogy nem is lesz. Ha megbaszom akkor sem les köztünk semmi sem más. Akkor is csak egy ócska, béna ribanc lesz, aki féltékeny rám, de minek teszi? Mit adtam én neki? Nem vagyok elég kiállhatatlan? Meg akar szelídíteni? Ugye nem? Remélem, hogy nem azt tervezi, betör. Akkor nagyot fog csalódni. Ő is csak egy punci az összes többi között, nem lesz ennél több, sem most, sem máskor, mert nem jelent semmit.
Azért! Remek válasz. Milyen határozott. Mennyire meggyőzött. Csak mert, azért. Szeretem, hogy ilyen kurva magabiztos. Miért nem nyög a számba egy vallomást, akkor kiröhöghetném.
Aha, kisbogár, nem mi?
- Ha olyan nagyon jól néz ki, miért felém zizegsz? Miért nem vele akarod megbaszatni magad? - van itt némi ellentmondás. Mert ha van egy istencsászár pasija, vagy nője, akkor minek engem fixiroz? Mellé az meg másik dolog, hogy a hülye kis picsa tökre belém is van zúgva
- A nevem is a fülébe súgod, ha? – basztatom tovább. Biztos vagyok benne, hogy így történik. Az ajkát harapdálja, miközben valaki éppen a csúcsra bassza, hogy ne a nevem ordítsa, de vajon meddig megy neki? Amit érez, vagy gondol az csak egy kosza érzés. Elmúlik, mint a füst, miután leparázslott az utolsó hasáb fa ez így van rendjén. Nem hiszek abban sem, hogy igazán akarna, de el fogom érni, hogy minden gátlását sutba dobja. Ha csinálja, akkor csinálja jól. Csak magas nekem, hogy miért adja magát oda? Mondjuk egy percig sem hiszem, hogy überkirály csávója van. Tuti valami kis tinitöki, aki még igazán hozzá sem tud nyúlni, úgy, hogy már attól nedves legyen a bugyija. Akkor játszunk így.
Vadul csókolom a száját, még tetszik is, íze, illata felkorbácsolja a kedélyeimet, egyszerre kedvet érzek, hogy mindent megtegyek vele, még csak gondolkodni sem akarok ezen. Élvezni akarom és érezni. Puha bőre, libabőrös lesz az ujjaim alatt, ahogy feljebb csúsznak, immár a fenekénél járok,. rámarkolok a húsára. Izmos, feszes. rugalmas. Ettől jó, hogy fiatal és vékony. Csókja felizgat, nyelvemmel áttolakszom a szájába, még nem birtoklóan csak kutatóan. Szíve lüktetése áttolakszik a testemben, az enyém az övéhez igazodik, ami valahol hazugság, máshol pedig izgalom.
Fogammal az jak után kapok, pedig így is fel van sebezve, de ez engem nem zavar, az Ő fájdalma pedig felizgat.
A húsába markolok, ahogy helyezkedik, most valahogy nem szeretném, hogy hanyatt essen, így tenyerem felszalad a hátára a ruha alatta, hogy megtartsam, másik kezemmel a seggére markolok. Felnyögök a fogaitól, tetszik, hogy vadul ízlelget. Egyre jobban zihálok, hiszen alig kapok levegőt, ajka folyamatosan befedi a számat, néha az orromat is elnyomja. Eltolom magunkat az asztaltól, de csak egy nagyon kicsit, hogy elférjen jobban. Durván végig karmolom a hátát a gerinc mentén, le egészen a farcsontjáig. Nem kímélem, noha a bőrét nem hántom fel, de amúgy is részeg.
Másik kezemmel elvándorolók a fenekéről és a hasára simítok, majd elindulok felfelé a bordáin, hogy kíméletlenül a mellébe markoljak. Nem akarok finomkodni vele, nem is fogok. Kemény, kerek melle a kezembe feszül, gyűrögetem.

Most elég jó, hogy nem osztja meg velem a gondolatait, vagyis hogy minek néz vagy minek nem, és hogy mégis miért kérném számon, mert úgysem érdekel. Így érzek, és pont. Józanul meg tuti, hogy megmagyaráznám, még akkor is, ha értelme nem lenne, de így, félig részegen lehet nem lenne túl jó hosszú magyarázatba kezdeni, mert csak belezavarodnék, és megint csak lenne oka, hogy baszogasson. Mert ezt élvezi, és akkor még ő néz hülyének. Pedig direkt csinálja, és hoz ilyen helyzetbe.
- Mert bejössz. Vagyis nem bejössz, hanem csak... hagyjál már, nincs pasim. De a srác igenis jól néz ki, és mindenben király. Legalább annyira, mint te, jó? - Magyarázom neki makacsul, de pasim tényleg nincs. Egyelőre. És különben is, hogy mondhat ilyet? Nem megbaszatni akarom magam, csak jól érezni, és szeretek a közelében lenni, és nem is zizegek. Hogy talál ki ilyeneket? Csak azért, mert annyira akarom és vágyok az érintésére? Ez tökre nem igazság, jobban kell titkolnom. Mégis mit hisz magáról, hogy annyira istáncsászárnak gondolja magát? Jól néz ki, de ennyi. És igenis semmi több. Nah jó, tényleg rohadtul menő, és nagyon vágyom rá, és akarom az elismerését. De csak azért, mert a főnököm, igen, csak azért.
- Csak szeretnéd, hogy a neved súgdossam más fülébe. De ne izgulj rá erre, mert nem teszem. - És egyáltalán nem gondolok rá, soha, csak mikor meló van, meg itt vagyok. A gondolattól is megnő az orrom szerintem, annyira nem igaz. De neki ezt nem mondom meg, mert csak önelégült vigyort kapnék rá, ha egyáltalán reagálna. Arra meg semmi szükségem, hogy azt hallgassam, hogy ő milyen jó. Tudom, hogy az. Mennyire, de nagyon!
Vadítja a csókot, én pedig vele tartok. Nem tudom már hova tud emelkedni a pulzusom, de érzem, hogy teszi. Túrom a haját a tarkójánál, kicsit hátrébb dőlök, és húzom magammal, hogy abba ne hagyja a csókjait. Én mégis megszakítom, de csak annyi időre, míg a szájába nyögök, kész vagyok, már attól, ahogy a fenekemre markol. Olyan erős a keze, nem is bánom, mert azt valahol a tudatom peremén érzékelem, hogy kicsit eltávolodunk az asztaltól. Most már arra sem lehet számítani, mint biztos pontra. De legalább Vincent tart, én meg kapaszkodom belé, többek között azért is, mert egyre jobban szédülök.
A nyelvem után kutakodik, én pedig nem nagyon bujkálok előle. Végignyalom a nyelvét, igyekszem nem nagyon sóhajtozni a szájába, de nehezen megy. Csak egy pillanatra zökkent ki, hogy fogaival az ajkamba kap. Szisszenve húzódom el egy pillanatra, de aztán rámarkolok a tarkójára, és újra vadul a szájára csókolok. Legyőzöm az éles fájdalmat, egy idő után úgyis megszokom, és nem akarom, hogy puhánynak tartson.
Behúzom a nyakam, lehúnyt szemmel kicsit domborítom a hátam, hogy a keze alá simuljak. Belenyögök a szájába újra, azt hiszem, az egész testem felgyullad. Jóformán dorombolva simulok a kezei alá, de nem nagyon mocorgok, tényleg semmi kedvem leesni az asztal alá, de fog. És markolja a fenekem, nekem meg hihetetlen tempóban dobol a vérem, kipirosodik már a fülem, nem is hallok semmit sem azon kívül. Meg persze Vincent lélegzetvételén kívül.
Kicsit eltávolodom a szájától, a szája sarkára, a az arcélére csókolok, meg a nyakára. Ekkor karcolja végig a gerincem, én meg sóhajtva döntöm neki a fejem a kulcscsontjának, zihálva hullámzok a keze alá. Ehhez képest eddig semennyire sem voltam libabőrös, most már szerintem a lábujjam is olyan. Nem finomkodik, de nem is fáj annyira, hogy tiltakozzam érte, inkább jól esik. És lehet, hogy csak a pia miatt, de élvezem.
Kiegyenesedek kicsit, behúzom a hasam, hogy mindenképpen tetszen neki, és nem nehéz úgy tartanom, hiszen levegőt venni sem merek. Amíg a mellemhez nem ér, mert attól újra felnyögök. Nem számítok rá, hogy így a dolgok közepébe vág, és megmarkolja, kis simogatásra vártam, de eszembe nem jut tiltakozni. Fel vagyok ugyan izgulva, de azért ez váratlanul ér, kicsit berogyasztom a vállaim, mintegy jelezve neki, de azért nem húzódok ki az érintése alól.
Újra a szájára csókolok, kezem leszalad a nyakára, végig az inge mentén, a körmömmel végighúzom a harapások nyomait, remélem felfrissítem a bőrét, és az én nyomom marad ott a rinbancé helyett. Ettől még ebben a helyzetben is elönt a düh, valamit mutatnom kell neki, valamit nagyon, hogy jobb legyek, mint a kurvája. Lázasan kutatok az agyamban, hogy mit is tudnék tenni, de annyira kuszák, és homályosak a gondolataim, hogy esélyem sincs, és még szédülök is. Mégis beugrik egy kép, belemarkolok az inge két oldalába, közelebb húzom magamhoz, újból kicsit hátrébb dőlök, húzom magammal, majd lejjebb szalad a kezem, és egy határozott mozdulattal szétrántom az ingét, hogy csak úgy repüljenek a gombok. Gondolom én. De a filmekben ez is sokkal könnyebben megy, így kénytelen vagyok rángatni kicsit, míg a legfelső gombja csak engedni kezd. Ettől megint csak ideges leszek, elég nehéz lesz szédülve kigombolni a gombjait, de nekilátok. De nem akarok sok időt eltölteni ezzel, még a végén meggondolja magát. Újra közel hajolok hozzá, a szájára tapadok, visszatolva a székbe. Kicsit meg is emelkedem, vadítom a csókot, annyira, amennyire a sebem engedi, és nem könnyezik be tőle a szemem. Az ajkába harapok, talán picit jobban is, mint kéne, ezért gyorsan végigsimítok rajta párszor a nyelvemmel, hogy újra folytassam az előbbi csókot.

Meglehetősen furcsa ez az egész. Nekem nem pont ehhez vagyok szokva. A csaj itt szórakozik velem, és közben meg közli, hogy valami pasija van, aki kurva jó és valószínű szétkeféli. Mi közöm nekem ehhez? Vajon én kérdezte? Már nem is emlékszem, hogy miért beszélgetünk erről. De nem is nagyon hiszem, hogy számít. Látom, ahogy felém pillant, tetszik, ahogy beissza a látványom, amit felém küld az felhúz. Talán az izgat benne, hogy ennyire odáig van értem. De azért ne legyünk szentimentálisak ez nem túl meglepő dolog, nem Ő az egyetlen, nem is az első meg nem is az utolsó, aki elalél a közelségemtől. A legszarabb az egészben, hogy ebben semmi olyan nincs, ami nagyzolás lenne. Tudom, hogy az egom nagyobb, mint az IQm, de ki nem szarja le?
- Óigen? – gúnyosan felciccenek, minden szava ellent mond annak, amit tesz. Duzzog, mint egy ötéves, megint. Meg is lehetnék lepve, ha nem lenne mindig olyan, mint egy dedós. Jó isten, ez be szokott jönni bárkinél? Érdekel valakit, hogy milyen a pasija? Most akkor én is mondogassam, hogy milyen jó kis kurvákkal kefélek napi, mint nap? Vagy mi a picsa?
Újra gúnyosan felszalad a szemöldököm, nem, mi? Biztosan nem sugdossa a nevem senki fülébe?! Aha, hogyne. Tuti nem álmodik rólam és ébred átáztatott lepedővel. A hülye kis picsa. Teljesen azt hiszi, hogy ez valami verseny? Ki kefél kivel? Kinek milyen a partnere? Vagy mi a retek van ezzel az egésszel? Hol érdekel engem, hogy kivel baszik? Főleg, hogy leginkább engem szeretne meglovagolni és még arra is látok esélyt, hogy ezt meg fogom neki engedni. Biztos vagyok benne, hogy élvezné a játékot, csak félek, hogy lezuhan az ölemből.
Hagyom, hogy magával ragadjon. Csókja whisky ízű, de finom puha, izgató, bőre az ujjaim alatt feszes, tűzforró. Ujjaim a hátába vájnak, markolom a lapockáját, magamhoz húzom, nyelvemmel az övét kutatom, ízlelgetem. Vadul az ajkába harapok, tudom, hogy sebzett, de nem nagyon érdekel, majd szól, ha ez neki nem tetszik, de az sem fog érdekelni. Forr a gyomromban valami apró kis vulkán, amitől melegem lesz. Végig karcolom a hátát, kezem felszalad a tarkójára, rámarkolok, a számra húzom. A hajába markolok, tartom a fejét, miközben egyre durvábban csókolom. Majd felfalom, így nagyon kívánom, hogy nem esik az ölembe, nem zuhan le, nem beszél. Izgatóan fiatal, izmai ficánkolnak a bőre alatt. A fülem zúgni kezd a vérnyomsomtól., elég jól csinálja, felhúz. Dobol a szívem, zakatol a vérem. Felsóhajtok a csókjaitól, míg az állara csókol hátrahajtom a fejem, élvezem az érintését, forró száját. Gyűröm a ruháját, a bőrét. Fogaimat a nyakába mélyesztem, durván megharapom nyomokat hagyok, de ez nem cél, nagyon nem. Inkább csak élvezem, kóstolom. Rányalok a nyakára, a füle mögötti kis részre lehelek egy forró csókot.
Ujjaim a lapos hasán szántanak végig, miközben nyelvem újra a szájába túrom. Nem zavar, hogy meglepi kezem a mellén, tudom, hogy erősen markolom, de szokja. Én ilyen vagyok.
Elválok az ajkától, azon kapom magam, hogy lihegek. Kívánom, de leginkább a szexet, nem pont kifejezetten őt. Ujjai lesiklanak a nyakamon, az ingemre. Nekiugrik az ingemnek és megtámadja a gombokat én pedig felnyögök ahogy lerepül egy gomb de a többi nem adja meg magát. Kínomban elnevetem magam, aztakibaszottfaszom, hogy ez milyen béna. Nem hiszem el, tök komolyan. De ez valahol nem is baj. Reszkető ujjakkal esik nekem. Kezem még a hajában. Úgy csókolok újra az ajkára, mint aki ezer éve nem csókolózott. Mélyen érint az íze, illata, tudom, hogy elraktározódik benne. Kínlódva hátra húzom a fejét, mélyet sóhajtok.
- Elég! – zihálom, pedig már a nadrágom is kezd szűkössé válni. Zavaros a tudatom, nehezen igazodom ki a vágyaim közepette. A baj az, hogy egyből a nyaka után hajolok, rácsókolok, beszívom a bőrét, felmorgok, fogammal végig karcolom a nyaka ívét.
- Elég! – kicsit talán több magabiztosság van ebben, mint az előbb. Sziszegve válok ez a bőrétől, eltolom magamtól. Vége mára.

Zavar, hogy ezen a témán lovagolunk, hogy kim van, kim nincs, mert jelenleg nincs senki. De lesz, és akkor nem Vincentre fogok gondolni állandóan, tuti nem, az nem lehet. Nem akarok, többek között. De addig meg jó a gondolatával kelni és feküdni, meg nap közben is sokszor eszembe jut, de ezt nem kötöm az orrára, mert még elbízná magát. És így is nagyon azt hiszi, hogy bármit megtehet. Mint a kávézóban, a kocsiban velem, a bálban, utána otthon velem, a telefonban a ribanccal, majd megint velem. Jah, azt hiszem tényleg bármit megtehet.
- Óh, igen. Képzeld. - Válaszolok gúnyosan, de mélyebben már nem megyek bele a dologba. Tényleg nem hiszem, hogy eszembe jutna, ha mással vagyok, egészen eddig. Basszus, most majd tuti fog. De hát ha egyszer... ahogy ezt is előadja, terpeszkedve a székén, annyira helyes, és annyira... nem hiszem el, hogy létezik bárki, akinek nem kell Ő. Annyira tökéletes, és fantasztikus, és menő, és én meg nagyon részeg vagyok, és lassan a glóriát is meglátom a feje fölött. Igen, még az is jól áll neki.
Bólogatok, hogy biztosítsam, tényleg nem nyögdösöm a nevét. Bár egyszer éjszaka keltem rá... egy pillanatra azt hittem, hogy tényleg ott van, és olyan izgalom lett úrrá rajtam, aztán csalódnom kellett... nah jó, lehet, hogy lenne olyan helyzet, mikor kimondanám a nevét, pedig eddig tudtommal nem voltam túl névsikongatós szex közben. Ki tudja, ki mit hoz ki belőlem. Be nem vallanám, de szerintem az ő nevét örömmel sikítanám.
Ha így folytatjuk, nem is olyan soká, mert annyira fantasztikusan jól csókol, csak egy apró puszit kaptam korábban, de ez... ez az egész testemet átmozgatja. Remeg a gyomrom, egy kicsit a kezem is, de igazából az egész testem. Annyira hihetetlen, hogy az ölében ülhetek, rásimíthatok, és hogy végre csókolhatom!
Puhák és tűzforróak az ajkai, és mégis olyan határozottan tapad az ajkaimra, hogy levegőt sem kapok tőle. Simogatom a mellkasát, gyűröm rajta az inget, majd a kezem átszalad a vállán át, a tarkójára, beletúrok a hajába, simogatom, ahol csak érem. Szeretném karcolni, karmolni a bőrét, de ebben akadályoz az ing, így be kell érnem azzal, hogy nyomokat nem fogok hagyni. Pedig nekem vannak ilyen terveim.
Egyre jobban zihálok a szájába, forró ujjai a hátamba vájnak, már jóformán a nyakamba van a ruhám, ennél már csak az lenne jobb, ha áthúzná a fejemen. Belesimulok a kezébe, néha végigremeg a bőröm az érintése alatt, mikor erősebben ér hozzám, de nem bánom, azt sem, ha nyomot hagy, még azt sem, ha soha nem múlik el. Tegye, tegye csak!
Viszonzom a vad csókjait, nem vagyok rest a nyelve után kutakodni, tolni hátra, bele a székébe, közben persze húzom magamhoz. Néha kicsit elhúzódom, mikor belenyillal a fájdalom a sebembe, olyankor sziszegve húzódom el, ami maximum másfél másodpercig tart, és újra vadul a szájára tapadok. Tetszik, hogy harap, még akkor is, ha olykor fáj. Húz magához, én meg olvadok bele a kezébe. Elkalandozom a nyakára, és ő is megteszi. Kicsit behúzom a nyakam, libabőrös lesz a bőröm, ahogy a fogaival végig karcolja, de azért a hajába túrva húzom egyre közelebb magamhoz. Az is hihetetlenül felhúz, hogy tartja a fejem, és úgy csókol, egyre és még egyre vadabbul, én pedig boldogan tartok vele. Közben egyre jobban ficergek az ölében, neki-neki simulok, próbálok minél közelebb kerülni hozzá, de a póz nem alkalmas nagyon a simulásra, így a kezemmel helyettesítem. De ő is húz magára, olyan érzés, mintha valami gyurmának nézné a bőrömet, húzza, gyűri, markolja. Nem mindig jó, de veszettül felhúz vele.
Felnyögök a harapásra, majd a csókokra, egyre kevesebb levegő jut le a tüdőmbe, és különben is olyan érzés, mintha lángokból állna a belsőm. Már most bármit megtehetnénk, én nem lennék ellene, és a testem sem tiltakozna, sokkal inkább érte kivált. Egyre hangosabban!
Kicsit húzódom csak el tőle, gyorsan emelkedik és süllyed a mellkasa, ezzel mosolyt csal az arcomra, de sokkal inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy megszabadítsam a rohadék ingtől, meg még ami rajta van. Persze kudarcot vallok, de ha sikerült ennyire felhúznom, talán belefér. Kicsit megijedek, hogy elrontom, még fel is nevet, de ugyan úgy kapkodja a levegőt, mint én, és ki van pirosodva az arca, az ajkairól nem is beszélve. Nem szabad egyedül hagynom őket! És ő is valami ilyesmire gondol, mert a tarkómnál fogva húz vissza magához, hogy újra csókoljon. A lelkem meg felujjong, nem vettem el a kedvét. Mohón, követelőzőn és birtoklón csókolom, nyelvemmel áttolakszom a szájába, közben fáradhatatlanul próbálom a gombjait hatástalanítani, több-kevesebb sikerrel megy is. Úristen, tépni kéne, szaggatni, mint ahogy az ajkával teszem.
Kicsit előrébb járok, mint ő, mert a hajamba markol, és elhúz kicsit magától. Elég? Mi elég? Dehogy elég, még el sem kezdtük! Én még kapok levegőt, nem, ez nem igaz, mindjárt megfulladok. Körmömmel végigkarcolom a nyakát, ő pedig újra hozzám hajol, és az enyémre csókol. Persze hangosan sóhajtva adom tudtára, mennyire élvezem.
Az a hang, ami torkából, vagy inkább a gyomrából tör elő, mint valami vadállat, megint. Csak most nem félelmet kelt bennem, hanem ha létezik ilyen, még jobban fokozza a vágyaimat. Nem, azt hiszem jobban már nem lehetne.
De ő valami tök másra gondol, mert újra elhúz magától. Belesimulok a kezébe, kicsit hátra dőlök, hogy ne húzza a hajam, pislognom kell kettőt, hogy befókuszáljam az arcát, és kapjak annyi levegőt, hogy meg tudjak szólalni.
- Dehogy elég! Most kezdtük! - Rázom meg a fejem, amennyire a keze engedi, határozottan a tarkójára markolok, nem bánom, ha egy kicsit a körmeim a bőrébe vájnak. Határozottan húzom magam felé, és én is belefeszülök a kezébe, újra a szájára tapadok. Nem finomkodok, egyből intenzíven, határozottan csókolom, nem is tudom, hogy hogyan bírom, lehet a pia teszi, de pillanatok alatt vadítom el újra. Szeretném, ha hátradőlne a székében, hogy nekisimuljon a háta. Egyik kezem marad a tarkóján, félig a hajába túrva, másikkal a mellkasára tenyerelek, hogy beletoljam a székbe. De el nem válok az ajkaitól, érzem, hogy most megkaphatom, most nem szabad elengednem. A testem meg sikoltva vágyik rá. De érzem, hogy az övé is teszi, újra érzem azokat az energiákat felszabadulni belőle, mint múltkor, a kocsiban, csak akkor dühbe csapott át. Most ezt nem hagyom. Most rajtam vezesse le a felesleget!

Ó bazd meg, ki a faszomat érdekli, hogy kije van meg kije nincs? Komolyan?! Remélem, maga sem hiszi, hogy ez engem egy fél pillanatra is leköt? Az sem hat meg ha csaja van, sőt az nagyon tudna izgatni, mert két nő együtt az mindig nagyon ütős. Bár nem sok újdonsággal szolgálna az sem.
Gyűröm, tépem a ruháját, hogy elférjek alatta, de már nem tudom, hogy hol van agyag és hol nincs. A szék izgalmasan nyöszörög kettőnk súlya alatt, mégha diszkréten is csinálja, megadja a ritmust. Csókolom, harapom a száját, fájdalma miatta nem, hogy nem kímélem, de direkt szórakoztatom vele. Nem nekem fáj, az övé meg nem érdekel, minek tenné? Amúgy is nekem akkor jó egy csaj, ha némileg mazó, különben sokat nem tudok vele kezdeni,. Nem szeretkezem, vele sem azt tervezem, megbaszni akarom, és a kettő között van egy grand kanyon. Átgyúrom a bőrét, felpezsdítem a vérkeringését. Már nehezen állom meg, hogy a csípőm előre mozduljon és neki feszüljek, olyan messze van tőlem, ilyen téren. Sejtem, hogy tűzforró kanadallót érzek a lábai között elégnék tőle. Így is zúgva árad a vér az ereimben, nehézzé válik, száguld mint egy vad musztáng a mezőn. A végtagjaim lezsibbadnak a kezem, amivel gyűrőm, markolom bizsereg. Meg kel hagyni nagyon mohó. Jószerivel felfal, mivel én is ezt tervezem vele lelkesen veszek el a csatában. Nyelvem áttolom a szájába, rányalok az övére, megkergetem, átszívom a számba. Előre dőlök vele, a nyakára vetem magam, a vállár csókolok, a kulcscsontjára. Alig várom, hogy a fogaim közé csípjem a mellbimbóját, biztos selymes a bőre, finom, omlós pipihúsi. Ezt várom tőle, nem mást. Tuti, hogy a bugyija már elázott, készen áll rám.
Alig bírok elszakadni az ajkától, ha hátra dőlök magammal húzom, vagy éppen elhúzom a hajánál fogva magamtól de azonnal utána is hajolok. A hátát markolászom, lapockájára simítom a tenyerem. Zuttyanva csúsznak ki a lábai, térdel mellém a székbe, alig férünk el, félig rajtam ül, a combomba térdel, vagy fasztudja mit csinál, de nem is számít.
Kapkodva lélegzem, ha egyáltalán enged nekem levegőt, jó lenne kicsi elhajolni, máshol csókolni, hogy más nem is de a bőréről lélegezhessek. Zsibbad a fejem. Fel kéne tolni magunkat, az asztalra ültetném, lerántanám a bugyiját és... Nem!
Közlöm, hogy elég, de meg sem hallja. Lehet nem mondtam elég hangosan? Igaz nem sok foganatja van, hogy egyből utána hajolok a nyakára csókolok, beszívom a bőrét. Ujjai alatt ég a tarkóm, húzza, tépi a számat, ettől bevadulok. Imádom, ha harapnak, széjjel tépnek. Sóhajtozva lélegzem, felhörgök, amikor nem érti meg, hogy elég. A hajába tépek, elhúzom magamtól, hátra dőlök a széken. Sűrűn légcserélek.
Dehogy most kezdtük, ez egy nagyon régóta húzódó előjáték és ma ennyit kap belőlem. Mert ezzel is kínzom. Tudom, hogy beledöglik, ha most megállítom, tudom, hogy szadizmus, rosszabb, mintha megütném, de ezt kell tennem. Mert azt akarom, hogy felrobbanjon a vágytól. Igaz most is teszi, de ennél sokkal jobban meg akarom kínozni. Feszülök a vágytól, a farkam kőkemény. Viszonzom a csókot, újra a mellébe markolom, fájdalmasan, mert mondtam valamit, bassza meg!
- Azt mondtam elég! - szólok rá, elválva az ajkától, vissza engedem a hátán a ruhát, durván hátra húzom a fejét, addig míg fájdalmasan felszisszen. Izgató a látványa, ahogy előttem tekergőzik, az ajka felduzzad a csókoktól, a mellbimbója szinte átszúrja az anyagot, mélyeket lélegezve piheg, tüze fellángoltat. Másik kezemmel a seggéra paskolok.
- Mássz le rólam! - hangom nem kérő, nem esdeklő, mielőtt félre merné érteni, hanem ridegen utasító. Olyan erők mozognak bennem, amikről nem is hittem, hogy van. Nem szeretném igazán leállítani, megbaszni szeretném, de nem fogom, nem most. Azt akarom, hogy emlékezzen rám, minden egyes pillanatban, hogy kínlódjon nap, mint nap, hogy nem kaphatott meg. Tolom lefelé magamról.
Na most jól jönne az az ital.

Csókja, közelsége felbolygatja a tudatom. Elvesztem a fonalat, már nem is érdekel. Vadul csókolom, tépem az ajkát. Tenyeremmel gyűröm a ruháját pedig le kéne szaggatni, hogy csupasz bőréhez érhessek, bele bújnék. Illata felrobbantja a gyomrom, veszettül kívánom. Piros pont, hogy legalább csókolózni tud, szenvedélye magával ragad. Tudatom elsiklik valamerre, elfelejtem hol vagyunk, kik vagyunk, inkább azt, ki ő. Néha félek, hogy egy tudatlan kislányt rontok meg éppen. Azt mondja, van faszija, hiszek neki. Nem is tűnik tapasztalatlannak. Az azonban meglep, ahogy bekebelezne. Nem tudom miért, hiszen tudom, hogy rajong értem. Minden érintése újabb és újabb tábortüzeket lobbant a testemen, parázslik a bőröm, kár, hogy ennyi ruha van köztünk és nem simul teljesen hozzám. Markolom, tépem a bőrét, finoman végig simítom, hogy érezzem, ahogy a libabőrtől recésen az ujjaimnak simul. Vadul váltjuk a csókokat, már nem számít ki csókol kit. Éhes leszek, rá. Kell, akarom, most. Mindenestül. Bőrének íze eltelíti a számat, milyen finom lehet máshol, kemény, formás mellein, vagy lapos hasán, combja belső oldalán….Úgy csókolok a szájába, mintha éppen máshol tenném. Nyelvem végig futtatom az övén, ujjaimmal a hajába túrok, rámarkolok, elengedem. Játszom a kosza tincsekkel. Szívem szerint lelökném az ölemből, magam elé állítanám, letépném a ruháját, a hasára csókolnék és haladnék lejjebb, ízlelném. Azonban ennyi jut, szája a számon, nyelve a számban. Egészen addig, amíg becsúszik mellém és olyat harap a számra, hogy felnyögök tőle. Azistenbassza meg. Kiserken a vérem, azonnal a számba tolja, érzem az ízét, ahogy a nyálával vegyül. És rohadjon meg, hogy ez felizgat. Annyi vér van szétcincált ajkamba, hogy félő ez már megmarad nekünk, a fájdalom meg felhúz, most már elmondhatjuk, hogy kínzó csókokat váltunk. Míg ő fel-felszisszen én felnyögök az élvezettől. Mindig is tudtam, hogy szadó hajlamaim vannak, meg kissé mazó is…. Jól csinálja, ha ezzel akar felhúzni. Fészekelődök alatta, szabad kezem szaladgál a hátán, le a fenekére, végig karcolom a combját, majd megismétlem erősebben. Ha sokáig nem is, de az biztos, hogy pár órára nyoma marad. Szét szeretném szaggatni, tépni, rángatni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogom tenni, lesz alkalmam neki esni és keményen megbaszni, megbüntetni azért, mert nem bírok magammal a közelében, hiszem minden egyes alkalommal megkísért.
Elég! Tódítja a tudatom, le kéne állni, hogy ne menjünk tovább. Tincsei között sikló ujjaim megállnak, a hajába markolok, hátra húzom, csakhogy a vágyak erősebbek, hajolok is utána. Tüzet lélegzek a bőréről, perzseli a nyelőcsövem. Még hogy légkondi. Aha. Mélyen belül ég valami, amitől alig hallok, lehet ki sem mondtam, mert továbbra is vadul csókol, ficánkol a kezeim alatt. Uristen, mennyire megdugnám. Benne kéne tombolnom, tépni a haját, harapni, büntetni, hogy eléri, amit akar, noha nekem az a tervem, hogy megölöm a vágyaival. Addig húzom, míg nem fog könyörögni, hogy tegyem meg. Akkor majd a rabszolgám lesz, minden értelemben és azt teszek vele, amit nem szégyellek, márpedig nekem elég vastag bőr van a képemen. Akarom… most nagyon, amikor nem béna, nem esik össze, nem szenved. De igazából azzal együtt is izgat. Tetszik, hogy nem átlagos, nem egy ócska ribanc, mint az összes többi, akik pornó effektekkel hódítanak el és ott baszom őket, ahol akarom. Emberi. Tiszta, kár, hogy nem szűz. Tetszene az érintetlensége, de a tapasztalatlansága nem, akkor mégsem kár. Fasztudja, és nem is érdekel.
Letolom magamról, sértőn a seggére paskolok. Tudom, hogy megbántom vele. Bizsereg a szám, már nem csókol tovább és ettől nem vagyok boldog. A farkam követelőzve zúgolódik fogságában, hiszen a punci készen áll, akkor minek szórakozunk.
Mert ez egy kibaszott játék. Zihálva lélegzem, lassan csillapszik a légszomjam. Kikászálódik az ölemből, szó nélkül. Ejha. Mi a fasz? Hogyhogy? Feszülten ülök, hogy utána kapjak, ha elkezd zuhanni, ne törje magát össze. Látom, hogy meg van zavarodva, azt sem tudja mit csináljon. Kiakasztja a lábát, az asztalnak dőlve billeg és zihál. Össze kell fűzni az ujjaimat az ölembe, hogy ne nyúljak utána, húzzam vissza az ölembe és csókoljam vadul. Ajka megduzzadt, a teste feszült, mint az enyém. Ahogy botorkálni kezd az ajkamhoz nyúlok, hogy megnézzem mennyire harapott meg, még az ujjam is véres lesz. Rávigyorgok a hátára. A tüzes kis szuka…. Felemelkedek a székből, a poharam után nyúlnék, de nem jellemző, hogy bárki után iszom. Zsebre dugom a kezem, nagyon laza vagyok, noha csak a farkam fogom le. Azt az örömet sem adom meg neki, hogy lássa mennyire felhúzott. El kell távolodnom tőle. Rugalmas léptekkel a bárpult felé sétálok, mintha minden rendben lenne. Poharat halászok elő, higgad a vérem, csitulnak a vágyaim. Jeget ejtek a pohárba, italt öntök rá, felé fordulok.
Meg sem kérdezem, hogy van, mert látom. Nagyot kortyolok a jóféle ír whiskyből, szétmarja a sebet a számon. Akurvaéletbe! Az éles fájdalomtól könny szökik a szemembe, ezt sem lehet uralni, csak mint a szexet. Másodpercek alatt áll helyre a légzésem, csillapszik a vérem, erre jó a sport, kondiban tart. Már a zsebem fedezékére sincs szükségem, a végén impotens leszek. Szép halál. Figyelem, ahogy ténfereg, kár volt hozzá nyúlni, milyen nagy kár….

Igazából bármennyire is vágyom rá, és akarom, és hiába éreztem már rajta többször is a vágyat, hogy akar, és kíván, mégsem hittem, hogy eljutunk ide, hogy meg fog csókolni, hogy az ölében ülhetek. Persze, rengetegszer elképzeltem, és eljátszottam a gondolattal, szórakoztatva magam, de így, hogy megtörténik minden sokkal, de sokkal jobb.
Már a közelsége is megrészegít, és akkor még nem beszéltünk a whisky-éről. Most mégsem azt érzem, hogy attól szédülök, hogy amiatt nem bírok gondolkodni. Ezt egészen egyszerűen ő csinálja, a közelsége, a kisugárzása, ő maga. És ezt nem győzöm meghálálni csókokkal, simogatásokkal. Próbálom kicsit jobban megszabadítani az ingétől, de ez veszett fejsze nyele, kizárt, hogy ki tudom gombolni, ez a kettő is nagy kihívás volt. Mégis szeretnék a bőréhez érni, érezni, ahogy a bőrétől tűz forróak lesznek az ujjaim, míg nem érzek már mást felük, csak őt. Azért a kulcscsontja alá befér a kezem úgy, hogy nem zavar az inge, simogatom kicsit, próbálom markolni, de ott nem nagyon tudom a bőrét. Feszes, izmos, milyen lehet akkor lejjebb? A mellkasa, a hasa? A gondolattól is felnyögök, muszáj lesz megtudnom. Tenyerem felszalad a vállára, majd továbbra is az inge alatt a hátán simítok végig, kapaszkodom bele, markolászom, ahogy ő ugyan ezt csinálja a hátammal, a fenekemmel. Egyre hangosabban sóhajtozva csókolom, kicsit dülöngélve élvezzük egymást, és még így is megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy büszkeséggel tölt el, hogy eljutottunk idáig, megcsókolt! Vincent ölében ülök, és ő is élvezi, mert hallom mély hangját, ahogy hörögve szívja be a levegőt, és gyűri a bőrömet, én meg igazából a hangjától is felizgulok, ha hozzám sem érne is megtenném, de így...
Csókolom, az sem baj, ha nem mindig találom el a száját, olyankor levándorolok a nyakára, majd visszafele az arcélét is végig csókolom, csak utána érkezem meg újra az ajkaihoz. Veszettül jól csókol, nagyon élvezem, és amit a nyelvével művel... hát tehetné máshol is, most mégsem akarok elszakadni tőle, azt akarom, hogy a nyelvem kergesse, hogy ízlelgessük egymást, és tesszük is, a vérét is. Egy pillanatra megijedek, hogy le fog lökni az öléből, és elküld, amiért megharaptam, pedig ez tényleg véletlen volt. Amit direkt csináltam, attól nem eredt el a vére. De mintha észre sem venné, csókol tovább, egy pillanatra sem tétovázik.
Sóhajtva simulok a kezébe, igazából remélem, hogy nyomot hagy rajtam, szeretném, ha tenné. De levehetné végre a ruhámat, ha áthúzná a fejemen, akkor nem lenne útban, és bárhol hozzám érhetne. Mondjuk így is teszi, én meg sóhajaimmal, nyögéseimmel adom tudtára, hogy mennyire élvezem. Hihetetlen, mit művel a bőrömmel, olyan, mintha nem is hozzám tartozna, külön életet élne, hogy mindenképpen a keze ügyében legyen, és csak érintsen.
Azon vagyok minden mozdulatommal, hogy hangokat csaljak ki belőle, mert attól tényleg elvesztem az eszemet. Mintha a hangja végigszaladna a hátamon, figyelemre késztetve minden egyes idegvégződésemet. Próbálok egyre közelebb kerülni hozzá, de annyira alkalmatlan rá a szék, nem baj, a lényeg, hogy itt van, és így a tenyere alá simulok, be a szájába, fürge nyelvét kergetem. Míg nem a hajamba nem tép, de azt is élvezem. Tényleg nem igazán jellemző, hogy húzták volna a hajam, de be kell valljam magamnak, hogy felizgat. Mondjuk lehet azért, mert ő csinálja, és tőle bármi izgat.
Tiltakozik, és mégis jön utánam, én meg túrom a ruháját, a haját, sóhajtva élvezem a csókjait, újból libabőrös lesz az egész testem, így még jobban látszanak a körmei nyomai a combomon. Igazából már azt sem tudom, hogy mikor csinálta, nem is érzem külön a testrészeimet, csak úgy egyben, magam, mint valami masszát, ami nagyon, de nagyon jól érzi magát.
Míg tényleg el nem húz magától, erre azért felszisszenek, és a fenekemre csap, én meg jóformán menekülve mászom le az öléből. Az ajkamba harapok, elfelejtettem, hogy fel van szakadva, már annyira nem éreztem, de most megint teszem. Felemelem a fejem, pislogok párat, hogy visszanyeljem a könnyeket, amik kibukni készülnek a szememből. Ez annyira rohadtul megalázó. Mit paskolgat, hogy menjek? Nem az egyik ribanca vagyok!
Terpeszkedik tovább a székben, neki könnyű, nem is ivott, nem is remegnek a lábai. Igyekszem az asztalnak dőlve megtartani az egyensúlyomat, és kényszeríteni magam, hogy kicsit normálisabban lélegezzek, ne úgy, mint egy fuldokló fóka, de elég rosszul megy.
Figyelem a mozgását, ahogy a bárpulthoz megy, biztos lépésekkel. Én meg azt sem tudom hol kezdődik a karom, és hol a lábam. Új poharat vesz elő, pedig ha tudná, hogy már ivott utánam! Figyelem biztos mozdulatait, ahogy elkészíti magának az italt, és beleiszik. Mosolyt csal az arcomra, ahogy felszisszen. Akkor tényleg őt haraptam még, és az ő vére keveredett a szánkban. Milyen állati izgalmas volt! Újra fellobbannak a vágyaim, pedig sürgősen le kéne hűtenem magam.
Veszek két mély levegőt, nekem is legalább annyira magabiztosnak kell lennem, mint neki, nem láthatja, hogy mennyire kicsinált. Főleg persze, hogy nem ő volt, hanem a piája. Ahha, persze, ezt még én sem hiszem el. Eltolom magam kicsit az asztaltól, hogy csak az ujjaim hegyével támaszkodjak. Jó lesz ez, meg tudok állni. Kihúzom magam, és megkerülöm az asztalát, azért a szélébe persze kapaszkodom, elég ingatagak a lábaim, mint az újszülött zsiráfé.
Nem tudom, hogy most mi van, nagyon megsértett, hogy merte ezt a mozdulatot bejátszani, de komolyan? Mégsem akarok leállni hisztizni, hogy azt higgye, valami kis tini picsa vagyok. Így nyelek egyet, és túllépek a megbántottságomon. Ha most el is határozom, hogy nem szólok érte egy szót sem, engem ismerve, ha más nem, máskor fogom hozzá vágni.
- Engem meg sem kínálsz? - Nézek rá, és elhagyom a biztonságot nyújtó asztalt, becélozom a bárpultot, és őt persze. A hangomban ott a szemrehányás, ami tényleg nem az ital miatt van, hanem azért, amit tett. Kicsit imbolyogva érkezem meg, és csak egyszer esem majdnem hasra, ahogy kifordul a bokám. Francért remegnek még mindig a lábaim? És miért szívom be reszketve a levegőt?
A hangom is rekedt még, nem teljesen találom a szavakat sem, a fejem is olyan, mint akit fejbevertek. Egy ágy kéne, elterülni rajta, és ha Vincent nincs ott, akkor aludni.
- Tudod, hogy mennyire nem illik otthagyni valakit, csak úgy? Főleg, ha tudod, hogy ivott. Ilyenkor illik segíteni, még a szórakozóhelyeken is. Az illemtanárom azt tanította... - És itt belekezdek neki egy rövidebb mesébe arról, hogy mit kell, illetve mit tilos tenni, ha egyik társunk sokat ivott. Persze muszáj vagyok beleszőni a szexet is.
- Mondjuk ebbe meg nem tudok tényleg egyáltalán belekötni. Nagyon jól csókolsz. És vérzik a szád! - Felé lépek, és kinyújtom a karom, hogy megérintsem, igen, ezt tényleg én csináltam. Nem tudom elég hamar eltüntetni az arcomról a rajta átfutó mosolyt, igenis örülök, hogy nyoma maradt, hogy hiányzik egy gombja, és hogy a mellkasán most már az én nyomaim láthatóak.
Kicsit reszket a kezem, de mindenképpen szeretném megérinteni, hátha elég ahhoz, hogy újra nekem essen, és megcsókoljon, a hajamba túrjon, meghúzza, és a combomat markolja. Elég nagyot nyelek a gondolatra, összeugrik a gyomrom, és újra éledeznek a vágyaim, amiknek még idejük sem volt kihűlni.

Mi tagadás remekül felhúzott a kicsike, ezt sem nagyon néztem ki belőle, de azt meg főleg nem, hogy majd beledöglök,hogy nem folytatjuk. Zúgva zsibbad a vérem, a kezemben még érzem a bőrének forróságát, ujjaim alatt puhaságát, rugalmasságát, Tudom, hogy nagyon sok dolgot tudnék vele kezdeni de valahogy nem érzem magam még késznek rá, akkor Őt? Na jó, ne legyünk szentimentálisak csak Őt nem érzem annak. Meg arról csacsog, hogy van valami pasija, akkor nem lehetne, hogy az bassza meg és ne engem kísértsen meg lépten-nyomon? Mert nem fakadnék sírva, ha mondjuk a melóra összpontosítana és nem arra, hogy üljön a farkamra? akkor kicsit többet is keresne, meg nem okozna ennyi galibát. Alig bírok elsétálni a bárpultig, pedig szomjan halok, a szám kiszáradt, pedig ment a nyálcsere rendesen. Meg kel hagyni csókolni nagyon tud, biztosan fürge lenne a nyelve másfelé is. A farkam szívesen a szájába tenném, csak mondjuk… a számat is megharapta. Üm, a királyi ékemen nem élvezném, azt hiszem. Még senki nem volt olyan bátor, hogy ráharapjon, de nem is ajánlanám.
Fülemben csengnek a sóhajai, nyögései, nem kéne! Jó lenne kikerülni a hatása alól, és ha jól látom akkor menni is fog, csak annyi kell, hogy kinyissa a száját, mondjon valami nagyon frappánsat és menten megbánom azt is, hogy megcsókoltam, Tudom, hogy megbántottam a seggre pacsival, de ez volt a célom azonban szemmel láthatólag nem értem teljesen célt vele. Még mindig éhes vidraként méreget, ettől izzik a vérem, mert lenne kedvem neki esni, szétkefélni az íróasztalom, míg csak nem visít… tudnám élvezni, de nem fogom, nem most. Nyelek egyet, hogy elűzzem a gondolatot, a képet, ami a fejembe tolult, Nem. Nem dugom meg, ennyi. Látom, hogy engem fixíroz, még egy kortyot nyelek az italból, jégkocka csúszik a számba, elroppantom, felé lendítem a poharam.
- Eddig bőszen kiszolgáltad magad. – mitől lenne ez most más? Meg mi a fasznak iszik, hét imbolyog, mint egy elbaszott bolya a viharos tengeren. Jó isten, ne igyon többet, a végén okádni fog, de akkor kibaszom az ablakon. Ahogy felém sétál, újfent roppant szexire sikeredik, majdnem kitörik a lába és ezen felsóhajtok. Jó ég. Milyen kurva béna, ne már baszki. Fasznak akar inni, így is kezd átesni abba a kategóriába, amit már kiábrándítónak tartok egy nőben legyen tartás ne essen-kelljen, mint valami olcsó alkoholista ribanc. Leteszem a poharam. Ideje haza mennie. Előszedek egy másik poharat, teletöltöm vízzel. Felé nyújtom. A monológját meg lehet neki magának kéne hallani Miszerint egy nő nem iszik annyit, hogy szánalmasan billegjen. Kurvára gáz. Majd elmondom neki is, hogy keresse fel újra a tanárját és beszélje meg vele, mennyi illik inni egy nőnek. Ennyit nem.
- Oké. Ígérem többé nem nyúlok hozzád! – tudom, hogy nem erről szól a mese, de direkt baszom fel ezzel, hogy tudja ezt most gecire elszarta. Részeg nőhöz amúgy sem nyúlunk, de én hozzá máshogy sem fogok, fetrengjen csak a saját főztjében. Buta picsa.
Ja, tudom, hogy vérzik a szám, mert a hülye pina olyat ráharapott, hogy öröm volt nézni, azóta meg szétmarta a pia. Elkapom a felém nyúló kezét, a csuklójára szorítok. Intek, hogy igya meg a vizet, majd elveszem a poharat a pultra csúsztatom. Örülök, hogy élvezte a csókom, én is az övét, de Ő akkor is élvezte volna az enyémet, ha éppen csak ülök és ki sem nyitom a számat. Vállára markolok, irányba állítom, kinyitom előtte az ajtót és kivezetem a folyósóra. Húzom magam mellett, kicsit tartom is, nem szeretném, hogy össze essen nekem, lehet elsírnám magam. Megállok a recepciónál.
- Elizabeth, hívj a hölgynek egy taxit, kicsit… megszédült. – aha, részeg, mint egy kutya. A szöszke felém pillant, elmosolyodik, tekintete leszalad az ingem gombhiányos részére és elhúzza a szájár, úgy pillant Judith felé, miközben telefont ragad és tárcsáz.
- Haza mész és lepihensz! Nekem dolgom van. Megértettél? – nem vagyok benne biztos, mert azt hiszem, hogy nem rám figyel, csak remélem, hogy nem fog hányni. Kár belé a drága italom. Mellé ma nekem még el kell intéznem, hogy előkerüljön a lapocskám, amit elvesztett, vagy ha az nem is, de méltó büntetést mérjek a tolvajra.

Egészen egyszerűen nem értem, hogy miért hagyjuk abba. Miért elég? Hiszen nem az! És nem csak nekem, de neki sem! Ő is utánam hajol, alig kap levegőt, szuszog, és élvezi. Hát látom rajta, érzem, hogy ez árad a testéből, és mégis...
Vérig sért, ahogy elküld az öléből. Most komolyan, ezt nem lehetett volna normálisan közölni? Nem egy ócska ribanc vagyok. Örüljön, hogy csókolóztam vele! Jó, én örülök, hogy ő tette velem. És méghozzá milyen fantasztikusan jól!
Persze muszáj fennakadnom a nyamvadt széken, nehogy méltósággal távozzak, és még csak nem is segít. Végig nézi a szenvedésem. Bár mi mást vártam volna tőle? Talán, hogy utánam nyúl, hogy bocsánatot kér a paraszt, tapló mozdulatért? Hogy még egyszer megcsókol? Jesszus, mennyire jó lenne. De ennél már jobban ismerem. Tudom, hogy ábránd. Pedig annyira szeretnék tőle még egy csókot! Csak egyetlen egyet. Először. Utána jöhet a többi.
De ő a piával smárol, nem velem. Figyelem minden mozdulatát, és igyekszem figyelmen kívül hagyni a zavaró tényt, hogy bugyit kéne cserélnem. Elég zavaró. Legalább lekerült volna rólam. Az ő ruháival együtt!
Mélyet sóhajtva megyek utána. Csalódott vagyok. És nagyon akarom. Még sokkaljobban, mint eddig.
- Igazad van. Akkor ezentúl így csinálom. - Bár elég világosan érzésemre adta, hogy nem nyúlhatok a cuccaihoz. Ezt most mégis engedélynek veszem. Hiszen mi más lenne?
Mindenre esetre most kihagyom ezt a kört, nem vágyom több alkoholra. De azért a gesztus jól esett volna. Főleg ez után a paskolós dolog után. De mit is várok, igyekszem nem tovább sértődni.
- Nem ezt mondtam. Te nem figyelsz rám. Igenis érj hozzám máskor is. Vagy akár most, hm? - Reménykedve pillantok fel rá. Milyen jó lenne neki esni és újra az ajkaira tapadni. Akkor nem beszél és nem bánt meg. És nem mellesleg nagyon jól csinálja. Milyen lehet vele tölteni egy egész éjszakát? Biztos felejthetetlenúl fantasztikus! Remélem kipróbálhatom. De egyértelműen tudtomra adja, hogy az nem ma lesz. Bár az érintése még így is meggyújtja a bőröm. Pia helyett pedig egy pohár vizet kapok. Nem kívánom, mégis megiszom, ő adta. Csak a felét nyújtom neki vissza, nagyon nem esik jól. A csókját akarom, az érintését, az segít minden bajomon.
De erre is várhatok. Az ajtó felé irányít, rajtam meg újra csalódottság lesz úrrá. Nem szeretnék még menni. Szeretnék vele maradni, eltölteni az éjszakát. Még ha hozzám sem szólna vagy érne. Akkor is vele maradnék. Úgysem hagynám békén és kénytelen lenne rám figyelni. De ezt is majd máskor. Addig meg kihasználom, hogy támogat. Nekidőlök, a távolabb eső kezemmel a derekán támasztom magam. Muszáj, hát nagyon szédülök. Mondjuk ennyire nem, de addig is hozzá értetek. Minek van betűrve az inge? Most alá kutakodhatnék, cirógathatnám a bőrét, visszacsábíthatnám a négy fal közé.
Ilyen gondolatokkal érjük el a köcsög titkárnőt, akinek most már a nevét is tudom. Mondjuk rohadtul nem érdekel. Vincentnek fel van szakadva a szája. Pedig eddig nem volt. Igen, én csináltam. És nagyin is élvezte, te rohadt szuka! Mit mosolyog a kis ribanc? Kihúzom magam, ahogy elhúzza a száját, és kicsit még jobban Vincentnek simulok, persze mert megszédülök. Csak azért. A kurva tekintete pedig az ingére szalad, az ÉN nyomaimra! És eddig bírom cérnával. Amint lenéz, hogy nyomkodja a számokat fájó szívvel, de leolvadok Vincentről, a lotyó tarkójára fogok és belerántom a fejét az asztalba. Gőzöm nincs, hogy mennyire üti meg magát, remélem minél jobban. De nem is elégszem meg ennyivel. Biztos, hogy nap, mint nap megdugatja magát Vincenttel a munkű melleivel és szilikon szájával. Szakadjon csak ki a műanyag belőle. Rondább úgysem lesz!
Belemarkolok a hajába, és hátra rántom a fejét.
- Sajnálod, mi? Hát már nem látszik! Majd próbálkozhatsz újra, de meg ne próbáld! - Igyekszem fenyegetően beszélni hozzá, és úgy tűnik, hogy beválik, mert elkerekedik a szeme. Mondjuk ez lehet annak is köszönhető, hogy a hajával a markomban már mászok fel utána az asztalra, hogy leborítsam a székről, vagy akár azon ülve tépjem meg. Nekem oly mindegy, csak sikítson a rohadt ribanc! Közben meg hajtom a magamét, hogy mit is képzel magáról. Fájdalmat akarok okozni neki, és ahogy érzem, hogy az ujjamra tekert néhány hajszála enged, jelezvén, hogy elvált a fejbőrétől elégedettséggel tölt el. Mégsem elégszem meg vele. Az ijedtségét és a vérét akarom. Mondjuk az már mintha lenne az arcán. Nem elég.

Bőröm még ég a csókjaitól, az ajkam pedig duzzadt, forró. Íze a számban édes, hívogató, tudom, hogy nem csak a pia miatt, sőt főleg nem. Majd egyszer újra megízlelem, de azt nem most lesz. Most el akarok távolodni tőle, mert nagyon is akarom. Hozzá bújni, csókolni, kemény izmait markolni. Hosszú combján végig akarok karcolni és végig csókolni, nyalni, harapdálni. Ki akarom kötözni, hogy hozzám se érhessen, hogy beledögöljek a vágyakozásba. Azt akarom, hogy annyira kívánjam elfogjon a rémület. A fele jól megy. Nagyon bejön egyébként. Ám nemiként ront a helyzeten ahogy felém lépked, és megint az az ügyetlen kislány, aki majdnem az ölembe esett az asztalról. Ajkam kemény vonallá préselődik, ahogy szemlélem. Rühellem, hogy kívánom, ez jobban felbasz bárminél. A harmadik korty piám biztosít róla, hogy nem volt hiba csókolózni vele. Vagy lehet az volt. Még nem tudom. Azonban nagyon izgalmas volt, csókja felperzselte a számat, mit tehetne másommal?
Semleges tekintettel várom, hogy a pulthoz érjen.
- Csak óvatosan. Nem mindenre igaz! – rám például nagyon nem igaz. Azt leszarom, hogy issza a piám, vagy eszi a nasim, de ha hozzá ér eltöröm a kezét. Mi a faszom van vele? Jah értem, elbasztam azzal, hogy elhitettem vele, lehet. Ezét volt hiba megcsókolni, mert egyből azt hiszi a kurva tulajdona vagyok, vagy valami kis csöves játékszere, mint az össze balfasz haverja. Mégis mi a gecit hisz magáról? Nyújtom a kisujja de leharapja a fejem alkat.
- Judith! Ismerd fel a határokat. – direkt megszorítom a csuklóját, hogy értse miről is beszélek. Ne fogdosson, csak ha én magam is úgy akarom, de most nem akarom úgy. Nem vagyok egyetlen kurva játszótársa sem. Miért hiszi ezt, bazd meg? Miért nem tudja, hogy mit lehet és mit nem? Ha megbaszom, akkor azt hiszi feleségül is veszem? Akkor többet hozzá sem nyúlok, ez hülye.
Legalább a vizet megissza, ha a felét is, az is elég, hogy oldódjon a pia a gyomrában. Végig vezetem a folyosón. És tessék baszod, megint. Mintha együtt járnánk, vagy mi a tököm. Hülye ez a csaj. Mindegy, nem teszem szóvá, de máskor nem csókolom meg, annál többről meg ne is álmodjon. A pultnál eltolom magamtól. Látom, hogy Liz méregeti, de ez várható volt, hiszen látszik, hogy történt valami, de inkább olyan, mintha verekedtünk volna. Ha a csetresz elmegy, akkor lehet behívom egy kis játszadozásra, minden tekintetben tele a tököm az egésszel. Elengedem a lányt, felkapok egy papírhalmot, amit nekem hoztak, de nem akartam eddig foglalkozni vele, várom, hogy Liz telefonáljon, amikor a hülyegyerek elkezd beszélni,vodakapom a fejem és felsóhajtok.
Éppen közbe vetném magam, amikor a szöszi feje koppan az asztalon. Alig hiszem el, amit látok, majdnem felröhögök.
- Héj! – utána kapok, de lecsúszom, átvetődik az asztalon, a titkárnőm hajába markolva készül kinyírni. Ledobom a papírokat a kezemből, utána lépek, egyik kezemmel átfogom a derekát, a másikkal az ujjai közé nyúlok, hogy kiszanáljam a szöszi haját az ujjai közül és lehúzzam az asztalról. Magamhoz húzom, a mellkasomba rántom, átölelem.
- Szedd rendbe magad! – szegény Liz bassza meg, az orra vérzik, igaz csak nem komoly. Vonszolom magammal az átkokat szóró lányt az első ajtó felé. Benyitok egy kisebb tárgyalóba, ahol éppen legális üzletem felfejlesztése folyik. Most jó reklámarc leszek.
- Kifelé! – közlöm kedvesen, és el sem engedem a hülyegyereket, míg a ki nem sietnek az emberek. Az alkalmazottam finoman csukja be az ajtót, én meg ellököm magamtól a kiscsajt, magam felé pördítem és szinte az arcába ugatom a dühös szavakat, erősen szorítom a karját, hogy érezze nem csak szavakkal vagyok dühös. Most hagyok rajta ujjlenyomatokat bőven. Dühtől tombol a vérem, lángol a szemem, biztos vagyok benne, hogy ezt láthatja is.
- Mit csinálsz, te hülye, buta kurva? Mit képzelsz magadról, mi? Ki a faszom vagy te, hogy így lejáratsz? Normális vagy? – nem mondom bátor dolog tőle, hogy nekiugrik a titkárnőmnek, de ne bassza már meg, ez komoly? Ez most komoly? Tényleg? Igazából, kettőset érzek, egyrészt kibelezném, hogy leéget, másrészt meg, menten szétrántanám a combjait és…. Grrrr. Szeretem, hogy hős alkat, de ne a ribancaimat törje már össze.

Jó újra a közelében lenni, kár, hogy nem simulhatok neki, az az előbb is elmaradt, és bár nagyon-nagyon jó volt így is, a képzeletemben az is fantasztikus, mikor egymásnak feszül a mellkasunk, leginkább ruha nélkül. Igen, azt kéne kipróbálni, tudom, hogy fantasztikus lenne, és nem bírnék tőle gondolkodni, levegőt venni, egyáltalán semmit. Mondjuk az majdnem így is megvan.
- Nem fogok tudni a szabályaid szerint játszani, ha nem ismerem őket. - Közlöm vele. Mi az, hogy nem mindenre igaz? Mégis honnan tudjam, hogy mire az és mire nem? Tök jó, mint egy gyerekkel játszani, aki kitalált egy játékot, és ő alakítja a szabályokat. De nem ám előre, hanem mindig közben mondja, hogy ő nyerjen. Vincenttel is pont ilyen, és bár szeretném betartani a szabályokat, valószínűleg akkor sem tenném, ha tudnám őket. Valahogy vonz, hogy felbasszam, hogy felidegesítsem, és dühös legyen. Szeretném megtalálni a határait, szeretném megismerni, hogy milyen.
Szisszenve húzom el a kezem, összehúzott szemmel nézek rá. Megint. Ismerjem fel a határokat, de amikor neki úgy tetszik, akkor azt mondja elég, és folytatja. Most én szeretném folytatni, újra a bőréhez akarok érni, felperzselni, karcolni és nyomokat hagyni rajta. Meg a száján. Így is ott a harapásom nyoma, remélem sokáig meg is marad, egy-két napig biztosan. De az kevés, állandóan kéne, minden egyes este szét akarom szedni a bőrét. Vagy nap közben, vagy reggel, mindegy mikor, csak csináljuk!
A víztől hányok, nem azt érzem, hogy segítene, inkább csak hogy felhígítja a piát a gyomromban, és sokkal több lesz belőle. Kicsit kavarog is, de nem baj, azért annyit nem ittam, hogy hányjak. Csak le kéne feküdni egy gyógyszerrel, és minden rendben lenne. Csakhogy én nem akarok hazamenni, nem akarom itt hagyni, nem szeretnék eltávolodni tőle két lépéssel sem. És mintha ez kívánság lenne, teljesítésre kerül, mert átkarol, és úgy megyünk ki az irodájából. Bár az asztalához vezetne vissza, vagy a kanapéra, vagy... igazából bárhova.
Persze a ribanc titkárnője előtt kötünk ki, az meg húzogatja a száját. Az ócska ribanc, talán nem tetszik neki valami? Rossz, hogy Vincent elenged, mert nem most kéne neki. Kicsit megint bánt, hogy már menne is vissza dolgozni, itt hagyva ezzel a két lábon járó szilikonnal, aki ráadásul itt somolyog, meg végigméri, meg franc nem tudja meg, hogy mit csinál, mert nekiugrom. A feje koppanása az asztalon mosolyra késztet, igen, ezt akartam hallani. A férfi hangját viszont meg sem hallom. Jó, persze, hogy hallom, de nagyon nem érdekel. Meg akarom tépni ezt a libát, hogy mosolyogni ne tudjon többet, nem hogy Vincentet méregetni. Tuti ő csinálta a nyomokat a nyakán, biztos vagyok benne. Hát most mosolyogjon.
Lelkesen tépázom, de nem sok időm van, mert Vincent kezét érzem a derekamon, meg az ujjaim között, de azért a csaj hajára még rámarkolok, hogy ha már lehúz róla, akkor a hajából is jöjjön velem néhány darab. Jó érzés, ahogy a szálak elveszítik a harcot, és elengedik a fejbőrét. Rohadt ribanc. Csak a haja nem mű.
Azért még utána kapok, hátha kikaparhatom a szemét, vagy valami hasonló, de már nem érem el, Vincent pedig a mellkasába húz, és erősen tart. Ha más lenne, problémáznék hogy ne szorítson, de neki csak beszívom az illatát, és élvezem a közelségét. Bár most megváltozik az illata, nem olyan, mint az irodában volt. Újra a dühöt érzem rajta, mint a kocsiban a sorompónál. És olyan határozottak a mozdulatai is, mint akkor volt, mikor kirángatott a kocsiból.
A picsához szól, én meg végignézek a művemen, és mosoly szalad át az arcomon. A rohadék kis ribanc, most tuti nem tud szopni egy ideig, vagy tegye, és remélem, hogy megfullad. Jól áll neki a vér, máshol is meg kéne mártóznia benne, és én szívesen segítenék is ezen, de Vincent nem enged. Helyette magával húz, és benyit az első terembe.
Az én hátamon is mintha jeges vizet öntenének végig, olyan a hangja. Mindenki szó nélkül feláll, és kimegy, én is velük tartanék, mert most már nyoma sincs annak a vágynak, amit sikerült elérnem nála az irodában, most már csak dühös. És ahogy kattan az ajtó ellök magától. Én meg talán, ha nem veszteném el az egyensúlyomat, megpróbálnék eliszkolni, de maga felé pördít, és elkap.
Olyan közel hajol, hogy persze megint csak a szájára tudok nézni, és még így is elfog a vágy, hogy megcsókoljam. De most felismerem a határaimat, lehet, hogy szájba vágna érte. Nagyon ideges, érzem rajta, látom az izmain, a testtartásán, a hangján is hallom.
- Ez fáj! Vincent, engedj el! Ez fáj! - Sziszegve próbálok elhúzódni, és kiszabadítani a kezem az ujjai közül. Nem ilyen érintésére vágyok. Vagy tőlem lehet ilyen is, de ne azt érezzem, hogy meg fog ölni vele. Ijesztő, amit a tekintetéből kiolvasok, és persze egyből nekem ugrik. De basszus, nem látta???
- Láttad a fejét? Láttad, hogy nézett? Faszt méreget, meg húzza a száját! Nem tetszik neki? Hát nekem sem tetszett a feje! Vincent, láttad, hogy hogy méregetett? Ne tegye, nagyon ne tegye, mert... az nem tetszett neki, de... engem ő ne méregessen! Jobb vagyok nála, Vincent! Sokkal jobb vagyok nála! - Próbálok valami magyarázat félét adni. A dühe átragad rám is, bár én nem rá haragszom, hanem arra a buta picsára, aki miatt veszekszik velem. Most komolyan, egyszer ne legyen bent, én esküszöm, kinyírom a csajt. És ezért még három lámpát el fogok törni. A fején. Reméljük kórházban köt ki, és akkor meg is rohadhat.
Kezdek lassan vergődni Vincent kezei között, egyre erősebben szorít, tudom, hogy ennek nyoma marad a bőrömön. Mind két kezemet fogja, de azért az egyikkel próbálom lefeszegetni az ujjait a karomról. Remélem látja a fejemen is, hogy ez kezd komolyan fájni, és belefeszülök a kezébe, nem így akarom, hogy fogdosson. Tehetné bárhogy máshogy, tőlem mondjuk szoríthat ilyen erősen is, csak csináljunk mást is közben!